Fölszedi lomha tagjait s megy

Van ez a Babits-vers, emlékeim szerint azt tanultuk róla, hogy a tigris meg a szőre valójában agresszor politikai rendszert szimbolizál, ami majd eltűnik, de én mindig leragadtam az eggyel konkrétabb értelmezésnél, pontosan arra az időjárásra illik, ami most zajlik itt, meglátom a hófoltokat és mindjárt eszembe jut egy ilyen kehes tigris. Én kérek elnézést.

Erről beszélek:

jő a fehér tigris, majd elnyújtózik a tájon,
csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha
tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség,
megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.

Főleg mentegetőzés

Jelen pillanatban amúgy a munkám és a fitness megy a blogolás rovására, pedig már múlt héten eszembe jutott, hogy olyan bejegyzést akarok írni, amiben elmesélem, hogy mik történnek velem. A régi szép idők dokumentarista stílusát felelevenítendő. Filmforgatással, kínos témák tantermi oktatásával, külhoni pszichiátriákról kapott ijesztő hírekkel, kritikátlanul drága borokkal, magyar himnusszal, otthon készült pizzával és akciós trópusi koktélokkal, hiphop-aerobiccal, zumbacipővel, csoportdinamikával és különös emberekkel tarkított mindennapjaink kora tavasszal a keleteurópai panelrengetegben. Ilyesmi. Majd lesz rá időm valamikor, és akkor.

Csak egy jelet adok a gépnek

Könyvesbolt a plázában. Anyuka az egyik könyvespolcot nézegeti.

Kisfiú (körbenézeget, keresgél, majd segítséget kér): - Anya, a robotok itt hol vannak? A robotoknak itt hol a helyük, hol vannak? Hol tartják őket?
Anyuka: - Kisfiam, itt nincsenek robotok, ez könyvesbolt.
Kisfiú: - Akkor hol élnek?
Anyuka: - A robotok nem élnek.
Kisfiú: - Miért, mi bajuk lett? Anya, mi bajuk lett a robotoknak? Anya, mi bajuk lett?

Munkahelyi baleset

Elvágtam az ujjamat a szakvizsgabizonyítványom fénymásolatával.

Segítség, segítség

Keresünk az intézetünkben folyó tudományos kutatásba egészséges kontroll személyeket, akik annyira egészségesek, hogy nincs sem tudomásuk, sem papírjuk arról, hogy pszichiátriai betegségük lenne, és nem is pszichológusok (elnézést a diszkriminációért, ez nem a szokásos pszichiáter-pszichológus ellentét, tudjuk, hogy számtalan, lelkileg kifejezetten egészséges pszichológus létezik, csak ők néhányat már ismerni fognak a tesztjeink közül és az úgy nem jó.) A kutatás célja, hogy jobban megértsük az emberi kapcsolatokban fontos szerepet játszó képességeket, úgy is mint érzelemfelismerés, helyzetértelmezés, memória stb. Számítógépes tesztjeink vannak erre, és azokat veszik fel különféle pszichés problémákkal küzdőkkel meg egészségesekkel. Sajnos egészségeseket szinte egyáltalán nem ismerünk, úgyhogy aki annak érzi magát, írjon egy emailt és minden részletet (hogyan, mit mikor, név nélkül, mit kérünk, mit adunk stb.) elküldök neki. Ez egy jó kutatás, nem én veszem fel a teszteket, de ismerem, úgyhogy jelentkezzetek bele sokan.

Girl, we couldn't get much higher

Az előbb meg megszereztem a Dance Centralban a Flying Blind achievementet, ami az, hogy legalább 10 számot kell flashcard-ok nélkül hard fokozaton öt csillagosra leugrálni. Hell yeah.

Dehát mit írnék a blogomba, ha nem ilyesmit.

Yeah, my knees got weak

Majdnem vettem magamnak egy, a fiatal Jim-et ábrázóló Doors-pólót a plázában a H&M-ben aerobic-ozós trikónak. Nem tudom, csak az az érzésem, mintha valahol lenne ebben valami irónia.

Persze, végül peace-jeleset vettem.

Nearly all the water on the planet is controlled by the evil Water and Power company

Helyszín: a Corvin Mögötti, amúgy remek edzőterem, ahol mindent szeretünk, kivéve, hogy minden csapból (az öltözőkben és a mosdókban) meleg víz folyik, hogy venned kelljen vizet tőlük pénzért*.
Szituáció: isolde megitta a helyszínen vásárolt 0.75 l-es szentkirályi ásványvizet a zsírégető óra közben, de még edzés után is szomjas, ezért az üres ásványvizes üveggel odamegy a pulthoz. A pultnál italokat lehet vásárolni, de van egy mosogató is, amelyből vélhetőleg hideg csapvíz is folyik.

1. Történik: 2011 január.

isolde (üres ásványvizes palackját nyújtogatva): - Szia, töltenétek nekem ebbe egy kis vizet?
Két pultos csaj: - Szia??
isolde: - Tudnátok nekem tölteni ebbe az üvegbe egy kis vizet?
Két pultos csaj: - ???
isolde: - Sima vizet.
Két pultos csaj értetlenül az ásványvizekkel teli hűtőre néz, majd vissza isoldéra, majd a hűtőre, majd egymásra.
isolde: - Cs-a-p-v-í-z.
Két pultos csaj: - Jaaaaaaa, oké - Ketten együtt megtöltik csapvízzel isolde üvegét.

2. Történik: 2011 február.

isolde (szintén az üres szentkirályis palackkal): - Szia, tudnál nekem tölteni ebbe egy kis vizet?
Pultos csaj (szemöldökét és vállát rángatva pofákat vág).
isolde: - ?
Pultos csaj (tovább fintorog és húzza a száját).
isolde: - Ööö.... Nem?
Pultos csaj (némi undorral): - Háttigazából, nem szoktuk ezt engedni....
Isolde elhatározza, hogy ha nem kap a csajtól minimum két dl csapvizet, akkor azonnal ájulást tettet itt a pult előtt, és legközelebb csak akkor lesz reakcióképes, amikor a kiérkező OMSZ esetkocsi mentőtisztje a szemébe világít a pupillalámpájával.**Felméri a helyszínt, hogy úgy tudjon összeesni, hogy nagyon ne üsse meg magát, és mérlegeli az epileptiform görcsök szükségességét.
Pultos csaj (kegyesen): - ... de jól van, tessék.

*Most egyrészt, ez szerintem rettentő unszimpatikus (igen, van ilyen szó) kicsinyesség a részükről, a sportoláshoz kell a folyadékpótlás, rendes helyen hideg víz folyna a csapból, ezért tart itt ez az ország. Másrészt, meg is vehetném persze, de ha heti négyszer megyek, és sokszor iszom egynél több vizet, az mondjuk legyen heti 6 víz, az havonta 24 víz, az már 7200 Ft, leárazáskor kijön belőle egy mangógatya, valamint környezettudatos olvasóink kedvéért: havonta 24 műanyag palackot dobok el teljesen feleslegesen, ami hatszázezer év alatt se bomlik le, globális felmelegedés, ózonlyuk, és ki tudja, hány ember jár még oda havonta és vesz állandóan vizeket. Keleteurópa. Húgom London egyik legpuccosabb szórakozóhelyén volt tavaly pultos, ahol a britek rendszeresen kérnek csapvizet és kapnak is.

**Sajnos etikátlan lenne kihívatni a mentőt, mert majd emiatt nem tudnak kimenni valakihez, akinek tényleg van valami baja. Az első mentőgyakorlatos eset, aminél ott voltam, egy infarktusos ember volt, akihez kb. egy óra alatt értünk ki, mert a város másik végéről mentünk, mert a területileg illetékes esetkocsit (ami 15 perc alatt ott lett volna) épp kihívták valami bokasérüléshez. Meg is halt az ember, mondjuk lehet, hogy amúgy is meghalt volna, ezt nem tudjuk.

Can't rain all the time

Akkor kicsit elengedjük a késztetést, hogy tovább szidjam a munkahelyemet, az orvosokat, a lakókörnyezetemet és úgy nagy általánosságban keleteurópát, hallgassunk vidám csajos zenét (tudom, régi, de ezzel sikerült túlélnem a tavaly novembert), örüljünk, hogy napfény van meg hogy idén újra divatba jön a trapézfarmer, esetleg változtassunk nevet és költözzünk Kaliforniába. Én addig sütök kekszet.

Ma az orvosokat szidom úgy általában

Hallgattam ma egy idősebb külföldi férfi történeteit a magyar egészségüggyel kapcsolatban, ki mit hogyan mondott neki, mikor hogyan rázták le, szokatlan módon nem a szokásos magyar rinyálás volt (hogy így szemét, úgy szemét orvos), hanem afféle nyugateurópai visszafogott meglepődöttség. Hogy tudniillik (fejcsóválva) mennyire udvariatlan / durva volt ez vagy az a doktor / doktornő. (A nővérek mind kedvesek és lelkiismeretesek voltak, azzal nem volt gáz.) Azon gondolkodtam közben, hogy tényleg, mekkora suttyók az orvosok*, és vajon miért ekkora suttyók, most komolyan muszáj konkrét suttyónak lenni amiatt, hogy valaki keveset keres? Mármint nyilván nem mosolyog az ember, ha a mellékállásául szolgáló ügyeletből ment dolgozni és alig aludt éjszaka és nem tudja fizetni a frankhitelt és egy hete nem látta a gyerekét, akinek nem tudja fizetni az úszásoktatást, és én nem is erre gondolok most. Az idegbeteg zaklatott agyonhajszolt stílus az egy dolog, az oké, azzal az a helyzet, hogy amíg ennyit keresünk, addig ki kell bírnotok.

De van a másik megküzdési mód, a lekezelő semmibevevő útszéli fölényeskedés, azt vajon hol tanulják az orvosok? Azt gondolják, hogy a jelenlegi megingó, ellenségképpé tett orvosszerepben majd attól visszanyerik az őket érdemlő tiszteletet? Hát, elárulom, hogy arcoskodás miatt nem nagyon szokták a betegek tisztelni az embert. És egyébként, én jártam orvosi egyetemre, ott már az egyetem alatt ment az arcoskodás, az orvostanhallgatók egy jelentős része nem tud viselkedni, ami alatt azt értem, hogy nem köszön, nem mutatkozik be, érezteti veled képzelt vagy valós fölényét stb. Arra jutottam, hogy vélhetőleg az egyetemen tanulják meg modelltanulás útján a gyakorlatvezetőiktől. Végülis ott láttak először orvosokat, azon szocializálódnak, hogy így kell viselkedni, a gyakorlatvezető meg arcoskodik meg suttyó egyrészt velük, másrészt a környéken lévő betegekkel vagy ápolószemélyzettel. Utána meg a főnökük, osztályvezetőjük. Persze, van, akiről lepereg mindenféle oktatás és nem teszi magáévá a hatodév végére sem a leharcolt / idegebeteg / fölényes / lekezelő stílust, de nem olyan könnyű. Szelektív internalizáció, mások viselkedését beemeljük a saját viselkedésrepertoárunkba.

De aztán a kollégám azt mondta erre, hogy eleve az megy orvosira, akinek istenkomplexusa van és nárcisztikus (tisztelet a 20 % kivételnek), és ebből a vidám egyetem alatti arcoskodásból lesz később a siralmas munkakörülmények és elismerés hiányának hatására az a fajta sértett nárcizmus, ami a lekezelő viselkedést eredményezi. Még azt is mondta a kollégám, hogy az ő gyakorlatvezetőinek nagy többsége nagyon normális, hiteles és emberi volt és máig emlékszik egyik-másikra.

Érdekes.

*Semmiképp nem szeretném egyöntetűen szidni az orvosokat, mert egyrészt a betegek egy csomószor legalább akkora suttyók, és akkor a hozzátartozókat ne is említsük, másrészt minden oldalon számtalan klassz emberrel találkoztam és volt (esetleg: lett volna) honnan szelektív internalizálnom a nagyképűsködésmentes stílust is.

Zsinórpadlás, pizsamagatya

A Művészetek Palotájában koncert előtt Johnny Walkert ittunk a backstage-ben, bögréből, meg usb-s rakétavetővel lőttek rám (az irodai hadviselés mindig meg tud lepni), meg a fesztiválszínpad zsinórpadlásán mászkáltunk, nagyon cool, meg megtudtam, hogy a mennyezeten lévő fából készült dolog (amire Joanna Newsom később azt mondta, "wow, cool ceiling") nem csupán díszítőelem, hanem arra való, hogy a lejjebb eresztésével és feljebbhúzásával szabályozzák a terem akusztikáját. Valamint rájöttem, mi akarok lenni, jelen pillanatban az álommunkám a büfésnénié a backstage büfében, szerintem jól csinálnám, szeretem a művészetet, ki tudom számolni a visszajárót és pszichiáter vagyok (azaz őrültek már nem nagyon tudnak kihozni a sodromból, és elsírhatod a magánéleti válságodat egy kókuszgolyó felett).

A koncert is klassz volt és profi, "az indie-szcéna hárfás csillaga" mindenki szerint tündérszerű, engem leginkább egy zakkant kismacskára emlékeztetett, nem a nyávogás miatt, hanem mert cuki volt, furcsa, és bájosan tüsszögött. Bár nagyjából úgy rémlik, megegyeztünk abban, hogy a Good intentions volt a legjobb, nekem legalábbis az tetszett a legjobban a koncerten (itt van, nem túl jó a videó sajnos), de most a Bridges and balloonst teszem be nektem, mert az volt az első szám, amit hallottam tőle, ebben a yummie mixtape-ben.

Meg még azon gondolkodtam, hogy mennyire jó fej lehetek, ha ilyen barátaim vannak, én a részemről rettentő büszke vagyok a barátaimra, a barátaim ugyanis a műpában vezetnek körbe, vagy lenyűgözően gyönyörű hangjuk van, vagy hajnali ötkor kelnek és úgy járnak az edzőterembe, vagy kiváló és olyan elhivatott orvosok, amilyen én még fénykoromban se voltam, vagy tudnak SAS-ben programozni, vagy a Nature-ben van cikkük, vagy dögös csajok és első osztályban rallyversenyeztek, vagy az egyik leglátogatottabb filmes blog gazdái, vagy iszonyú jó fordítók, vagy egy-két kicsi gyerekkel úgy néznek ki, mint akit a divatlapból húztak elő, vagy úgy főznek, mint bármelyik luxusétteremben, vagy világutazók, vagy mindenféle élethelyzetekben olyan ügyesen helytállnak, vagy a fentiek közül kettő-három is igaz rájuk egyszerre. Regényt mondjuk egyik se ír, csak a szájuk jár, de sosem késő.

Magamra pedig azért vagyok büszke, mert ma felkeltem fél nyolckor és elmentem kilencre az edzőterembe, de ez még semmi, ott észrevettem, hogy elfelejtettem nardágot hozni, és akkor úgy döntöttem, én ugyan haza nem megyek, hanem szerzek nadrágot. Ott volt mellettünk a Corvin pláza, minden üzlet zárva, egyedül a CBA volt nyitva, úgyhogy vettem benne 900 forintért egy világoskék frottír gatyát, eredetileg pizsamanadrágnak szánták és úgy nézett ki, hogy magára valamit adó ember (sem férfi, sem nő) a szemetet se vinné ki ilyenben. Én pedig hiú vagyok és paranoid, és sportkarrierem jelentős részében éreztem úgy, hogy biztos kinéznek az edzőteremből, mert dagadt és ügyetlen vagyok és nincsenek annyira menő tornacuccaim. Ez tíz kg-val ezelőtt volt, és többnyire közepesen menő tornacuccaim voltak, nem Nike, de mondjuk Reebok. Most meg teljesen lazán elvoltam a puccos fitnessteremben a szürkéskék frottírgatyában. Nem is rohantam oda minden emberhez és mondtam el neki, hogy "általában nem így nézek ki, csak ma otthonhagytam a gatyámat". Most vagy igénytelen lettem öregkoromra, vagy rettentő magabiztos. Esetleg mindkettő.

Just another day

Addig-addig rinyáltam, hogy csak meleg víz folyik a csapból az edzőteremben, amíg ma csak hideg víz folyt. Sajnos a tusolóban is. Később felmerült, hogy vehetek ilyen sportkártyát, ami egy csomó budapesti edzőterembe jó, például abba is, amelyik a munkahelyemhez van közel, meg abba is, amelyik az otthonomhoz van közel, egy éves hűségnyilatkozat szükségeltetik hozzá, és nem akarok venni, mert bár elég jó deal, klassz lenne, kihasználnám, olcsóbb, mint a bérlet az egyikbe, nemhogy mindkettőbe, de ha én egy év múlva is ugyanebben a lakásban lakom ÉS még ugyanitt is dolgozom, akkor... lőjetek agyon. *

Ennyit szerettem volna mondani az elköteleződésről.

*Valószínűleg a normális emberek nem szoktak így fogalmazni, hogy "lőjetek agyon", meg "ha ma is csak rántott sajt lesz a menzán, én megölöm magam, ezt nem lehet kibírni, ez kibírhatatlan", ezek a hisztrionikusan túldramatizált szófordulatok vélhetőleg a pszichiátrián ragadtak rám, én kérek elnézést.

Még mindig fitness

És kifelejtettem Hollandiát, most jutott eszembe, amikor Utrechtben voltam és egyedül laktam egy koleszszobában, napközben agyakat színeztem a monitoron és álmodoztam, délután-este meg edzőterembe jártam. Az az egyik kedvenc edzőtermem volt, tágas volt, tiszta, de semmi puccparádé, ha nem hoztad a vizesüvegedet, amibe töltöttél magadnak a csapból vizet, akkor adtak műanyag kulacsot kölcsönbe ingyen, amibe tölthettél a csapból vizet, bár lehetett kapni sportitalokat is, de nem nagyon láttam senkinél. (Ez most csak onnan jutott eszembe, hogy a Corvin mögötti helyen - amit a pár kellemetlenség ellenére továbbra is szeretek és oda járok - meleg víz folyik a csapból, ami szerintem kifejezetten égő.) A hollandok az edzőterembe sportolni jártak és az edzők és oktatók edzeni meg oktatni jártak oda, tök jó volt, nem kellett menő ruhákat felvenni, és kiszámítható színvonalú, jó órák voltak. A sok terem közül az volt az egyetlen, ahová úgy jártam aerobicozni, hogy arra az órára mentem, amelyikre épp odaértem munkából, mert nem volt olyan hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő óra vagy hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő edző, akit jobb volt kerülni. Persze, lehet, hogy ha három hónapnál többet töltök ott, akkor egy idő után meguntam volna.

Egyébként rettenetes a helyzet, hiába szeretnék, sose jutok el az edzőterembe, kinézem az ötkor kezdődő órát, aztán fél hétkor még a munkahelyemen vagyok, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. Képzeljünk ide tetszőleges hosszúságú megszokott rinyálást arról, ahogy ez a munkahely megeszi az életemet és túl sok áldozatot kíván a részemről, kevés pénzért cserébe, stb stb.

Meg még ezt a blogot olvasom manapság, bár pilatesre még mindig nem járok*, egy csomó más dologról is szól mozgás/életmód témakörben és nagyon értelmes.

*Nekem az lenne jó, ha olyan helyen laknék, ahol fák vannak vagy közel az erdő, heti kétszer elmennék valami részben kardio-részben erősítő edzésre vagy futni, és heti kétszer tai-chi-znék vagy valami nyújtós-lazítós edzésre mennék, akár pilates, naponta húsz percet napoznék, valamint hetente kiolvasnék egy regényt. Én így is elfunkcionálok valahogy, max beveszek egy cataflamot, amikor fáj a hátam, de akkor lennék jól.

Shopping is my cardio

Ügyelet után-magánrendelés előtt meg vettem még egy pár pulcsit a Zarában (csupa funkcionális dolgot, amit évekig fogok viselni, és 70-80 %-kal voltak leárazva - mentegetőzött), majd Alaine-nel ebédeltem a belvárosban, pasikról beszéltünk meg pénzről meg az új táskájáról, és amikor Húgom azt mondta, hogy olyanok vagyunk, mint a Szex és New Yorkban, akkor azt nem is vettem zokon, hanem örültem.

Valójában tök jó életem van.

Most komolyan csak a fitnesstermekről fogok írni

Most vettem észre, hogy az idei 2011-es évben egy db kasmírpulóvert leszámítva még semmi  másról nem írtam, csak a munkahelyemről, ez rettenetes. Valamelyik nap erre a cikkre bukkantam, négy jel, hogy mikor meneküljünk a munkahelyünkről, hát hadd ne részletezzem, mennyi igaz rám ezekből. De, részletezem, mindegyik, kivéve a kedvtelenség, érdektelenség, az többnyire nem igaz, mondjuk attól még elkések reggelente, de én már az általános iskolába is alig értem be reggelente, erről nem a munkahelyem tehet, hanem a krónikus cirkadián dysrhythmiám. És akkor a "már csak a munkámról rinyálok a blogomban" kitétel még nem is szerepel.

Akkor ennyi felvezető után most a fitnessteremről fogok mesélni, és halál komolyan arról, úgyhogy fitness iránt nem érdeklődő olvasók ezzel számoljanak, én szóltam. A sportolási szokásaim epizodikusak, ami azt jelenti, hogy hónapokig csinálok valamit, aztán hónapokig nem, és hosszú távon hűtlen vagyok mind a sportokhoz, mind a fitnesstermekhez. Egyáltalán nem gondolom, hogy ez baj lenne, sőt, pszichiáter lévén elő tudok állni olyan magyarázattal, ami sokkal jobban hangzik, mint a kitartás hiánya és a lustaság: én alapvetően nem vagyok egy hűséges típus, de a férjemet meg szeretem, és (surprise, surprise) a munkahelyemet is szeretem, és mindegyikhez kitartóan hűséges vagyok már sok éve, de ezt csak úgy tudom elérni, hogy a hűtlenséget és a bizonytalan kötődést az Élet összes többi területén gyakorlom. Úgy is, mint: nekem nincs nőgyógyászom, mert mindig megunom az előzőt és újat keresek, ugyanígy nincs fodrászom, pedikűrösöm, kozmetikusom, és nem járok évekig ugyanabba az edzőterembe. Számomra a kiszámíthatatlanul epizodikus sportolás és a fodrászok random váltogatása teszi lehetővé, hogy az Élet fontosabb területein hűséges bírjak maradni. Tessék, magyarázat.

Augusztusig jártam Gilda Maxba, ami klassz volt, reggel mindig kevesen voltak, de aztán ősz lett meg tél, és akkor nem bírok felkelni reggel, meg meg is untam az ottani rövid edzésemet. Decemberben meg volt egy hét, amikor ingyen lehetett kipróbálni a Corvin Pláza mögötti fitnesstermet*, úgyhogy el is mentem mindjárt egy csomó órára, és most éppen az a tervem, hogy oda fogok járni esténként. Sajnos esténként sokan vannak és nekem meg mindig van valami programom, ami miatt mégse érek rá, és ezért eddig heti 1 és heti 3 közötti gyakorisággal járok, az azért nem olyan jó. A terem maga egészen klassz, több szintes, van benne egy 25 m-es medence is, ami engem nem érdekel, mert nem szeretek úszni (unalmas), meg futurisztikus szekrények, amik chipkártyával nyílnak, meg klassz, új, kényelmes gépek. A futógép olyan, hogy ha gyorsabban futsz rajta, akkor gyorsul a szalag, ha lassítasz, akkor lassul, előtted van egy képernyő, tisztára mint a zebra futógépe a Madagaszkárban, csak itt nem szavanna van a képen, hanem az avatarod fut egy edző mellett egy salakos pályán, és ha lassan futsz, lehagy az edző. Ezenfelül játék is van a futógépen, azon teljesen kiakadtam, szintén választhatsz egy avatart, én az ezüst aerobic-cipős csudavékony leánnyal voltam, aki szalad az égbolton, és ha gyorsabban futsz, akkor magasabbra emelkedik az égen, ha lassabban,akkor pedig alacsonyabbra száll. A lába alatt elsuhanó épületekből ítélve különböző európai nagyvárosok felett szalad el, és közben időnként ételek jönnek szembe. Az a feladat, hogy a futósebesség ügyes változtatásával minél több ételt kerülj ki. Az elején még könnyű, mert kis nyalókák meg pizzaszeletek érkeznek, ha kicsit gyorsabban futsz, simán elfuthatsz felettük, de a pálya későbbi részén már irtózatos méretű, a levegőben forgó grillcsirkecombok, és hatalmas, tátogó hamburgerzsömlék támadnak, nagyon kell trükközni. Edzésnek nem túl jó, mert összevissza változtatod a sebességet, de arra feltétlenül jó volt, hogy megdöntsem a gépbe elmentett rekordot és közben hüledezzek, hogy jesszusom, ez mennyire beteg.

Ezenkívül voltam több zumbaórán is, a zumba az új fitnessőrület, vérpezsdítő zenék kavalkádja, gigamegaszuper buli, önfeledt szórakozás, adrenalin az egekben, és élvezd, hogyan fogysz észrevétlenül. Igazából azt jelenti, hogy mindenféle zenékre, amik bulikban szoktak menni, elöl táncol egy oktató, oktatótól függően egyszerű vagy rettenetesen egyszerű lépésekkel, amit a tömeg utánoz. Tényleg jó a hangulat, amennyiben zene szól és táncolunk rá, de csupán abban különbözik egy szombat esti bulizástól, hogy nem adnak alkoholt, sportcipőben vagy, és egy óra után elküldenek zuhanyozni. Igen kellemes, hangulatos, vidám, én minden lehetséges helyzetben szeretek popzenére ugrálni, de semmi olyat nem csinálunk zumbaórán, amit én ne csinálnék főzés közben egyedül a konyhában, megmondhatja a szembeszomszéd is. Na jó, túlzok, de valahogy nehezemre esik elhinni, hogy pár salsalépéstől meg seggrázástól majd észrevétlenül lefogyok és izmos leszek. Szóval a magam szkeptikus módján nagy rajongója lettem a műfajnak, a helyen Brigi órája tetszett a legjobban, és van még egy olyan is, hogy Anett zumba-toning, ami a fentieket kombinálja súlyzós edzéssel, az rendesen fárasztó, a hasizom részét nem bírtam végigcsinálni, szégyen. Anett az a fajta kicsi, vidám lány, aki nagyon közvetlen, sokat beszél, és nagyon sokszor mondja el egy órán a "popsi" szót, amit szerintem kizárólag pelenkamarketingesek és aerobicedzők használnak. A Nóri nevű lány zumbaórája unalmas volt, de asszem a kezdőre mentem és talán azért. Ugyanis bár zumbában kezdő vagyok, de régen nagyon sok stepaerobicra jártam, a téli szünetet pedig Dance Central-ozással töltöttem, hozzá vagyok szokva, ha egyszerűbb koreográfiákat kell lekövetni. Voltam még pár zsírégető-alakformáló órán, semmi extra, meg a Móni nevű csaj dance aerobic-ján, amit nagyon szerettem, az a zumbánál egy fokkal tempósabb és számomra érdekesebb mozdulatokból álló ugrálós óra volt, jobban elfáradtam, és bár tudom, hogy ez semennyire sem tudományos, mert a pulzusszám a lényeg, de én jobban szeretek olyan órára menni, ahol megizzadok és meg kell állnom inni a vizemből, mert abban hiszek. Lady Gaga meg hasonlóan klassz agyatlan popzenék felpörgetett változataira ugráltunk. Persze, pont olyankor van az óra, amikor a mozgásterapeuta képzésem, úgyhogy erről ennyit.

Közben azon gondolkodtam, már nem emlékszem, melyik órán, hogy mennyi aerobicedzőhöz jártam és kikre emlékszem. Kezdjük ott, hogy világéletemben rettenetesen ügyetlen voltam, ha labdát dobtak felém, becsuktam a szemem, és általánosban csak azért kaptam meg tesiből a hármast, mert minden másból ötös voltam, és nem volt szívük megbuktatni a kislabdadobás és szekrényugrás terén mutatott siralmas kudarcaim miatt. Orvosi egyetem harmadik évében olvastam a Korszerű orvosi diagnosztika és terápia c. könyvben, hogy a mozgás csökkenti a szorongást és a depressziót, nekem meg olyanom volt, és akkor gondoltam, oké, próbáljuk ki, hátha tényleg csökkenti. (Tényleg csökkenti.) Az első hely, ahová besétáltam, akkor nyílt és már be is zárt azóta, közel volt az egyetemhez, egy Mariann volt az edző, aki azelőtt a Zsaru magazinnál dolgozott, nagyon kedves volt, mindent megmutatott nekem, hogyan kell, megtanított, hogyan ne essek le a steppadról és egyszer se éreztem magam bénának, szóval tökéletes oktató volt kezdőknek. Asszem, nem fogom részletesen elmesélni az összes fitnessélményemet itt ebben a bejegyzésben, de azért megmondom, kik jutottak még eszembe: az Olívia fitnessben volt egy szőke, talán Kati nevű csaj, aki kegyetlen, de klassz órákat tartott és úgy visított, hogy a lépcsőházban lehetett hallani, nagyon bírtam, az Astoriában volt az András, aki kopasz volt és klassz, táncos stepórákat tartott meg egy órás nyújtást, és a Kata, nos, Kata stepórái a normális bpm hatszorosával mentek, ott kikészültél, és előfordult, hogy több pasi volt az órán, mint csaj. Az Eurocenterben a Rezső volt jó, bár a humora olykor fárasztó volt, meg volt Baucsek Norbi, akinek az órájára nagyon csinos, nagyon vékony lányok jártak dumálni, és az volt a legenda, hogy a második sorban álló lányok már megvoltak neki, az elsőben állóak meg még hátravannak (vagy fordítva, nem tudom, én többnyire hátul álltam), én a Gábor óráira jártam, mert az nem volt nagyon vicces meg nem is flörtölt velünk feltűnően, de hozott egy állandó színvonalat. Jaj, és akkor volt még az őrült csaj az Orczy-kertben, aki szülés előtt két héttel még megtartotta a súlyzós stepóráit és szülés után két héttel már ismét megtartotta.

Többnyire stepórákra szerettem járni, és maradtam plusz egy óra erősítésre, vagy később, amikor már megette az életemet a munkám, akkor olyan órákra, aminek az eleje step, a vége erősítés. Kondi-stepnek meg ilyeneknek szokták nevezni. Kangoo-ra mindig el akartam menni, mert annyi jót olvastam róla skydisco-nál, mindig azt gondoltam, hogy na, majd ha jobb kondiban leszek, bevállalom, de végül sose mertem, aztán megszűnt a hely. A másik ilyen a spinning, sose mertem elmenni egy spinning órára, én azt nem bírnám biztosan, nem vagyok a bringáscsaj, még a Fertőrákos és Mörbisch közötti dombokon is kikészülök. Kétszer voltam életemben pilatesen, de én untam, én értem, hogy az klassz és tutira nem fájna a hátam, de mit csináljunk, én szaladgálni szeretek meg ugrabugrálni, ez van. Majd talán később. És valamelyik nap el akartam menni body-art-ra, mert az milyen jól hangzik már, és hallottam róla, hogy a jóga alapjain nyugvó alakformáló óra, de odamentem és egy másik óra volt helyette, szóval erről lecsúsztam. És akkor voltam még ilyen hülyeségeken, hogy boot camp, meg az a fajta óra, amin nem súlyzót, hanem rudat emelgetnek, meg soft ball-on meg köredzésen, de ezek igazából mind azt jelentik, hogy valami pulzusszám növelő bemelegítés, aztán meg némi erősítés, csak más tárgyakat használnak hozzá. Ezenfelül amikor megboldogult lánykoromban Göribe voltam szerelmes, aki futni járt, akkor elmentem futni egyszer, nem futógépen, hanem köröket salakpályán, na, azt azóta sem ismételtem meg; és pár éve meg jártam tai chi-zni a magyar kungfu akadémiára, de nem volt fűtés, csak hideg víz volt a tusolóban és télen rettenetesen hideg volt, és én nem kungfumester akartam lenni, úgyhogy onnan sajnos lemorzsolódtam, pedig maga a sport tetszett. És bár nem sport, de említsük meg a kontakttáncot, azt tavaly nyár elején szerettem meg, és onnan szintén kényelmességből morzsolódtam le, ugyanis a Tűzraktérben van, ami koszos, nincs szekrény a ruhádnak, nem lehet letusolni, pisilni és kezet mosni is csak egy emelettel lejjebb az épület másik végében és én ennyi viszontagsággal nem tudtam megbirkózni.

Alakformálás szempontjából leghatékonyabb az volt, amikor valamelyik évben nyáron két hónapig személyi edzőm volt, a Veronika, heti háromszor edzett velem gépeken és akkor tényleg tök jól néztem ki. A második leghatékonyabb az volt, amikor futógépen futottam 30-40, esetenként 50 perceket, aztán még kicsit súlyzóztam vagy hasaztam utána, de most nem ehhez van kedvem, hanem az ugrabugráláshoz, úgyhogy az lesz. Sajnos, nagyon nem válogathatok, mivel sose érek rá, így olyan órákra fogok járni, amikre épp ráérek. Hm, csináljak külön fitness kategóriát, vagy ne írjak erről, mert unalmas? Meglátjuk.

*Sajnos se pénzt, se éves bérletet, se semmit nem adnak cserébe azért, hogy írjak róluk, így elárulom, hogy nem adnak törölközőt, és később is csak pénzért lehet majd bérelni, ami botrányos. De különben ezt leszámítva jó helynek látszik eddig.

Kasmír, alkohol, keleteurópa

Volt évértékelő értekezlet a munkahelyemen, ami után csak azért nem mentem egyenesen a Dunának, mert eszembe jutott Ildikó tegnapi sms-e, miszerint a Promodban 20 ezerről 6 ezer forintra vannak leárazva a kasmír pulóverek, nekem pedig régi álmom egy kasmír pulóver, de sose volt ennyi pénzem vagy nem volt szívem kiadni ennyit, viszont hatezret már megreszkírozok, úgyhogy vettem is egyet. Engem különösen boldoggá tesz az a gondolat, hogy bár én a jelen pillanatban keleteurópában nyűglődöm, a pulóverem korábban a Himaláján ugrándozott kecske formájában. Nekem könnyű örömet szerezni.

Valamint (merész témaváltással) azt olvastam ma, hogy a kormány munkacsoportot alakít, amely a fiatalkorúak alkoholfogyasztásával foglalkozik. A fiatalkorúak alkoholfogyasztásának témájában 2001-ben írtuk alá a stockholmi deklarációt, amelyben kb. azt mondják ki a résztvevő országok, hogy jó, mostantól próbálunk jobban odafigyelni, mennyit isznak ezek a gyerekek. A kapcsolódó WHO miniszteri konferencia 2001 februárjában volt Stockholmban, a WHO-s arcok elkötelezettnek tűnő, meglepően jófej arcok voltak, én pedig megalázóan naiv, és halál komolyan elhittem, hogy ezután az aláíró országokban nagy dolgok fognak történni az ügy érdekében. De aztán jól helyre lettem téve. Igen elszomorító volt.

Az volt az alapötlet, hogy a WHO a fontos embereken kívül kivitt pár "young people"-t is, ha már ők a téma, ott ismerkedtem meg a brit vegetariánus csajjal, aki telebeszélte a fejemet azzal, hogy a vegák személyisége más, mint a húsevőké, és ezért önkísérletképpen utána két évig vega voltam. Különben jó fej volt, egy kínai betű volt a hátára tetoválva, aminek a jelentése "hónalj" volt, de ez nézett ki a legjobban a választékból, ezért ezt varratta magára. Valamint volt egy nagyon jó arc, vagány boszniai szerb lány Martens bakancsban, aki ráadásul mohamedán volt vallására nézve, úgyhogy alaposan lerombolta a mohamedán lányokról alkotott előítéleteimet. Hát, legalább szélesedett a látóköröm.

Főleg tudomány

Tegnap teljesen konkrétan ez történt velem, az előbb meg "neuroimaging and cognitive neuroscience" helyett azt olvastam, hogy "neuroimaging and cognitive nonsense". Előtte meg leveleztem a Szemészlánnyal, aki ősszel gondolt egyet és egy angol szigetre disszidált. Hm.

Igazán nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mit fogok csinálni: 1. elmegyek dolgozni külföldre, aztán vagy hazajövünk, vagy nem, 2. egyszer Sopronba költözünk és az lesz a jó, 3. az a fajta klasszikus megkeseredett rinyáló* lesz belőlem, aki naponta huszonötször elismételi, hogy el kell menni ebből az országból, miközben ki sem teszem a lábam, míg végül bolond öregasszonyként halok meg valami budapesti gerontopszichiátrián és itt írják a sírkövemre nevemet hibátlanul, de akkor eléggé csalódni fogok magamban.

*Bár az előbb találtam a (munkahelyi) szobámban a szekrényben maradék négy kocka pattogó cukros Milkát, az egy kicsit meglassította a megkeseredett rinyálóvá változás folyamatát.

Minden világok legjobbika

Úgy tűnik, mégiscsak - majdnem készre - megírtam, amit kellett, rettenetes rinyálás és szenvedés és pótcselekvés közepette. Magam sem hittem volna. Az összes, azaz 3 kivételével az összes témához kapcsolódó cikk olyan újságban jelent meg, amihez az egyetemi könyvtárnak (ahová PhD-s koromban kaptam távoliasztal-hozzáférést, szóval amikor otthon vagyok, akkor is ott vagyok) nincs fulltext-hozzáférése, az összes közleményt emailben a szerzőktől vagy a friendfeed-es bandától kellett megszereznem (köszönet KT-nak a tippért, amely jelentős mértékben mozdította elő tudományos karrieremet azóta is).

Valamint szerencsétlen Noise-os kiscsajok és hozzátartozóik. Tegnap éjszaka írtam az egyik fejezetet, és közben nézegettem a netet, szerencsére Húgom rögtön felvette a telefont és nem kellett órákig paráznom, hogy ott van-e vagy nincs, de még így is rettenetes volt még olvasni is róla. Persze azért én ebből is csak azt hoztam ki a magam számára nézve tanulságul, hogy nem akarok Budapesten élni.

Most azt a részét nem értem éppen, hogy mi az, hogy "a dupla fizetésért plusz munkát kell vállalniuk"? Tudniillik az orvosok, akik nem fogadnak el hálapénzt, dupla fizetést kapnának, de a dupla fizetésért mentőzniük és háziorvosi ügyeletet vállalniuk kellene. Akkor ugyanott vagyunk, mint most, mert jelenleg az az orvos, aki mellékállásban mentőzik és háziorvosi ügyeletet vállal, többet keres, mint az az orvos, aki nem vállal ilyen mellékállást. Én azért nem mentőzöm és vállalok háziorvosi ügyeletet, mert már csak a pszichiátriához értek és tutira nem tudnák levezetni egy szülést, másrészt iszonyú fárasztó mindkét terület, én azt fiatalabb éveimben sem bírtam volna, ehelyett másmilyen kiváló mellékállásaim vannak. Tulajdonképpen már rég megvalósítottam a fenti modellt, amennyiben nem fogadok el hálapénzt (jó, inkább az fedi a valóságot, hogy nem adnak, de a végeredmény ugyanaz), ezért jobb hónapokban majdnem dupla fizetést kapok, csak ezért a pénzért plusz feladatokat is kell vállalnom, mint magánrendelés, fordítás, előadások, szűrővizsgálatok, mikor mi.