Klassz könyveket vettem különben Bangkokban, Bradbury-novellákat meg Updike-tól a Brazíliát (az egyik kedvenc könyvem), és Sue Townsend: The Queen and I c. regényét, ami nagyon aranyos és vicces. (Ez az a nő, aki az Adrian Mole titkos naplója c. híres, és a Coventry újjászületik c. kevésbé híres, de annál klasszabb regényeket követte el). A Queen... arról szól, hogy a republikánusok választási győzelmüket követően az egész angol királyi családot egy londoni lakótelepre költöztetik, ahol a továbbiakban szociális segélyből kell megélniük. Cuki. Ezt olvastam ki a repülőn, miután befejeztem A trónok harcát, és sokáig átkoztam a fantasy-írókat és minden felmenőjüket. Megmondom, miért.
Itt van ez A trónok harca, klassz multifunkcionális fantasy. Olyan vastag és nagy, hogy simán fejbe lehet vele ütni a betörőt, és ha ráállsz, biztosan eléred a felső polcot. Ehelyett kiolvastam. Gyanútlanul, mert a külső borítóját nem hoztuk magunkkal a nyaralásra, és én nem tudtam. Igazából még tetszett is, rendes kardozós-varázslós, a műfaji kereteket betartó fantasy. Kicsit több mellékszereplő meg mellékszál van benne ugyan a kelleténél, ez feltűnt, de mint gyakorlatlan fantasy-olvasó, még ekkor sem fogtam gyanút. Amikor már csak tíz oldal volt hátra a könyvből és még mindig szinte az összes szál elvarratlan volt, akkor kezdett el motoszkálni bennem valami sötét balsejtelem. És igen. Elértem az utolsó betűig. Megkedveltem a szereplőket. Érdekelt a konfliktusok megoldása. És nem oldódott meg semmi! Nem derült ki semmi! A kedvenc szereplőmet egyszerűen otthagytuk egy ellenséges várudvarban bujkálva! És akkor jöttem rá. Hogy ez a könyv nem akkora, amekkorának látszik!! Hanem háromszor akkora!! Mert már megint egy kurva trilógia!! Mert a fantasy-írók, a krimi- vagy szépirodalom-íróktól eltérően nem képesek egy könyvben megfogalmazni a mondanivalójukat, nem. Könyv?? Wahh, ugyan. Ciklus. Trilógia. Azt a sok zseniális ötletet hogyan is lehetne bezsúfolni egy előlap meg egy hátlap közé? A Gyűrűk ura után hogyan írhatna magára valamit is adó fantasy-író egy darabból álló könyvet? Hármat mindjárt, három nagyot. Ha az első kötetet megvette a szerencsétlen, gyanútlan olvasó, úgyis meg fogja venni a többit is. Költse csak el a pénzét. Szakadjon le a könyvespolca. Így már persze az is érthető, hogy miért kellett az első kötetbe a szükségesnél tízszer több szereplőt belezsúfolni, hiszen akik itt csak mellékszereplők, azok egy későbbi kötetben majd főszereplők lesznek. Hát megvan az ilyesmiről a véleményem. Szerintem azt a történetet, amit nem lehet egy regényben megírni, azt nem is érdemes megírni egyáltalán. Egy könyv legyen egy könyv (Egy könyv mind felett). Nagyon-nagyon ritka az olyan történet, ami megérdemli a több kötetet, és A trónok harca (bár tetszett) nem az. Már A gyűrűk ura (persze, tetszett) esetében is rezeg a léc. Háború és béke, talán. Létezik jó trilógia biztosan, de a legjobb könyvek NEM trilógiák. Bocs. Az igazán jó könyvek beleférnek az egyik fedőlaptól a másikig terjedő helyre. Az igazi történetek egykötetesek.
Trilógia, bazmeg. Ha meg akarom tudni, mi történik a várudvaron hagyott kedvenc szereplőmmel, gondolom, ki kell olvasnom a harmadik kötet utolsó betűjéig. Persze, gondolom, ki fogom olvasni, mert tetszett, és mert gyorsan olvasok hálistennek. De ha egyszer találkozom ezzel a George Martinnal, akkor fogom magam és orrba vágom egy trilógiával.

Trilógiával vágta orrba George R. R. Martin akármilyen-díjas fantasy-írót egy felbőszült olvasó. A tettes K.I. (27) autogram-kérés ürügyével férkőzőtt az író közelébe, majd váratlan mozdulattal orrba vágta a kezében tartott, akármilyen-díjas Jég és tűz-trilógia összes kötetével. K.I., a fiatal orvosnő nem kívánt nyilatkozni lapunknak. Martint az Országos Traumatológia Intézetbe szállították, ahol a nyolcórás, heroikus műtét során úgy tűnik, sikerült megszögelni a több darabra törött orrcsontot. A műtétet követő sajtótájékoztatón Martin elmondta, hogy a jövőben egykötetes, puhafedelű könyvek írását tervezi.

Meg még azt is mondta a thai jós bácsi, hogy a kb 18-27 éves koromig tartó "up-and-down" szakasz lassan véget ér, és eljön a 28-31 éves koromig tartó "very lucky" és "success". A születésnapokat csak hozzávetőlegesen kell érteni, számomra átláthatatlan asztrológiai változók miatt a szerencsés szakasz kezdete 2005. március 12-ére tehető. Ez azt jelenti, hogy már csak 12 nap, és gondjaim semmivé foszlanak. Meg kellett volna kérdeznem a bácsit, hogy pontosan hány órakor fog ez bekövetkezni, csak, hogy jó alaposan fel tudjak rá készülni. Addig még jó sokat kell szoronganom és idegeskednem, hiszen elképzelhető, hogy utána 3 évig egyáltalán nem lesz rá lehetőség.
Azt is mondta, hogy a fenti időszak (2005. márc. 12. és 2008. június valahány közötti) fokozottan alkalmas arra, hogy férjhez menjek. Végül is van rá esély. Bár még el sem kezdtem a kelengyémet hímezni, pedig már 18 napja el vagyok jegyezve. Bizony.

Különben megmondom, mi a bajom, utálhattok, nem érdekel. Világéletemben a következő dolgok voltak az elérhetetlen álmaim:
- saját lakás
- normális pasi
- utazás Kambodzsába.
Az utóbbi fél (azaz fél) évben aztán úgy álltak a csillagok hirtelen, hogy bezsebeltem mindet.
Ok, teljesültek az álmaim, és most mi a faszt csináljak???? A thai csillagjós bácsi szerint még 55 évem van hátra (illetve, ha leszokom a dohányzásról, 60). Huszonhét évesen álljak neki gyorsan, válságkezelésképpen, új álmokat kitalálni?
Hálistennek kedvenc pszichológusom, nevezzük Alaine-nek, adekvátnak találta a reakciómat, úgyhogy megnyugodtam. Azt mondta ugyanis, amikor megtalálta a pasiját (akiről lehetett tudni, hogy ez most Az), hetekig depressziós volt. "Jó, és most akkor mi lesz?"-érzése volt. Az ember nehezen alkalmazkodik a változásokhoz, a pozitív előjelű dolgok ugyanúgy stresszkeltőek. Most, hogy tudom, hogy ez teljesen normális, már nem is zavar annyira. Ezenfelül javaslatokat is kaptam kollégáimtól, úgymint:
- Akkor most autóra kell gyűjteni.
- Lassan szülni kéne egy gyereket, nem?
- És hátravan még a kertészeti egyetem is.
- Utána meg még egy gyerek.
- És ideje, hogy belevágj a kutatásba.
Én egy pohár Tuborgot szeretnék.

Mondjuk, rinyálhatnék, hogy milyen rossz hazajönni a mínusz húszba, de annyira nem rossz, pedig rögtön az első munkanapon ügyeletes vagyok. Mind a kollégáim, mind a betegeim, mind a barátaim örültek nekem, hogy viszontláttak. És mondjon bármit az országos meteorológiai szolgálat, holnaptól tavasz van.
Na jó, mondjuk jet-laggel ügyeletes lenni, az elég érdekes kalandnak tűnik.

Tegnap telihold, de mar nem voltunk Phanghanon, sajnos. Majd jovore. Megneztuk a kiralyi palotat meg Bangkok egyeb nevezetessegeit, nincs vele gaz, de azert nincs az az erzesem, hogy ide akarok koltozni.
Bright: - Hat igen, ez nem olyan hely, hogy a szigetrol ide vagynal. Inkabb innen vagyom vissza a szigetre.
isolde: - Mondj egy olyan helyet a vilagban, ahonnan nem vagysz a szigetre.
De legalabb az elobb megvettem az Authentic thai cuisine c. konyvet. Ezentul mar akarmikor ehetek red curry-t Obudan is, felteve, hogy beszerzem valahol a hozzavalokat.
Holnap hazamegyunk.

Tegnap bereltunk motorokat es elmentunk a nemzeti park nevu helyre, ahol kedvelt szobanovenyeinket vegre eletnagysagban is megtekinthettuk. Eleg erdekes, bar kisse ijeszto peldaul egy ottenyernyi levelekkel rendelkezo, es tizenotmeteres fan kuszo pletyka. Szaraz evszak reven a meretuktol eltekintve tenyleg nem sokban kulonboztek az otthoni allomanytol. A park fenntartoinak meg lehet, hogy veszek majd egy ertelmezo keziszotarat, mert szerintem ahogy egy dombot nem hivnak nemzeti parknak, ugy egy hatalmas sziklagorgeteg fagyokerekkel atszove sem kifejezetten az osveny definicioja, ezek megis a fenti feliratokat alkalmaztak.
Elolvastam Susie Ed McBain krimijet is, ugyhogy teljesen kifogytunk a magyar nyelvu irodalombol. Kenytelen voltam belekezdeni az utolso magyar nyelvu konyvbe, amit Bright hatizsakjaban talaltam. A tronok harca nevu vastag konyv, mufajat tekintve fantasy, amirol pedig , mint koztudott, nem tudni, mit jelent, ugyhogy kivancsian varom a fejlemenyeket.
Ma itthagyjuk a szigetet, de hoseink szamara a kalandok ezzel meg nem ertek veget, megyunk Bangkokba.

Befejeztem a Polcz Alaint is, levonva a tanulsagokat. De legalabb nem dohanyzom. Amiota itt vagyunk, csak ma reggel jutott eszembe, amikor a reggeli kavem mellett megereztem a szomszedos fuggoagyban hevereszo francia fiatalember sodort cigijenek az illatat. Mindig szerettem a sodort cigi illatat. Mondjuk, nem taplalok illuziokat azzal kapcsolatban, hogy a munkahelyemre erkezve vissza fogok-e szokni.

Ja, es a hugomnak ma van szuletesnapja. Teljesen jol emlekszem, amikor reggel felkeltem, es anyukam nem volt otthon, es a nagyanyam mondta, hogy bement a korhazba szulni. Aztan ket nap mulva meglatogattuk, persze gyerekeknek tilos a latogatas, en meg het eves voltam, ezert befasliztuk a kezemet es fajdalmas arcot kellett vagnom a portas elott, a szuleszet ugyanis egy epuletben van a gyereksebeszettel. Hugomnak fekete tusihaja volt es nemtorodom stilusa, amely utobbi az eltelt evtizedek soran viszonylag keveset valtozott.

Azt mondta a masszor, hogy biztos tornazom. Orultem. Mar a masodik masszor mondott ilyet eletemben, ami egesz jo arany, tekintve, hogy a mai volt a negyedik. Azt is mondta, hogy beautiful vagyok, de azt biztos mondja mindenkinek, ugyhogy fel se vettem. Kicsit leegett az orrom, es mindenfelere rajottem az eletemmel kapcsolatban, mikozben Polcz Alain: Rend es rendetlenseg c. konyvet olvasom. Peldaul, hogy nincs benne rend, mas szoval teljes a kaosz. Halistennek nem minden teruleten, azert ez jo, ugyanis meg nem keresek eleget ahhoz, hogy pszichoanalizisbe jarjak. Itt-tartozkodasunk ota kettoszor almodtam a munkahelyemmel, ami nem tunik igazabol egeszseges dolognak. De legalabb a Kambodzsaban kapott hasmenesbol meggyogyultam, es meg van egy hetem, hogy bepotoljam az eddig elszalasztott thai kajakat.

Mult heten meg halal komolyan majdnem engedelmeskedtem a transzparensnek Siem Reapben, ami azt mondta, adjunk azonnal vert a dengue-lazban szenvedo kambodzsai kisgyerekek megmentesere. Gondolom, steril tut hasznalnak, es nem haltam volna meg, de a pasim lebeszelt. Megigerte, hogy ha leteszek orult szandekomrol, akkor otthon eleteben eloszor eljon vert adni a magyar gyerekeknek. A kambodzsai gyerekek kivetel nelkul bubajosak es nagyon szegenyek, es bar nem vagyok egy szocialisan erzekeny alkat, azert szarul erintett, hogy meghalnak dengue-lazban. Ha nyerek a lotton, epitek egy utat Siem Reap es a hatar koze, valamint palyaztatom a kambodzsai meg a magyar egeszsegugyet a tamogatasomert. Meglatjuk.

Megmondom, mennyi hasznos dolgot csinaltam peldaul ma: felkeltem. Ettem reggelire helyi gyumolcsoket cornflakessel (egeszseges). Napoztam, mielott meg tul meleg lenne (hasznos, mert otthon meg kell majd mutatni a barnasagot). Doglottem a fuggoagyban es kiolvastam John Needham: A nagy mango c. krimijet (jot tesz a gerincemnek es az elmemnek, valamint megyunk majd Bangkokba is, ahol jatszodik a konyv). Aludtam a fuggoagyban (ki kellett pihenni ennyi hasznosat). Elolvastam az emailjeimet, hogy tudjam, mi folyik a munkahelyemen, amig tavol vagyok, legyen min szoronganom, ki ne jojjek a gyakorlatbol. De asszem nem nagyon hasznalt. Ideerkezesunk elso napjatol kezdve annyira be vagyok lustulva, hogy azt mar nem nagyon lehetne fokozni. Kambodzsa utan ugye ram fer a pihenes. Arra is lusta voltam, hogy elmenjunk Half Moon Partyra a sziget tulso vegebe, meg rajottem, hogy igazan oszinten egyaltalan nem is vagyom betepett nemet turistakra. Fogalmam sincs, hogyan fogok visszaszokni a rendes eletbe.

Meg még azért is gondoltam, hogy jobb lett volna inkább síelni, mert megnéztük a Kerülőutak c. oszkárdíjra jelölt filmremeket. Nőknek semmilyen körülmények között nem ajánlom a film megtekintését. Franciás hangulatúra vett amerikai filmről van szó, amelyből többet lehet megtudni a kaliforniai borokról, mint amennyit valaha is szerettem volna, de nem ez a fő gond. A női karakterek picikét kidolgozatlanok (van a barna meg a szőke), de még ez sem akkora gáz, végül is, a Kaptár 2-vel is kb ugyanez a helyzet. A film ugyanis amellett, hogy unalmas, még tanulsággal is szolgál, amit női nézők, mint például én, hajlamosak lehetnek esetleg férleérteni. Szerintem a film egyértelmű üzenete nagyjából a következő: ha voltak még halvány reményeid a férfinemet illetően: felejtsd el. Negyvenéves korára ugyanis vagy senkiházi, nyomorult, gyáva, impotens lúzer, vagy kiégett, nárcisztikus, üresfejű érzelemvámpír macsó lesz mindből. Reménytelen a helyzet, lányok.
Hozzáértők szerint egyébként nem rossz film, de... elsőrandira és leánykérés előtt, ha már dönteni kell, inkább a Kaptár 2.-t javaslom.

És kettő nap múlva ilyenkor már... nem tudom, hol leszek, mert az időeltolódás mindig összezavar, de nem itt, az biztos. Budapesti idő szerint szerda este érkezünk meg kb, ami Bangkokban csütörtök reggelt jelent. Csak tudnám, ilyenkor hova tűnik a szerda éjszaka. De komolyan. Bekerül az időbankba és visszafeleúton kivesszük? Vagy mi?

Csomó könyvet is vettem a héten, úgy kb. naponta kettőt. Sajnos a krónikusan fennálló munkahelyi feszültségeket - természetesen az alkoholvásárláson kívül - kizárólag könyvek akut és hisztérikus vásárlásával vagyok képes enyhíteni. Például Susanna Jones: Csendmadár-t, amit ajánlok, valamint azt a könyvet, amin felnőttem: Kipp-kopp a fűben. Mit mondjak, lepergett az életem a hatvanas buszon, amikor a katicabogarat kerestem a fűben az e célra szolgáló oldalon.

Ahelyett, hogy elmentem volna síelni hétvégén, rohangásztam, biztosítást kötöttem meg váltottam pénzt, valamint elkövettem azt a hibát, hogy beültem enni a Vistába. Régen klassz és vicces hely volt a Vista kávéház, és bár rengeteget kellett várni a kajákra, a végén általában valami finomat hoztak. Valami történhetett. Alapvetően türelmes típus vagyok, de amikor arra eszméltem, hogy már legalább hat fejezetnyit elolvastam a könyvemből, Gaugain vagy négy remekművet megfestett, nagyanyja többször megváltotta a világot, én pedig még mindig nem kaptam enni, akkor elkezdtem aggódni a Klubszendvicsemért. Úgy hatvan perccel az étel megrendelését követően, mivel az éhségtől kopogó szememmel már nem bírtam tovább olvasni az összefolyó betűket, szóltam a pincérnek, aki bocsánatkérések közepette azonnal kihozta a szendvicset. Sajnos a klubszendvics ezúttal két kiszikkadt, valószínűleg hatvan perccel ezelőtt megpirított toast közé helyezett rosszul átsült (valószínűleg egy percig sütött) csirkemellszeletből állt, de addigra már annyira éhes voltam, hogy szinte teljesen mindegy volt. Ellenben elhatároztm, hogy legközelebb a Vistában csak kávét fogok kérni, és rendelek mellé egy pizzát valamelyik pizzafutár-szolgálattól. Simán kihozzák egy óra alatt, és finomabb is. Vagy megkérem őket, hogy használhassam a konyhát. Egy óra alatt egész jó dolgokat tudok főzni.
Később futárszolgálatot teljesítettem, és azt hiszem, sikerült életem eddig talán legdöbbentebb pillantását bezsebelnem. A számítógépes magazin szerkesztőségében, ahová bevittem a cuccot, rombuszmintás inget viselő fiatalember nyitott ajtót, majd így szólt:
- M...?? - amit kb. "mi az isten...??"-nek fordítottam, de a szeméből a teljes szöveg is kiolvasható volt. Nagyjából: "Egy vöröshajú nő. Színes sálban. MIT keres szombat délben vörös hajú nő számítógépes magazin szerkesztőségében? Ez lehetetlen! Be kellett volna vennem a gyógyszeremet... Pislogok kettőt, hátha elmúlik... de nem!! Még mindig itt van!! Mi lehet ez? A földönkívüliek!! Vagy megbolondultam!! Vagy..." - A so-called 'társalgás' egy pontján aztán, megelőzendő a pánikrohamot, gyorsan közöltem vele küldetésem valódi célját. (Vagyis amit falból mindig mondani szoktam, amikor földönkívüli megbízóimnak kémkedem.)
Később már csak fodrásznál voltam meg befesttettem a szempillámat, valamint az este fénypontjaként megvásároltam a Titkos gyilkos mama (Serial mom) c. DVD-t. Még mindig elég jó.

Még 5 nap. Három munkanap. Egy ügyelet. És érdekes, ahogy a pasim már arról álmodozik, hogy milyen jó lesz, én meg: nem. Azért, mert még sosem voltam Ázsiában, és hiába olvastam el csomó útikönyvet és nézegettem csomó fényképet, valójában egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz. "Jövő héten ilyenkor már nyár lesz." - gondolom, de a superegóm figyel és helyesbít. "Te hülye vagy? Nézzél már ki, hó esik, hétköznap van, február." I just can't imagine.

"Sokszor sajnálom a férfiakat. Igaz lehet a mondás, hogy az életük örök késztetés. Csak mennek és próbálják teljesíteni a küldetésük, biztosítani a génállomány frissítését. Borzalmas lehet."
Hehe.

Még mindig ez a kedvencem.
Egyéb hírek:
Ma összefutottam Kollégámmal a folyosón. Szakállt növeszt, mint Freud. Még nem döntöttem el, kiírjam-e újra a Város Legjóképűbb Pszichiátere contestet.
Mario Vargas Llosa nevű író (kérem, azonnal írja meg nekem valaki, hogyan kell helyesen kiejteni a nevét) Édenkert a sarkon túl c. könyvét olvasom. Gaugainről szól meg a nagyanyjáról, és nincsenek benne mutánsok. Nem túl izgi, de jó kis nyugis könyv. (Könyvkritikában mindig jó voltam :-)

Erre most látom, hogy nesze, másik könyvet is írt. "Emberformájú szörnyek", valamint "elszabadul a pokol", ki hitte volna. Attól mondjuk nem félek, hogy a jövöben meghatározhatatlan müfajú bizarr-mutánsos olvasmányok nélkül maradunk.
Hm, vajon mikor lehet majd kapni? :-)

Kiolvastam China Miéville: Perdido pályaudvar c. könyvét, ami valamiféle elmebeteg, bizarr, groteszk és zseniális írás. Az elsö száz oldalon csak elmebeteg és bizarr, azon túl kell tenni magunkat, különös tekintettel az oldalanként kb ötven hangulatfestö szóra (vonaglik, sötéten, gigászi, szennyezö, büzös, mocsok, vájnak, sírgödrök, rothadó, nyomortelep, orrfacsaró, szörnyeteg, szivárog, ocsmány and such). Úgy 100 oldal után az író hálistennek kezdi kapisgálni, hogy talán már megfelelöen bemutatta a helyszint, és kibontakozik a zseniálisan elmebeteg cselekmény - utána már csak kb. kétoldalanként bukkan fel egy-egy eddig ismeretlen bizarr mutáns szerzet. Azt gondoltam, ez a China Miéville egészen biztosan egy rosszul kezelt pszichotikus, aki két adag LSD között pihenésnek szippantja a kokaint, de megnéztem a képét az internezen és teljesen normális angol fickónak tünik. (Már ha ez utóbbi kifejezés egyáltalán értelmezhetö.) Valamint ezúton gratulálnék a fordítónak, aki valószínüleg a világirodalomban egyedülálló módon adekvát szövegkörnyezetben használja a "világszöttes" szót. :-)

Az utóbbi idöben kiolvasott Auster, Bradbury, Dick, Orson Scott Card és China Miéville után viszont hirtelen valami hétköznapi könyv után kezdtem vágyakozni, úgyhogy meginterjúvoltam a kollégáimat.
Nem kellett volna.

Isolde: - Figyi, mondjatok nekem valami jó könyvet, ami a jelen vagy múlt században játszódik, de semmiképpen nem a jövöben, ami nem bizarr, groteszk vagy elmebeteg, amiben csak emberek szerepelnek, tehát mutánsok, ürlények, démonok, zombik kizárva, és amiben nem krízisenergiával vagy téridö-ugrással közlekednek, hanem mondjuk... busszal. Max vonattal.
Vámpír: - Most olvastam ki a Valist, azt szívesen kölcsönadom. Philip K. Dick írta, amikor már kezdett megörülni, zseniális önéletrajzi irás, ahol sosem tudod, hol az átmenet a valóság meg a pszichózis között.
Kislány (elövesz egy könyvet): - Ha kiolvastam, ezt odaadom, nagyon vicces, az elöbb például a Tollas Kígyó nevü azték isten az Atrium Hyatt Hotel konyhájában reinkarnálódott pitbull képében, de mégsem ette meg Bélát, a henteslegényt.
Isolde: - ...ööö... olyasvalamire gondoltam, ami még kevésbé bizarr...
Kislány (megvetöen): - Ja?? Olvasd az Anna Kareninát, abban van vonat is.

Nem adtam fel, és az idöjárás ellenére elindultam normális könyvet venni. Céltudatosan az Európa Kiadó boltjába igyekeztem, két okból: törzsvásárlói kártyám van, valamint azt gondoltam, ök viszonylag kevés kardozós-mutánsost adnak ki. Náluk talán nem fenyeget az a veszély, hogy a 'szépirodalom' polcról választott mü huszonkettedik oldalán mágus jelenik meg és változtatja kígyófejü mutánsokká a békésen teázó szereplögárdát.

Aztán megvettem Victor Pelevintöl Az agyag géppuskát.