Ja, semmi, csak kicsit felbasz megharagudtam valamiért, amit itt nem részleteznék. De nálam hamar elmúlik az ilyesmi, nyugtázom, hogy rengeteg buta és/vagy rosszindulatú ember él a földön, és a vak statisztikai valószínűség esetenként az utamba sodorja egyiket-másikat. Buddhisták szerint ez klassz, mert ilyenkor végre alkalom adódik arra, hogy türelmet és toleranciát gyakoroljunk. Én inkább lefekszem.

Mondtam már, hogy a világ tele van rosszindulatú, primitív köcsögökkel? Ezeket tenyésztik valahol?

Időnként meglepetésszerűen felhív Göri, a szívdöglesztő-nárcisztikus-macho-menedzser exfőnök exszeretőm. Szerintem ez úgy megy nála, hogy ha már három perce nem beszélt őt imádó nővel, akkor előveszi a noteszét, hogy kit lehetne felhívni. Kata, őt már hívtam, Zsuzsi, nála most buktam le Erzsivel, Noémi, ő a pasijával nyaral, áááá, Isolde, bár ő nem imád, de régen imádott, és most sem gyűlöl, pláne meg is kell kérdezni tőle, hogy leadta-e a felmondólevelét, jó lesz.
Göri (úgy kb Joey modorában): - Naszia, miahelyzet?
isolde: - Azazhogy?
Göri: - Voltál az Alapítványban?
i: - Ja, bevittem a levelet meg egy cserép virágot és könnyes búcsút vettem. Olyan volt, mint egy brazil sorozat utolsó része. A főszereplők sorsa mind rendeződött: te megnősültél, Ex eljegyezte Moondance-t, engem eljegyeztek, a gonosz cselszövő Koordinátor Néni pedig... nos, kapott egy cserepes növényt.
G: - Tényleg, mikor házasodtok? Időben kell, mert később már elmegy az ember kedve! És mikor lesz gyereked?
i: - Még szakvizsgáznom kell.
G: - Bahh, nálad előbbre való a karrier, mint a család?? Ó, most le kell tennem, na csá, majd hívlak!
Egyszerűen csak minden nap megfelelő számú nőt kell megdugni, valamivel nagyobb számúval flörtölni, és bizonyos számú nőt kell felhívni telefonon. Titkos Macho Kódex, Alapszabályok, 42. paragrafus.

Megnéztük a harmadik részt, tényleg egy fokkal jobb, mint az első kettő. Azaz, inkább remek némafilm lenne. Klassz látvány izgalmas harci jelenetek, csak ne beszélnének össze annyi gagyi hülyeséget a szereplők. Úgy látszik, Lucasnak már nem volt kedve épkézláb párbeszédeket írni, ami ennyi rész után végülis érthető.  Padmé egyenesen olyan, mintha senki nem szólt volna neki, hogy ez nem egy Briget jones-folytatás. "Anakin, a lelkembe tiporsz! Miért nem tudunk mi őszinték lenni egymáshoz?" "Utazzunk el valahová, csak mi ketten!" Ilyen és hasonló megjegyzéseket tesz teljesen inadekvát szituációkban. Nem tetszett Anakin lélektani drámája sem, túl sok rinyálás közepette áll át a sötét oldalra, és valahogy nem hiteles. De mindegy, a film szép, néha izgalmas is, a sztori teljes, a kör bezárult, Yoda mestert pedig még mindig imádom.

Na, nem mentem dolgozni se. Olvasom Neil Gaimantöl a Neverwhere-t, ami a londoni metróban játszódó fantasy. De nyugi, ezt nem fogom kiolvasni egy nap alatt, angolul lassabban olvasok.
Azt különben nem értem, hogy mások tagboardján általában békésen hozzászólogatnak a népek, az enyémen meg minduntalan tüzharc fejlödik ki. Biztosan összetett olvasói réteget vonzok. (Vagyis még azok is olvasnak, akik utálnak.) Klassz.

Voltam orvosi ügyeleten is, nem voltak túl kedvesek, de azért beadták nekem az injekciót, amit megneveztem. Nem, mintha sokat használt volna. Közben kiolvastam Orson Scott Card: A hetedik fiú-t, amitöl, be kall vallanom, hogy sokkal többet vártam. Nekem kevés benne a fantasy* bübájosság, túl sok a dicsöséges amerikai történelem, és persze a trilógiák szokásos hibája: az elsö részben épphogycsak megismerjük a szereplöket meg a helyszínt, megtudjuk, ki kivel van, de ha kalandokra vágyom, el kell olvasnom a többi részt is. Azért nem olyan rossz. Még gondolkodom.

*Azt mondták nekem, a fantasy nem azt jelenti, amit én gondolok, úgyhogy inkább nem írok le olyan szavakat, amiröl nem tudom, mit jelent.

Szóval két napja görcsöl a hasam, hasmenésem van meg höemelkedésem. Felhívtam az ÁNTSZ-t is, de azt mondták, hétvége lévén nem sok mindent tudnak tenni, vagyis semmit. Azért regisztrálták a bejelentésemet.
Itten pedig figyelmeztetnék mindenkit, hogy ha nem akarja a hétvégéjét kirándulás helyett az otthoni vécén tölteni, akkor ne egyen péntek tizenharmadikán a Café Vianben kacsahúsos szendvicset.
Vagy inkább semmit.
Hüje sznob lisztferenctér.

"Szeretik egymást"- mondja rólunk Alaine frissen megismert pasija a Chachacha-kertben, mint valami diagnózist. - "Látszik."
Tök jó, hogy ennyi idö után idegenek észreveszik és megállapítják, puszta viselkedésünk alapján, pedig nem nyaljuk-faljuk egymást nyílt színen. Tök jó, hogy szeretjük egymást. Sokkal jobb, mint bármi más.
Csak ennyit akartam mondani.

"Jó, most akkor a bal lábadat húzd fel a hasadhoz, fordítsd egy kicsit kifelé, a jobb kezeddel pedig fogd meg a csiklódat és húzd egy kicsit jobbra."
Hogy valami értelmes dolgot is csináljak ma, életemben elöször legyantáztattam a fazonomat.
Félelmetes, bizarr, és brutálisan fájdalmas élmény.

Megyek, olvasom tovább a könyvemet, asszem végig kell olvasnom ma, mert nem bírom ezeket az izgalmakat.

Egyebekben pedig félbeszakítottam Victor Pelevin: Agyag géppuska c. híres, ám annál kevésbé követhető regényének olvasását, hogy belekezdjek Kleinheincz Csilla: Város két fül között-jébe, és tetszik, szeretem az ilyesmit.

Kivettem mára egy szabadnapot, hogy a változatosság kedvéért az egészségügyben és munkával töltsem, csak nem egyszerre, hanem egymás után. Először is elmentem allergiavizsgálatra, mert a Szemésznő elültette a fülemben a bogarat, úgyhogy megbeszélés szerint reggel kilenckor beérkeztem a Fül-Orr-Gége Klinikára. Nem a beültetett bogár miatt, hanem mert ott van allergiavizsgálat és mára kaptam időpontot. Úgy fél tíz felé meg is jelent egy roppant hisztériás assziszentsnő, aki elmagyarázta, hogy várjak tovább. Harmincötkor érkezett egy kedvesebb, aki behívott, leültetett, majd kiment sutyorogni a hisztériással. Úgy háromnegyed felé visszajött a kedvesebb, kissé feldúlva, és elkezdte felrakni a karomra a bőrpróbát. Közben bejött egy fiatalka, és ketten feldúltan tárgyalták, hogy a hisztériás mi az, hogy egyszerűen csak hazamegy, jó, hogy nehéz időszak ez az életében, meg születésnapja is van, de azért délelőtt tízkor lelépni kissé túlzás; én pedig ne haragudjak, hogy jön a hátamra a hideg, de az ablaknak elromlott a zárja. Aztán a fiatalka kiment, a kedvesebb pedig elmesélte, hogy amikor a hisztériás azt mondta: "Még a fejemet is rendbe kell tennem" - akkor nem volt világos, hogy pszichiáterre vagy fodrászra gondolt. Negyed órára magamra hagytak, közben csak a hisztériás nézett be kolléganőit keresve, immár utcai ruhában, retiküllel, majd visszajött a kedvesebb és közölte, hogy letelt a hatóidő, várjak tovább a doktornőre. Még később beesett egy agyonhajszolt küllemű doktornő, aki közölte, hogy az elvégzett teszten nem jött ki semmi, persze, attól még lehetek allergiás, további vizsgálatokra lesz szükség, itt a mobilszáma, hozzak orrmelléküregröntgent, majd hívjam fel, de most rohannia kell, már rég a műtőben kéne lennie, mert már elaltatták a betegét.

Ezután némi késéssel elbékávéztam az Ortopédia Klinikára, hogy végre árulja már el nekem valaki, mi az a részleges blokkcsigolya, és mért fáj tőle a nyakam. A doki, akivel megbeszéltem, nem volt sehol, a portás szerint az előbb még itt volt, egy nővér szerint operál, egy rezidens szerint már elment, a telefonját meg nem vette fel. Rémisztő asszertivitással harmincöt átkozódó öregasszony szeme látára bekopogtam az ambulanciára, és megkérdeztem az ott rendelő orvost, hogy ha már az enyém így lelépett, tekintettel a kollegalitásra, nem árulná-e el nekem egy három percben, mi az a részleges blokkcsigolya. Az orra elő tartottam a röntgent is, amin valóban felismerte a fenti jelenséget, és azt mondta, ez veleszületett és semmit sem lehet vele csinálni, de nem is kell. További kérdezősködésemre elárulta, hogy a blokkcsigolya nem fájhat, csak a többi csigolya, mert ezek miatta nagyobb terhelésnek vannak kitéve, ezért később nyomni fogják az idegeket, sokat fog fájni, zsibbadni fog mindkét karom és szédülni fogok, de akkor sem lehet majd semmit csinálni, úgyhogy nyugodjak meg, ússzak sokat, egyek sok gyümölcsöt. Tekintettel a kint várakozókra, nem firtattam tovább a kérdést, később pedig visszahívott az időpontot adó doki, hogy bocs, de el kellett utaznia.

Innen pedig megyek mellékállásomba, ami egészségüggyel nem kapcsolatos, bár esetenként ugyanolyan nehézkes. Egyetlen problémám, hogy az allergiaviszgálat előtt négy napig ki kellett hagyni az allergiagyógyszert, úgyhogy most folyamatosan tüsszögök; és hogy leszoktam a dohányzásról, ami miatt viszont folyamatosan eszem. Kezdem magam egy náthás Miss Röfire emlékeztetni.

Nna, kedves barátaim és ellenségeim, csináltam nektek játszóteret.

Mostanában meg állandóan növényeket veszek, és hozzám képest elképesztő törődéssel gondoskodom róluk, de pontosan tudom, hogy miért. Igazából gyereket akarok, de arra még várni kell, mert élethelyzetem kevéssé alkalmas. És ha már gyerekem nem lehet, akkor nagyon szeretnék egy kismacskát, de boldogtalan lenne a panelban, és nem akarok boldogtalanná tenni egyetlen kismacskáét sem. Úgyhogy maradnak a növények, virul a bazsalikom, oregano meg ruccola a konyhaablakban.
És ha valaki be szeretne szólni, hogy a nők mind gyereket akarnak, megígy-megúgy, annak üzenném, hogy szerintem teljesen normális, sőt, az emberiség fennmaradása szempontjából szükségszerű, hogy egy tartós kapcsolatban élő, keresőképes nő huszonhét éves korában elgondolkozhasson a családalapításon.

Hétfőn voltam az analitikusnál. Arról van szó, hogy ha az ember pszichoterapeuta akar lenni, akkor kötelező önismereti célú pszichoterápiába járnia. Egyébként pedig szerintem mindenkire ráfér némi önismeret, így rám is. Szóval egyáltalán nem is volt kedvem elindulni, meg azt gondoltam, rossz érzés lesz, hogy a másik székben kell ülnöm, ezzel szemben egyszerűen klassz volt.
Ötven percben elmeséltem neki az életemet, nagyjából az összes sikerrel és kudarccal együtt, mondott pár értelmezést, amikkel abszolút telibe talált, mindezt úgy, hogy először láttuk egymást életemben. Jó lesz. Hetente egyszer fogok hozzá járni, és azt nem tudom, hogy mennyit fog javítani a személyiségfejlődésemen, de az biztos, hogy élvezni fogom.

Az még csak hagyján, hogy vasárnap a munkahelyemen, viszont buzi hideg van.

Vettem magamnak szobanövényekröl szóló okos könyvet, meg még három másikat. Eddig is szerettem az Európa könyvesházban, hogy megismernek az eladók, de most: bementem, és az egyik szabályosan lecseszett, mintha a saját nagymamám lenne. Ugyanis hogyan képzelem én, hogy csak úgy elköltözöm egy másik lakcímre?! És be sem jelentem nekik?! És "címzett ismeretlen"-felirattal visszaérkezik hozzájuk a kiküldött katalógus?! És amikor felhívnak mobilon, csak a rögzítöm válaszol?!! És amikor rábeszélnek, hogy legyek kedves felhívni öket és megmondani az új címemet, akkor nem hívom öket vissza?!!! Hebegtem valamit, hogy dehát két napja hívtak, és most azért jöttem be, hogy bejelentsem a címváltozást, de azért meg voltam hatva.
Meg a múltkor megszámoltam, hogy 51 könyvet olvastam a Nagy Könyv százas listájáról, és ez milyen szánalmasan kevés, és majd megveszem öket és elolvasom, de tegnap rájöttem, hogy valójában egyáltalán nem érdekelnek ezek a könyvek. Valószínüleg azért nem olvastam öket, mert nem érdekeltek. Eszem ágában nincsen elolvasni a Da Vinci kódot, sem pedig Wass Albertet; és mit nekem egy olyan lista, amin nincsen rajta sem a Brazília, sem az Arany virágcserép, sem a Hullámok.
Most éppen az angol vénkisasszonyokra vagyok rákattanva, eredeti nyelven 3000-szavas szókincsre butított változatban, éppenséggel az Üvöltö szeleket olvasom, vicces.

Bizonyos előre nem látható munkakörülmények miatt a tervezett délelőtt 10 helyett végül este hétkor indultunk el a kétnapos kongresszusra, úgyhogy az első napot eleve buktam. Másnap meg, azaz ma, délelőtt tízre kellett beérnem a munkahelyemre, úgyhogy a kongresszus mai, második napját is buktam. Mindez persze nem akadályozott meg benne, hogy leugorjak a többiekkel bulizni. Végül is, miért hagytam volna ki egy olyan város, ahol feltűnően sok jó pasi fordul meg a szórakozóhelyeken, és ahol egy átlagos csütörtök estén nagyobb eséllyel kínálnak meg fűvel, mint Amszterdam erre a célra szolgáló negyedében. Szóval Győr különleges hely, én pedig rendkívül morcos vagyok, amiért két és fél óra alvás után fel kellett jönnöm Pestre dolgozni, ellentétben azon kollégáimmal, akik a hotel szaunájában, illetve belvárosi kávézók teraszán töltik a mai napot.
Azért persze megtudtam ezt-azt megint, de nem különösebben izgatom magam, bár azt azért megjegyezném, hogy már akkoriban is szinte minden második alkalommal na jó, megyek és beleírom a titkos blogomba, hehehe :-)

Alaine: "Az a fő problémám az élettel, hogy nincs zenei aláfestés. Így sosem lesz olyan, mint a filmekben."

És egyébként egy furcsa, ám a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt gyökeres változást figyeltem meg a jellemfejlődésemben. A jellemfejlődés hosszú folyamat, az ember ugyanis nem születik úgy, hogy bátor, talpraesett, becsületes, őszinte, felelősségteljes, valódi kötődésekre képes, empatikus, feltétel nélkül szeretni tudó lény. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a tavaly ilyenkorhoz képest bátrabb ,satöbbi lennék. Egy dolog azonban megváltozott, és remélem, örökké így fog maradni.
Már nem pusztulnak el a szobanövényeim.
Szerintem a helyzet biztató. Ha ez így megy tovább, jövőre beújítok egy vagy két macskát is, aztán három gyereket.

Kiolvastam Jane Austen: Büszkeség és balítélet c. könyvét, hepiend. Igazából miután rájöttem, hogy tényleg semmi másról nem fog szólni, mint hogy vajon megkéri-e a büszke gentleman a bájos kisasszony kezét, vagy a gazdag gentleman a szegény kisasszony kezét, és az igent mond-e vagy sem, akkor elkezdett tetszeni. A sztori végig az, hogy ki mennyire jólnevelt, és ki kihez megy férjhez, de... bűbájos.
Úgy egyébként meg szokásomhoz híven új életet kezdtem, leszoktam a dohányzásról (!!!), fogyózom, reggel időben felkelek, tornázom, szóval a szokásos.
"reggel felkelek
este lefekszem
nem túl korán
ugyanúgy mint eddig
csak tudatosabban"