Főleg rossz prognózis

Bár az évszámot elnézve nagyon régi, de én most találtam ezt a bejegyzést és nevetek rajta, és a nem nagyon sértődékeny pszichiáter olvasók is fognak (ha vannak itt ilyenek). A szerző saját bevallása szerint az autizmus spektrumba tartozik, és több, humoros diagnosztikus kategóriában írja le az úgynevezett normális embereket blogján, Diagnostic and Statistical Manual of Normal Disorders cím alatt. Az egyik diagnosztikai kategória a pszichiáterek, amely tünetcsoport közös jellemzőit a DSM IV. nyelvezetével, kiváló pszichopatológiai éleslátással írja le a szerző. Ilyenek vannak benne, hogy
"As a result, obsessive or compulsive 'help' behavior may be present"
"The name 'psychiatry disorder' has been questioned in recent years, as it has been noted that an identical disorder exists in some clinical psychologist, social workers, and non-psychiatric medical professionals"
"There is usually a prodrome of eight or more years before full fedge psychiatry is manifest."
"Psychiatry is a very dangerous disorder, and often resistant to reason. Further, the prognosis is quite poor, with the disorder usually lasting for decades, and recovery very rarely complete - often, the best recovery that can be hoped for is a remission into the retired state."

669.60 Retired Psychiatry

1. A previous episode of psychiatry disorder, of any type, meeting full criteria
2. Continues to hold many of the psychiatric views, possibly in a milder form
3. No longer meet criteria B. for psychiatry disorder

Sometimes a psychiatrist will cease to be a threat to others, while maintaining some of the characteristic though patterns of psychiatry. These are referred to as retired psychiatrists.

Főleg tárgyak, valamint macska

Kaptam karácsonyi ajándékos mémet is, köszönöm. Először nem volt kedvem hozzá, mert ez már túl sok mém nekem, a múltkor a kreatívos, most meg ez, de aztán több, a való életben a valóságban ismert valódi barátom szólt, hogy írjam már meg a blogomban, mit szeretnék karácsonyra. Hát így. És továbbadom  Mollynak,  Annalightnak*, Kisfeketemadárnak, Morcznak, Doktrínának, Zenóbiának, Kalibnak. Nemkötelező jelleggel. Karácsonyi ajándéklistát kell írni, továbbadni hét bloggernek, értesíteni őket róla, nagy vonalakban ezek a szabályok.

(*Jaj, de közben rájöttem, hogy ő már megkapta korábban, akkor, nem tudom. Mondom, hogy nem való nekem az ilyesmi.)

Változó, vannak évek, amikor tárgyakat szeretnék, de az elmúlt két évben például semmilyen tárgyra nem vágytam. Idén meg igen. Szeretnék egy jó sapkát, fehér kötöttet, de eddig még egyik sem tetszett a boltokban, mind ronda vagy nem áll jól, és egy fekete kapucnis pufikabátot, mert olyanom még sose volt és hátha azok melegebbek a szövetkabátnál. Egy jó farmert, de olyat, hogy rám jöjjön és jó seggem legyen benne, de ne kelljen behúzni a hasamat a begombolásához, és ne legyen szűk szárú, de be lehessen tűrni csizmába (ha egy farmeren belül nem oldhatóak meg a fenti tulajdonságok, akkor két farmert). Persze, leginkább egy kapucnis irhakabátot szeretnék, olyat, amilyen a 70-es évek Ez a divat-évkönyveiben volt, igazi állatbőrből. Ígérem, nem hordok sok állatot, nem is eszem sok állatot, és nem kell anyjukból kiműtött kismacskaembriók bőre-szőre, elég a sima tehén is (vagy amiből van az irhabunda). Régóta szeretnék kasmír pulóvert is, olyat, ami fekete vagy sötétbarna, hosszú ujjú, és nagy, kör alakú kivágása van. És szerettem volna egy olyan hosszú ujjú csipke felsőt is, mint amilyenben az egyik kolléganőm kb. egész ősszel járt, csak barnában, de közben meg nem akarom az ő stílusát másolni, úgyhogy ezzel kapcsolatban van bennem némi ellentmondás. És bizsu fülbevalókat, mert a régieket már unom, karkötőből most van egy csomó, de az mindig jól jön, a karkötőket szeretem. A nyakláncokat mostanában valahogy nem annyira szeretem és hónapok óta egyszer vagy kétszer volt csak rajtam nyaklánc. Meg türkizkék sálat és türkizkék kötött kesztyűt, de olyat aminek az ujja vége szabad, hogy tudjak benne fogni, sőt, egyszer élünk, akkor legyen egy egész garnitúra, sapka-sál-kesztyű. És kötött lábszármelegítőt, vagy olyan hosszú zoknit, ami kilóg a csizma felett. Vagy csak legyen nyár. Szeretnék mindenféle kötött kardigánt is, vékonyakat is, meg olyat, ami vastag, puha, és úgy néz ki, mintha kézzel lenne kötve, de közben nem, és mostanában az aranyszínű ruhaneműk is tetszenek, például az olyan drapp kötöttfelső, amiben van aranyszál.

Kellene természetesen egy Kindle, csakhogy nekem a 9 colos kell, mert a normál méretű nekem túl kicsi és túl gyorsan olvasok és fél másodperc alatt elolvasom, ami a kijelzőjére fér és állandóan lapozni kell. Nem, iPad nem kell, túl fényes. Szeretnék egy profi hajvasalót, mert az enyém olcsó, interspáros, nem kíméli a hajszálakat és kicsi is, és szeretnék hajegyenesítő krémet meg hajegyenesítő hajfényspray-t, valamint göndörítő habot, mert úgy akarom hordani a hajamat, hogy néha göndöt, néha egyenes. És most láttam a Media Marktban klassz tejhabosító kancsót, úgy néz ki, mint egy vízforraló, bele kell önteni a tejet, megmelegíti és meghabosítja, úgy volt, hogy kávét kóstoltattak kávégép-bemutató keretében, és csak úgy volt hajlandó kávét adni nekem a csaj, ha előtte végighallgattam mind a kávégép, mind a most akcióban mellé kapható tejhabosító kancsó tulajdonságait. Láttam ionizáló hajkefét is, ami ceruzaelemmel megy és ionfelhőt bocsát ki (ez szabad szemmel nem látható), és ezért lezárja a hajvégeket és nem fog a hajad fésülködést követően szálldosni, itt előtört belőlem a konzervatizmus/a környezettudatosság, és arra gondoltam, meg tudok én fésülködni manuálisan is az elektromos áram segítsége nélkül, anyám is, nagyanyám is meg tudott, valamint Bolygónk szűkös energiakészleteit nem feltétlenül szeretném hajkefe által kibocsátott ionfelhőkre pazarolni, akármilyen keveset fogyaszt. Szóval azt nem kérek, ez csak mellékszál volt.

Ezenkívül még azt szeretném, ha lenne időm sportolni és masszázsra meg szaunázni járni, esetleg ha ezt is le akarjuk fordítani a tárgyak nyelvére, akkor szeretnék fitnessbérletet és masszázsbeutalót és szaunajegyet, jó, legyen wellnesshétvége, és mindenképpen fontos lenne, hogy legyen pénzem minden évben elutazni egy hónapra Thaiföldre a férjemmel. Vagy egy fényterápiás készüléket. És egy nagy házat, ahova meghívhatom a barátaimat vacsorázni, és egy autót, és egy telket vagy nyaralót Brennbergbányán. És egy macskát. Esetleg két macskát. Meg finom csokikat, meg finom alkoholokat, rézangyal mézes meggypálinkát, lindt csokigolyókat, esetleg finom alkoholokkal töltött csokikat, meg pattogócukros csokikat, meg finom sajtokat és medvecukrot és szusit és gyömbértea-granulátumot.

De igazából nehogy vegyen nekem valaki egy élő macskát a panelba.

We save the world so you don't have to

Megasztár, Liptai Klaudia hirtelen komolyra fordítja a szót.
(drámai hang, a nézőkre szegezett tekintet) - Nemrégiben vörösiszap öntötte el Kolontár és Devecser településeket. A katasztrófa következtében emberek százai vesztették el lakhelyüket és váltak otthontalanná. Ugyanígy állatok is otthontalanná váltak. Ezért a Megasztár csapata (várom, hogy minden telefonhívásból két forint a kolontáriaknak megy vagy valami) örökbefogatott egy kiskutyát!

Wow. Remélem, azért valami kisebbet, amit nem kerül túl sokba etetni.

Főleg hóbortos

Két visszajelzést kaptam a héten a hajviseletemre, az egyiket egy pszichotikus lánytól, aki azt mondta, hogy gyönyörű, a másikat pedig egy egészséges kontroll személytől, aki szerint hóbortos fiatal nőnek nézek ki. Klassz. Szeretek hóbortos fiatal nőnek kinézni. A másik, nagyon régi hobbim meg az, hogy szeretem, amikor az életben olyan jelenetekben szerepelek, ami lehetne akár egy film is. Legjobb, ha aláfestő zene is van hozzá, például december, hétfő este egy 12 órás munkanapot követően még bemegyek a kis thai helyre vacsit venni elvitelre, kint sötét van és szitáló havaseső, a konyhában két thai és egy magyar külsejű csaj egymás között nevetgélve nagy wok-okban készíti a fried rice-omat, addig üldögélek egyedül egy asztalkánál piros kabátban, hóbortos hajjal, többek szerint ijesztő szemüvegben, olvasom a Descartes tévedése c. könyvet és Quimby szól.

Meg még az volt, hogy letelt a háromhónapos ruhavásárlás-absztinencia időszaka, ami után nem is rohantam december 1-én azonnal ruhákat venni (mivel egyáltalán nem volt már pénzem fizetésig), ellenben hétvégén bementem az Orsay-ba, és döbbenten fedeztem fel, hogy minden ruha tetszik, és utána bementem a Mango-ba, és - ó, jaj! - ott is minden ruha tetszik, és nem sok választott el attól, hogy kiéhezetten vásároljak magamnak hat nadrágot, három szoknyát, kilenc felsőt, két sálat és egy piros lakk kistáskát, úgyhogy inkább kijöttem. Azt hittem eddig, hogy csak a koplalós fogyókúrák jellemzője a jojó-effektus, de ezek szerint esetemben a ruhákkal kapcsolatban is fellép. Rettenet.

A horoszkópom meg azt írja erre a hétre, hogy "olyan zűrzavar van a munkahelyén, amiben nemcsak dolgozni nehéz, de az egymás közötti torzsalkodás még azt a kis pozitív energiát, optimizmust is felemészti, ami egy Nyilasban eredendően megvan." Oh, please. Azért ne becsüljünk alá.

Dónde está la biblioteca

Úgy veszem észre, nem vagyok kifejezetten bloggerkedős időszakban (ez olyankor szokott lenni, amikor szeretem a munkámat meg amikor utálom, most épp az előbbi), de legalább Lucia írt arról, amikor voltunk a kocsmában.

Főleg az arzénalapú bacik

Tegnap délután, Kislány PhD-védését követően az egyik opponensével nagyjából kidolgoztuk, milyen pszichoterápiás módszerekkel kezeljük majd a Földön állomásozó űrlények szereptranzícióból eredő depressziós tüneteit, de akit esetleg a hülyeség helyett inkább tények érdekelnek, azoknak Dolphin kiváló összefoglalóval szolgál ideát.

I'll explain everything to the geeks

Voltunk három napot Londonban, mondjuk amikor kiderült, hogy a hotelunkat túlfoglalták és a háromból az első éjszakát egy másik hotelban kell töltenünk, majd sztrájk miatt két napig nem járt a metró, iszonyú hideg volt és végig azzal riogattak, hogy nem fog hazafelé felszállni a gépünk a hó miatt, akkor már kezdtem érteni, mire célzott Húgom, amikor azt mondta, "itt mindig káosz van, ezek imádják a káoszt".

Mindemellett voltunk a science-múzeumban meg képregényboltban meg vintage magazin és filmplakát-boltban (igen, a férjemmel voltam), meg persze Camden Market, meg a helyen, ahol húgom dolgozik. A science-múzeum különben iszonyú jó, minden van, Stephenson gőzmozdonya, Fleming penésze (a Penész!!), Röntgen első masinája, amivel a képet csinálta a neje kezéről (a világ első röntgenfelvételét a felesége kezéről készítette, hogy lenyűgözze az asszonyt új találmányával, de Frau Röntgen csak kiakadt és elborzadt. Nők...), az elmúlt évszázadok orvosi műszerei koponyalékelő készlettől az EMI első CT-jéig (az első CT gépet az EMI nevű, zenével és elektronikával foglalkozó cég építette, és azért volt pénzük rá 1972-ben, mert az előtte lévő néhány évben épp iszonyú sok bevételük volt a Beatles nevű zenekar lemezeinek eladásából), vintage vastüdők, művesék, kényszerzubbonyok, egy fél emeletnyi repülőgép a repülés történetének összes korszakából, meg hajók, meg sárgaréz, lyukkártyákkal működő számolóberendezések, meg búvárfelszerelés Cousteau kapitány korából. Az űrkutatásos rész volt rám a legnagyobb hatással, nekem valahogy az a képem alakult ki a filmekből, hogy az űrben profi, modern, elektronikával vezérelt rozsdamentes acél titánötvözetekkel repkedünk, erre ezek a régi rakéták basszus, meg a holdkomp (élethű másolat) nagyjából úgy néztek ki, mint amit otthon a sufniban raktak össze két zuhanycsőből meg a gyárból ellopott vasakból. Komolyan biztoságosabbnak látszott Newcomen első gőzgépe ezeknél. Hogy ezekbe önként, maguktól beszálltak emberek, hogy egy nagy robbanással kilőjék őket az űrbe, hogy aztán kézi vezérléssel landolhassanak a Holdon? Istenem, a férfiak csodálatos teremtmények.

Valamit klassz volt a The National-koncert is a Brixton Academy-n, amit eredetileg 1929-ben építettek és színház volt (ebben a bejegyzésben egy kicsit sok trivia van, igen, nekem is feltűnt). A National-t a yummie-ról ismerem és örök hála érte. Inkább hallgatni való zene és kicsit aggódtam, hogy unalmas lesz koncerten, de persze nem unalmas, hanem klasszul felpörög, ezek tudnak zenélni, szívatják egymást a felkonfokban, Matt bejön a közönség közé, körbetekeri a mikrofonzsinórját az oszlopokon. Majdnem az összes számot eljátsszák a High Violetről, meg a kedvenceimet a Boxerről, a végén pedig előadják a Vanderlyle Crybaby-t az új lemezről akusztikusan. Amit be is teszek ide, mert fenn van már youtube-on. Ott állunk valahol lent balra.

Gőzgép! Bányászat! Sopron!

Nem nagyon tudok elképzelni annál jobbat, mint egy gőzgépekről szóló vándorkiállítás a soproni Bányászati Múzeumban, de komolyan, ráadásul nem csak úgy odateszik, hanem a bányászathoz igazítják, és úgy rendezik át az egészet, hogy passzoljon. A soproni Bányászati Múzeum már eddig is iszonyú klassz volt, imádom, a gőzgépek meg ugye gőzgépek. Sajnos a megnyitóra nem tudok elmenni, mert fél órával ezelőtt volt, szóval majd valamikor decemberben fogom csak megnézni, majd beszámolok. A továbbiakban addig is itt a hivatalos ismertető. Cool. Menjetek.

Sopronban folytatódik a Gőzerő kiállítás, amely a gőzben rejlő lehetőségeket, és a technikára, kultúrára kifejtett hatását mutatja be. A Műszaki Örökség Program keretében megrendezésre kerülő kiállításban működő berendezések, digitális eszközök szemléltetik, hogy az elmúlt 300 évben mennyire a mindennapok nélkülözhetetlen eszköze lett a gőz.

A Felemelő század keretében megrendezett tárlatot a pályázati terven felül, a két hivatalos helyszín közé ékelődve, a soproni Központi Bányászati Múzeumban is bemutatja a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum november 25-től.

A szolnoki Damjanich János Múzeumban bő két hónap alatt közel hétezres látogatottságot, és a helyi és környékbeli fizikatanárok egyöntetű lelkesedését kiváltó kiállítás átrendezve érkezik Sopronba. A kiállítás a helyi múzeum küldetéséhez igazodva, azokat a változásokat hangsúlyozza, melyeket a gőz erejének megjelenése és használata idézett elő a bányászatban. Az átrendezés része az is, hogy a soproni múzeum állandó bányászati kiállításainak kapcsolódó részeit, tárgyait is ugyanolyan arculati elemekkel látják el, mint amellyel a Gőzerő rendelkezik.

A rendező intézmények szándéka szerint színesíteni fogja a soproni adventi Főtér kínálatát, hangulatát, hiszen Sopron egyetlen múzeuma, amely nem zár be a karácsonyi ünnepek alatt, az éppen a Gőzerő-nek helyet adó Központi Bányászati Múzeum.

Thomas Newcomen 1712-ben szabadalmaztatott gőzgépe volt az első olyan szerkezet, mely lehetővé tette a tűz melegében rejlő energia kiaknázását. Bár szerkezetének hatásfoka hihetetlenül gyenge volt (a befektetett hőenergiának alig 1 %-át alakítottá át hasznos munkává), jelentősége mégis óriási: megnyitotta az utat az ipari forradalom felé. El kell azonban ismerni, hogy Newcomen gőzgépének alkalmazási területe igen szűk volt; szerkezeti kialakításából adódóan gyakorlatilag csak bányák vízmentesítésére lehetett használni.* Ahhoz, hogy az ipar más területein is munkába lehessen állítani, James Watt zsenialitására volt szükség.

Hogy min változtatott James Watt, és hogy ki is találta fel a gőzgépet, megtudható a kiállításból, Sopronban 2011. január 23-ig.

GŐZERŐ – A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vándorkiállítása
A kiállítás helye: Soproni Bányászati Múzeum, Sopron, Templom utca 2.
A kiállítás ideje: 2010. 11. 25 – 2011. január 23.

*Megjegyzem, Brennbergbányán megvan még a gőzgépes szállítóakna szivattyúháza, 1840-ben ugyanis az országban először itt használtak gőzerőt a szállításhoz. Jelenleg egy, a központinál nagyságrendekkel kisebb, de klassz bányászmúzeum van benne. Ha valaki esetleg nagyon rákattanna a bányászatra, még azt is megnézheti. Csak szólok.

Mindenféle haszontalankodás

Most látom, hogy kaptam kisfeketemadártól is kreatívbloggerdíjat, amit köszönök, most akkor már megcsinálom azt a részét rendesen, hogy árulj el magadról 7 dolgot. De most nem adom tovább, mert azt már csináltam, és akkor az már 14 ember lenne, jaj. Kicsit meg fogja határozni a tematikát az a tény, hogy az imént olvastam ki az In Style magazint.*

1. A hajamat 17 éves korom óta festem, akkor hosszú barnából hirtelen világos vörös lett és vettem hozzá egy cipzáros nyakú, rövid ujjú, kötött, lila-pink-sárga-zöld csíkos felsőt is. Az összes ismerősöm azzal fogadott, hogy "ööö. Más a hajad", én meg azt feleltem, hogy "nyugi, majd megszokod". Meg is szokták.

2. Kettő darab szemfestékem van, az egyiket az esküvőmre vettem, Lancome Round Midnight ezüst és rózsaszín, nagyon jó, meg van még valami drapp, amit valamihez adtak.

3. Imádok tusfürdőket venni, nekem azok örömet szereznek, főleg a gyümölcsösek, legutóbb egy gránátalma-málna illatút vettem direkt ügyeletbe, hogy amikor az ember reggel a munkahelyén ébred, akkor ott történjen valami jó.

4. Középiskolás koromban rengeteget vásároltunk turkálóban, mert ott lehetett klassz egyedi dolgokat kapni. Volt egy mustársárga kötött garbónk, ami 380 forint volt, de egyikünknek se volt annyi pénze, ezért Anikóval közösen vettük meg és néha nálam volt, néha nála. És mióta dolgozom, egyszerűen nem vagyok hajlandó turkálóban vásárolni, mert én nem fogok olyan ruhákat hordani, amit más már hodrott. Nem érdekel, milyen jó cuccok vannak ott és lehet, hogy némelyiket nem is hordták. Nem veszek használt ruhát.

5. Kivéve jajcica. Az vintage. De ott is csak táskát meg napszemüveget vettem eddig.

6. Van egy fekete Martensem, az a legrégebbi, kb. 14 éves, abban voltam Sarah Connor, egy barna, azt viseltem a legtöbbet, volt Kambodzsában és Párizsban és mittudoménmég, hol, ez utóbbiak már rettenetesen szakadtak, és van egy bordó, amit ajándékul vettem magamnak doktori fokozatom megszerzésének örömére. Még kéne egy piros lakk, meg egy virágmintás. Néha olyan korszakom van, amikor azt gondolom, hogy bakancsot nem lehet felvenni a munkahelyemre, hová vezetne az, néha meg simán hordom. Mondjuk a piros lakkot szerintem nem merném felvenni kb. sehova.

7. Most MIA: Galang c. számát nyomom a Dance Centrálban rendrakás és takarítás helyett.** Épp ideje volt, hogy valaki feltaláljon egy játékot, amiben az a feladat, hogy popzenére ugrabugráljál a nappaliban.

* De tegnap ügyeltem! Ügyelet utáni nap pihenőnap, nem csinálhatok túl sok hasznos dolgot.

** Lásd *.

It's all about the money

Szóval egy ideje épp eldöntöttem, hogy most kb. egy évig egészen biztosan nem disszidálok, de még előtte, úgy három hónappal ezelőtt egyeztettem interjú időpontot az ír csajjal mára. Gondolkodtam, hogy lemondjam-e, végülis nem akarok Írországba menni jelenleg, de aztán kíváncsi voltam, mi a mondandója, végülis mit veszíthetek, tíz percre van a lakásunktól az irodájuk, meghallgatom. Lényegileg elmondta, hogy kórházi pszichiátriai osztályra lehet menni dolgozni, pszichoterápiát nem csinálnak, a szakvizsgáimat nem fogadnák el, mert nincs külföldi munkatapasztalatom, hanem majd valamennyi tapasztalat után lehet feljebb ugrani, de még így is kb hatszor annyi pénzt adnak, mint itthon, ha meg még ügyelsz is, akkor többet. (Persze, épp most csődölnek be gazdaságilag, ki tudja az mit befolyásol.) Én mondjuk nem akarok annyira pszichiátriai osztályon dolgozni, ahol csak gyógyszeres kezelés van, az pár év után már lélekölő, és újfent szakorvosjelölti státuszból kezdeni sincs kedvem, meg különben is csak kíváncsi voltam, de nem is erről akartam írni, hanem hogy mondta a csaj (Deirdre-nek hívták, a másikat meg Sinead-nek, vajon írek-e), hogy az előttem interjúzottak három meg öt órákat vonatoztak ide Budapestre az interjúra, és hogy azért vannak ketten, mert amúgy csak az egyik csaj szokott jönni, mert olyan sokan jelentkeztek, és hogy amikor kijöttem, a váróban ott ült három darab csillogó szemű frissen végzett huszonnégyéves, az azért elég szomorú látvány volt. Nem közülük fogja valaki kivenni az epekövemet húsz év múlva, az is biztos.

Sulemia írt egy jó bejegyzést arról, hogy milyen veszélyek leselkednek az orvosra, meg még az itteni kommenteket érdekes szerintem elolvasni külföld vs. magyar orvosok témában. Én egyáltalán nem gondolom, hogy a külföldre távozás az egy Megoldás a szakma nehézségeire, ugyanis a külföldi betegek ugyanúgy nem gyógyulnak és visszajönnek és biztos vagyok benne, hogy be is perelnek és be is szólnak ugyanúgy, mint itthon vagy jobban, és pszichiáterként ugyanúgy megterhelő szomorú történeteket és ijesztő téveszméket hallgatni, a biológiai pszichiátria kisebb-nagyobb válsága meg úgyis világméretű, de legalább adnak pénzt.

Megmondom azt is, mire kell a pénz. Pár éve voltam egy hetet a bécsi egyetem pszichiátriáján, és egy napot a terhes drogambulancián töltöttem az ott dolgozó fickóval, nem emlékszem a nevére. Az volt a munkája, hogy heroinfüggő kismamákat gondozott, ami elég kemény, mert a heroinfüggők éppenséggel nem a túl sok sikerrel kecsegtető betegcsoport, mindig visszaesnek, eltűnnek, meghalnak, átvernek, stb, ugyanez terhesekkel meg annyival nehezebb, hogy nem igazán adhatsz pszichiátriai gyógyszereket, és nem csak a beteged, hanem a beteged ártatlan magzata miatt is kell parázni. Ez a pasas iszonyú türelmes volt és szemmel láthatóan szerette a betegeit. Minden nap du. háromkor lelépett, pénteken kettőkor, mindenfélét sportolt és volt valami hajója is. Sokkal türelmesebb, együttérzőbb figyelmesebb orvos volt, mint amilyen akkor lett volna, ha a hétvégéket keresetkiegészítésképpen háziorvosi ügyelettel tölti, heti két délután magánrendel, a többin meg csak közbejön ez-az és bent kell maradnia este hétig-nyolcig, gyerekek még az oviban. Ugye, ez azért érthető? Nekem nem a pénz a lényeg, hanem hogy olyan munkahelyen kívüli életet lehessen élni, annyira pihentetőt és jutalomértékűt, hogy azt vissza lehessen forgatni a munkába. Ne egy idegbeteg hisztérika legyek, aki már saját magamat is idegesítem, mert úgy nehéz pszichiáterkedni. És ebből a szempontból én különösen szerencsés alkatnak érzem magam, mert elég vennem magamnak egy fonottkosarat vagy gyalogolni 16 km-t az erdőben vagy röhögni a barátaimmal, nem kell, hogy legyen egy hajóm (bár örülnék neki, küldhettek egyet, ha van feleslegben). De az nagyon rossz érzés, amikor rossz passzban vagyok, mert le vagyok égve és minden percben dolgozom és érzem magamon, hogy ezért nem csinálom olyan jól, ahogy amúgy szoktam tudni. Az annyira szomorú. Szerencsére ezeknek az időknek éppen vége, mert a férjem munkájából kifolyólag van nálunk egy Kinect és kiégésprevenciós céllal játszhatok a Dance Centrallal, ne tudjátok meg, szerencsétlen alsó szomszéd hányszor hallgatta végig a héten Rihannától a Pon De Replay c. számot, mire megtanultam hard fokozaton. És nem, aki eleve rossz orvos, abból nem lehet pénzzel jobbat csinálni, arra viszont valamennyire talán jó a pénz, hogy az amúgy viszonylag értelmes, humanista népségből ne faragjunk egyenes úton kiábrándult, kiégett nyomoroncokat.

Meg még arról akartam írni, amiről nemrég beszélgettem egy kollégával, hogy tudniillik hogyan alakul át napjainkban az orvos szerepe és szerinte ez hogyan és miért viseli meg az orvosokat és a betegeket is és vezet ezáltal konfliktusokhoz, de most nincs kedvem, mert mire ideértek, már úgyis felhúztátok magatokat a külföldön meg a pénz-dolgon, valamint eszembe jutott, hogy hard fokozaton flashcardok nélkül még nem tudom a Pon De Replayt. A szomszédok úgyis épp üvöltöznek egymással, rájuk fér egy kis popzene.

És hadd idézzem Molly-t, tudom, tudom, nagyon csúnyákat mondanátok, ha lehetne kommentelni, de fájdalom, nem lehet.

Szóval miután eldöntöttem, hogy most még fél évig egészen biztosan nem keresek állást

Egy mosókonyhában jól kitaláltam én azt, hogy mi lesz

Nagyjából az történt egyébként idén ősszel (mert mindig kérdezgetik a barátaim, hogy "mondd már meg, hogy vagy, mert a blogodból nem derül ki") tehát az, hogy rájöttem, hogy nem jó ez így, nekem, itt, az adott munkakörülményekkel, a vele járó pszichés terheléssel és szánalmas anyagi helyzettel, valamint ebben a lakásban már nem lehet élni se (és nincs mit felvennem, a szemem ráncos, a hajam töredezett, fél fülem a sírban) és akkor rinyálni kezdtem, hogy valaki vigyen innen el, sírtam a közvetlen főnökömnek, hogy csináljon már valamit, meg a férjemnek, hogy csináljon már valamit, valaki csináljon valamit, vegyen nekem házat, vigyen el külföldre, mittudomén, aztán rájöttem, hogy senki nem fog csinálni semmit az én életemmel és senki nem segít, akkor jó depressziós lettem, ezzel egy darabig elvoltam, aztán egy idő után úgy döntöttem, jól van, akkor majd csinálok valamit én. Konkrétan semmi különöset nem csináltam, csak elkezdtem tájékozódni egyéb munkalehetőségekről, kifaggattam a külföldön és gyógyszercégnél dolgozó ismerősöket, írtam klassz önéletrajzot, szóltam odafent, hogy rosszul érzem magam itt, rájöttem, hogy nem fogok most elmenni, hanem maradok, jó, elterveztem, hogy meddig fogok még mindenképp itt maradni, mit akarok még megcsinálni itt, és mikor gondolom át az életemet legközelebb, elindítottam egy kutatási projektet, hogy addig se unatkozzak, és jelentkeztem egy mellékállásra, ami állítólag jól fizet majd. Szóval a világon semmi se változott valójában, csak rájöttem, hogy ha épp nincs, akire rábízzam magam, akkor saját magamra kell, azonban én olyasvalaki vagyok, akire azért rá lehet bízni dolgokat, ezt talán kijelenthetjük. Aztán azóta jól vagyok.

Put another dime in the jukebox baby

Van fotókiállítás az elmúlt évek képeiből, mindenki hazaviheti, amin rajta van, és Szöszi összevágott egy elképesztően klassz és vidám videót. Azért az alapvetően visszafogott életstílusom mellett az elég vicces, hogy a videó az én egyik jelenetem miatt nem töltötték fel az internetre.
Valamikor eszembe jut a Pop, csajok, satöbbi c. könyv végén a buli, egész konkrétan ez a rész:
"Azt est további része olyan, mint egy film vége. Az egész szereplőgárda táncol: Kolléga Szöszivel, Szöszi közben felváltva fotóz minket, Niké ugrál a férjemmel a Killing in the name of-ra, Johnny és két ifjabb kollégalány ropja a Cotton eye Joe-ra, rokizom a férjemmel a nappaliban, mert csak ott férünk el, alig bírok végig levegővel egy számot basszus, valamivel korábban a Sabotage-ra pogózunk, később pedig már emberek alszanak a fotelokban és Niké összebújva táncol az új fiújával Ágnes Vanillára, de persze amikor fél négy felé hazajövünk, még simán tart a buli."

So no one told you life was gonna be this way

Régen, amikor még fiatalok voltunk, szokott lenni Kollégánál a házibuli, sokféle apropóból, ott volt például több szülinapom is, meg ott találkoztam a férjemmel. Ma lesz záróbuli, mert elköltöznek máshová, és ezért kikeresgettem az eddigi bulikról szóló blogbejegyzéseimet. Íme. Nosztalgia, részegeskedés, kivágott jelenetek a régi blogból.

Az első (amin voltam) a 26. szülinapi bulim volt, amire még szendvicseket meg zsíroskenyeret is csináltunk, és táskában vittem a cédéket, mert akkoriban még cédéket kellett vinni a házibuliba táskában, amiknek egy része aztán legendásan nyomtalanul eltűnt és sose lett meg. A bordó pántos Mangó felsőmben voltam, és egyáltalán nem feküdtünk le aludni, hanem reggelig táncoltunk. Susie egy Vivienne Westwood harisnyát viselt, és magával hozta a Bright nevű bloggert, akivel együtt jártam hittanra nyolcévesen, majd később feleségül vett. A leghalványabb elképzelésem sincs, mit magyarázhatott nekem a Kollégám miféle szabályokról, amin én ott meglepődtem. Később volt egy kicsit rendhagyó, mert nem házibulinak induló ... összejövetel, amikor hazajöttünk Amszterdamból, és annyira bennünk volt még a feeling, hogy este összegyűltünk Kolléga lakásában és véletlenül hajnal kettőig táncoltunk a bolhapiacon vásárolt színes ruháinkban, Anikó, Szabolcs, Hajnalka, a srácok meg én. Az amszterdamos bejegyzést már egyszer előrángattam, szóval az itt van. Hát milyen kis cuki voltam, most komolyan.

A következő (nem igazából a következő, hanem a következő olyan, amiről írtam bejegyzést és meg is találtam) nem tudom, milyen apropóból rendeződött, mindenesetre akkor már megvettem a lakásomat, ahol nem lakom, mert amíg festették a bejegyzésben szereplő árnyalatokra a jómunkásemberek, addig én a fiúmnál húztam meg magam, aztán ott is ragadtam egyből az idők végezetéig. Egy barna, rövidujjú Fishbone trikóban voltam (mondtam már, hogy az epizodikus emlékeim ruhákhoz kötődnek?), és Charles-sal ruhát cseréltünk. Ott valamiért viccesnek tűnt. Jó, ez most persze úgy néz ki, mintha folyamatosan és kizárólag részegeskednénk, pedig erről szó sincsen, bár egyszer Sziporka beszólt valamit az egyik szülinapi bulimra a józan, értelmiségi fiatalok relatív hiányával kapcsolatban, amin meg is sértődtem. Volt egy időszak, amikor vodkamartinit ittunk citromlével, abból mondjuk tényleg elég volt három.

A másik szülinapi bulimon már nem táncoltunk hajnalig, hanem aludtunk is, mert annyit öregedtem, és ott már a leendő férjemmel voltam. Akitől arra a szülinapomra kaptam egy kambodzsai utazást meg egy rettenetes szőrnyulat, mivel pontosan tudta, mivel kell engem levenni a lábamról. Még arra emlékszem (azon kívül, hogy Szöszi áll az ágyon rózsaszín blúzban és fotóz minket), hogy mi érkeztünk meg először úgy este 9 tájban, és még senki sem volt ott, de Kolléga sem, hanem az akkori albérlőcsaj nyitott ajtót pizsamában, ugyanis álmából ébresztettük fel, mert előző éjszaka mentőzött, és nem is tudta, hogy itt buli lesz. Szegény. De aztán lett végül. A szerszámkészletet Nikétől kaptam az új lakásomba, az állólámpát a soproni barátnőimtől, a bőröndlakatot Susie-tól az ázsiai utazáshoz, a narancssárga műanyag dinoszauruszt pedig Johnny-tól. Később elnézést kért, ha ez túl erős lett volna, hogy tudniillik dinoszaurusszal céloz az életkoromra, nekem persze addig eszembe se jutott ez az értelmezés, mivel egyáltalán nem vall rá az ilyesmi, de így még viccesebb. Az összes cucc megvan még és rendeltetésszerű használat alatt áll.

Ez egyébként a Boardos Fiúval (akivel egyszer két hónapig jártam, aztán pedig már nem jártam) közös baráti kör, és néha meséltek róla, itt is például, persze, arra egyáltalán nem emlékszem, hogy ki és mit mesélt. A dátumból ítélve Niké szülinapi bulija volt, és nem tudom, mi volt rajtam, de szemlátomást nem sikerült elkendőzni vele a felszedett nagyjából két kg súlyfelesleget. És volt Kolléga szakvizsgája és egyben harmincadik szülinapja alkalmából rendezett buli, ami után nem sokkal elmentem három hónapra Utrechtbe, az is klassz volt, aztán pedig Niké következő szülinapja, ami után ő ment el sok hónapra külföldre, és ahol abban a sötétbarna H und M felsőben voltam, amit Utrechtben vettem előző évben. Az a pár, akikről ott derült ki, hogy titkon összeszűrték a levet, most várják a gyereküket.

Nagyjából a munkába állásomtól a minden szakvizsgánk és doktori fokozatunk és egyebeink beszerzéséig tartó időszakot ölelik fel ezek a bulik (hát nyilván számomra, mert gondolom azelőtt is voltak már, mint hogy én elkezdtem volna odajárni), és azt kell mondanom így végigolvasva, hogy én aztán tutira nem maradtam volna itt életben, ha nincsenek ezek az emberek.

Rendben, ez mind szép, de mit fogok felvenni?

Just a perfect day

Felébredtem a munkahelyemen, megtudtam a legújabb fejleményeket, befejeztem pár dolgot, eljöttem, vettem take-away gesztenyés kávét a california coffee company-ban, elmentem moziba A szerelemről és más démonokról sajtóvetítésére (szép volt, majd írok róla, tartsatok ki), végignézegettem a könyveket a szomszéd könyvesboltban (majdnem megvettem az új Yalomot, de annyira kiakadtam azon, hogy következetesen "csomó"-nak fordítják benne a nyirokcsomót, hogy inkább visszaraktam), végignézegettem a kirakatokat az Andrássy úton, beültem kávézni és megbeszélni az élet dolgait Alaine-nel, hazajöttem, találkoztam a férjemmel futólag, ő elment dolgozni, én aludtam, felkeltem, befestettem a hajamat, elmentem a mellékállásomba, kicsit dolgoztam, hazafelé bementem a westendbe az Éva magazinhoz járó ingyenes L'Occitane shea-vajas kézkrémért és vettem magamnak egy arcradírt is (nem a L'Occitane-ban, hanem egy olcsóbbat), hazajöttem, leradíroztam az arcomat az új arcradírral (dióhéjdarabkák vannak benne, mert bio), sütöttem zöldborsós omlettet, örömmel láttam, hogy a szerző, akinek tegnap írtam, hogy légyszi küldje el a cikkét fulltextben, máris elküldte és még egy másikat is mellékelt a témában teljesen magától, most pedig cuki cicás videókat nézek az interneten.

Raise your glass

Niké szerint mi nem furcsák vagyunk, hanem különlegesek, Hajnalka pedig, aki 12 éves korom óta ismer, azt mondja a telefonba: - De ne szomorkodjál ám azért, mert te vagy a furcsa lány... bár mondjuk tényleg te vagy.

Most nem jutott eszembe szomorkodni, hanem elszórakoztatom magam ezzel, de ha jobban belegondolok, középiskolás koromban tényleg ideges voltam érte és direkt fájt, ha ezt mondták rám. (Például a köcsög amerikai kézilabdás fickó, megjegyeztem ám, hiába volt tizenöt évvel ezelőtt! Bezzeg húsz zacskó ketchupot kérni a mekiben egy bigmac-hez, az biztos normális.) Persze akkor még nem tudtam, hogy a furcsaságom (vagy akármi is az, amire gondolnak az emberek, amikor erre gondolnak, én tényleg nem tudom pontosan) be fog válni, és egy nagy csomó ember fog szeretni és mindenem meglesz kivéve pénz. Mondjuk, de, azt azért valahol sejtettem, hogy "kivéve pénz".

Mégiscsak győz a kötelességtudat

Szóval azon gondolkodom egy napja*, hogy basszus, tovább is kell adni a kreatív blogger díjat, de én már eleve az összes ilyet nyomasztó kényszernek érzem, és akkor még másokat is kényszerítsek, és <egyéb unszimpatikus antiszociális fanyalgás>. De aztán arra jutottam, hogy nem akarom megbántani azokat, akik ezeket szeretik, és hátha vannak még olyan, nálamnál a blogoszférából kevésbé kiégett és kiábrándult, lelkes és/vagy fiatal bloggerek, akik szívesen elárulnak magukról hét dolgot. Mért, lehet, hogy valaki örülne ennek, és ki vagyok én, hogy eldöntsem. És egyébként is nyomaszt, hogy majd kivet magából a társadalom, ha nem követem a Szabályzatot, és kitiltanak az internetből is mindörökre, és hová megyek akkor?

Szóval a Szabályzat, az az, hogy:

1. Köszönd meg annak, akitől kaptad.
2. Tedd ki a logót a blogra.
3. Linkeld be, akitől kaptad.
4. Add tovább további 7 blogosnak.
5. Linkeld be őket.
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
7. Árulj el magadról 7 dolgot.

Nekik adom tovább: Savanyúcukor, Maminti, Kardigán, Roboman, Marcipánördög, Indiaikenyérlepény, Fuhur. Csak akkor kell megcsinálni, ha van hozzá kedvetek.

*Jó, nyugi, más dolgokon is gondolkodom, például éppenséggel a pszichoterápia neurobiológiáján, meg hogy hol legyen a szülinapi bulink.

Főleg láncjáték

Jó, akkor kombináljuk ezt a két dolgot. Doktrínától kaptam kreatív blogger díjat, amit köszönök. Hát azzal a részével, hogy áruljak el magamról hét dolgot, nem nagyon tudok mit kezdeni, mert egyrészt most komolyan, mit nem árultam el még eddig magamról? Másrészt meg ezt a játékot is megcsináltam már legalább kettőször, csak akkor még nem ez volt a neve. Deviszontellenben! A középiskolásos játékot szívesen csinálom, úgyhogy elárulom magamról azokat.

1. Milyen irodalom tételt húztál az érettségin?
Fogalmam sincs*, csak arra emlékszem, hogy nem Jókait, mert azt nagyon nem akartam kihúzni és nem is húztam.

2. Ennek hány éve is?
Tíznél több.

3. Emlékszel a középiskolás ofőd nevére?
Hogyne emlékeznék. Komolyan van, aki nem emlékszik a középsikolás osztályfőnöke nevére? Azért az elég égő.

4. OKTV?
Biológia országos tizedik, ezzel nyertem egy felvételit az egyetemre. A 17 éves korom az egy jó év volt, az oktv-n kívül megjelentek a verseim a helyi lapban, összejöttem az első szerelmemmel, lett felsőfokú nyelvvizsgám. Néha elmentem a fizikára meg a matekra is, de azokon max megyeiig jutottam.

5. Milyen szakkörbe jártál?
Középiskolában biológia szakkörbe, péntek délután volt, boncoltunk disznószívet is. Meg vesét. Meg szemet, az durva volt. És némely években fizika szakkörre is, ott csak példákat oldottunk meg, néha a suliban volt, de néha a fizikatanárnőnk lakásában, ahol a szüleivel és mintegy tizenöt macskával élt. Ami azt illeti, ezeket ő ingyen tartotta nekünk, puszta lelkesedésből? Nem rémlik, hogy fizettünk volna érte. És negyedikben az irodalomtanárunk, akit szerettünk, mert bajusza volt és akusztikus gitárja, amin sok Cseh Tamást játszott, tartott az irodalomból felvételizőknek valami huszadik század irodalom szakkört, arra is jártam hobbiból.

Általánosban pedig túraszakkörre jártam, és amikor megszűnt a határsáv, akkor bementünk abba a vasfüggöny-menti erdőbe, ahova addig nem szabadott, mert agyonlőttek, és elmentünk a Szárhalmi-erdőben lévő mészbarlangokba, amik valójában nem barlangok, hanem kis, nyomorult földalatti üregek, na ott jöttem rá, hogy klausztrofóbiás vagyok.

6. Hányas, és milyen nevű úttörőcsapatban voltál pajtás/cserkész/ministráns?
Szilágyi Erzsébet Úttörőcsapat, Delfin örs, de csak kisdobosságig vittem, utána összeomlott a rendszer.

7. Mi volt a tisztséged az őrsödben?
Nem emlékszem, de volt valami, ami miatt delfines plakátot kellett rajzolnom, ebből a könyvből másoltam ki és tök ronda lett.

8. Mi volt a legmaradandóbb emléked egy osztálykirándulásról?
Hát volt például az, amikor a fiúk berúgtak és a Péter (vagy a Tamás?) egy fogkefével hánytatta a Z-t, és a fiúk bementek a lányok szobájába, ami full tilos volt, és az osztályfőnökünk annyira kiakadt, hogy nem is mentünk többet osztálykirándulásra a következő években. Asszem Egerben voltunk.

9. Milyen fakultációra jártál?
Namost az nem ugyanaz, mint a szakkör?

10. Előfordult, hogy kirúgtak valamelyik suliból?
Stréber vagyok, szeretnek az iskolák.

11. Ki volt az általános iskolás nagy ő?
Általánosban én nem foglalkoztam ilyesmivel.

12. A leggázabb poszter a szobád falán?
Először akkor lett saját szobám, amikor 24 évesen kiköltöztem a koleszból és beköltöztem Hajnalka albérletébe az újpesti panelban, abba a szobába, ahol előtte is és utána is mindenki sírt. Először valami modell lány lakott ott, aki a pasija miatt sírt, aztán egy rövid ideig Ildikó, aki épp szakításban volt a fiújával, aztán én, aki Göri miatt sírtam, aztán meg a Zsuzsa, aki az állítólagos titkosügynök pasija miatt sírt mindig.
De a koleszban azért voltak posztereim, bár többnyire Klimt reprók, meg egy Blues Brothers.

+1. Aztán intő, bukás volt-e?
Oh, please. Egyszer megbuktam a forgalmi vizsgán, egyszer meg a felsőfokú angol szóbelin, egyszer meg a német középfokú szóbelin: először a sima beszélgetős részben elmeséltem, hogy csapnivaló az egyetemünkön az idegennyelv-oktatás, mint később kiderült, a vizsgabiztos az egyetemünk nyelvi intézetének az igazgatójának a felesége volt, és nem tanultam meg az autóvezetéssel kapcsolatos szavakat, erre húztam két db képet, amin (mind a kettőn!) autó volt, és egy olyan szituációt, ami arról szólt, hogy koccansz az autóval és kinek volt elsőbbsége.

*Most utánanéztem a régi naplómban, mert nem hagyott nyugodni, és Zrínyit húztam meg a Szigeti veszedelmet. Kettő értelmes mondatot nem tudnék ma Zrínyiről mondani. Komolyan, annyit tudok róla, hogy felöklelte egy vadkan.

These heels they keep me boring

Kicsit régi, de szeretjük még mindig.

5am turn the radio up, where's the rock and roll?

Ha még nem láttuk volna Pink új klipjét, ez az. Mondjuk a "why so serious" egy kicsit sok, Joker sajna örökre elhasználta ezt a mondatot, de amúgy, oké. A videóklip állítólag egy meleg pár esküvőjéről szól, na azt nem vettem észre.