When I look too hard, it goes away

Kivételesen idén az történt, hogy majdnem az összes Oscar-jelölt filmet láttam (holnap osztják), úgyhogy elmondom, melyik tetszett.

A legjobb filmet gondolom, a Lincoln fogja majd megnyerni, ez arról szól, hogy az amerikai polgárháború utolsó hónapjai zajlanak, és Lincoln (Daniel Day-Lewis) meg akarja szavaztatni azt az alkotmánykiegészítést, hogy ne lehessen rabszolgaság többé. Ehhez ugye okos, hozzáértő politikusnak kell lenni, remek, szuggesztív beszédeket mondani, valamint trükközni, és embereket megvesztegetni. Lincolnnak van családja is, egy érzelmileg labilis felesége meg két fia, ezek egészen feleslegesek voltak a filmbe. Lobognak az amerikai zászlók meg minden, én általában eléggé unatkoztam, különösen úgy, hogy mivel igaz történet, az ember azt is tudja, mi a vége. Daniel Day-Lewis viszont tényleg jó, szuggesztív ahogy kell, jelölték is legjobb színésznek.

A legjobb film szerintem az összes közül a Messzi Dél vadjai, amit először nem is akartam megnézni, mert biztos nyomasztó, de nem. New Orleans-tól délre, valami mocsárvidéken kalyibákban élő népségről szól, főleg négerek, a főszereplő egy Hushpuppy nevű hatéves furcsa vadóc kislány, ő meséli a történetet. Apukája talán beteg, aztán van egy nagy vihar is, egyesek szerint ez a Katrina hurrikán, bár a történet szempontjából mindegy, hogy az-e vagy másik. Néhány, nem sok jelenetben látjuk a kislány képzeletében létező nagy, szőrös ősállatokat, a mágikus realizmusból ez a mágikus rész, a realista rész meg nyers és nagyon valódi és gyakran kegyetlen. A kislánynak ez az első filmje, a másik főhős, az apuka pedig a produkciós irodával szemközti kávézó tulajdonosa, innen castingolták (itt elmeséli), nem tudom, hogy ettől vagy mástól nagyon hiteles és őszinte az alakításuk. Semmi rosszat nem tudok mondani a filmről, vannak szomorú és felemelő pillanatai, tetszett a forgatókönyv, a fényképezés, meg hát nekem az ilyen filmek tetszenek, amik fikción keresztül mutatnak be valami nagyon valódit, sokkal valódibban, mint holmi igaz történetek. When it all goes quiet behind my eyes, I see everything that made me lying around in invisible pieces. When I look too hard, it goes away. Itt egy kép is.

A Pí élete végülis nem idegesített annyira, mint vártam, tudjátok, ez az, amiben az indiai srác hajótörést szenved és hónapokig hánykolódik egy csónakban a Richard Parker nevű bengáli tigrissel, aki általában meg akarja enni. Arról szól a film, hogy hiszel-e a csodákban meg elfogadod-e a megmagyarázhatatlan dolgokat, tizenhét éves koromban vélhetően tetszett volna ez a tanulság, bár a 3D foszforeszkáló delfinek asszem akkor is kicsapták volna a biztosítékot. Végig a giccs határán egyensúlyoz a film, óhatatlan, hogy időnként átessen a túloldalra. Spiritualitás, szurikáták, naplemente, napfelkelte.

A Django elszabadul miatt elmentünk a MOM parkba, csak, hogy eredeti nyelven nézhessük, az egy szokásos Tarantino-film, szórakoztató, ugyan kicsit kiszámítható, hogy tudod, hogy na, még fél óra van hátra a filmből, akkor lassan kezdődnie kell a nagy vérfürdőnek. Badass párbeszédek, fegyverropogás, poénok. Ja, arról szól, hogy egy volt néger rabszolga meg egy fogorvosnak álcázott fejvadász, ööö, közös kalandba fog, mindezt Amerikában, még a Lincoln előtt, a rabszolgaság idején, és egy ponton eszükbe jut, hogy szabadítsák ki a feka csávó feleségét, aki még rabszolgaságban sínylődik.

Az Argo-akció a másik, ami nagyon tetszett és lekötött, ez igaz történeten alapul: a hetvenes években úgy csempésztek ki 6 amerikai követségi dolgozót az éppen amerikaellenes Iránból, hogy úgy tettek, mintha kanadai filmesek lennének, és ehhez megcsinálták a hátteret is a filmhez, plakátokat, sajtótájékoztatót, forgatókönyvet stb. A valóságban a fake film egy egzotikus környezetben játszódó sci-fi volt, Zelazny: A fény ura c. regényének megfilmesítése. A film a valódi CIA-ügynök, Tony Mendez szerint elég jól követi a valódi eseményeket, leszámítva a végén lévő üldözést, ami nem pont úgy volt, és egyébként nekem nem is tetszett ez a rész, mert hatásvadász és hiteltelen. Amúgy klassz forgatókönyv, jó rendezés, izgalmas, szórakoztató, mondjuk szerintem nem ezekért kellene Oscarokat osztani, hanem ilyennek kellene lennie egy átlagos filmnek alapból, ha elmegy az ember a moziba.

A Silver Lining Playbook (Napos oldal) olyan, amit egyszer meg lehet nézni, műfaját tekintve romantikus komédia és dráma keveréke, bipoláris csávó kijön a pszichiátriáról, megismerkedik borderline leánnyal, gondolhatjuk, mi következik. Nézhető film, engem rettenetesen bosszantott a tanulsága, hogy tudniillik a tánc (vagy más értelmes hobbi) és egy új szerelem máris elég ahhoz, hogy az ember kigyógyuljon pszichiátriai betegségéből, plusz a csávó zakkant apja elvesztette a munkahelyét és abból él, hogy meccsekre fogad, meg egyfolytában üvöltöznek egymással, dehát a lényeg, hogy szeretik egymást, és az mindennél fontosabb. Robert de Niro nem rossz a zakkant apa szerepében, a többi jelölést nem nagyon értem. A főhősről persze kiderül, hogy bár bipoláris, ugyanakkor jó barát, sok könyvet olvas és véletlenül kitűnően táncol, merthát sose nyomd a full kretént. A bipoláris zavar amúgy nem éppen ilyen a valóságban, de ebbe inkább bele sem kezdek.

A Zero Dark Thirty-ben az amerikaiak felderítik Oszana Bin Laden elérhetőségét, aztán megölik, ez sok évbe telik és sok titkosszolgálati és egyéb ügyetlenkedésbe. Kicsit emlékeztetett a Homelandre, amennyiben egy furcsa, karakteres, fiatal nő a fő CIA-ügynök. Az amerikaiak néha töketlenek, néha ügyesek, nem egy dicső propagandafilm, de nem is nyomasztó dokumentum. Azt hittem, több erőszak lesz benne, ehelyett pár fogoly lightos kínzását leszámítva inkább nyomoznak, ami gyakran izgalmas, még izgalmasabb lenne, ha nem tudnánk pontosan, hogy mi a vége (surprise: megölik OBL-t). Jó film, remekül elmeséli a történetet, még ha éppenséggel engem nem is annyira érdekelt ez a történet.

A nyomorultakat itthon néztük és másfél óra múlva inkább kimentem mosogatni, mert mindennek van határa, és a konyhában legalább én választok zenét. Hát, hogy a kiváló Abe Lincoln-t idézzem, "akik szeretik az ilyesmit, azok rá fognak jönni, hogy ez olyasmi, amit szeretnek", engem idegesített. Hugh Jackmant is jelölték, mint legjobb férfi főszereplő, na ne vicceljünk már.

A szerelem c. filmet elvből nem nézem meg, mert az egy idős párról szól, akik szeretik egymást, aztán a néni stroke-ot kap, pelenkázni kell, és nyomorultul szenvednek, én pedig az eszképizmus híve vagyok, szerintem egy film az minimum mutassa be nekem a valóságot új szemszögből, de inkább kapcsoljon ki belőle. A való élet fájdalmas nyomorúságán szomorkodni ráérek majd a való életben is, amikor idős férjemet kell ápolnom meg amikor kiszolgáltatott öregasszony leszek egy kórházi osztályon és kiégett ápolók pelenkáznak. Úgyis nyomorultul, magányosan halunk meg a végén mindannyian, nem szeretnék önként másfél órát ezzel tölteni.

Ezek voltak a "legjobb film"-jelölések, sajnos nem hiszem, hogy a Messzi Dél vadjai kapná, túl szokatlan, nem eléggé közönségfilm, és ott van mellette három, az amerikai történelem dicső (Lincoln), izgalmas és győzedelmes (Zero Dark Thirty) vagy szellemes (Argo) pillanatait bemutató film is, nem beszélve a foszforeszkáló delfinekről.

Megnéztük még a Master-t, mert a férfi főszereplő (Joaquin Phoenix) és mellékszereplő (Philip Seymour Hoffmann) is jelölést kapott, én oda is adnám nekik egyből. A film a II. világháború után játszódik, főszereplője egy leszerelt katona, aki szegény sodródik az életben, de nem nagyon tudod sajnálni, mert egy ellenszenves pszichopata , és nem is a háború tette ilyenné, hanem nyilván mindig is az volt. Véletlenül megismerkedik egy szekta vezérével, amely szekta furcsa pszichológiai módszereivel gyanúsan emlékeztet a szcientológusokéra, bár ezt a készítők inkább tagadják. A szektavezér is érdekes karakter, néha komplett csalónak gondolja az ember, máskor meg egészen hiteles és elhivatott és kedves ember. Maga a történet annyira nem izgi, el se tudnám mesélni, mert leginkább a fenti két pasas különös kapcsolatáról szól, sok minden nem történik. A film nem különösebben tetszett, a főszereplők ellenszenvesek, de meg kell hagyni, hogy jó karakterek, Joaquin Phoenix elképesztően hiteles ellenszenves pszichopata, pedig ez biztos nehéz szerep volt.

És megnéztük meg a Holdfény-királyságot is, ezt Wes Anderson rendezte, aki még olyanokat rendezett korábban, mint a Tenenbaum, a háziátok, és a Holdfény-királyság sem kevésbé fura. Két tizenkétéves együtt elszökik otthonról, mert szerelmesek egymásba, mindez egy Coen-filmbe illő szánalmas figurákkal benépesített New England-i szigeten. Mesterkélt és bizarr az egész, sokan szeretni fogják, én utáltam, még az sem mentette meg, hogy klassz szereplőgárdát vonultat fel (Bruce Willis, Edward Norton, Bill Murray, Frances McDormand, Tilda Swinton, és egy nagyon aranyos kismacska). A legjobb eredeti forgatókönyvre jelölték, hát, nem tudom.

Itt vannak egy rendezőnek, a szavazóbizottság egy tagjának a kommentárjai, elég vicces, láthatjuk, hogy milyen alapos, megfontolt szakmai elvek és hosszas mérlegelés állnak a szavazataik hátterében (nem).

Bónuszként elmondom, hogy megnéztük a Die Hard 5-öt is, ami egy rettenetesen rossz film és én remekül szórakoztam rajta. Nagyjából az az érzése az embernek, hogy nem írtak forgatókönyvet, vagy otthonfelejtették, és akkor úgy gondolták, jó, mindegy, akkor robbantsunk fel még több járművet, hátha úgy nem veszik észre. Arról szól, hogy a nyugdíjas John McLane és fia összetörnek kritikátlan mennyiségű személyautót, kamiont, helikoptert és épületet, elhasználják egy kisebb ország éves lőszer- és robbanóanyag-készletét, amihez külön élményt nyújtanak a budapesti helyszínek, autós üldözés a rakparton, körgangos pesti bérházak, az meg ott az 5-ös HÉV.

Mindkét mellékállásomat lemondtam vagy megszűnt, és nem ügyelek, és ettől ennyi időm lett filmeket nézni, ez milyen durva.

Soon oh soon the light pass within

Amúgy az normális, hogy pár hete átlag napi kétszer megnézem az időkép 30 napos előrejelzését, csak azért, hogy láthassam a március elejéhez rajzolt napocskákat, és kedvtelve elgyönyörködjek a 12 C-okban? Valamelyik nap még 14 C-ot is láttam, de mostanra sajnos eltűnt az ábráról. És időben kitavaszodik-e ahhoz, hogy még rám jöjjön a piros ballonkabátom? Elég necces, most próbáltam fel, épphogy be lehet gombolni.

Amúgy azt mondta ma az orvosom, hogy egy-másfél héttel előbbre tart méreteiben a magzat, azaz lehet, hogy nagy lesz, vagy az is lehet, hogy előbb születik. Úgyhogy máris megijedtem 1. a szüléstől, mert én egy 3 kg-s magzat hüvelyi úton történő megszülésére gondoltam, nem egy ötkilóséra, 2. ha előbb jön, akkor ááááá!!! Még semmi nincs kész!!! Mindegy, már csak pár napot dolgozom, aztán semmi mást nem fogok csinálni, mint gondozom a várandósságomat*, vásárolok, rendezgetek, begyűjtöm a kölcsöncuccokat és elolvasom a vonatkozó szakirodalmat. Ja, meg kimosom a rugdalózókat hetente, úgy hallottam, ez a szokás.

A magzat méretét egyébként főleg az anyai elhízás vagy cukorbetegség emeli, nekem egyikem sincs; valamint a genetika, azaz ha nagy méretűek a szülők, akkor nagyobb eséllyel lesz nagyobb méretű a gyermekük is, olyanom van, mármint egy nagyméretű férjem; és még a magzatvédő multivitaminok, de abból egy dobozzal szedtem be összesen a terhességem alatt, mert nem tudtam eldönteni, attól van-e hányingerem vagy nem. Jó, most 1800 g szegény, szóval azért nem kellene egyből óriásbébinek neveznem.

*A babavárás határtalan lehetőségeket nyújt a modorosságra, ezt is nemrég tanultam.

Relationships can be...

És még valami, az nlcafés verseny kapcsán. Beleolvasgattam ott néhány női blogba és azokból eljutottam más blogokba (tudom, túlságosan ráérek), és van ez a dolog, amitől nekem rossz érzésem van és szerintem ez rossz irány. A férfiak hibáztatásáról beszélek, ami nagyon sok helyen és mindenféle kontextusban felbukkan. Most komolyan az van, hogy a női létet ennyire átszövi az, hogy a férfiakat hibáztatjuk? És ezt feltétlenül muszáj? A "női hang", az ez, hogy a férfiakkal szembe kell helyezkedni? Én nem akarok szembehelyezkedni, én bírom őket. Vannak idióták, azokkal igen, de úgy összességében a férfinem létezése szerintem igazán remek dolog.

Most éppen ennek kapcsán akadtam ki (de már nem emlékszem ám, honnan jutottam erre a blogra), hogy "a férfiak egy része (nagy?) már a 40-42-es méretet is kövérnek tartja és undorítónak" és szeretném elmondani, hogy úgy nagyjából 15 éve negyvenes a méretem, és vagy egyetlen férfi sem tartott ronda kövérnek, vagy ha igen, azt annyira diszkréten tette, hogy én nem vettem észre, azt pedig egyáltalán nem is tudom elképzelni, hogy valaki undorítónak tartson. Nem vagyok elképesztően gyönyörű, nagy orrom van, a hajam semmilyen, a mellem kicsi, a derekam vastag, valószínűleg tényleg jobban állnának rajtam a ruhák, ha azok 38-asak lennének, de férfiak sose bántottak ezzel. Lehet, hogy csak jó dolgom van és kivételesen sok normális férfival találkoztam az életem során és viszonylag kis számú idiótával. Vagy az is lehet, hogy eddig nem volt gyerekem és még fiatal vagyok (35) és az úgy könnyű és majd ezután következnek el a nehéz idők, amikor majd derekamra kötve üvölt a gyerek, tíz kilót híztam, vacsora semmi, de balhé, az van, hiszti, az van, és soha többé nem jutok el pilatesre és akkor a férjem már nem fog elvinni közös programokra, mert szégyellni fog a többiek előtt a kocsmában a negyvennégyes méretem miatt (és kénytelen leszek otthon, egyedül, szomorúan a konyhapultra könyökölve üvegből nyakalni a kevertet a kihízott negyvenkettes melegítőmben). Aha, valószínű.

Szóval szerintem az például szimplán nem igaz, hogy a valóságban "a férfiak" kövérnek, pláne undorítónak tartják a normál testalkatú nőket. Az sem igaz, hogy a nőnek 36-os méretűnek kell lennie, debezzeg a férfi az lehet mackós meg nagydarab, pláne, ha pénze is van. Én valamiért egy csomó olyan férfival találkoztam, aki túl vékony és ez zavarja és szégyelli és utálja a nyarat, mert akkor még jobban látszik, illetve túl kövér és szégyelli és utálja a nyarat, de mondjuk én pszichoterapeuta vagyok és sokat beszélgetek az emberekkel, lehet, hogy laikusként nem merülne fel ilyen téma férfiakkal való beszélgetés során, nem olyan feltűnően rinyálnak a külsejük miatt, valahogy az nem szokás, hogy férfiak beülnek a kocsmába és elmesélik egymásnak, mi bajuk van a külsejükkel. De attól még lehet, hogy van bajuk. És ne vicceljünk itt a belső értékekkel, a nőknek ugyanúgy fontos, hogy hogy néz ki egy férfi, pláne ismerkedéskor.

De ez csak egy apróság, most pont ebbe futottam bele, hozhattam volna más példát is. És nem is akarok itt a Férfiak védelmében kiállni meg őket dicsérni, egyrészt azt már egyszer megírtam, másrészt jó, van egy csomó klassz férfi meg van egy csomó hülye is, ugyanúgy, ahogy nőkből is van mindenféle, inkább... hogy is fogalmazzak. Inkább a nők érdekében gondolom úgy, hogy ez így helytelen és elszomorító. Szerintem nagyon szar lehet úgy nőnek lenni, hogy közben hadban állsz az ellenkező nemmel. Szerintem az rossz irány, az boldogtalansághoz vezet, az nem hasznos szemlélet, hogy a férfiakat szidjuk vagy hibáztatjuk, attól magányosak leszünk és megkeseredettek és megbántottak és annak nincs semmi értelme. Annak van értelme, hogy a férfiak a társaink. Annak nincs semmi értelme, hogy őket basztatjuk nagyjából minden miatt, amivel elégedetlenek vagyunk az életben. Komolyan úgy gondolom, hogy nincs.

Igen, tudom, és elmondom még egyszer is, hogy vannak hülye férfiak, vannak hülye nők és vannak össze nem illő párok is, és vannak menthetetlen kapcsolatok, és vannak olyan menthetetlen kapcsolatok, amikből kilépni se tudnak a felek valami miatt, és ezek nehéz dolgok és érdemes is rajtuk dühösnek lenni és szomorkodni. De hogy az legyen az alapállás, hogy "a férfiak" azok ilyenek meg olyanok, azt én nem tudom elfogadni, mert az elrontja az egészet.

Cím innen:

Rusty Ryan: - Relationships can be...
Danny Ocean: - Sure.
Rusty Ryan: - But they're also...
Danny Ocean: - That's right.

Ah, the pitter-patter of tiny feet in huge combat boots

Néhány ruhát kaptunk, például Szöszitől a pulcsit, meg Húgomtól a cipőket, és néhány darabnak meg nem tudtam ellenállni és megvettem. Awwww!!! Ha mégis tévedtek minden ultrahangon és fiú lesz, akkor egy pár Converse cipővel kell beérnie, vagy rózsaszínben járatjuk és majd felnőttként feldolgozza pszichoanalízisben.

Amúgy kitört rajtam a harmadik trimeszter, pedig még csak a 30. héten tartok (és 80 kg-nál, azaz +7 kg). Az első trimeszterben ugye hányni illik, azt szépen teljesítettem, a másodikban az ember megint aktív és energikus, az is megvolt a lehetőségekhez képest, mármint amennyire energikus lehet az ember januárban, a harmadikban meg jön a nyűglődés. Nyűglődöm is, nem férek el, kényelmetlen lehajolni, állandóan pisilnem kell, egyfolytában bedugul az orrom, bedagad a lábam, fáj a derekam, és akkor még nem is panaszkodhatom, hiszen egyrészt egészségesek vagyunk, másrészt a rendelő honlapján még sokkal hosszabb lista található a lehetséges kényelmetlenségekről.

Mostanában azzal jönnek az emberek, hogy félek-e a szüléstől, és azt értik alatta, hogy a szüléssel járó fájdalomtól félek-e, én meg nem félek. (Vagy annyira félek, hogy teljesen elfojtottam és be se merem vallani magamnak, ezt nem tudhatjuk.) De nem félek attól, hogy fájni fog, mert tudom, hogy nagyon fájni fog, ami egy ideig tart, aztán vége lesz, és utána adnak egy csecsemőt. Persze, örülök, ha végül csodálatos élmény lesz a szülésem, de nem ragaszkodom hozzá, tőlem lehet kellemetlen is vagy nehéz. Az alternatív szülés hívei között vélek egyébként felfedezni egy ilyen nyomást, hogy márpedig jól kell érezned magadat szülés közben és csodálatosnak kell lennie, lehetőleg gátmetszés meg egészségügyi szövődmények nélkül, mert az a normális - ez nem nyomasztó kicsit, így nekiindulni? Engem nyomasztana.

Amitől viszont valóban tartok kissé, az az utána következő időszak. Mert majdcsak megszülünk valahogy, utána viszont hazajövünk és mi lesz, ha egyfolytában sírni fog, és sose alszik és évekig engem se hagy és lepereg róla a Suttogó meg a többi módszer, aztán beteg lesz és akkor azon kell aggódni, utána meg oviba megy és ott majd nem illeszkedik be a többiek közé meg bepisil meg logopédushoz kell vinni meg elkap minden fertőzést az oviban és én is elkapom tőle és mindketten nyűgösek leszünk és halálra idegesítjük egymást, vagy buta lesz és nem megy neki a matek vagy az olvasás, vagy nem lesznek barátai, vagy rossz társaságba keveredik, drogozni fog, beleszeret valami idiótába, rohadt idegesítő tinédzser lesz, visítva csapkodja az ajtót, amikor nem veszem meg neki az iPhone 15.0-t, vízbe fullad, elgázolják, erőszakot követnek el rajta, szájába nyomják az első marihuánás cigarettát és májgyulladást kap egy sterilizálatlan fecskendőtől, alkoholista lesz, bipoláris lesz, bármi más tetszőleges pszichiátriai baja lesz, amely családunkban halmozódik, hülye főnöke lesz, rosszul házasodik, nem tudja fizetni a devizahitelt, megbetegszik, nem szedi rendesen a gyógyszerét, hülye gyerekei lesznek, veszett hering ugrik ki a patakból és a lábikrájába mar. Szülés, ugyan már.

Főleg címszavakban

Jaj, jaj, akartam írni az attribúciós stílusról meg a bébiruhákról, meg még tegnap a bántalmazás kapcsán a poszttraumás stressz zavar epigenetikájáról, ehelyett vettem két leárazott táskát (egy pirosat és egy terepszínűt, a Stradivariusban, 1990 Ft volt darabja, ha valaki éppenséggel a részletekre kíváncsi), aztán Valentin-nap alkalmával sütöttem lazacot vajban (esendő az ember), ma meg dolgozom, de ami késik, nem múlik.

Ellenben már csak két napig lehet szavazni, csak úgy mondom.

Onebillionrising

Elég jól sikerült szerintem, háromnegyed háromkor csak lézengés volt, meg csomó sajtós, meg mindenki arról sustorgott körülöttem, hogy jaj, én nem is tudom olyan jól a koreográfiát és hadd ne álljak ilyen közel a kamerákhoz, de aztán sokan lettünk és táncoltunk és annak nagyon jó volt a hangulata. Itt a videó rólunk. Én se tudtam tökéletesen minden lépést és a második körben meg is rúgtam néha a Bombera Krisztinát, reméljük, nem haragszik érte. Tényleg, hol volt az LGT? Mégse jöttek vagy én értettem félre valamit?

Állítólag sokaknak nem tetszett, hogy egy plázában van, és ezért nem jöttek, mondjuk tényleg vicces a tömeg közepén az ékszerárus-sziget (ahol egy pasas közben lazán vett egy karórát, ügyet sem vetve a körülötte zajló eseményekre), de azért gyanítom, hogy a világ 190 országában ennél kevésbé komfortos helyeken is táncoltak nők, szóval nem kell rinyálni.

Eltáncoltuk egyszer, aztán a szervezők meg celebek mondtak pár rövid beszédet, aztán eltáncoltuk még egyszer, amitől kb. annyira elfáradtam, mint fénykoromban egy aerobikórán, dehát tudjátok, hogy van ez, kettő helyett táncolok. Este lesz ismétlés a Corvin-tetőn, azt idén kihagyjuk. Az ötletgazda Eve Ensler azt nyilatkozta valahol, hogy addig táncolunk, amíg létezik nők elleni erőszak, úgyhogy még egy pár évig meglesz szerintem a program.

Itt van a többi ország videója. Belinkelem még a San Francisco-it mondjuk, mert tök jól néz ki, jó volt az operatőrük is.

Walk, dance, rise

Akkor vegyük át még egyszer. Ez a dal. A dal szép, bár meglehetősen hatásvadász, különösen a szövege, dehát nyilván ez is a cél. Tena Clark írta, aki már Aretha Franklinnek is írt számokat, szóval egy profi.

Erre a számra fogunk táncolni holnap a Föld mintegy 160 országában (hát legalábbis legutóbb még 160-nál tartottunk, illetve valahol olvastam 200-at is, de annyi ország nem is létezik). Azért táncolunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy minden negyedik nőt megerőszakolnak vagy vernek, és ez így nincs teljesen rendjén.

A rengeteg helyszín között van mindenféle, Ugandától az USÁig. Magyarországon Pécsről, Veszprémről és Gödöllőről tudok, de itt lehet megnézni, hol van a hozzád legközelebbi esemény. Egyes események flashmob-szerűek, mások jól szervezettek és celebek is fellépnek rajtuk, a Mammut 2-ben például X-faktoros Voice-os celebek lesznek meg LGT, és ők fogják előadni a számot, nem a szép hangú néger nő, sőt, állítólag lefordították magyarra is.

A világ ezen pontjain (nagyjából) ugyanazt a koreográfiát fogjuk táncolni. Budapesten voltak próbák is, legutóbb tegnap este, gondoltam is, hogy megírom tegnap délelőtt, de nem tudtam, mert másfél napig nem ment a nyomi freeblog, amiért rettentően haragszom. Na mindegy, lehet jönni úgy is, ha az ember nem tudja a koreográfiát egyáltalán, csak oldalt áll és ugrabugrál, illetve nagyon érthetően és alaposan megtanítják ezen a videón, ha valaki még gyorsan szeretné gyakorolni (8:43-tól kezdődik a teljes). Lesznek profi táncosok is, és főleg a refrénnél számítanak az amatőrökre. Én se fogok nagyon ugrálni, mert terhes vagyok. Van póló, vagy lehet piros-feketében jönni, de másmilyenben is odaengednek. A budapesti eseményről további részletek az esemény facebook-oldalán.

Mindenki azt kérdezi, hogy oké, hogy nők és több országban és összegyűlnek és az erőszak ellen, de mért pont táncolnak? Ez mondjuk jó kérdés, de nem tudom, mi mást lehetne csinálni, ami látványos is és sokan részt tudnak venni benne és jól be lehet vonni a médiát. Gondolom, kevesebb embert vonzana, ha szónokolnánk vagy kerekasztal-beszélgetések lennének vagy kiállítás? Ugye. Táblákkal vonulni meg unalmas, mindenki azt csinálja. Mások meg azzal jönnek, hogy á, minek ez, meg úgyse oldja meg a problémát, meg úgyse váltja meg a világot, meg semmi értelme. Jaj, istenem, emberek. Tudom, semmi értelme semminek, igyunk inkább egy sört, hol a távirányító.

A mindenféle országból származó videókat meg a nemzetközi sajtómegjelenéseket nézegetve különben klassz lesz, kicsit izgulok, hogy Magyarországon is jól sikerüljön, és ne az legyen, hogy tíz szomorú ember lézeng a Mammutban és abból is négy az LGT.

Mostan színes koktélokról álmodom

Rájöttem pár hete, hogy rettenetesen hiányzik a piros kabátom, meg a színes ruháim úgy általában. Mert klassz, csodálatosan meleg sötétkék pufikabátom van, amiben nem tudom, kismamának vagy kövér nőnek látszom-e (a nők észreveszik és átadják a helyüket a metrón, a férfiak meg nem, szerintem nem veszik észre), és csodálatos szürke Ugg-om, amiben bármilyen hóban bármennyit lehet gyalogolni és nem ázik be és melegen és puhán és szeretettel simogatja a lábamat a puha szőr, imádom, és klassz fekete kismamafarmerem, és klassz szürke kismamapulcsim, és nagyon szép a behavazott táj is, de a színek. Legalább a többi ember felvehetne néha feketétől eltérő göncöket a BKV-n, de nem. Egy piros felsőt sikerült vennem, nem valami nagy a kínálat, a kismamaruha vagy szürke-fekete, vagy pasztellszínű, én meg a narancssárga, bordó, sötétpiros és zöld ruhákat szeretem, és egyébként sem költhetem az összes pénzemet ruhákra.

Úgyhogy először kifestettem a körmömet I'm Suzi & I'm a chocoholic árnyalatra, azzal egy darabig elvoltam, aztán kitaláltam, hogy vérnarancsszörpöt kell befőznöm. A sima narancsszörpöm random neten talált recept alapján nem sikerült valami jól, úgyhogy most Esztertől kértem tanácsot, kb. azt mondta, hogy narancs kifacsar, leszűr, cukorral megfőz, és itt is ugyanezt mondják. 8 dl narancsléhez 500 g cukrot tettem. Nagyon finom, gyönyörű színű, két kg vérnarancsból lett egy üveg, ami azért kissé drága mulatság. (Kép innen.)

A piros kabátom mellett ami még hiányzik így februárban, az az alkohol. Ilyet nyilván óvatosan illik csak mondani Magyarországon, ahol minden ötödik ember alkoholista, ugyanakkor én szeretek inni, jobbfajta vörösborral is kiegyezem, bár leginkább a jó minőségű töményeket szeretem, calvadost, gyümölcspálinkát, és a tavaly ilyenkor fogyasztott citromos Grey Goose-ra is jó szívvel gondolok. A terhességem alatt néhányszor (max 5 alkalommal) ittam egy-egy dl bort, meg párszor alkoholmentes sört, de az hülyeség, pláne télen, nem is esett jól, meg kipróbáltam alkoholmentes koktélokat, ami valójában többféle gyümölcslé egy pohárban koktélcseresznyével, jó, finomak, de azért reménykedem, hogy majd a szoptatás befejezése és a kistestvér fogantatása között lesz egy vagy két hét, amikor megkóstolhatom az új unicum-ízeket. Akik nem terhesek, azok beletehetik a vérnarancsszörpöt ebbe a gyönyörű koktélba is a tequila mellé.

What sort of a pub is this then

Voltunk a Szatyorban, ahol nagyon finom a karamelltorta, és az összes pincér úgy néz ki, mint egy Guy Ritchie-film mellékszereplői, és úgy is viselkednek. Egyébként újra és újra lenyűgöznek a budapesti vendéglátóhelyek elképesztően trendi nevei, "a Szatyorban nem volt hely és a Mappa is tömve volt, úgyhogy átmentünk a Dobozba", meg "most itt vagyunk a Mostban, de még lehet, hogy a Jelenben folytatjuk". Az én időmben Koccintónak hívták a kocsmát meg Poharazónak.

Csak-csak eltelik az idő

Még ez jutott eszembe a gender-témáról, a Kezdő apák kézikönyve című 1991-es könyvből származik az idézet, akkor került elő valami polcról, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, és egy csomó ideig ezen röhögtem, mert szerintem nagyon aranyos. Arról szól, hogy a kezdő apa fiút vagy lányt akarjon-e inkább.

"Az igazság az, hogy mindegyik nemnek megvannak a maga előnyei: a kislány hisztis, hiú, féltékeny, elviselhetetlenül magas hangon visít és állandóan a pofádba bámul. A fiú sértődős, erőszakos, hazudós, üvöltözve szaladgál fel-alá és mindenféléket vagdos az emberek képébe. Akár az egyikkel, akár a másikkal csak-csak eltelik az idő."

No women no cry

A múltkor meg arról volt szó a kocsmában, hogy a pszichiáter-pszichoterapeuta nők a magánrendelésükön sosem kérhetnek annyit, mint egy férfi, ha nőhöz mész, az mindig olcsóbb, hiába, hogy esetleg profibb vagy több papírja van vagy bármi, és ezután került a kezembe az alábbi táblázat. Az van rajta, hogy az alacsonyabb végzettséget igénylő, egyszerű munkák esetén a nők az ugyanolyan munkát végző férfi fizetésének 96,3%-át kapják átlagosan, míg a vezető beosztású nők az ugyanolyan férfiak fizetésének 75,7%-át. Ráadásul, 1995-höz képest az egyszerű munka esetében ez az arány javult, vagyis egyre inkább kiegyenlítődött, ugyanakkor a vezető beosztásokban meg egy csomót romlott, 1995-höz képest igazságtalanabb lett a helyzet. Érdekes, mi? Gondoltam, hogy van valami ilyesmi, igazából a tendencia lepett meg. Színtiszta szerencse, hogy közalkalmazott vagyok az egészségügyben, nálunk Férfi és Nő igazságosan ugyanazt a nevetséges összeget kapja. Mondjuk simán el tudom képzelni, hogy férfi orvos több hálapénzt kap, de egyrészt kétlem, hogy ezt felmérte a KSH, másrészt én meg több virágot és bonbont kapok.

A kép kattintva megnő és akkor látszanak a kis számok is. Forrás: "Nők és férfiak Magyarországon 2009-2010", készítette a Központi Statisztikai Hivatal.

The old hometown looks the same

Tettem egy villámlátogatást Sopronban, mert el kellett menni a könyvelőhöz (ott van a könyvelőm, mert pont feleannyiba kerül, mint Budapesten), és akkor egyúttal sétáltam Brennbergben is. A rendes, kihalt téli Brennberghez képest most elképesztő forgalom volt, csomó kisgyerekes meg babakocsis anyuka, meg lila hajú fiatalok, meg barátságos foxterrier. A kutya a buszmegállóban próbálta játékra bírni a várakozókat, akik egyből felismerték, hogy ez a Gabi kutyája, és megmondták neki, hogy ne kószáljon el egyedül, menjen szépen haza, mire az sértődötten elügetett és befordult egy utcán.

Arra mondjuk nem emlékszem, hogy itt valaha is lett volna egy tó, mindenesetre most egy fagyott tó van. Meg mindenhol épülő házak, rettenetes. Mármint az a rettenetes, hogy nekem még mindig nincs brennbergi ingatlanom, és tudom, hogy régen kellett volna venni, amikor még népszerűtlen és elfeledett hely volt, sajnos se akkor nem volt felesleges pénzem, se most. Azért nem tettem le róla, nyugi.

Bányásztemető, "az erdő látogatása életveszélyes" felirat.

A gmap szerint könyvelőlátogatással együtt gyalogoltam 7 km-t, ami mondjuk meglepő, nem tűnt annyinak. De jó volt! Ha nem léteznének erdők, én már egészen biztosan megbolondultam volna.

Babies, babies, babies

Ja, és kedden meg véletlenül összefutottam Nikével, aki épp Kollégám feleségéhez és újszülött csecsemőjéhez igyekezett babanézőbe, úgyhogy becsatlakoztam, persze gyönyörű és elképesztően cuki. Olyan baba, amit elég pár percig nézegetni meg fogni és szerintem mindenkiben felmerül a gyermekvállalás gondolata.

Főleg vásárlás, vagyis nem

Lassan lehet, hogy el kellene kezdeni vásárolni (28. hét), vagy még nem? A védőnő azt mondta, most már ki kell nézni a boltban, hogy mit akarsz megvenni, de még nem szabad megvenni. Meg is sértődtem, mert minek sugall olyasmit, hogy még bármi baj lehet, másrészt meg teljesen hülyeségnek tartom, mert ha valami baj lesz és elvesztem a 28 hetes magzatomat, akkor valószínűleg nem az lesz a legnagyobb problémám, hogy basszus, vettem egy fölösleges pelenkázóasztalt. Sajnos megszűnt a mellékállásom és az albérlőim is tegnap szóltak, hogy kiköltöznek, úgyhogy előzetes terveimmel ellentétben lehet, hogy mégsem fogunk kritikátlan módon túlköltekezni.

Lényegében minden ismerősöm azt mondja, hogy nem szabad sok mindent venni, mármint tárgyakat. Egész pontosan azt mondják, hogy "nem szabad bedőlni a hirdetéseknek, csak a bűntudatodra alapoznak, semmit nem szabad venni, egyetlen dolgot vegyél meg mindenképpen, egy jó ...-t", ahol a "..." helyén eddig a következők szerepeltek:

- kókuszmatrac
- járóka
- felakaszthatós babahinta
- pihenőszék
- bárányszőr
- morzsaporszívó
- orrszívó porszívó
- légzésfigyelő
- mellszívó
- rugalmas hordozókendő
- kenguru
- autós hordozó, akkor is, ha nincs autód
- nagy pelenkázókomód
- kapucnis fürdőlepedő
- szoptatós hálóing
- kiságy fölé akasztható zenélő forgó játék
- pelenkázó fölé akasztható zenélő forgó játék
- baldachin (!)
- szoptatóspárna
- bimbóvédő
- hálózsák
- fürdetőállvány.

Ha megfelelő számú nőismerőse van az embernek, végül azért csak összejön a komplett Brendon-katalógus. És akkor arról még nem beszéltem, hogy olyan babakocsit kell venni, aminek egybefüggő a tolókarja, mert azt lehet egy kézzel is tolni vs. olyan babakocsit kell venni, aminek kétszarvú a tolókarja, hogy rá lehessen akasztani táskákat, valamint kiskerekű kell, mert az mozgékony, kiskerekűt nem szabad venni, mert hamar tönkremegy, használtat nem szabad venni, mert ócska és nincs rá garancia, újat nem szabad venni, mert nevetségesen drága. Egyébként így nagy mennyiségben ennyi ellentmondó tanács bosszantónak hangzik, ugyanakkor mégis inkább hasznosnak érzem, hogy mindet meghallgatom és a sok szempont közül kiválasztom az enyémet és az alapján döntök. Szerencsére kapunk babakocsit, és a fenti listából is kaptunk néhány dolgot, bár a mellszívóhoz még nincs használati utasítás és magamtól nem jöttem rá, hogyan kell összerakni. Természetesen a mellszívó, ugyanúgy, mint gyakorlatilag bármilyen téma, szintén két pártra osztja a népeket, hogy tudniillik muszáj / semmiképp ne használd.

Meg minden más is. Az olajos gátmasszázs hetekkel a kiírt időpont előtt kötelező, mások szerint kifejezetten káros, a gáttorna elengedhetetlen, illetve alhasi vérbőséget és ezáltal vetélést okoz, fekve szülni lehetetlen, ülve kell szülni, guggolva kell szülni, fekve szülni kényelmes, legyen ott a férjed, be ne menjen a férjed, kell dúla, nem kell dúla, dúla nélkül nem lehet szülni, vízben szülni egészséges, vízben szülni fertőzésveszélyes, a kórházban az első napokban le kell adni a csecsemőosztályra, hogy kialhasd magad, ha leadod, rossz anya vagy és örökre tönkreteszed a kötődést, külön szobában kell altatni, közös ágyban kell aludni, igény szerint kell szoptatni, három óránként kell szoptatni, úgy kell szoptatni, hogy igény szerint, de három óránál nem gyakrabban, éjjel fel kell venni, ha sír, nem szabad felvenni, oda sem szabad menni, oda kell menni, csak nem kell kivenni az ágyból, terhességi csíkok ellen mandulaolajjal kell körkörösen bekenni a hasadat, a mandulaolaj bizonyítottan fokozza a koraszülés kockázatát, a körkörös masszázsmozdulatok fokozzák a koraszülés kockázatát. És akkor ezek még csak az ismerőseim, a könyveket még el sem olvastam. Ja, "könyveket nem szabad olvasni, mert csak összezavarnak, egy könyvet kell elolvasni, a ...-t", ahol "..." eddig szerencsére csak négyféle könyv volt és többen ajánlották ugyanazokat, meg is lepődtem.

Én amúgy képtelen vagyok elhinni, hogy ez ennyire nevetségesen bonyolult.

There ain't no reason you and me should be alone tonight

Általában rajongója vagyok a covereknek (mi az magyarul? feldolgozás?), most épp a Walk off the Earth nevű szimpatikus kanadai fiatalokat szeretjük. Lesznek az A38-on is március végén. Vajon lesz nekem kedvem nyolc hónapos terhesen odamenni, vagy akkor az ember már csak a kanapén nyűglődik és a férjét ugráltatja? Mondjuk ez nem ricsaj, hanem kedves-aranyos zene, másrészt nem is egy embert ismerek, aki nyolc hónaposan még a Szigeten nyomta, nem beszélve a férjem nagymamájáról, aki elmondása szerint a kilencedik hónapban is megfejte a tehenet, de én ennél valószínűleg eleve lustább vagyok.

Hatásvadász módon manipulál

Komolyanmár, legyetek szívesek rám szavazni. Vagy legalább Luciára. Nem akarom elhinni, hogy az énblogok ideje végleg leáldozott és már csak paleós gasztrobloggal és lakberendezéssel és sminkbloggal lehet érvényesülni. Meg kell mentenünk az internetet! Meg kell mentenünk a Műfajt! Össze kell fognunk! És szükségem van a laptopra is.

Cserébe lehet kommentelni. Ki fogtok vajon osztani kommentben, hogy rangon aluli részt venni ilyen versenyben vagy hogy gyerekes dolog így közvetlenül szavazásra buzdítani a népeket vagy hogy anyagias a részemről, hogy a laptopot hangsúlyozom és nem a dicsőséget, meg ilyesmik? Meglátjuk.

Misinformation is a weapon of mass destruction

Azt mondta az Ádám, hogy szerinte az a baj a táncolással, hogy pont azokhoz nem jut el az üzenet, akiket bántalmaznak meg akik a bántalmazók. Gondolom, arra a tévhitre alapozott, hogy interneteléréssel rendelkező értelmiségi városlakó ember nem veri interneteléréssel rendelkező értelmiségi városlakó asszonyát és gyermekét és meg sem erőszakolja, az ilyesmi csak borsodi zsákfalvakban, Szaúd-Arábiában meg borsodi zsákfalvakban játszódó Tarr Béla-filmekben fordul elő.

Hát nem.

Egyrészt a vonatkozó felmérések szerint minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal. Másrészt, sose jártam borsodi zsákfaluban vagy Szaúd-Arábiában és nem láttam Tarr Béla-filmet, mégsem nem tudom összeszámolni, hány bántalmazós sztorit hallottam, akár ezen a héten. A legtöbb persze a pácienseink közül kerül ki, ezek depresszió, szorongás, poszttraumás stressz zavar vagy személyiségzavar miatt kezelt nők, akiket vagy gyermekkorukban vertek / megerőszakoltak a családtagjaik, vagy később, a pasijuk, élettársuk, férjük. Ezek gyakran tanult nők, közgazdász, jogász, egyéb vezető beosztású is akad közöttük. A bántalmazók közül egy csomó értelmiségi, de olyanok, hogy híres író meg híres képzőművész meg neves professzor, nem is gondolnánk, hiszen olyan okos, tanult ember, nem is iszik, szép házuk van, két kocsijuk. A többi történet a tágabb ismeretségi körömből származik, szintén értelmiségi családban felnőtt ismerősömet erőszakolta meg a bátyja, vagy tudok olyan egyetemi oktatóról, aki a diákjaival élt vissza hasonló módon. Ezek a bántalmazók és bántalmazottak mind rendelkeznek interneteléréssel, el tud jutni hozzájuk az üzenet.

További tévhitek a NaNe oldalán, van köztük olyan, ami számomra is meglepő volt.

Másrészt meg egyébként az, hogy ugyanazon a napon 160 országban táncolnak nők a bántalmazás ellen, szerintem sem feltétlenül arra alkalmas, hogy a bántalmazókat közvetlenül eltántorítsa. Nem gondolom, hogy Sanyi megnézi a tévében és akkor aznap már á, inkább nem veri meg az asszonyt. Az ilyesmi inkább arra való, hogy a társadalom (társadalmak) figyelmét legalább egy kis időre ráirányítsa a problémára, hogy azok a döntéshozók és laikusok, akik nem találkoznak ezzel nap mint nap, legalább egy félóra hosszat kénytelenek legyenek ezzel foglalkozni, hogy írjon a dologról a média, hogy legyen róla szó, ne tegyünk úgy, mintha nem létezne a probléma. Talán esetleg még arra is való, hogy a bántalmazott nők ne érezzék azt, hogy teljesen egyedül vannak a földkerekségen a problémájukkal és senkit nem érdekelnek. Azt se gondolom, hogy most megváltjuk a világot vagy valami, de most ez úgy szimpatikus nekem és van kedvem hozzá, pedig munkaidőben lesz és szabit kell kivenni.

Belinkelem nektek a Guardian vonatkozó cikkét is, van benne Robert Redford. Kicsit megöregedett, de jó fej.

Még több pocaklakózás

A szülész-nőgyógyászom meg azt mondta tegnap, hogy jók a leleteim meg a méhszájam meg minden, és hm, lehet, hogy én leszek az első orvos, akinél semmilyen szövődmény nem lép fel? Hát nem nyugtatott meg. Köztudott ugyanis, hogy ha orvosok betegszenek meg, akkor az általában ritka, atípusos, nehezen diagnosztizálható kórkép, vagy normális hétköznapi betegség, de ritka, súlyos, bonyolult szövődményekkel, és minden gyógyszernek kialakul rajtuk a ritka, súlyos mellékhatása, satöbbi. (Ha véletlenül egyik sem, akkor csak okoskodnak, kötekszenek, hisztiznek, nem követik a terápiás utasításokat, jobban tudják, többet akarnak, de ilyeneket nem csinálok.)

Abban reménykedem, hátha az asszisztált reprodukciós előzményemmel* már letudtam az Átkot és már nem lesz több nehézség, meg hogy én különben is pszichiáter vagyok, sőt, pszichoterapeuta, az hátha nem olyan, mint a rendes szomatikus orvosok és ránk nem vonatkozik.

Megkaptam tőle a leendő szülésznőmnek a telefonszámát is, mármint akivel a dokim együtt szokott szülni, majd hamarosan felhívom. Izgi! A szülésznő van ott a legtöbbet az emberrel vajúdás meg szülés közben, szóval az egyáltalán nem mindegy, milyen. Egyébként pedig onnan lehet tudni, hogy a normális külső mögött valójában teljesen megzakkantam, hogy amikor a szülésről van szó, meg hogy az mennyire fájdalmas, akkor sose az jut eszembe, hogy jaj, jaj, meg jó lenne valahogy elkerülni, hanem hogy cool, bring it on, akarom a kihívást. Annyit hallottam már róla, hogy komolyan kíváncsi lettem.

*Az egészségügyi dolgozó ismerőseim körülbelül 80%-a valamilyen segítséggel esett teherbe, inszem, lombik, de minimum stimulált ciklusok, valaki csinálhatna erről egy rendes felmérést.

Dehát süt a nap

Hm, tolerálná-e vajon a munkahelyem, ha most kimennék egy órát sétálni? Eleve otthon felejtettem a határidőnaplómat (legalábbis remélem, hogy otthon és nem máshol), így nem is biztos, hogy emlékszem a mai összes feladatomra. A múltkor pedig elvesztettem a munkahelyi kulcscsomómat egy teljes hétre, de aztán valahogy sajnos visszakerült hozzám.

Az újabb kutatások cáfolják azt a hiedelmet, hogy a patkánnyal ellentétben (akik vemhesen megokosodnak) az emberasszony elbutul és feledékennyé válik a terhesség hatására. Így sajnos nem foghatom a tüneteimet a terhességi demenciára, maradnak a freudi elméletek. Hogy tudniillik tudat alatt talán már egyáltalán nincs kedvem dolgozni.

Az élet arra való, hogy a jó dolgokat megízleld

Azt kell csinálni, hogy vesz az ember mirelit bogyósgyümölcsöt, intersparban pont le van árazva, és ebből nagyjából 10 dkg-t, valamint egy banánt, egy darab ananászt és némi gyümölcslevet beletesz a blenderbe (hétköznapi nevén automata turmixgép), és összeturmixolja. Ma találtam ki. Imádom. Nagyon finom, és szép is.

Mindez úgy kezdődött, hogy két nappal korábban Kislánnyal beszélgettünk a munkahelyünkön, arról, hogy vajon mikor jelenik meg a Fraktálherceg, meg hogy ő olvas valami könyvet, amiben egy személyiség egy egész farkasfalka, több testből áll, de egy elme és nagyon érdekes, meg hogy mindketten olvastunk Darvasi-novellákat és tetszett is nekünk, ugyanakkor a Virágzabálóktól félünk, talán nem is alaptalanul, meg hogy nekem poszttraumás stressz zavarom van a Sinistra-körzettől, elég, ha meglátok egy jégcsapot vagy egy madarat vagy egy havas tájat, egyből akaratom ellenére lepereg a szemem előtt úgy 5-6 borzalmas jelenet a könyvből, meg hogy hamarosan meg fog jelenni magyarul az Alexandra és a teremtés növendékeinek folytatása, amiről én nem is tudtam, hogy trilógia, de állítólag az; meg hogy ő látta a Nyomorultakat és meglepően tetszett neki, én meg este nézem a Lincoln-t, ami, mint kiderült, nem a vámpírvadászos Lincoln, hanem egy sima vámpírmentes történelmi filmdráma, még szerencse, hogy időben rájöttem és nem a film közben vártam a vámpírokat két és fél óra hosszat hiába, és akkor Kislány egyszer csak egészen váratlanul témát váltott és arról kezdett beszélni, hogy turmixokat készít otthon, például málnás-banánosat, botmixerrel, aminek előnye, hogy könnyű elmosni, hátránya, hogy a fagyasztott gyümölcsöt nem viszi és meg kell várni, míg kiolvad, így a múltkor is háromnegyed órát kellett várnia a turmixára, mondjuk addig legalább megsütötte a lazacot. Tud élni. Ráadásul kiderült, hogy ő nem is tejjel készíti a turmixot, mint mi közönséges emberek, hanem a banán és málna mellett még narancslé meg joghurt van benne, és esetleg méz is? Lehet, hogy a mézet már csak odaképzeltem.

Aztán este megnéztük a Lincoln-t, amiben Daniel Day-Lewis nagyon jó volt, karizmatikus meg minden, ezt leszámítva meg inkább vontatott volt, néhol felszínes, kissé hatásvadász és nem mindig kötött le. Gyanítom egyébként, hogy jobban bejön, ha az ember amerikai és a saját történelmének dicső korszakát idézi fel, mint így kívülállóként, de mindegy, egyszer meg lehetett nézni végülis, volt pár jó jelenet. Valahogy komoly filmnek nem volt elég komoly. De a lényegre térek, a MoM parkban néztük, ahol van egy smoothie- és gyümölcsléárus, drága és nagyon finom turmixok vannak, a nap fénypontja volt, az itallapon fel van sorolva az összes smoothie összes hozzávalója, és a csaj a szemed láttára állítja össze azokból, némi jéggel beleteszi az összetevőket egy automata turmixgépbe, ezer forint egy nyamvadt pohár, és aztán beültünk a filmre, és egy ponton egyszercsak megvilágosodtam és rájöttem, hogy basszus, én ilyet tudok csinálni otthon, minden van hozzá, kivéve fagyasztott bogyósgyümölcs-keverék.