A mesterek, hárman, ezerrel bontják a másik szobánkat, és közben arról beszélgetnek, hogy az egyikük talált valami klassz, letölthető, nyelvtanuláshoz való anyagot a neten, van hozzá kiejtés is meg minden. Részemről optimista vagyok a végeredménnyel kapcsolatban (mármint ami a szobát illeti, a nyelvtanulásról nem tudok nyilatkozni). A hálószobánkról van szó, itt lesz a gyerek is, egyrészt nincs annyi szobánk, hogy külön szobája legyen, másrészt nem is érzem úgy, hogy külön szobába szeretném tenni háromnapos korában. Külön ágyban lesz, ami szorosan a mi ágyunk mellett lesz, tehát át tudok hozzá nyúlni, ez a terv.
Egy dolog miatt vagyok szomorú, de ezt nem tudom megoldani jelenleg, az pedig a fák hiánya, nincs a környékünkön gyalog elérhető közelségben normális park, még kevésbé erdő, és ez rossz lesz, itt fogok hisztizni hónapokig emiatt. Igen, tudom, hogy ez nem mindenkinek fontos, nekem fontos és hiányozni fog. Arról nem beszélve, hogy a panelban száraz a levegő, a nagyvárosi gyerekek gyakrabban krupposak meg egyéb légzőszervi betegek. (Nem, nem sokat segít az ultrahangos hidegpárásító, sok éve van olyanunk). Cserébe minden közel van, bevásárlóközpont, bölcsi, ovi, posta, bank, védőnő, gyerekorvos, gyógyszertár, a civilizáció összes vívmánya, szóval más szempontból meg sokkal kényelmesebb lesz így, mint valami elhagyatott erdőszélen. BKV-val elérhető közelségben van erdő meg park is, csak hát a "busszal meg villamossal elmegyünk sétálni, odaérünk, sétálunk, busszal meg villamossal hazajövünk", ezt még gyerek nélkül is szánalmasnak találtam.
Valamennyire ide kapcsolódik egyébként, hogy ez a kontinuumelv is mindig elszomorít. A kontinnuumelv az egy nevelési elv, és azt jelenti nagyjából, hogy a csecsemő az első perctől kezdve része legyen a társadalomnak, azaz az anyja (vagy valaki) kösse magára, és végezze normál mindennapi teendőit. Nem kell három évre félrevonulni és bezárkózni a gyerekkel. Így az anya sem esik ki a teendőkből, a baba pedig megfigyeli, megtanulja a világot. Klassz. A kontinuumelvet egy antropológus dolgozta ki, miután hosszan megfigyelte amazonasi indián törzsek működését. Az indián anyák magukra kötik a csecsemőt és így teszik a dolgukat, és ha kell, igény szerint lekapják a hátukról és megszoptatják. Nekem ez nagyon szimpatikus. Ami a végtelenül elszomorító, az az, hogy az én jelenlegi (terhesség előtti) életmódomnak nagyjából semelyik részébe nem illeszthető be jó szívvel egy csecsemő. Abba be lehet illeszteni egy csecsemőt, ha indián asszony vagyok, termést takarítok be, takarókat szövök, megfejem a lámát, megsütöm a kukoricalepényt. Abba nem lehet beilleszteni egy csecsemőt, ha pszichiáter és pszichoterapeuta vagyok, egy nagyvárosi tébolydában dolgozom, ahol néha ügyeletes vagyok, akkor mentőkkel érkező akut pszichotikusokat vagy alkoholistákat látok el, máskor pszichoterápiákat tartok, ahol definíció szerint a páciens szomorú történetére koncentrálok (és csak rá), esetleg oktatok, kutatok, előadásokat tartok vagy értekezleteken veszek részt, meg BKV-zom Budapesten a hajléktalanok, alkoholisták, kosz és kipufogógáz közepette. Persze, ki tudja, mit mond erre az evolúciós pszichológia, lehet, hogy evolúciósan az az előnyös, ha minél hamarabb megismeri a baba a Nyugati aluljárót.
A kontinuumelv szerinti nevelésben eredetileg az a jó, hogy a baba mindent megkap, amit szeretne, egyfolytában testi kontaktusban van, igény szerint szoptatják, nincs egyedül hagyva, nincsenek szigorú szabályok ÉS az anyának mégsem akkora plusz teher, mert nem kell sokat változtatnia korábbi életmódján. Ezt az utóbbi kitételt részemről lehetetlennek látom az eddigi életmódom fényében, és ez valahol szomorú, mert akkor vagy "csak" kötődően nevelek és nekem meg a korábbi életmódomnak lőttek, vagy Spock szerint nevelek és azt csinálja a baba, amit én akarok, akkor eszik és akkor alszik, amikor én mondom, nyilván ezt is túl lehet élni, és akkor nem leszek mártír szolgaanya örök életemre. De az nem megy, hogy csinálom a korábbi életmódomat a csecsemővel a hátamon. Meg az se megy, hogy erdő mellett is lakjunk meg a pláza is közel legyen. Szomorú.
Hát ezt gondolom így nulla tapasztalattal, aztán majd kérdezzetek meg fél év múlva, kíváncsi leszek, akkor mit mondok.