Put a little something in our lemonade

Úgy kezdődik, hogy péntek délután négykor elhagyom a süllyedő hajót hazajövök a munkahelyemről, átöltözöm, tömegközlekedem Filatorigátig, aztán felhív a Húgom, hogy az elmúlt évek sikereivel ellentétben idén nem tudták becsempészni a szigetre a tequilát, úgyhogy itt isszák a bejáratnál, segítsek. Azért amikor mintegy másfél órával évi rendes szabadságom megkezdését követően már Martensben és gyöngyös nyakláncokban tequilát vedelek üvegből egy kerítés tövében a porban, akkor még én is azt gondolom, hogy na jó, azért ez már egy kicsit közhelyes. Fenti eseményekből kifolyólag húsz perc késéssel, de annál vidámabban érkezünk a Skunk Anansie-ra, ami komolyan minden várakozást felülmúlóan fergeteges, annyira erőteljes és agresszív, hogy az este további részében már az összes többi koncert erőtlen vinnyogásnak tűnik. Skin egy csomószor bejön a tömegbe, lépked a kezeken, meg szemérmetlenül hozzádörgölőzik az operatőrökhöz, akik brit palotaőröket megszégyenítve, szemrebbenés nélkül kameráznak tovább.

Hangos, provokatív, imádom.

Utána Húgomék Zagarra akarnak menni, persze nincs műsorunk és nem tudjuk, hol lesz, végül sikerül kideríteni, ennek során németül, angolul és franciául beszélünk egy francia fiatalemberhez, meg énekeljük neki, hogy wings of love at the end
will give us shelter again, aztán odaérünk az utolsó számra, ami pont ez.

Később már igazán csak a szokásos szigetes élmények történnek, megkeresem a férjemet a Világzenei színpadon, aki ott hallgat valami unalmas prüntyögést, találkozunk Noizzal a Hilltopnál, eszem pad thai-t sok pénzért, ami igazából spagettitészta csípős pirosarannyal meg egy kis káposztával, pörgetek magamnak erényt az Új Akropolisznál (akaraterő), belehallgatok három szám erejéig az Anima Sound Systembe, akik a civil színpadon lépnek fel elenyésző számú közönség előtt, aztán hazajövök a 11 órás hévvel.

Amúgy régen is voltak ilyen utcanévtáblák a Szigeten? Nekem most tűnt fel.

A múltkor meg, amikor áthívtak a sebészetre konzíliumba, hogy írjam le szakorvosi véleményben egy demens néniről, aki nem tudja, hol van, hogy demens és nem tudja, hol van, hogy aztán a beleegyezése nélkül levághassák a lábát, mert különben meghalna szepszisben, és beszélgettem az aranyos, nagyon öreg nénivel, aki totál nem volt képben, majd leírtam, hogy valóban nincs képben, és közben arra gondoltam, hogy jogszabály meg mindennapi gyakorlat ide vagy oda, ezért egészen biztosan a pokolra fogok jutni, és akkor kitaláltam, hogy ez így nem mehet tovább és bioetikát kell tanulnom. A bioetika az az egészségügy, orvostudományi kutatás és ezek határterületeinek jogi és etikai szabályozásával foglalkozó terület, a sotén a magatartástudományi intézet foglalkozik vele, fogalmam sincs, milyen mélységben vagy hatékonysággal. Egyetemen mintha lett volna ilyen tantárgy is, nem? Hogy etika. Konkrétan emlékszem a gyakorlatvezető bácsi nevére és arcára, de hogy ott mit tanultunk, arról fogalmam nincsen. Meg még valahol hallottam, hogy a CEU-n is van ilyen, az milyen jó lenne, mindjárt el is képzeltem, hogy megpályázom a kiváló szakorvosi ösztöndíjat és kárpótlásul az elmúlt 9 évért fizessen nekem az állam egy pár évet a CEU-n így hobbiból, hát nem? Nyilván erre nem vonatkozik, meg nem is szeretnék én aláírni olyan papírt, hogy még akárhány évig a magyar egészségügyben maradok, meg fel se vennének, meg a honlapjukról úgy tűnik, hogy ez nem egy önálló képzés, hanem valami keretében járhatsz ilyen kurzusokra, mellesleg a honlapot utoljára 2 éve frissítették, mondjuk akkor még szerepelt rajta az Ethics and Law of Psychiatry.

Ezekkel nem kell foglalkozni, néhány havonta kitalálok egy-egy új dolgot, amit tanulni akarok, aztán elmúlik. Dolgok, amiket kitaláltam, hogy tanulni fogok, de vagy bele sem kezdtem, vagy egy hónap után abbahagytam: spanyol nyelv, finn nyelv, salsa, taichi, krav-maga, jóga, kötés, horgolás, botanika, thai masszázs. Most így kapásból ezek jutnak eszembe. Ja, jogra is akartam járni egyetem alatt, meg egyszer az orvosközgazdász képzés is érdekelt, na ezek hamar elmúltak, meg jártam egy darabig az írókörbe, meg akartam gitározni is, az apukám vett is nekem egy gitárt, de azt nem vettem ki a tokjából. Rettenetes. Mindegy, most az a tervem, hogy tavaszig befejezem a jelenleg futó dolgokat, szerzek még két db papírt, és akkor egy kicsit nem vágok bele újba, hanem, mittudomén. Fekszem egy réten. Amúgy még gyermekpszichiátria szakvizsgát is szerezhetnék, hiányszakma, azt biztos finanszírozná az ösztöndíj (ha tényleg lesz ilyen), de nem vagyok biztos benne, hogy akarok-e olyat. Mármint egyáltalán ki az istennek kell még egy szakvizsga, semmi szükségem rá, értelmetlen, másrészt meg nem akarok mentálisan retardált gyerekeket meg ágyhoz kötözött gyerekeket meg ADHD-s gyerekeket nézegetni. Mondjuk a gyermekpszichiátrián izgalmas jogi és etikai kérdésekben és dilemmákban nem szenvednék hiányt, az is biztos.

Főleg nyaralás

A férjem meg szállást keres a nyaralásunkhoz bajor kisvárosban, felhívott pl. egy Zimmer frei-es nénit, aki mondta, hogy arra az időpontra neki nincs szabad szobája, de ha már úgyis jövünk, akkor legyünk olyan kedvesek és hozzunk neki Magyarországról 0,5 kg édes-nemes fűszerpaprikát. Szerintem cuki.

Hol is tartottam

Az volt, hogy valamikor a Volt-fesztivál környékén rájöttem, hogy már megint rettenetesen zavar engem, hogy felnőtt életemben még sosem volt pozitívban a bankszámlám, és én öreg vagyok már ehhez. Nagyjából ugyanekkor megtaláltak egy állásajánlattal, gyógyszercégnél. Ugyan nem kell ügyelni és csótánylakta helyen aludni, ahová megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő népeket hoz mentőautó vagy megbolondult vagy alkoholmegvonásban szenvedő tanácstalan sebész és belgyógyász kollégák hívják át az embert konzíliumba éjféltájban, de a munka maga rém unalmasnak hangzott, már attól majdnem bealudtam, hogy végighallgattam, mi a feladatkör, és alig valamivel fizettek csak többet, mint amit jelenleg keresek. Megdöbbentő. Jó, mondom, nem kell érte ügyelni, meg százezer feladat miatt idegbetegeskedni, meg konditerem van a cégnél, de én nem a munkahelyemen akarok sportolni, hanem attól földrajzilag különböző helyen, szerintem egészségtelen a főnököddel szomszédos gépen fekvenyomni. Meg hát rájöttem, hogy nekem csak a szám jár, és eszem ágában sincs otthagyni mindent, amit eddig megtanultam és elértem, és a pszichiátria még mindig a legérdekesebb dolog sajnos. Mindent összevetve szomorúan döbbentem rá, hogy nem ebben az évben fogok irreálisan sokat keresni. Szomorú.

Ez azután odáig vezetett, hogy a július hónapban durva takarékoskodásra adtam a fejemet, de úgy, hogy főztem otthon, hoztam magamnak a kaját és úgy döntöttem, 2000 forintból meglesz a heti össz élelmem, ez a valóságban 3-4000 lett/hét, de az is elég jó szerintem. A férjem külföldön volt, őt nem éheztettem. Még csak nem is ettem egészségtelenül, mindenféle zöldségnek szezonja van. Megirigyeltem a sógornőm rukkoláját is, komolyan, ilyen hatalmas bokrokban tenyészik a kertjében, elképesztően szánalmasnak tűnik mellette az 500 forintos zacskós pár szál nyomi rukkola, úgyhogy vettem magot és elültettem cserépben mintegy 5 hete. Kb. hat cm magas most, pedig tettem bele táprudat is, talán karácsonykor már lehet belőle enni. Meg nem is csak a pénz, hanem a többi erőforrásommal kapcsolatban is, mint idő és teherbírás, rájöttem, hogy mínuszban vagyok. Sokat kell aludnom, vigyáznom magamra, többet kell egyedül lennem. Még a Portishead-re se mentem le a Balaton Soundra. Meg a puccos edzőterembe se vettem bérletet, hiába, hogy nyári akció van, otthon dvd-re tornázni semmibe se kerül, nemigaz.

Úgyhogy a július nagyjából azzal telt, hogy üldögéltem a konyhapultnál, odakint a panelházak között szürke esőfüggönyöket terelgetett a szél, ettem a vajaskenyeremet és néztem, ahogy nő a rukkola.

Mostanra már meguntam persze, és menni akarok utazni idegen nyelvet beszélő országokba és koncertekre és táncolni és kiülős helyekre és vásárolni akarok új kanapét és szódásszifont és lapos sarkú cipőt és hosszúszoknyát és színes pulóvereket és drága elviteles kávékat és csokis sütit és mojitot és luxuskozmetikumokat és hajerősítő pakolást és haagen dazs fagylaltot és füstölt lazacos nigirit. Egyáltalán nem a szemránc meg a többi hülyeség a rossz az öregedésben, hanem hogy az ember veszít a felelőtlenségre való képességéből. Ha romlik a látásod, arra ott a szemüveg, de azt a képességemet, hogy amikor ötszáz forintom van hó végéig, abból szemrebbenés nélkül vegyek egy üveg pezsgőt, azt ki adja vissza? Kérem vissza.

And I'm proud of it

The times they are a changing

Szóval volt a Kollégám esküvője Szöszivel, akivel még sok évvel ezelőtt azon a héten jött össze, amikor én a férjemmel. Klassz volt, némi logisztikai nehézségek mondjuk adódtak, amennyiben úgy volt, hogy valaki levisz kocsival a helyszínül szolgáló vidéki településre, de én inkább meg akartam várni a külföldről érkező férjemet és együtt menni vonattal, végül késett a gépe és külön mentünk két egymást követő vonattal, aztán romantikusan összetalálkoztunk így több hét távollét után a lagzin. Nagyon cuki és szeretnivaló ifjú pár voltak, a katolikus esküvői fogadalomnál szerintem eleve nincs szebb, közben bejött egy tarka macska a templomba, de aztán kiment (nem tudom, ez jelent valamit babonaszinten?), a végén meg egy egészen a hagyományos Kolléga-féle házibulikhoz hasonlító buli bontakozott ki helyszíntől függetlenül. "Jó ég, Kollégád öltönyben, Niké terhesen... Mi jöhet még." - ezt mondta a férjem. Hát mindenféle új kalandok, gondolom.

Itt élned, halnod kell

Néni a buszon (hangjában keserű megvetéssel): - Hogy kicsinosították itt ezt a kis parkot, de minek.

Főleg nyafogás

Később a Bobekben (az nem egy ember, hanem egy kocsma, ahol Lammal voltam tegnap) felmerült, hogy lehet, hogy azért nem nevetek, mert a Volt-fesztivál óta nem ittam alkoholt, illetve, hogy azért, mert a Velvet-en megszűntek a kommentek. Szerintem az utóbbi. Ennél rémisztőbb, hogy csak az este egy részében beszéltünk zenéről meg zombikról, meg olyanokról, hogy mennyire lehet koherens világképet alkotni abból, ha a Földet egy elefánt tartja, aki egy gördeszkán egyensúlyoz egy tank tetején*, a másik részében komoly dolgokról, mint anyagi helyzet, szakmaváltás, illetve ezért tart itt ez az ország. Mi van, ha most már örökre megkomolyodtam? Aggasztó.

*A tankon mondjuk nevettem. Az vajon baj, hogy tankokkal általában fel lehet vidítani?

Me and them lonesome blues collide

Két hete nem nevetek, mármint nem vagyok szomorú, elvagyok, csak én szoktam néha hangosan nevetni, és ezt nem teszem két hete, és nem tudom, hogy azért, mert 1. a férjem elutazott munkaügyben és két hete nincs itthon, vagy 2. július 1-től megkomolyodtam és semmilyen felesleges dologra nem költöttem pénzt és semmit sem vásároltam. Érdekes.

We'll call her Nebraska Jones

Ezt meg most küldte az L. Nagyon tetszik.

Óhatatlan veszteségek

Idén kihagytam a Portishead koncertet anyagi okokból, és ki fogom hagyni a Skunk Anansie-t logisztikai okokból.

Főleg női dolgok

Ma voltam az Aviva-tornán, és magam is meglepődtem, hogy nem csalódtam benne. Nahát. Azon gondolkodtam hazafelé úton, hogy hol hallottam erről a módszerről, de nem sikerült felidéznem, mindenesetre annyit tudtam róla valahonnan, hogy jóga-szerű gyakorlatok, a kismedence izmainak dolgoztatásával a kismedencében vérbőséget okoz, és ezáltal növeli a peteérés, teherbeesés esélyét (meg mindenféle más bajokra is javasolják, de az nem érdekel). Azt hittem, ez valami világszerte ismert módszer, lelkesen rákerestem, hátha már valami tudományos kutatást is végeztek vele, erre nulla találat, kiderült, hogy a világ angolul beszélő részén nem is hallottak róla. Érdekes.

A módszer egy Aviva Gabriella Steiner nevű nő dolgozta ki Izraelben, ott a tanítványainak tanította, írt egy pár oldalas jegyzetet héberül, tőle megtanulta egy magyar nő, Tóth Lívia, ő elterjesztette itthon, és ennyi. Összesen egy brit csaj van, aki megtanulta Magyarországon, és azóta csinálja Angliában, szóval minden szempontból gyanús közelkeleti-keleteurópai módszer. Maga Aviva természetesen magyar származású, mint mindenki a világon.

A jegyzetből, amit Tóth Lívia lefordíttatott (rettenetesen) és kiadott magyarul, elég világosan kiderül, hogy Aviva a tornát angyalcsinálási céllal találta ki, a könyvben ismertetett esetek egytől egyig "akaratuk ellenére másállapotba került" leányok, akik torna nélkül férjhez menéshez kényszerültek volna, vagy ki kellett volna hordaniuk megerőszakolójuk magzatát. Kicsit középkori hangzású eseteket említ a hetvenes évekből, mintha még nem lett volna fogamzásgátlás meg esemény utáni tabletta, dehát sose voltam a közelkeleten, mittudomén, mi van ott. Aviva balerina volt egy operaházban, gondolom, ott karriergyilkosnak számított egy véletlen baba. Szerencsére Aviva és/vagy tanítványai a több évtized alatt rájöttek, hogy ha a gyakorlatokat csak heti kétszer, rövid ideig végzik, és az ugrálásokat meg a rázkódós gyakorlatokat mind kihagyják belőle, akkor enyhébb hormonzavarok rendezésére is alkalmas lehet, meg a meddőség bizonyos eseteinek kezelésére is.

Ez rém ezoterikusnak hangzik, és nem, tényleg nincsenek hatékonyságvizsgálatok, én is hiányolom őket. Ugyanakkor dr. Vígh Béla jógakurzusán nevelkedtem, aki az anatómia tanárunk volt, valamint jógi, és féléves kurzusán az összes jógapozíció élettani hatását megtanította. Hogy ha így rakod a nyakadba a lábad, akkor ebben meg abban a hasi érben csökken a véráramlás, amabban nő, az autonóm idegrendszerrel ez történik, fejenállás alatt a nyomásviszonyok a mellkasban így változnak, ez a szívműködésre úgy hat. Sokszor elaludtam az előadáson, amiért ezúton kérek elnézést, nem is tanultam meg a jógapózokat, de azért a szemléletformáló hatása nem maradt el. Mégpedig az a végtelenül materialista szemléletem alakult ki, hogy minden misztikus keleti tornagyakorlat, meditáció, illetve gyanús pszichoterápiás beavatkozás úgy hat ránk, hogy élettani funkciókat változtat meg. A legtöbbet már tudjuk mérni, raktak már buddhistákat fMRI-be, hadd ne részletezzem. Az Aviva-torna semmi más, mint az izmaink segítségével, izompumpa révén alhasi vérbőség okozása, ezáltal a női szervek vérellátása javul, meg esetleg a mozgástól enyhébb letapadások helyrejöhetnek. Hogy célzott sportolással változtatható az emberi szervezet állapota, az meg azért evidencia.

Ráadásul a tanfolyamot egy olyan csaj tartotta, aki a Testnevelési Egyetemen végzett, és majdnem végig teljesen értelmes dolgokat mondott az emberi szervezet működéséről. Nem voltak sem füstölők, sem színes kendők, sem hippik, sem hastáncosok, maga a mozgás pedig kifejezetten fárasztó volt, hasizom és fenékizom gyakorlatokat is tartalmazva. Szimpi. Egyszer megtanítják, és utána otthon kell csinálni heti kétszer fél órát, annál többet tilos, és az oktató csaj szerint három hónap alatt van eredménye. Meglátjuk. Mármint azt, hogy képes leszek-e rendszeresen csinálni, ugyanis nem éppen a fegyelmezett, rendszeres életmódomról vagyok híres.

Kicsit úgy érzem, mentegetőznöm kellene, amiért orvos létemre, ahelyett, hogy hormontartalmú készítményeket szednék, ilyesfajta boszorkányságra adom a fejemet, dehát mit tegyünk, a fél családom jógázik, tai-chizik és/vagy gyógymasszőr, különben meg már egyetem alatt is én voltam a furcsa lány, vegetariánus voltam, mindig elolvastam a horoszkópot és pszichiáternek készültem, mit vártunk.

Everything that money could buy but freedom

A rezidensek, ha aláírják, hogy 10 évig az állami egészségügyben maradnak, kapnak havi plusz 100 forintot, úgyhogy már nettó 200 körül fognak keresni. Az internet szerint a szakorvosok, akik ennél kevesebbet vagy ugyanennyit keresnek a sok év tapasztalattal, majd emiatt szívatni fogják a rezidenseket. Jé, ez nem jutott eszembe, hogy szívatnom kéne a rezidenseket (mármint még jobban, mint ahogy eddig szívattam őket, muhahaha*). Attól valóban szomorú vagyok, hogy én nem fogok többet keresni a jelenleginél, de erről nem a rezidensek tehetnek. Sajnos a szakorvosok sosem fognak a rezidensekhez hasonlóan összefogni, úgyhogy maradhatunk is ennyiben. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy azért lelkileg rosszul érinti majd a több éves gyakorlattal rendelkező szakorvost, hogy a rezidense többet keres nála. Ugyanakkor azt is el tudom képzelni, amikor szegény rezidens leszakvizsgázik, és onnantól kezdve ahelyett, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan többet keresne (én ilyen 15-20 ezer forinttal keresek többet az első szakvizsgám óta, a második nem változtatta a helyzetet), inkább úgy nettó 70-nel kevesebbet fog.

Szóval innen nézve számos hátránya van ennek a döntésnek. De tény, hogy ha olyan rezidens vagyok, aki biztosan tudja, hogy 10 évig még nem fog innen elmenni, akkor meg klassz. Hé, ha ebben az érában rezidenskedtem volna, most lenne hatmillió forintom?? Vehetnék a húgomnak egy lakást? Áh, nyilván elvertem volna borra meg leányra könyvekre meg utazásra, gondoljuk inkább ezt. Mondjuk azok a rezidensek, akik például tavaly végeztek, eléggé megszívták, ha jól értem.

Amúgy különben hogy dönti el azt az ember végzéskor, hogy a következő egy évtizedet a magyar egészségügyben fogja tölteni? Most utólag megérte volna, mert már 9 éve itt vagyok, egy évet kibírok még, tehát diplomaosztáskor nyugodtan aláírhattam volna a nyilatkozatot, hogy 10 évre ideláncolom magam, de akkor erről fogalmam sem volt. Honnan lehetett volna azt tudni 24 évesen, hogy 34 éves koromig mi lesz? Még normális pasim se volt. És ha beleszeretek egy hallgatag, litván fül-orr-gégészbe? És olyan országba akarok disszidálni, ahol kevesebbet keresek? Vagy ha beleszeretek egy világutazóba és Kambodzsában önkénteskedek? Jó, tudom, nagyon valószínű szcenáriók. Mindenesetre, remélem, a mai fiatalok nálamnál érettebb gondolkodású népség, mert hogy én nem tudtam volna érdemben bölcsen mérlegelni egy ilyen döntést, az tuti.

Hát, kíváncsi vagyok, hová vezet ez.

*Jó, szántszándékkal sohasem szívatnám őket, de tény, hogy én inkább lényegretörő vagyok, mint kedves.

Semmi különös

Megkomolyodtam különben, a múlt héten, ismét elkezdtem precízen vezetni a bevételeimet és kiadásaimat, naponta elmosogatom az edényt, és minden szempontból csendes, visszafogott életet élek. Minden szempontból ki szoktam meríteni a készleteimet, anyagilag, időben és teherbírás szempontjából is, hát most nem ez van, kímélő életmódot tartok. Sokat alszom, alig nézek tévét. A Filozófus plusz a fele banda szabin van, különben ez egy ilyen közismert paradoxon, hogy jobban lehet dolgozni, ha a kollégák egy része szabin van? Érdekes. A férjem meg elutazott hetekre, így aztán olyanokat csinálok, hogy sült cékla, ő ugyanis nem szereti a céklát, de az hagyján, másfél óráig kell sütni. Igen, hazajövök a napsütötte 10. emeleti panelba, ahol 38 fok van a konyhában, és utána másfél órára bekapcsolom a sütőt, bizony. Azért van a nyár, hogy meleg legyen.

And I'll bet you'll feel nuts

Szóval a jelen pillanatban még van olyan sós mogyoró az országban, amelyik nem kerül sokkal többe egy doboz Xanaxnál (Frontin=Xanax), de ez vélhetőleg már nem marad így sokáig. És mind a kettő milyen hamar elfogy. Exem mesélte, hogy nagyjából 16 éves korában volt egy nyár Kőszegen, amikor 25 forint volt egy gombóc fagyi és 23 forint volt a kisfröccs. Igen, ez nagyjából meghatározta a 16 éves fiúk fogyasztási szokásait arra a nyárra.

Azt szeretném ezzel mondani, hogy szerintem baj, hogy az országnak az a fele, amelyik nem alkoholista, az xanaxfüggő, és igen sajnálatos, hogy fűnek-fának felírják az orvosok és még olcsó is.

Ezt már szeretem

Megdőlt a melegrekord a konyhában, amennyiben délután 39 C-ot mutatott a hőmérő (most meg 49 C-t, de most pont rásüt a nap.)

Rule Nr. 22 - When in doubt, know your way out

Ma azt álmodtam, hogy valami vidéki egyetemen véletlenül összefutottam valahavolt kedvenc Főnökömmel, és elkezdtem arról faggatni, hogy mennyire vált be neki a pszichiátriával való szakítás, nem hiányzik-e, lehet-e pszichiátria nélkül élni, ha már az ember egyszer belekóstolt, esetleg mit gondol, én tudnék-e, és pont mire válaszolt volna, odajöttek más kollégák (akiket az álmomban ismertem, de igazából nem) és elterelték a beszélgetés fonalát. Vajon mit titkol előlem a tudatalattim? Nem, nincs kilátásban semmiféle szakmaváltás a részemről.

Az álmom későbbi részében már semmi extra nem történt, magam mögött hagytam a vidéki egyetemet és a fenti szereplőket és egy elhagyatott házba értünk ismerős fiatalokkal, az elhagyatott ház tárgyaiba valahogy a Gonosz költözött, és gonosz démonok az ismerős fiatalokba is átköltöztek, engem pont az a lány támadott meg, aki a mozgásterápián csoporttársam volt és nagyon jóban voltunk, gyorsan elszaladtam, persze mint rendes álomban, csak csigalassúsággal tudtam szaladni, utolért, és verekedés közben elmagyaráztam neki, hogy dehát mi jóban vagyunk, és a barátságunk legyőzte a gonosz démont (így kihunyt a csaj szemében a piros fény, mint a filmekben) és megkönnyebbülten ölelkeztünk össze a kihalt utcán. Igen, olyan lány vagyok, aki nyálas hepiendet álmodik a zombis rémálmoknak.

Clap your hands if you're working too hard

A Volt-fesztiválon nagyon hideg volt, a Ting Tings nekem is tetszett, valamint soha többé nem iszom alkoholt.

"A magyar bloggerek a rendszerváltás nagy vesztesei"

A Médiatörvény kapcsán elő is kerestem a Bloggerigazolványomat, amit annak idején protekciós úton kéz alatt szereztem, anélkül, hogy bloghu-s lennék, vagy hogy levizsgáztam volna (ezért tart itt ez az ország). Közben találtam egy régebben eldugott és elfelejtett tábla Lindt csilis csokit is. Már megérte.

Így néz ki, belül meg kell adni az adataidat, anyád vércsoportját, nullás adóigazolást, szgk. rendszámát. Az apróbetűs rész szerint kommentelésre is jogosít, mindemellett a jelen körülmények között nem tartanám haszontalannak külön kommentelőigazolvány kiadását, természetesen megfelelő feltételekhez kötve.

Sleeping keeps you young and beautiful and you don't have to worry about reality

Miután délután fél 1-kor két kávé után még mindig csak félálomban kóvályogtam*, megittam az egyik Húgomtól kapott energiaitalt (1000 mg taurin, 120 mg koffein, 25 mg guarana, 25 mg ginzeng, 50 mg inozitol), hogy majd attól biztos tíz perc alatt kiporszívózok, elmosogatok, teregetek, mosok, kivasalok, hajat mosok és beszárítom, esetleg írok egy-két tudományos cikket** meg megváltom a világot, aztán persze. Semmi nem történt, csigalassúsággal szenvedve elmostam pár bögrét meg a helyére raktam néhány pólót. Kb. mindegyik után leültem pihenni, egy ponton pedig komolyan azon gondolkodtam, hogy lefekszem kicsit délután aludni. Reménytelen eset vagyok-e.

*Munkaszüneti nap van az egészségügyben, a férjem meg Volton.

**Ja, elfogadták az egyik cikkünket, egy olyan régit, ami még A Cikkemnél is régebbi. Vivát, vivát.