Főleg gondatlanság
Olvastam Mollynál, hogy valamiért foglalkoztatják a gyermekgyilkos pszichopaták, és azon gondolkodtam, hogy engem meg azok a bűnügyek szoktak sokáig foglalkoztatni, amikor tényleg valami véletlen gondatlanság okoz tragédiát. Például harmadévben (vagy negyedévben van közegészségtan?) tanultuk közegből, hogy a sóskában oxálsav van, meg ha nitráttartalmú műtrágyával trágyázzák, akkor benne lesz a levelében a nitrit/nitrát is, ezek felnőttre nem veszélyesek, de kicsi csecsemőnek túl nagy dózisban emiatt nem szabad adni, és elmeséltek egy történetet, amikor a védőnő tiszta jóakarattal vashiány miatt egy család mindkét pici gyerekének sóska főzőlé itatását javasolta, és mindkét pici gyerek meghalt. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán igaz-e, de azóta is megjegyeztem. Vagy amikor pár éve a szülők elfelejtették behúzni a kéziféket a kocsiban és az egész autó a benne lévő két gyermekkel belegurult a Dunába. Meg volt egy fiúm, akit csecsemőkorában a nála 2-3 évvel idősebb bátyja betakart valami szőnyeggel, hogy ne fázzon, de a fejét is, és mire megtalálták a szülei, majdnem megfulladt (végül semmi baja sem lett, egészséges felnőtt).
Azon szoktam gondolkodni az ilyen esetek kapcsán, hogy ezek az emberek aztán hogyan élik túl? Mármint nem a volt fiúm, ő úgy élte túl, hogy a szülei felfigyeltek a nagy csendre és megtalálták, hanem az ilyen gondatlan elkövetők. Mert ha mondjuk valami olyasfajta tragédia ér, amitől poszttraumás stressz zavart lehet kapni, megerőszakolás, kirablás, háború, már azt is nehéz beilleszteni az élettörténetbe és helyet találni neki benne, a traumatúlélők sokszor úgy gondolják, hogy nekik most már akkor végetért az életük, innentől nincs értelme. Valamiért azt gondolom, hogy azt mégis könnyebb lehet túlélni, értelmezni, helyrerakni, mint azt, hogy véletlenül, sőt, mi több, jószándéktól vezérelve megöltem valakit, pláne, ha olyat, akit amúgy szeretek.
Például a sóskás sztoriban szereplő anyukával mi lett aztán, vagy a kézifékes apukával? Vagy mi lett például azzal az amúgy rendesnek tűnő fiúval, aki tavaly elaludt a volánnál és behajtott a tömegbe valami buszmegállóban és három embert gázolt halálra? (Tényleg érdekel, írjátok meg.) Mi lesz ezekkel az emberekkel utána? Gondolom, ha nem ők a Stohl András, akkor letöltik a börtönbüntetést, aztán? Odabent dumálnak a börtönpszichológussal, aztán hátha még lesz később rendes életük? És egyébként, olyan páciensekkel, akik közúti balesetben idegen ember halálát okozták, találkoztam már nem is eggyel, de mindegyik még viszonylag friss esemény volt. Engem inkább az érdekel, hogy később, hosszú távon az ilyen tragikus történetek "bűnösei" hova jutnak. Tudott-e az az anyuka aztán szülni még gyereket és azt felnevelni, vagy szépen megkattant, vagy öngyilkos lett? Vagy eltelik 5-10-20 év, és az ember beletörődik, hogy így alakult, mindkét gyermekemet kinyírtam véletlenül, és tud élni ezzel a tudattal? Gondolom, más választás nagyon nincs, mint élni tovább és vinni magaddal az emléket életed végéig.
A pszichopata gyilkosok nem érdekelnek, az ún. "emberi gonoszság" nem különösebben izgat, tudom, hogy van bennünk kegyetlenség meg gonoszság, mindannyiunkban, aztán van, aki szabadjára is engedi. Maximum néhány másodpercig tudnak foglalkoztatni a családjukat évtizedekig a föld alatt fogvataró "rémek" meg kislányokat elrabló pszichopaták, meg milliókat kivégző háborús bűnösök. Az tiszta sor. A valóban gondatlan, elhanyagoló szülők esetei sem izgatnak fel, az is tiszta sor, ha fejbecsapod a csecsemődet, mert sír a Barátok közt alatt, vagy nem adsz neki enni egy hétig, mert WoW-ozol, az azért kevésbé véletlen. Az igazán véletlen gyilkosság sokkal, de sokkal ijesztőbb és érthetetlenebb. Annak hol a helye az univerzum rendszerében? Az miért van?
Úgy döntöttem, hogy ma este semmi értelmeset nem fogok csinálni, hanem sajnálni fogom magam programszerűen a kanapén. Annyi rossz hírt kaptam ezen a héten, eső esik, férjem Volton, igazán minek hősködjek itt házimunkával vagy szakirodalom-olvasással vagy pozitív átkeretezéssel. És milyen szerencse, mert így végre láttam egy Fluor Tomi klipet.
Shut the fuck up, next
A kuruzslókról még eszembe jutott ELIZA, találtam is működő verziót a neten, itt van. (Ha az nem megy, itt van egy másik, de ez nem olyan jó.) Eliza az első chatbot program volt, egy Weizenbaum nevű figura programozta a hatvanas években, hogy rogersi pszichoterápiát műveljen. A rogersi pszichoterápia nem annyira bonyolult, összefoglal, visszatükröz, szóval pár panelből össze lehet rakni, a felhasználók csak több mondat után jöttek rá, hogy géppel beszélgetnek. Innen ered a mesterséges intelligenciakutatásban használatos Eliza-effektus fogalma, ami azt jelenti, hogy az emberek öntudatlanul is hajlamosak a számítógép viselkedését/gondolkodását emberihez hasonlónak tartani, még akkor is, ha ésszel tudják, hogy nem az. Például, ha kiírja a képernyő, hogy Thank you!, akkor azt gondolod, hogy hálát fejez ki, holott csak egymás mellé rakott pár betűt. Magyarul, mentalizáljuk a gépeket is, bár WALL-E óta ezen nincs mit csodálkozni.
Ami igazán vicces persze, az a sarcastic Eliza, azaz a rogersi pszichoterapeutaprogram szarkasztikus verziója.
You say: i need help
Elisa responds: You're the one with a pathetic life. Don't expect me to help.
Milyen csonka ma a Hold
És különben meg azt az információt, hogy a megírt tananyagért mégsem mostanában fogunk pénzt kapni, hanem a ködös, kiszámíthatatlan jövőben talán egyszer valaha, miért a premenstruális időszakban kell velem közölni, amikor érzékeny vagyok és kiszolgáltatott?
Túl sokat vagyok a munkahelyemen
Tehát a következő diagnosztikai kategóriát szeretném javasolni a DSM VI.-ba:
F100.00 Nemlétező Betegség*
A. A betegnek valami baja van, amely létező diagnosztikai kategóriába nem sorolható be.
B. A tünetek klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, foglalkozási vagy egyéb fontos működések romlását okozzák, illetve hospitalizációt tesznek szükségessé vagy pszichotikus jelleget öltenek.
C. A tünetek nem kémiai anyag vagy általános egészségi állapot közvetlen hatásának tulajdoníthatók.
D. A tünetek minimum 6 hónapig fennállnak.
Jelölendő, ha:
Atípusos jelleg
Visszatérő lefolyás
Pszichotikus tünetekkel
A kezeléssel kapcsolatos kutatásokat viszonylag könnyű megtervezni ("XY szer hatása nemlétező betegségben: randomizált, kontrollált vizsgálat", "Z pszihoterápiás módszer hatékonyan csökkenti a nemlétező betegség tüneteit"), bár kicsit tanácstalan vagyok, hogyan fogjuk a komorbiditást vizsgálni. Nyilván hamarosan megjelennek majd a betegek és hozzátartozóik civil szervezetei (Nemlétező Betegségben Szenvedők Érdekvédelmi Fóruma, ill. Önsegítő Klubja, ill. Anonim Nemlétezők), és nagy zajt fognak csapni a diagnosztikai kategória ellenzői is, akik szerint a nemlétező betegség nem létezik, de akkor már késő lesz.
*Tudós kollégám javasolta az F100.90 Nemlétező betegség MNO kategória felvételét is. Olyan nemlétező betegségek sorolandók ide, amelyek nem merítik ki egyik specifikus nemlétező betegség ismérveit sem.
Boszorkányok, kuruzslók, szalmakoszorús paráznák
"A psychoterápia orvos kezébe való, hogy miért, fentebb már említettük. Nem mulaszthatjuk el azonban megemlíteni, hogy a psychoterápiával igen sokan visszaélnek. Mi helytelennek tartjuk, még ha képzett psychológusok és lelkészek próbálkoznak is a psychoterápiás módszerekkel. Psychopatológiai ismeretek nélkül még a jóravaló gyerekgyógyász és pedagógus is árthat psychoterápiás jellegű tanácsával.
A psychoterápiával visszaélőket általában három csoportra osztjuk: kuruzslókra, fanatikusokra és közönséges csalókra. E három csoport között éles határt vonni nem lehet.
Kuruzslónak nevezhetjük azokat, akik anélkül, hogy ismernék a gyógyeljárás lényegét, hatásmódját, valamint a kérdéses betegség mibenlétét, szuggerálnak, hypnotizálnak, analizálnak, gyógyszereket rendelnek el és mindezek ellenében ellenszolgáltatást fogadnak el.
Fanatikusoknak olyan súlyos psychopata egyéneket tekintünk, akik ellenszolgáltatás nélkül is teljesítik fentieket, gyógykezelésük helyességéről meg vannak győződve, illetve azt különböző együgyű elméletekkel igyekeznek alátámasztani.
Végül csalóknak nevezhetjük azokat, akik olyan esetben is hypnotizálnak, szuggerálnak, analizálnak, ill. egyéb gyógymódokat folytatnak, amikor a gyógymódoknak az adott esetben való alkalmatlanságát maguk is tudják, de teszik azt pénzszerzés vagy reklám céljából."
Nyírő Gyula: Psychiatria. Medicina, Budapest, 1961. 320-321. Idézi: Buda Béla: Az elme gyógyítása. Háttér Kiadó, Budapest, 2011.
A hatvanas évek óta a képzett psychológusokat mindenféleképpen, de bizonyos körülmények között gyerekgyógyászokat, pedagógusokat, illetve lelkészeket is alkalmasnak tartunk adott psychoterápiás beavatkozások művelésére. A többi rész igazságtartalma változatlan.
Victory shall be mine
Húgom hozott nekem energiaitalokat Londonból. 120 mg koffeint tartalmaznak (a Red Bull 32-t).
És boldogan éltek, míg
Tehát a csótány beszaladt az ágy alá és nyoma veszett, a falon pedig volt egy nagy, hatlábú, ismeretlen rovar, akkor gondolkodtam, hogy végülis a falon lévőt le tudom csapni papuccsal, és reménykedhetek, hogy éjszaka, amíg alszom, nem jön elő a csótány 2300 társával, de aztán eszembe jutottak a Zombiland c. filmből a túlélés szabályai
és inkább fogtam a cuccomat és felmentem két emelettel feljebb egy másik szobába aludni. Reggel pedig már háromnegyed nyolckor elkezdtem hisztériázni az illetékeseknek, ami olyan meglepő hatékonysággal járt, hogy fél kilenckor itt voltak a csótányirtók.
További traumák érnek a magyar egészségügyben
És tessék, basszus, ott a csótány, pont bemászott az ágy alá, mire megölhettem volna. Mármint az ügyeletesszobában, az alá az ágy alá, amin alszom. Csótány! Most kellene azt csinálnom, hogy szépen felállok, kisétálok innen, nevet változtatok és Kaliforniába költözöm. Igen, tudom, hogy Kaliforniában is van csótány.
El kéne húzni az ágyat, de mi van, ha mögötte van még ezerkettő?
Mostmáraztán, komolyan
"Ahogyan még vagonrakodást is vállaltak 25 évvel ezelőtt az orvostanhallgatók, a mostani rezidenseknek is dolgozniuk kellene a tanulmányaik mellett."
Azt szeretném mondani, hogy:
A rezidensképzést ugyan valamilyen oknál fogva képzésnek nevezzük, de az valójában azt jelenti, hogy az ember bemegy egy kib. kórházba és ott ideális esetben napi 8 órában, a valóságban ennél több órában melózik. A rezidens munkája a viziten való részvétel, betegfelvétel, betegvizsgálat, a szükséges labor- és egyéb vizsgálatok megrendelése, zárójelentések írása, illetve szakmától függően a sebkötözéstől a szüléslevezetésen át az intubálásig az adott beavatkozások. Jó esetben az is a feladata, hogy ezekről referáljon a szakorvosnak, rosszabb esetben magára van hagyva, aztán boldoguljon, ahogy akar. Én nem tudom, kinek volt az érdeke ezt "képzésnek" nevezni és ki áll emögött, de az elmúlt években annyi visszaélést hallottam ezzel a kifejezéssel, hogy most komolyan betelt a pohár. A rezidensek nem kib. előadásokra meg gyakorlatokra járnak, hanem dolgoznak, basszus. Nem ösztöndíjat kapnak, hanem fizetést, munkáért.
Jó, legyünk korrektek, a két év ún. "rezidensképzés" alatt van pár tanfolyam, pl. a trafós tanfolyam, ahol megtanítanak vérátömlesztést csinálni, meg egypár ilyen eü jog, eü közgáz kétnapos képzés, arra már nem emlékszem, ott mit tanítottak, régen volt. Ezeket leszámítva a tanulás formája az az, hogy dolgozol különféle osztályokon és ezáltal megtanulod, amit ott csinálnak. Tényleg lehet így tanulni, én is úgy tanultam meg, mittudomén, vénás injekciót beadni, hogy rezidenskoromban ez volt az egyik feladatom.
Szóval, a "dolgozniuk is kéne tanulmányaik mellett" kicsit meglepő ebben a kontextusban. A rezidens nem orvostanhallgató, hanem olyan, végzett orvos, aki még kezdő. A rezidens már dolgozik.
Mellesleg, a rezidensek nem tudom, hány %-a, de szerintem az összes dolgozik minimum egy mellékállásban. Általában háziorvosi ügyeleteket szoktak vállalni. Normális ember nem vállal háziorvosi ügyeletet, mert keveset fizetnek és rosszak a munkakörülmények, a rezidensek nélkül már rég összeomlott volna a rendszer. Egyes összeesküvéselméletek szerint ez az egyik oka annak, hogy nem emelik a rezidensek fizetését: akkor nem vállalnának 25 mellékállást és végképp összeomlana az egészségügy, mert nem lenne ember. Mondjuk, szerintem nem ez az oka.
A rezidensek persze egy dolog, én nem vagyok az, hanem szakorvos vagyok, és így keresek keveset. Azzal meg már nem kéne jönni, hogy akkor dolgozzak a tanulmányaim mellett, mert jelen pillanatban kettő darab mellékállásom van. Persze, elmehetnék még pluszba hétvégén vagont rakodni, és egyébként sokkal jobb lenne, ha mellékállásban nem szellemi munkát kellene végeznem, hanem valami fizikait, csakhát utóbbiak általában rosszabbul fizetnek. Ennek ellenére tudok olyan 40 éves reumatológusról, aki hétvégenként Ausztriában takarít, szóval ne aggódjunk, nincs még minden veszve.
Nekem a konkrét problémám az az, hogy a nővérek szerint csótány van az intézményben és az ügyeletesszoba környékén is láttak már, és a vagonrakodás az egy dolog, de hogy olyan helyen kell aludnom, ahol csótány van, azt nem tudom, hogyan fogom lelkileg helyretenni magamban.
Update: ugyanerről Dr. Morcznál.
Főleg eltiltotta
Megjegyzem, a pszichiátria jelen állása szerint, legalábbis a nyugati kultúrkörben az öngyilkosság kóros dolog*, olyannyira, hogy az önmagára közvetlenül veszélyes, tehát öngyilkosságot elkövetni készülő embert akarata ellenére is be kell vitetni a zárt osztályra és ottan kikezelni az elmezavarból. Ugyanakkor az 1981-es ír éhségsztrájk halálos áldozatainak már eleve nem öngyilkosságot, hanem "önmaga által előidézett éhhalál"-t állapítottak meg halálokul, amelyet később a hozzátartozók tiltakozására sima "éhhalál"-ra módosítottak. Szóval, nem tudom, az éhségsztrájk által előidézett öngyilkosságforma végtére is minek számít. Szerencsére kevés mártírt hoznak ügyeletben.
*Igen, az öngyilkosság medikalizálódása egy vitatható és bonyolult kérdéskör, szociológusok kezébe való.
"Rám tekeredett a hétköznapok valóság, mint valami nehéz és túlságosan szűk ruha."
Citrom ellen citromfű
Ez lett a citromfűszörp. Mekkora mázli, hogy tavaly Volt-fesztiválkor itt tanyáztak Húgom haverjai, és anyukám nem dobta ki az üvegeket (nem, mi nem iszunk vodkamartinit, hová vezetne az). Ezt a receptet csináltuk, hát, remélem, iható, mert jó sok lett.
Még egy kör
Közben tegnap becsatlakozott a férjem is, ettünk az újonnan megnyílt Deák étteremben csülköt. Vagyis csak én ettem csülköt, de értsétek meg, muszáj volt, már 4 napja nézem kiírva a táblájukra a csülkös ételeket, és eleget bicikliztem, megérdemlem. Ma meg elbicikliztünk Brennbergbe, ahol vendégül lettünk látva pogácsával meg bodzaszörppel, aztán még vettünk maci alakú jégkrémet is a kocsmában. Visszafelé Görbehalmon a tó mögött átmentünk Ágfalvára, a Fehér-úti tónál kezdődik az út, az nem egy kifejezett bringaút, hanem hepehupás, agyagos földút, szerencsére lefelé kell rajta gurulni. Pipacs, tó, út, gólya, rét.
Ágfalván van a sórogom vidéki birtoka, úgyhogy ott is vendégül lettünk látva bodzaszörppel meg kávéval (azért így lehet kirándulni), részemről evett az irigység, ők is erdő melletti házban laknak kerttel, ahol úgy nő a rukkola, mint a dudva. Ágfalváról meg már csak begurultunk Sopronba, kicsit esett az eső, de annyira azért nem, hogy felvegyük az esőkabátot. Ez az útvonal. Nagyon jó, mert odafelé emelkedik, visszafelé lejt. Kattintva ott vannak a részletek, ha valakit az érdekel.
Ma még meghív minket vacsorázni az anyós a születésnapja alkalmából (errefelé ez így megy), holnap pedig csinálok citromfűszörpöt, aztán vége is az idillnek.
További nyaralás
Először is találkozom Kalibbal és cuki gyerekeivel, még épp időben, mielőtt elköltöznének, kapok tőlük csokit (hű, kicsit elolvadt), azután elbiciklizem Fertőrákosra (kb. 8 km, meg vissza is 8 km). Oda vezet egy bicikliút, amit még sose próbáltam, mert gyalog szoktam menni, vagy busszal, de majd most. Mindjárt egy nagyon hosszú, kellemes lejtővel kezdődik, amiről lehet sejteni, hogy visszafelé el fogok rajta pusztulni, és tényleg. Utána meg az erdőben vezet az út, majdnem végig kavicsos, így néz ki. Van rajta sikló is, vagy mi ez.
A Tómalom mögött vezet el, ami egy tó, a másik felén van kiépített fürdőhely is, ez a horgászhely, nem lehet benne fürödni meg különben is elég algás, de horgászok nincsenek, úgyhogy visszafelé napozok a stégen.
A bicikliút legvége dombon felfele vezet, úgyhogy beesem a nagyszüleimhez.
isolde (lihegve): - Biciklivel jöttem, adjatok vizet, hadd üljek le.
Nagypapa: - Jah, ugyan már. Negyven évig naponta oda-vissza, télen-nyáron így jártam be Sopronba.
isolde: - Télen? De ha hó volt?
Nagypapa (magától értetődően): - Hát akkor azon a részen, ahol túl sok hó volt, felvettük a biciklit a vállunkra és gyalogoltunk. Na jó, hát ha akkora hó volt, akkor már eleve gyalog mentünk.
Elküldenek a boltba, az vicces, utoljára 12 éves koromban mentem le bicilkivel a fertőrákosi boltba, ugyanaz a bolt van, a nagymamám ad pénzt, hogy magamnak is vegyek valamit. Veszek magamnak pálcás jégkrémet, a pálcájával nyerek még egy jégkrémet, aztán visszajövök.
Fertőrákos így néz ki.
Na megyek, iszom egy kávét.
The old hometown looks the same
Keresztül-kasul bicikliztem Sopronon, elmagyaráztam a volt könyvelőmnek, hogy nem érdekel a munkám (itt dobott egy hátast, még én csodálkoztam, hogy ennyire csodálkozik), mert én már háztartásbeli akarok lenni, borsót fejteni, lekvárt főzni, gyereket nevelni* (amikor már tudott beszélni, azt mondta, nahát, hogy minden nő életében eljön egyszer ez a szakasz. Komolyan olyannak néztem ki, mint akiből ez hiányzik? ennyit az emberismeretről), aztán nézegettem termeket a tervezett mozgásterápiás hétvégéhez, amelynek során igen segítőkész emberekkel találkoztam, beleértve volt iskolatársat is, aztán elmentem a leendő könyvelőhöz, akinél lealkudtam az árat (még így is nagyságrendekkel több, mint az előző, de olcsóbb, mint Pesten).
Sopronban biciklizni klassz, mindenhol átengedtek az autósok, vannak bicikliutak is, az egyetlen hátránya, hogy állandóan és mindenhol dombok vannak, totál kikészültem. De komolyan, öreg vagyok én már ahhoz, hogy a Patak utcán tekerjek felfelé.
Ezt ettem ebédre itt, jegeskávé Illy kávéból vaníliafagylalttal, puncsos mignon, banános mignon. God I love this place.
Aztán elkezdett jönni nagyon a fekete felhő nyugatról, meg fújni a szél, és nekem eszembe jutott az időjárásjelentés, úgyhogy gyáván hazatekertem, pedig még nincs vihar.
*Ja, nem vagyok terhes, ezeket mindig félre szokták érteni az emberek.
Vizet prédikál
Itt van egy érdekes cikk a hamburgeradó vs. alkoholizmusról a bioetika blogon, én addig elbiciklizem a könyvelőhöz. A mindenkori kormányok alkoholprevenciós politikájából szerencsére már lelkes egyetemista koromban kiábrándított egy kormánytag a stockholmi reptér várótermében (a Fiatalok és alkohol nevű miniszteri konferencia volt, ahová azért jutottam el én, mert kb. én voltam az egyetlen alkoholprevencióval foglalkozó, angolul beszélő huszonéves az országban, nagyjából annyi a sztori, hogy a WHO-s arcok nagyon lelkesek és pozitívak voltak, a politikusarcok meg nemtörődömek és lekezelőek, és a csávó kvázi pofán röhögött, amiért lelkesedtem.) Én különben szeretem az alkoholt*, nem lennék boldog, ha még ennél is drágább lenne, az viszont nagyon boldoggá tenne, ha nem nyomorúságos állapotban lévő alkoholistákkal és traumatizált családtagjaikkal lenne tele az egészségügy minden szeglete.
*Különösen a pálinkát, aztán az egyéb töményeket, a whisky-t talán kevésbé, a Becherovkát pedig utálom, de az elmúlt hétvége tapasztalatai szerint létezik olyan zene, amikor már ráfanyalodom.
A fiatalkoromon nosztalgiázom
Az államvizsgámon gondolkodtam most itt a többiek kapcsán. Nekünk augusztusban volt, előtte feljöttem a koleszba lakni, három szobával arrébb meg Exem lakott, akinek már új csaja volt Pécsett, de még nem lehetett tudni, mi lesz belőle. Együtt csináltuk végig az egyetemet, ugyanabban a koleszban, hát ez így kicsit fura volt, de elviselhető, részemről Görinek voltam a szeretője vagy mi, és éppenséggel nem lehetett tudni, hogy szakít-e miattam a nőjével vagy sem. Göri barátnője egy Fogorvoslány volt, én szerettem volna, ha elmegy békével, mert én akartam lenni a barátnője, de Göri ennél bonyolultabbra kavarta a szálakat, azt máig sem tudom, hogyan is volt tulajdonképpen, kit mivel szédített. Mindenesetre akkoriban a Fogorvoslány már több mint egy hónapja tudott rólunk, ezért augusztus első felében lege artis megátkozott engem, és ez egy erdélyi lány volt, ki tudja, miféle átkokat ismer.
A Sziget alatt is az államvizsga tesztkönyvet csináltam, délelőtt némi tesztek, este Sziget, ahol drogprevenciós sátorban nyomultunk. Az általános orvosi karon az államvizsga teszt úgy nézett ki, hogy voltak kötelező tantárgyak, azokból a fejezetekből mindig volt tesztkérdés, és voltak kisebb szakterületek, amelyek közül minden évben egy, kiválasztott fejezetből voltak kérdések, például urológia vagy fül-orr-gégészet, ilyesmi. Egy ilyen kisebb fejezet a fogászat is, de az általános orvosi karon sosem szokták benyomni a fogászatos kérdéseket. Én persze mindenkinek mondtam, hogy idén tutira fogászat lesz, mert engem megátkozott a Fogorvoslány, és azok is voltak tényleg. Jó alaposan megtanultam mindet, hehe. Akkor még nem volt Neptun, este a Nagyvárad téri elméleti tömb falára függesztették ki a pontszámokat, elmentünk Exszel megnézni, keresgéltük a csoporttársaink nevét, mire odajött egy bácsi együttérző mosollyal, hogy: "Felvételi pontok?". Oh, please.
A szóbeli meg három napig tartott, ABC-sorrendben haladunk, én szerdára estem volna, de hétfőn volt a dédnagymamám 100. születésnapja Fertőrákoson és azon ott akartam lenni, úgyhogy írtam egy levelet a rektornak, hogy kedves rektor úr, kérem, tegyenek az első napra, mert ott akarok lenni a dédnagymamám 100. születésnapi buliján. Át is tettek. Kijött a helyi újság, megkérdezték a dédmamámtól, hogy mi a hosszú élet titka, mire ő: "sokat kell dolgozni". Aztán következett az, hogy el kellett dönteni, milyen orvos legyek, meg rezidensfelvételi, meg Göri-féle kavarások, könnyek, dráma, csalfa hitszegés, és ebben az augusztusban volt az is, hogy a Zalaegerszeg megverte a Manchester United-ot 1:0-ra. Epic times. A visszavágóban persze a Manchester nyert 5:0-ra.
A fiatalkoromon nosztalgiázom
Az államvizsgámon gondolkodtam most itt a többiek kapcsán. Nekünk augusztusban volt, előtte feljöttem a koleszba lakni, három szobával arrébb meg Exem lakott, akinek már új csaja volt Pécsett, de még nem lehetett tudni, mi lesz belőle. Együtt csináltuk végig az egyetemet, ugyanabban a koleszban, hát ez így kicsit fura volt, de elviselhető, részemről Görinek voltam a szeretője vagy mi, és éppenséggel nem lehetett tudni, hogy szakít-e miattam a nőjével vagy sem. Göri barátnője egy Fogorvoslány volt, én szerettem volna, ha elmegy békével, mert én akartam lenni a barátnője, de Göri ennél bonyolultabbra kavarta a szálakat, azt máig sem tudom, hogyan is volt tulajdonképpen, kit mivel szédített. Mindenesetre akkoriban a Fogorvoslány már több mint egy hónapja tudott rólunk, ezért augusztus első felében lege artis megátkozott engem, és ez egy erdélyi lány volt, ki tudja, miféle átkokat ismer.
A Sziget alatt is az államvizsga tesztkönyvet csináltuk, délelőtt némi tesztek, este Sziget, ahol drogprevenciós sátorban nyomultunk, a koncertek közül egyedül arra emlékszem, hogy szakadt az eső a Cure alatt, meg hogy összevesztem Görivel, mert nem hitte el nekem, hogy merre van a Metal Hammer színpad, pedig én tudtam jól. És elmentünk egészen a Világzenéig, mert ott adtak csapolt Kilkenny-t, és feküdtünk a fűben és azt mondta, szeret. Az általános orvosi karon az államvizsga teszt úgy nézett ki, hogy voltak kötelező tantárgyak, azokból a fejezetekből mindig volt tesztkérdés, és voltak kisebb szakterületek, amelyek közül minden évben egy, kiválasztott fejezetből voltak kérdések, például urológia vagy fül-orr-gégészet, ilyesmi. Egy ilyen kisebb fejezet a fogászat is, de az általános orvosi karon sosem szokták benyomni a fogászatos kérdéseket. Én persze mindenkinek mondtam, hogy tutira fogászat lesz, mert engem megátkozott a Fogorvoslány, és azok is voltak tényleg. Jó alaposan megtanultam mindet, hehe. Akkor még nem volt Neptun, este a Nagyvárad téri elméleti tömb falára függesztették ki a pontszámokat, elmentünk Exszel megnézni, keresgéltük a csoporttársaink nevét, mire odajött egy bácsi együttérző mosollyal, hogy: "Felvételi pontok?". Ó, ugyan.
A szóbeli meg három nap, ABC-sorrendben haladunk, én szerdára estem volna, de hétfőn volt a dédnagymamám 100. születésnapja Fertőrákoson és azon ott akartam lenni, úgyhogy írtam egy levelet a rektornak, hogy kedves rektor úr, kérem, tegyenek az első napra, mert ott akarok lenni a dédnagymamám 100. születésnapi buliján. Át is tettek. Kijött a helyi újság, megkérdezték a dédmamámtól, hogy mi a hosszú élet titka, mire ő: "sokat kell dolgozni". Aztán következett az, hogy el kellett dönteni, milyen orvos legyek, meg rezidensfelvételi, meg Göri-féle kavarások, könnyek, dráma, csalfa hitszegés. És ebben az augusztusban volt az is, hogy a Zalaegerszeg megverte a Manchester United-ot 1:0-ra. Epic times.
Később a dédmamám meghalt öregségben, a Fogorvoslány elköltözött Göritől, és hozzáment valami rendes emberhez, Göri feleségül vett egy harmadik lányt, én lemondtam a klassz infektológus állást és pszichiáter lettem, aztán megismerkedtem a Bright nevű bloggerrel és hozzámentem, Exem együtt maradt a pécsi lánnyal, eddig egy fiuk született, a ZTE pedig a visszavágóban 5:0-ra kikapott a Manchestertől.
És a nyár a napfény nélkül mondd mit ér?
Azért nem olyan rossz a helyzet, két hete Balatonkenesén voltam (jó, egy kongresszuson, ahol első nap az előadásomat csináltam, másnap meg előadtam és egyébként is többnyire szakadt az eső), aztán Horányban (jó, a mozgásterápiás képzés keretében háromnapos sajátélményen, de közvetlenül a Dunaparton reggelizni a napfényben azért elég jó), a hosszú hétvégén a Balatonnál (a bejegyzéscímet küldöm mindenkinek, aki szereti), most meg mindjárt megyek Sopronba. Ne essünk kétségbe, Sopronban ez az időjárás a normális, ott nőttem fel, tudom.
