Egész nap fehér selyemkendővel nyakam körül rohangálok az egészségügy berkeiben, eddig hozzávetőlegesen 6 orvos, 8 ápoló, 9 beteg és 4 hozzátartozó kérdezte meg, hogy: "Fáj a torkod?/Doktornő, fáj a torka?" Mind a 27 esetben szenvedő arckifejezéssel bólogattam, végül is mégsem mondhattam meg az igazat: "Nem, csak ki van szívva a nyakam", ráadásul a torkom valóban fáj, csakhogy szerintem torokfájás ellen a nyakon viselt fehér selyemkendő terápiás hatékonysága nagyjából a telefonos ráolvasáséval egyezik meg. Torokfájásra a kék strepsils plusz kell (fájdalomcsillapítóval tuningolt torokfertőtlenítő cukorka), és ha már termékeket reklámozok, azt is elmondom, hogy tegnap két újdonságot fedeztem fel a hazai tejtermékpiacon: AB kultúra bodzaízű joghurt és Sole Szundi aludttej.
Különben, egészen pontosan tudom, hogy miről szólt az álmom, a félelmet jelenti attól, hogy elveszítünk valakit, akit szeretünk. Esetleg saját hibánkból. A búváros-medencés dolog azt jelentette, hogy attól, hogy elveszítjük, még lehet, hogy jó/jobb helyre kerül.

Körülbelül tizenötször ébredtem fel arra, hogy Kölcsönmacska: a kanapé karfáján hegyezi a körmeit; a karkötőmmel focizik az ágy alatt; körberohangál a szobában; körberohangál azzal a nehezítéssel, hogy nem ér a padlóhoz, hanem bútorról-bútorra ugrál; az anyámtól örökölt ezüstgyűrűvel focizik; ránk ugrik. Szerencsére az ügyeletek során megtanultam felébredni-visszaaludni (pontosabban: felébredni-beteggelbeszélni-kórrajzotírni-visszaaludni), és a köztes időben is tudok hülyeségeket álmodni.
Hétfőn ügyeletes vagyok, A. a telefonos ügyeletes, J. az ügyeletes beteghordó, de a kórház valamiért egy uszodára emlékeztet. Ott van egy férfi, akit szeretek, és lehet tudni róla, hogy gyógyíthatatlan, halálos beteg, bármikor meghalhat. Csipogtatnak a nővérek, hogy menjek, mert rosszul van, tulajdonképpen más beteg nincs is, csak ő, és megkér, hogy engedjem meghalni, a medencében, víz alatt akar meghalni (láttátok a Big Fish c. filmet?). Persze, megteszem neki, beúszom vele a medencébe, megkér, hogy hagyjam ott, otthagyom, pár óra múlva letakarva látom egy ágyon, gondolkodom, hogy fel kellene hívni a telefonos ügyeletest, de á, ráér reggel. Szomorú vagyok, de azt gondolom, jobb ez így, és az az érzésem van, hogy én öltem meg. Megrettenek, hogy mi van, ha túl hamar megöltem - túl hamar elengedtem? - és még korai volt, de megnyugtatom magam, hogy nem, jó volt ez így. Így is borzasztó érzés, de aztán felébredek, a Főszereplő békésen alszik mellettem, a Kölcsönmacska tárgyakkal focizik az ágy alatt.
Tegnap Ex+Moondance-nél vacsiztunk, klassz volt, van két mongol ugróegerük, nagyon picik és imádnivalóak (az egerek), a házuk lépcsőházában pedig Hajnalka+Réka Vadiúj Nyelviskolájának plakátját találtuk. Mindösszesen jól sikerült este, bár ha belegondolok, hogy éreztem volna magam Bukott Angyallal hasonló szituban, feláll a hátamon a szőr. Izgalmas lenne azért egy mélyinterjú az összes szereplővel, de ezúttal eltekintek ettől.  Azt meg tudom, hogy az álmomban a vizes jelenet honnan jött: csomót beszéltünk búvárkodásról.

Nem is tudom, hogy izgulok-e a ma este miatt, de nem, inkább nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, szerintem békés borozgatás, be is szereztem a kedvenc boromból e célra (Teleki Villányi Rosé Cuvée). Tegnap elmeséltem a barátaimnak, a fele banda azt mondta "ez tök jó", a másik fele "fuj, Pöffeszkedő Családosok", Szabolcs pedig, hogy "nagyon gáz".
Részemről szeretem a mindennapitól eltérő emberközi viszonyulásokat, a "voltpasim csajával olvassuk egymás blogját, majd négyesben leülünk borozni" pedig szerintem ilyen kategória.

isolde (szipog, köhög)
Niké: - Szerintem lassan hordhatnál sálat.
isolde: - ?
Niké: - Ki van szívva a nyakad.

Tegnap meglepetésszerűen megkaptam a pénzt a tolmácsolásért, hazavittem, betettem egy borítékba, ráírtam, hogy lakbér, és a Főbérlő asztalára helyeztem. A maradékot elköltöttem strepsilsre meg kamillateára, lassan két hete vagyok dögrováson (értsd: nátha), és mit sem javul, szerintem hamarosan megelégelem és antibiotikumot fogok szedni. Nem is tudom, eddig mért nem szedtem, a medikalizációban hiszek, szerintem mindenre van gyógyszer a fejfájástól a másnaposságon át a gyomorégésig, és be is szedem őket bármikor, valamint mindenképpen kórházban, nőgyógyász szakorvos és gyermekintenzíves szakorvos jelenlétében fogok szülni.
Nyugi, nem mostanában.
Találtam egy hipomán (= klinikai szintet alulról súroló pörgős, felhangolt állapot) ingatlanügynököt, kicsit felrázott az apátiából. A napokban néztem egy klassz kis lakást, udvari volt, sötét, túlzsúfolt, egy nagyon aranyos lány árulta, jelen volt az anyósa és a csecsemőkorú gyermeke is, valamint pelenkák, cumisüvegek, rockzenei cd-k és félkész festmények mindenfelé. A házban nemrég cserélték a vezetékeket, ez könnyen bizonyítható, a bevakolásra már nem maradt pénz, a tulaj elmondása szerint az előző vevő a lépcsőházból visszafordult. A lakás csendes, mindenhol öregek laknak, és valóban, a szemközti ajtóból vénséges néni leselkedett, a gangon kettő, szemmel láthatóan Parkinson-kóros bácsi vonszolta magát. A közvetlen szomszédban élő (?) néni annyira csendes, hogy öt napja nem jött ki a lakásból, ami azért furcsa, mert a vécé a folyosón van. Szóval pusztulás mindenütt, és el is ment a kedvem a egésztől, de az Ingatlanügynök nem ad esélyt a lazításra, péntekre három lakást szervezett be, rádumált, hogy kéredzkedjem el a munkahelyemről, hogy mindet végig tudjuk nézni, és hű, mégegytökjótistalált. Remélem, nem lesz súlyosan mániás és kerül be hozzánk, mielőtt lakásom lenne. 

Hehe. 

Szóval a kölcsönmacskánk (gazdája nászúton) először meg akart ölni, aztán a körmeit hegyezte a kanapé karfáján, meg bámult nagyon értelmesen, éjszaka átment dzsungelharcosba és egész reggelig vadászott a panelban, reggel pedig dorombolva dörgölődzött. A macskák furcsa, misztikus lények.

A Bright megtanított, hogyan kell képet feltenni.

De most olyan kedvem van, hogy: nyaralási fotók itt meg itt.
Az elsőket én csináltam, azonnal beleszerettem végzetesen és örökre a digitális gépbe, nagyon ügyesen azt fényképezte, amit akartam, bár sajnos fotózás közben beleejtettem Ulickaja: Kukockij esetei című zseniális regényének egy félig kiolvasott példányát a rovinji kikötő koszos vizébe.
"A rovinji Szent Eufémia templomban hétfő délben oltárt porszívózó apáca" c. kép nem az én művem, a fotó hitelességét azonban tanúsíthatom.

Csupa rossz hír, a tolmácsolásért (aug. első hete) csak két vagy három hét múlva fogok pénzt kapni, a fordításért (május) csak szeptember vége felé, a júliusi és augusztusi ügyeleteimért adminisztrációs hiba miatt nem kaptam pénzt, majd az októberi fizetéssel. Az ígéretesnek tűnő lakásról kiderült, hogy szuterén, a másikról, hogy elkelt. Amíg szabin voltam, eltűnt a bögrém. A kollégám mégsem jövő héten cseréli vissza velem a szombati ügyeletet, majd csak októberben.
Hm, úgy tűnik, ez egy jó ősz lesz, pénzesővel és hétvégi lazsálással :-)

Back home, a világon a legjobb nyaralásból, fotók később.

Viszont kitaláltam egy tök jót, figyeljetek:
a pszichiátrián, ahol dolgozom, sok beteg elég sokáig bent fekszik, unatkozik, és elég jól van ahhoz, hogy tudjon olvasni. Akkor jöttem rá, amikor egyik barátnőm feküdt bent, és a két hét alatt behurcoltam neki otthonról a fél világirodalmat. Múlt héten valamelyik reggel meg bambán néztem ki a fejemből a szociális foglalkoztató nővérünkre, és egyszerre csak kitaláltam, hogy milyen klassz lenne, ha lenne könyvtár a betegeknek. Végül is, van otthon egy csomó könyvem, amit csak úgy megvettem, és nem is tetszik, vagy több van belőle, vagy kaptam valakitől és csak útban van. Behozom, hátha valakinek bejön. Hátha más is hoz. Hátha nem lopják el az összeset egy hét alatt.
És akkor felhívás: ha van olyan könyved, amit meguntál, utálsz, túl magas és nem fér el a polcon, nem megy a többihez, a volt csajod felejtette nálad, vagy bármi miatt nem kell már, add neki a pszichiátria osztályunk alakulóban lévő könyvtárának. Csak ne legyen túl vastag vagy túl horror. Írjál nekem emailt, és kitaláljuk, hogyan és mikor.