Közös Európa

Mint utóbb kiderült, a lentebbi romantika csak bevezető lépése volt a délutáni eseménysorozatnak, amelynek során az olasz fickó a humánetológia teljes kelléktárát felvonultatva fűzte a holland kiscsajt (akinek az előző részben ellopták a biciklijét). Akkor jöttem el, amikor manga rajzfilmek zenéit nézték együtt a youtube-on, az olasz fickó együtt énekelte velük a dalokat, és még a fülhallgatómban a halláskárosodást megkockáztatva teljes hangerőre állított Ladytronon is átütött.

Tegnap voltunk egyébként kocsmában. Általában nem vagyok kifejezetten proaktív a szocializáció terén, vagyis ha valaki összebarátkozott velem, azt többnyire ő kezdte, én pedig gyanakodva figyeltem. De amikor már nap mint nap irigykedve nézegettem be az aerobicterem melletti ivó ablakán, akkor gondoltam, hogy most már nekem kell tenni valamit, úgyhogy felbujtottam a cseh csajt (aki nálam félénkebb és még soha életében nem rúgott be), és elmentünk a nemzetközi kocsmába. Van Utrechtben egy afféle nemzetközi diákszervezet, csak nem diákok a célcsoport, hanem a hozzánk hasonló öregek, phD hallgatók és posztdoktorok, kirándulásokat szerveznek meg minden szerdán összejönnek egy kocsmában, ráadásul az első sörödet ők fizetik. Tehát elrángattam erre a cseh csajt, tök jó volt, ittunk finom söröket, megismerkedtünk egy db hollanddal és két db a gyönyörű, bár érthetetlen brit nyelvet beszélő brittel, valamint Viktorral, aki magyar, és kisállatkardiológus. Első pillantásra nagyképűségnek tűnhet, hogy az este hátralévő részében azon röhögtem, hogy "kisállatkardiológus", persze, csak magamban, mivel udvarias vagyok, de basszus, biztos a hülye egyetem tehet róla, hogy az én fejemben a kardiológia egyértelműen az emberi szervezettel asszociálódik. Ahogy kimondta, én a lelki szemeim előtt máris láttam a jelenetet, amint Viktor egy aprócska defibrillátorral próbálja kiütni az ágyon fekvő, a monitor szerint egyértelműen kamrafibrilláló aranyhörcsögöt, "Fél ezred milligramm epinephrint, stat!"-kiabálja a fiókokat kapkodva húzgáló Dr. Cameronnak, miközben Foreman kezében egy fél hüvelyknyi laryngoscoppal már intubáláshoz készül.
Aztán megtárgyaluk, hogy valóban, az állatoknak ugyanolyan betegségeik szoktak lenni, mint az embereknek (mondtam, hogy ez sok mindent megmagyaráz, pl hogy az apukám miért használta el a kutya szemcseppjét), talán azzal a kivétellel, hogy macskák körében valami folytán nagyon-nagyon ritka a szívroham. A dorombolás kardioprotektív szerepére gyanakszom.



Nemzetköziségnél maradva, holland kollégáim kitalálták, hogy ha már ennyi különféle náció van jelen a munkahelyen (cseh csaj, olasz fickó meg én), akkor tanuljunk nyelveket, és felcelluxoztak a falra egy hatalmas, fehér lapot, amire minden nap más szót írunk fel négy nyelven. Az első kettő mondjuk még a konvencionális "köszönöm" és "jó napot" voltak, de ma már egész komoly fordítói képességekre volt szükségem, pl. vicces elköszönést akartak (a csácsumi-t tanítottam meg nekik), valamint a bokkenloo holland káromkodás magyar megfelelőjét, aminek nincs igazán magyar megfelelője, a hím kecske micsodáját jelenti. Bizonyára egyébként népeink eltérő történelméből adódik, hogy a békés, állattenyésztő hollandok a kecske-, míg a szilaj, hátrafelé nyilazó magyarok a ló faszát emlegetik felindulásukban. Végül is a "kecskepöcs" mellett döntöttem, abból nem lehet baj. Valamint megtanultuk négy nyelven a smurf-ot (=törp), és ennek kapcsán sokáig nosztalgiáztunk gyermekkori meseélményeinken, így megtudhattam, mennyi remek rajzfilmet kellett nélkülöznöm szomorú keleteurópai gyermekkorom során (nem). Innen pedig elérkeztünk a mangához, amely az első bekezdésben említett remek alkalmat szolgáltatta az olasz srácnak, hogy kifejthesse az alternatív rajzfilmkészítés, valamint nem mellesleg a videojátékok kultúránkban betöltött szerepét, egyúttal remek énekhangját is meg-megcsillogtatva.