Meg nehany kis szines
- ma reggel a laborban szembejott velem a fiatal Brad Pitt tokeletes hasonmasa. Eskuszom. Meg kb. a Thelma es Louis-idokbol. Wow. (Update-elek is egy keppel a noi olvasok kedveert.)
- ma mar genotipizaltam, mint a gep, es eddig majdnem minden mukodott. Meg egy adagom van a pcr-ban, aztan csa.
- ittletem alatt majdnem vegigertem egyszer a szakvizsga tesztkonyvon is. Komolyan nem tudom, mikor lett belolem workaholic. Rohadt nehez amugy. (Nem, nem megalljt parancsolni a munkamanianak, ahhoz eleg szokott lenni pl. par evad Weeds, hanem a szakvizsgatesztek.)
- e percekben itt az eloterben party van, vidam fiatal kutatok lada sorokkel es tortakkal unneplik, hogy megjelent a cikkuk. Hiaba, ehhez ertenek a hollandok, marmint alkalmat talalni a bulizasra.
- feltetlenul olvassatok xkcd-t, nagyon aranyos kis sorozatuk most ert veget a kalandor hackerlanyrol, itt: 1, 2, 3, 4, 5. Music doesn't need these assholes.
S fejunk folott elropul a nikkel szamovar
Tegnap persze, mint ahogy az varhato volt, jol befrusztralodtam estere, az egyik megrendelt proba mar a teszten sem mukodott, egy masik meg a teszten mukodott, csak a mi mintainkon nem, es egyebkent is rajottem, hogy remenytelen az egesz, nem tudok befejezni annyi mindent, amennyit szerettem volna. Aztan este elvittem a biciklimet eladni, az elso uzletben nem vettek meg, mert mar ocska szegeny, vegul egy masikban 15 eurot ajanlott erte az unszimpatikus kover holland. Nem tehettem mast, odaadtam neki fajo szivvel ennyiert, amitol teljesen depresszios lettem, pedig nem is az en biciklim, hanem Mrs. J-e, csak en bicikliztem rajta az elmult heten, meg az elmult tavasszal narciszok, birkak es patakok menten. Talan nem kellett volna nevet adnom neki.
Szoval kijottem a boltbol immar kifosztottan es magamrahagyottan, es arra gondoltam, lam, az ismeroseim meghalnak, megvaltoznak, vagy kulfoldre koltoznek, masokrol meg azt almodom, hogy meghalnak, a dns-probak nem mukodnek, a nyar elmulik, megoregszunk, szeretett biciklinket pedig fillerekert kell kover holland boltosok kezei kozott hagynunk. Szoval acsorogtam a bolt elott, elsargult leveleket sodort a szel a vizesen csillogo aszfalton, aztan eszembe jutott, hogy van meg a zsebemben egy majdnem teli doboz cigaretta, amit meg az Arcade Fire koncerten vettem. Ragyujtottam, szokatlanul eros volt, nem szoktam Camelt szivni, de csak azt lehetett kapni, meg is szedultem tole egy kisse, aztan elindultam celtalanul, gyalogosan, talalomra az egyik iranyba, and I realized I did want a drink after all.
Aztan inkabb vettem magamnak egy narancssarga pulovert.
Ho, birkak, divat
Pont mult csutortokon, amikor mar muszaj volt valami onjutalmazashoz nyulnom, mielott meg csokit kezdek zabalni, vettem magamnak ajandekba egy ilyen piros Moleskine-t. Trendi-e vagyok.
Ma reggel pedig befagyott pocsolyak es zuzmaras fu es borkok mellett bicikliztem, valamint megfigyeltem, hogy a kulso homerseklet csokkenese a birkak terbeli elrendezodesere is befolyassal bir, eddig ugyanis korulbelul egyenletesen oszoltak meg a rendelkezesukre allo par szaz negyzetmeteres reten, ma reggel viszont a ret nagy reszet uresen hagyva, kis csoportokba koncentralodtak. Gondolom, igy kevesbe faznak. De vajon mi lesz veluk telen? Beterelik oket a teli szallasukra, vagy csendben belepi oket a ho? Vagy itt sohasem esik a ho? Ezt mar nem tolem fogjuk megtudni.
Meg egy kis genetika
Teljesen egyedul genotipizaltam ma, mivel Johnny tegnap hazarepult, es rem buszke vagyok magamra meg tok izgalmas. Mult hetfon voltam eloszor genetika laborban, most meg iszonyu draga cuccokkal es gepekkel dolgozom egyedul. (Nyugalom, Erik azert altalaban valahol a kornyeken van, tobbnyire szolhatok neki, hogy "figyi, itt most mert villog az a piros gomb?". Most viszont kizavartak a laborbol, mert takaritobrigad jott waxolni, ugyhogy hazamegyek.
(Meg mindig a tegnapi koncert van a fejemben, annyira klassz volt.)
"Almomban ez a lepke voltam, es most egy kicsit zavarban vagyok"
Meg az is volt (most eppen sikerult ravenni Eriket, hogy a pipettazo-robottal vegeztesse el a munkam egy reszet, jelenleg ez tortenik, a maradek probaink meg persze meg nem erkeztek meg, ugyhogy raerek blogot irni), szoval elmeselem, mit almodtam valamelyik nap. Mondjuk, egy csomoszor almodtam a munkahelyemmel, meg kulonbozo kollegaimmal, szerintem azert, mert Johnnyval pipettazas kozben, majd Nikevel kocsmakban rengeteget beszeltunk a korhazunkrol, ugy tunik, toxikus dozisban. Szoval tegnap azt almodtam, hogy a Kollegam meghalt valami hirtelen szivhalallal, nagyon-nagyon realis es eletszeru alom volt, mindannyian meg voltunk dobbenve es nem fert a fejunkbe a sors igazsagtalansaga, hogy egy ilyen igeretes fiatalembert vesz el elete viragjaban. Par nap telt el az alomban, amelynek soran en azon gondolkodtam, ez borzaszto, barcsak tehetnek valamit, es rajottem, hogy semmit sem tehetek, az egyetlen megoldas az lenne, ha felebrednek es kiderulne, hogy ezt az egeszet csak almodom, dehat ez nyilvan lehetetlen, a Valosag az Valosag, barmennyire is nem tetszik. Voltunk a temetesen is, olyan emberek voltak meg ott, akik feltehetoen a valosagban is ott lennenek, Nike, Nike apukaja, Kollegam anyukaja es Szoszi baratnoje. Szomoru esemeny volt es nagyon valosagos.
Aztan persze csorgott az ora es ezaltal a parhuzamos dimenziobol visszakerultem a sajatunkba, megmentve ezzel Kollegam eletet. Vagy valami ilyesmi.
The curse is never broken
Szoval kedd este, szitalo kod, az ember (en) legszivesebben otthon maradna egy bogre kakaoval es egy adag szakvizsgateszttel. De nem. Es amugy is csak 25 percre lakom a helyszintol.
Az elozenekar sem rossz egyebkent, bizonyos Wild light nevuek, kicsit szokvanyos egyen-indierock, dehat elozenekar, az ember definicio szerint csak arra var, hogy eltakarodjanak vegre, kulonosen, hogy mogottuk mar ott van bekeszitve az Arcade Fire orgonaja es nagybogoje. Az utanuk kovetkezo szunetben meg behordanak par ustdobot, nyenyeret, (nyenyerenek hivjak azt a hangszert? szerintem igen), mandolint, tangoharmonikat, meg egyeb, altalam ismeretlen cuccokat.
Ugy kezdodik, hogy a hat kis kor alaku kivetito egyiken egy predikatort latunk magabol kikelve predikalni, aztan egy masik kivetiton egy masikat, mig vegul az osszesen kulonbozo ujkori profetak kiabalnak egymas szavaba vagva, es akkor a zenekar belekezd a Black mirrorba, olyan a hangositas, hogy az ember a basszust konkretan a mellkasaban erzi. A kivetitok mar a zenekar tagjait mutatjak, de termeszetesen nem szokvanyosan, hanem fekete-feher, szemcsesen elmosodott kepeken.
Kicsit felek, hogy majd nem fogjak jatszani a kedvenc szamaimat, ez ugyanis a Neon Bible Tour, en pedig sokkal jobban szeretem az elozo lemezuket, a Funeralt (de most komolyan, sokkal jobb), de nem kell aggodnom, majdnem az egesz albumot lejatsszak, talan 1 szam kivetelevel, es a Neon Bible-rol is a jobbakat. Hozzajuk meltoan latvanyos, profi, eroteljes, es imadnivaloan hatasvadasz koncert, Regine-ben vitan felul ezer ordog lakik, nagyon hatasos, ahogy a szaznegyven centijevel, konyekig ero voros szatenkesztyuben tangoharmonikazik es kozben az enekhangjaval is dominalja az eloadast. William pedig az elso perctol kezdve olyan musort vag le, amelyekhez hasonlo orjongest manapsag mar leginkabb csak hatvanas evekbeli koncertvideokon latni, egy rudra akasztott bukosisakon dobol, a hatan porogve gitarozik, vagy eszeveszettul tancol, szorgos roadok rohangalnak be felallitgatni a ledolt mikrofonallvanyokat. William es Regine is jatszik egyebkent csomo hangszeren, nagyon hatasos, ahogy kb minden szamnal masik hangszer mogott latjuk oket. Wim "csak" gitarozik es enekel, de megis, az ember csak ra figyel altalaban, frontember.
Tobbnyire sok es kulonleges hangszer szerepel, lenyugozo, hangos, eroteljes es magaval ragado, de tudnak olyat is, amikor a Backseat utolso reszeben csak egyetlen egy hegeduhurt penget valaki, majd egyetlen egy nagybogo-hurt, es akkor az egesz teremben akkora a csend, hogy a legy zummogeset is lehetne hallani, a par ezer ember lelegzetvisszafojtva hallgat.
Masfel ora utan befejezik, aztan meg visszajonnek ket szammal, akkor mar kicsit faradtnak tunnek. Utanuk valami DJ kovetkezik afterpartyval, de az engem mar nem erdekel, ugyesen ellenallok a kisertesnek, hogy polokat, cedeket, limited edition turneplakatokat es effeleket vasaroljak, hazafele a vonaton elolvasom a kezembe nyomott szorolaprol Haiti tortenelmet, valamint, hogy a koncertjegyembol 1 euroval tamogattam az egeszsegugyuket, es ejfelre mar agyban vagyok.
Esetleg Magyarorszagon is epithetnenk ilyeneket, mint a Heineken Music Hall, es meghivhatnank jobb zenekarokat idorol idore.
Genek, macskak, inzulinkoma
Ma reggelre pedig meglepetesszeruen megerkeztek a megrendelt probaink, just in time, legalabbis nehany kozuluk (de a tobbi is itt van mar valahol az epuletben allitolag). Ugyhogy olyan genek polimorfizmusait lattuk a sajat szemunkkel a sajat mintainkon, amiknek a letezeserol eddig csak az ujsagban olvastam. Persze, nem a sajat szemunkkel latjuk, hanem csak kiirja a gep a monitorra az eredmenyt. Es persze mindehhez pipettazni kell egesz nap. De azert jo.
Ellenben alig egy het telt el, es maris beolvadtam a kornyezetembe, azaz biciklivel jarok es szendvicset viszek ebedre. Kurva hideg van a biciklin.
Valamint arrol kell meg meselnem, hogy hetvegen Nike fedonevu kolleganommel talalkoztunk, aki jelenleg Belgiumban tartozkodik feleves osztondijjal, igy aztan atugrott hozzank. Ennek megfeleloen az ido nagy reszeben vagy setaltunk valamely utrechti vagy amszterdami utcan, vagy fenti varosok valamelyik kocsmajaban ultunk, es meglepodve vettuk eszre, hogy a holland kocsmak nagy reszeben lakik egy-egy hatalmas, fekete macska (viccen kivul, majdnem mindegyik helyen volt egy). Konkretan kepzeljunk el egy tomott, amszterdami kocsmat, a pultnal levo barszekeken mind sorozo emberek ulnek, egyet kiveve, amelyen hatalmas, egeszseges, fenyes szoru fekete macska uldogel szfinx-pozban, es szigoru tekintetevel felugyeli a vendeglatoegyseg mukodeset. A Wikse witte meg mindig finom, a 3 sistersben viszont mar nem lehet tancolni, ellenben talaltunk egy, az 1950-es evekbol szarmazo brit orvosi konyvet (igen, Amszterdamban a 3 sisters nevu kocsmaban), es felelemmel vegyes amulattal olvasgattuk fel egymasnak a pszichiatria-reszeket belole. Akkoriban ugyanis meg kb semmilyen gyogyszert nem talaltak fel, igy pszichotikus betegsegekben pl. az elektrosokkon kivul inzulinkomat es frontalis leukotomiat birtak javasolni csupan.
Kulonben meg fazom es sotet van, es oruljunk, hogy nem hoztam fenykepezogepet, mert igy megkimelem az olvasokozonseget az olyan hangulatfotoktol, mint pl. "lehullott, sarga falevelek esomosta aszfalton az utcalampak fenyenel" es "aranybarna falevelek vizes kockakoveken" es "vizesen csillogo oszi avar az uttesten" es "elsargult leveleket sodor a szel a vizmosta aszfalton".
Esetleg ugy tunhet feluletes szemlelo szamara, mintha nagyon magam alatt lennek, de valojaban semmi olyan bajom nincs igazan, amin ne segitene egy jobb csokis brownie vagy ket het Koh Phanganon. Es tulajdonkeppen meg miert kellene, hogy az embernek mindig jo kedve legyen? Kulonosen novemberben. Jol is neznenk ki.
Azert mindennek megvan a hatara
Amszterdam, a voros lampas negyed kornyeke, szombat este 22 ora tajban. Coffee shopokbol kiomlo tomeny fuszag, a kirakatokbol fehernemus csajok lesnek predara, mindenutt szexboltok, kendertermeszteshez szukseges felszerelest, magot, pipakat, hasissutit, thai es del-amerikai hallucinogen gombakat, egyeb hallucinogen novenyeket, es altalam ismeretlen tudatmodositokat arusito boltok. Az utcan reszeg turistak, beszivott turistak, betepett helybeliek, meg mindenfele rendu es rangu furcsa figurak hompolyognek szines osszevisszasagban.
A forgatag kellos kozepen, az egyik jarda szelen egy biciklijet ijedten szorongato sracot ket rendkivul szigoru arcu rendor leckeztet. Felirjak az adatait es nagyon komoly arccal magyaraznak neki. Kozelebb erunk es belehallgatunk, a rendor epp ezt mondja ellentmondast nem turoen (az eredeti angol szoveg forditasa kovetkezik): - De ertse meg, engem nem erdekel, hogy mukodik a biciklijen az elso lampa, ha egyszer nem volt bekapcsolva. Ha lampa nelkul kozlekedik, be kell fizetnie a birsagot.
Nem ertem, mert vagyok reggel levert
Majd egyszer fogok egy hosszu, felhaborodott, elkotelezett, am tenyfeltaro posztot irni az otthonszulesrol (de most nincsen hozza kedvem), addig is olvassuk a temaban kisfokat.
Mar a masodik adag cuccunk van a PCR-ban, azaz mar csak majd, oooo, negyvenhatszor kell megismetelnunk ezt a felnapos mozdulatsort, felteve, ha megerkeznek a tobbi probaink. Ellenben orommel eszlelhettuk, hogy a magyar betegeknek es egeszseges kontrolloknak is van COMT genjuk (oke, mindenkinek van, de ezeknek a letezeserol mar papirunk is van!). Es ma mar izgalmas, nagyon draga, rozsaszin es jeg kozott tarolando cuccot is pipettaztam. Egyebkent a szakirodalom szerint aki homozigota a COMT gen bizonyos alleljara (ezt most meg kellene neznem, pontosan melyik, sot, illene tudnom), akkor nala a schizophrenianak az eselyet jobban noveli a cannabisfogyasztas, mint a heterozigotak vagy a masik allelra homozigotak eseten.
En heterozigota vagyok. Bar mindegy, mert ugysem szeretek fuvezni, az en drogom az unikum, sor, rum, kevert. Majd egyszer irok egy hosszu, felhaborodott posztot arrol, hogy mit nem szeretek meg (benne lesz, hogy futni, meg az otthonszulesrol vitatkozni, meg a mizoleves, meg a Pilzner, meg a Norbi, meg a pilates, meg az Esterhazy Peter is), de most nincsen hozza kedvem, es bizonyara olyan dolgokat is felsorolnek, amivel rendes korulmenyek kozott semmi bajom nincs.
Tudom, hogy kell gyoztesnek lenni, de nincsen hozza kedvem
Es aztan meg pipettaztunk es pipettaztunk, egyre kisebb es kisebb adagokat egyre kisebb es kisebb lyukakba. Most van az elso adag mintank a PCR-ban benne. Most elmagyarazhatnam, mi a PCR, de nincsen hozza kedvem, szoval elegedjunk meg annyival, hogy DNS sokszorosito berendezes. Majd egy masik alkalommal.
Egyebkent pedig nincs jo kedvem, nem tudom, miert, bar leginkabb a teli depressziot okolom. Itt olyan ido van, mint otthon kb. oktober elejen, szoval hideg nincs, csak neha kod meg eso, ellenben reggel 8-kor meg sotet van es delutan otkor is mar. Es ha belegondolunk, hogy az ember (en) sotetben bemegy a munkahelyere, pipettazik, amig megint sotet nem lesz, majd hazamegy es arra gondol, mar biztos van jogosultsaga a wifihasznalatra es fog tudni netezni, de kiderul, hogy nincs, akkor maris erthetobbe valik a lehangoltsag. Pedig azt hittem, majd azzal fogom tolteni az esteimet, hogy Arcade Fire-t (kedden megyek koncertre), Yummie mixeket meg Veronica Mars soundtrackeket hallgatva irom a kis blogomat es az interneten apolom kapcsolataimat valos es kepzeletbeli barataimmal, ehelyett szakvizsga teszteket csinalok fenti zenei alafestes mellett.
Na jo, nem, voltunk sorozni is.
Es nem beszelve arrol, hogy a teli depresszio(m) egyik tunete (a szocialis visszahuzodas es a megnovekedett alvasigeny mellett) a megveszekedett szenhidratehseg, en meg ugye probalok legalabb nem nagyon keresztbetenni a fogyokuramnak, szoval nem ehetek felorankent egy snickerst vagy habos forro csokit vagy mikroban melegitett stroopwaffelt vagy browniet vagy almatortat vagy dioslepenyt.
Genetika laborban dolgozni mondjuk izgalmas, es bar eddig csupan pipettazasban volt reszem, de remelhetoleg hamarosan korszakalkoto eredmenyeink birtokaba jutunk, melyek alapjaiban rengetik majd meg a tudomany eddigi allasat. Ugye, mondanom sem kell, hogy a probaink meg nem erkeztek meg (keson rendeltek meg oket a hollandok), de mindegy is, mert ugysem tudjuk befejezni a munkat a rendelkezesre allo ido alatt. Bar ez mondjuk annyira nem raz meg. Whatever.
Eletjel
Nem tortenik semmi izgi, tegnap pipettaztunk egesz nap, ma meg pipettazunk egesz nap (egyelore ott tartunk, hogy egyforma tomenysegu DNS-oldatokat kell gyartanunk 510 kulonbozobol). A futarral feladott mintaink is megkerultek vegul, es nem kellett megkeresni a Szamitogepgyujto Embert, mivel Erik emlekezetbol ujrairta a korabban emlitett filet. Utrecht amugy klassz hely meg mindig, a sor finom, az ido kodos, mindenki biciklizik, a birkak pedig ugyanott legelnek, ahol az elozo fejezet vegen hagytuk oket. (Utalok angol billentyuzeten irni).
So here I am again in this mean old town
Az a szornyuseg tortent, hogy amig tavol voltam (ti. Utrechttol, mert most itt vagyok megint) a koleszban gonosz fiatalok ki tudja, mifele illegalis dolgokat muveltek az internettel, bele sem akarok gondolni, ezert most rendkivul szigoru szabalyozas ala esik a wifi-eleres, ennek megfelelo papirmunkaval es ugyintezesi sebesseggel. Szoval nincs wifim. Rossz. Kenytelen vagyok a kolesz nyilvanos szamitogeptermeben netezni. Na jo, nem vagyok kenytelen.
Egyebkent pedig rettentomod faradt vagyok, mivel tegnap (ma) egykor fekudtem le es fel otkor keltem, majd Amszterdamba repultem, majd Utrechtbe vonatoztam Johnny kollegam kisereteben, rogton be is mentunk az egyetemre es egyszercsak azon kaptam magam, hogy felalomban DNS-oldatot pipettazom kis kublikbe orak ota. Nagyon izgi egy genetika labor, kulon olyan plusz izgalmakkal, hogy 1. megerkeznek-e a megrendelt reagensek, 2. elvesztek-e a ket eve gyujtogetett es most futarral kikuldott mintaink, 3. ha nem vesztek el, van-e bennuk egyaltalan DNS. Es 4. nem beszelve arrol, hogy a robot-spektrofotometerhez nemreg egy uj szamitogepet csatlakoztattak, amire at is masoltak a gep mukodtetesehez szukseges file-okat, egy kivetelevel, amely veletlen folytan lemaradt. A regi gepet, amin meg megvolt az a file, kozben nekiadtak egy csavonak, aki hobbiszeruen regi szamitogepeket gyujt. Tehat, ha hasznalni szeretnenk a robotot (marpedig en szeretnem, mert ellenkezo esetben ket kis kezunkkel kell otszaztiz minta tomenyseget meghatarozni), akkor fel kell keresni a kompjutergyujto embert es megkeresni a regi gepet es rajta azt a filet.
Majd amikor Hollywoodnak irok thriller-forgatokonyveket genetikai kutatolaborokbol elszabadult szornnyel/zombival/halalos virussal, akkor feltetlenul szerepelni fog benne a fenti momentum, ti. az emberiseg sorsa irant elkotelezett fiatal kutatok rajonnek, hogy a Gonosz megallitasahoz feltetlenul szukseges lenne beuzemelni a robot-spektrofotometert (manualisan hetekig tartana a munka, es annyi idonk nincs!), ahhoz viszont kellene az a regi file, es akkor az elkotelezett fiatal kutatok kocsiba vagjak magukat es eltepnek a rendkivul kulonc, esetleg kisse kattant oreg nerdhez, es a lakasban, garazsban, padlason es pinceben felhalmozott osdi es ozonviz elotti szamitogepeken keresgelik a File-t sietve, mig odakint allig felfegyverzett CIA-ugynokok/agyevo zombik/halalos virussal fertozott haldoklo kisgyerekek gyulekeznek.
Vagy talan mindenkinek jobb, ha most lefekszem aludni.
És nincs kedved a moziig se menni
Nincs kedvem blogot írni se, csak már régen írtam. Totálisan nyomi vagyok, nagyrészt a melegfrontra fogom. Még volt az is, hogy kedden hipnotizáltak - ezt szeretem a pszichiátriában mondjuk, más tudományterületeken viszonylag ritka lehet, hogy az ember elmegy egy phD kurzusra gyanútlanul, és ott a kurzusvezető hipnotizálja. A hipnózisról volt szó ugyanis, és megkérdezte, ki akarjuk-e próbálni, persze, ki akartuk, és egyébként klassz volt, félálom-szerű érzés, csak sajnos volt egy csomó olyan feladat, hogy "emeld fel a bal karod. Nagyon nehéz, alig bírod tartani. Nem is bírod tartani, annyira nehéz" meg "nagyon nehéz a szemhéjad, ki se tudod nyitni. Vagy lehet, hogy ki tudnád, ha akarnád, de nagyon-nagyon nagy erőfeszítésedbe kerülne" és ez nagyon rossz volt. Hogy nem bírtam felemelni a saját karomat. Oké, tudom, hogy kontroll-freak vagyok és megőrülök, ha kiveszik a kezemből az irányítást, de azért csodálkoztam, hogy a kb húszfős csoportban senki másnak nem volt ez rossz érzés, csak nekem. Persze, a végén, "ébredés" előtt az mondta a Mester, hogy kellemesen érezzük magunkat és kipihentnek, bár nekem addigra már megfájdult a fejem, de lehet, hogy a többiekre nagyobb hatással volt ez a mondat vagy nem tudom.
Meg a szakvizsgám miatt kezdtem szorongani, amiért mérges is vagyok, mert magamtól eszembe sem jutna októberben szorongani egy jövő februári vizsga miatt, de először Johnny, majd egy ex-kolléganőm (ők ketten nemrég vizsgáztak), majd Sziporka szándékosan paráztattak, minden nap másik. Ex-kolléganőm, nevezzük mondjuk Mónikának, elmondta, hogy másfél hónap alatt szerinte meg lehet tanulni, ha minden nap reggeltől estig csak tanulsz, neki erre nem volt lehetősége, mert ügyelt, valamint fogorvoshoz is járt, tehát nem tanult minden nap, így olyan két és fél hónap volt. Sziporkával pedig együtt fogok vizsgázni februárban, és néha nagyon kedvesen és segítőkészen megjelenik, és megkérdezi, hogy aláírattam-e már az indexemet, de tegyem meg mielőbb, mert ha valami nem stimmel benne, akkor visszaküldik, hogy pótoljam, és ha nem pótolom a hiányzó aláírásokat időben, akkor még az is lehet, hogy nem engednek vizsgázni. És nem beszélve arról, hogy mint tudjuk, szorgalmasabb nálam, például már utánanézett egy csomó, a tételsorban szereplő és a könyvben nem található kérdésnek. De komolyan, honnan tudja, hogy az nincs benne a könyvben? Már kiolvasta a könyvet, amit én még csak most kértem kölcsön, igaz? Na jó, azért annyira nem aggódom ám. Nekem olyan memóriám van, hogy bármit meg tudok jegyezni max egy hétig, de egy hónap múlva már mindent elfelejtek, ezért nekem a vizsga előtt behatárolt idővel kell elkezdenem tanulni, ez a módszerem, eddig mindig bevált. Persze, azért beszereztem a tesztkönyvet gyorsan, és most teszteket csinálok, és szerelmes vagyok a férjembe. Ugyanis az a helyzet, hogy én szeretek teszteket csinálni, és ezt még soha senki nem értette meg eddig, de még én sem, és már középiskolás koromban is éreztem, hogy ez iszonyatosan égő, hogy én hazamegyek a Micsoda buliból, és ha józan vagyok, akkor csinálok még pár tesztet (akkoriban a biológia oktv-re kiadott tesztkönyvből, fel is vettek aztán felvételi nélkül a helyezésem miatt), szóval szabad akaratomból csinálom őket, csak nehogy valahogy a kortárscsoportom tudomására jusson, mert ekkora stréberséget már biztosan nem lennének képesek tolerálni és soha többé nem buliznának velem. És akkor most kiderült, hogy Bright ezt pontosan érti, és rejtvényeket szokott fejteni (azokat a logikai rejtvényeket, mint a sudoku meg ezek) hasonló helyzetekben. Szóval végre valaki megért engem.
És azt is utálom, hogy mindenki belebeszél a fogyókúrámba, de komolyan, emberek, egy hónapja csinálom, és nem bírnak leakadni róla, az lesz a vége, hogy már egyáltalán nem fogok emberekkel találkozni. Az alaphelyzet, hogy hetven kg-ról szeretnék lefogyni 65 alá (mondjuk, 65-tel már kiegyezem), mivel szűkek rám a régi ruháim, meg pocakom van, és nem érzem magam a formámban. Hat év orvosi egyetem és rendkívüli önismeretem eredőjeként pontosan tudom, hogy hogyan kell fogyókúráznom: a lehető legkevesebb szénhidrátot eszem, csomó gyümölcsöt és zöldséget, iszom a Poromat (fogyókúrás turmix), hogy ne legyen semmi hiánybetegségem, napi 1000 kalóriát fogyasztok, és heti háromszor tornászom az Alexandrára. És tudom magamról, hogy ugyan megehetek egy kocka csokoládét, de akkor utána órákig szenvedni fogok, hogy hadd egyek még egyet, és szénhidrát után sóvárogva fetrengek, ezért a legtöbbször inkább visszautasítom a csokit, vagy sütit, amivel kínálnak. És akkor azt hallgatom az emberektől egy hónapja, hogy 1. neked nem kell fogynod, milyen hülye vagy, hogy itt koplalsz, majd aztán a végén anorexiás leszel, 2. nem így kell fogyókúrázni, hanem <insert tetszőleges csodamódszer here> 3. nem szabad megvonni magunktól az édességet, hanem igenis egyek meg egy kocka csokit, ragaszkodnak hozzá, mert az úgy helyes, 4. ne az Alexandrára tornásszak, hanem Norbira / Bíró Icára / Cindy Crawfordra / járjak inkább futni/úszni/boxaerobicra. Utálom a boxaerobicot. Utálok futni. Utálom a Norbit. És ettől tényleg ideges vagyok, és már minden alkalommal hosszasan kiosztom adott kollégáimat és barátaimat (tegnap pl. a mra-t, de legalább felébredtem, mert már épp kezdtem bealudni a Tokio Drift valamely lelkizős jelenetén, amikor a szememre hányta, hogy a múltkor nem ettem a fagyiból, és majdnem leharaptam a fejét, pedig kár lett volna, mert jól főz). De komolyan, hadd döntsem már el én. Alapból is elég nehéz egy fogyókúra, anélkül, hogy csokival kínálgatnának. És nem, nem kell félni attól, hogy én valaha anorexiás leszek, nem vagyok az a típus.
Min is akartam még rinyálni, ja tudom, néztünk egy csomó filmet mostanában, soha ne nézzétek meg a Fekete dáliát, idegesítően borzasztóan elcseszett film, pedig kár, mert szép a noiros hangulat, meg szép a Scarlett Johansson, de az idegesítő párbeszédeken és a borzasztó forgatókönyvön és a logikátlan cselekményszálon és Josh Hartnetten ez sem segít. Néztem Boston Legalt is, és elhatároztam, hogy nem fogom nézni a negyedik seasont, ezen a ponton vesztett el engem a sorozat, az idegeimre megy ugyanis az a két idióta (az Asperger-szindrómás és a transzvesztita ügyvédek, nem is ilyen az Asperger-szindróma), először kiírták a sorozatból az összes jó nőt, aztán az összes jó pasit, aztán a maradék két kvázi jó nőt (Denise-t és Claire-t) és helyettük a két fentivel, valamint egy iszonyatosan csúnya, nagy orrú csajjal kell beérnünk, és ezen Alan Shore sem segíthet, az meg külön idegesít, amikor azon kellene nevetnem, hogy Denny Crane-t már kínosan szenilisnek állítják be. Én ezen nem nevetek, és azon sem, ha egy férfi női ruhába öltözik, bocs. És azt is utálom, hogy nincs olyan sorozatunk, amit lehetne darálni, mert a korábban daráltakat utolértük, én pedig utálok részről részre nézni valamit. A Californication-nek pedig, amit szerettem még így is, most lett vége, be is teszek egy képet a csodálatosan sármos Hank Moodyról (David Duchovny), hogy kicsit jobb kedvünk legyen.
Benne vagyok az ÉS-ben
And changed my lonely nights that lucky day
Hű, megnéztem a Mielőtt lemegy a nap-ot (Before Sunset) és nem térek magamhoz. Mondjuk egy csomó ember mondta, hogy jobb, mint az első rész (Before Sunrise), persze nem hittem el, és tényleg jobb. Hogy mennyire pontosan így van minden az életben, mennyire pontosan ugyanilyen harmincévesnek lenni, hogy ugyanazokról a dolgokról beszélnek, amiről én szoktam gondolkodni vagy írni a blogomban.
Legjobb szerelmes film ever.
Na jó, megpróbálom érthetően.
Kilenc év telt el az előző film óta, (a filmben is, és a valóságban is ennyi telt el a két film között), amikor is Jesse és Celine a Budapest-Bécs vonaton megismerkedtek és egész éjszaka csatangoltak Bécsben és dumálnak, itt írtam róla. Akkor még persze fiatalok és romantikusak voltak, valamint különböző földrészen éltek, ezért nem cseréltek címet, hanem megbeszélték, hogy fél év múlva találkoznak ugyanott.
Kilenc év után összefutnak egy könyvesboltban Párizsban, Jesse ugyanis időközben írt egy könyvet arról az éjszakáról. Jesse repülőgépe "mindjárt" indul vissza New Yorkba, úgyhogy addig: semmi más nem történik, mint, hogy beszélgetnek.
Ami már az előző filmben is fantasztikus volt, és ebben még sokkal jobb (vagy csak azért, mert ennyi idős vagyok én is?), hogy minden pillanata simán történhetne a Valóságban is. A szereplők úgy viselkednek, ahogy az emberek viselkedni szoktak. Ahogy találkoznak a könyvesboltban, és ott szerencsétlenkednek, mert hiába volt köztük annyi intimitás Bécsben, most kilenc év után mégis kicsit idegenek egymás számára, vagy zavarban vannak - én már ezen majdnem bőgni kezdtem, hogy közel kerülünk egy csomó emberhez az életünkben, és aztán elveszítjük őket, mert úgy hozza a sors. És persze, ez az élet rendje, nem maradhatsz mindenkivel örök barátságban (nem beszélve az egzisztenciális magányról, hogy ti. soha senki sem érthet meg tökéletesen), és így van ez jól: egy csomó embernek fontos szerepe volt az életemben, egy bizonyos időszakban közel álltunk egymáshoz, egy adott időben megértettük egymást, vagy pont ugyanott tartottunk az életben, és aztán elmúlnak és elvesznek és jönnek új fontos emberek, de egyik kapcsolat sem ugyanaz, egyik sem megismételhető, és ez valahol azért végtelenül szomorú szerintem.
Persze, aztán Jesse meg Celine hamar megtalálják a közös hangot újra, és megbeszélik az életük fontos és nemfontos dolgait.
Sok mindenben különbözik az előző filmtől, és leginkább abban, amin én is gondolkodtam nemrég: mindkét szereplő valahogy keményebb lett és határozottabb. Felnőttek. Humorosabb is, beszólogatnak egymásnak egy csomót, de sokkal nehezebben bírnak őszinték lenni, mint kilenc éve. A felszínen mintha naiv huszonévesekből magabiztos és bátor felnőttekké váltak volna, de valójában most sokkal bizalmatlanabbak. Valahogy az egész filmben jelen van az, hogy most sokkal nagyobb a tét.
Hogy huszonévesen is persze minden szerelem az Egyetlen Valódi, és iszonyúan komolyan veszi magát az ember. De harmincévesen már valóban komolyabb az élet, és hogy ez ne legyen rémségesen ijesztő, inkább próbálunk úgy tenni, mintha nem is vennénk komolyan, inkább poénkodunk rajta.
Külön nagyon tetszik, hogy míg a Before sunrise-ban végig kószálnak meg sétálgatnak, ebben a filmben végig sietnek. Persze, sokkal kevesebb idejük is van, másfél óra kb., de még amikor a folyóparton sétálnak, és a srác még nincs is késésben, akkor is rohannak, pedig nem lenne muszáj. És, hogy mennyit változtak a szereplők, de közben mégis ugyanazok maradtak, iszonyú jó a két színész, nagyon hitelesek.
És rengeteg csodálatosan életszerű jelenet. Amikor ülnek a kocsiban, és a csaj majdnem megsimogatja a srácot, de aztán mégsem. És a vége, az utolsó jelenet, amit nem lövök le, mert nézzétek meg mindenképpen (először az első részt, aztán ezt) - hihetetlenül jól eltalált utolsó jelenet. Az egész film alatt azon gondolkodtam, vagyis inkább aggódtam, milyen befejezéssel fognak előállni, és hát le a kalappal, elképesztő jó befejezést hoztak össze.
És az olyan apróságok, hogy Párizsban vannak, és olyan helyeken járnak, ahol én is megfordultam már, ott hajóztam azok alatt a hidak alatt egy ugyanolyan hajón és szerelmes voltam persze. És, hogy Nina Simone-t hallgatnak. És valamilyen különös oknál fogva Che-nek hívják a csaj macskáját.
Valahol máshol eközben
Ünnep
Reklám
Már csak azt szeretném tudni
Szakács Eszter: Őszi rondó
Nem emlékszel, mikor kezdett el esni.
Nem kell könyv, zene, halasztasz mosást,
és nincs kedved a moziig se menni.
Nem kívánatos az ittlét s az ottlét.
A kettő közt mégis meddig lehetsz?
A tükrökben halványan ott vagy most még,
de kontúrod, mint rossz tévén, remeg.
És nincs kedved a moziig se menni,
nem kell könyv, zene, halasztasz mosást,
nem emlékszel, mikor kezdett el esni,
alig látsz a párás ablakon át.
Kép a zseniális André Kertésztől.