Körülbelül tizenötször ébredtem fel arra, hogy Kölcsönmacska: a kanapé karfáján hegyezi a körmeit; a karkötőmmel focizik az ágy alatt; körberohangál a szobában; körberohangál azzal a nehezítéssel, hogy nem ér a padlóhoz, hanem bútorról-bútorra ugrál; az anyámtól örökölt ezüstgyűrűvel focizik; ránk ugrik. Szerencsére az ügyeletek során megtanultam felébredni-visszaaludni (pontosabban: felébredni-beteggelbeszélni-kórrajzotírni-visszaaludni), és a köztes időben is tudok hülyeségeket álmodni.
Hétfőn ügyeletes vagyok, A. a telefonos ügyeletes, J. az ügyeletes beteghordó, de a kórház valamiért egy uszodára emlékeztet. Ott van egy férfi, akit szeretek, és lehet tudni róla, hogy gyógyíthatatlan, halálos beteg, bármikor meghalhat. Csipogtatnak a nővérek, hogy menjek, mert rosszul van, tulajdonképpen más beteg nincs is, csak ő, és megkér, hogy engedjem meghalni, a medencében, víz alatt akar meghalni (láttátok a Big Fish c. filmet?). Persze, megteszem neki, beúszom vele a medencébe, megkér, hogy hagyjam ott, otthagyom, pár óra múlva letakarva látom egy ágyon, gondolkodom, hogy fel kellene hívni a telefonos ügyeletest, de á, ráér reggel. Szomorú vagyok, de azt gondolom, jobb ez így, és az az érzésem van, hogy én öltem meg. Megrettenek, hogy mi van, ha túl hamar megöltem - túl hamar elengedtem? - és még korai volt, de megnyugtatom magam, hogy nem, jó volt ez így. Így is borzasztó érzés, de aztán felébredek, a Főszereplő békésen alszik mellettem, a Kölcsönmacska tárgyakkal focizik az ágy alatt.
Tegnap Ex+Moondance-nél vacsiztunk, klassz volt, van két mongol ugróegerük, nagyon picik és imádnivalóak (az egerek), a házuk lépcsőházában pedig Hajnalka+Réka Vadiúj Nyelviskolájának plakátját találtuk. Mindösszesen jól sikerült este, bár ha belegondolok, hogy éreztem volna magam Bukott Angyallal hasonló szituban, feláll a hátamon a szőr. Izgalmas lenne azért egy mélyinterjú az összes szereplővel, de ezúttal eltekintek ettől.  Azt meg tudom, hogy az álmomban a vizes jelenet honnan jött: csomót beszéltünk búvárkodásról.