Szóval két hete járok, elvileg heti 5 napon. Mindjárt ezen a héten csak 4 fog beleférni, mert a körülmények úgy alakultak. A reggeli sportolásnak van előnye, például hogy mire bejövök a munkahelyemre, már történt velem valami jó, és nem vagyok annyira nyűgös és jobban tolerálom, amikor minden másodpercben új, halasztást nem tűrő, valójában jelentéktelen megoldandó problémákkal bombáznak. (Különben érdekes, hogy a valódi akut osztályon nem voltam idegbeteg, ha ezer dolog történt is egyszerre, legalábbis úgy rémlik, de a csip-csup ügyek felfújása sokkal inkább kihoz a sodromból.) Szóval jobb fej vagyok reggel. És erősnek és klassznak érzem magam attól, hogy (szörnyű szenvedések árán) felkeltem reggel, lám, létezik akaraterőm, meg amúgy is a sporttól erősebbnek érzi magát az ember. Lelkileg. Ezért kezdtem el tizenkilenc éves koromban fitnessterembe járni, mert azt olvastam a belgyógyászat könyvben, hogy a sport csökkenti a szorongást és a depressziót. Tényleg csökkenti. Szóval menjetek sportolni, valamint a napfényre.
A hátrányok, hogy este álmos vagyok és nem tudok olyan sokáig fennmaradni a férjemmel és elalszom a House-részeken (mondjuk lehet, hogy erről nem a napirendem tehet, hanem a jelenlegi borzalmasan buta, lelkizős részek. De komolyan, a nyitott házasságos lelkizésen csak azért nem aludtam el, mert annyira bosszantott). Hogy reggel nem öltözködöm fel szépen, hanem csak felkapok valamit, ami épp elöl van, és hajat mosni meg nincs időm az edzés után, tehát nadrágban vagyok és összevissza áll a hajam. Valamint, hogy reggel csak rövid edzés fér bele az időbe, fél hatnál korábban pedig nem fogok felkelni.
Ilyenek vannak. Nincs nagyon kedvem blogot írni, hanem napozni van kedvem, de jelenleg többrendbeli munka miatt nem tehetem, és ez igen szomorú.