Megnéztem tegnap a PS. I love you című filmet, ami nem is volt olyan rossz, mint amire számítottam. Ráadásul megvilágosodtam tőle ismét, ez különben jellemző rám, hogy chic-litben, wellness-magazinban és a lehető legbugyutább romantikus komédiákban találok választ az Élet nagy kérdéseire. (Persze, a félreértések elkerülése végett el kell mondanom, hogy ezt megalapozta három év dinamikusan orientált pszichoterápia.)
Egyébként a pszicholgiában ismert jelenségről van szó (lehet, hogy van neve is, nem tudom, mivel pszichológiát sosem tanultam). Amikor az ember agya már egy ideje tudattalanul dolgozik egy problémán (azaz nem tudatosan), és nem is tud róla, hogy már milyen közel jár a megoldáshoz, akkor mondanak neki egy akármilyen egyszerű, helytálló értelmezést, vagy lát egy plakátfeliratot, és arról rájön, hogy "jé, hát persze, ez a megoldás!". De ha saját maga még nem tart ott a problémamegoldásban vagy az átgondolásban, akkor hiába az értelmezés/a plakátfelirat, figyelmen kívül fogja hagyni. Egyik kollégám mesélte, hogy egy haverja iszonyú rossz passzban volt, már nem emlékszem pontosan, mi történt, de olyasmi, hogy elhagyta a felesége, csődbe ment a cége és meghalt a legjobb barátja, kb. hasonló kaliberű események. És akkor depressziós lett és hónapokig csak feküdt az ágyán és/vagy drogozott és az öngyilkosságát tervezgette, és akkor egy nap lement az éjjelnappaliba és vett egy gyümölcslét, mert szomjas volt. Tudjátok, vannak azok a kis 2 vagy 3 decis, üvegben lévő, 100 % narancs vagy eper vagy almalevek, nem tudom, cappy vagy sió vagy ilyesmi. Egy időben a kupak belsejében mindig szerepelt egy rövid, közhelyes mondat, de kb. olyan bonyolultságúak, hogy "csak rajtad múlik", meg "ne add fel", és a srác elolvasta a kupakba rejtett üzenetet, ami egy "képes vagy a sikerre" vagy efféle volt, felment, megborotválkozott, és újraépítette az életét. Erről azt gondoljuk, hogy már magától is kifelé tartott volna a gyászból/krízisből, csak kellett egy utolsó lökés, és arra gyakorlatilag bármilyen forrás megfelel, ha azt közli, amit hallanod kell.
Nekem csak azt közölték a PS I love you-ban (illetve a Hilary Swank alakította hisztis tyúkkal közölte szexi férje), amire magam is rájöttem nemrég, tudniillik, hogy azon rinyálok évek óta, hogy nincs pénzem, túl sokat dolgozom, és panelban élek, és ez így nem mehet tovább, és majd akkor lesz jó, ha ezek elmúltak. És valamelyik nap meg rájöttem, hogy tulajdonképpen ezzel direkt arra ítélem magam, hogy rosszul érezzem magam, holott érezhetném jól is. Nem putriban élek és nem bányában tizenkétórázom, szóval objektíven nézve tényleg érezhetném magam jól is, csak valamiért az van a fejemben, hogy én nem érezhetem jól és gondtalannak magam, amíg nem keresek többet és nem költözünk kertes házba. És ki mondta, hogy nem?
A filmben amúgy a csaj szintén amiatt rinyált, hogy túl kicsi lakásban élnek (New Yorkban, nem Pesten), mire valami olyasmi közhelyet mondott a pasi, hogy "te csak arra vársz, hogy elkezdődjön az életed, holott már elkezdődött, már rég megy, ez az itt".
Be is teszünk egy kapcsolódó videót. Ugye, már mindenkinek feltűnt, hogy szeretem a zeneileg és szövegileg is rémségesen egyszerű női dalokat, és nem kell minden egyes alkalommal mentegeztőznöm. Jem pedig cuki.
Hát ilyesmi. Meg azon gondolkodom, hogy kéne vasalni, de nem emelhetek nehéz tárgyat, és hátha a vasaló nehéz tárgynak számít...?