A hosszú bejegyzés a nyaralásról

Siralmas és szánalomra méltó, amit hazatérésünk óta művelek, le kellene fordítanom pár dolgot meg a mozgásterápiás vizsgára tanulni meg ugye van még egy fél megírandó könyvfejezet, ebből eddig voltam a postán feladni a csekkeket, meg sorozatokat néztem, meg mostam. Meg nem is annyira szeretem az utólagos útibeszámolókat, de akkor is szeretnék írni, hogy ne csak mindig a rinyálás legyen itt.

Szóval 8 napot voltunk Füssenben, meg egyet vonatkoztunk odafele, meg egyet visszafele. Füssen Bajorországban van, és úgy néz ki, mint Sopron, csak kisebb, magasabban van a tengerszint felett, és németek lakják, ebből adódóan tisztábbak a tavak, tisztább a levegő, nagyobbak a fenyők, zöldebb a fű, iszonyú nagy rend van, minden ki van írva, muskátli meg szelektív hulladékgyűjtés, az utakon rengeteg bicikli, kis számú, de tiszta, drága, jól karbantartott autó és kis számú, de fényes szőrű, kövér, jól karbantartott macska. Az idős emberek nem úgy néznek ki, mint itthon, hanem biciklin vagy nordic walking bottal suhannak, és egészségesebbnek lászanak, mint én. A tehenekről már beszéltem.

Az 1. napon felmentünk a hegyre a Tegelbergbahn-nal, ez egy felvonó, 1700 m magasan tesz ki, ahonnan az útikönyv szerint 2 óra alatt lehet leérni a kastélyokhoz meg a tóhoz (800 m), gondoltuk, szép kis séta lesz, én egy ilyen laza szerpentint képzeltem el, ahol szandálban simán sétálsz, ehelyett keskeny, sziklás ösvényeken kell botladozni meg mászni meg kapaszkodni a szikla oldalán a vezetőkötélbe, így is 3 óra volt és nagyon klassz, gyönyörű kilátás mindenhol, tavak, kastélyok, szakadékok, sziklák, fenyők. Leértünk, fürödtünk a tóban.

A 2. napon körbebicikliztük a Forggensee-t, az egy tó, kb. 40 km, fürödtünk benne, meg fürödtünk egy útbaeső másik kis tóban is.

A 3. napon, mivel izomlázunk volt, pihenőnapot terveztünk, vagyis felmentünk busszal az Alpsee-hez, ami egy tó, és onnan elmentünk gyalog a Schwannsee-hez. A Schwannsee a klasszikus hegyi tó, kiépített strand, hotdogárus, lángosos stb. nélkül, körben fenyők, kilátás a kastélyokra. Utána meg mégis inkább a Kalvarienberg nevű hegyen keresztül mentünk gyalog haza, az csak egy kisebb hegy kereszttel a tetején, az utat pedig a stációk szegélyezik és a kolostorhoz vezet le.

A 4. napon megnéztük a kastélyokat, azaz a Hohenschwangau kastélyt, ahol anno életvitelszerűen tartózkodott a királyi család, nagyon klassz, remekül el lehet képzelni a berendezésből, ahogyan itt éltek, ahogy a királyné a lakosztályában az ablaknál üldögélhetett, plusz titkos kis ajtó a király és neje hálószobája között. A másik Neuschwannstein, amit II. Ludwig építtetett a 19. sz. végén. II. Ludwigot fiatalon koronázták királlyá, és uralkodása során két dologgal foglalkozott, kastélyokat építtetett a saját ízlése szerint szerte az országban, valamint Richard Wagnerral haverkodott. Három kastélyt építtetett fel különböző stílusban, ezek közül egyik a Neuschwannstein, ami neoromantikus stílusban épült, azaz tündérkastélynak, és a Disney logójából lehet ismerős. Extrém durva az egész, giccses, gyönyörű és hatásvadász. II. Ludwig ágyának a tetejét fafaragás díszíti, amin 14 fafaragó dolgozott 4 évig, és az összes többi berendezési tárgy is hasonló. Mindemellett iszonyú modern, Ludwig szereltetett bele liftet és telefont is, amely a kastélyt a falusi postával kötötte össze. Sajna csupán 170 napot lakhatott itt, mert akkor a család / a tanácsadók összefogtak, leíratták egy pszichiáterrel, hogy Ludwig őrült és uralkodásra alkalmatlan, és berakták a pszichiátriára, ahol 3 nappal később mind a király, mind a szóban forgó pszichiáter rejtélyes körülménye között életét vesztette. Részemről őszintén le vagyok nyűgözve Ludwig stílusérzéke és bátorsága által, gyönyörű dolgokat talált ki, bátran merészelt giccses is lenni, fogalmam sincs mennyire lehetett őrült vagy épelméjű, de ez már eléggé lényegtelen. Tény, hogy jelentős anyagi kárt okozott a királyi családnak, utána több kastélyt el kellett adniuk, ellenben ha mindenki józan gondolkodású és normális lenne, akkor nem létezne Neuschwannstein, és hová vezetne az. A másik tanulság a pszichiáterre vonatkozik, hogy tudniillik aláírni a papírt, ami alapján a királyt gondnokság alá helyezik és zárt osztályra utalják - az ilyesmi csak rossz véget érhet.

Az 5. napon esett az eső, várost néztünk, a kolostor és a városban lévő kastély a látnivaló, mindegyikben van múzeum is, kedvencem, amikor a középkori festők több részes képsorozaton ábrázolják egy-egy szent történetét iszonyú ronda és jól kitalált patás ördöggel meg karmos démonokkal, a képregény egyértelmű őse a műfaj, valamint a Szent Anna kápolnában van a Haláltánc: tíz részben foglalkozástól függetlenül csontvázak ragadnak el minden szereplőt, végén a festőt is.

A 6. napon elbicikliztünk a Hopfensee-hez, ami egy közeli tó, később pedig a Weissensee-hez, ami egy másik tó, fürödtünk, napoztunk, hazabicikliztünk.

A 7. napon biciklivel, majd gyalog elmentünk Falkenstein-be, ami egy várrom egy hegy tetején és azon is egy szikla tetején, csak néhány négyzetméter. Ide tervezte II. Ludwig a negyedik kastélyát, ami szintén elképesztően gyönyörű terv, lényeg, hogy amikor ezt meghallották a rokonok, már küldtek is a pszichiáterért. Falkenstein-nél tehát most csak a régi rom van a sziklán kicsit odébb pedig egy hotel és étterem, ott ettünk, hazatekertünk, útközben még fürödtem egyet a Weissensee-ben. Ez elég fárasztó túra volt, sok-sok dombon felfele biciklizéssel és gyaloglással. A Weissensee meg olyan hideg lett közben, hogy csak egy bátor öregasszony meg én meg néhány szárcsa merészkedtünk bele, mindenki más a parton puhánykodott.

A 8. napon elmentünk a wellnessbe, ez egy sokmedencés, üvegfalú uszoda a faluban, gyönyörű kilátással a hegyekre meg a kastélyokra, mindenféle hőmérsékletű termálvizekkel meg 12 %-os sótartalmú medencével meg élményfürdős jóságokkal.

Összességében csodálatosan klassz volt, a helyiek szerint Füssenben egész nyáron rossz idő volt, de nekünk majdnem végig napsütés, a hegyek gyönyörűek, a kastélyok lenyűgözőek, azt meg nem is tudtam, hogy ennyire szeretek jéghideg hegyi tavakban fürödni. 19 és 22 C körüliek voltak a vizek, és az mennyire klassz, te jó ég, itthon mért nincs ilyen? Fürödtem a Forggensee-ben, az Alpsee-ben, a Schwannsee-ben, a Weissensee-ben, a Hopfensee-ben és a Hegratsriedersee-ben (der See = a tó). Az Alatsee-hez is el akartunk menni a 7. napon, de Falkenstein után annyira kidöglöttünk, hogy nem vállaltuk be az odavezető emelkedőt. Ettünk egy csomó bratwurstot (kolbász) meg apfelstrudelt (almás rétes) meg kasespatze-t (sajtos nokedli) és ittunk rengeteg apfelschorle-t (almafröccs). Elolvastam négy regényt, amikről még hátha írok, ha felélesztem az olvasónaplómat.

Teljesen érthetetlen a számomra ezek után, hogy az emberek miért mennek a görög tengerpartra nyaralni. Megmondom az árakat is, 37 ezer forint volt a Budapest-München-Füssen retúr vonatjegy, a szállásunk pedig kiadó szoba fürdőszobával, reggelivel, terasszal és kissé kotnyeles, de nagyon aranyos nénivel itt volt, 35 Euro/nap volt a szoba ára. A nyaralást a magánnyugdíjpénztáram reálhozama tette lehetővé, amelyet erre költöttem, szerintem jó döntés volt.

Az ido jo, sokat nevetunk

Nos, egy Milka-reklamban vagyunk, zold mezokon a hegyek labanal. Tehenek is vannak mindenutt, a nyakukban kolomp, es azzal kolompolnak. Pszichoszomatikus vagy valodi betegsegembol meggyogyitott a jo alpesi levego, a kristalytiszta hegyi tavak, a vegtelen csend, a frissen fejt tehentej* es a levofloxacin. Tegnap felmentunk ezzel a felvonoval a hegyre, aztan gyalogoltunk lefele 1000 m-t** mindenfele sziklakon, ma meg korbebicikliztuk a Forggensee-t. A szallasunkon nincs net, csak kedves, sokat beszelo oreg neni van, ugyhogy sokat szerintem nem fogok irni, menjetek frisslevegore.

*Sose innek pasztorizalatlan tejet, csak a hatasvadaszat kedveert irtam.

**Marmint a szintemelkedes, vagyis csokkenes volt annyi. Nagyon klassz eloben latni, ahogy magassagonkent valtozik a novenyzet.

Habzó cseh sört iszunk az étkezőkocsiban

Amúgy vettem másik antibiotikumot, kiolvastam két regényt, mikroszkopikus mértékben haladtam elmaradt feladataimmal, holnap meg elmegyünk Bajorországba. Vonattal! Imádok vonatozni.

"Mér' most hol vagyok?"

Interspar, augusztus 21. vasárnap délelőtt.
Pénztárosnő (a sorban előttem álló nőnek): - Szupershop kártyája van?
Nő (automatikus mozdulattal előveszi a metapay fesztiválkártyát és odanyújtja).

Ciklámen, nyafogás

Semennyivel sem vagyok jobban, csak rosszabbul, pedig közben eljöttünk Sopronba házassági évfordulót ünnepelni, mondjuk a házasságkor is meg voltam fázva, meg tavaly ilyenkor is, lehet, hogy a bedugult orr és rekedt hang is része az élménynek. Azért sétáltunk mindenfelé Sopronban, meg bementünk a könyvesboltba a Bélához, aki megkínált vörösborral. A Bélát onnan ismerjük, hogy ő a Könyvesboltos, én vihorászó tizenhatévesként valahogy összehaverkodtam vele, a férjem meg egy évig az alkalmazottja is volt. Meg ettünk karamellás-körtés, epervelős-étcsokoládés, tejszínes-mézes-gesztenye és egyéb csodálatos fagyikat, mondjuk lehet, hogy nem kellene a légúti fertőzésemmel fagyizni, de szerintem édesmindegy. Összességében persze klassz volt, de az, hogy fáj a fejem és betegnek érzem magam és köhögök és nem tudtam kirándulásra kényszeríteni a férjemet a soproni erdőségekben, mert húsz méter séta után elfáradok, az rettenetes. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elmeséljem, hogy most nyílik a ciklámen. Na jó, de. Ez a ciklámen. A Soproni-hegység jellegzetes virága, szerintem tényleg nagyon szép, és élőben még szebb, mint a telefonnal készült képen. Most nyílik.

I am tired and sick of war

Szomorú vagyok, beteg és fáradt, mert szabin vagyok és eddig még a szigetet leszámítva csak elmaradt munkákkal, feladatokkal és ügyintézéssel foglalkoztam, és alig haladtam az összessel. Nem fogom befejezni őket a szabim végéig se, és majd azt mondom, hogy majd a következő szabimon, és soha az életemben nem lesz már olyan pillanat, hogy ne lenne 5-6 nyomasztó befejezetlen dolgom. Nem beszélve arról, hogy csak sikeresen megbetegedtem a végére, a lázzal, torokfájással járó betegségem van (vajon mit nem akarok elmondani). Én egyébként régebben infektológusnak készültem, szerintem a felső légúti fertőzéseket baktériumok vagy vírusok okozzák, nem pedig pszichés mechanizmusok, ennek ellenére pontosan emlékszem, hogy mikor betegedtem meg, kedd este történt az Ikeában, ahol kanapét néztünk a férjemmel, és kétszer csörgött egymás után a telefonom, egyszer egy közeli rokonom gondolta úgy, hogy rám zúdítja a gondjait, célozgatva arra, hogy pszichiáter vagyok és a történet összes szereplőjének legyek szíves megvizsgálni az elmeállapotát és szükség esetén gyógyszert írni, beleértve apukámat és aktuális beszélgetőpartneremet is, majd miután a kiállított Beddinge mintadarabon üldögélve egy darabig hallgattam, majd egy idő után mogorván letettem, felhívott egy ismerősöm, hogy valami rokona drogos és már az összes addiktológiai ellátóhelyet bejárta és nagyon rosszul van, úgyhogy a kiállított Klippan mintadarabon üldögélve elmondtam, hogy nem tudok segíteni, de azért adtam néhány tippet, hogy ki vagy hol tud esetleg, illetve elmagyaráztam a vonatkozó jogszabályt. Majd elkezdtem köhögni.

Én komolyan teljesen tanácstalan vagyok ezzel az egész helyzettel kapcsolatban, mármint azzal, hogy amikor csörög a telefonom, abból az esetek 80 %-ában egy beteg, hozzátartozó, kolléga vagy barát, rokon, ismerős kér szívességet. Ez mindenkivel így van? Vagy valamit nekem kellene máshogy csinálni? Még csak az se igaz, hogy mindig segítek, csomószor nem tudok, és akkor nemet mondok. De én nem nemet mondani akarok állandó jelleggel, hanem azt szeretném, hogy az emberek ne hívjanak engem minden hülyeséggel. Hogy lehet-e ezt vagy azt a gyógyszert együtt szedni, azt meg lehet nézni a pharmindex.hu-n, én nem vagyok sem a KÁNY, sem a matáv tudakozó plusz, sem a lelkisegély szolgálat. Én azt szeretném, ha a betegek pl. tudnák, hogy udvariatlanság vasárnap délután írni egy sms-t az orvosodnak, hogy "kérek egy visszahívást", és amikor nagyon asszertíven nem hív vissza, akkor vasárnap este felhívni egy adminisztratív kéréssel. Tudom, nem kell felvenni a telefont, csakhogy én ilyenkor azt szoktam gondolni, hogy biztos valami életbevágó probléma vagy közvetlen életveszély áll fenn, mert máskülönben nyilván nem hívnának fel vasárnap este épeszű emberek. Néha nem veszem fel, például a Szigeten nem vettem fel folyton panaszkodó nagymamámnak, úgyse hallottam volna, amit mond, a következő alkalommal panaszkodott is 15 percig, hogy sosem veszem fel. Jó, alapból utálom a mobiltelefont, hogy bárhol bármikor utolérnek. Kérlek, inkább emailben kérjetek szívességet, azt sokkal jobban szeretem.

Szóval én ezt nem tudom menedzselni és utálom. Azt is utálom, hogy én persze nem tudok szívességet kérni, és ha kérek, akkor általában leráznak. Jó, nem általánosítok*, van néhány ember, akire lehet számítani és sose ráz le. Lehet, hogy egyszerűen csak túl sok ismerősöm van. Egyenként tényleg nem is kérnek túlzottan gyakran szívességet, de ha már évi egyszer kér mindegyik, az is naponta több. Nem tudom, mi a megoldás. Vagyis, dehogynem tudom, az az egyetlen megoldás az összes létező problémámra, ha gyenge és gyámoltalan leszek, minden adandó alkalommal elsírom magam és semmit sem tudok elintézni, és akkor majd az emberek nem fogják azt gondolni, hogy ez úgyis olyan ügyes és erős, ezt is biztos el fogja tudni nekem intézni meg meghallgat együttérzően és meg se kottyan neki. Úgyhogy egyből el is kezdtem köhögni, megfájdult a torkom, belázasodtam, máris szedem az augmentint. Rettenetes, mert én szörnyen utálok gyenge és gyámoltalan lenni, mert erős szeretek lenni és vidám és szuper. Valahogy titokban kéne szupernek lennem ezentúl, nehogy észrevegyék.

Azért persze összeraktam egyedül a kanapét kevesebb mint egy óra alatt.

*Ezek többnyire a közeli barátaim, de néha távoli ismerősök is segítenek, például volt még nagyon régen az az olvasóm, akinek a nickjére nem emlékszem, csak a rendes nevére, de azt meg nem akarom ide kiírni, közgazdász, és amikor 8 évvel ezelőtt felvettem a lakáshitelt és tanácstalankodtam, hogy államilag támogatott forint alapút, vagy svájci frank alapút vegyek fel, akkor hosszan levelezett velem és azt tanácsolta, hogy bár sokan hülyének fognak nézni, de akkor is vegyek inkább csak forint alapút, nos, rá nagyon sok hálával szoktam gondolni mostanában.

Whatever went away I'll get it over now

Első sorból nézem a National-t, úgy kezdődik, hogy hat óra előtt tíz perccel végre-valahára eltakarodik a Nagyszínpadról az eszetlenül ugrabugráló bajszos cigány és csapata*, majd szomorúan besétál Matt a kezében egy talpas pohár vörösborral, szomorúan elővesz a fekete farmerje zsebéből egy gyűrött papírlapot, belekortyol a borba, és elénekeli, hogy we expected something, something better than before. Szomorú, megható és szívfacsaróan hiteles, mondjuk úgy húsz perc után már kicsit aggódom, hogy úgy járunk, mint Portishead a Balaton Soundon**, az InKalosok látványosan ásítoznak, Matt a mikrofonállványba kapaszkodik igen hitelesen és szomorúan, aztán lesétál és az első sorban állók kezébe nyomja a borospoharát, az InKalosok épp csak felpillantanak a műsorfüzetből. Aztán valamikor meg már az van, hogy a tömeg egy emberként üvölti, hogy IIII'm eviiil, Matt már üvegből issza a bort, az L. feldobja a szalmakalapját a színpadra, amit a gitáros csávó felvesz és abban játszik egy darabig, a tömeg egy emberként elénekeli, hogy we're half awake in a fake empire, Matt lejön énekelni a közönséghez, szóval kezd egészen koncertszerűvé válni a hangulat, és akkor lejár az idejük és hirtelen vége lesz.

Nem baj, jó volt. Tudjátok mit, be is teszem ide ezt a videót.

Ezután még olyanok vannak, hogy az L. elvisz, hogy majd ő megmutatja, hol lehet egyedül jó pálinkát inni a szigeten, ezzel elkalauzol egy könyvesboltba, ahol babzsákfotelek vannak és odahallatszik az Mr2-színpad, később találkozunk Húgomékkal, iszunk fényt, az L. természetesen ahelyett, hogy inná, az okostelefonjával videózza, majd tovább lelkesedik a National-ért, ezért megmutatom neki, milyen is valójában a rock and roll és elviszem Tankcsapdára. A nevem rock, a nevem roll, elég, ha azt mondom magamról, hát komolyan, ezek azért nem semmi rímek, nem igaz? Költészet. Később még eszünk lángost szalonnával, aztán egyszer elegem lesz a tömegből, meg hogy egyfolytában smsezni kell, hogy az ember megtalálja a barátait, és mindenhol ezer kilométeres sor áll, eljövök a Volt-színpad mellett, ahol a komplett Dolly Roll ad éppen koncertet, és hazajövök az éjféli hévvel.

*Gogol Bordello

**Ha ez a Family guy lenne, akkor itt lenne egy bevágott jelenet, amelyben Beth Gibbons gyönyörűen sír a sötét nagyszínpadon, míg odalent húszezer bespeedezett  tetovált csávó és bikinifelsős lány a saját 180 bpm-es szívritmusára szögel vidáman a napfényben.

Put a little something in our lemonade

Úgy kezdődik, hogy péntek délután négykor elhagyom a süllyedő hajót hazajövök a munkahelyemről, átöltözöm, tömegközlekedem Filatorigátig, aztán felhív a Húgom, hogy az elmúlt évek sikereivel ellentétben idén nem tudták becsempészni a szigetre a tequilát, úgyhogy itt isszák a bejáratnál, segítsek. Azért amikor mintegy másfél órával évi rendes szabadságom megkezdését követően már Martensben és gyöngyös nyakláncokban tequilát vedelek üvegből egy kerítés tövében a porban, akkor még én is azt gondolom, hogy na jó, azért ez már egy kicsit közhelyes. Fenti eseményekből kifolyólag húsz perc késéssel, de annál vidámabban érkezünk a Skunk Anansie-ra, ami komolyan minden várakozást felülmúlóan fergeteges, annyira erőteljes és agresszív, hogy az este további részében már az összes többi koncert erőtlen vinnyogásnak tűnik. Skin egy csomószor bejön a tömegbe, lépked a kezeken, meg szemérmetlenül hozzádörgölőzik az operatőrökhöz, akik brit palotaőröket megszégyenítve, szemrebbenés nélkül kameráznak tovább.

Hangos, provokatív, imádom.

Utána Húgomék Zagarra akarnak menni, persze nincs műsorunk és nem tudjuk, hol lesz, végül sikerül kideríteni, ennek során németül, angolul és franciául beszélünk egy francia fiatalemberhez, meg énekeljük neki, hogy wings of love at the end
will give us shelter again, aztán odaérünk az utolsó számra, ami pont ez.

Később már igazán csak a szokásos szigetes élmények történnek, megkeresem a férjemet a Világzenei színpadon, aki ott hallgat valami unalmas prüntyögést, találkozunk Noizzal a Hilltopnál, eszem pad thai-t sok pénzért, ami igazából spagettitészta csípős pirosarannyal meg egy kis káposztával, pörgetek magamnak erényt az Új Akropolisznál (akaraterő), belehallgatok három szám erejéig az Anima Sound Systembe, akik a civil színpadon lépnek fel elenyésző számú közönség előtt, aztán hazajövök a 11 órás hévvel.

Amúgy régen is voltak ilyen utcanévtáblák a Szigeten? Nekem most tűnt fel.

A múltkor meg, amikor áthívtak a sebészetre konzíliumba, hogy írjam le szakorvosi véleményben egy demens néniről, aki nem tudja, hol van, hogy demens és nem tudja, hol van, hogy aztán a beleegyezése nélkül levághassák a lábát, mert különben meghalna szepszisben, és beszélgettem az aranyos, nagyon öreg nénivel, aki totál nem volt képben, majd leírtam, hogy valóban nincs képben, és közben arra gondoltam, hogy jogszabály meg mindennapi gyakorlat ide vagy oda, ezért egészen biztosan a pokolra fogok jutni, és akkor kitaláltam, hogy ez így nem mehet tovább és bioetikát kell tanulnom. A bioetika az az egészségügy, orvostudományi kutatás és ezek határterületeinek jogi és etikai szabályozásával foglalkozó terület, a sotén a magatartástudományi intézet foglalkozik vele, fogalmam sincs, milyen mélységben vagy hatékonysággal. Egyetemen mintha lett volna ilyen tantárgy is, nem? Hogy etika. Konkrétan emlékszem a gyakorlatvezető bácsi nevére és arcára, de hogy ott mit tanultunk, arról fogalmam nincsen. Meg még valahol hallottam, hogy a CEU-n is van ilyen, az milyen jó lenne, mindjárt el is képzeltem, hogy megpályázom a kiváló szakorvosi ösztöndíjat és kárpótlásul az elmúlt 9 évért fizessen nekem az állam egy pár évet a CEU-n így hobbiból, hát nem? Nyilván erre nem vonatkozik, meg nem is szeretnék én aláírni olyan papírt, hogy még akárhány évig a magyar egészségügyben maradok, meg fel se vennének, meg a honlapjukról úgy tűnik, hogy ez nem egy önálló képzés, hanem valami keretében járhatsz ilyen kurzusokra, mellesleg a honlapot utoljára 2 éve frissítették, mondjuk akkor még szerepelt rajta az Ethics and Law of Psychiatry.

Ezekkel nem kell foglalkozni, néhány havonta kitalálok egy-egy új dolgot, amit tanulni akarok, aztán elmúlik. Dolgok, amiket kitaláltam, hogy tanulni fogok, de vagy bele sem kezdtem, vagy egy hónap után abbahagytam: spanyol nyelv, finn nyelv, salsa, taichi, krav-maga, jóga, kötés, horgolás, botanika, thai masszázs. Most így kapásból ezek jutnak eszembe. Ja, jogra is akartam járni egyetem alatt, meg egyszer az orvosközgazdász képzés is érdekelt, na ezek hamar elmúltak, meg jártam egy darabig az írókörbe, meg akartam gitározni is, az apukám vett is nekem egy gitárt, de azt nem vettem ki a tokjából. Rettenetes. Mindegy, most az a tervem, hogy tavaszig befejezem a jelenleg futó dolgokat, szerzek még két db papírt, és akkor egy kicsit nem vágok bele újba, hanem, mittudomén. Fekszem egy réten. Amúgy még gyermekpszichiátria szakvizsgát is szerezhetnék, hiányszakma, azt biztos finanszírozná az ösztöndíj (ha tényleg lesz ilyen), de nem vagyok biztos benne, hogy akarok-e olyat. Mármint egyáltalán ki az istennek kell még egy szakvizsga, semmi szükségem rá, értelmetlen, másrészt meg nem akarok mentálisan retardált gyerekeket meg ágyhoz kötözött gyerekeket meg ADHD-s gyerekeket nézegetni. Mondjuk a gyermekpszichiátrián izgalmas jogi és etikai kérdésekben és dilemmákban nem szenvednék hiányt, az is biztos.

Főleg nyaralás

A férjem meg szállást keres a nyaralásunkhoz bajor kisvárosban, felhívott pl. egy Zimmer frei-es nénit, aki mondta, hogy arra az időpontra neki nincs szabad szobája, de ha már úgyis jövünk, akkor legyünk olyan kedvesek és hozzunk neki Magyarországról 0,5 kg édes-nemes fűszerpaprikát. Szerintem cuki.

Hol is tartottam

Az volt, hogy valamikor a Volt-fesztivál környékén rájöttem, hogy már megint rettenetesen zavar engem, hogy felnőtt életemben még sosem volt pozitívban a bankszámlám, és én öreg vagyok már ehhez. Nagyjából ugyanekkor megtaláltak egy állásajánlattal, gyógyszercégnél. Ugyan nem kell ügyelni és csótánylakta helyen aludni, ahová megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő népeket hoz mentőautó vagy megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő tanácstalan sebész és belgyógyász kollégák hívják át az embert konzíliumba éjféltájban, de a munka maga rém unalmasnak hangzott, már attól majdnem bealudtam, hogy végighallgattam, mi a feladatkör, és alig valamivel fizettek csak többet, mint amit jelenleg keresek. Megdöbbentő. Jó, mondom, nem kell érte ügyelni, meg százezer feladat miatt idegbetegeskedni, meg konditerem van a cégnél, de én nem a munkahelyemen akarok sportolni, hanem attól földrajzilag különböző helyen, szerintem egészségtelen a főnököddel szomszédos gépen fekvenyomni. Meg hát rájöttem, hogy nekem csak a szám jár, és eszem ágában sincs otthagyni mindent, amit eddig megtanultam és elértem, és a pszichiátria még mindig a legérdekesebb dolog sajnos. Mindent összevetve szomorúan döbbentem rá, hogy nem ebben az évben fogok irreálisan sokat keresni. Szomorú.

Ez azután odáig vezetett, hogy a július hónapban durva takarékoskodásra adtam a fejemet, de úgy, hogy főztem otthon, hoztam magamnak a kaját és úgy döntöttem, 2000 forintból meglesz a heti össz élelmem, ez a valóságban 3-4000 lett/hét, de az is elég jó szerintem. A férjem külföldön volt, őt nem éheztettem. Még csak nem is ettem egészségtelenül, mindenféle zöldségnek szezonja van. Megirigyeltem a sógornőm rukkoláját is, komolyan, ilyen hatalmas bokrokban tenyészik a kertjében, elképesztően szánalmasnak tűnik mellette az 500 forintos zacskós pár szál nyomi rukkola, úgyhogy vettem magot és elültettem cserépben mintegy 5 hete. Kb. hat cm magas most, pedig tettem bele táprudat is, talán karácsonykor már lehet belőle enni. Meg nem is csak a pénz, hanem a többi erőforrásommal kapcsolatban is, mint idő és teherbírás, rájöttem, hogy mínuszban vagyok. Sokat kell aludnom, vigyáznom magamra, többet kell egyedül lennem. Még a Portishead-re se mentem le a Balaton Soundra. Meg a puccos edzőterembe se vettem bérletet, hiába, hogy nyári akció van, otthon dvd-re tornázni semmibe se kerül, nemigaz.

Úgyhogy a július nagyjából azzal telt, hogy üldögéltem a konyhapultnál, odakint a panelházak között szürke esőfüggönyöket terelgetett a szél, ettem a vajaskenyeremet és néztem, ahogy nő a rukkola.

Mostanra már meguntam persze, és menni akarok utazni idegen nyelvet beszélő országokba és koncertekre és táncolni és kiülős helyekre és vásárolni akarok új kanapét és szódásszifont és lapos sarkú cipőt és hosszúszoknyát és színes pulóvereket és drága elviteles kávékat és csokis sütit és mojitot és luxuskozmetikumokat és hajerősítő pakolást és haagen dazs fagylaltot és füstölt lazacos nigirit. Egyáltalán nem a szemránc meg a többi hülyeség a rossz az öregedésben, hanem hogy az ember veszít a felelőtlenségre való képességéből. Ha romlik a látásod, arra ott a szemüveg, de azt a képességemet, hogy amikor ötszáz forintom van hó végéig, abból szemrebbenés nélkül vegyek egy üveg pezsgőt, azt ki adja vissza? Kérem vissza.

And I'm proud of it

The times they are a changing

Szóval volt a Kollégám esküvője Szöszivel, akivel még sok évvel ezelőtt azon a héten jött össze, amikor én a férjemmel. Klassz volt, némi logisztikai nehézségek mondjuk adódtak, amennyiben úgy volt, hogy valaki levisz kocsival a helyszínül szolgáló vidéki településre, de én inkább meg akartam várni a külföldről érkező férjemet és együtt menni vonattal, végül késett a gépe és külön mentünk két egymást követő vonattal, aztán romantikusan összetalálkoztunk így több hét távollét után a lagzin. Nagyon cuki és szeretnivaló ifjú pár voltak, a katolikus esküvői fogadalomnál szerintem eleve nincs szebb, közben bejött egy tarka macska a templomba, de aztán kiment (nem tudom, ez jelent valamit babonaszinten?), a végén meg egy egészen a hagyományos Kolléga-féle házibulikhoz hasonlító buli bontakozott ki helyszíntől függetlenül. "Jó ég, Kollégád öltönyben, Niké terhesen... Mi jöhet még." - ezt mondta a férjem. Hát mindenféle új kalandok, gondolom.

Itt élned, halnod kell

Néni a buszon (hangjában keserű megvetéssel): - Hogy kicsinosították itt ezt a kis parkot, de minek.

Főleg nyafogás

Később a Bobekben (az nem egy ember, hanem egy kocsma, ahol Lammal voltam tegnap) felmerült, hogy lehet, hogy azért nem nevetek, mert a Volt-fesztivál óta nem ittam alkoholt, illetve, hogy azért, mert a Velvet-en megszűntek a kommentek. Szerintem az utóbbi. Ennél rémisztőbb, hogy csak az este egy részében beszéltünk zenéről meg zombikról, meg olyanokról, hogy mennyire lehet koherens világképet alkotni abból, ha a Földet egy elefánt tartja, aki egy gördeszkán egyensúlyoz egy tank tetején*, a másik részében komoly dolgokról, mint anyagi helyzet, szakmaváltás, illetve ezért tart itt ez az ország. Mi van, ha most már örökre megkomolyodtam? Aggasztó.

*A tankon mondjuk nevettem. Az vajon baj, hogy tankokkal általában fel lehet vidítani?

Me and them lonesome blues collide

Két hete nem nevetek, mármint nem vagyok szomorú, elvagyok, csak én szoktam néha hangosan nevetni, és ezt nem teszem két hete, és nem tudom, hogy azért, mert 1. a férjem elutazott munkaügyben és két hete nincs itthon, vagy 2. július 1-től megkomolyodtam és semmilyen felesleges dologra nem költöttem pénzt és semmit sem vásároltam. Érdekes.

We'll call her Nebraska Jones

Ezt meg most küldte az L. Nagyon tetszik.

Óhatatlan veszteségek

Idén kihagytam a Portishead koncertet anyagi okokból, és ki fogom hagyni a Skunk Anansie-t logisztikai okokból.

Főleg női dolgok

Ma voltam az Aviva-tornán, és magam is meglepődtem, hogy nem csalódtam benne. Nahát. Azon gondolkodtam hazafelé úton, hogy hol hallottam erről a módszerről, de nem sikerült felidéznem, mindenesetre annyit tudtam róla valahonnan, hogy jóga-szerű gyakorlatok, a kismedence izmainak dolgoztatásával a kismedencében vérbőséget okoz, és ezáltal növeli a peteérés, teherbeesés esélyét (meg mindenféle más bajokra is javasolják, de az nem érdekel). Azt hittem, ez valami világszerte ismert módszer, lelkesen rákerestem, hátha már valami tudományos kutatást is végeztek vele, erre nulla találat, kiderült, hogy a világ angolul beszélő részén nem is hallottak róla. Érdekes.

A módszer egy Aviva Gabriella Steiner nevű nő dolgozta ki Izraelben, ott a tanítványainak tanította, írt egy pár oldalas jegyzetet héberül, tőle megtanulta egy magyar nő, Tóth Lívia, ő elterjesztette itthon, és ennyi. Összesen egy brit csaj van, aki megtanulta Magyarországon, és azóta csinálja Angliában, szóval minden szempontból gyanús közelkeleti-keleteurópai módszer. Maga Aviva természetesen magyar származású, mint mindenki a világon.

A jegyzetből, amit Tóth Lívia lefordíttatott (rettenetesen) és kiadott magyarul, elég világosan kiderül, hogy Aviva a tornát angyalcsinálási céllal találta ki, a könyvben ismertetett esetek egytől egyig "akaratuk ellenére másállapotba került" leányok, akik torna nélkül férjhez menéshez kényszerültek volna, vagy ki kellett volna hordaniuk megerőszakolójuk magzatát. Kicsit középkori hangzású eseteket említ a hetvenes évekből, mintha még nem lett volna fogamzásgátlás meg esemény utáni tabletta, dehát sose voltam a közelkeleten, mittudomén, mi van ott. Aviva balerina volt egy operaházban, gondolom, ott karriergyilkosnak számított egy véletlen baba. Szerencsére Aviva és/vagy tanítványai a több évtized alatt rájöttek, hogy ha a gyakorlatokat csak heti kétszer, rövid ideig végzik, és az ugrálásokat meg a rázkódós gyakorlatokat mind kihagyják belőle, akkor enyhébb hormonzavarok rendezésére is alkalmas lehet, meg a meddőség bizonyos eseteinek kezelésére is.

Ez rém ezoterikusnak hangzik, és nem, tényleg nincsenek hatékonyságvizsgálatok, én is hiányolom őket. Ugyanakkor dr. Vígh Béla jógakurzusán nevelkedtem, aki az anatómia tanárunk volt, valamint jógi, és féléves kurzusán az összes jógapozíció élettani hatását megtanította. Hogy ha így rakod a nyakadba a lábad, akkor ebben meg abban a hasi érben csökken a véráramlás, amabban nő, az autonóm idegrendszerrel ez történik, fejenállás alatt a nyomásviszonyok a mellkasban így változnak, ez a szívműködésre úgy hat. Sokszor elaludtam az előadáson, amiért ezúton kérek elnézést, nem is tanultam meg a jógapózokat, de azért a szemléletformáló hatása nem maradt el. Mégpedig az a végtelenül materialista szemléletem alakult ki, hogy minden misztikus keleti tornagyakorlat, meditáció, illetve gyanús pszichoterápiás beavatkozás úgy hat ránk, hogy élettani funkciókat változtat meg. A legtöbbet már tudjuk mérni, raktak már buddhistákat fMRI-be, hadd ne részletezzem. Az Aviva-torna semmi más, mint az izmaink segítségével, izompumpa révén alhasi vérbőség okozása, ezáltal a női szervek vérellátása javul, meg esetleg a mozgástól enyhébb letapadások helyrejöhetnek. Hogy célzott sportolással változtatható az emberi szervezet állapota, az meg azért evidencia.

Ráadásul a tanfolyamot egy olyan csaj tartotta, aki a Testnevelési Egyetemen végzett, és majdnem végig teljesen értelmes dolgokat mondott az emberi szervezet működéséről. Nem voltak sem füstölők, sem színes kendők, sem hippik, sem hastáncosok, maga a mozgás pedig kifejezetten fárasztó volt, hasizom és fenékizom gyakorlatokat is tartalmazva. Szimpi. Egyszer megtanítják, és utána otthon kell csinálni heti kétszer fél órát, annál többet tilos, és az oktató csaj szerint három hónap alatt van eredménye. Meglátjuk. Mármint azt, hogy képes leszek-e rendszeresen csinálni, ugyanis nem éppen a fegyelmezett, rendszeres életmódomról vagyok híres.

Kicsit úgy érzem, mentegetőznöm kellene, amiért orvos létemre, ahelyett, hogy hormontartalmú készítményeket szednék, ilyesfajta boszorkányságra adom a fejemet, dehát mit tegyünk, a fél családom jógázik, tai-chizik és/vagy gyógymasszőr, különben meg már egyetem alatt is én voltam a furcsa lány, vegetariánus voltam, mindig elolvastam a horoszkópot és pszichiáternek készültem, mit vártunk.

Everything that money could buy but freedom

A rezidensek, ha aláírják, hogy 10 évig az állami egészségügyben maradnak, kapnak havi plusz 100 forintot, úgyhogy már nettó 200 körül fognak keresni. Az internet szerint a szakorvosok, akik ennél kevesebbet vagy ugyanennyit keresnek a sok év tapasztalattal, majd emiatt szívatni fogják a rezidenseket. Jé, ez nem jutott eszembe, hogy szívatnom kéne a rezidenseket (mármint még jobban, mint ahogy eddig szívattam őket, muhahaha*). Attól valóban szomorú vagyok, hogy én nem fogok többet keresni a jelenleginél, de erről nem a rezidensek tehetnek. Sajnos a szakorvosok sosem fognak a rezidensekhez hasonlóan összefogni, úgyhogy maradhatunk is ennyiben. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy azért lelkileg rosszul érinti majd a több éves gyakorlattal rendelkező szakorvost, hogy a rezidense többet keres nála. Ugyanakkor azt is el tudom képzelni, amikor szegény rezidens leszakvizsgázik, és onnantól kezdve ahelyett, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan többet keresne (én ilyen 15-20 ezer forinttal keresek többet az első szakvizsgám óta, a második nem változtatta a helyzetet), inkább úgy nettó 70-nel kevesebbet fog.

Szóval innen nézve számos hátránya van ennek a döntésnek. De tény, hogy ha olyan rezidens vagyok, aki biztosan tudja, hogy 10 évig még nem fog innen elmenni, akkor meg klassz. Hé, ha ebben az érában rezidenskedtem volna, most lenne hatmillió forintom?? Vehetnék a húgomnak egy lakást? Áh, nyilván elvertem volna borra meg leányra könyvekre meg utazásra, gondoljuk inkább ezt. Mondjuk azok a rezidensek, akik például tavaly végeztek, eléggé megszívták, ha jól értem.

Amúgy különben hogy dönti el azt az ember végzéskor, hogy a következő egy évtizedet a magyar egészségügyben fogja tölteni? Most utólag megérte volna, mert már 9 éve itt vagyok, egy évet kibírok még, tehát diplomaosztáskor nyugodtan aláírhattam volna a nyilatkozatot, hogy 10 évre ideláncolom magam, de akkor erről fogalmam sem volt. Honnan lehetett volna azt tudni 24 évesen, hogy 34 éves koromig mi lesz? Még normális pasim se volt. És ha beleszeretek egy hallgatag, litván fül-orr-gégészbe? És olyan országba akarok disszidálni, ahol kevesebbet keresek? Vagy ha beleszeretek egy világutazóba és Kambodzsában önkénteskedek? Jó, tudom, nagyon valószínű szcenáriók. Mindenesetre, remélem, a mai fiatalok nálamnál érettebb gondolkodású népség, mert hogy én nem tudtam volna érdemben bölcsen mérlegelni egy ilyen döntést, az tuti.

Hát, kíváncsi vagyok, hová vezet ez.

*Jó, szántszándékkal sohasem szívatnám őket, de tény, hogy én inkább lényegretörő vagyok, mint kedves.