Most, hogy a két ünnep között nem kellett eszetlenül sokfelé figyelni a munkahelyemen, hanem átlátható feladatom volt, azt figyeltem meg, hogy itt minden nap van valami Balhé. Persze, mindig van, mielőtt felvételiztem volna erre a munkahelyre, már figyelmeztettek, hogy ide ne jöjjek, mert itt, idézem, "állandó fúrás megy", de a valóságban egyáltalán nem ez a helyzet, nem fúrás megy, esetenként még segítik is egymás karrierjét az emberek, hanem állandóan dinamika van és hiszti és műbalhé. Néha van igazi balhé is vagy krízis, azzal nincs problémám, az gondolom szükségszerű minden közösségben, része az életnek, itt inkább az apró-cseprő hétköznapi problémák felturbózásának képességéről van szó. Érthetetlen okból, mintha nem lenne itt elég a dráma amúgyis. Jelenleg a banda háromnegyede szabin van, mármint a kollégáim, de ez nem akadályoz meg minket a dinamika kibontakoztatásában, valamint az elfojtott feszültség, a mesteri intrika és a sértett szarkazmus drámai csúcspont köré szervezésében. Olyanokra kell gondolni, hogy: a pszichológuscsaj még a múlt héten összeveszett a főnővérrel egy logisztikai félreértésen, valami változásról nem értesültek, de hagyott róla cetlit, de nem hagyott, de betelefonálhatott volna, de kérjen bocsánatot, nem, a másik kérjen bocsánatot, de hogy képzeli, mért mond ilyet, mért csinál ilyet, ő mért csinál, úgyse olvassák el a cetlijeit soha, ésatöbbi. Az ambulancián dolgozó emberek mindannyian szabin vannak, ez többnyire már önmagában elég a kiboruláshoz, de most a helyettesük se tud lemenni, mert más dolga van, ki menjen le helyette, nekem is más dolgom van, mi az, hogy más dolga van, az a dolga, menjen le, ki osztotta be így, x szól y-nak, hogy szóljon z-nek, hogy menjen le, miért nem x saját maga szól z-nek, mit kell üzengetni, várjál, megkérem akkor a-t, de miért nekem kell megkérni, kérje meg b, nem is az én dolgom. Az egyik osztály át akar adni a másiknak hétvégére három beteget, miért nekünk, miért nem nekik, legyen a másik osztály, na jó, jöjjenek, de akkor adjatok melléjük egy nővért is, micsoda, mit képzeltek, szó se lehet róla, tizenöt percen belül három osztály közreműködésével osztályok közötti harc orvosok és nővérek bevonásával, nincs hely, van hely, nincs, de lesz, miért ide, miért nem oda. Részemről néha beszállok, néha röhögök rajtuk, néha próbálok legalább nem szándékosan tovább rontani a helyzeten, néha nem. Hétfőn kitalálom, hogy meg akarok tanulni úgy kacagni, mint a göndör hajú lány az utánozhatatlan dívakacajjal, ezért minden adandó alkalommal gyakorolom, szerintem már egész jól megy, de aztán a nővérek rám szólnak, hogy ez offenzív és sértő és olyan, mintha kifiguráznám, akkor ijedten abbahagyom, mielőtt még elterjed, hogy a rosszakarója vagyok és a háta mögött úgy nevetek, mint ő. Kolléganő autóbalesetet szenved, ami igazán baj, mert szegény, meg mert nem tud bejönni és ki lássa el helyette a feladatait, az összes probléma közül ez az, amit simán azonnal és zökkenőmentesen megoldunk. És nem beszélve arról, hogy a főnővér lecseszi az osztályon dolgozó orvosokat, hogy nem szereztünk a gyógyszercégektől nagyméretű határidőnaplót előjegyzési naptár céljára, kénytelen volt a másik osztály osztályvezetőjétől kérni, mert ilyenek vagyunk, nem figyelünk oda, ezen a ponton naeztmostmár kikérem magamnak, a múlt héten, pedig rengeteg dolgom volt és mégis beengedtem fél percre az orvoslátogatót csupán azért, mert láttam, hogy naptárak vannak nála, és bár nekem nincs szükségem x gyógyszercég logójával ellátott naptárra, nekem Elveim vannak és Moleskine-em, de arra gondoltam, biztos kell egy előjegyzési naptárnak, és kértem tőle egyet és odaadtam a főnővérhelyettesnek, arról én már nem tehetek, ha az hazavitte vagy megette, hát arról ő se, vajon akkor hova tűnhetett. Keresnek telefonon egy másik részlegről, de nem veszem fel kb húsz percig, lenémítottam az értekezlet miatt és úgy maradt, felhívják az asszisztensnőt, hogy nem tudja-e, hol vagyok, nem tudja, ő is próbál hívni, továbbra sem veszem fel, uramisten, az asszisztensnő felhívja a földrajzilag hozzám legközelebbi nővérállomást, hogy nem láttak-e arrafelé, egy fél órája láttak, de azóta nem, az asszisztensnő megkéri a nővért, hogy dörömböljön a szobám ajtaján, mert mi lehet velem, mi történhetett, biztos rosszul lettem!!! Dörömböl, megijedek, úristen, ennyire keresnek, biztos életbevágóan sürgős és fontos, visszahívom a szóban forgó részleget, persze teljesen jelentéktelen apróság. Komolyan, mint Húgom szerint a londoniak, kell a káosz, ha véletlenül nincs, akkor okozunk.
Annyit kellene tennem, hogy minden szereplőt elnevezek valahogy, és most minden túlzás nélkül, minden egyes itt töltött napról tudnék írni egy Hódos Hajnalka-féle hogyvolt-os VV4-bejegyzést.*
(*Azért azt szeretném leszögezni, hogy a kollégáim és a villalakók között az égegyadta világon semmiféle hasonlóság nincsen hálistennek, a hasonlat csupán arra a fajta működésmódra vonatkozott, amelynek során kisebb nézetkülöbségekből azonnal műbalhét kavarunk.)