Jaj, ez már annyira elcsépelt

2017.01.31. 16:43 - címkék: Címkék: lány feminizmus - komment

De azért elmesélem, hogy a Lány kitalálta, hogy doktornéninek szeretne öltözni az ovis farsangra, ezért lusta és a pénzzel bánni képtelen anyjaként elkezdtem doktornéni-jelmezt keresni neki a neten. Találtam is egy csomó webshopot, ahonnan pár ezer forintért lehet jelmezt rendelni. De hiába kutakodtam a kislányjelmezek között, egyiknél sem volt doktonéni, csak a hercegnők, tündérek, meg pár állat. 

Meg nővérke. 

Akkor eszembe jutott, hogy ááá, akkor talán a fiú jelmezek között lesz az orvos? És ott volt!

 

Ma is tanultam valamit

2016.11.21. 09:20 - címkék: Címkék: feminizmus - komment

"Emlékszem, az első normális tusvonalam után madarat lehetett volna velem fogatni, és rettenetesen boldog voltam akkor is, amikor hosszas próbálkozások után rátaláltam a megfelelő színű korrektorra. Számomra ezek mind kedves pillanatok voltak." - a Joy magazin szerkesztői köszöntője és egy hosszabb cikke is a make up-shaming jelenségről szól, vagyis arról, amikor a magukat nem sminkelő nőknek áll feljebb, az igénytelenséget bátorságnak nevezik, neadjisten lesajnálóan nyilatkoznak arról, akinek az arca merő "vakolat".

"Ha félsz attól, hogy mit fog szólni az arcodhoz, amit akkor vágsz, miközben elélvezel, akkor a kutyapóz a neked való." - a Joy magazin másik, hosszabb lélegzetű cikke arról szól, mire figyelj, amikor először fekszel le egy pasival. 

Öööö. 

Jó, akkor én vagyok a csúnya lány

2016.07.15. 22:46 - címkék: Címkék: lány emberek feminizmus - komment

A szépségről lesz szó, többségében női, kicsit férfi szépségről, és kezdjük máris azzal, hogy nem tudom, mi az. Ettől még feljogosítva érzem magam, hogy írjak róla, most épp erről a cikkről jutott eszembe.

Kezdjük a cikkel, összefoglalom nektek röviden. A cikkben szereplő csaj azon borong, hogy neki a szülei mindig azt mondták, hogy szép, aztán gimis korában meg az osztálytársai csúfolták, hogy ronda, és a bátyja is beszólt az orrára. Ezért sokáig azt hitte, hogy csúnya, de aztán mégis lett pasija, ráadásul jóképű, és még gyereke is lett, szóval akkor azért annyira mégse lehet csúnya! És akkor most vajon csúnya-e vagy sem, illetve milyen nagy kárt tudnak okozni a tinédzserkorban az ember külsejét ért gúnyolódások, ez a szegény nő is tök sokáig azt hitte, hogy bányarém. 

A cikkben addig jutunk, hogy nem szabad a tinilányok külsejét csúfolni, mert az fáj nekik és rombolja az önbizalmukat. Ezzel nem tudok vitatkozni, tényleg igaz, én is tudok szó szerint idézni nekem szóló kritikát harminc év távlatából, úgy is, mint akkora a seggem, mint egy tengerészhordó (akkor hordtam 36-os méretet), meg "az a nagyorrú, nagy lábú zsidó lány". Hehe. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy itt átsiklunk a nagyon fontos lényegen, az pedig az, hogy valójában kurvára mindegy, hogy úgynevezett szép vagy, vagy úgynevezett csúnya. Hogy a cikkben szereplő lánynak már a szülei elcseszték azzal, hogy nem a humorát, az intellektusát, a bátorságát, a kitartását, a szókincsét, az énekhangját, az ügyességét dicsérték, hanem a külsejét. Persze, lehet, hogy azokat is dicsérték, ez nem derül ki, másrészt én is nyilván napjában százmilliószor elmondom a Lánynak, hogy milyen gyönyörű, dehát most mit csináljak, ha egyszer az, nem tudom visszafogni magam. 

Mégis, fontos lenne valahogy súlyozni ezt a kérdést, vagyis valahogy beleverni a gyereklányok fejébe, hogy valójában hosszú távon nem annyira sokat számít az, hogy szép vagy-e vagy sem. 

Különben is mi az, hogy szép? Hogy szépségkirálynősen szimmetrikus, arányos arca van és vékony, ugyanakkor formás alakja? Szép, mint "jó ránézni", vagy szép, mint "akarok dugni vele"? Nekem személyesen például teljesen mást jelent a kettő, én nagyon szívesen elnézegetem a filmvásznon a borostás Brad Pittet, mi több, komplett, amúgy szar filmeket fel tud pontozni, ha van benne pár jó pasi (a Suits-ot az első évadot leszámítva már csak ezért nézte szerintem bárki). Ugyanakkor a való életben mindenféle külsejű pasikhoz vonzódtam, az első szerelmem túl vékony volt, magas, szemüveges, és jól definiált rés volt az első két foga között, hát totál odavoltam érte, a férjem meg szőrös és nagydarab, és az évek során ez annyira megváltoztatta az ízlésemet, hogy hozzá nem nyúlnék egy vékony pasihoz. Lehetne ezt még ragozni, a lényeg, hogy azért kicsit más az a "szép/vonzó", akit kitennék poszterre a falra, és más az, akit tapogatni akarok élőben. 

A másik kérdés, hogy egyáltalán nőként most tényleg boldogabbá teszi az embert, ha szép/vonzó? Vannak ilyen study-k, hogy könnyebben felvesznek állásinterjún, ha szép vagy, én még ezekben is kicsit kételkedem - nyilván vannak végletek, és nyilván negatívum, ha valaki büdös vagy ápolatlan, és nyilván számít, hogy statisztikust keresnek vagy dizőzt. Szerintem a statisztikus esetében a valóságban kevésbé számíthat a mellméret. Mindenesetre az biztos, hogy ha az ember nőként szép/vonzó, akkor ez inkább a külsejére irányítja a külvilág figyelmét, és ez egyáltalán nem egyértelműen pozitívum. 

Az pozitívum, ha az ember sok pasinak tetszik? Mármint maga a pasik számszerű, bruttó összege? Én mondjuk szívesebben tetszem kisebb számú, hozzám ízlésben, intellektusban közel álló pasinak, mint több száz random hímnek. Szerencsére, mint mondtam, kis mellem van és az orrom sem pisze, ezért egész tinédzserkoromban viszonylag normálisan tudtam beszélgetni és barátkozni fiúkkal. Persze némelyikkel aztán csókolóztam is, de D-kosaras barátnőmmel ellentétben nekem nem kellett nap mint nap megküzdenem azzal, hogy a velem szemben ülő fiú/férfi már húsz perce álló farokkal a dekoltázsomba bámul és semmit sem hall abból, amit mondok. Többnyire hallották, amit mondok. Olyasmivel is csak ritkán kellett megküzdenem, hogy mindenféle fiúk azt hazudják, hogy érdekli őket a személyiségem, miközben kizárólag a szexi testem érdekelte őket. Így aztán huszonéves koromra az a képem alakult ki magamról, hogy az emberek szeretnek velem beszélgetni, mert jó fej vagy értelmes vagyok és nevetnek a vicceimen. Szerintem ez jobb, mintha az a kép alakult volna ki magamról, hogy vonzó és dögös vagyok és mindenki le akar velem feküdni. Vagy nem?

Az egyik barátunk, akinek a Lánnyal egyidős a kislánya, pár éve azt mondta, hogy nem baj, ha nem lesz okos, csak szép legyen. Mármint a lánya. Én ezen kb. azóta értetlenkedem. Most ezt akkor így hogy? Mégis szerencsétlen lányra milyen sors vár, ha nem elég, hogy szép, de még nem is okos hozzá? Hogyan tűnhet ez egy jó kombinációnak? Hátha feleségül veszi a királyfi és boldogan élnek, míg meg nem halnak? Modell lesz meg szépségkirálynő és egész életében fogyókúráznia kell és hetekig hörögni fog az internet, ha retusálatlanul megy a strandra? Vagy mi lesz a szép, de buta lányokból? Ha az általános iskolai osztálytársaimból indulok ki, akkor heroinista, aztán pénztárosnőként dolgozó, egyedülálló anya, vagy pedig kiegyensúlyozottnak tűnő háztartásbeli. Utóbbi végül is nem olyan rossz, ha az ember szívesen csinálja. 

Néha az az érzésem ezzel a témával kapcsolatban egyébként, hogy én teljesen el vagyok tévedve, és nyilván tök rosszul gondolkodom erről az egészről. Annyira nyilvánvaló a legtöbb barátnőm számára, hogy azt a plusz két kilót iszonyúan fontos leadni, meg hogy sminkelnem kellene magam, én meg fel nem bírom ezt fogni. Voltam már két kilóval könnyebb (jó, tizenöttel is, de most nyolchónapos terhes vagyok) és volt olyan is, hogy minden nap sminkeltem, egyáltalán nem volt boldogabb az életem tőle. Nem éreztem a különbséget. Pláne miért kellene dögösnek kinéznem, mondjuk a strandon, milyen előny származna abból, ha sok idegen pasi gondolná azt, hogy milyen jó csaj, esetleg dugnám is? Azt értem, hogy ha szingli lennék és épp párt vagy csak szexpartnert keresnék, akkor lenne jelentősége ennek, de ha épp nem áll szándékomban sok, idegen, a strandon jelenlévő pasival lefeküdni? Akkor miért akarnám, hogy ők akarjanak?

Jézusom, máris érzem, ahogy most mindenki azt gondolja, hogy "jó ég, milyen igénytelen nő, szegény férje"! Érzem a nyomást, hogy most ide kell írnom, hogy de higgyétek el, 38-40-es a méretem, festem a hajamat, van a fiókomban csipkés fehérnemű, és fogat is szoktam mosni, én a jófajta feminista vagyok, az, amelyik rendszeresen szőrteleníti a lábát! És van valahol egy rúzsom is, mielőtt még kivet magából a társadalom!

Ahová Apa szívesen megy haza

2016.06.09. 20:08 - címkék: Címkék: gyereknevelés feminizmus - komment

Néha azért átmenetileg megsajnálom szegény férjemet, amiért minderre napi rendszerességgel esélye sincs, ugyanakkor cserébe talán kisebb kockázattal leszek benzodiazepinfüggő zugivó neurotika negyvenéves koromra, és az neki is jó, nem? Az a téveszmém, hogy vannak férfiak, akik hosszú távon szívesebben élnek együtt viszonylag értelmes nőkkel, mint háztartási robotokkal. Persze, a legjobb nyilván az lenne, ha tudnék jól ápolt, művelt, kiegyensúlyozott és szellemes lenni, valamint vonzó, miközben csillog-villog a lakás és fordos ruhácskáikban szépen ülnek a jólnevelt gyerekek, de az ilyesmihez nyilván születni kell.

Azért arra igazán kíváncsi lennék, hogy amikor a cikkben szereplő anya gyorsan felporszívóz a nappaliban, elpakolja a játékokat, bepakol a mosogatógépbe, felsöpri a konyhát, átöltözik szép ruhába és sminkel, akkor ettől mégis miért lesz jókedve mindez hogyan fér bele tíz percbe? Túl nagy lakásban lakunk biztos, meg túl sok edényem van, meg a gyors sminkelésben sincs kellő gyakorlatom.

De azért mindenki nyugodjon meg, valami vacsorát szoktam csinálni, mosogatok, mosok, és néha takarítok is. Bár az vicces volt, amikor az IKL-ék esküvője előtt elővettem a vasalódeszkát és a hároméves Lány csodálkozva kiáltott fel, hogy "Anya, az mi?".

A nemi egyenlőségről

2016.06.09. 08:12 - címkék: Címkék: feminizmus - komment

Van ez a rémes sztori, de tényleg csak az olvassa el, akiknek skandináv filmdrámákon edződött kötélidegei vannak és nincs gyereke, a többieknek elmesélem, hogy az alkoholista anya megölte a kislányát, és bár már korábban is veszélyeztette (vele együtt akart kiterjesztett öngyilkosságot elkövetni), a bíróság mégis neki, és nem az apának ítélte anno.

Na, hát paradox módon pontosan ezért van szükség a feminizmusra.

Ugyanis szerintem a bíróság azért ítéli nagyobb arányban az anyáknak a gyerekeket, mert a köztudatban, így a bírók tudatában is az van, hogy 1. a gyermeknevelés a nők feladata és/vagy 2. a gyermeknevelésre kizárólag nők képesek.

Esetleg beláthatnánk, hogy a férfiak ugyanúgy képesek a gyereknevelésre, mint a nők, és akkor azokban az esetekben, amikor tényleg ott egy viszonylag kompetens férfi, aki épp képes és még vállalná is, meg egy szemlátomást totál szétcsúszott nő, aki egyszer már majdnem kinyírta a gyereket, dehát mégis csak az anyja! És a gyereknek az anyja mellett a helye! - tehát ezen ritka esetekben felmerülhetne, hogy esetleg ennek a konkrét gyereknek az apja mellett lenne a helye, mert az még egyszer se akarta megölni.

Persze, valószínűleg a konkrét kislány életét ez nem mentette volna meg (mert nemhivatalosan amúgy is apával lakott már, nem ezen múlt), de ettől még szerintem nagyjából ezt a tanulságot érdemes levonni az esetből. Hogy nem csupán igazságtalan és kirekesztő a férfiakkal szemben, hanem ritkán még kifejezetten veszélyes is az a dogma, hogy a gyerekneveléshez ők alapból hülyék, illetve hogy szerepük a legjobb esetben is abban merülhet ki, hogy hazatalicskázzák rá a pénzt és este esetleg megborzolják a már félálomban lévő kis Petike haját. Hogy a kőbe vésett nemi szerepek létezése a köztudatban pontosan ilyen tévedésekhez vezet.

Persze, biológia, én jobban tudok szülni a férjemnél és szoptatni is sokkal jobban tudok. És nagyjából ennyiben ki is merül az előnyöm. Ugyanúgy tud pelenkázni, dalocskákat énekelgetni, a gyermeket élelmezni, a beütött térdet megpuszilni, szükség esetén doktor nénihez elvinni. Néha mondjuk elég durva colourblocking az eredménye, ha ő öltözteti fel, de az időjárásnak többségében megfelel. És persze, történelmi hagyomány, az elmúlt századokban többnyire az a fajta munkamegosztás vált be, hogy apáé az otthonról-eljárós, pénzért végzett meló, anyáé a ház körüli munka meg a gyerek, és csak néha zörgött át a széles úton egy szekér, csakhogy a mostani társadalom már nem így épül fel, így az évszázadokkal ezelőtti munkamegosztáshoz ideológiai alapon ragaszkodni nem tűnik túl logikusnak.

Szóval kérnénk tudomásul venni, hogy a férfiak is képesek a gyereknevelésre, és vitás esetben a gyereknek a kompetensebb szülője mellett van a helye, annak biológiai nemétől függetlenül.

Szerény javaslat

2016.02.22. 17:23 - címkék: Címkék: emberek feminizmus bántalmazás - komment

Írjátok bátran a hormonok számlájára, de engem nagyon zavar a mai feminista mainstreamben, amikor az arról szól, hogy ne szüljünk. Mondjuk akkor is zavart, amikor még nem voltam terhes. Amikor még egy gyerekem se volt, akkor leginkább a házasságellenesség zavart. Egyáltalán lehetek úgy feminista, hogy több mint tíz éve boldog házasságban élek, van egy lányom meg mindjárt lesz egy fiam is, és már csak a farkcsóváló labrador hiányzik? Szeretek sütni is. 

Nyilván igen. De szerintem az egy tévút, ha azért harcolunk, hogy ne szüljük, az egy menekülő útvonal, az a könnyebb út. Azért kell harcolnunk, hogy a szülés és a gyermekvállalás potenciálisan ne nyomoríthassa meg egy nő életét. Ne legyen ekkora szopás. Legyen jó. Legyen olyan a világ, hogy a gyermekvállalás ne tegyen kiszolgáltatottá, illetve amikor óhatatlanul azzá tesz, akkor azzal soha, senki, sehol ne élhessen vissza. 

Mondom a részleteket. 

1. Azért kell harcolnunk, hogy a gyerekszülés ne sodorja automatikusan anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe a nőket. Ehhez szerintem nem kell több állami támogatás meg gyed, hanem szemléletváltás kell hozzá, tudniillik az, hogy a házasságban a két félnek azonos joga van a pénzhez.

Régebben járt hozzám (mint pszichiáterhez) egy nagyon kedves, értelmiségi idős hölgy, nevezzük jogásznak, nevet is szerzett magának a szakmájában, aztán nyugdíjba ment és kettejük közös bankszámlája felett a férje rendelkezett. Csak neki volt bankkártyája hozzá, bár a bácsi és a néni nyugdíja is odaérkezett. A néni nagyon hátfájós lett időskorára, ilyenkor szeretett (volna) bevenni egy-egy algopirint, de a férj meg öregkorára igen gyógyszerellenes lett, ezért nem adott rá neki pénzt. Nem vehetett algopirint a saját (nem kis összegű) nyugdíjából. Ruhákat is ritkán, de ahhoz már rég hozzászokott. Néha csempésztem neki a kórházból egy-egy levéllel.

Szerintem az abnormális, hogy ilyen előfordulhat, manapság gazdasági bántalmazásnak hívják asszem. Azért kell harcolnunk, hogy ez illegális legyen és hogy kínos legyen: hogy vegye a szájára a falu/az internet azt a házastársat, aki anyagi függésben tartja a házastársát. 

2. Azért is harcolnunk kell, hogy a jelenlegi ítélkező, bűntudatkeltő gyakorlat alábbhagyjon. Az egy abnormális dolog, hogy az anyasággal törvényszerűen együtt jár a bűntudat és a környezet részéről annak keltése. Ezen a téren a szakmai (fejlődéspszichológiai) és a hétköznapi szemlélet megváltoztatását egyaránt fontosnak tartom. 

A pszichoanalitikus hagyományban többnyire az anya a felelős a gyerek aktuális és későbbi pszichés hogylétéért és ezen szemlátomást azóta sem sikerült továbblendülni, a Vekerdy is konstans csak az anyákról beszél. Ha a gyerek felnőve szorong / lúzer / pszichopata lett, annak okai nyilván a korai anya-gyerek kapcsolatban keresendőek. Itt két dolgot szokás alapvetően figyelmen kívül hagyni. Az egyik, hogy a gyerek attól is lehet szorongó / lúzer / pszichopata, ha az anyjával jó a kapcsolata, de az apja egy fasz. Mert mondjuk megveri, vagy ordít vele, vagy mindent jobban tud, vagy - leggyakoribb - iszik. A másik, hogy a korai és a további anya-gyerek kapcsolat is értelmezhetetlen egy három- vagy többszereplős rendszerben, hiszen az anya és a gyerek kapcsolata függ attól, hogy az apa hogyan viselkedik. Ha apa jófej, az anya-gyerek kapcsolat vélhetőleg zavartalanabb lesz, mint ha apa részegen ordít anyával. Jó lenne tehát, ha a gyermekneveléssel foglalkozó pszichológia egy kicsit visszavenne az anyák felelősségre vonásából és eközben felfedezné az apák felelősségét is. 

A másik, szintén a bűntudat(keltés) kapcsán tárgyalandó dolog az az ítélkezéscunami, amit az ember anyaként kap. Hogy klasszikust idézzek (az Apapara könyvet): császárral szülsz, buzi-e vagy? Igény szerint szoptatsz, buzi-e vagy? Tápszerezel, buzi-e vagy? Babakocsiban tolsz, buzi-e vagy? Sapkát adsz rá ilyen időben, buzi-e vagy? Nem adsz rá sapkát, buzi-e vagy? Egyfolytában, konstans, minden cselekedeted ítélkezés forrása. Ezt a nők is ugyanúgy, vagy még jobban tolják, mint a férfiak, rám szólt már idős bácsi is és néni is az utcán, hogy miért nincs a gyereken zokni - nemtől függetlenül a tapasztalatlan anyuka vegzálása a hatalom és a hozzáértés illúziójába ringatja a kéretlen ítélkezőt. Harcoljunk azért, hogy mindenki kussoljon el és a gyermekbántalmazást és -molesztálást leszámítva a saját dolgával törődjön! Hogy soha egy anyukának se kelljen szégyenkeznie amiatt, hogy bölcsibe adta a gyerekét vagy amiatt, hogy nem. Tiltsuk be az ítélkezést és a bűntudatkeltést, sújtsuk pénzbüntetéssel, szégyenítsük meg nyilvánosan azt, aki csinálja. 

3. Harcoljunk a részmunkaidőért! Az, hogy a teljesen otthon vagy a gyerekkel és a full-time között kell választani, az utóbbi néhány évtized tökéletesen életszerűtlen találmánya és nem is működik. A korábbi évszázadokban a szülő nők fokozatosan álltak vissza a munkába, ami kb. azt jelentette, hogy amikor már tudtak kapálni, akkor a babára vigyázott a nagymama, ők meg kimentek kapálni. A vadkapitalizmusban meg elmentek dolgozni a boltba és vitték a gyereket is a boltba. A fodrász két hajvágás között hátrament szoptatni. Én se kapálni nem akarok, se vinni a gyereket a boltba, de azt, hogy munkaképes, értelmes nők három-kilenc évig homoktortát süssenek, nevetségesnek tartom. 

A kutatások szerint a gyerek kb. egyéves kora után már beadható bölcsibe és nem lesz tőle pszichopata. Persze, az első egy-két évben konstans beteg lesz, és akkor anya csak félmunkaerő. Adódik a megoldás hogy a munkába való visszatérésben engedjük meg ugyanazt a fokozatosságot, mint az idilli nagycsaládban: amikor anya eleinte csak két órát kapált, meg otthon varrogatott, később meg egyre többet. A részmunkaidő és az otthonról végezhető munka nem a modern idők hatalmas találmánya, hanem alap. Legyen alap. 

4. Harcoljunk azért, hogy bátran lehessünk kiszolgáltatottak! A gyerekszülés valamennyire mindig kiszolgáltatott helyzet lesz, maga a szülés, a szoptatás, majd a kisgyerekes lét kötöttsége, az anyagiak miatt. Teremtsünk egy olyan világot, amiben nyugodtan lehetünk gyengék és kiszolgáltatottak és nem kell attól tartanunk, hogy ezzel valaki visszaél. 

Kezdjük a szüléssel: ne fordulhasson elő olyasmi, hogy beszól a szülésznő/orvos, amiért hangosan jajgatok kitolási szakban. Ne fordulhasson elő olyan, hogy megaláz a csecsemős nővér, mert az első gyerekemnél egy csomó mindent nem tudok. Az a csecsemős nővér, aki amúgy amikor orvosként konzíliumba jövök ugyanoda, képes tisztelettudóan köszönni, de amikor fél nappal szülés után hálóingben kóválygok, akkor észreveszi, hogy ártalmatlan vagyok és bántható. Apróságok, de akkor se. Ne lehessen visszaélni azzal, ha valaki kiszolgáltatott. Ehhez az is kell, hogy jóval többet fizessünk az egészségügyi személyzetnek, mert akkor lehet köztük szelektálni és a hülyéket kommunikációs tréningre kötelezni, majd kirúgni. Jelenleg nem lehet szelektálni. Jelenleg Magyarországon a betegek úgy szidják az orvos anyját, ahogy akarják és cserébe az egészségügyi személyzet is úgy beszél a beteggel, ahogy akar. Ennek véget kell vetni. 

Folytassuk a családban. Igenis lehessen olyan időszak, amikor a férjem segítségére szorulok és nem tudom megvédeni magamat, és a férjem ilyenkor ne rúghasson le a lépcsőn akkor se, ha ahhoz lenne kedve. Aki a feleségét lerúgja, azt büntessük meg, hozzunk nyilvánosságra, hurcoljuk meg, legyen ez kínos és büntetendő. Ne válasszuk újra polgármesternek. Ne kelljen már nőként egyfolytában kravmagára járni és titkos bankszámlán pénzt gyűjteni. Teremtsünk olyan világot, amiben meg lehet bízni a férjekben. 

Még egy darabig tudnám folytatni, de már így is túl hosszú. Mindenesetre, szerintem gyereket vállalni hatalmas kaland és nehézség és öröm, és igenis teremtsünk olyan világot, ahol inkább öröm és kevésbé szívás. 

Jó, aki nem akar, ne szüljön, mielőtt még meglincseltek. 

Főleg könyv

2015.11.21. 22:29 - címkék: Címkék: kultúra feminizmus - komment

Elolvastam egy nap alatt* Sofi Oksanentől a Tisztogatást, ami csodálatosan kegyetlen és lényegre törő, de legalább megjött a kedvem a befőzéshez**. Utóbbira igen nagy szükség volt, mert már befőztem egy adag fűszeres birslekvárt, egy mustban főtt birssajtot, egy ugyanazt mandulával, egy édes birslekvárt, egy citromos birssajtot és egy másik fajta fűszeres birslekvárt, meg melléktermékként két üveg birsszörpöt, és még mindig volt egy csomó birs. A birssel pedig sok meló van, nem tudom, meséltem-e már a szitán átpasszírozásról. 

Visszatérve a könyvre, van benne sok ötvenes évek szovjet elnyomás / terror, valamint sok nemi erőszak, mindkettő csodálatos természetességgel megírva, épp úgy, hogy nem unalmas, de nem hatásvadász. A legjobban azt szerettem benne, hogy tökéletesen hihető a történet és a szereplők minden cselekedete, annyira jól fel van építve az egyes karakterek lélektana, hogy amikor a legdurvább dolgokat teszik, kicsit meglepődöm, de inkább egyáltalán meg sem lepődöm. Hát persze, tőle pont azt vártam, hogy megkattanjon, tőle meg amazt, egészen nyilvánvaló, hogy ennek kellett történnie. 

Sajnos A fehér királlyal hasonlítom össze fejben, mert utoljára azt olvastam, ami az ötvenes évekről és a diktatúráról szólt, és azt untam és hatásvadásznak tartottam mind a történetet, mind az írásmódot - én kérek elnézést, igazán nagyon sajnálom - a Tisztogatás ellenben végre egy szuperul megírt, egyúttal érdekes történet. Jó, hát nem mondom, hogy nem felkavaró, mert az, de legalább befőztem a birset. 

*Van olyan betegség, hogy binge reading? A binge drinking meg a binge eating mintájára? Olyanom van.

**Mert az egyik főszereplő kb. egyfolytában befőz.

A genderkérdésről

2015.08.11. 22:34 - címkék: Címkék: lány feminizmus - komment

Eljöttünk Sopronba a szüleimhez, persze itt vártak a Lány új játékai, egy játék vasaló, játék takarítóeszköz-szett kis kocsival, felmosóval, játék teáskanna, edények és játék turmixgép (ceruzaelemmel megy és ha bekapcsolod, zúg). Épp elkezdtem volna szívfacsaró és gondolatébresztő szónoklatomat a patriarchális elnyomásról, amikor kiderült, hogy egy ismerős kisfiútól örököltük az összeset. 

Amúgy sohasem fogom megérteni, minek van a világon elemes, játék turmixgép. Valamint tuti, hogy a kétéves gyerek most látott életében először vasalót. Tudom, erre ne legyek büszke. 

Anya, én kövér vagyok?

2015.07.19. 18:59 - címkék: Címkék: lány feminizmus - komment

Komolyan azt hittem, hogy a fenti kérdésre mintegy tizenkét évvel később kell majd csak számítanom, de úgy látszik, "egy nő kétévesen is nő". 

Egyébként nem, nem mosta még ki az agyát a média által sugallt szépségideál, illetve annyiban, hogy a Micimackó beszorult a Nyuszi házába, mert túl sok mézet evett, és ennek kapcsán merült fel a kérdés. 

Asszem jó úton haladunk

2015.06.04. 15:04 - címkék: Címkék: lány feminizmus - komment

A Lány tegnap azt mondta, hogy "üvegplafon". 

Bevezetés, amelyben már előre elmondom, miért nekem van igazam

2015.05.16. 11:59 - címkék: Címkék: internet feminizmus nyafogás - 27 komment

Nemrég egy kommentelő írt valamit arról, hogy mennyire rosszak a gyermekvállalást kifejezetten negatív színben feltüntető és a gyermektelen életmód mellett kiálló feminista cikkek, és akkor felháborodtam, mert szerintem meg igenis mindenkinek joga van tudni, hogy gyereket vállalni nehéz, nem szabad hagyni, hogy lenyomják a torkunkon a rózsaszín maszlagot bájosan szuszogó csecsemőkről, és igenis kell beszélni arról, hogy a terhesség kényelmetlen, a szülés fáj, a szoptatás macera, és mind a tested, mind a lelked, mind az anyagi helyzeted, mind a karriered, mind a párkapcsolatod bizony megsínyli a dolgot. Emellett nagy támogatója vagyok az úgynevezett childfree by choice mozgalomnak, ami azt jelenti, hogy aki nem akar gyereket, az ne szüljön. Mondjuk szerintem kurvajó dolog a gyerek, és aki nem szül, az nem tudja, mit hagy ki, dehát Koh Phanghanon nyaralni is kurvajó, és akit "nem vonz Ázsia", az nem tudja, mit hagy ki, és azok is totál hülyék, akik nem hajlandóak megkóstolni a nyers halat vagy akik nem olvasnak könyveket, és folytathatnám. De lássátok, milyen bölcs és liberális vagyok, felfogtam, hogy vannak emberek, akik nem szeretik a szusit, nem akarnak Koh Phanghanon nyaralni, nő létükre nőkkel akarnak smárolni, magas sarkú cipőben járnak, órákig sminkelnek, nem érdekli őket a bányászat, nem akarnak a lakásokhoz kertet, de még teraszt sem, szeretik a szalontüdőt, tetszik nekik a Maria Morevna, full katolikus hívő keresztények, nevetségesen fanatikus ateisták, menőnek tartják a bajszos férfiakat, neadjisten maguk is azok. A saját barátaim között nyüzsögnek mindezek, és már megszoktam, hogy rájuk hagyom. Hasonlóképpen vagyok a gyerekvállalással is, szerintem kár kihagyni, de ha valaki úgy dönt, hogy kihagyja, akkor ez szíve joga neki. 

Na, aztán nemrég elolvastam egy olyan cikket, amire az említett kommentelő gondolhatott, és ezúton kérek elnézést tőle. A cikk, amit elolvastam, régi, és véletlenül bukkantam rá, és aztán egy csomót gondolkodtam rajta, mielőtt eldöntöttem, hogy mit is gondolok, de sajnos hosszú és higgadt mérlegelést követően is arra jutottam, hogy rémisztő ostobaságok hatásvadász és kényszerítő köntösbe csomagolva. Arról van benne szó ugyanis, hogy gyereket csak agymosott zombik vállalnak, akik aztán ettől agymosott mártírrá válnak, és bár nyilvánvalóan szenvednek, ezt utólag megideologizálják. A gyermekvállaló nők ugyanis mindannyian Stockholm-szindrómások (ez az, amikor megtanulod szeretni a bántalmazódat, mert különben összeomlana a világképed). Nem merik bevallani maguknak, hogy a gyermekvállalással hibát követtek el, ezért utána már egész életükben hazudnak maguknak és másokat is igyekeznek rávenni erre a hülyeségre, hogy ha már ők szívnak, akkor szívjon más is. 

Még a Feldmárnál szokott lenni ez a fajta érvelés egyébként: hogy valami olyasmi mellett érvel, amiben alapvetően egyetértek (például az egyén szabadsága vagy egyes antipszichiátriai nézetek), az érvei faszságok, de beleszövi, hogy akik nem értenek vele egyet, azok gyáva, konformista, agymosott zombik. Az ilyesmivel nehéz szembenállni, hiszen akkor máris bevallom, hogy kifejezetten ellenzem az ember szabadságát, mindenkit telenyomnék Haloperidollal és egy gyáva konformista vagyok. Vagy jelen esetben az elnyomó patriarchális rendszert szolgáló, agymosott, Stockholm-szindrómás anyamártír. Most ki akar ennek látszani? Én semmiképp, én haladó, öntudatos, intelligens nőnek akarok látszani, de semmiképp nem agymosott mártírnak. Ez esetben kénytelen leszek bevállalni mégis. 

Ez a fajta érvelés ugyanolyan kényszerítő erejű és szándékú, mint az ellenoldal. Csak azért nem olyan feltűnő, mert a többség kényszerítő ereje mindig sokkal feltűnőbb, nyilvánvalóbb és nehezebb is neki ellenállni. De ne engedjétek, hogy bárki bármilyen eszmét, véleményt vagy elgondolást lenyomjon a torkotokon csupán azért, mert nonkonformista haladó forradalmár. Azt is ugyanúgy át kell gondolni, amit ők mondanak, lehet igazuk és tévedhetnek is. Lehet, hogy néha igazuk van, néha tévednek. Onnantól, hogy valaki szent igazságként hirdeti a véleményét, szerintem eleve érdemes gyanakodni, akkor is, ha kormánypárti politikus az illető, akkor is, ha ősz halántékú tanítómester és akkor is, ha feminista bloggercsaj. 

Ami a témánkat illeti, én azt az álláspontot érzem magamhoz közel állónak, hogy mindenki csináljon, amit akar. Ha akar, szüljön, ha akar, ne szüljön. Mindkettőt lehet, hogy megbánja később, és az is lehet, hogy nem. Abban is egyetértek, hogy van egy hatalmas társadalmi nyomás az előbbi irányba (hogy szüljön), miközben nevezett társadalom aztán nem bánik igazán kesztyűs kézzel az anyákkal (sem). De fogok még bővebben is írni a témáról (a gyermekvállalásról, és tágabban a nyugati társadalmak szenvedéshez való hülye viszonyáról), de vonaton vagyok és most mindjárt beérünk az állomásra és úgyse szeretik az emberek a hosszú bejegyzéseket. 

 

Főleg leendő költözés

2015.01.12. 12:54 - címkék: Címkék: feminizmus nyafogás új lakás - 13 komment

Kaptunk kulcsokat az új lakáshoz, teleraktunk százezer dobozt a cuccainkkal, így mindenhol dobozok vannak, még mindig elképesztően sok holmi nincs bedobozolva, belázasodott a Lány és taknyos, és én is taknyos vagyok és rettenetesen fáj a torkom. Ezért a Lány nem tudott bölcsibe menni, mi meg nem tudtunk elmenni megrendelni a konyhaszekrényt, szóval pár nap csúszás, illetve, remélem, csak pár nap és mindjárt meggyógyulunk csodával határos módon. 

És még: 
isolde: - Egyszerűen nincs ötletem, hova férne el az új lakásban az íróasztalom, de valahova muszáj, de sehova sem fér, de én nem akarok olyan nő lenni, akinek nincs íróasztala, értsd meg, nekem az fontos, meg egyébként is rengeteget használom, és hatéves korom óta van íróasztalom, most az nem lehet, hogy ne legyen íróasztalom. 
Férj: - És ha kapnál helyette egy szép vasalódeszkát? 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása