Kicsit különben neheztelek Paul Austerre, mert ezt a könyvet (vagy egy igen hasonlót) én akartam megírni, és erre tessék. Ezek után már mindenki azt fogja gondolni, hogy onnan loptam az ötletet, és azt fogják írni a kritikusok zseniális álmatlanságról és magunknak mesélt történetekről és a valóság és képzelet összefonódásáról szóló regényemről, hogy Paul Auster-utánérzés. De ezt az idézetet azért ide akarom írni, mert minden egyértelműsége ellenére is tetszik. Life goes on, after all, even under the most painful circumstances, goes on until the end, and then it stops.
Olyan kíváncsi vagyok különben, hogy vajon fogok-e írni még ebben az életben vagy sem. Az első regényemet 17 éves koromban kezdtem el, egy 17 éves lányról szólt, akiről kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg és kb egy jó éve van hátra, és akkor megszökik otthonról és stoppal beutazza a világot azalatt, persze rögtön az elején megtalálja élete szerelmét egy spanyol kis faluban, de azért továbbutazik, mert nem akar neki fájdalmat okozni, és ez egy romantikus regény. Konkrétan naplóregény. Megírtam belőle vagy tíz oldalt, nagyon cuki. A második regényemet is 17 éves koromban kezdtem el, tinédzserekről szól, egy nagyon jó hangú lányról meg egy zenekarról, akik befutnak, de a lány nélkül, és mindenféle szerelmes szálak is vannak, megírtam belőle tíz oldalt, még cukibb. A harmadik regényemet kb. két éve kezdtem, mentősökről szól Budapesten és nagyon izgalmas és nagyon cool, megírtam belőle egy oldalt, de már az túl lehangoló volt, úgyhogy gyorsan abbahagytam (meg amúgy se volt hozzá igazán koncepció). Emellett még amikor jártam az írókörbe, megírtam egy meseregény szinopszisát, Brennbergbányán játszódott, volt benne kislány, lidérc, és Szlovákiából áttelepült bányamanók, írtam belőle három oldalt, szerintem nagyon klassz lenne, ha megírnám valaha. Valamikor akkortájt rájöttem, hogy felesleges ezt erőltetnem és ezen görcsölnöm, most nem erről szól az életem, ez nem az az időszak, amikor én írok, és tényleg nem. De melyik lesz az az időszak vajon? Lesz ilyen időszak? Lesz bennem elég bátorság hozzá? Mert szerintem a regényíráshoz ezek kellenek, némi képzelőerő (olyanom van), sok szót kell ismerni (ismerek sokat), és az önbizalomnak, bátorságnak és az alázatnak egy nagyon speciális keveréke (hogy meg merd írni a könyvet, abban a tudatban, hogy nem lesz tökéletes, amit írsz, mert az ember első regénye sosem az, akármilyen zseni vagy, sőt, az is lehet, hogy kiderül, hogy nem tudsz regényt írni, és ezt a kockázatot is vállalni kell, de közben kell magadban hinni annyira, hogy mégis belekezdj, bonyolult ennek a lélektana, idáig már eljutottam). Szóval tök kíváncsi vagyok. Tényleg nem tudnám megmondani, így magamat ismerve, hogy fogok-e vagy sem. Addig meg maradjunk az irodalmi igényességgel vezetett naplónál, ehhe-ehhe. (Megint van Goldenblog, és idén is szerepel a fenti szöveg a versenykiírásban).
Az előbb meg vettem könyveket, pl. Paul Auster önéletrajzát, és nagyon kíváncsi vagyok, mert sok regénnyel ezelőtt elkezdtem már gondolkodni azon, hogy mennyi lehet nála az önéletrajzi elem. Azon se lepődnék meg, ha semmi, de azon se, ha minden az.