Mellesleg az elmúlt egy hétben kiköltöztem az albérletemből; a kórházi osztály, ahol dolgozom, egy emelettel lejjebb, majd visszaköltözött (felújítják, akárcsak a lakásomat); a pszichológusunk kiköltözött a szobájából, ahova beköltöztünk; Bright a freeblogra költözött - és a horoszkópom semmit sem ír költözésről, ennyit a csillagokról.
És még:
költözöm
autóra hordják mindenem
én elmegyek
ez a lakás már nem lesz a lakásom albérletem nekem

Pont egy hete költöztem el az albérletemből, azaz dobozokba csomagoltam, és két tagbaszakadt fiatalembernek fizettem a cipekedésért. Egy akkora kamionnal jöttek, hogy kishíján nem fért be a Zichy Jenő utcába ( a "kishíj" jelen esetben valóban néhány centimétert jelent), és elvitték tizenkilenc dobozomat, két táskámat, két szőnyegemet, CD-állványomat és fotelomat a húgom albérletébe. Itt a szoba közepén szállásolódnak el ideiglenesen, amíg a lakásomban a lakásfelújító brigád különféle alkalmazottai randalíroznak, én pedig pasimnál szállásolódom. Egy hete, élettársi kapcsolatban, és erre vonatkozott Charles lenti megjegyzése, ugyanis barátságunk 13 éve alatt először hallott rólam ilyesmit. Még sosem laktam pasival.
Nem igaz, mert gyermekkoromban apukámmal laktam, később úgy kétszáz huszonéves fiatalemberrel osztottam meg a kollégium épületét, egy ideig Hajnalka táncoslábú exével is sikerült életközösséget alkotnom az újpesti panelban, de... Olyat, hogy három bőrönddel távozom a kiürített albérletből, majd a jól ismert címet közölve a taxissal, hátradőlve hallgatom a rádióból szóló Ace of base-t, míg végül ruháimat az előszobában ledobálva szállásadóm fürdőkádjában landolok - ilyet most csináltam először. Különös tekintettel arra, hogy adott időpontban szállásadóm is éppen a fürdőkádjában tartózkodott.
Happily ever after.

Úgy különben élek és virulok. "Te aztán extrém csaj vagy" - mondja az előbb Charles a telefonba (egyébként azért hívott fel, mert harmadszorra is összefutott az Amszterdamban megismert Pistivel az unikumgyárból). - "Vagy 100 % szingli, vagy 100 % pöffeszkedőcsaládos."
És tényleg.

Jézusom, miért?Ne...

Read this.

Mint utóbb jólértesült karbantartónk tájékoztatott, egy gyárkéményt vagy mit robbantottak fel előre tervezetten. Persze, addigra mi már felhívtuk az összes szeretteinket, hogy élnek-e,

Hatalmas robbanás hangja, néhány másodperc múlva megrázkódik az épület. Felugrunk.
isolde: - Mi volt ez??
Kolléganőm: - Nemtom, nézzük meg az indexen!
(Még nincs fenn.)

Az egyik kedvenc versem, Apollinaire, az időjárásról jutott eszembe meg arról, hogy dobozoláskor előkerült az a tálcám, amire egyszer rendkívül stílusosan ráírtam alkoholos filccel ezt a verset.

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idők szava, hangaszálak
És várlak téged tudhatod

Kicsit hiányzik megint az irodalom. Manapság scifi-n és fantasy-ponyván kívül csak laikuspszichológiát olvasok. És tudom is, hogy amikor indokolatlanul depressiós vagy hisztériás vagyok, azt általában a következők valamelyike indokolja: 1. Több, mint fél éve nem olvastam el a Száz év magányt. 2. Több, mint fél éve nem néztem meg a Brian életét és/vagy Az ötödik elemet. 3. Több, mint fél órája nem ettem egészmogyorós milkát és/vagy toblerone-t és/vagy lindt csokigolyókat és/vagy bármilyen olasz tésztát.
Mivel jelenleg mindhárom kitétel teljesül, csoda, hogy egyáltalán még életképesen funkcionálok.

Ó, és ebben a pillanatban csörgött rám az ápolónőnk, hogy ismeretlen jóképű fiatalember csokicsomagot hagyott nekem odalent náluk. Vajon ki lehet az, és főleg: mit hozott? Megyek is.

Amúgy meg tegnap egész nap és ma délután is dobozokba csomagolom életem. Ez nagyon drámai mondat. Életem - dobozokban. Életemben (amely, mint tudjuk, dobozokban) ötödször költözöm (Pestre koleszba; Újpestre; Mester utcai cselédszobába; Hatkerbe; sajátlakásba). Életemben hatodszor vagyok szerelmes (neveket mellőzném). Életemben ez a kb. nyolcadik állásom (újságárus, korrektor, hostess, statiszta, üzemorvos-asszisztens, korrepetitor, drogprevenciós oktató, orvos).
Huszonhat év alatt teljesen oké szerintem. Nem beszélve arról, hogy ez a költözés: az első saját lakásom. Ez a munkahely: az első igazi munkahelyem. Ez a szerelem... ugye-ugye.

Menzai etűd

Helyszín: kórházi ebédlő. Szereplők: három pszichiáter. Történik: ebédidőben. Háttérinfó: a Tolvon egy hangulatjavító neve.

isolde: - Szóval egyszerűen megemeltem a Tolvon adagját.
Kislány: - Szóval egy tolvonással elintézted.
Buddhista: - Te hallotál már olyat, hogy egy tolvon ás? Én még olyat se hallottam, hogy kapálna.
Kislány: - Én már hallottam olyat, hogy egy tolvon Á-s. Még olyat is, hogy B-s.

Kicsit dühös, főleg értetlen. Én.
So what. Isolde úgy dönt, nem üt vissza, csak gúnyosan mosolyog. Itt vagyok, bazmeg, ide lőjetek.

Igazán nagyon tetszett :-))

Vagy egy éve nem ettem mandarint, most bontottam ki egyet. Nagyon nagy fless: gyermekkorom, sopron, halk, puha pelyhes hóesés, csizmák a két ablaktábla között, virgács, piros zacskók, mandarinillat, zselés szaloncukor-íz. Bárcsak már december lenne. Csak a novembert és a februárt gyűlölöm.
John: - Garfield, ébredj, reggel van!
Garfield: - Milyen nap?
John: - Hétfő.
Garfield: - Melyik hónap?
John: - November.
Garfield: -...háromból semmi.
A decembert nem utálom, a mikulás, az anyukám szülinapja, az én szülinapom, a téli napforduló (utóbbi kettő egybeesik), a karácsony meg a szilveszter miatt. Kivéve a két ünnep közötti punnyadt-depressziós bejglizabálást, de idén dolgozni fogok úgyis.
Szóval mandarin. Ha megettem, ráteszem a mandarinhéjat a radiátorra, hátha zselés szaloncukrokkal álmodom. ("Fordítsa le az alábbi mondatot"? :-)

Szerintem, ha az év minden napján olyan időjárás lenne, mint ma, és az egész földön mindig ugyanolyan időjárás lenne, már rég öngyilkos lettem volna. Bár lehet, hogy akkor ki sem fejlődött volna az emberiség, és nem kéne ezzel vesződnöm.

És még azt is el kell mondanom - n-n-n-n-nem kell, el akarom mondani* - hogy jó régen nem voltam már a pasimmal az edzőteremben, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ha ráérek, inkább délután megyek. Tegnap reggel meg valamiért - pedig szabin voltam - elmentem vele hajnalban, és most kellett észrevennem, milyen egy klassz pasim van. Olyan, hogy ha nem ismerem, észrevettem volna, pedig nem is nézegetem a pasikat az edzőteremben. (Húzza alá a fenti mondat hamis tagmondatát.)
Rengeteg elintéznivalóm lett volna a szabadnapomon, vettem is ajándékot anyám szülinapjára. Később azonban rájöttem, hogy a legcélravezetőbb, ha a nap jó részében otthon ülök a fotelban a radiátor mellett, rumos teát iszom, és Vincent Prendergast (spelling may not be right) nevű író Keserű áramlatokon nevű könyvét olvasom. Később elbékávéztam barátnőmékhez videózni (szüneteltetve ez idő alatt a nyolcas számú előítéletemet: csak lúzerek olvasnak metrón fantasy-ponyvát), ahol megnéztük a Chicagot és kitárgyaltuk az összes jelen nem lévő barátunkat, hehe.
Szerintem jó kis szabadnap volt.

*Az imperativizmus (arra is azt mondod, hogy meg KELL csinálnod, amit igazából nem KELL, hanem szeretnéd) a neurózis ismertetőjele, és nem szeretném, ha felismerném magamon.

Azon gondolkodom mostanában egy csomót, hogy melyik volt kapcsolatomból mit tanultam. Onnan indul a gondolatmenetem, hogy egyesek már tizenhat éves korukban megtalálják azt, akivel happily ever after, én viszont egészen biztos vagyok benne, hogy tizenhat éves csitriként, a rendelkezésemre álló mérhetetlen bölcsesség és tapasztalat nélkül elcsesztem volna. Ami szerintem természetes. Ahhoz, hogy most normálisan viselkedjek egy kapcsolatban (jó, viszonylag), kellettek az előzőek. Elmondom.
Barnitól kettő dolgot tanultam, az egyik, hogy miatta kezdtem el a New Kids helyett viszonylag igényesebb zenét hallgatni (progresszív rockot főleg, és főleg YESt), a másik pedig: ő volt az első ismerősöm, aki elvből soha nem hazudott. Félreértés ne essék, az akkori barátaim meg a családom sem bűnöző, de ezt a fajta viselkedést Barninál láttam először: életében egy alkalom volt (egy), amikor olyasvalamit mondott, ami nem volt igaz. Általános iskolában, anyukájának hazudott valamit a tornacipőjével kapcsolatban, de rögtön látszott rajta, és akkor el is határozta, hogy neki ez nem megy. Emlékszem arra a pillanatra, amikor tizenhét évem döbbenetével rácsodálkoztam arra, hogy jé, ilyet lehet? Én is! - persze, nem lettem azonnal ilyen, de innentől számítva az őszinteség legalább célként szerepelt.
A Balázskától... hát, ő volt az első olyan pasim, akivel a szó klasszikus értelmében "jártunk", és tőle tanultam bizonyos szociális készségeket: hogyan kell viselkedni a pasim mamájával, a haverjaival, stb.; valamint, hogy úrinő minden körülmények között melltartót visel, függetlenül annak kosárméretétől, mert ez így helyes.
Arra konkrétan emlékszem, amikor Exszel a Lővér körúton sétáltunk, és erről beszélgettünk. Kb így:
Ex: - Ja, hát tőled kaptam kölcsön az első jó könyveket (Marquez, Vonnegut, efféle), meg te ismertetted meg velem a festőket (akkoriban impresszionisták), meg a sok érdekes ételt, a tofut meg a wokban készült kajákat, meg Párizs, meg...(nem emlékszem még, miket sorol fel.)
isolde (nagyképűen): - Na és, te mit tanítottál nekem, he?
Ex: - Szeretni.
Nem kell szexre gondolni. Azt tanultam meg tőle 20 éves fejjel, hogy hogyan kell egy másik embert szeretni. Meg tudom magyarázni? Hogy hogyan lehet valakit viszonylag önzetlenül szeretni, úgy, hogy az neki jó legyen. Lettlégyen az illető akár egy barátod, akár a szomszéd öreg néni, akár egy kedvenc beteged, akár családtagod, whoever. Nem úgy tanította meg, hogy "megtanította", csak mintát adott. Ezenkívül rengetegszer magyarázta el nekem az anatómia tételeket.
Göritől aztán rengeteg mindent tanultam, attól kezdve, hogy nem "fázok", hanem "fázom", egészen odáig, hogy a tokaji száraz bor, hogy hogyan kell fogni a villát; a Picasso kaladjait, az Olsen-banda filmeket, a Csengetett, Mylord?-ot, a tárcámat, a csizmáimat (addig sosem viseltem csizmát); azt, hogy krízishelyzetben a hisztéria is megengedhető, de ezt előzze meg a lehetséges megoldások elemzése (ezt halál komolyan megtanultam tőle és művelem); és rengeteget arról, hogy milyen NE legyen egy kapcsolat.
A Fiútól (megfogadtam, hogy nem írok róla többet, de nem akarom kihagyni a felsorolásból) talán meglepő módon azt, hogy az ember maga alakítja a saját életét. Tudom, közhely, de tanulságos volt a gyakorlatban látni. Az ő történetében nem egy olyan fordulat szerepel, amikor elhatározásból véghez vitt valamit, és ezt megjegyeztem a sztorijaiból. Hogy az életed nagyon nagy részben rajtad múlik. hogy ha el akarsz érni valamit, neked kell bele energiát fektetni, mert csak akkor sikerül - beleértve ide fogyókúrától nyelvtanulásig mindent. Nem gondolom, hogy eszerint élek, mert lusta nyafogó vagyok, de azért jó ezt tudni.

Miért gondolkodom ezeken? Mint aki hazaért és most visszagondol az utazásaira, és megnézegeti, honnan mit hozott. Odüsszeusz ithakai házában, kedvenc karosszékében a verandán. Összefoglalás. Ilyesmi.

Romantikus Párbeszédek-rovat.
Férfi:- Miyen szép vagy...
Nő: - Hogyhogy akkor is szépnek látsz, amikor tök ronda vagyok? (gondolkodik) Mert szerelmes vagy belém?
Férfi: - Aha, aha, szerintem jó nyomon jársz...(gondolkodik)... Te, ezt elsőre így kitaláltad, vagy a számítógép már elvett kettőt?

A két fő lakásfelújító team (kb. projektmenedzser plusz rakodómunkás felállásban) ügyesen összevissza tologatta a bútoraimat meg leszedte a csempeszegélyt a tegnapi nap folyamán. Tegnap kezdték és december 10-én adják át a kész lakást, szóval, eddig remekül haladnak, gondolom.

A villanyóra-leolvasó végül belopta magát a szívembe, amellett, hogy úgy két és fél méter magas volt, idióta horgolt sapkát viselt, nagyjából a következő párbeszédet folytatta velem:
Kaptatunk felfele a lépcsőn.
Villanyember: - Huh... Hja, a csúcson jó lakni.
isolde (vigasztalóan): - 99 lépcsőfok.
Villanyember: - Télleg, megszámolta? Van egy ilyen film is. Ilyen világvégés-terroristás... huh.... arról szól, hogy gyártanak egy atombombát, amivel el akarják pusztítani a világot, és aztán valakik találnak egy üzenetet, amin csak annyi van, hogy 99 lépcső, és nem értik, és aztán... (mesél, mesél, gyalogolunk) ...a végén meg kiderül, hogy egy templomtoronyban volt elrejtve a bomba (odaérünk, kinyitom a lakásajtót).. és mindenki megmenekül. Hát ennek a villanyórának lejárt a hitelesítése, megyek, hozok egy másikat (máris lefele csattog a lépcsőkön).

Most, hogy kitöröltem a hatodik bejegyzést is, jöhet a villanyszámlás. A hetedik te magad légy.
Mert valamiért mindig azt érzem, hogy magamat is minősíteném, ha beszállnék ezekbe a körökbe.