Két visszajelzést kaptam a héten a hajviseletemre, az egyiket egy pszichotikus lánytól, aki azt mondta, hogy gyönyörű, a másikat pedig egy egészséges kontroll személytől, aki szerint hóbortos fiatal nőnek nézek ki. Klassz. Szeretek hóbortos fiatal nőnek kinézni. A másik, nagyon régi hobbim meg az, hogy szeretem, amikor az életben olyan jelenetekben szerepelek, ami lehetne akár egy film is. Legjobb, ha aláfestő zene is van hozzá, például december, hétfő este egy 12 órás munkanapot követően még bemegyek a kis thai helyre vacsit venni elvitelre, kint sötét van és szitáló havaseső, a konyhában két thai és egy magyar külsejű csaj egymás között nevetgélve nagy wok-okban készíti a fried rice-omat, addig üldögélek egyedül egy asztalkánál piros kabátban, hóbortos hajjal, többek szerint ijesztő szemüvegben, olvasom a Descartes tévedése c. könyvet és Quimby szól.
Meg még az volt, hogy letelt a háromhónapos ruhavásárlás-absztinencia időszaka, ami után nem is rohantam december 1-én azonnal ruhákat venni (mivel egyáltalán nem volt már pénzem fizetésig), ellenben hétvégén bementem az Orsay-ba, és döbbenten fedeztem fel, hogy minden ruha tetszik, és utána bementem a Mango-ba, és - ó, jaj! - ott is minden ruha tetszik, és nem sok választott el attól, hogy kiéhezetten vásároljak magamnak hat nadrágot, három szoknyát, kilenc felsőt, két sálat és egy piros lakk kistáskát, úgyhogy inkább kijöttem. Azt hittem eddig, hogy csak a koplalós fogyókúrák jellemzője a jojó-effektus, de ezek szerint esetemben a ruhákkal kapcsolatban is fellép. Rettenet.
A horoszkópom meg azt írja erre a hétre, hogy "olyan zűrzavar van a munkahelyén, amiben nemcsak dolgozni nehéz, de az egymás közötti torzsalkodás még azt a kis pozitív energiát, optimizmust is felemészti, ami egy Nyilasban eredendően megvan." Oh, please. Azért ne becsüljünk alá.