Suhogasd le a szoknyád, hajnal

2010.03.21. 13:04 - címkék: - 24 komment

Ülök az udvaron a járdán és körömkefével mosom a bakancsomról a sarat és azt énekelem, hogy elkártyáztam a gyönge szívem. Azért ezt, mert tegnap nézegettem a Soproni Erzsébet Kórház évkönyvét, és viszontláttam benne középiskolás korunkból az egyik meghatározó akusztikusgitáros-kalapos csavargókülsejű egyént, immár jó útra tért munkakörben. Meg azon gondolkodom, hogy a múltkor kifejtette nekem a fodrászcsaj, aki egy finom nő és valamin mindig fel van háborodva (de olyanokon, hogy a bejárónő úgy teszi az asztalra a terítőt, hogy látszik rajta a csík, ahol össze volt hajtva; és mindig összevissza teszi vissza a letörölt fürdőszobapolcra a tégelyeket, holott már százszor elmagyarázta neki, hogy szépen rendezgesse el, de egyszerűen nem érti meg), tehát kifejtette azt is, hogy micsoda emberek vannak, mert van olyan, aki leteszi a földre a hátizsákját vagy a táskáját, érted, leteszi a földre, én meg meg sem mertem pisszenni, velem még az is előfordul, hogy egyenesen leülök a földre. Sose lesz belőlem úrinő.

Szél hozott, szél visz el

2010.03.20. 19:37 - címkék: - 8 komment

Azt a kört csinálom, hogy elmegyek BKV-val a Keletibe, onnan vonattal Sopronba, majd szikrázó napsütésben pántos trikóban Illy kávét iszom a Széchenyi téren, azután busszal elmegyek Brennbergbe. Kicsit gondolkodom a templom előtt, hogy mi is legyen, merre menjek, végül úgy döntök, hogy elmegyek a határig, és azon az úton, aminek egyik oldala Magyarország, másik oldala Ausztria, megyek a Mukk magasságáig, ott bekanyarodom, aztán meglátjuk.

Brennbergben javában uralkodik a mikroklíma, azaz mindenhol hófoltok vannak meg nyakig érő sár, meg hóvirág meg zuzmó. Meg új házak, és szokásosan sajnálom magam, hogy nem tudtam itt telket venni tíz évvel ezelőtt, amikor a jó soproniak még ott tartottak, hogy "az messze van és sok a cigány és nincs gázvezeték" és nem vették észre, hogy idilli környezet 15 percre a belvárostól, sajnos, azóta már észrevették és felmentek az ingatlanárak és építik itt a tájba-illeszkedő, tervező-tervezte házaikat szemmel láthatóan sok pénzből. Én meg csináltam egy külön kategóriát a blogomban, na.

Egy árva lélek sem jár a határ menti úton, látnivalónak állatlábnyomok vannak, meg a bükkfába karcolt feliratok végig, amiket anno az itt szolgáló katonák véstek be az őrség unalmas óráiban, általában dátumok, a szülővárosaik, meg pár női név. Klassz, hogy nincs határ és átmehetek bokorba pisilni Ausztriába. Egyszer látványosan elmúlik a mikroklíma és hó meg sár helyett napfényes erdei utak jönnek, meg kankalin, meg suhogós szabadidőruhát viselő hölgyek, akik kezükben hozzák a nordic walking botot. Továbbmegyek a Récényi úton és bekanyarodom a Várhely felé, az már tényleg a klasszikus soproni erdő, lombokon átszűrődő derűs napfény meg baljós fenyőerdő buckákkal. A Buckák valójában kelta halomsírok, párat feltártak és találtak is benne ilyen-olyan edénykéket, és mai ezoterikusok szerint a Várhely karmikus hely és itt a legjobb a csí vagy a mágneses erővonalak vagy valami. Bár a baljós misztikumot most jelentősen csökkenti a buckák között eszeveszetten rohangáló lógó nyelvű kölyökvizsla.

Amikor legutóbb (hát, jó régen) megkíséreltem, akkor épp nem lehetett felmenni a  kilátóra, mert életveszélyes volt, most már fel lehet, bár ami azt illeti, semennyivel sem látszik kevésbé életveszélyesnek. Klassz, Várhely kilátó, százezer éve nem voltam fenn. Ott döglök kicsit és napozok és kiflit eszem és nosztalgiázom, utána meg hazajövök a Ciklámen tanösvényen, ami mindent tud, amit az ember egy ösvénytől elvárhat, nulla szintemelkedés, körben gyönyörű dombok, süppedős tűlevélszőnyeg, napsütés, frissen újrafestett turistajelzések.

Összesen kb. 16 km, és jól elfáradok a végére, ami borzasztó, sokkal jobb kondiban szoktam lenni, de tudjuk be a soproni levegőnek, amitől elszoktam és ami tudvalevőleg leveri a lábáról a nagyvárosi embert. Van ilyen legenda, hogy a magas oxigén vagy páratartalma vagy mi miatt nem bírja az Alpokalját a pesti ember, egy szívbeteg nénitől hallottam az egyik budapesti kardiológián, nem magamtól találtam ki.

I'm developing my sense of humor

2010.03.19. 17:32 - címkék: -

Még mielőtt elmegyek a kocsmába, beteszem nektek Jenny Owen Youngstól azt a számot is, amivel befutott, meg amit anno én is először hallottam tőle (a Weeds soundtrackben). Igazán remek a szövege, komolyan szinte sajnálom, hogy amikor utoljára szerelmi bánatom volt, még nem ismertem, milyen klasszul lehetett volna rá lányosan szenvedni. Love grows in me like a tumor, parasites bent on devouring its host. How nice.

Nyafogni vagy nem nyafogni

2010.03.19. 17:01 - címkék: -

Ma egészen komolyan elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha mégis inkább két hét múlva mennék csak Sopronba, és holnap elmennék arra a kongresszusra, amin a kognitív pszichoterápiáról lesz egy workshop, délután meg benéznék az Agykutatás hete ürügyén a pszichiátriai ellátás aktuális kérdéseiről szóló kerekasztalra.

Egyszer, még régebben egy konkrét szombaton jelentkeztem egy önkéntes kerti munkára meg egy pszichoterápiás továbbképzésre, egy időben két különböző, de egymástól nem távoli helyszínen zajlottak ezek a dolgok, és akkor Niké apja észrevette, hogy mindkét listára fel vagyok írva és kinevetett és azt mondta: "na, már megint nem tudod eldönteni, mit akarsz". Pedig erről szó sincs, én pontosan tudom, hogy mindent akarok, én részt akartam venni a kerti munkában, vittem is magammal arra alkalmas cipőt, és részt akartam venni a tanfolyamon is, és én nem vagyok hajlandó azt tudomásul venni, hogy nem lehetek mindkettőn egyszerre ott. Ugyan már, szó sincs arról, hogy én ne tudnék dönteni, én nem vagyok hajlandó dönteni, mert akarom a munkámat, a regényemet, az erdőszélemet, Sopronban akarok élni és Pesten és New Yorkban és Brennbergbányán, kekszet akarok sütni és macskát simogatni és zenét hallgatni és tudományos fokozatot és mozgásterapeuta képzettséget és gyerekeket, bakancsban akarok járni és tűsarkúban, az összes dolgot akarom és mindegyik istennő akarok lenni egyszerre. És lehet azzal jönni, hogy mindezek irreális elvárások, és nem lehet az ember egyszerre két helyen (ó-ó-ó, istenem, miért nincs két életem), erre csak azt tudom mondani, hogy ez így sokkal izgalmasabb. Több nyafogással jár, azt belátom.

Nyugalom, a jelen helyzetet azért megoldottam, mégpedig úgy, hogy megkérdeztem a holnapi workshop egyik vezetőjét, hogy szerinte mennyire lesz érdekes a workshop, kihagyhatatlan lesz-e és versenyezhet-e tavaszi erdővel és madárcsicsergéssel, azt mondta, nem, könyvben is utánaolvashatok majd az adott témának, azután pedig megkérdeztem a holnapi kerekasztal egyik résztvevőjét, hogy mit gondol, mennyire lesz érdekes a kerekasztal, versenyezhet-e tavaszi erdővel s madárcsicsergéssel, azt mondta, azzal nem versenyezhet, és ki vagyok én, hogy ezeket kétségbe vonjam.

It won't do to dream of caramel

2010.03.18. 23:07 - címkék: - 12 komment

Arra jöttem rá az elmúlt héten okosan, miközben még tőlem is meglepő mértékben szabotáltam magam, hogy ez így nem mehet tovább, és egyrészt legkésőbb hétvégén nyugat-magyarországi erdőségekbe kell jutnom, másrészt jövőre el kell járnom legalább valamiféle írótanfolyamra, mert máskülönben csak itt sajnálom magam és duzzogok. És haszontalanul nyűglődöm duzzogva, amiért itt kell lennem és dolgoznom, mintha a kis munkám tehetne róla, hogy nem valósítom az álmaimat.

Vagy mittudomén, mi van. Az biztos, hogy percenként megnézem a neten, hogy milyen idő lesz Sopronban hétvégén, és ez így nem mehet tovább, ennek véget kell vetni.

I don't need you physically around

2010.03.18. 07:19 - címkék: - 4 komment

Hirtelen Jenny Owen Youngs-rajongó lettem az elmúlt napokban és ez a kedvenc számom most. Az első albumáról való dal, és nincs hozzá videó, viszont az elején Regina Spektor beszél a rögzítőjére.

And there is time to kill today

2010.03.17. 16:51 - címkék: - 6 komment

Három pszichiáter kórusban magyarázza nekem ebédnél, hogy az baj, ha a sok negatív visszajelzéstől elszomorodom, és meg kell tanulni, hogy ne hasson rád a negatív visszajelzés, én meg magyarázom nekik, hogy ha bántanak, akkor megbántódni a normális, és ha kritizálnak, akkor elszomorodni normális, és egyáltalán nem akarom megtanulni, hogy ne fájjon nekem a kritika, hanem azt akarom, hogy fájjon, én nem akarom, hogy ne érdekeljen az emberek véleménye, én ragaszkodom ahhoz, hogy ha elégedetlenek velem, az elszomorítson és ha dicsérgetnek, akkor örüljek, én nem akarom kifejleszteni magamban azt a képességet, hogy leperegjen rólam. Magyarázzák, hogy de nem erről van szó, nem kell, hogy leperegjen, hanem hogy megértsd és felfogd a kritikát és hasson rád, de ne hasson rád túlzottan, és meg kell tanulnom ezt a képességet. Úgy teszek, mintha nem érteném, és perszepersze, igazuk van abban, hogy nem jó, ha az ember totál kiszolgáltatott mások véleményének és csak attól függ az önértékelése, hogy ma csúnyán nézett-e rá a BKV-ellenőr, és helyén kell kezelni a kritikát, de azért én vitatkozom velük, mert szeretek.

Szóval ezen rugózunk pszichiáterekkel, pedig mostanában különösebben nem is kritizált senki, aztán meg azon, hogy Idő nem is létezik, hanem minden egyszerre történik, és az idő múlása csupán annak a műterméke, ahogyan az agyunk "szkenneli" a sok egyszerre történő dolgot, mert egyszerre nem képes befogadni, csak részletekben, és amikor az az érzésed van, hogy három helyen kellene lenned egyszerre egy időben, akkor az teljesen normális, hiszen az igazság az, hogy egyszerre vagyunk mindenütt. A jelenlévő egyetlen "valódi" orvos csak kicsit néz furán.

2010.03.15. 11:31 - címkék: -

Azon gondolkodom (miközben tudományos cikkeket olvasok fényvillám sebességével), hogy jövőre el akarok járni valamelyik ilyen íróiskolába. Miért ne. Ha egyszer ezt (is) akarom csinálni, akár tehetek is érte valamit, és meglátjuk, mi lesz. Tudom, hogy nem az íróiskolában tanul meg írni az ember, hanem úgy, hogy sokat olvas és aztán sokat ír, de azt is tudom, hogy nekem jót tesz, ha keretek között tanulhatok valamit, és majd úgyis ügyesen kiválogatom, mit akarok megtanulni meg mit nem. Persze, a legjobb az lenne, ha lenne egy saját mentorom, mint a Paul Auster-regényben, aki jól ír és felnézek rá és hagy fejlődni és nem akar a saját képére formálni, de bátorít és biztat, de ne kelljen vele lefeküdni cserébe, és nem nyúlja le a sikereimet magának, de jó tanácsokkal segít utamon, de kétlem, hogy mai kortárs íróban találnék egy ilyet csak úgy magamnak, pláne így, hogy sem világraszóló istenadta zsenipalánta, sem hamvas főiskolás szűzlány nem vagyok, de különösen, mivel kifejezetten Szerb Antalt szeretném és ő már nem él.

Szóval maradnak az íróiskolák, Scriptoriumba jártam egy darabig, a Magyar Íróakadémiáról eleget hallottam ahhoz, hogy ne akarjak rengeteg pénzért odajárni, van még a JAK íróiskolája, ahová felvételi van és nem tudom, milyen, és mi van még? Mit tudtok ezekről, kedves olvasók? Mit ajánlotok? Valami olyat szeretnék, ami nem scifi-fantasy írókör, mert olyanba már jártam (nem volt rossz, de most más kell), hanem rendes szépirodalmárok, de azért annyira ne legyenek sznobok, úgy értem, ne alázzanak meg és ne üssenek fejbe egy elefántcsonttoronnyal, ha kiderül rólam, hogy egy laikus műkedvelő vagyok és sose jártam magyar szakra és blogom van és sosem bírtam Nádas Pétert.

2010.03.15. 11:30 - címkék: -

"(...) menjen és vigye magával az életét kedve szerint és legyen néha kicsit boldog vagy derűs vagy nyugodt, ha ez lehetséges, és valahogy élje túl ép ésszel, hogy hiába hogy van nála szexibb, vonzóbb, nyugodtabb, okosabb, viccesebb, bölcsebb, fiatalabb, kedvesebb, mégis nincs hozzá fogható, és milyen lehet már úgy élni, hogy nincs hozzád fogható."

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította