Words are meaningless. And forgettable.

Van egy pár orvosos blog, ahova néha benézek (amikor tanulás helyett az interneten pótcselekszem), és most olvastam ezt a kérdést egy intenzíves orvostól: hogy milyen nehéz a rossz állapotú betegek/hozzátartozók tájékoztatása, és hogy vajon mi lenne jobb kritikus állapotú beteg esetén: "a korrekt felvilágosítás és a kimenetel közel biztos tudata vagy a megalapozatlanul reménykeltő - de ezzel együtt jótékony bizakodást sugárzó vélemény?" 

Ez egy érdekes kérdés, én abszolút a teljes igazság mellett voksolok, mondják meg, ha haldoklom, hogy legyen időm elbúcsúzni, és elárulni a szeretteimnek, hol van eldugva a betétkönyv :) És ugyanígy fordítva is, azt is mondják meg, ha a szerettemnek már csak napjai vannak hátra. De mivel sohasem voltam még hasonló helyzetben, tulajdonképpen nem tudom, lehet, hogy a valóságban meg túl kíméletlennek éreznék egy ilyesmit. 

Mindenesetre én is kíváncsi vagyok a véleményekre, de ne itt mondjátok el, hanem odaát a kérdést feltevő blogján, mert őt tényleg érdekli, és engem meg zavar, hogy nem igazán kapott értelmes választ. Ezért itt most nem is lehet kommentelni, nehogy valaki kísértésbe essen. 

Különben majd egyszer csinálok egy külön linklistát orvosos blogokról, de nem most, mert holnap vizsgázom.  

Harmony and peace of mind

Bár most eszembe jutott, hogy lehet, hogy azért van jó kedvem, mert tegnap kaptam egy csomó klassz ruhát a bloggerlányoktól? Lehet, hogy a Boldogság valójában nem is az, hogy mennyire találod meg Önmagadat és Helyedet a Világban, vagy mennyire találod meg a legkeserűbb sorsban is az értéket, mennyire vesznek körül olyan emberek, akikkel körül akarod venni magad, mennyire csinálod azt, amit szeretsz, van-e mit enni és süt-e a nap, hanem egyszerűen Becky Bloomwoodnak volt igaza, és Boldogság = Ruhák?

Snake Tales

Tök jó kedvem van egész héten, és nem tudom, miért. Ijesztő. Na jó, igazából nem, de azért jó lenne tudni, mi vezetett ehhez, hogy máskor is vezessen. Egy hétig szabin voltam és ennyi? Még csak nem is sportoltam semmit. És jórészt esett az eső. És a szabim alatt nem is volt ilyen jó kedvem. Ki érti a nőket. 

Tegnap meg elmentem könyvesboltba megvenni azt a pszichoterápiás könyvet, amit a Filozófus adott kölcsön, a feléig elolvastam, és rájöttem, hogy ez nekem is kell a polcra. Majd mesélek róla, a gyermekkori traumatizációról szól meg a családon belüli erőszakról, némi harctéri neurózissal és holokauszttal megspékelve. De nem erről akartam beszélni, hanem arról, hogy a könyvesboltban elolvastam, mit ír a kínai horoszkópom (már év elején olvastam egy rövidet, de ez most jóval részletesebb volt). Azt írta, hogy a Patkány éve tavaly iszonyú pörgős, sok munkával járó év volt, és a Kígyó már nagyon vágyott egy kis lazításra, de ez az év még mindig nem az. Ez a Bivaly éve, ami a Kígyónak rengeteg munkát és rengeteg tanulást jelent.Tanácsok a Kígyónak a Bivaly évére: legyen fegyelmezett, kitartó, rugalmas, dolgozzon és tanuljon sokat, és olyat, amit szeretne, mert amit idén megtanul, arra majd építhet. Emellett azért vigyázzon arra, hogy életben maradjon, tehát ne facsarja ki teljesen a munka, a hobbijait ne adja fel. A barátságait se adja fel, sőt, ez igen jó év arra, hogy embereknek segítsen, a barátait támogassa. A következő év a Tigris éve lesz, amikor majd mindez beérik, a Kígyó építkezhet a tanultakra, learathatja a munkája gyümölcsét, ésatöbbi. How cool is that. 

Védekezésképpen annyit elmondanék, hogy valamennyi babonája hadd legyen már az embernek, nekem az éves kínai horoszkóp és a Ji King ezek (bár a Ji King többek szerint ősi bölcsesség), valamint bizonyos fokig a feng-shui, amennyiben a térrendezés hangulatunkra kifejtett hatását értjük alatta, nem pedig műkristály delfines csilingelőket (a lakó- és munkakörnyezetünk nagyban befolyásolja hangulatunkat és teljesítőképességünket, aki lakott már kertes házban Sopronban, de északi fekvésű bérelt cselédszobában a kilencedik kerületben is, az gondolom, tudja, miről beszélek.) Szóval én is látom, hogy a fenti évértékelést nagyjából az összes ember életére rá lehet húzni, de komolyan, nekem annyira erről szól ez az év, phd-val, pszichoterapeuta záróvizsgával, mozgásterapeuta-képzéssel, vagyis csupa olyan dologgal, aminek később arathatom le a gyümölcsét, meg soksok munkával. Az a jó az ilyen horoszkópokban, hogy a rend illúzióját keltik, vagyis azt, hogy ami veled történik, annak van valami oka vagy értelme, az beleilleszthető egy nagyobb rendszerbe. Persze, hogy idén sokat kell dolgoznod, hiszen te Kígyó vagy és ez a Bivaly éve. 

Ami még különös, hogy a közvetlen főnököm is Kígyó (12 évvel idősebb nálam), és az ő közvetlen főnöke is Kígyó (tizenkét évvel idősebb nála), szóval a chain of command itt egy csapat kígyóból áll. Hát, ilyenek vannak.

Hív a gyár

A Balatonon végül előzetes értesüléseimmel szemben nem volt rossz idő, a Balaton különben gyönyörű, ha impresszionista festő lennék, ezt festeném egész nap, ahogy minden percben más a színe babakéktől türkizzöldig. Láttunk tűzijátékot, sétáltunk a parton, ittunk sört, ettünk hekket, szaunáztunk, ettünk sherryvel pácolt baconba göngyölt sertésszűzt kéksajtmártással, ami nagyon finom volt, és csak akkor eredt el az eső, amikor már a hazafelé tartó vonatot vártuk.

Épp kezdtem ráhangolódni, hogy csak utazgatok és könyveket olvasok, és nincs kedvem holnap visszamenni dolgozni.  

Szexi vagy nem szexi

Akkor itt ez a kérdés, amit az olvasóknak kellene eldönteni, mert mi nem tudtunk megegyezni.

Kiigazítás: na, kijavítottam a szórendet.

Your home is where your books are

Rendet raktam a könyveim között és ABC-sorrendbe rendeztem őket (régebben szín szerint voltak, de már nagyon összekeveredtek, és gondoltam, most kipróbálok egy új metódust). A következő dolgokra jöttem rá:

- egy csomó ember mindenféle könyve nálam van, amiket vissza kéne adni.
- a legjobban az M betűs és a S/Sz betűs írókat kedvelem, legalábbis ezekből van a legtöbb (kb. Marquez, Moore, Salinger, Szerb Antal, Sztrugackij)
- egy csomó könyvemről tudom, hogy kinél van, többnyire megbízható embereknél, másokról pedig tudom, hogy kölcsönadtam, de nem emlékszem, kinek. Úgyhogy ha az illető véletlenül olvassa ezt, és nála van a Flow, a Judith Beck-könyv, A mester és Margarita, az Utas és holdvilág vagy Az orákulum éjszakája, az rögvest hozza vissza, mert így névtelenül is meg tudom átkozni, amit egészen biztosan nem szeretne. Általában fel szoktam írni ezeket, de néha elfelejtem, és akkor ez történik. Nemnem, ne gondold, hogy most, hogy úgyis elfelejtettem, már megtarthatod, a Sors elégtételt vesz az ilyesmiért.
- vannak könyvek, amikből több példányom is van, mert kölcsönadtam, elveszettnek hittem, aztán valaki váratlanul visszahozta; vagy mert meg akartam venni szebb borítóval is (nos, igen); vagy mert megkaptam valakitől ajándékba, de már megvolt. Ezeket biztos el kéne ajándékoznom, de én nem akarom.
- a könyvek rohadt nehezek, kb. annyira elfáradtam, mintha követ törtem volna.
- az ABC-sorrend béna, mert nagyon különböző méretű, színű és szakadtsági fokú könyvek kerülnek egymás mellé, és az bénán néz ki. Valójában nincs üdvözítő módszer, már mindet próbáltam. 
- nagyobb lakásba kell költöznünk.

Love is in the air

Onnan lehet tudni, hogy tartós kapcsolatban élek, hogy az előbb főztem magamnak egy tejeskávét és automatikusan csináltam egyet a férjemnek is, aki nemcsakhogy nem szokott délután kávézni, de nincs is itthon.

And the weird world rolls on

Kicsit különben neheztelek Paul Austerre, mert ezt a könyvet (vagy egy igen hasonlót) én akartam megírni, és erre tessék. Ezek után már mindenki azt fogja gondolni, hogy onnan loptam az ötletet, és azt fogják írni a kritikusok zseniális álmatlanságról és magunknak mesélt történetekről és a valóság és képzelet összefonódásáról szóló regényemről, hogy Paul Auster-utánérzés. De ezt az idézetet azért ide akarom írni, mert minden egyértelműsége ellenére is tetszik. Life goes on, after all, even under the most painful circumstances, goes on until the end, and then it stops. 

Olyan kíváncsi vagyok különben, hogy vajon fogok-e írni még ebben az életben vagy sem. Az első regényemet 17 éves koromban kezdtem el, egy 17 éves lányról szólt, akiről kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg és kb egy jó éve van hátra, és akkor megszökik otthonról és stoppal beutazza a világot azalatt, persze rögtön az elején megtalálja élete szerelmét egy spanyol kis faluban, de azért továbbutazik, mert nem akar neki fájdalmat okozni, és ez egy romantikus regény. Konkrétan naplóregény. Megírtam belőle vagy tíz oldalt, nagyon cuki. A második regényemet is 17 éves koromban kezdtem el, tinédzserekről szól, egy nagyon jó hangú lányról meg egy zenekarról, akik befutnak, de a lány nélkül, és mindenféle szerelmes szálak is vannak, megírtam belőle tíz oldalt, még cukibb. A harmadik regényemet kb. két éve kezdtem, mentősökről szól Budapesten és nagyon izgalmas és nagyon cool, megírtam belőle egy oldalt, de már az túl lehangoló volt, úgyhogy gyorsan abbahagytam (meg amúgy se volt hozzá igazán koncepció). Emellett még amikor jártam az írókörbe, megírtam egy meseregény szinopszisát, Brennbergbányán játszódott, volt benne kislány, lidérc, és Szlovákiából áttelepült bányamanók, írtam belőle három oldalt, szerintem nagyon klassz lenne, ha megírnám valaha. Valamikor akkortájt rájöttem, hogy felesleges ezt erőltetnem és ezen görcsölnöm, most nem erről szól az életem, ez nem az az időszak, amikor én írok, és tényleg nem. De melyik lesz az az időszak vajon? Lesz ilyen időszak? Lesz bennem elég bátorság hozzá? Mert szerintem a regényíráshoz ezek kellenek, némi képzelőerő (olyanom van), sok szót kell ismerni (ismerek sokat), és az önbizalomnak, bátorságnak és az alázatnak egy nagyon speciális keveréke (hogy meg merd írni a könyvet, abban a tudatban, hogy nem lesz tökéletes, amit írsz, mert az ember első regénye sosem az, akármilyen zseni vagy, sőt, az is lehet, hogy kiderül, hogy nem tudsz regényt írni, és ezt a kockázatot is vállalni kell, de közben kell magadban hinni annyira, hogy mégis belekezdj, bonyolult ennek a lélektana, idáig már eljutottam). Szóval tök kíváncsi vagyok. Tényleg nem tudnám megmondani, így magamat ismerve, hogy fogok-e vagy sem. Addig meg maradjunk az irodalmi igényességgel vezetett naplónál, ehhe-ehhe. (Megint van Goldenblog, és idén is szerepel a fenti szöveg a versenykiírásban). 

Az előbb meg vettem könyveket, pl. Paul Auster önéletrajzát, és nagyon kíváncsi vagyok, mert sok regénnyel ezelőtt elkezdtem már gondolkodni azon, hogy mennyi lehet nála az önéletrajzi elem. Azon se lepődnék meg, ha semmi, de azon se, ha minden az. 

Az idő nem boldogít

Számtalan világmegváltó dolgot terveztem szabadságom idejére, mint például sport, rendrakás, vasalás, tematikus blogjaim újraélesztése, összes barátaim végiglátogatása, esetismertetések megírása pszichoterapeuta záróvizsgára, tanulás pszichoterapeuta záróvizsgára, eperlekvár készítése. Ilyesmi. Ehelyett felkeltem ma tizenegykor és eddig kb. ittam egy kávét, de azt gondolom, hogy ez az élet rendje, majd jövő héten pánikszerűen és értetlenül szidom magam, amiért mindent az utolsó pillanatra hagytam vagy ilyesmi. Ez a terv.

(Ja, a címben szereplő mondatot sajnos nem én találtam ki, hanem ők. Megjegyezném azért, hogy az isolde blog szerkesztősége alapvetően nem támogatja a graffitit, amennyiben az épületek összefirkálását jelenti mégoly művészi módon is, ezzel szemben a street art bizonyos, nem rongáló típusú megjelenési formáiért szívesen rajongunk.)

Who am I kidding? I was a geek then too

Hat éve írom ezt a blogot, de ami még durvább, vannak, akik kb. azóta olvasnak, ez pedig igazán hosszú idő és köszönöm.

Ez volt az első blogbejegyzésem. Oké, még nagyon fiatal voltam. 

Seriously man, we're fucking done professionally

Kész, levettem a kezemet az amerikai filmgyártásról. Többé nem megyek moziba. Ne értsünk félre, én nem gondoltam, hogy a T4 valami szuperjó film lesz, de... hát az elején még reménykedtem, aztán kínunkban röhögtünk, aztán már csak arra gondoltam, ennél még az is kíméletesebb lenne, ha simán fejbelőnének.

Régen láttam ilyen rossz filmet, na.

Nápoly, képek

Nem csináltunk sok képet, mert én nem vittem gépet, csak húgom, meg hát ugye a fényviszonyok. Azért itt van pár, katt a képre. 

Rain man in the dark

Voltam Nápolyban, odaértünk szikrázó kék ég, aztán elkezdett esni, aztán pár órás megszakításokkal esett egészen tegnap este hétig, amikoris hatalmas szivárvány mutatkozott a tenger felett, majd kék ég, ma reggel miközben vártuk a reptéri buszt, kék ég, sehol egy felhő. Isn't it ironic. Persze nem éreztem rosszul magam, sétáltunk, ettünk pizzát, voltunk Caprin a kék barlangban (amikor épp nem esett), Capri klassz, igazi celebnyaralóhely, jázminbokrok meg Louis Vuitton retikülök mindenütt. Olvastam könyvet, aludtam csomót, vettem egy rózsaszín esernyőt, de azért akkor is, ez már tényleg egy kicsit úgy tűnt, mintha direkt szívatnának az istenek. Biztos azért, mert nem mentünk Pompei-be meg a Vezúvra, hanem ehelyett szigetekre mentünk át hajóval és mindenáron strandolni akartunk, és rosszalló megjegyzéseket tettünk az olaszokra, az életstílusra, a kávéra, a boltok nyitvatartási idejére, valamint az egész várost átható elképesztő kuplerájra, olyan szinten szakadt az egész, hogy az már vicces. Mindenhol szemét van, az összes út fel van túrva, az összes műemlék fel van állványozva, de olyan régi állványzattal, ami már maga is felújításra szorul, és minden lehetséges, ööö, dolog össze van graffitizve, de nem csak az épületek, hanem a tengerben lévő nagy, hófehér kövek is, és a kaktuszok hatalmas levelei is, minden, és akkor a kupleráj kellős közepén rohangálnak ezek az olaszok, bedobva itt-ott egy méregerős eszpresszót. Érdekes életstílus. Ellenben a pizzájuk valóban nagyon finom, a fagyijuk is elég jó, fán terem a citrom, és frissen süt almatortát kaptunk minden nap reggelire. 

Valamint megvettem az új Paul Auster-könyvet, egy fickóról szól, aki éjszaka nem tud aludni, és hogy ne kelljen a nemrég meghalt szeretteire gondolnia, inkább fekszik az ágyán és történeteket talál ki, vagyis konkrétan egy elképzelt történetet folytat mindig magának a fejében. Nappal pedig filmeket néz egymás után dvd-n, meg néha dohányzik. Mindig rácsodálkozom, hogy Paul Auster honnan tudja, hogyan működnek az emberek. Valamint örülök, mert én tényleg azt hittem, hogy a múltkori volt az utolsó könyve, annyira búcsúzkodásnak tűnt, de ezek szerint tévedtem.

Better shape up

Ma van az, hogy rendet kellene rakni meg takarítani (mivel az elmúlt hetekben a tudományos karrieremre koncentráltam, elhanyagolva a klasszikus női szerepeket, mint vasalás), meg csomagolni (mivel holnap megyünk Nápolyba) (egy kishátizsákkal, szóval a "csomagolás" kissé nagyképűen hangzik), ehelyett a férjem porszívózik, én pedig mashup-okat hallgatok és kekszet sütök. Asszem most ez az aktuális kedvencem, kekszsütéshez legalábbis kiváló: 

Cloudy? Cloudy?! Oh, no, there's another cloud!

Ezt azért nem kéne.

Erre bezzeg van pénz

Ez az igazi művészet gyerekek, épp szétröhögöm magam a Kétfarkú Kutya Párt Pécs2010-paródiáján. (Ez az eredeti.) Pécs jogi lépéseket fontolgat. (via index)

Shopaholic finds a bookstore

Aztán tétován rosszkedvűen kószáltam a napfényben szélben, meg be akartam végre jelentkezni pedikűröshöz, de csak július 1-re volt legközelebbre hely (július 1-re! és még délelőttre vagy kora reggelre se volt korábbi hely, semmikorra! én pedig szezonális sajátláb-fetisiszta vagyok, nyáron legyen rajtam francia manikűr), meg megcsináltam némi papírmunkát, meg felhívtam a titkárnőt, meg írtam a témavezetőmnek a fejleményekről. De még mindig nem találtam a helyem, a továbbképzésre nem volt kedvem elmenni, haza nem volt kedvem jönni, mert itt teendők lestek rám, és akkor arra gondoltam, What Would Rebecca Bloomwood Do? Úgyhogy bementem plázába, felpróbáltam számtalan ruhát, sírva visszatettem egy gyönyörű, türkizkék táskát (hatezer forint volt, koszos volt a pántja és csak az az egy darab volt belőle), aztán vettem guilty pleasure könyveket* meg egy melltartót, míg végül beültem inni egy kávét, és kiolvastam az egyik frissen vásárolt könyvet az elejétől a végéig. Igen, gyorsan olvasok. Úgyhogy most az agyam helyén frutti van, meg lehetne nézni MRI-ben, a szürkeállomány mintegy teljes egésze eltűnt, helyét gyümölcsös, omlós karamella foglalja el. Igazán remek érzés.

*Shopaholic takes Manhattan (ebből a magyar változatot, de valami annyira gáz címe van, hogy azt meg sem jegyeztem, a borító pedig eddig asszem díjnyertes, sosem láttam még ehhez foghatót); Shopaholic ties the knot; Shopaholic & Baby. Mondom, hogy guilty pleasure.

A gép forog, az alkotó pihen

Az alkotó pihen elgondolkodva cigarettázik, és nem vidám, mert bár leadta a dolgozatát*, azt mondták neki az egyetemen, hogy így sem fogja tudni időben megvédeni. Bár ez tulajdonképpen nem kellene, hogy személy szerint engem izgasson. Mindegy, bonyolult. Viszont vettem zacskót.

Különben most egy továbbképzésen kellene lennem, ami másfél órája kezdődött, de még nem döntöttem el, bemenjek-e. Két hét múlva meg pszichoterapeuta záróvizsgázom. Life-long learning, my ass.

*A dolgozat alatt azt értjük, hogy doktori értekezés, angol nyelvű tézisfüzet, magyar nyelvű tézisfüzet, angol nyelvű összefoglaló, magyar nyelvű összefoglaló, fentiek elektronikus formátumban, könyvtárigazolás, szigorlati jegyzőkönyv, házivédés jegyzőkönyve, házivédés jelenléti íve, opponensi vélemény, válasz opponensi véleményre, összes közlemények különlenyomata vagy jó minőségű fénymásolata, védési bizottság összetételére vonatkozó javaslat, piros fedő, kék fedő, aluminium fedő, burátlan lámpa, konyhaasztal és kettőbe vágott paradicsom.**

**/Lázár Ervin: Mit ugrálsz, Hideg?/ 

It was a dark and stormy night

Sötét, viharos éjszaka volt, vadul rázta a redőnyöket a szél, és hősnőnk úgy érezte, sohasem lesz kész az angol nyelvű tézisfüzettel. Ám ekkor váratlan dolog történt (nem).

Kaland, izgalom, zacskó

A héten meg ezek voltak: befejeztem a diáimat, előadtam házi védés keretében. Írtam zárójelentést, felvettem egy beteget, beszélgettem más betegekkel, átjavítottam a dolgozatomat a másik témavezetőm javaslatainak megfelelően, megkértem V-t, hogy nézze át az irodalomjegyzékemet, észrevettünk benne pár duplikátumot, rájöttem, hogy az irodalomjegyzék-készítő szoftver követte el a hibát, amit fáradtságos manuális munkával tudok csupán orvosolni. Hisztiztem. Orvosoltam fáradtságos manuális munkával. 

Írtam magyar nyelvű tézisfüzetet. Vettem üres CD-t, amire majd kiírom mindezeket, mert elektronikus formában is be kell adni. Vettem egy piros ruhát, nem tudom, miért. Kijavítottam a dolgozatot a férjem észrevételeinek megfelelően (= helyesírás, elgépelések). Elolvastam 150 oldalt egy másik neuropszichológia könyvből a szigorlatra. Én egyébként nagyon szerettem volna egy csomót tanulni erre a szigorlatra, mert olyan téma, ami érdekel. De komolyan, én akartam, dehát lássuk be, hogy nem értem rá. Végülis elhanyagolandó tanulás után úgy mentem el, hogy akkor most legalább meglátjuk, mi az, amit alapból tudok, persze átmentem, gratuláltak. Elmentem a könyvtárba elhozni a könyvtárigazolást. Vettem útikönyvet.  

Még nem: írtam angol nyelvű tézisfüzetet, nem nyomtattam ki az értekezést, magyar nyelvű összefoglalót, angol nyelvű összefoglalót, magyar nyelvű tézisfüzetet, angol nyelvű tézisfüzetet, nem mentem be a házi védés helyszínére a jegyzőkönyvért és nem vettem zacskót. Árulja már el valaki az ég szerelmére, hol lehet kapni olyan zacskót, amiben felviheted a gépre a kozmetikumaidat? Simítózáras tasak a neve, és néha lehet kapni az intersparban a zacskóknál, kivéve most. Én pedig nem fogom hagyni, hogy valami reptéri alkalmazott elvegye tőlem az Estée Lauder Time Zone nappali krémemet, csak mert nem simítózáras zacskóban volt. (Tudom, vigyem az 1200 forintos Niveát, de azt se vegye el.) (Tudom, adjam fel a csomagot, de nem adunk fel csomagot, mert az külön pénzbe kerül.) (És azon a pénzen Estée Lauder Time Zone nappali krémet vettem.)