Úgy kezdődött, hogy hétvégén mozgásképzésen voltam, megismerkedtem a brit tárgykapcsolatelmélet jeles képviselőivel, főztem, pszinapszison voltam, kitakarítottam a lakást, átválogattam a ruháimat, előszedtem a nyáriakat, konstatáltam, hogy a tavalyi nadrágjaim idén még divatosabbak, mint tavaly voltak, de egyáltalán nem jönnek rám, mert meghíztam, kitört rajtam a szénanátha plusz porallergia a takarítástól meg pakolástól, miközben egyszerre két, 150 feletti IQ-val rendelkező férfival vitatkoztam Szendiről, akik homlokegyenest az ellenkező véleményt képviselték, aztán kiderült, hogy a következő szakvizsgámhoz szükséges papírokkal kell hivatalból hivatalba rohangálnom a szakadó, jéghideg esőben, az ócska, széttaposott cipőmben, amit utálok, de esős időre nincs másik cipőm, mert nem vettem meg a bakancsomat, hanem szakvizsgára költöttem az árát, írnom kell egy előadásabsztraktot olyan témáról, amiről már megint fogalom nélkül vagyok, mert miért is tanulnék meg egyvalamit, amit aztán tudnék, mert nekem a reneszánszasszonynak kell lennem, ami csupán odavezet, hogy semmihez sem értek a végén és nem jönnek rám a ruháim és az ablakok nincsenek lemosva és a könyvek között se raktam rendet, ami talán jobb is, mert így nem kell látnom, hány darab könyv hever félig kiolvasva a sor tetején keresztben.