Már csak az a problémám, hogy van itthon két felbontott doboz after eight (egy mentolos és egy irish cream), egy tábla coppeneur karamellás-sütőtökös-provanszi fűszeres csoki, egy és háromnegyed tábla robbanócukros milka, egy marcipános milka, egy tál aszalt gyümölcs és vagy öt marék rózsaszín pillecukor, ja, meg egy szelet narancsos túró- és egy sachertorta, meg az a két doboz vaníliás karika, a pasim viszont nincs itthon, mert a munkahelyén van. Aggasztóak a kilátások.

Szombat délelőtt elindultunk Sopronba megnézni a lagzi feltételezett helyszínéül szolgáló éttermet. Vesztünkre egy olyan vonattal, ahol Győrben át kell szállni, és a karmikus város persze kihasználta az alkalmat: holmi árvíz és késő vonatok miatt másfél órára csapdába estünk Győrben, valamint narancslével is leöntöttem magam. Négy és fél óra alatt tettük meg végül az amúgy 2,5 órás Budapest-Sopron távot, étterem lefoglalva. Persze azért okozott némi interperszonális konfliktust ott dolgozó rokonom, valamint a felbérelt esküvőszervező iroda, de talán sikerül világraszóló diplomáciai érzékemmel ezt is elsimítani.
Később aztán megtudtam barátnőimtől, hogy tulajdonképpen évek óta görcsösen férjhez akarok menni, és most végre találtam magamnak egy megfelelő balekot, aki hajlandó elvenni, persze, még nem tudja, mi vár szegényre a hozzám hasonló személyiségzavaros szörnyeteg oldalán (dráma, könnyek, vér, gilmore girls). Azért cserébe tartottam egy megható kiselőadást jungiánus elemekkel (párkapcsolat = cipővásárlás) fűszerezve az összetartozás érzéséről.
Nem hittem volna egyébként, hogy ennyire nehezen viseli majd a külvilág a házasságkötésemet, csak, hogy néhány példát idézzek: "húsz év múlva úgyis elhagy egy fiatalabbért", "miért, terhes vagy?", "ugye tudod, hogy ha templomit is tartasz, csak a pápa engedélyével lehet elválni", és persze a klasszikus "jól meggondoltad?!". Egyik, szintén idén nősülő kollégám azt figyelte meg, hogy míg a már házasságban élő barátai mosolyogva gratulálnak és vele együtt örülnek, a nemházasok mind olyanokkal jönnek, hogy jólmeggondoltad, meg igábahajtodafejed.
Hát így megy ez. Jót akarnak.

Erről meg (a "harinyámon leszalad a szem"-ről) eszembe jutott ez a vers, úgyhogy most azon ritka pillanatok egyike következik, amikor verset posztolok kedvenc költőnőmtől.

Titkos éned romlásodra tör, önkezed
által lelöki ólommal futtatott, színes
üvegvázád, rálöttyenti a forró feketét
az első vendég fahéjszín selyemingére
érkezése pillanatában, s ha a kád
peremén ülve Tiborcként panaszkodsz,
mint trópusi papagáj szálldos és vihog.
Sima úton léptedet kátyúba vezérli.
Ha állást keresel, az alacsony, szigorú
férfi jelenlétében elfullasztja hangod.
Emlékszik titkos éned tükör előtt végzett
helyzetgyakorlataidra, és emlékeztet rá,
hogy ritkul a hajad, a szemed fénye megtört
és tördelni szoktad a kezedet sokszor.
Álmodban ülhetsz csak győzelmet fölötte:
a szobádban motozó betörőt félkarral
legurítod a lépcsőn, hogy csak úgynyekken;
a kijavítatlan dolgozatok kásahegyéből
repülőt hajtogatsz az alant rettegőknek.
De ha, mint megesik, kis, hegyi, szlovák
faluban méregkeverő hírében állt anyád
s előle futván a városba települtél,
méregkeverőnőt veszel majd feleségül,
és eljön a nap, hogy a helybéli szeretet-
otthonból főszakács nejedet kiveszed,
hogy neked főzőcskézzen ezentúl.

Takács Zsuzsa: Sorsanalízis

Wedding news

Esküvői hírek: holnap megyünk megnézni az éttermet. Rinyáltam a pszichológusomnak, hogy jaj, biztos le fog szaladni a szem a harisnyámon, esni fog az eső, vagy megfájdul a fogam a nagy nap reggelén, erre azt mondta, menjek el fogorvoshoz jövő héten, és tömessem be végre a lyukas fogamat. Analitikus létére egész gyakorlatias.

Meg még azon gondolkodtam ma, hogy lassan tényleg kellene valami törvény a dohányosok védelmében is. A munkahelyemen ugyanis, ami egy kórház, mostantól nem lehet dohányozni sehol (kijelölt hely az udvar). Oké, és mi lesz a dohányos betegekkel? Ne mondjuk, hogy aki beteg, ne dohányozzon, mert a legtöbb skizofrén és depressziós dohányzik, hadd legyen valami örömük az életben. Kimehetnek az udvarra este hatig, mert addig nyitva van az ajtó. De este hattól reggel hatig nem dohányozhatnak sehol. És ha a depressziós vagy öngyilkos vagy szorongó vagy skizofrén beteg nem tud aludni, és este tízkor még elszívna egy cigit? Nem, és kész.
És a nővérek? Csomó nővér és ápoló dohányzik. A nővérek a legtöbb egészségügyi intézményben, így a miénkben sem hagyhatják el azt a kórházi osztályt, ami a munkahelyük. Ott kell lenniük, mert bármikor szükség lehet rájuk. Tizenkét óra hosszáig dolgoznak, konyha, öltöző, vécé van az osztályokon, tehát nem kell kimenniük. Dohányzóhely nincs. A kertbe nem mehetnek ki, mert azzal elhagynák a helyüket, szabálysértést követve el.
Én ebben diszkriminációt érzek. Dohányosok ne legyenek egészségügyi dolgozók; dohányosok ne betegedjenek meg pszichiátriai betegségben?
Teljesen egyetértek azzal, hogy a nemdohányosokat meg kell védeni a passzív dohányzástól, de egy egész kórházban nem igaz, hogy nincs egyetlen kis szoba, ahol ki lehetne jelölni egy dohányzóhelyet. Eddig létezett egyébként, csak legutóbb tűzveszélyesnek ítélték a tűzvédelmisek, ezért megszűnt.
Éppenséggel nemdohányos időszakomat élem, ami a bulikban néhány szálat jelenti, de ezt igazságtalanságnak tartom és idegesít.

Elmondom, miről szólt (a Dr. House tegnapi része). Van ez az elég köcsög stílusú, ám zseniális doki, bár az nem derült ki, hogy milyen orvos, meg a három beosztottja, a szépfiú, a néger meg a csaj. Érkezik egy szülőpár 16 éves fiukkal, akinek furcsa tünetei vannak: rémálmok, izomrángások, kettőslátás. Elkezdik vizsgálni - laborok, CT, MR, pont, mint az életben. Az MR-jén a capsula internája (a két agyféltekét összekötő híd) kissé fura alakú, ebből arra gondolnak, hogy megnőtt a koponyaűri nyomása, betesznek egy söntöt, és vesznek tőle likvort (agyvizet). A likvorban magas a monoklonális antitestek aránya, ebből arra gondolnak, hogy SM-je van (sclerosis multiplex nevű degeneratív idegrendszeri betegség), és adnak is neki némi interferont. Azonban a fiú zavart tudatállapotba kerül, ami az SM-re nem jellemző, ezért felmerül egy másik, a tünetek alapján passzoló betegség, a neuroszifilisz (a szifilisz késői stádiumban idegrendszeri tüneteket is okoz). El is kezdik nagy dózisú penicillinnel kezelni. Felmerül a kérdés, hogy miért nem nézik meg, hogy vannak-e szifilisz-ellenes antitestek a vérében, hiszen ezzel bebizonyíthatnák a diagnózist, de ezt is megmagyarázzák: már nem lehetne kimutatni az antitesteket, mert az SM elleni gyógyszer lenyomja az immunrendszert - korrekt. (Én a TV előtt lassúvírus-fertőzésre gondolok, ide a prionbetegségek (kergemarhakór) meg még egy pár másik tartozhat, de a priont ki is zárom, mert az látszott volna az EEG-n.) Dr. House közben poénból fogadásokat köt a néger beosztottjával, néhány másik kollégájávan és a főnökével arról, hogy a fiú apja az igazi apja-e. Ellopja a szülők használt kávéspoharát és DNS-t izolál róluk (feltételezem, nyálból, bár ez nem derül ki), és lám, egyik szülő sem az igazi, a fiút adoptálták. Dr. House letámadja a szülőket, hogy miért titkolták el, amelynek kapcsán kiderül, hogy a gyerek fél éves kora előtt elkaphatta a kanyarót - nem tudjuk, de lehet. Ha valaki pici korában kanyarós volt, azoknál pedig nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy a vírus évtizedekig továbbél az agyban és ún. lassúvírus-fertőzést, rendes nevén SSPE-t (subacut sclerotizáló panencephalitis) okoz. Így aztán a fiúnak antivirális szert kell adni, még szerencse, hogy az elején betettek egy söntöt, mert így adhatják közvetlenül a likvorjába. Az epizód végén a fiú boldogan baseballozik.
Azt kivéve, hogy az SSPE-re tudomásom szerint még nem létezik olyan antivirális szer, ami meggyógyítja, minden adat teljesen korrekt a filmben. Néha kicsit túloznak, pl azt mondják a fiúnak, hogy az SM elviselhetetlen fájdalmakkal jár, ami így nem igaz, de drámai hatáskeltésnek megteszi; néha meg kicsit pongyola. Olyasvalakinek, mint én, aki infektológus akart lenni, majd áttért az idegrendszerre, remek film volt, minden percét imádtam, és mindvégig izgatottan törtem a fejem, hogy mi lehet a diagnózis, illetve milyen vizsgálatokat végeznék még. De meg vagyok győződve arról, hogy ebből egy laikus egy szót sem ért, vagy legalábbis nem ért annyit, hogy élvezhesse. Végig orvosi szakzsargonban beszélnek, capsula interna, sönt, SM, polisomnográfia, SSPE, és vajon rajtam kívül még hány embert villanyoz fel a subacut sclerotizáló panencephalitis? Nem ítélhetek egyetlen epizód alapján, de a tegnapi után az volt az érzésem, hogy ezt a sorozatot direkt nekem csinálták.
Nem beszélve arról, hogy ha beteg vagyok, a nyájas-kedveseknél sokkal jobban kedvelem a szigorú-távolságtartó stílusú orvosokat, mert sokkal jobban bízom az utóbbiak szakértelmében, és Dr. House pont az én típusom.

Dr. House rajongó lettem. Az előbb.

Lehet kommentezni az olvasónaplómban.

Azt hiszem, most fog elbukni ígéretesen induló írói karrierem: az antológiába, ahol meg fog jelenni a novellám, önéletrajzot kell írnom, amit ugye köztudottan nem tudok. Azért küldtem nekik egy amerikai típusút, mert gondoltam, az alapján írnak a szerzőről két értelmes mondatot, "a csinos ifjú hölgy novellái eddig csupán vidéki magazinokban jelentek meg. jelenleg pszichiáterként tevékenykedik" vagy ilyesmit, erre visszaírtak, hogy azon nyomban írjak magamról egy A4-es oldalnyi irodalmibb önéletrajzot, olyanokkal, hogy mikor, hol, miért kezdtem írni, és milyen életet élek most, amibe hogyan illik bele az írás művészete. Most mit találjak ki? Miféle kérdések ezek? Honnan tudjam, hogy miért kezdtem írni? Negyvenkettő.

Újabb hiánypótló bloggal bővült a hazai tematikusblog-szcéna (már olyan régen írtam le ezt a szót), vagyis húgom kajakritikus-blogjával, aki egyébként hozzáértő, mert ezt tanulja. Éttermeket meg kávézókat fikáz, és most én is szerepelek benne. Itt van.

Az Anyakönyv egyébként tényleg érdekes. Képzeljünk el egy modern, de barátságos irodát - bükkszínű és szürke felületek, íróasztalok, legalább két monitor/nm, lapfüggöny, kávéfőző. Harminc és negyven közötti, kosztümös hölgy udvariasan elveszi tőlünk a sorszámot, majd elkéri hivatalos iratainkat. Kiderül, hogy egy születési anyakönyvi kivonattal kevesebbet hoztunk, de nem jön zavarba.
- Majd megnézzük a könyvben - mondja könnyedén, és megkerüli az íróasztalt. A szemben lévő bükk és szürke színű, a berendezésbe tökéletesen beleolvadó szekrényhez lép, határozott mozdulattal tárja ki az ajtókat. Odabent félhomály honol, néhány ijedt denevér röppen fel. Hatalmas, porlepte, szakadozott könyvek sorakoznak dülöngélve, több egymás mögötti sorban, mint amennyit a szekrény mérete megengedne - a felső polcokon egyik-másik ütött-kopott gerincen kibetűzhető a "szül." rövidítés, az alső polcon azonban a pókháló-fedte könyveken a baljós "hal." szócskát olvashatjuk. A hölgy előrángatja az egyik óriási könyvet, lefújkálja róla a port, és asztalára teszi, odébbtolva naptárat és billentyűzetet.
- Nézzük csak, benne van-e - mondja olyan hangon, mintha az életünk forogna kockán, és lassan kezdem valóban elhinni, hogy aki nincs benne a könyvben, az nem is létezik. Óvatos lassúsággal lapozza a rongyos oldalakat, odakint felhő takarja el a napot, a szobában észrevehetően hűvösebb lesz. Megborzongunk az örökkévalóság fagyos fuvallatától, vágni lehet a csendet. A varázslónő egyszerre csak felnéz a könyvből, és ítéletet hirdet.
- Megvan - mondja és egyenesen a szemembe néz. - Az ifjú, akihez hozzá akar menni, valóban létezik. Ez esetben a házasságkötésnek nincs akadálya.

Kiderült, hogy azon a napon kirakodóvásár van a Fő téren, másik napon nincs hely, lefoglaltuk július 8-ra, amiről kiderült, hogy apukám külföldön lesz, mellesleg pedig a vb döntő napja, úgyhogy akkor gondoltuk, hogy lehetne július vége, de akkor a pasim öccse lesz Szardínián, vagy szeptember 2, de akkor anyóspajtás utazik Velencébe összes húgaival, vagy akkor legyen pénteki napon, de akkor csak bemenni lehet aláírni, a bevonulás orgonaszóra csak a szombatiaknak jár. Ezenfelül meg kellett küzdenünk egy mániás (a depressziós ellentéte) rendezvényszervező hölggyel is, aki minimum egy órán keresztül beszélt hozzánk szinte tökéletesen összefüggéstelenül, a Tanácsháza dísztermét pedig időközben átalakították szörnyen hivatalos ülésteremmé leszedhetetlen kijelzőkkel és elmozdíthatatlan padokkal, pont úgy néz ki, mint egy bírósági tárgyaló.

Mission: completed, lefoglaltuk arra a napra, amire eredetileg akartuk. Persze, vacsihely még nincs.