Istenem, de imádom ezt az óraállítást. Amikor már felkeltem, kávéztam, reggeliztem, ittam még egy kávét, és még mindig csak délután fél kettő van.* Nem lehetne ezt minden nap? Egyszer körbeérnénk és kezdenénk elölről.
Más: most olvasom, hogy Melanie Kleint tényleg utálta a - szintén pszichoanalitikus - lánya, vagy szakmailag támadta, vagy nem állt vele szóba, és a temetésére sem ment el, szóval nem csalt az intuícióm.
*Asszem még nem kell félnem attól, hogy képtelen lennék pihenni.
Épp kis híján megrendült a hitem az emberi jóságban, mert bejött Johnny leváltani ügyeletben, és ahelyett, hogy csak szépen jó hétvégét kívánt volna, azzal sokkolt ezen a szép őszi szombat reggelen, hogy nekem kell megírnom még egy cikket a kutatásunkból (valójában jót akar nekem, mert azt mondta, én írhatom meg a cikket), és elő is kell adnom azt kongresszuson (valójában azt mondta, én adhatom elő). Szerencsétlen szobanövények, nem tudják még, mi minden vár rájuk.
Később aztán találkoztam a Londonban Élő Lánnyal*, aki azt mondta, úgy nézek ki, mint a húgom, és húgom nyolc évvel fiatalabb, tíz kilóval könnyebb és több ponttal vagányabb, úgyhogy örültem, valamint kaptam Jelly Beant is, és volt benne egy csomó medvecukor-ízű, a medvecukor-íznél pedig kevés jobb dolog létezik. Ezt követően pedig megtaláltam azt a tízezrest, amit két nappal ezelőtt hagytam el. Klassz.
*Egy plázában, úgyhogy tovább deszenzitizálódtam a ruhavásárlást illetően.
És akkor azon vettem észre magam, hogy azon gondolkodom, melyik pszichoterápiás könyveket vigyem magammal Thaiföldre olvasni, és már vagy hat, angol nyelvű könyvnél tartok (az több, mint hat magyar, mert míg magyarul elképesztően gyorsan olvasok, angolul csak egy normál közepes tempóban). Én nem vagyok egy kifejezett pihenésnáci, szerintem nem tilos nyaralás alatt pszichoterápiás könyveket olvasni, amennyiben az embert az érdekli, olvastam már Ko Phanghanon Yalomot meg Polcz Alaine-t a Néninél a függőágyban, megvan annak a varázsa. Egészen máshogy olvassa az ember az ilyesmit, amikor karnyújtásnyira tenger van, pálmafák és watermelone shake. De más érdeklődésből olvasni, és más kötelező olvasmányokat vinni a nyaralásra, illetve, ha érdekelnek a kötelező olvasmányok, akkor mittudomén, mi van. Hol a határ, meddig vagyok nerd és honnantól workaholic.
Emlékszem, amikor rezidensek voltunk, olyan régen, hogy az a része a blognak már nincs is fenn, egyszer elvitt minket valami gyógyszercég valami egynapos szabadidős programra. Volt ilyen feladat, hogy meg kellett keresni helyszíneket egy hatalmas, füves-sáros-dombos területen, már nem emlékszem, miért, de kaptunk hozzá páronként egy Mitsubishi terepjárót, egy GPS-t és egy kék szemű, borostás fickót, aki az autót vezette. Némelyik helyszínen pálinka is volt, és akkor volt egy jelenet, amikor a programon részt vevő kollégák csoportokba verődve, zakóban ácsorogtak és szakmáról meg szakmapolitikáról csacsogtak, mi pedig Nikével heverésztünk a terepjáró nyitott platóján pántos trikóban és farmerban, cigiztünk, napoztunk, talán iszogattunk is, és pasikról beszéltünk. És nem emlékszem, hogy ez ott szóba jött, vagy csak gondoltam, hogy milyen jó, hogy mi még képesek vagyunk istenigazából lazítani, szegény felnőttek meg már nem, és sajnáltam őket kifejezetten, és biztos voltam benne, hogy mi mindig képesek leszünk.
Rájöttem, hogy az a módszer, amikor felírom a tennivalóimat egy nagy lapra és azt kiszögezem az íróasztalom fölé, és ha valami még eszembe jut, hozzáírom, az elintézetteket pedig kihúzom, ez egyetlen dologra kiválóan alkalmas: hogy valamivel pontosabb képet alkothassak arról, milyen is átélni egy pánikrohamot.
Nem beszélve arról, hogy én egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy kitöltsem a szakvizsga-jelentkezéshez szükséges papírokat és mindegyiket aláírassam a megfelelő emberrel és bevigyem a megfelelő helyre, ez nekem túl bonyolult, sose leszek rá képes, sose lesz pszichoterapeuta szakvizsgám, sose fogok többet keresni, sose lesz több szabadidőm, elsorvad a hippocampusom a sok stressz és a sport hiánya miatt, elbutulok, elbocsátanak, elszegényedem, míg végül dagadt öregasszony leszek egy gázkonvektoros albérletben két macskával akiket gyűlölök, és keserűen láncdohányzom majd a konyhában a viaszosvászon abrosznál, amíg azok eszik a csirkelábat.
Ez egy kognitív terápiás módszer különben, el kell képzelni, "mi a legrosszabb, ami történhet", én elég jó vagyok benne.
Lesz egyébként Regina Spektor koncert Bécsben, decemberben, menjetek. Még szerencse, hogy Pesten nem lesz, különben a végén még sajnálnom kéne, hogy nem leszek itthon.
Emlékeztetőül, ő. Van azóta új albuma is, de azt nem szeretem annyira, úgyhogy nem arról teszek be videót, hanem ezt a régit.
Voltam a szemésznél, azt mondta, jó, fekszik a helyén a retinám, minden jól néz ki. A szemlencsémen van pár kis folt, de nem nőttek, inkább visszafejlődtek, úgyhogy nem lesz szürkehályogom, ami "nagyon gáz lett volna ennyi idősen". A gázbuborékból még van a szememben, de már csak a látóterem 10 %-át foglalja el, a 90 %-kal látok, ami már sokkal kevésbé idegesítő, mint régen. Már csak lefelé nézni nem tudok rendesen, mert akkor előrejön a buborék és mindent eltakar, de ez igazán semmiség. Egy dolog aggasztja a szemészt, hogy változatlanul ugyanúgy látok fényfoltokat, mint a műtét előtt és után és mindig az utóbbi hónapokban, úgyhogy még mennem kell kontrollra pár hét múlva megint. Nagyon kedves a szemészem különben, aggódik értem meg minden, tök aranyos.
Ezenkívül az egészségemről még annyit, hogy megkaptam pár perccel ezelőtt a sokat vitatott H1N1 oltást, izgi. Nekem még soha semmilyen védőoltástól nem lett semmi bajom, beleértve a szezonális influenzát, a veszettséget és a tífuszt is, szóval annyira azért nem félek.
A képzeletbeli bordó Martens bakancsommal pedig, ha valaki esetleg emiatt aggódna, az lett, hogy egyszer visszamentem a boltba, de nem hoztak addigra sem a méretemben és nem voltak kedvesek az eladó fiúk, úgyhogy megsértődtem és harmadszorra már nem mentem vissza, és közben pedig rájöttem, hogy hó végéig jelentkezni kell a pszichoterapeuta szakvizsgára, be kell fizetni a díjat, és annyi pénzem nincs is. Szóval a Martens bakancsom árát inkább pszichoterapeuta szakvizsgára költöm. Szomorú.
Ami azt illeti, két pár Martens bakancs árát költöm pszichoterapeuta szakvizsgára.
Eljön vajon valaha az az idő, amikor a papírjaimat (szakvizsgák, tudományos izék) végre némi pénzre és szabadidőre válthatom? Nem, ugye? Gondoltam.
Az volt, hogy a férjem már nem ért rá, én meg el akartam valakinek mondani a ppt előadásomat, mielőtt előadom (főleg, mert nem tudtam, milyen hosszú lesz), és ezért azt a zseniális megoldást találtam ki, hogy elmondom a szobanövényeknek. Tapasztalataimat az alábbiakban foglalom össze.
Bevezetés
Az elmúlt évek tapasztalatai sokszorosan alátámasztották a tényt, miszerint szociális fóbiás orvosnők előadói szorongását jelentősen csökkenti a prevenciósan alkalmazott próba-előadás. Szerzőnk (=én) a korábbi években a nagyobb fizikai és/vagy szellemi terheléssel járó prezentációkat ezért az előadás időpontját megelőzően egy alkalommal az arra hajlandó személynek (=házastárs) mondta fel. A tudományos karrier és/vagy az életkor előrehaladása azonban megfigyeléseink szerint az előadások gyakoriságának számbeli növekedése mellett az egyes előadások percekben mért hosszának növekedésével is járt. A fenti változások jelentősen megnehezítették a megfelelő próbaközönség kiválasztását. A humánetológia- és kultúrantropológia jelen álláspontja szerint európai kultúrkörben az ember azért mégsem várhatja el a férjétől, hogy hetente végighallgasson valami ötvenperces előadást számára teljesen ismeretlen és/vagy érdektelen témából. Egy bizonyos (egyéni érzékenységet mutató) határ felett ugyanis ez már a házastársi kapcsolat szimmetrikus felhőtlenségét veszélyeztetheti.
Fenti probléma kiküszöbölése érdekében olyan hallgatóságra volt szükség, amely bármely napszakban rendelkezésre áll, és csendben, türelmesen végighallgatja a szerzőnő addiktológiai, neuropszichológiai, pszichoterápiás, illetve a pszichiátria bármely egyéb területét érintő prezentációját, lehetőleg az előadás éles dátumát megelőző utolsó pillanatban (mert addigra készül el). A szerzőnő időbeosztásának, interperszonális kapcsolatainak részletes elemzése, illetve a Kárpát-medence élővilágának áttekintése során a szerzőnő szobanövényeit találtuk alkalmasnak a feladatra.
Jelen kutatás során tehát arra kerestük a választ, hogy vajon csökkenti-e az előadói szorongást, ha a szerzőnő próbaképpen az előadást megelőzően nem emberi lénynek, hanem szobanövényeinek mondja fel prezentációját.
Módszerek
A vizsgálatban a következő személyek vettek részt: 1 fő pszichiáternő. A résztvevők másik csoportját az alábbi növények alkották: 6 db pletyka, 1 db mikulásvirág, 2 db dracéna, 1 db vitorlavirág,1 db fikusz, 1 db karácsonyi kaktusz. A vizsgálatokból a szerencsebambuszt kizártuk, mert az a másik szobában van. A növények diagnosztikai besorolásához a Szobanövénykalauz (Bechhold és Friedmann 1989) c. könyv kritériumrendszerét vettük alapul. A szóban forgó pszichiátriai témájú előadás 32 db Power Point diából állt, amelyeket laptopról adtunk elő. Ezt követően a fenti előadást éles helyzetben, nagy létszámú humán hallgatóság előtt ismételtük meg.
Eredmények
A növények türelmes, nyugodt hallgatóságnak bizonyultak, lehetőséget adtak az előadónak arra, hogy diáit áttekintse, egyes mondatokat átfogalmazzon, a diák verbális interpretációját gyakorolja, illetve a prezentáció időbeli hosszát pontosan lemérje. A fentiek eredményeképpen az előadó az előadás megtartására mind a próba-, mind az éles helyzetben képes volt, enyhe szájszárazságon, tachycardián és szubjektív szorongásérzésen kívül egyéb tünetet nem mutatott, és el sem ájult.
Megbeszélés
Szubjektív benyomásaink szerint a szobanövényeknek történő próba-előadás részlegesen kivédi az előadó szociális szorongását a későbbi előadáshelyzetben, bár teljesen nem szünteti azt. Vizsgálatunk limitációi közé tartozik a kis mintaelemszám (1 fő ember, 12 fő növény) és a kis esetszám (1 eset), valamint a placebo-kontroll hiánya (elő kellett volna adnom egy párhuzamos univerzumban ugyanazt, csak növényes gyakorlás nélkül). További limitáció, hogy nem áll rendelkezésünkre adat arra vonatkozóan, hogy az előadó hány értelmetlen mondatot mondott végül előadása során.
Az előadói szorongást a vonatkozó irodalom szerint az előzetes próba-előadáson kívül egyéb tényezők is befolyásolják. Ilyenek például az előadás témája, a hallgatóság mérete és összetétele, a terem hőmérséklete, mikrofon jelenléte vagy nem léte, illetve kiemelendő még a jelen lévő, szupportív attitűddel rendelkező kollégák száma a hallgatóság körében. A fenti változókra vizsgálatunk során nem korrigáltunk, amely eredményeink értelmezhetőségét némiképp behatárolja.
További kérdésként merülhet fel a pszichiátriai témájú prezentációk hatása a szobanövények életminőségére. Lehetséges, hogy a rendszeres prezentációhallgatás egyes szobanövények pszichés vagy szomatikus állapotát rontja (mondjuk elszáradnak), de az is felmerül, hogy a növények intellektuális nívója, kognitív készségei javulnak a folyamat során. A fenti kérdés tisztázásához nagyobb esetszámú követéses vizsgálatokat tervezünk.