Jé, kaptam egy emailt, amiben eposzi hősnőnek neveztek. Asszem, beérem ennyivel. Az eposzi hősnők amúgy nem szoktak többnyire tragikusan elbukni vagy valami? Van olyan, amelyik győztesen kerül ki az eposzból? Penelopé nem ér, mert oké, megérte a várakozás, a végén hazajött hozzá a pasija, de addig viszont emlékeim szerint egyedül, nyomorultul és kielégítetlenül kellett valami verandán kötögetnie évtizedekig, amíg a többiek utazgattak.

Mondjuk legyen nyafogás

Bárcsak engem is zaklatna valaki, hogy küldjem már vissza a cikkemet, írjam már meg a másik kettőt, rakjam már össze a magam részét a harmadikból, írjam már meg az absztraktot. Igazán annyira példaértékűen és hasznosan zaklatok másokat ilyenekkel. Van valami neve is ennek, szerepcsere vagy projektív identifikáció vagy isten tudja, micsoda, majd jövő héten megtanulom. Az a jelenség, amikor valójában én szorulnék vigasztalásra, ezért másokat vigasztalok. Valójában én szorulnék külső kontrollra, ezért másoknak nyújtom azt. Mondjuk a mások többnyire hálásak. Én meg érzem azért, mennyire abszurd azon rinyálni, hogy nincs egy főnököm, aki baszogatna. Felnőtt vagyok, eldönthetem, megcsinálom-e vagy sem. Utálok felnőtt lenni, azt akarom, hogy mondják meg, mit kell csinálni, és amikor nem csinálom, nézzenek rám összevont szemöldökkel, és amikor megcsináltam, dicsérjenek meg és vegyenek nekem fagylaltot.
Na jó, inkább ne.

Erre most jöttem rá, az előbb, hogy azért nem csinálok egy csomó dolgot (a cikkeimet), mert azt várom, mikor szól már valaki, és egyúttal arra is rájöttem, hogy senki sem fog szólni. Nyugodtan szabotálhatom magam a végsőkig. És ez szomorú, hogy meg kell tanulnunk a saját anyukánknak lenni, meg a saját apukánknak, aztán a saját terapeutánknak lenni, aztán a saját személyi edzőnknek, aztán a saját főnökünknek lenni (szelektív internalizáció, ezt tudom). És persze (szerintem kevés gázosabb dolog van a pozitív átkeretezésnél, ha valami szomorú, akkor szomorú, de oké, csináljuk) ez igazából klassz dolog, az önállóság klassz dolog, a szabadság klassz dolog, és még szuperebb, hogy egyedül is meg tudok csinálni egy csomó dolgot és senki nem szól bele, mert bíznak bennem az emberek annyira, hogy ne zaklassanak, mert tudják, hogy magamtól is meg fogom csinálni, mert ügyes vagyok és önálló és felnőtt és nem szorulok bátorításra. Ugye, milyen klassz. Direkt jó.

Főleg edzeni járok reggel

Szóval két hete járok, elvileg heti 5 napon. Mindjárt ezen a héten csak 4 fog beleférni, mert a körülmények úgy alakultak. A reggeli sportolásnak van előnye, például hogy mire bejövök a munkahelyemre, már történt velem valami jó, és nem vagyok annyira nyűgös és jobban tolerálom, amikor minden másodpercben új, halasztást nem tűrő, valójában jelentéktelen megoldandó problémákkal bombáznak. (Különben érdekes, hogy a valódi akut osztályon nem voltam idegbeteg, ha ezer dolog történt is egyszerre, legalábbis úgy rémlik, de a csip-csup ügyek felfújása sokkal inkább kihoz a sodromból.) Szóval jobb fej vagyok reggel. És erősnek és klassznak érzem magam attól, hogy (szörnyű szenvedések árán) felkeltem reggel, lám, létezik akaraterőm, meg amúgy is a sporttól erősebbnek érzi magát az ember. Lelkileg. Ezért kezdtem el tizenkilenc éves koromban fitnessterembe járni, mert azt olvastam a belgyógyászat könyvben, hogy a sport csökkenti a szorongást és a depressziót. Tényleg csökkenti. Szóval menjetek sportolni, valamint a napfényre.

A hátrányok, hogy este álmos vagyok és nem tudok olyan sokáig fennmaradni a férjemmel és elalszom a House-részeken (mondjuk lehet, hogy erről nem a napirendem tehet, hanem a jelenlegi borzalmasan buta, lelkizős részek. De komolyan, a nyitott házasságos lelkizésen csak azért nem aludtam el, mert annyira bosszantott). Hogy reggel nem öltözködöm fel szépen, hanem csak felkapok valamit, ami épp elöl van, és hajat mosni meg nincs időm az edzés után, tehát nadrágban vagyok és összevissza áll a hajam. Valamint, hogy reggel csak rövid edzés fér bele az időbe, fél hatnál korábban pedig nem fogok felkelni.

Ilyenek vannak. Nincs nagyon kedvem blogot írni, hanem napozni van kedvem, de jelenleg többrendbeli munka miatt nem tehetem, és ez igen szomorú.

Vajon hol rontom el

isolde: - Mostanában arról szoktam álmodozni, hogy van egy projekt, amin dolgozom, és akkor azon dolgozom. Mármint, hogy csak egy projekt van, nem százezer, mint most. Amiben el lehet mélyülni és arra koncentrálni és haladni, mert így csak szétesetten stresszelek.
Kolléga: - Van kedved akkor még pluszban részt venni az új kutatásomban? Erről meg arról szól.
isolde: - Naná!

Love me two times, girl

Ez meg Joan Jett, amint The Doors-t énekel. Tudom, nem olyan jó, mint az eredeti, de mégis olyan kis helyes. Ez most a bemelegítős számom a futógépen ellipszistréneren.

Tavasz, tavasz, gyenge tavasz

Valójában igen hasznos ez a koránkelés, tizenegyre már végeztem az edzéstervemmel, szaunáztam, bevásároltam, csináltam kaját, bepakoltam a mosógépbe és kávéztam. Máskor olyankor szoktam felkelni. Különös, énidegen dolog, kíváncsi vagyok, megszokom-e vagy mi lesz.

A múltkor felmerült itt a kommentekben, hogy majd akkor menőzzek, ha már évek óta csinálom, amivel a messzemenőkig nem értek egyet, szerintem az is tök jó és sikernek számít, ha két hónapig minden reggel felkelek egy kicsit mozogni. Eleve ki kell próbálni, mennyire illeszthető bele az életembe ez a rendszer. Tekintve, hogy alapvetően bagoly típusba tartozom, csak most úgy döntöttem, márpedig én rugalmas vagyok. Akkor lesz majd nehéz, amikor nyár lesz és kiülős helyekre járunk esténként, amit imádok, és le kell feküdnöm aludni este tízkor.

Meg vettem tulipánt, meg napoztam az ablakban a tizediken (szánalmas, tudom), meg kicsit rendet raktam, úgy a nyolcadiknál mondjuk úgy éreztem, ha még egy félig-olvasott aztán elfeledett pszichoterápiás könyv előbukkan valahonnan, én esküszöm, kihajítom az összeset és elmegyek manikűrösnek, de aztán nem találtam többet szerencsére, tekintve, hogy nulla kézügyességem van és még a saját körmömet se tudom kilakkozni.

Szóval semmi különös.

Unikum és egyéb csacskaságok

Hat évvel ezelőtt pedig ez történt. A férjem azóta csak jobb srác lett. Bizony.

Főleg hétköznapok

Ma reggel például azzal a problémával szembesültem, hogy egyik online álmoskönyvben sincs benne, mit jelent pszichiáterrel álmodni.

Du mußt dein Leben ändern

Éppenséggel úgy döntöttem, elég a lúzerkedésből, minden reggel felkelek fél hatkor és elmegyek edzőterembe munka előtt. Két napja. Klassz.

daB, this goes out for you

Csináltam egy fotót is a padon ülve, felül-középen a zöld a sípálya, jobbra kell menni és akkor öt perc a Lővér Szálló buszmegálló (oké, technikailag nem pont a sípálya alja, és technikailag nem látom, ha jön a busz, de ha tudom, hogy öt perc múlva jön, akkor elindulok). Én kérek elnézést a zölderdős fotók hirtelen megugrott mennyiségéért, megpróbálok nem átváltozni sopronierdő-fotóbloggá, bár ami azt illeti, nagy a kísértés.

Főleg lila virág

Valaki megmondhatná ennek a növénynek a nevét, mert húgommal nem tudjuk.

Csak a szokásos rinyálás

Sopronban, ülök egy padon nejlonharisnyában, a sípálya aljánál az erdőben, várom a buszt, és a munkahelyemen / a pszichiátrián / a fővároson morfondírozom, és konkrétan azt gondolom, hogy én tutira belehalok, ha oda még egyszer vissza kell mennem. Hát jól van, csak fárasztó hetem volt, amúgy szeretem meg minden, a munkámat, Budapestet, a pszichiátriát, a szakadó esőt, a bkv-t, a szaladgálást, csak sohasem lenne szabad egy pillanatra sem kívülről tekinteni erre az egészre, sohasem lenne szabad eljönnöm onnan fél napnál hosszabb időre és sohasem lenne szabad nem-orvosokkal szóbaállni, sem kongresszusokon kívül bárhova máshova eljárni, és akkor biztos tudnám, hogy ez minden világok legjobbika.

Bár igazából még fél napra kiszabadulni is klassz.

It's not like I believe in everlasting love

Fáj a fejem, Laura Marlingot hallgatok, ezt is az L. küldte, és itt van hozzá ez a fura klip.

Nincs menekvés

Erre idehozza nekem a Paleolit táplálkozást. Az otthonunkba! Még nem döntöttem el, hogy muszáj lesz-e elolvasnom, vagy megmaradhatok annál a (nyilván nem teljesen helytálló, de annál frappánsabb) meggyőződésemnél, hogy a dietetika a gyengék menedéke. Megyek, megpiszkálom egy bottal.

Főleg kajálás

Erre hazajövök és ideadja nekem a Paleolit táplálkozást. Még nem döntöttem el, hogy akkor most kénytelen leszek-e elolvasni, vagy elég, ha csupán annyit mondok, hogy szerintem a dietetika a gyengék menedéke? Akkor jöttem rá, amikor tavaly biochef-kajákat ettem, nagyon finom, egészséges, természetes alapanyagok, valódi zöldségek stb., és közben iszonyúan sajnáltam a szegény budapestieket magamat is beleértve, akik már régesrég elfelejtették, milyen egy fa, vagy milyen úgy élni, hogy az legalább nyomokban hasonlít a természetes élőhelyünkre, és akkor azt hiszik, hogy ha műanyagdobozban odahozzák nekik a biobrokkolit, akkor az valamit pótol, jön vele a napsütötte réten szaladgálás, meg pont olyan, mintha a bokorról szednéd az esőmosta vadmálnát. Semmit se pótol az.
Vagy hogy ha nem merünk szembenézni a ténnyel, hogy az élet nem egy folyamatos örömforrás, hanem szenvedés, úgy általában és/vagy konkrétan a saját életünk, vagy hogy Leary-t idézzem, life sucks, wear a fucking helmet, és ki vagyunk szolgáltatva a sorsnak, a többi embernek, az időjárásnak, az agyunkban összevissza működő ilyenolyan neurotranszmittereknek, amikről halvány fogalmunk sincsen még mindig, a génjeinknek, a neveltetésünknak, a földrajzi helyzetünknek, a sorskönyvünknek, a szabad akaratunknak, az árvíznek, földrengésnek, politikusoknak, a korrupciónak, a főnökünknek, a beteljesületlen vágyainknak, a diszfunkcionális sémáinknak, a titkosszolgálatnak, az Univerzumnak, a többi ember véleményének, Istennek, a horoszkópunknak, valamint a családunknak, szóval ha félünk ebbe belegondolni, és épp nem vagyunk semennyire sem urai a helyzetnek, de szeretnénk azt érezni mégis, hogy nálunk van a kontroll és irányíthatjuk a sorsunkat, akkor elő lehet venni a dietetikát. Hogy ha ezt eszed, nem lesz rákod, ha azt eszed, nem leszel szomorú, hogy a halál és a szomorúság és a kudarc ellen van ellenszer, jó, mondjuk cserébe le kell mondani az állati zsírról vagy a növényi zsírról, iskolától függően, de teljesen megéri.
Szóval nem nagyon érdekel a téma, mondjuk semennyire, és lassan harminc éve nem engedem, hogy a tények összezavarjanak, erre az illető, aki sokkal okosabb nálam és akivel szombat hajnalig a Szendiről kellett vitatkoznom, ráadásul úgy, hogy én képviseltem a védelmet, és aki a férjem, idehozza nekem és leteszi az asztalra. Megyek, megpiszkálom egy bottal messziről.

És zuhogott, zuhogott, zuhogott, zuhogott, zuhogott, zuhogott

Iszonyúan elfáradok, rájövök mindenfélére, megvilágosodom, mért érzem ezt vagy amazt, szomorú leszek, elmúlik, nem múlik el. Elégedetlenkedem magammal, aztán nem, aztán megint, aztán megint nem. Veszek nejlonharisnyákat, megnézzük a Titánok harcát (de minek), olvasok cikkeket, részt veszek még egy fajta képzésen, dolgozom, lehangoló dolgok vannak, izgalmas, új dolgok vannak, dühösködöm, elmúlik, visszatér. Nem szoktam le a dohányzásról mégse. Bejelentkezem fodrászhoz, majdnem megveszem a bakancsomat, de nem lehet kártyával fizetni. Ügyintézek, szorongok, takarítok, netezek, tanulok, szétválogatom a ruháimat, kihíztam tavalyról persze mindent, elégedetlenkedem, elmúlik. Nem, nem unalmas.

Különben mi ez a szám? (a címben) Megvan a Szabó Miki hangján, ahogy énekli ezt a refrént, de a dal többi részét már elfelejtettem.

Úgy kezdődött, hogy hétvégén mozgásképzésen voltam, megismerkedtem a brit tárgykapcsolatelmélet jeles képviselőivel, főztem, pszinapszison voltam, kitakarítottam a lakást, átválogattam a ruháimat, előszedtem a nyáriakat, konstatáltam, hogy a tavalyi nadrágjaim idén még divatosabbak, mint tavaly voltak, de egyáltalán nem jönnek rám, mert meghíztam, kitört rajtam a szénanátha plusz porallergia a takarítástól meg pakolástól, miközben egyszerre két, 150 feletti IQ-val rendelkező férfival vitatkoztam Szendiről, akik homlokegyenest az ellenkező véleményt képviselték, aztán kiderült, hogy a következő szakvizsgámhoz szükséges papírokkal kell hivatalból hivatalba rohangálnom a szakadó, jéghideg esőben, az ócska, széttaposott cipőmben, amit utálok, de esős időre nincs másik cipőm, mert nem vettem meg a bakancsomat, hanem szakvizsgára költöttem az árát, írnom kell egy előadásabsztraktot olyan témáról, amiről már megint fogalom nélkül vagyok, mert miért is tanulnék meg egyvalamit, amit aztán tudnék, mert nekem a reneszánszasszonynak kell lennem, ami csupán odavezet, hogy semmihez sem értek a végén és nem jönnek rám a ruháim és az ablakok nincsenek lemosva és a könyvek között se raktam rendet, ami talán jobb is, mert így nem kell látnom, hány darab könyv hever félig kiolvasva a sor tetején keresztben.

Egyéb visszatérő nyafogás

Ettől az időjárástól kiújul a neuraszténiám. Történjen már valami.