Lány, gyöngy fülbevaló, parfüm

2007.04.01. 11:33 - címkék: - 6 komment

Fél 12 és még pizsamában vagyok, ez milyen már.
Nem baj.
Voltam Hágában tegnap, kaptam karamellás csokit és waffelt, amely utóbbinak jelentős hányadát meg is ettem hazafelé a vonaton. Sajnos még mindig nincs fényképezőgépem, úgyhogy szavaim kifejező erejére támaszkodhatok csupán, illetve ha valaki mégis hiányolná a vizualitást, itt van egy rakat kép Hágáról. Sétáltam tengerparton, ami tényleg úgy nézett ki, nyugágyakkal, éttermekkel és koktélbárokkal, mint Copacabana beach, csak éppen hideg szél fújt, ez persze néhány helybélit nem akadályozott meg a fürdésben, de én már semmin sem csodálkozom. Voltak vicces szobrok is. És az érdekesség az útikönyvből: a II. világháború során a beach nevét használták jelszóként a holland egységek, mert állítólag semmilyen más nemzet nem képes helyesen kiejteni azt, hogy Scheveningen.
Láttam a parlamentet, szép, meg a királynő munkapalotáját, semmi extra, meg szegény Wilhelmina királynő szobrát (a mostani királynő öreganyja), ami úgy nézett ki, mint egy orosz parasztasszony a jéghideg tundrán, amit egy ötéves óvodás készített, nyilvánvalóan nincs érzékem a modern szobrászathoz.
És voltam könyvesboltban és ezerhatszázvalahányban alapított kocsmában is.
Valamint voltam a Mauritshuis-ban, ez egy kis múzeum a holland festészet aranykorából, amiről bennem eddig olyasféle kép élt, hogy ezek többnyire szomorú, barnába öltözött holland parasztokat ábrázolnak szomorú, barna háttérrel, de mint kiderült, ezt a téveszmét feltehetően csupán a középiskolai művészettörténet könyvem nyomdatechnikájának köszönhetem. Nagyon szépek, színekkel, iszonyú jó fényekkel, ami azt illeti, jobban is tetszettek, mint az impresszionisták például. Meg kell említenem még a múzeum ingyenes audio guide-ját, ami engem teljesen lenyűgözött: be kell ütni a festmény számát, és akkor nem csak elmondja a hang, hogy mit kell látni a képen és miért híres, hanem a kép hangulatához illő és remekül összeválogatott zene is van mellé, Mária mennybemenetelekor dicsőséges vallási zene, a szélcsendes tengeren szomorúan veszteglő vitorlásokhoz pedig szomorúan veszteglő vitorlásokhoz illő zene. A kedvenc képem talán a Rubens: Néni és fiú gyertyával (Min mereng vajon ennyire a Néni? Az audio guide szerint szerelemre gondol, a gyertya meg amúgy is szexuális szimbólum. Halál komolyan ezt mondta), meg persze a gyöngyfülbevalós lány. Klasszisokkal jobb, mint a Mona Lisa. Mondjuk, képen egyik se néz ki úgy, mint élőben, de azért felteszem.



Valamint megnéztem a Parfüm című filmet, amiről ismét csak azt tudom mondani, hogy remek film, csak ne kelljen megnéznem még egyszer. A Lé meg a Lola c. remekmű rendezője rendezte. Arról szól, hogy Jean-Baptiste a halpiacon született, ezért, vagy ennek ellenére csodálatosan fejlett a szaglása. Némi vergődés után elkeveredik a parfümbizniszbe, valamint szagolgatás közben véletlenül megfojt egy lányt, akinek ettől elillan az illata, és innentől az illatok megőrzése lesz a rögeszméje. Néhány gyönyörű nő meggyilkolása segítségével végül megalkotja azt az illatot, amitől a tisztességes polgárok Woodstockot megszégyenítő szerelemorgiába kezdenek a város főterén. Attól jó a film, hogy bár szagokról szól, ezeket elég jól kifejezi képekkel, aminek mondjuk a mocskos párizsi halpiacon rothadó haltetemek esetében nem biztos, hogy örülünk. De vannak benne gyönyörű lányok is, több tonna vörös rózsa, meg provanszi levendulamező. A vége pedig olyan, amire én azt gondoltam, hogy na jó, azért ez mégiscsak túl durva, de nem lövöm le, érdemes egyszer megnézni, bár mondom, nem egy elsőrandis film.

 

Ja, és megkaptam az ösztöndíjamat, hurrá. Mondjuk ettől se leszek milliomos, de legalább nem kell többé mérlegelnem, hogy együtt vagy külön mossam-e a színeseket és a fehéreket, amikor két euro egy mosógépzseton.

Tisztelet a kivételnek

2007.03.30. 13:41 - címkék: - 10 komment

Vajon a barátaim azért nem válaszolnak az emailjeimre, mert:

1. Örökre elfelejtettek és a leveleimet spamnek nézik
2. Valami bajuk esett
3. Utálnak és örülnek, hogy legalább egy kis időre megszabadultak tőlem
4. Olvassák a blogomat és ettől úgy érzik, mintha kapcsolatban lennénk

 

A: 1,2,3
B: 1,3
C: 2,4
D: 4
E: mindegyik

Filmekről és szőke nőkről

2007.03.30. 12:21 - címkék: - 4 komment
Végre rávettem magam és megnéztem a Little Miss Sunshine-t, amitől eddig több okból ódzkodtam, egyrészt nagyon emlékeztet a címe a Little Voice-ra, ami az egyik legnagyobb filmes csalódásom volt, mindenki dicsőítette, én pedig utáltam, a másik a magyar cím (A család kicsi kincse), valamint, hogy játszik benne Steve Carrel, aki nem más, mint Michael az Office-ból, és ő ott engem halálra idegesít.
Természetesen a legjobb szereplő a filmben az épp öngyilkossági kísérletéből lábadozó homokos Proust-professzor, Uncle Frank, akit Steve Carrel alakít zseniálisan. Itt egy kép.
A sztori egyébként az, hogy Olive, a kislány továbbjut egy szépségversenyen, így klasszikus lúzerekből álló családja felkerekedik és egy régi, sárga Volkswagen kisbusszal elindul Amerikán keresztül Kaliforniába, a döntőre. Igazi road movie, közben persze minden szereplőnek kisebb-nagyobb mértékben meghiúsulnak az álmai, emellett totál idióták, kicsit burleszkes a film időnként, van benne hulla is, máskor meg ügyesen a családot összetartó szeretetről szól, de még éppen nem nyálas. Végig remek humora van, lehet csomót nevetni meg izgulni rajta, a legtöbb vélemény szerint pedig olyan film, ami felvidít, bár engem leginkább elszomorított, de ez nem jelent semmit, én a Némó nyomában-on félek, az Amerikai psycho-n halálra unom magam, a Sikoly-filmeken pedig csomót röhögök, szóval nem vagyok viszonyítási alap.



Egyébként pár napja már nem működött a tévém, vagyis az eddigi húsz csatorna helyett csak a CNN jött be, így reggel a szokásos zenetévé helyett kénytelen voltam azt hallgatni, pedig én lévén kicsit kényszeres, szeretem az állandóságot az életemben, és jó volt minden reggel kávét főzni az idegesítő új Gwen Stefani klip alatt, majd meginni a borzasztóan idegesítő, új Robbie Williams klip alatt, és indulás előtt még megnézni a remek és bűbájos új Christina Aguilera klipet, ezzel szemben a héten kénytelen voltam az Iránban tevékenykedő angol katonákkal, valamint a Fülöp-szigeteki túszdrámával ébredni. Végül tegnap megkérdeztem a Nénit (afféle felügyelő Néni a koleszban, bár hostessnek hívják), aki semmit sem tudott, de mondta, hogy kérdezzem meg a nappaliban szunyókáló japán srácot, aki semmit sem tudott, de mondta, hogy kérdezzem meg a számítógépteremben található amerikai-szörfös-kinézetű srácot, aki ugyan nem tudott semmit, de akkor pont arra jött egy klasszikus szőke lány, meghallotta a beszélgetésünket, és megmondta, hogy szerelték a kábeltévét, így megváltoztak a hullámhosszok és újra be kell állítanom a csatornákat, elmagyarázta, hogyan. Amikor pedig megtettem, épp az egyik kedvenc filmemet adták, amit már többször megnéztem szörnyen irritáló magyar szinkronnal, és most végre megnézhettem eredeti nyelven is. A szakkifejezéssel élve guilty pleasure, de nekem sajna bejönnek a híres világirodalmi remekművek amerikaitinédzser-feldolgozásai, a 10 dolog, amit utálok benned-nek ráadásul remek csajpunk zenéje van, mindjárt Joan Jettel kezdődik. Nem beszélve Patrick Verona (Heath Ledger) dalbetétjéről, titokban mindig is arra vágytam, hogy valaki elénekelje nekem ezt a számot egy egész amerikai középiskola előtt, miközben két biztonsági őr üldözi.


Update: el tudom képzelni, hogy van akinek a kommentek kicsit spoileresek, az ne menjen oda. 

Közös Európa

2007.03.29. 17:40 - címkék: - 8 komment
Mint utóbb kiderült, a lentebbi romantika csak bevezető lépése volt a délutáni eseménysorozatnak, amelynek során az olasz fickó a humánetológia teljes kelléktárát felvonultatva fűzte a holland kiscsajt (akinek az előző részben ellopták a biciklijét). Akkor jöttem el, amikor manga rajzfilmek zenéit nézték együtt a youtube-on, az olasz fickó együtt énekelte velük a dalokat, és még a fülhallgatómban a halláskárosodást megkockáztatva teljes hangerőre állított Ladytronon is átütött.

Tegnap voltunk egyébként kocsmában. Általában nem vagyok kifejezetten proaktív a szocializáció terén, vagyis ha valaki összebarátkozott velem, azt többnyire ő kezdte, én pedig gyanakodva figyeltem. De amikor már nap mint nap irigykedve nézegettem be az aerobicterem melletti ivó ablakán, akkor gondoltam, hogy most már nekem kell tenni valamit, úgyhogy felbujtottam a cseh csajt (aki nálam félénkebb és még soha életében nem rúgott be), és elmentünk a nemzetközi kocsmába. Van Utrechtben egy afféle nemzetközi diákszervezet, csak nem diákok a célcsoport, hanem a hozzánk hasonló öregek, phD hallgatók és posztdoktorok, kirándulásokat szerveznek meg minden szerdán összejönnek egy kocsmában, ráadásul az első sörödet ők fizetik. Tehát elrángattam erre a cseh csajt, tök jó volt, ittunk finom söröket, megismerkedtünk egy db hollanddal és két db a gyönyörű, bár érthetetlen brit nyelvet beszélő brittel, valamint Viktorral, aki magyar, és kisállatkardiológus. Első pillantásra nagyképűségnek tűnhet, hogy az este hátralévő részében azon röhögtem, hogy "kisállatkardiológus", persze, csak magamban, mivel udvarias vagyok, de basszus, biztos a hülye egyetem tehet róla, hogy az én fejemben a kardiológia egyértelműen az emberi szervezettel asszociálódik. Ahogy kimondta, én a lelki szemeim előtt máris láttam a jelenetet, amint Viktor egy aprócska defibrillátorral próbálja kiütni az ágyon fekvő, a monitor szerint egyértelműen kamrafibrilláló aranyhörcsögöt, "Fél ezred milligramm epinephrint, stat!"-kiabálja a fiókokat kapkodva húzgáló Dr. Cameronnak, miközben Foreman kezében egy fél hüvelyknyi laryngoscoppal már intubáláshoz készül.
Aztán megtárgyaluk, hogy valóban, az állatoknak ugyanolyan betegségeik szoktak lenni, mint az embereknek (mondtam, hogy ez sok mindent megmagyaráz, pl hogy az apukám miért használta el a kutya szemcseppjét), talán azzal a kivétellel, hogy macskák körében valami folytán nagyon-nagyon ritka a szívroham. A dorombolás kardioprotektív szerepére gyanakszom.



Nemzetköziségnél maradva, holland kollégáim kitalálták, hogy ha már ennyi különféle náció van jelen a munkahelyen (cseh csaj, olasz fickó meg én), akkor tanuljunk nyelveket, és felcelluxoztak a falra egy hatalmas, fehér lapot, amire minden nap más szót írunk fel négy nyelven. Az első kettő mondjuk még a konvencionális "köszönöm" és "jó napot" voltak, de ma már egész komoly fordítói képességekre volt szükségem, pl. vicces elköszönést akartak (a csácsumi-t tanítottam meg nekik), valamint a bokkenloo holland káromkodás magyar megfelelőjét, aminek nincs igazán magyar megfelelője, a hím kecske micsodáját jelenti. Bizonyára egyébként népeink eltérő történelméből adódik, hogy a békés, állattenyésztő hollandok a kecske-, míg a szilaj, hátrafelé nyilazó magyarok a ló faszát emlegetik felindulásukban. Végül is a "kecskepöcs" mellett döntöttem, abból nem lehet baj. Valamint megtanultuk négy nyelven a smurf-ot (=törp), és ennek kapcsán sokáig nosztalgiáztunk gyermekkori meseélményeinken, így megtudhattam, mennyi remek rajzfilmet kellett nélkülöznöm szomorú keleteurópai gyermekkorom során (nem). Innen pedig elérkeztünk a mangához, amely az első bekezdésben említett remek alkalmat szolgáltatta az olasz srácnak, hogy kifejthesse az alternatív rajzfilmkészítés, valamint nem mellesleg a videojátékok kultúránkban betöltött szerepét, egyúttal remek énekhangját is meg-megcsillogtatva.

Blogger bloggernek farkasa

2007.03.29. 15:41 - címkék: - 4 komment

Mik vannak...

(Az olasz ficko kulonben epp azt meseli nagy beleelessel, hogy regen az emberek negykezu, negylabu lenyek voltak, csak aztan az istenek szetszakitottak minket irigysegbol, es azota mindenki a masik felet keresi, a szerelem ezert szintiszta fajdalom, mivel tovatunt tokeletessegunkre emlekeztet minket, sot, most be is tett egy errol szolo szamot, amelyet a vilag leggyonyorubb szerelmes dalakent aposztrofalt. Szorakoztato.)

 

Jet lag

2007.03.29. 09:50 - címkék: - 3 komment

Ulok a munkahelyemen delelott tizkor, Air-t hallgatok, iszom a kavenak nevezett lottyot, es rajtam kivul meg senki sincs itt, ezt kikerem magamnak. En vagyok az, aki az utolso pillanatban esik be mindenhova! Velem nem fordulhat elo, hogy a tobbiek elott erek be a munkahelyemre! Mondjuk, az olasz csavot nem tudom uberelni, o del korul szokott becsamborogni, es idonkent vicces magyarazatokkal all elo, pl. biciklivel jott es eltevedt az egyetem teruleten belul, illetve hetfon amikor csak du egykor bukkant fel: meg nem heverte ki az oraallitast. Kemeny! Most olvastam kulonben, hogy az eletkor elorehaladtaval az ember egyre rosszabbul birja a jet-laget (ami azt jelenti, hogy ahogy oregszunk, egyre hosszabb idore kell Thaifoldre utazni, hiszen a nyaralas egyre nagyobb hanyadat teszi ki az osszevissza alvas).
De nem meselek tobbet, mert utalok ekezetek nelkul irni.

Ugy 22 eve

2007.03.28. 14:53 - címkék: - 2 komment
Meg mindig az a kedvenc kerdesem, hogy "es ti miota ismeritek egymast a ferjeddel?"

Bicikli, szörnyek

2007.03.27. 19:24 - címkék: - 1 komment
Na, hazafelé már csak 15 perc volt az út, és el sem tévedtem, haladás. (A fenti mondatban akaratunkon kívül egy Kölcsey-idézetet rejtettünk el.)

Megnéztem A faun labirintusát. Tudni kell rólam, hogy én szinte soha nem félek filmeken, és amikor mégis félek, az biztos, hogy nem horrorfilm alatt történik. Komolyan nem emlékszem, hogy valaha is igazából féltem volna horrorfilmen, pedig jó sokat láttam. A kör után mondjuk, amikor mentem hazafelé a mra-tól egyedül, akkor arra gondoltam, lehet, hogy jobb lenne, ha ma otthon aludna a főbérlőm, mert különben hátha félni fogok, de aztán nem féltem mégsem. Végig rettegtem viszont például a Némó nyomában-t, dehát mekkora para, hogy mi lesz azzal a kis hallal, folyamatosan bajba kerül!
Persze, ha nagyon hirtelen ugrik elő valami a főszereplő fejére vagy ilyesmi, akkor én is összerezzenek. Ja, és kisgyermekkoromban volt valami német nyelvű horrorunk videókazettán, amin akkoriban féltem.
A faun labirintusán viszont féltem, vagyis inkább szorongtam. Jó, eleve utálom a háborús filmeket, nem vagyok hajlandó megnézni egyet sem, mert kiráz a hideg tőlük, ebben meg előfordul néha, hogy emberek más embereket halálra kínoznak, esetleg hátbalőnek. Másrészt félek az ízeltlábúaktól, tehát én már ott készen voltam, amikor a film kb tizedik percében a kislány elkezd követni az erdőben egy ilyen imádkozó sáska-szerűséget, zizegő hártyás szárnnyal meg sok lábbal, mert hogy az tündér. És akkor még hátravolt a szem nélküli szörny meg az óriás pincebogarak a nem kevésbé óriás varangy odújában. Egyes lények simán elmentek volna a Silent Hillben is.
Mindez nem elég persze, végig elég baljóslatú a film, végig lehet tudni, hogy valami szörnyűség fog történni, számunkra kedves szereplők különféle halálnemeket fognak halni, vagy másképpen szenvednek, és valóban.
Nagyon tetszett egyébként, el van találva, épp annyira bizarr és közben életszerű, hogy az ember pont bele tudja élni magát. Szomorú, baljóslatú, nyomasztó, és nagyon szép film. Csak ne kelljen többször megnéznem.


Kaland az elet

2007.03.27. 10:02 - címkék: - komment
Biciklivel jottem ma a korhazba, ami egyebkent a varoson kivul van, ragyogo napsutes, susogo lombok, patak, narciszok. Hat nem eppen a kek metro. Mellesleg nekem 40 percig tartott az az ut, amirol Johnny azt allitotta, hogy 10 perc (egeszen biztosan emlekszem, ketszer is elmondta, bar nekem oszinten szolva kisse gyanus volt, hogy busszal is tiz perc). Mondjuk, mentsegemre szolgaljon, hogy eltevedtem, vagyis egyszer csak feltunt, hogy a mellettem huzodo autopalya az nem az az autopalya. De nyugalom, visszafordultam idoben, mielott meg teszemazt Moszkvaban kotottem volna ki. Vagy ez nem mentseg, hanem igy meg cikibb? Es a szel is szembe fujt.
Egyebkent az a meglatasom, hogy a holland varosok (mar kettot lattam, nyugodtan altalanosithatok, nem?) sokkal-sokkal felhasznalobaratabbak, mint a mieink. Mintha itt arra terveztek volna az elettereket, hogy abban emberek eljenek. Csak kozhelyekre gondolok, hogy bicikliutak, fak, viragok, kismeretu varosok, tizemeletes panelok hianya. Nincs az embernek az az erzese, hogy a korulottem levo kornyezet az ellensegem, amivel meg kell kuzdeni, ha mondjuk be akarok erni reggel a munkaba. Tetszik. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása