Azt mondta múltkor a Lucia, hogy majd írjak sok blogot Norvégiáról, de ne csak ilyen szépirodalmi igényű humoros szösszeneteket (nem pont ezt a kifejezést használta, de nem emlékszem, mit), hanem rendes, gyakorlatias dolgokról, hogy például mit vásárolunk ott a háztartás részére és mit nem.
Még nem vagyunk ott, de miután egy hétig agyaltunk azon, hogy rendeljünk-e költöztetőautót, hogy vihessük a rizsfőzőt meg a robotporszívót vagy ne, eszembe jutott, hogy ez valószínűleg már az a kategória, amiről rendes, gyakorlatias blogbejegyzést illik írnom.
Úgy van, hogy az ügynökség segít nekünk lakást keresni, találtak is egyet, ami úgy kb szimpi volt, és bútorozott, mivel az eredeti tervünk az, hogy két bőrönddel vágunk neki a nagyvilágnak, nem rendelünk egy vagyonért költöztetőautót, és ennek értelmében a nagyvilágban bútorozott lakást bérelünk. Csakhogy a tulaj február egytől akarta kiadni, nekünk meg csak márciustól kell, és van még 3 havi depozit is, meg hó elején fizetik a lakbért, és arra nem lett volna pénzünk, hogy plusz egy hónapra tök feleslegesen béreljünk egy lakást Norvégiában. Úgyhogy ezt elvetettük. Utána sokáig nem találtunk semmilyen lakást, bár voltak jó hirdetések, de egyiket sem sosemlátott keleteurópai bevándorlócsaládnak akarták online megegyezés alapján kiadni, így egy ponton már eléggé kezdtem aggódni, hogy kedvenc magyar íróm** örökérvényű szavaival élve "hol a picsába fogunk lakni." Végül találtunk egy részlegesen bútorozottat, amiben van egy emeletes ágy, amiről tutifix, hogy le fognak zuhanni a kölykeim, nem éjjel, hanem nappal, úgyhogy a képeket nézegetve máris közöltem, hogy jó, akkor azt a szobát zárva tartjuk, más ágy viszont nincs, dehát max veszünk egy ágyat, van a faluban jysk.
Amúgy egy dél-norvég tengerparti kisvárosba megyünk, csak azért hívom falunak, mert magyar viszonylatban kicsi.
Aztán megkérdeztem, mennyi lenne pár dobozt kiküldeni egy norvégiai magyarok által működtetett szállítóautóval, és kiderült, hogy drága, viszont pont március elején viszonylag olcsón megkapnánk az egész autót, úgyhogy akkor kitaláltam, hogy kivisszük az ágyunkat. Nagyon szeretem azt az ágyat, több kör után találtuk meg bele a tökéletes matracot, és akkor már nyilván visszük a kávéfőzőt, rizsfőzőt, robotporszívót és a 870 plüssnyulat, és otthonosan fogjuk magunkat érezni a zord északon.
Mindeközben takarításkor odébb toltam a kanapét és kiment a térdem, a Fiú szokásos asztmatikus hörghurutjában betegedett meg, és rájöttem, hogy ha költöztetőautót rendelünk, akkor össze kell csomagolni, és én arra nem állok készen sem fizikailag, lelkileg még kevésbé, hogy költöztetődobozokat szerezzek és azokba okosan becsomagoljak a család részére. Ja, nem azért, mert nem állok készen a költözésre, hanem, mert nyűg.
Közben elkezdtük az ügyintézést, először regisztrálni kell ott a rendőrségen, és bármi mást csak utána lehet, úgyhogy januárban kértünk online időpontot, de már csak március legvégére volt hely, amiből ki is találtam, hogy így hónapokig nem lesz TB-nk, nem lesz adókártyám, nem tudok bankszámlát nyitni vagy előfizetni az internetre, sem fizetést kapni, úgyhogy ott fogunk ülni betegen a sötét, hideg, offline lakásban pénz nélkül, de aztán kiderült, hogy nyugi, meg hogy néha lemondják az emberek az időpontot és akkor lesz hamarabb, nézegessük gyakran a honlapot.
Ekkor épp nagyon szerettem volna, ha _valamit_ sikerül sikeresen elintézni, ezért gondoltam, megveszem a felfújható ágyat, mivel vasárnap délután érkezünk és ágy nincs a lakásban, ezt találtuk ki, párezer forint, egy-két napig kibírjuk, amíg megérkezik a miénk vagy amíg veszünk egy ágyat a jyskben, utána meg tök jó lesz vendégágynak. Le is foglaltam online a felfújhatós ágyat, csakhogy amikor mentem átvenni, közölte az eladó, hogy, idézem, nem szeretné eladni nekem ezt a felfújhatós ágyat, sem másmilyen felfújhatós ágyat ebből a márkából, mivel tízből tízen visszahozzák, mert rossz a hegesztése oldalt és az első használatkor se tudod már rendesen felfújni és ne vegyek ilyet. Úgyhogy gondoltam, szuper, akkor veszek a mountexben, azok legalább könnyebbek, jó, nem olyan kényelmesek, viszont tartósak és ha túrázó sátorbanalvó norvégokká változnánk, milyen jól jön majd az önfelfújódó túramatrac, csak az a baj, hogy ötvenezer. Végül aztán találtunk egy szimpatikus nem olyan drágát a neten, csak addigra már késő este lett és inkább néztünk két rész Firefly-t.
Az is zavar, hogy egy hónapja nem láttuk a napot és utálom a budapesti telet. Úgyhogy javasoltam ma norvégon, hogy a morál emelése végett szerintem elengedhetetlenül szükséges lenne, hogy a cég pénzén sós mogyorós baracktortát vásároljunk a Gerbeaudban, hiszen január van, vegyes halmazállapotú csapadék hull, porból lettünk, porrá leszünk és elvitelre féláron vannak a sütik, mire azt a választ kaptam, hogy "du skal gå ut på Gerbeaud i lunsjpausen og hente noen kaker, vi skal betale etterpå"***, mondtam is, hogy ez eddig a legszebb norvég mondat, amit életemben hallottam. A sós mogyorós barack mellett a narancsos karamellszeletük is elég menő. Egyébként a leendő lakóhelyünkön épp jobb idő van, mint itt, mielőtt még feltennénk a kérdést, hogy téli depressziós hajlammal miért költözöm az északi sarkra.
És vajon lezajlik a koronavírus-para március elejére, vagy pont akkor fogunk repülni, amikor tetőzik, és akkor még attól is kell majd rettegnem?
*oh God, oh God, we're all gonna die
**Szerb Antal
***ebédszünetben ugorj ki és hozzál mindenkinek egy sütit a Gerbeaudból, utána kifizetjük
Idén keresztülmentem egy fázison cukrászati fejlődésemet illetően, amelynek során minimousse entremet-ket készítettem tükörglazúrral, innen, aztán pont december elején meguntam az ezekkel való pepecselést és új kihívásokra vágytam, és akkor rájöttem, hogy flódni!!! Flódnit kell készítenem, mert az kihívás, meg imádom. Aztán mondták a norvégon, hogy a téli szünet előtti utolsó napra, amikor majd kiselőadást tartok az autizmus spektrum zavarról, különös tekintettel Saga Norénre, akkor esetleg ha hoznék sütit is.
Mondtam, hogy szuper, akkor majd hozok flódnit, mire a norvégtanáron kívül, aki magyar, az összes csoporttársam, akik nem magyarok, de van köztük izraeli is, üres tekintettel meredtek rám. Flódni, magyaráztam, typisk jiddisk kake? Semmi. Her er en bild. Semmi. Majd a norvégtanár felvilágosított, hogy a flódni az magyar. Én továbbra is meg voltam győződve róla, hogy a flódni az egy internacionális zsidó sütemény, úgyhogy miután aznap mindenkinek, akivel találkoztam, nekiszegeztem a kérdést ("szerinted a flódni az magyar?"), utánanéztem. És tényleg. A flódni név ugyan feltehetően a Fladen nevű süteményből ered, de az csak azt jelenti, hogy lapos sütemény, esetleg hogy több tésztaréteg van és azok között valamilyen töltelék. A Tel Aviv-i Egyetem egy kutatója szerint Elizer ben Joel Halevi 12. századi kézirata, a Sefer Ra’avyah szintén említi a Fladen-t, amit akkoriban még rendszerint sajttal (!?) készítettek. (Innen).
Szóval bár vannak gyökerek, a jelenlegi flódni, amelyben az alsó töltelékréteg mákos, azután diós, azután fehérboros alma, majd pedig szilvalekvár következik, kifejezetten a magyar városi zsidóság jellegzetes süteménye, mi több, etnoidentifikációs szimbóluma.
Úgyhogy a norvégon az autizmus kiselőadásomat a flódni kultúrtürténetével kezdtem (és a neurodiverzitással fejeztem be). Ami egyébként csodálatosan sikerült, nem az előadás, az mittudomén, valahogyan, hanem a flódni. A tepsi többi részét a karácsonyi medúzabulin tálaltam fel, ahol egyébként már volt egyszer nagyon régen flódni, csak az Raj Ráhelé volt és a mr.a hozta és én meg islert sütöttem és még a régi panellakásban laktunk és még gyerekeink se voltak és az L. meg az Agnus eredetileg vidám dalokat adtak elő szívszorítóan, bár lehet, hogy ez három különböző karácsony.
És még ez volt:
isolde: - Akkor majd mondj légyszi értő véleményt a flódnimról.
Suematra: - Te most konkrétan lezsidóztál?
Mondom, hogy etnoidentifikációs szimbólum.
Azon gondolkodom már egy ideje, hogy ez a hosszú gyes vajon teljesen lenullázta az agyamat és már sose leszek okos nő, vagy mit tesz a szakmai karrieremmel. Közben beszélgettem Mamintivel arról, hogy kiesni a tudományból egy időre és vissza nem térni, az kudarc (-e), meg elolvastam az Örömterven a tanulós posztot, és annak kapcsán elgondolkodtam, mi mindent tanultam ezek alatt az évek alatt. Rengeteg mindent, de az akadémikus oldalam természetesen azt mondja, hogy phhh, dehát mindez mit sem ér. Ér vajon valamit? Én vagyok az, aki az AKG nyílt napján szétröhögte magát azon a két példán, hogy a gyerekek ma mézes kalácsot sütni tanultak, tegnap meg csocsózni. Aha, oké. Havi kétszázezerért. Már megérte. Jó, tudom, soft skillek, teammunka, babzsákfotel, én kérek elnézést.
Az Örömterv szerint nem csak az a tanulás, amikor így beiratkozunk valahova és oda eljárunk és a végén adnak egy papírt. Ha ez, akkor nagyon sok mindent nem tanultam a gyes alatt, mondjuk a táncterápiás második szintű papírhoz sok lépcsővel közelebb jutottam meg eljártam szupervízióba, szóval ott a papír felé megyünk, bár az az igazság, hogy ezt a második papírt egy csomóan meg se csinálják, mert anélkül is remekül lehet dolgozni.
Meg eljártam némi norvégra. A múltkor Mamintivel szóba került a nyelvtanulás is, és arról eszembe jutott, hogy az egyik könyvemben volt erről egy tanulmány, és elolvastam, és kiderült, hogy vannak nézetek, amik szerint a kritikus periódus (hogy anyanyelvi szinten csak kisgyerekkorban tudunk nyelvet tanulni) bizonyos nézetek szerint inkább szociálisan meghatározott és nem biológiai oka van. A gyerek "csupán" tanulási stratégiát vált, többek között nem produkál többé olyan szerkezeteket, amire nem tudja a szabályt - a kisgyerek meg ugye összevissza beszél, és nem érdekli, hogy helyes-e nyelvtanilag, mivel azt sem tudja, hogy van olyan. Hibakivédés vs. társas könnyedség. Szóval be kell lazulni, nem csoda, hogy részegen mindig jobban tudunk angolul, persze, lehet, hogy azóta már rég máshol tart a tudomány, majd utánanézek.
Szóval a dolgok, amiket megtanultam, leszámítva a gyermeknevelést, mert az ugye adott, meg "velünk is születik az anyai ösztön", tehát ezek:
Valamennyit a bányászatról és pici helytörténetet, Brennberg és a bányászati múzeum kapcsán. Mivel nincs belőle vizsga, halvány fogalmam sincs, hogy mennyivel tudok többet ezekről az átlagembernél.
Megtanultam sütni, konkrétan a Piszkétől, aki ezt nem tudja, mert a blogjáról tanultam meg. Köszönöm!!! A konkrét recepteken kívül olyanokat tanultam innen, hogy hidegen jobban felverődik a tejszín, de a tojásfehérje meg épp ellenkezőleg; hogy hogyan kell jó vajastésztát csinálni (gyorsan), meg úgy egyáltalán, a folyamatokat. Már variálom a receptjeit meg kihagyok belőle dolgokat meg beleteszek, és minden szerénység nélkül megállapíthatom, hogy fejlődtem az utóbbi években sütik terén. Persze, van még hova, macaront még nem sütök, mondjuk nem is az a kedvencem.
A ruhákat. Ezeket a Mónitól tanultam, aztán magamtól továbbfejlődtem. Azt, hogy milyen anyagok vannak, hogy a kasmír melegebb, mint a gyapjú, hogy a gyapjú jobban lélegzik, mint a műszál, és mindezeket tapintásra megismerni. Hogy téli sporthoz pamutmentes ruha jó, mert a pamut lassan szárad. Hogy mi az a lyocell, a modal, a softshell. Hogy gyerekkabát vásárlásakor meg kell nézni a kapucni formáját, ti. lefújja-e a fejéről a legkisebb szellő. Hogy létezik olyan cipő, ami basszus, tényleg vízálló. Szóval hogy az átlag fast fashion városi öltözködésen kívül milyen holmik vannak, és ezeket hogyan tudom beszerezni nevetségesen olcsón a megfelelő használtruha-üzletekben és melyiket hol - az meg gyakorlás (procedurális tanulás) kérdése, hogy gyorsabban felismerem az anyagokat látványra, tapintásra. Ja, meg hát a macska, basszus, amin ki vagyok akadva azóta is, hogy nem kapja TB-re az összes kutyasétáltató öregasszony, ahelyett, hogy az első ónos esőkor combnyaktörést kapnak. Vettem is anyámnak meg anyósomnak, tessék, generatív tanulás.
Megtudtam dolgokat Norvégiáról, de úgy, hogy elolvastam rengeteg norvég regényt magyarra fordítva (és ezek közül nagyon kevés a krimi). Így ismerősen hangzanak a városok nevei, a keresztnevek, a tájegységek, tudom, hogy Lofotenre jártak halászni, hogy mi a pehelyréce és a mocsári szeder (a fordító szerint legalábbis így hívják magyarul, az a sárga az). Nyilván nem regényekből kell tanulni az életet, de én regényekből tanultam az életet mindig is, hagyjatok már békén ezzel, hogy könyvből nem lehet.
Utánaolvastam egy csomó hülyeségnek bulvárújságírói karrierem kapcsán, szóval rengeteg témában ismerem felületesen a tudomány mai állását, kezdve a bélbaktériumok idegrendszeri befolyásától a meseterápián át az erdő immunmoduláns szerepén és a városi levegő terhes nőkre gyakorolt hatásán keresztül a füstölt hús és a bipoláris zavar kapcsolatáig (true story). Ez egyik sem hülyeség egyébként, csak egyik témában sem mélyedtem el, ezért felszínes ismereteim vannak mindről. Mondjuk #életem, mindig is olyan voltam, aki sokféle dologba üti bele az orrát és nem egyvalamiben mélyed el, szóval.
Minek veszem hasznát ezek közül valaha az életben, vagy amikor majd 10-20 év múlva klímaváltozás lesz és mindmeghalunk, az egy kérdés. Valamint azt is gondolom, hogy mindez önámítás és igazából nem tanultam semmit az elmúlt hat évben, mert hát sütni, az nem tanulás.
A fogorvosom meg azt mondta, hogy sokkal fegyelmezettebb lettem, mióta gyerekeim vannak. Nem tudom, ez jó-e vagy rossz.