Pennebaker: Rejtett érzelmeink c. könyvét választottam a stócból. (Eddig akármit kérdeztem az itteni kollégáktól, a kezembe nyomtak egy könyvet, úgyhogy lassan be kéne fogni a számat.) Arról szól, hogy naplót kell írni, mert ha az ember leírja legbensőbb érzelmeit, akkor nemcsak lelkileg lesz egészségesebb, de javul az asztmája, a magas vérnyomása, nő a T-limfocitaszáma, és nagyobb eséllyel kap új állást vagy házasodik meg. 
Több fontos kitétele van az efféle írásnak: csak akkor használ, ha valóban legbensőbb érzelmeinket írjuk le; nem valaki másnak írjuk, hanem csak és kizárólag magunknak; nem kell félnünk attól, hogy illetéktelen kezekbe kerül.
Ennyit a blogolásról, ugye. Nem hiszem, hogy sokáig képes az ember "legbensőbb érzelmekről", nem "valakinek", illetve úgy blogot írni, hogy az biztosan titokban marad az ismerősei előtt. Vicces módon az 1990-ben íródott könyv negyedik mondata mégis a következő: "Az emberek óriási hányada osztja meg legbensőbb gondolatait és érzéseit titkos naplójával, miközben a legjobb barátai előtt is rejtve tartja személyes oldalát."
Egyébként az egész könyv a fenti elméletet alátámasztó kutatásokat mesél el, egy amerikai bestselleríró stílusában. "Amint levettük a vért, be kellett csomagulnunk, majd lóhalálában rohantunk a reptérre, hogy elérjük az ohiói Columbusba tartó utolsó gépet. Amikor a vérminták odaérkeztek, a laboratórium munkatársai éjt nappallá téve dolgoztak rajtuk, mi pedig szorongva vártuk az eredményt." Szórakoztató.

Egyébként 13 év naplóírás, majd 3 év blogolás után alátámaszthatom a szerző nézeteit. A naplóírás terápia, a blogírás hobbi. Menjetek naplót írni.

Voltam életem első kognitív pszichoterápiás csoportján (koterapeutaként csendben figyeltem), és elég jónak tűnik. Kicsit levett ugyan a hatásból, hogy csak 4 órát aludtam előtte ügyeletben. Azt hiszem, ha jönne a jó tündér, annyit kérnék tőle, hogy legyen napi kb 5 óra az alvásigényem. Annyi mindenre képes lehetnék még, amire így nem vagyok. Kaptam pl eddig (tegnap óta) három db pszichoterápiás könyvet, hogy olvassam el őket tegnapra, de nem volt időm még kinyitni sem. Teljes káosz van itt, amiben állítólag van valahol egyfajta rendszer, nagyon remélem, hogy hamarosan én is meg fogom érezni a felszín alatt húzódó taoista áramlatot, mert ez így elég fárasztó.

És elfelejtették itthagyni nekem a volt szobám kulcsát, amit kölcsönadtam utódomnak, úgyhogy most nem tudom, hol fogok aludni ügyeletben, mert az új szobámban nem lehet. És az új szobámban még a réginél is sokkal-sokkal-sokkal ócskább számítógép van, pedig az sem volt semmi.
Jól van, tudom, hogy meg fogok szokni itt is, de egyelőre még nem tartunk ott. Ezek a kollégáim is jó fejek, de az előzőek a barátaim voltak. Régebben egyébként nem izgatott ennyire a munkahelyek közötti váltás, mert sehol sem vackolódtam be ennyire. Hülye kötődés. Pont, amire az ember megszeret egy várost, egy ruhát, egy parfümöt, egy embert, egy kollektívát, már lehet is menni tovább, elszakad, kifogy, meghal, máshová helyeznek, és kezdheted elölről.
Hát kezdem.
Na jó, mesélek mást. Megnéztem egy csomó filmet meg elolvastam egy csomó könyvet az ünnepekben, és egy csomó ismerősömről álmodtam azt, hogy összejöttek egymással, amit annak tulajdonítottam, hogy agyamra ment a sok karácsonyi hepiendes szerelmes-vígjáték. Hát nem? Ma meg azt álmodtam, hogy ugyan nem valami jól állok a fordítással, amit bevállaltam, de elvállalok mellé egy másikat is. Röhögtem reggel, hogy ugyan, ki akarna nekem fordítást adni (ráadásul álmomban jól fizető szakfordításról volt szó), utoljára a laborkönyv esett be így, erre ma felhív egy ismerősöm, hogy lenne-e kedvem jól fizető szakfordításhoz. Nem tudom, mit tegyek, mert valamiből gyűjteni kellene az esküvőre-lagzira-menyasszonyiruhára-nászútra.
Az utóbbi napok kellemes élményei különben a barátaink voltak, a szülinapi bulim is klassz volt, a szilveszteri is (bár mindkettőn kidőltem hajnali egykor), és még ma is kaptam ex-kolléganőmtől egy szempillaspirált szülinapomra (azzal a célzással, hogy festenem kéne magam, mert sosem festem magam hétköznap, de gondolta, hátha kezdetnek megbarátkozom a szempillaspirállal.) Valaki azt is elmagyarázta a szilveszteri bulin (vagy a szülinapi bulin? és hogy ki volt az?), hogy nem érdemes úgy blogot írni, ha már mindenki olvas és nem írhatsz le akármit, mert úgy már nem olyan izgi olvasni. Ettől meg azon kezdtem gondolkodni, hogy lám-lám, a jó öreg leselkedő-ösztön, azért akárki akármit mond, csak azokat a blogokat szeretjük igazán, ahol az író szépen kiteregeti élete összes bugyrait/fájdalmát/érzelmét/szexuális kalandjait/mittudoménmit. De én már nem akarom.
Elégedjünk meg mára annyival, hogy a körmömet sem festem. És most gyorsan fordítok még egy kicsit vizit előtt.

Bejöttem reggel a zuhogó esőben, és kipakoltam a szobából, ahol eddig dolgoztam, és ahol már egész otthonosan éreztem magam, képek a falon, piros pokróc ügyeletre. Becuccoltam egy másikba, ami leszámítva egy haldokló cserepes növényt, teljesen kopár. Átadtam a régi kollégáimnak a múlt héten felvett betegeket, ittam velük egy kávét. Beilleszkedek az új helyen meg minden, de szomorú vagyok nagyon.

Szerintem azok a barátaink, akik tegnap este váltig győzködtek, hogy a kóser szilvapálinkánál nincs jobb gyógyszer megfázásra, és ha azt a stampedlit ott elfogyasztom, másnapra semmi bajom sem lesz, nem gondolták teljesen komolyan, de bejött: ahhoz képest, hogy tegnap egész nap döglődtem, ma már csak a torkom fáj, de kapok pl levegőt. Persze, lehet, hogy ez csak a megkönnyebbülés, mert tegnap éjszaka volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, soha nem jutunk haza és örökre elnyel minket a Sötét Szimmetria, de végül úgy kétórányi próbálkozás után sikerült taxit hívni és megmenekültünk. Csak azért jöttem fel a netre egyébként, hogy megnézzem, mennyi ideig kell főzni a korhelylevest, mert emlékszem, hogy sokáig, de már egy órája fő és még mindig nem jó. (Ellentmondó információkat találtam, de a másfél óra tűnik a legszimpatikusabbnak.)

Az öregség jelének tűnhet, hogy hajnali 1-kor hazamentem a saját szülinapi bulimról, de valójában már délután 1-kor majdnem elájultam a fáradtságtól. Ahhoz képest szerintem elég jó teljesítmény, hogy még négyig dolgoztam, bevásároltam, vettem egy felsőt a bulira, vendégül láttam a barátnőimet, hajat mostam, felhajtottam a nadrágomat, kicsíptem magam, és egyig kitartottam. Nem táncolós buli volt, én viszont tök jól éreztem magam, mert csomó ember eljött és mindenféle klassz ajándékokat hoztak, kiemelném a többféle színű és stílusú színes tányérokat és a blogsablon színével harmonizáló házi készítésű könyvjelzőket. Meg könyveket is persze. És nagyon fáj a fejem, pedig csak egy vodka-redbullt, egy rum-kólát és egy sima redbullt ittam, nem mintha sokat használt volna.
Visszajött főnököm szabiról, és szóra sem méltatta, hogy emberfeletti erőfeszítéssel egyedül vittem az osztályt eddig. Elismerés, valami? Lehet, hogy inkább a McDonaldsban kellene dolgoznom, ott legalább van hónap dolgozója.

Azt akartam írni, hogy posztolhatok én itt akármennyi sunshine fotót, attól a valóságban nem lesz jobb idő, de nem igaz, mert lett. Legalábbis innen bentről úgy tűnik, kék részek is látszanak az égből a felhők közt. Biztos front volt tegnap, azért zakkantak meg annyian, és nem döntöttem rekordot, mert csak 11-ig jutottam, de a reggeli referálón azért valamiféle félelemmel vegyes tiszteletet véltem felfedezni a kollégák szemében. Holnap lesz az utolsó napom kórházunk affektív osztályán (azt hiszem, nyafogást jelent) (na jó, érzelmet), januártól pedig a pszichoterápiás osztályon fogok dolgozni, ami azért is jó, mert végre megtudom, amit olyan kevesen sejtenek, hogy tulajdonképpen mi folyik ott.

Ja, és ma reggel nem működött otthon a lift. Én még vígan lesétáltam a tizedikről, de nem akarom tudni, mi lehet a 8-9-10-en lakó kutyás öregasszonyokkal.

Elmúltak az ünnepek, és hirtelen mindenkinek eszébe jutott, hogy megbolonduljon, sajnos egyedül vagyok az osztályon és ügyelek is. Vicces és rémisztő is, hogy saját magam főnöke és beosztottja vagyok egyben, mivel említettek mind szabin vannak. Bár egyik nővérünk szerint ez direkt jó, mert ha valaki elbasz valamit, nem kell sokat gondolkodni, hogy ki mulasztott. Új betegünk meg megkérdezte, választhat-e magának kezelőorvost, mondtam neki, hogy elvileg igen, én vagyok a választék. Nem tudom, hogy fogok holnap bulizni, de pénteken másnaposan egyedül dolgozni lesz igazán izgalmas. Azt hittem, majd ügyeletben fordítok kicsit, de persze jött tíz beteg gyors egymásutánban. Ellenben még megdönthetem az összkórházi egy-nap-alatt-felvett-legtöbb-beteg-rekordot, asszem 12-vel tartja a csúcsot egy volt kollégám. Messze még a reggel.

Meghalt Kleó. Úgy meg tudok szeretni macskákat látatlanban is.

Fordítok, hallgatom a nerd-cd-t meg a slágerek punkfeldolgozásbant (Suzanne Vegától a Luka különösen gáz, de a "Diamonds are a girls' best friend" pl egész jó).
És még:
Bloggerlány 1.: - A pszichiáterem azt mondta, ha gyereked van, az teljesen megváltoztat: a kisgyermek kitágítja az időt.
Bloggerlány 2.: - Ja? Azt hittem, a szülőcsatornát.

Hiányérzetem volt ezzel a karácsonnyal kapcsolatban, de Filozófus kollégám ma elmesélte, hogy idén nem volt náluk balhé karácsonykor és milyen hiányérzete van: mindig szokott családi veszekedés lenni, de most valahogy kimaradt.
Majd jövőre jobban figyelünk. 
A legstresszesebb pillanat így az volt, amikor Bright citromos kalácsot sütött (saját titkos receptje, valójában a nevére is csak tippelek (a sütemény nevére)), miközben a karácsonyfát faragta be a tartóba (dekopírral), és két óra késésben voltunk a házibuliból. Én ezalatt narancssárga harisnyában, kisminkelve tejeskávét iszogattam a díványon, gyönyörködtem a lisztet, vajat, mérleget, edényfogó kesztyűt, konyhai késeket, fűrészlapokat, süteménykenegető ecsetet, csavarhúzót és egyéb vicces kellékeket felvonultató műsorszámban, és néha megkérdeztem, ne segítsek-e. Persze hepiend, senki nem sérült meg, a dekopír sem.

Ha valaki tényleg szeretné tudni, mit csinálok, amikor szabin vagyok: ülök a gépnél, fordítok, Joan Jettet üvöltetek a magnóból a környező panellakótársak örömére, és üvegből vedelem a méregdrága bio spirulina italt. A spirulina egy alga, és nagyon egészséges, de én azért iszom, mert borzalmasan néz ki, és az nekem tetszik. "A zöld spirulinaital egy zöld és egy sárga részre oszlik, ezt összerázva olivazöld italt kapunk" - ez van ráírva és valóban így is van.

Egy jó hír téli depressziósoknak: azért van ilyen sötét, mert ma van az év legsötétebb napja (legrövidebb nappala és leghosszabb éjjele), és a születésnapom is egyben. Holnaptól már kifele tartunk a télből. Na, megyek, visszafekszem.

Két napja szabin vagyok és déli tizenkettőkor a Catherine M. szexuális élete c. könyvet olvasom a fürdőkádban meg ilyenek. Nem túl jó amúgy. A könyv. Ma este viszont elmegyünk Prágába négy napra, ne keressetek.

Átrendeztük a nappalit és kurvajó. A pasimról kiderült, hogy remekül áll a kezében a dekopír, rólam meg, hogy lakberendezői ötleteim zseniálisak.
Kaland az élet, mondom én.

Megnéztük a Halott menyasszonyt is, ami a sok manapság vetített ostobaság után asszem az elmúlt félév legjobb filmélménye. Igazi Tim Burton, klassz, beteg, vicces, aranyos. Máris meg akarom nézni még egyszer.

Kaptam egy emailt Hermina Wikipil unokájától, az USÁból. Ez mekkora már.

A pasim egyébként ma lesz a fix.tv-ben, de nem fogom látni, mert ügyeletes vagyok. Ebből az alkalomból tegnap fixtévét néztem néhány percig (na jó, fél óra is volt). Híradó volt, aztán meg műveltségi vetélkedő ("az alábbiak közül melyik stratégiai játék?" és "az alábbiak közül melyik számítógépalkatrész" - jellegű kérdésekkel). Mindkét műsort egy bájosan selypítő nyuszifogú fickó vezette, akinek ezúton szeretnék üzenni. Kedves Nyuszifogú Fiú! Nincs kifogásom az ellen, hogy alapozót, szemhéjpúdert, pirosítót és miegyebet kenjenek a tévésztárok arcára, de légy oly kedves figyelembe venni, hogy ezek nem egyszerhasználatos termékek, tehát nem kell minden alkalommal egy egész dobozzal magadra kenni. Legközelebb pedig szólj a kozmetikusodnak szemöldökszedés előtt, hogy te nem lány vagy, hanem fiú, hátha akkor nem hosszabbítja meg az ívet még egy kis festékkel is.
Kíváncsi vagyok, ő fog-e interjúzni a Brighttal, és ha igen, pofán röhögi-e.

Ez egyébként tök jó. Mondjuk, akkor éri meg, ha elektronikusan tárolt szöveget kell fordítani, amiben sok az ismeretlen szó, de tetszik.