A huszadik napon átjött anyósom, hogy elvigye a gyerekeket, mert szerettek volna még nála lenni, én meg elmentem anyukámmal Fertőrákosra megnézni a nagypapám sírkövét, ami most lett kész, és hétfőn kell kifizetni, ha elégedettek vagyunk vele. Azok vagyunk. Ezután felmentünk nagypapám házába, aki májusban halt meg, és végtelen cuccok között pakolásztunk meg selejteztünk meg cuki régi dolgokat találtunk. Ezután elmentem a thai masszázsra (amit még a harmadik napon le kellett mondani) a thai-ok egy jellemzően osztrákok által látogatott soproni bevásárlóudvarban működnek és csak thai-ul meg németül beszélnek és cukik. Majd pedig közkívánatra a férjem öccséékhez állatozni, ezúttal az ezerlábú és az oroszlánfejű nyúl voltak a highlightok. Ettünk mignonokat és minitartokat, amiket ügyesen vásároltam, mert továbbra is lusta vagyok sütni, lehet kiégtem.
A huszonegyedik napon elmentünk - surprise - a soproni uszodába, vittük anyámat is, úgyhogy többnyire őt nyegtették a gyerekek, amíg én default mode-ban voltam a jakuzziban. Utána ettünk a lángososnál, aztán elmentünk a kínaiba venni papucsot, mert kiderült, hogy a táborba az is kell, és a Fiúnak nincs. Ezután elmentünk a Fő térre kisvonatozni, ez a városnéző kisvonat, ami többféle méretben létezik és megy kis kört meg nagy kört. Mi azzal szeretünk menni, amelyik elektromos, kis kört megy, és a Csaj vezeti, ezzel a Lány babakora óta kisvonatozunk néha. Úgyhogy már tegnap, amikor átvágtam a téren és láttam, hogy két kisvonat is bent áll, megkérdeztem a Csajt, hogy mikor lesz tutira ő, mondta, hogy holnap 3-kor és 5-kor. Odamentünk 3-ra, de olyan sokan voltak a kisvonatozni vágyó ügyfelek, hogy végül mindet átültették a nagyobbikba (ami benzines és több és szélesebb kocsit húz és egy pasi vezeti), de minket hármunkat a Csaj külön elvitt egy körre a kicsi, elektromos kisvonattal, mivelhogy tegnap megígérte. Ő különben nem ismerősünk vagy valami, hanem A Csaj, Aki A Kisvonatot Vezeti, szóval hatalmas jófejség volt tőle ez, hogy ahelyett, hogy élvezné a váratlan szünetét, minket vonatoztat.
A huszonkettedik napon elvittem a gyerekeket a napközis táborba (ez nem ilyen lepasszolás, hanem direkt akarom, hogy magyar gyerekek között is legyenek), aztán elmentem kifliért a menő pékségbe, pisztáciás minitart-ért a Kultúrpresszóba (mert a Lány azt imádja, de nem volt, csak holnap lesz), buszbérletért a buszvégállomásra, sajtért az intersparba, majd hazafele a Deák téren véletlenül összefutottam az Idegenvezetővel és beszélgettem vele Brennbergbányáról, csoportdinamikáról és digitális oktatásról. Döglöttem otthon fél órát a hűvösben, majd elmentem ebédelni Gabóval és Hajnalkával, beszélgettünk Taylor Swiftről, gyerekekről és tanárokról, meg hogy a Tóth Imre ugyanúgy néz ki, mint 30 évvel ezelőtt, aztán átmentem a Cédrusba (az a könyvesbolt) és beszélgettem a Zsuzsával meg a Könyvesboltos Lánnyal fakivágásról, Kun Árpádról, meg arról, hogy mi lett a kutyakölykökkel?? mert a Könyvesboltos Lány a 19 éves kori naplómban váratlanul kapott két németjuhász kutyakölyköt, úgy, hogy nem nagyon tudta őket épp hova tenni, de további sorsukról már nem írtam, nos hosszú, boldog életet éltek egy ismerős ismerősénél, családi háznál, és nagyon okos kutyáknak bizonyultak. Ezután összeszedtem a gyerekeket és hazamentünk és megettük a kifliket és nyomódtunk a hőség miatt, meg lefotóztuk, majd szabadon engedtük a redőny és a szúnyogháló közé szorult denevért.
A huszonharmadik napon elvittem a nyűgös és álmos gyerekeket a napközis táborba, elmentem kifliért a pékségbe, aztán pisztáciás minitartokért a Kultúrpresszóba, vettem hármat a Lánynak és hármat a Könyvesboltos Lánynak, aztán leültem és bedugtam a laptopomat a konnektorba és megírtam a regényem vázlatát meg még egy kicsit a szövegből is, mert volt egy ilyen kép a fejemben, hogy a Kultúrpresszóban írom a regényemet egy iced latte mellett a nagy asztalnál, ahol a Fiú anno megtanult sakkozni, és bár nyilván nem itt fogom írni, de gondoltam, szép gesztus itt elkezdeni. Végtelenül para elkezdeni, még vázlatot csak-csak oké, de konkrétan a "create blanc document" kattintásnál rendesen rettegtem, ugyanakkor eleget tudok már a szorongásról ahhoz, hogy tudjam, mi a teendő. Például az, hogy a lehető legkevesebbet beszéljen az ember a kreatív projektjéről és a blogjába se írjon róla, mert ez azt az illúziót kelti, mintha csinált volna valamit, miközben nem, szóval be is fejeztem az erről beszélést. A pultos fiatalember közben becsomagolt nekem összesen 7 minitartot elvitelre, sokáig és komolyan győzködtem, hogy de én csak hatot fizettem ki és nem akarom megrövidíteni őket ingyen minitarttal, de ő állította, hogy nem, hetet fizettem ki, úgyhogy végül kénytelen voltam ráhagyni.
A kisvárkerületen pedig reggel két rendőr vezetett egy hátrabilincselt kezű huszonéves leányt a rendőrautó felé, épp meglátta őket az utca távolabbi részéből egy férfi és odakiabált, hogy:
- Anita! Há mér visznek el?
Rendőr (a férfinak, barátságos hangon): - Na még pont te hiányoztál, Zsolti!
Zsolti: - Mér viszitek be, mit csinált?
Rendőr: - Hát nem volt okos.
Pontosan ugyanitt délután egy földön ülő, eléggé vérző fejű, de eszméleténél lévő férfi és két, elektromos roller mellett síró lány mellett haladtam el, megkérdeztem, de nem szorultak segítségre, egy nő már kihívta a mentőt és addig is egy talpraesettnek tűnő, épp arra járó sebész rezidens pátyolgatta a sérültet (mondjuk melyik sebész rezidens nem talpraesett?). Úgy vettem ki, a rolleres lányok hibájából történt a baleset, ők nem sérültek meg, hanem ijedtségből és bűntudatból sírtak.
A sütiket bevittem a Könyvesboltba, és megkérdeztem a Bélától, mivel gyanút fogtam, hogy nem idén lett 30 éves a Cédrus? Vagy jövőre? De nem tudta, pedig ő alapította személyesen 29 vagy 30 vagy 31 évvel ezelőtt. Eszébe sem jutott, hogy ez így valami, hogy kellene ünnepelni, vagy hogy ez nagy szó, hogy városunk ikonikus könyvesboltja 30 éves, és ezalatt hány és hány ember életében játszott szerepet, én bevallom eredetileg utcabálban gondolkodtam, de láttam, hogy ebből jóval visszébb kell vennem, a hála és az ünneplés itt éppenséggel nem annyira passzol a zeistgeist-be, mármint nem konkrétan a könyvesboltban, hanem az országban, de Sopronban legalábbis biztos.
Aztán ettünk fagyit a Kiwiben, volt joghurt, ami a legjobb a világon, aztán hazamentünk nyomódtunk a hőségben, lefotóztuk majd kiszabadítottuk a redőny és a szúnyogháló közé szorult sáskát.
A huszonnegyedik napon elvittem a gyerekeimet a napközis táborba, elmentem a pékségbe sajtos-tejfölös pogácsáért, aztán a postára feladni a Lány rajzát a Minecraft újság rajzversenyére, meg gyönyörködtem a soproni posta szecessziós belső terében. Én ezzel különben tisztában vagyok, hogy ez egy luxus, hogy én itt gyönyörködöm meg hálás vagyok meg péksütemények, főzött fagylalt, macskakövek és szecesszió miatt ujjongok, és ez csak azért van, mert nem itt élek, és ha itt élnék, akkor a postán azzal foglalkoznék, mint a normális ember (hogy nem megy a sor). Igyekszem nem tenyérbemászóan csinálni. Otthon pakolásztam és szortíroztam és válogattam (mert ez egy ilyen többgenerációs családi ház és a már meghalt nagyszülők és apukám összes cucca plusz az én gyerekkori cuccaim egy örök és soha véget nem érő szortírozást igényelnek, és akármennyi holmit selejteztünk már le, soha nem fogy el), találtam Barbie Lutra Albumot, vadbarbár módon kioperáltam egy régi számítógép winchesterét, meg fetrengtem és kiolvastam a Kun Árpádot. Délután bementem a Cédrusba a rendelt könyvemért, amit még a Kriszta ajánlott a kamaszkorról, pont sárga volt, így ment a ruhámhoz, és beszélgettem a Zsuzsával, aki tudta, hogy a Cédrus már elmúlt 30 éves, így az utcabál megrendezéséről lemaradtunk. Aztán elhoztam a gyerekeket, akik ma kiselőadást tartottak a többieknek Norvégiáról. Ma nem szorult be semmilyen bibliai állat a redőny és a szúnyogháló közé.
A huszonötödik napra a gyerekek kisírtak egy szabadnapot a táborból a meleg miatt (ez kirándulós tábor és 35 fok van, szóval bár délutánonként már nem kirándulnak, hanem a kertben vízipisztolyoznak, azért megértem) és a nagymamák is igényeltek unokás programot, ezért elmentünk a soproni uszodába, két nagymama is jött, úgyhogy vittem a kamaszkoros könyvet. A reggeli norvég hírekben volt valami a Merkúrról, amiről eszembe jutott, hogy megnézzem a havi horoszkópomat, ez van benne: "Egy Mars-Jupiter együttállás az egész hónapodra kihat, és olyan találkozásokat mutat, amelyek intenzív reakciókat váltanak ki belőled. Lesznek, akik inspirálnak, és lesznek, akik provokálnak. Szerencsére 15-én a Merkúr visszalép az Oroszlánba és téged nem kell félteni." Hogy mitől és miért, azt nem részletezi, de mivel pont ma van 15-e, ez mindenképpen megnyugtató. Uszoda után lángosos, aztán elmentünk a Malmacskába, ami Sopronban a macskás kávézó, meglepően gyönyörű, barátságos és szemlátomást jól gondozott macskák uralják a terepet, jól összeválogatva több különböző fajta, szín és személyiség, mint egy jól castingolt lány/fiúbanda.
A huszonhatodik napon megint mentek táborba, addig bevásároltam egzotikus ételeket, mint kifli, körözött, kakaós csiga, gránátalmás actimel és sajtos Pom Bär, meg feladtam anyukám csekkjeit a postán, meg beszélgettem a Könyvesboltos Lánnyal Havas Juliról meg arról, hogy jövőre eljönnek-e hozzánk öntözni a paradicsomot a távollétünkben, aztán elmentem az erdőbe ciklámeneket nézni, de már csak egy volt, mert vége a szezonnak, azt lefotóztam, meg sétáltam a Ciklámen tanösvényen a hőség miatt a tavalyi húsz km helyett kb húsz métert, meg olvastam. Ezt a hetet amúgy eléggé elrontotta a hőség, sokkal többet akartam az erdőben sétálni, de túl meleg van mindenhez.
A huszonhetedik napon már nagyon nyűgös voltam a hőség, a PMS és a hőség miatt. Elmentünk a Lánnyal a könyvesboltba visszavinni a kölcsönkapott Havas Julit, aztán vettünk körömlakkot, rendeltünk pizzát, a rokonság egy része elment uszodába, én becsekkoltam online a holnapi repülőjáratokra meg elolvastam az ezer üzenetet, ami jött a gyerekek iskolájától, mivel hétfőn (aug 19) kezdődik az iskola, aztán elmentem Brennbergbe a könyvbemutatóra szerezni dedikált példányt, ahol egymillióan voltak (mármint én úgy gondoltam, hogy a brennbergi kultúrházban egy Brennbergbánya történelméről szóló könyv bemutatóján lesznek úgy 30-an, de minimum 130-an voltak tényleg, mind ezek a keménykötésű hetvenévesek, akik tájfutnak meg a túrabiciklis szakosztály vezetője, miközben nekem kikészül a derekam húsz perc álldogálástól), Brennbergben változatlanul jó a csí.
A huszonnyolcadik napon pakoltunk, pakoltunk, pakoltunk, aztán eltaxiztunk Bécsbe a reptérre ("Kellemes nyaralást!" - mondta a taxis), elrepültünk Osloba, világrekord sprinttel elértük a vonatot Sandefjordba, hazataxiztunk a lakásba, visszakapcsoltuk a vizet és az áramot, és aludtunk, mert másnap iskola és munka.