Meg azon röhögtem, most, hogy szóba jött, amikor 2003 novemberében voltam a rádióban. Idézném.

Drogprevenciós alapítványunknak drogprevenciós rádióműsora is létezik, Lilla meg Tigris vezetik kéthetente, egyszer én is voltam benne vendég. Múlt héten derült ki, hogy a tegnapi adás idejében Tigris és Lilla különböző vidéki városokban tartózkodik, a betervezett vendég nőgyógyász (drogok&terhesség) viszont nem tud jönni, mert ügyel.
Kézenfekvő volt, hogy én vezetem a műsort Melcsivel, mert ő is már kétszer volt adásban, én meg egyszer, és hogy gyorsan be kell szerezni egy vendéget. Meg is kértem Kollégát az Anima koncert alkalmával, hogy legyen oly kedves, és legyen a vendégszakértő, úgy is, mint pszichiáter. Azt mondta, ok, fél hétkor ott lesz a Batthyány téren, és megbeszéljük az adás előtt, hogy miről fogunk beszélni.
Kolléga nem híres természetfeletti memóriájáról, különösen ittas állapotban, ezért figyelmeztettem egyszer kedden, egyszer meg csütörtök délután, hogy félhétbatthyány. Háromnegyed hétkor felhívtam, kiderült, hogy azt hitte, fél nyolc, kicsit beparázott, mondtam neki, sebaj, szálljon metróra, jöjjön, nem lesz gáz. Hét óra nyolc perckor a Batthyányn már nagyon ideges voltam, tekintve, hogy hétkor kezdődik az adás és fél órás.
Berohantam a stúdióba, elkezdtük ketten Melcsivel, aztán a szó legszorosabb értelmében beesett Kolléga, kissé szétcsúszva és lihegve. Csak azért, de tényleg csak azért tanultam meg hirtelen műsort vezetni profin és mosolyogva, mert nem akartam, hogy neki rossz legyen, hogy ne tegyek fel olyan kérdést, amire nem tud válaszolni, vagy ha igen, akkor tudjam én a választ, hogy ne legyenek csöndek...hálistennek a következő műsor vendége is késett, csúszhattunk, és végül leadtuk a félórás műsort, ami tökjól sikerült ahhoz képest, hogy nem beszéltünk meg előtte az égvilágon semmit; sem Melcsi, sem én nem vezettünk műsort még soha; és Kolléga negyedórás késéssel zuhant be. Aztán kaptam egy meki meggyes shake-et kárpótlásilag, és elbeszélgettünk az élet dolgairól.

Istenem, milyen fiatal voltam :-)

Most pedig isolde ujjatlan topban és flitteres papucsban megkezdi egyhetes szabadságát. Az eső mondjuk zuhog, hétfőre beszerveztem egy hogyan-kutassunk-szakirodalmat-a-neten-tanfolyamot, csütörtökre meg egy melót. Siralmasan gyorsan el fog menni ez az egy hét, azt már látom. Ami a legviccesebb, gyógyszercégnek fogok tréninget tartani. Én, tréninget! De biztos jó lesz.

Voltam a rádióban és klassz volt. Sikeresen megátkoztam a Volt-fesztivált, mindenkitől elnézést kérek, akinek kellemetlenséget okoztam ezzell. Aki azt gondolta, hogy komolyan atombomát akarok dobni Iránra, az meg gondolkozzon már el egy kicsit. Az túl veszélyes. Azt meg gondolom nem kell hangsúlyoznom, hogy nem én találtam ki, hogy az al-Kaida, hanem ők maguk. Ettől függetlenül továbbra is fenntartom radikális nézeteimet és azt gondolom, hogy mocskos terroristák, mindegyiket meg kell kínozni, mielőtt felakasztjuk őket. Akármilyen nemzetiségűek. Mégis milyen más megoldás létezik? A terrorizmust a lehető legaljasabb harcmodornak tartom, és nehéz lenne ennek az ellenkezőjéről meggyőzni.

Később elkövettem azt a hibát, hogy tovább követtem a neten az eseményeket, meg elolvastam a szemtanúk visszaemlékezéseit, úgyhogy most már teljesen odavagyok. annak idején egyáltalán nem izgatott a World Trade Center, kit érdekelnek az amerikaiak, de most úgy érzem, mintha engem támadtak volna meg. (Annak ellenére, hogy nem robbant fel egyik kedvenc budapesti bevásárlóközpontom sem, haha.) Jobb, ha nem is írok többet a mocsk az arabokról aktuálisan fennálló véleményemről, mert asszem személyesen keresne fel az al-Kaida. Egyébként aranyos, hogy a képek meg a beszámolók alapján a londoniak "rezignáltan vették tudomásul az eseményeket" és "fegyelmezetten másztak ki a szerelvényekből." A híres brit hidegvér azért még ott van valahol.

Szóval most állt elő az az eset, amikor pontosan ugyanazt gondolom, amit a Gyurcsány*. Hogy ez már tényleg megdöbbentő és túlmegy minden határon, és London valamiért amúgy is közel áll a szívemhez. Tizenhét éves hippikoromban még szívből védelmeztem az arab népeket mindenféle előítéletekkel szemben. Aztán a koleszban módomban állt egy folyosón lakni néhány arabbal, akik elég lesújtó képet mutattak a szülőhazájukról. Az idióta elvakult fanatikus robbantgató terroristákról meg kizárólag a halálbüntetésre tudok asszociálni (bár öngyilkos merénylők esetén ez nem sokat számít). Lehet elítélni, akkor is kinyírnám őket.
Abban mondjuk erősen kételkedem, hogy az al-Kaida szeretné felrobbantani a Mammutot meg a Westendet :-)

* Nem elfogadható, hogy bárhol, Londonban, vagy a világ bármely más táján, védtelen emberek - felnőttek és gyerekek - szenvedő alanyai legyenek kevesek elfogadhatatlan terrorjának.

A londoni metróban???? Azonnal bombázzuk le azokat, akik ezt csinálták.

Elmeséltem a pszichológusomnak azt az álmomat, amelyikben pszichotikus voltam és szörnyű volt, a saját kórházunkban feküdtem. Már kiengedtek és lábadoztam, amikor Niké, Kolléga meg én elmentünk valami szektás helyre, mondjuk a szcientológia egyház kedd esti gyűlésére vagy ilyesmi. Mondták nekem, hogy ne menjek be, hanem várjam meg őket kint, mert egy ilyen rendezvénytől visszaeshetek, és jobb, ha vigyázok magamra. A pszichológusom szerint a pszichotikus állapot a kiszolgáltatottságot, tehát a gyermekkort jelenti, Niké és Kolléga pedig védelmezőként, magyarul szülőként szerepeltek. Hát, nem tudom. Kolléga, mint az apám, ez mondjuk több, mint vicces :-)

Azt azért elárulom, hogy a város legjobb sajttortáját az Eurocenterben, a Viktória bécsi kávézó nevű helyen adják. Jövő héten fogyózni is fogok. Vagy ne rontsam el vele a szabimat?

Hétvégére szerveztem esőt, hogy ne legyenek annyian a Volton, és hogy legyen ürügyem, ha nem lesz kedvem kimenni, muhaha. ("A legjobb az egészben a cselszövő kacaja" :-)) Jövő héten meg szabin leszek, és semmi mást nem fogok csinálni, mint naponta kétszer edzeni, olvasni, talán novellákat írni és talán napozni a Margit-szigeten.

Ooops, kiderült egy kollégámról, hogy fél évre Angliába megy dolgozni rengeteg pénzért a mocskos mázlista. Ha szakorvos lennék, pontosan ez lenne az álmom, fél évig Londonban dolgozni a szakmámban, annyi pénzért, hogy megéljek és akármelyik hétvégén hazaugorhassak.
Ja és persze fél év után hazajönnék, mert alapjában véve nem akarok külföldön élni.

Egy órával hamarabb eljöttem a munkahelyemröl, mert tegnap ügyeltem és mert aerobicozni akartam menni a Norbi bootcamp-órájára. Az ugyanolyan alakformáló óra, mint bármelyik, csak extra a neve, de azért elég jó, meg hát ott van maga Norbi a klasszikus bicepszeivel. Még így sem olyan jó mondjuk, mint Rezsö, a kedvenc oktatóm, egy kb kétméteres, vékony, kopasz, elálló fülü pasi, képzeljük el, ahogy fel-alá járkál egy aerobicteremnyi felüléseket csináló nö között, egyiknek-másiknak kiköti a cipöfüzöjét, és közben ilyeneket mond: - Fújod a levegöt, mindenkinek nyitva van a szája, na jó, aki mosott fogat és nem hord protézist, ki ne essen, na most kell keménykedni, nem amikor fözni kell, így lesztek szépek, mindenki szebb, aki hozzám jár, nézzétek meg az Évit, milyen jól néz ki, négy unokája van. Imába foglaljátok ti még a nevemet, "a Rezsi, az milyen jó edzö, csak kicsit közönséges", vagy az anyámét, akit érdekel, Katalinnak hívják, na akkor még harminc, harminc plusz Rezsi, bár holnap lehet, hogy úgy fogtok járni, mint a birodalmi lépegetö, remélem, senkinek nincs randija, neked van? Hát akkor ezt elvesztetted. De nem baj, én jól érzem magam...
Szóval bemegyek az öltözöbe, átöltözöm edzöruhába, konstatálom, hogy otthonhagytam a cipömet, felöltözöm utcaiba és hazajövök. Tiszta szerencse, hogy nem vagyok idegsebész, az ügyeleteket követö mütéteim biztos viccesek lennének.

Pont egy hónapja küldtem be a Galaktikának a novellámat, akik nem válaszoltak. Valamint nem válaszolt a rengeteg fordítóiroda sem, ahová ott dolgozó ismerőseim ajánlására küldtem be az önéletrajzomat. Igazán vehetnék a fáradtságot ezek az emberek, és írhatnának annyit, hogy "köszi, nem."
Kár, azt hittem, hogy legalább vicces visszautasító leveleket fogok kapni, mint Snoopy a Snoopy világhírű író lesz-ben.

Hétvégén megnéztük a Világok harcát, előrebocsátanám, hogy irodalomsznob könyvízlésemmel ellentétben filmízlésem abszolút populáris, tehát nagyon tetszett. Nem, a "nagyon tetszett" talán mégsem a legjobb kifejezés arra, hogy a film első háromnegyed órájában gyakorlott horror-rajongóként is halálra paráztam magam, félelmetes volt látni, ahogy a dicsőséges emberi faj percek alatt kétségbeesetten futkozó hangyabollyá avanzsált. Még annál is rosszabb volt, mint amikor a Galaxis útikalauz egyik jelenetében szempillantás alatt egy marék hamuvá válik a Föld. Tom Cruise-t mondjuk alapból utálom, és nem nehéz kitalálni, vajon eltették-e láb alól a szörnyek; a hepiend pedig még a szokásosnál is jóval sziruposabb, már csak egy kiskutya, egy amerikai zászló és a kék égen alakzatban repülő harci gépek hiányoztak, bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy amerikai zászló volt is. Szóval remek film.
Ha már kultúra, elmesélem, hogy meguntam Eric Fromm: Menekülés a szabadság elől-t, amelyből megtudhatjuk, milyen pszichológiai jellemzők miatt hajlamos az emberiség diktatúrában elnyomottként élni. Már az első húsz oldalon kiderült, a többi pedig a világtörténelem elemzése ennek fényében, ami nem nagyon érdekel, de legalábbis kevésbé, mint a Stardust (Neil Gaiman) hősének kalandjai. Mondtam már, hogy Neil Gaiman rajongó lettem? Valaki igazán lefordíthatná az eddig lefordítatlan könyveit, vagy fizethetne nekem, hogy megtegyem.

Hallgassátok. A szerencsebambuszok mellett a londoni metró a kedvenc témám.
Az előző bejegyzést familiáris okok miatt cenzúráztam.

Ó, hát ez szomorú.

"valójában a hínárok is tele vannak gondokkal. jönnek a pontyok, akik lelegelik őket, aggódni kell az esetleges alacsony vízállás miatt kiszáradás végett, az elkoszolódó víz lebéníthatja a fotoszintézist és akkor éhen halnak stb. nehéz lehet nekik is." Ezt az emailt kaptam, ami valóban megnyugtató, nehogymár a hínárnak jobb legyen.

Oké, hosszas telefonálgatások után kezd világossá válni, hogy július hónapban ki fog lakni a lakásomban, sikerült olyan jól lerendezni, hogy úgy érzem, a húgommal is meg az albérlőmmel is kiszúrtam. Ezenkívül egy esetismertetés és egy kutatási protokoll megírásától kell szoronganom. Néha szeretnék mondjuk valamilyen vízinövény lenni. milyen gondtalan lehet már egy hínár.

Meg még az van, hogy szabadnapos vagyok ma (még nem kezdtük el alkalmazni a jogszabályt, hogy hétvégi ügyeletért nem jár szabadnap, úgyhogy gyorsan kivettem), amelynek keretében megvettem életem elsö narancsbör elleni krémjét. (Tudom, tudom, le vagyok maradva meg minden, de ha egyszer eddig nem nagyon voltam narancsbörös? :-)) L'Oreál Perfect Slim, az van ráírva, hogy egy hónap alatt 3,5 cm-t is csökkenhet a csípöböségem. 50 önkéntesen tesztelték, akik közül gondolom azoknak csökkent ennyivel, akik közben napi 12 órát edzettek és nem ettek semmit egy hónapig, de mindegy, kap egy esélyt.
Találtam a bevásárlóközpontban Volt fesztivál programot, és hát... eredetileg soproni vagyok, és kb. ugyanazt gondolom a Voltról, mint a régi szigetesek a mostani Szigetekröl. Addig volt jó, amíg kevesen voltunk, egy színpad volt, a kidobók az ismeröseink voltak, és bárhová leteríthetted a hálózsákodat (amúgy sem volt ott tíznél több nem-soproni, de a buli kedvéért soproniak is kint aludtunk). Idén valahogy az összes ismerösöm teljesen be van lelkesülve, én meg azt gondolom, ha már Sopronba megyek, jobb dolgom is akad, mint a sok beszívott/bespeedezett budapesti fiatalt kerülgetni a kempingben. Nem is emlékszem, hogy tavaly jól éreztem-e magamat vagy sem, mert akkor vittem haza a Fiút bemutatni, és az önmagában érdekes volt.

Néhány perccel ezelőtt derült ki az összes kolléganőmről (4), hogy sosem főznek hétköznap, de nem azért, mert lusták vagy nem szeretnek fözni, hanem mert sosem vacsoráznak, mert a pasijuk/férjük nem vacsorázik, mert vigyáz az alakjára. Így aztán mindenki eszik egy nullaszázalékos gyümölcsjoghurtot vagy egy müzlit úgy futtában. Se gyömbéres csirke, se fehérbor, se kanapéndöglés, se Jóbarátok-nézés evés közben. Egyáltalán nem értem, hogyan maradhat így életben egy párkapcsolat.

Na, beleolvastam a Goldenblog Fórumba, és azt gondolom, hogy azért kicsit, hm, túlzás ez a dolog. Az élet nagy kérdéseit feszegetik: Mit és milyen jogon szólt be nekem a MrA? Miazhogy valamelyik blog trendi, a másik meg nem? (Vajon van erre gyógyszer, vagy ha egyszer trendi leszel, az már örökre úgy marad?) Miazhogy a MrA randektív blogajánlót merészel működtetni a saját maga által tervezett freeblogon? Milyen etikai kérdéseket vet fel egy fikablog születése? Sikerül-e ezen lenézett és elhanyagolt műfajt felemelni az őt megillető helyre? Hol hibáztak a zsüritagok? Hol írnak blogot a zsüritagok? Tényleg, tisztára, mint a Nagy Könyv meg a Megasztár.
Eddig nem voltak álmatlan éjszakáim, de most bennem is felmerült néhány megválaszolatlan kérdés. Hogy néznek ki a zsüritagok? Melyikük exdrogos és melyikük kiöregedett dalszövegíró? Le lehet-e iratkozni a listáról? Fognak-e kavarni egymással a döntősök, ki kivel, és benne leszünk-e a blikkben is? Van-e olyan opció, hogy leszopok valakit a laptopért? Kapunk-e ronda, modern, arannyal futtatott szobrocskát? Írnak-e a végén a döntősök egy nagy, közös blogot, ami megjelenik hangoskönyvben is? Meg ilyenek.
Azt hiszem, hogy egyszercsak eljön az az idő egy blog életében, amikor már nem hajt a látogatottságra. De lehet, hogy egyszercsak eljön az az idő egy nő életében, amikor már nem hajt a blogja látogatottságára, vagy legalábbis jobban érdekli a szakmája, a pasija, a thai konyha, a könyvei és a szobanövényei. Tudom, hogy unszimpatikusan hangzik, de ezt gondolom. És közben persze örülök, hogy belekerültem a százba.