Különben egyszer megátkoztak, hogy vakuljak meg, ez most eszembe jutott, ahogy olvasgattam a wikipédián a szemem esélyeit. Elmondom, hogy volt.
Harmadéves voltam az egyetemen. Az orvosin mindenkinek azzal tömik a fejét, hogy az első két évet kell túlélni, ha megvan a másodéved, onnantól már könnyebb. Nos, ez kamu, a harmadév az égvilágon semennyivel sem volt könnyebb, sőt, nehezebb volt, legalább ugyanannyit kellett tanulni, vagy többet. Ezért én eleve egész évben meg voltam sértődve, hogy hogy átvertek engem.
Félévkor, karácsony előtt patológiából vizsgáztam, ami nehéz, és asszem, talán négyest kaptam rá, vagy ötöst, de keveset aludtam előtte, féltem, és nagyon sokáig tartott maga a vizsga, csomó előttem lévőt végig kellett hallgatni, iszonyú éhes és álmos voltam és fájt a fejem és pisilnem kellett és minden bajom volt már. Mindegy, megvolt, utána hazamentem, átöltöztem, összeszedtem magam, és elmentem karácsonyi ajándékokat venni. Fájt a fejem és minden bajom volt és tömeg volt és rosszkedvű voltam és fáradt. Mindegy, rezignáltan vettem valamiket, lett egy csomó cuccom. Elcsúsztam a Blaha Lujza téren a parkolóban a jégen a csomó szatyrommal, hasraestem, iszonyúan bevertem a térdemet, a járókelő emberek pedig nem jöttek oda segíteni, hanem röhögtek! Mindegy, feltápászkodtam, a farmerem persze kiszakadt. Levi's, amiből nincs pénze az embernek rögtön másikat venni (akkoriban még a sustaniable fashionben hittem és egy világoskék és egy sötétkék Levi's-ben simán eljártam egypár évig.) Ezután még elmentem vonatjegyet venni másnapra a Keletibe. Este, sötétben, szatyrokkal zötykölődtem hazafelé véres térdekkel és kiszakadt farmerban az amúgy is hangulatos 24-es villamoson és utáltam az egész világot.
Az ajtó mellett ültem, az egész villamos totál üres volt. Két megállóval az enyém előtt felszállt egy látássérült roma pár: teljesen vaknak kinéző férfi és nem teljesen vaknak, de rosszul látónak kinéző asszony. A pasinak fehér botja volt, és nehezen is kászálódtak fel a villamosra. Gondoltam rá, hogy felállhatnék, megspórolva nekik ezzel kb. fél méter botladozást a villamoson belül, de annyira fáradt voltam, hogy úgy döntöttem, végülis tök üres az egész villamos, ott egy csomó hely. A nő nagyon helytelenítően rám nézett, leültek máshová, a nő mindvégig hangosan dohogott magában, hogy "micsoda emberek vannak", tudniillik, hogy nem ültem odébb. Egy magálót mentek, és leszálltukban a cigányasszony visszafordult, rám nézett, és azt mondta: "Vakulj meg Te is, vesszen el a szemed világa!!!" - vagy valami ilyesmit, és leszálltak.
Hazamentem a koleszba, ahol már nem volt senki, mert mindenki hazautazott az ünnepekre, ettem egy kefirt, bevettem fejfájáscsillapítót, és magamban mérgelődtem, hogy mennyire szörnyű a világ és szemetek az emberek, kiröhögnek, ha elcsúszol a jégen, megátkoznak, ha nem ülsz odébb. Nem veszik észre, ha te vagy szarul, mert csak a maguk bajával foglalkoznak.
Amúgy nem ilyenek az emberek, az azért feltűnt időközben.
Ezenkívül még egy fogorvoslány átkozott meg egyszer, mert elszerettem a fiúját, de szerintem az már lecsengett.