And darkness was upon the face of the deep
Hm, 2010-ben teljes holdfogyatkozás lesz a szülinapomon, 2012-ben meg ugye a Világvége. 2011-re még nem tudom, mit találjak ki.
Az emberek csak kölcsönben vannak nálunk
- a könyvek viszont az enyémek, úgyhogy legyen az olvasónaplómnak is évértékelése: 42 könyvet olvastam idén (3-ról még nem írtam, de mindjárt bepótolom), meg néhány könyvet félig, de félig olvasott könyvekről nem írhatok az Alapszabályzat szerint, úgyhogy azokról majd akkor, ha valamiképpen befejezem őket.
Ebből 26 regény, 12 szakmai témájú könyv (azért ezt lazán kell kezelni, mert a Pszich kategóriába Luriján keresztül Huxley-n át Szendiig mindenfélét besoroltam), 1 novelláskötet, 3 egyéb.
A legjobb újonnan olvasott regény kategóriában Daniel Kehlmann: A világ fölmérése és Niffenegger: Her Fearful Symmetry a győztesek. A kedvenc pszichoterápiás könyvem idén Judith Hermann: Trauma és gyógyulás; a legidegesítőbb pszichoterápiás könyv címért Raffai: Megfogantam, tehát vagyok, és Katya Bloom: The Embodied Self holtversenyeznek.
Az olvasónaplómat napi átlag 96 ember látogatja és a kutya sem kommentel, és bár az alapkoncepció az, hogy magamnak írom, de tudjátok, hogy van ez, biztosan sokkal motiváltabban írnám kizárólag magamnak, ha több ember nézne oda.
Based on solar cycles
Akkor elmondom, mi volt idén.
Először még szokásos január van, elkezdem írni a PhD dolgozatomat (tényleg, Lam?), véget ér a pszichoterápiám (3,5 év), télidepressziós nyomoronc vagyok és kedvenc pszichiáternőm úgy köszön szombat reggel ügyeletátadáskor, hogy "de rosszul nézel ki már bocs". Arra az álmomra gondolok, amikor egyszercsak elutazom az életemből és jó rá gondolni.
A február az szintúgy nyomasztó és lehangoló, amennyiben elkezdek új osztályon dolgozni, ahol szörnyen kevesen vagyunk és sok a munka és nehéz, és hiányoztak a kis barátaim az előző osztályról, valamint megkezdődik az átváltozásom. Kiderül, hogy a Bivaly éve lesz, amiben semmi más nem fog történni, mint rengeteg munka; visszadobják a Cikkemet, és megszeretem a futást.
Márciusban már ötven meg hatvan percet futok, és elkezd kaját küldeni a biochef, ami nagyon klassz és amelynek során medvehagyma, kecskesajt és tönkölylepény aranyozza be amúgy hasonlóan nyomasztó mindennapjaimat. Elkezdek vadul spórolni és dél-kelet-ázsiai utazásra gyűjteni.
Áprilisi kutatásaim során kifejlesztem az áfonyás kekszet (itt fejlesztem tovább), amely eredményeimet később független kutatócsoportok is megerősítik. Valamiért azt mondom, hogy "majd átgondolom az életemet", amit azóta is gondolok át. Egyfolytában. Komolyan. Különben eszem tovább a biochef-et és minden bejegyzésben azon sírok, hogy semmire nincs időm és semmit nem tudok normálisan megcsinálni.
Májusban kiderül, hogy mostazonnal be kell fejeznem a PhD-t és leszigorlatoznom és megvédenem házi védésen, különben kifutunk az Időből. Így aztán a rendes munka mellett megírom, meg(házi)védem, szigorlatozom, leadom. Sokat dolgozom vele és annál is többet idegeskedem, és valami ismeretlen oknál fogva azt képzelem, hogy ha ez kész lesz, akkor majd minden rendbe jön és könnyű utazás lesz onnantól az Élet.
Júniusban húgommal három napot Nápolyban töltünk, ahol végig szakad az eső, és kiderül, hogy pont olyan vagyok, mint anyám (a húgomhoz képest mondjuk tényleg). Hat éves a blogom, ennek megfelelően nosztalgiázom fiatal koromon, valamint rájövök, hogy nincs is különösebben semmi bajom. Pszichoterapeuta záróvizsgát csinálok, jelentkezem a mozgásterapeuta képzésbe, és jó kedvem van.
Júliusban van Volt-fesztivál, ami klassz, hallgatunk Ladytront meg Ludditákat, találkozom Titanillával, találkozunk bloggerekkel. Van Suzanne Vega-koncert is a Gödörben, aztán megkapom az opponensi véleményeket, nem is bántanak, hanem dicsérgetnek, végül kiderül, hogy retinaleválásom van.
Augusztusban vagyok egy napot Szigeten szakmailag és emberileg egyaránt, és bár nem ugrálhatok a szemem miatt, azért még klassz. Három éves házassági évfordulónk van, megvédem a PhD-mat szűk, családias körben, bár így is nagyon félek, de azért nem ájulok el és még meg is dicsérnek. Utána meg különös dolgokat művelnek velem szemészek, valamint meghal Cseh Tamás.
Szeptembertől elkezdem azt a projektet, hogy három hónapig nem veszek ruhákat (nem mintha annyira sok ruhát vettem volna különben azelőtt, havi 10 ezer forint körül, inkább arról van szó, hogy a ruhavásárlás problémamegoldó stratégiámmá vált, és ez helytelen, mivel a ruhavásárlás nem old meg semmilyen problémát. Kivéve persze azt, ha nincsenek ruháid.) Szeptembertől két és fél hónapig úgy dolgozom, hogy az egyik szememben egy mozgó buborék van és a szemész állandóan riogat, hogy bármikor leválhat a retinám és ne ugráljak és különösen ne sportoljak. (Én normális vagyok, hogy így dolgozom? Mi az istennek nem mentem el két hónap betegállományba? Buborék van a szememben és dolgozom és mosolygok? Arrghh.) Utálom a munkahelyemet és nyűgös vagyok és rosszkedvű és paranoid és csóró. Rájövök, hogy én - tényleg - azt hittem, hogy ha meglesz a PhD-m, akkor valami jobb lesz, de minden csak sokkal rosszabb lett és ezt fel kell dolgoznom. Fúratok még egy lyukat a fülembe mintegy a Rendszer elleni tiltakozás jelképeként (smiley), Húgom Londonba költözik, meghal az apósom. Elfogadják egy régi cikkünket, annak mondjuk örülök, de minden más szörnyű.
Októberben még mindig nem sportolhatok és nincs pénzem és buborék van a szememben és az Élet szenvedés. Olvasok Sullivant, ami tetszik, majd némiképp (picit, óvatosan) integrálom a szemléletembe az antipszichiátriát, izgi. Előadok továbbképzésen, ami több szinten is furcsa élmény, majdnem veszek magamnak bakancsot, de végül pszichoterapeuta szakvizsgajelentkezésre költöm az árát.
Novemberben tovább rinyálok, már nem történnek pluszban rossz dolgok, de megmondom, mi van: az van a fejemben, hogy nem érdemlem meg a gondtalan lazítást. A munkahelyemet hibáztatom ezért, hogy valahol, valamikor kimosták az agyamat, és beletették, hogy nem vagyok elég jó, sosem lehetek elég jó, és sosem fogom kiérdemelni azt az érzést, hogy nyugodtam és dolgavégezetten hátradőlhessek vagy elmehessek bulizni vagy hogy bűntudat nélkül foglalkozhassak magammal vagy a kis hobbijaimmal. Azért én küzdök magamért a végsőkig és beülök a barátaimmal a presszóba, néha még az edzőterembe is átmegyek vagy moziba, elolvasok egy-két könyvet, írom a kis blogomat, de végig azt mondja a fejemben a hang, hogy ezt nem lenne szabad, még nem készültél el mindennel, menjél hasznos dolgokat csinálni. Persze, lehet, hogy van valahol egy objektív mérce, el lehetne valahogy dönteni, hogy akkor tényleg mikor vagyok elég okos és hasznos és elkötelezett, de ez lényegtelen, mert ez mindenhogyan szomorú. Szomorú vagyok. Átveszem a PhD-mat ünnepélyesen, az is olyan fura, hogy a mellettem ülő csajnak még a tágabb rokonsága is jelen van és elmeséli, hogy napok óta ünnepelteti magát, úgyhogy ma már nem mennek étterembe, hanem otthonra rendeltek vacsorát a népnek. Nekem még csak eszembe se jutott, hogy ezt kéne csinálni, én nem is szóltam senkinek, csak szépen felszálltam a metróra, elmentem az egyetemre, átvettem a papírt, hazametróztam. Nem is jutott eszembe, hogy most szabad örülni. Ez rossz. Niké azt mondja, hogy rájött, hogy "az Élet az, hogy elmész a Kerekes koncertre a barátaiddal", és azt gondolom, ugyan dehogy fiam, az élet az a reggeli referáló meg a csütörtöki megbeszélés meg zárójelentések és reviewereknek szóló válaszok írása.
Decmberben elmegyünk Thaiföldre, ahol a biztonság kedvéért további rossz híreket kapok a munkahelyemről. Rájövök, hogy jogom van pihenni, megtalálom a gyökereimet, rájövök, hogy az Élet az, hogy sétálsz a tengerparton. Rájövök, hogy jogom van sétálni a tengerparton. Átgondolom az Életemet és Mindenfélére Rájövök (de ez egy másik történet, amiről majd máskor mesélek). Tudom, hogy a bölcs nyugalmam részben amiatt van, hogy a földrajzi távolság kontextusba helyezte a hétköznapjaimat, és hogy mindez el fog múlni, amint újra felveszem a fonalat, de még így is megnyugtató.
Képek is
Nem is csináltunk sok képet, de azok a linkre kattintva megtekinthetőek alaposabban.
Money can't buy me love
Na, megjöttek a csomagjaink. Amíg mosódnak a mosógépben, addig elmondom, mennyibe került ez. A repjegy 193 ezer forint volt/fő, Air France, párizsi átszállással, ez volt most a legolcsóbb, valamikor október végén-november elején vettük. Összesen 25 napot voltunk távol (dec 4-29), ezalatt pontosan negyvenezer thai baht-ot költöttem el (mindennel együtt, szállás, ottani utazás, kaja, szuvenírek, ruhák, koktélok, miegyéb), az 228 ezer forint. Bangkokban, Kanchanaburiban, Ko Phi Phi-n és Ko Phanghanon voltunk. Nagyjából külön kasszán vagyunk a férjemmel, szóval ez egy ember költsége. Párszor meghívott vacsizni vagy koktélokra, az nincs benne.
Részletesebben és helyszínekkel a Tovább után. Minden thai baht-ban lesz, manapság 5,7-tel kell nagyjából beszorozni és akkor kapjuk meg a forintban kifejezett értéket. Olcsó, egyszerű helyeken laktunk, amiket mi kerestünk magunknak és menetrend szerinti busszal utaztunk, viszont utazgattunk országon belül és nem spóroltunk kaján, mert az úgyis olcsó.
So here I am again in this mean old town
Nos, a csomagjainkkal ellentétben mi hazaértünk, hamarosan remélhetőleg azokat is küldik. Találkoztam Nikével, aki megdicsérte a hajamat, adott karácsonyi sütit, és update-elt az elmúlt hónapból, valamint örültem a rozskenyérnek, a fürdőkádnak és a klassz ágyunknak. Ezeket leszámítva iszonyúan nincs semmi kedvem még felvenni a fonalat és bekapcsolódni az itteni életbe, semmi módon. Hát, majd talán megjön.
Még az is volt, hogy megmértem magam, és először komolyan azt hittem, hogy elromlott a mérleg vagy legalábbis elállítódott, aztán megpróbáltam felvenni ruhákat, amik régen még rám jöttek, és akkor be kellett látnom, hogy nem romlott el. Személyes rekordom eddig, sose voltam még ilyen dagi. Pedig szerintem igen egészségesen étkeztünk a nyaralás alatt, majdnem teljesen paleolit módon, leszámítva monduk, hogy a táplálékbevitelünk kb. 70 %-a volt rizs. 10 %-a pedig koktélok. És nem is hevertünk folyamatosan a függőágyban.
Kénytelen leszek januártól új életet kezdeni, amelyben majd rendszeresen sportolok (sajnos az edzőterem még nem nyitott ki, pedig reménykedtem, így kénytelen leszek másikat keresni. Tud valaki valamit róla esetleg? Vagy volt már valaki a Gilda Maxban? Milyen?), egészségesen étkezem, nem engedem, hogy a munkám megegye az életemet, megtörje szabad szellememet, esetleg interferáljon töretlen optimizmusommal és életszeretetemmel (LOL), terveket kovácsolok a jövőre, beosztom a pénzemet, sokat pihenek, kevesebb kávét iszom, elkezdek jógázni. Persze, igen, örüljünk, ha ebből annyi megvalósul, hogy heti kétszer egyszer eljutok az edzőterembe. Hogy klasszikust idézzek: "éljen tudatosan, aki tud. Én nem tudok, meg nem is akarok, bár szeretnék."
Briefly consider never going back
Uristen, en most jottem ra egyik percrol a masikra, mikozben az mp3 lejatszomat tolteni ultem be netezni, hogy mindjart hazamegyunk, es hogy utana en orvos vagyok Magyarorszagon, vegtelen idokig. Hogy fogom en azt kibirni.
I'm coming home now baby
A 22. napon reggel megerkezunk Bangkokba kisse elnyutten. Oreg vagyok en mar ehhez, ejszakaibuszozni. Mindegy, elmegyunk vasarolni, amit en amugy szeretek, akar magamnak, akar masnak, akar otthon, akar kulfoldon, de az MBK meg nekem is nyomaszto. Ez egy tul nagy plaza es tulzsufolt es nyomaszto, es ezt en mondom, aki barmikor csont nelkul beveszem a westendet aranyvasarnap. Mindegy, veszunk mindenfelet, meg iszunk kavet Starbucksban, aztan mindjart talalkozunk Anikoekkal, akik veletlenul epp erre jarnak.
A 23. napon, azaz holnap pedig nyuglodni fogunk estig, ugyanis este indul a gepunk, aztan pedig nyuglodni fogunk meg mintegy 15 orat. Volt ertelme azert az ukranokkal repulni anno, igaz, hogy macskaeledelt adtak enni es reszeg utasok verekedtek ossze utkozben, de Kijev legalabb utbaesett, a parizsi atszallas meg csomot hosszabbitja az utat. Valamit lehet, hogy elszamoltam, mert ugy emlekeztem, hogy 24 napra jovunk, ez meg 23, de most nincs kedvem utanaszamolni.
Most annyit gondolok, hogy jo lesz vegre meleg vizben tusolni igy majdnem egy honap hidegviz utan, es hogy nem lesz gekko a furdoszobaban, aztan meg, ki tudja.
Jingle all the way
A 18. napon elmegyunk a vizeseshez, hatalmas sziklakon nyuzom le a labamat es sajat keszitesu kokuszolajat veszunk az erdoben egy viskoban lako oregasszonytol. Hullampalabol van a hazanak a teteje es fala meg nincs is, de van benne teve meg hifi.
A 19. napon karacsony van, a Neni karacsonyfa-egosort csavar az egyik palmafa torzsere. Elmegyunk massziroztatni, aztan eszem vacsorara frissen kifogott barracudat, iszom Sex on The Beach-et, a partrol kis lampionokat engednek fel, amik lassan szallnak a tenger felett a Hold fele.
A 20. napon a ferjem szulinapja van, elmegyunk Csabival (igazabol nem ez a neve, mert thai) es hajojaval a szomszedos oblokbe strandolni meg snorkelezni, gyonyoru korallmezok felett uszunk a halakkal, latok csoros csukakat, jol leegunk. A svedeknel, ahol netezunk, karacsonyi CD megy vegtelenitve, rem idegesito.
A 21. napon, ami holnap lesz, kicsekkolunk es visszamegyunk az ejszakai busszal Bangkokba.
I don't care if Monday's blue, Tuesday's gray and Wednesday too
A 16. napon a 32. szulinapom van, negyven fok es napsutes, spagettit eszem Thong Sala egy mellekutcajaban, mellettunk egy thai kiscsaj szekre allva harangokat meg mikulascsizmakat akasztgat a bejarat fole, es a The Cure: Friday I'm in love c. szama szol. Motorozunk palmafak alatt es a ferjem vesz nekem egy nyaklancot.
A 17. napon a ferjem buvarkodik, en befejezem A bolondsag tortenete c. konyvet* es elkezdem a Pride and prejudice and zombies cimut, nagyon vicces**, valamint levagatom a hajam a ladyboy-jal a Sexy Scissors nevu helyen. Nagyjabol 15 perc alatt vag egy lege artis sassoon-t a fejemre. Jo regen volt mar ilyen rovid.
A 18. napon elorelatoan es kotelessegtudoan elkezd kicsit hianyozni Europa, de ez mar csak igy van jol, van ez a kepessegem, hogy azt a helyet szeressem, ahova epp menni kell. Jo lesz egy tagas (khm) panellakasban lakni a ket negyzetmeteres bungalo helyett, furdokadban furodni, kivasalni a hajamat hajvasaloval, rendes kavet inni es talalkozni a barataimmal. Bar ugy tunik, par nap mulva Bangkokban is talalkozunk veletlenul epp erre jaro baratainkkal. Es itt is van rendes kave az olasznal. Na jo, akkor megse.
Valahol masutt ekozben Londonban Hugom ibolyakat tetovaltatott a labfejere nem tudjuk, miert, de legalabb jol nez ki.
Most mindjart elmegyunk a vizeseshez, csak meg nem tudja eldonteni az idojaras, hogy milyen legyen ma, es addig netezunk.
*Meg kene irni ebbol a "for dummies" változatot, hogy kevesebb szabadidovel/elszantsaggal/szovegertesi kepesseggel rendelkezo pszichiaterek is elolvashassak. Kuldjetek rengeteg penzt, es majusig, mire jon a monszun, megirom, az lesz a cime, hogy 'Michel Foucault: A bolondsag tortenete butak szamara. Atdolgozta es az illusztraciokat keszitette Kovacsne Kovacs Izolda.'
**Azon mosolygok kozben, amit Noiz mondott meg a naszutunk elott:
Noiz: - És, hova mentek nászútra?
Bright: - Rovinjba. Ott nyaraltunk először együtt ugyanezzel a búvártúrával. Csak idén már veszélyesebb roncsokhoz fogok merülni.
Noiz (hozzám fordul): - Értem, és te meg gondolom, majd veszélyesebb könyveket olvasol.
Pontosan ez tortenik.
A 16. napon a 32. szulinapom van, negyven fok van es napsutes, spagettit eszem Thong Sala egy mellekutcajaban, mellettunk gy thai kiscsaj szekre allva harangokat meg mikulascsizmakat akasztgat a bejarat fole, es a Cure: Friday I'm in love c. szama szol.
A 17. napon a ferjem buvarkodik, befejezem A bolondsag tortenete c. konyvet* es elkezdem a Pride and prejudice and zombies cimut.
*Mellesleg feltetlen szükség lenne a mű "for dummies" változatára, mivel módfelett izgalmas (különösen pszichiáterek számára), ám igen nehéz olvasmány. Én szívesen megírom, küldjetek sok pénzt és egy laptopot, áprilisig, mire jön a monszun, kész lesz. Az lesz a címe, hogy "Michel Foucault: A bolondság története a klasszicizmus korában. Butak számára átdolgozta Kovácsné Dr. Kovács Izolda."
Harmony and peace of mind
A 13. napon bérelünk robogókat, és majdnem elmegyünk a vízeséshez, de a vízeséshez egy nagyon meredek és nagyon hepehupás földút vezet, én pedig kb. életemben negyedszer vezetek robogót, úgyhogy nem vállalom be. Ehelyett elmegyünk Mr. Lek-hez masszázsra, mert még odahaza B. Úr telebeszélte a fejemet, hogy az a legjobb hely. Jó is. És elmegyünk Wat Pho-ba, ami egy templom, de van szaunája is, vagyis egy gyógynövényes gőzfürdő, igazából két kis spejz pár méterre a dzsungeltől, és iszonyú klassz, nagyon jó. Bemegyünk Thong Salába is (az itt a város), veszek magamnak két annyira hippis gatyát, hogy a férjem a fejét fogja. A mozgás és táncterapeuta karrierem alappillérei lesznek ezek a gatyák, szinte megszólalnak (és azt mondják, hogy 'járjátok be a teret". Eszünk igazán nagyon autentikus olasz kaját. Pálmafás naplemente közepette hazamotorozunk, csak kicsit félek a durva lejtőkön meg emelkedőkön. Rájövök, hogy túljutottam a holtponton, és most tartok ott, hogy simán minden megerőltetés nélkül itt tudnék maradni majusig. Jól vagyok, verbálisan és preverbálisan egyaránt, és derűsen suhannak az életszellemek az idegcsatornáimban.
A 14. napon délelőtt megtanulok snorkelezni, 3-szor megver a férjem scrabble-ben, olvasunk a függőágyban, néha szakad egy kicsit az eső, de az is klassz.
A 15. napon tovább olvasunk meg napozunk meg snorkelezünk. A sekély, part menti vizek élővilága pontosan úgy néz ki, mint a Spektrumon. Látok egy nagy rákot, egy csomó papagájhalat, ormesterhalat, pillangóhalat, illetve még néhány normál hal alakú halat, valamint egy Szörnyet, ami a férjem szerint cuttlefish. Elmegyek a boltba vízért, jövök hazafelé a parton, már feljött a Hold, és azon gondolkodom, hogy jaaa, már emlékszem, miért szeretek élni, és hogy pontosan ez az a pillanat, amibe majd visszavágyom évekig. A férjem meg azt mondja: "Te jó ég, mi lehet most a Westendben."
Same same but different
A 9. napon aztán még felmegyünk a hegyre naplementét nézni egymillió lépcsőfokon ezer fokban, aztán hazamegyünk majdnem sötétben a dzsungelen keresztül, akkor mondjuk félek, hogy hátha megint jönnek a majmok, de nem jönnek. Az útelagázásnál egy tisztáson három nyomorúságos viskóban mosolygós thai-ok élnek nem tudom, miből. Egy idősebb nő, két férfi meg két gyerek, sámlin üldögélnek az erdő közepén a szürkületben, mosolyognak és Suzanne Vegát hallgatnak.
A 10. napon délelőtt még úszkálunk a tengerben, aztán elmegyünk Ko Phanghanra, ami bonyolult, mert úgy kell menni, hogy:
1. Egy kis, fábol keszült motoros hajóval elmegyünk a Ko Phi Phi kikötőbe.
2. Egy nagyobb hajóval átmegyünk Krabiba.
3. Egy ócska busszal elmegyünk a jobb buszhoz.
4. A jobb busszal megyünk két és fél órát Surat Thaniba.
5. A busztól taxival elmegyünk a hotelig.
6. Alszunk egy éjszakát Surat Thaniban (mert nem akarunk az éjszakai komppal menni) (Surat Thani lepra egy hely, kultúrsokk).
7. Reggel elmegyünk taxival a buszhoz.
8. A busszal elmegyünk a kikötőbe.
9. Hajóval átmegyünk Phanghanra.
10. Taxival elmegyünk Haad Salad-ra.
A 11. napon megérkezünk a Nénihez, es hirtelen egy függőágyban találom magam és semmi sem aggaszt többé és semmi problémám az Élettel nincsen. A hely különben elég durván megváltozott, jelenleg a Néni a legolcsóbb és leglepukkantabb szálláshely, mindenhol szuper fancy légkondis bungalók épültek, a svédek építettek egy medencét, a Double Duke (ahol régen az étlapon szerepelt a 'magic mushroom omlette') elegáns koktélos hely lett, a Reggae Bar helyett pedig tiptop kis frissen mázolt épületegyüttes Reggae Village néven. A svédeknél WiFi van. Mindemellett a Néni szigorú, mint mindig, a burmai kislány szépen megtanult angolul és emlékszik ránk, a pálmába verve ott vannak az Őrült Francia szögei, és a Néninél az Ed McBain, amit Suzie hagyott itt. A sejtsebész titka viszont már nincs meg. A svédek és a Néni között kettő darab masszázshely nyílt, úgyhogy kénytelen vagyok masszíroztatni.
Innentől asszem pihenünk. A 12. napon fürdünk a tengerben, veszek egy fülbevalót (még csak a hatodik pár, de az első ötöt egyszerre vettem még a 2. napon Bangkokban, mert ideges voltam). Később szakad az eső, olvasunk a függőágyban, megverem a férjemet scrabble-ben (erre csupán két ember képes a Világon, és én vagyok az egyik), Singha beer-t iszunk és ginger tea-t, a pultnál két cuki kölyökkutya harcol. A Néni üres ásványvizes palackkal helytelenítőleg üti a fejüket.
(Nem, bocs, de nem fogok innen képeket feltenni, mert azt kiválogatni meg feltölteni több idő annál, mint amennyit netezni szeretnék. Majd otthon.)
Another day in paradise
Szoval a 7. napon atmegyunk Ko Phi Phi Leh-re, ami egy sziget, lakatlan, mert nemzeti park, es kis hajoval bemegyunk hatalmas sziklak ovezte elhagyatott oblokbe, ahol hofeher homok van es keresztbe csikos meg hosszaba csikos szines halak uszkalnak a korallok kozott es furcsa madarak maszkalnak a parti sziklakon. Mindket terdemet lenyuzza a korall es majmok kergetnek meg. Azt ugy kell elkepzelni, hogy lelegzetelallito sziklak, palmafak, feher homok, en bikiniben, sikogatva szaladok, utanam meg ot vagy hat majom. A majmok kb. a terdemig ernek, de csunyan neznek.
A 8. napon a ferjem elmegy buvarkodni es mindenfele capat meg rajat meg egyeb ronda allatot lat. En reggel egy cicat talalok a teraszon, es azzal pihenunk mintegy este hatig. Kiolvasom Kinsella: The undomestic goddess c. konyvet, de egyaltalan nem tetszik, ugyhogy este mar ismet a Foucault-t olvasom, igazi strandkonyv (not). Buntudatom van, amiert egesz nap semmitteszek, mikozben masok dolgoznak, es egyaltalan, hogy engedhetem en ezt meg magamnak, hogy csak ugy egy honapra lelepek az eletembol dogleni. Gondolkodom, mi lehet otthon a kis munkahelyemen, meg mi lesz jovore. A Tigris eve, nyilvan. Gyozkodom magam, hogy en ezt megerdemeltem, es en kerestem ra a penzt*, es a rendes evi szabimat toltom, es egyebkent is. Buntudatom van, amiert buntudatom van. Azt hiszem, egy bonyolult lany vagyok. De nem baj, mert este eszem frissen kifogott halat, meg ulunk az ocean partjan es tropusi koktelokat iszunk es nezzuk a Geminidak meteorrajt (=hullocsillagok, egy csomo, nagyon szepek).
A 9. napon arra ebredunk, hogy majmok neznek be az ablakon csunyan, elegge freaky, de aztan elmennek. Furdunk a tengerben meg napozunk, aztan bejovunk a varosba intezni a holnapi jegyeinket, mivel innentol atmegyunk Ko Phanghanra. Talalok egy fagyizot, ahol Illy kavet adnak, iszom egy igazi rendes latte-t es boldog vagyok nagyon, a thai-oknal ugyanis ihatatlan a kave mindenutt. Netezunk, ez van most, nagyon lassu a net es csomo oldal nem jon be, pl. az ekezetes se, ugyhogy most ezert nincs ekezet.
*Majd a vegen elmondom, mennyibe kerult ez az egesz igy osszesen.
Mi is volt eddig
Ittlétünk 3. napján Kanchanaburiban vagyunk, úszkálunk az Erawan vízesés türkizkék vizében, meg megnézzük a Thaiföld-Burma vasútvonal maradványait (amit a japánok építtettek hadifoglyokkal a II. vh-ban es a Híd a Kwai folyón c. film szól róla). A 4. napon visszamegyünk a tigrises helyre, és kifejlett meg adoleszcens tigriseket taperolunk es csinálunk róluk ezer képet. Kicsit turistásabb, üzletiesebb lett a hely a négy évvel ezelőtthöz képest, kár.
Az 5. napon reggel fogat mosok a krabi-i személyhajó-kikötő mosdójában egy 12 órás buszutat követően, és azon gondolkodom, hogy ha sok pénzem lenne, akkor repülővel jöttünk volna le Délre, és akkor nem lennének olyan élményeim, hogy 12 órás buszutat követően fogat mosok a krabi-i személyhajó-kikötő mosdójában, ami pedig végtére is kaland. Átjövünk Ko Phi Phi-re, Ko Phi Phi pedig lenyűgöző és gyönyörű és maga a paradicsom, sajnos elég drága úgyhogy nagyon sokáig nem maradhatunk itt. (Na jó, mondjuk az "elég drága" alatt azt kell érteni, hogy az Indiai-óceánra néző tágas bungalónk kb. annyiba kerül egy éjszakára, mint egy napijegy a Magyar Pszichiátriai Társaság éves Vandorgyűlésére. Persze, az is igen élvezetes program.)
Alszom a teraszom egész nap. Este ülünk a parton nyugágyban, koktélokat iszunk, nézzük a csillagokat, meg elemlámpával abúzálom a homokban szaladgáló kis rákokat és már nem is gondolok minden percben a munkahelyemre.
A 6. nap begyalogolunk a városba egy ösvényen ilyen dzsungelen keresztül egy hegyen át, aminek a tetejéről olyan a kilátás, hogy az már komolyan tényleg minden határon túlmegy. Ezúton köszönjük Charlesnek, hogy rádumált, hogy Phanghan előtt jöjjünk ide is.
A 7. napon átmegyünk Ko Phi Phi Leh-re, de az csak holnap lesz.
Singing the songs thinking this is the life
Megis Kanchanaburiba jottunk, egy a Kwai folyon uszo bungaloban lakunk, van egy nagyon pici thai cica is, es az elobb egy aprocska, kizarolag thai-ul beszelo neni masfel ora hosszat kulonfele modokon bantalmazott masszazs cimen. Holnap valami vizesesben fogunk furodni, de most mennem kell, mert tul sok itt a szunyog.
Meg mindig semmi ertelmes
Meglepoen huvos van Bangkokban (32 C), es igazan klassz, hogy mar harmadszor vagyunk itt es igy nem feltetlenul kell egyik nevezetessegtol a masikig rohangalni es folyamatosan fenykepezni. Voltunk a Jim Thompson hazban, best "csi" ever. Nem tudjuk eldonteni, hogy Kanchanaburi-ba menjunk-e holnap, vagy egyenesen Krabi-ba. De asszem utobbi. Mas okbol meg azert minden jozan megfontolas ellenere szomoru vagyok.
Nos, azt hiszem, most jott el az a pillanat, amikor muszaj lesz vennem egy csomo ruhat. Halistennek itt vagyok a Kao San Road kellos kozepen, ugyhogy kulonosebb nehezsegeket nem fog okozni.
Eletjel
Utolso pillanatban meg dolgozok kicsit, aztan Ferihegy 2-n sokaig rohogunk a hangosbemondo csaj higgadt szovegen, miszerint "DEAR PASSANGERS, THERE IS A NATIONWIDE TECHNOLOGICAL BREAKDOWN", persze csak a T-Mobilrol van szo, az halt le, nem az egesz orszag. Rajovok, hogy a pokolban valoszinuleg tengerentuli repulojaratok kozepso ulesen kell utazgatnunk budos, nagy helyet foglalo francia ferfiak kozott. Megnezem a gepen az 500 days of Summer-t (cuki) es az Up!-ot (halalra parazom magam).
Elmagyarazzuk a taxisnak, merre kell menni, mert teljesen nyilvanvaloan jobban ismerjuk nala a varost, veszunk fogkefet, nezunk tuzijatekot, isszuk az utcan arult 100% narancslet.
Heverunk a legkondicionalt hotelszobaban, mogyorot eszunk dobozbol, olvasom Foucault-t, kicsit alszunk, sotet lesz, eszunk curry-t, manikuroztetem a kormomet kedves kis thai lanykaval, megnezem az emailjeimet, egyik sokkbol a masikba esem. Kint megint tuzijatek van, utalok ekezet nelkul irni. December 5, a thai kiraly 82. szulinapja, este haromnegyed tiz, Bangkok.
Good bye, cruel world
Na akkor, húgom hátizsákja, néhány pántos trikó, útlevél, Lonely Planet. Nem, nem végeztem a dolgaimmal, bár annál azért talán jobb a helyzet, mint amikor legutóbb Chiang Mai-ban fejeztem be a fantasyregény-fordítást.
Két napra foglaltam szállást Bangkokba, de csak mert pont a király szülinapján érünk oda, és féltem, hogy akkor nehezebb lenne a helyszínen találni, szóval ennyi a fix pont, azután meg majd meglátjuk, pontosan hova megyünk és mennyi időre.
Ellenben itt az ideje a narratív szelf-em túlzott dominanciájából visszavenni kissé és preverbális szelférzetekre koncentrálni. Magyarul sokkal kevesebb blogot fogok írni (és több thai masszázsra járok.)
Semmi különös
Amikor néha azt gondolom a munkahelyemen, hogy ma már nem vagyok képes még egy szomorú történetet meghallgatni, akkor jön még egy-két sokkal szomorúbb. De amit igazán nem értek, az az, hogy a szomatikus orvosok (=az igaziak, akik nem a Lélek, hanem a Test betegségeivel foglalkoznak) hogyan képesek túlélni azt a sok szenvedést meg halált nap mint nap, ami náluk megy? Vagy nem mélyülnek el a történetekben, és annyi elég, hogy ne viselje meg őket? Vagy megszokják? Végülis, én is mondhatni megszoktam mind a téveszméket, mind a szomorú történeteket. Vagy nem tudom, megszoktam-e. De komolyan nem tudom, milyen lehet úgy élni, hogy az ember se szenvedéssel, se őrülettel, se halállal ne találkozzon a napi munkája során. Jó? Kényelmes? Felszínes? Gondtalan?
Mindegy, egyszer eljött a munkaidőm vége, akkor hívtam egy taxit az orchideámnak (mégsem hurcolászhatom a bkv-n!), aztán könyveket meg bútorokat rakodtam át a város egyik végéből a másikba, aztán kiadtam a lakásomat, kötöttem utasbiztosítást, elolvastam egy cikket, takarítottam, és a könyveimet nézegettem, hogy mit vigyek az útra és abból mennyi legyen szakmai. Ez van, el kell utaznom a bolygó másik végébe, hogy nyugodtan hagyjanak végre olvasni. Kicsit sajnálom már, hogy ki fogjuk hagyni a karácsonyt, de egyszer ki kell ezt próbálni.