És elfelejtették itthagyni nekem a volt szobám kulcsát, amit kölcsönadtam utódomnak, úgyhogy most nem tudom, hol fogok aludni ügyeletben, mert az új szobámban nem lehet. És az új szobámban még a réginél is sokkal-sokkal-sokkal ócskább számítógép van, pedig az sem volt semmi.
Jól van, tudom, hogy meg fogok szokni itt is, de egyelőre még nem tartunk ott. Ezek a kollégáim is jó fejek, de az előzőek a barátaim voltak. Régebben egyébként nem izgatott ennyire a munkahelyek közötti váltás, mert sehol sem vackolódtam be ennyire. Hülye kötődés. Pont, amire az ember megszeret egy várost, egy ruhát, egy parfümöt, egy embert, egy kollektívát, már lehet is menni tovább, elszakad, kifogy, meghal, máshová helyeznek, és kezdheted elölről.
Hát kezdem.
Na jó, mesélek mást. Megnéztem egy csomó filmet meg elolvastam egy csomó könyvet az ünnepekben, és egy csomó ismerősömről álmodtam azt, hogy összejöttek egymással, amit annak tulajdonítottam, hogy agyamra ment a sok karácsonyi hepiendes szerelmes-vígjáték. Hát nem? Ma meg azt álmodtam, hogy ugyan nem valami jól állok a fordítással, amit bevállaltam, de elvállalok mellé egy másikat is. Röhögtem reggel, hogy ugyan, ki akarna nekem fordítást adni (ráadásul álmomban jól fizető szakfordításról volt szó), utoljára a laborkönyv esett be így, erre ma felhív egy ismerősöm, hogy lenne-e kedvem jól fizető szakfordításhoz. Nem tudom, mit tegyek, mert valamiből gyűjteni kellene az esküvőre-lagzira-menyasszonyiruhára-nászútra.
Az utóbbi napok kellemes élményei különben a barátaink voltak, a szülinapi bulim is klassz volt, a szilveszteri is (bár mindkettőn kidőltem hajnali egykor), és még ma is kaptam ex-kolléganőmtől egy szempillaspirált szülinapomra (azzal a célzással, hogy festenem kéne magam, mert sosem festem magam hétköznap, de gondolta, hátha kezdetnek megbarátkozom a szempillaspirállal.) Valaki azt is elmagyarázta a szilveszteri bulin (vagy a szülinapi bulin? és hogy ki volt az?), hogy nem érdemes úgy blogot írni, ha már mindenki olvas és nem írhatsz le akármit, mert úgy már nem olyan izgi olvasni. Ettől meg azon kezdtem gondolkodni, hogy lám-lám, a jó öreg leselkedő-ösztön, azért akárki akármit mond, csak azokat a blogokat szeretjük igazán, ahol az író szépen kiteregeti élete összes bugyrait/fájdalmát/érzelmét/szexuális kalandjait/mittudoménmit. De én már nem akarom.
Elégedjünk meg mára annyival, hogy a körmömet sem festem. És most gyorsan fordítok még egy kicsit vizit előtt.