Hajvasaló meg ilyenek

Meg az jutott eszembe, hogy "szörnyen modern doktornő létemre" vagy mi, és ki mondta, hogy én modern vagyok? Én mondtam ilyet? Ugyanis az volt, hogy húgommal bementünk a Media Marktba valamelyik nap, és húgom döbbenten végignézett a polcokon, majd megkérdezte, hogy "Mégis KI vesz manapság CD-t??", és mondtam neki, hogy miért, én is szeretem a CD-t, mint tárgyat, és ha több pénzem lenne, biztos vennék egy csomót és lenne lemezgyűjteményem. Aztán, döbbenetét fokozandó, megmutattam neki a Kodak filmet, amit utána elő kell hivatni, meg a kazettákat, azoktól már egészen rosszul volt, és elmeséltem, hogy az én időmben a soproni könyvtárból lehetett kazettákat kikölcsönözni két hétre, és persze tilos volt lemásolni őket, mi mégis azt tettük, és az volt a menő, akinek volt kétkazettás magnója. Nekem volt, akkoriban még modern voltam, mondjuk, ma is ugyanazokat a zenéket hallgatom. 
Szerdán meg leárazás volt a bookline-on, és ki is válogattam három engem érdeklő könyvet, és aztán rájöttem, hogy én erre képtelen vagyok, nekem bele kell lapozni a könyvbe, utána kifizetni, hazavinni libris nejlonszatyorban, és a metrón hazafele olvasni, és inkább rendelés nélkül kiléptem. Mondjuk már eleve az, hogy "hobbim az olvasás" és soha nem játszottam videójátékkal, egy kicsit avittnak tűnik néha, de a sorozatfüggőség talán ellensúlyozza.
Teljesen nem vagyok különben elmaradva a modern világtól, például húgom tavaly karácsonyra kért hajvasalót vagy mp3 lejátszót, és kb egy hónapja bennem is megfogalmazódott a hajvasalás iránti igény és vettem magamnak egyet az intersparban (elmés kis szerkezet valóban), szóval haladok a korral, és idén mp3 lejátszót kértem karácsonyra. Visszatérve a divatra, a hajvasaláson kivül többet nem igazán tudok felmutatni, tegnap pl kb fejcsóválva ácsorogtam a Zara közepén, miközben húgom borzalmas cuccokat hozott elő, hogy azok milyen szuperek. Szerintem meg egy kabát ne érjen véget derékmagasság felett, a nadrág pedig az, ami a derekadon kezdődik és cipődig ér (és egyenes vagy trapézos az alja), persze, van rövidnadrág is, de az ember azt nem télen hordja harisnyával, hanem nyáron, harisnya nélkül. És van rövid szoknya meg hosszú szoknya, ami a kettő között van, az átverés. Ezek a mai fiatalok...
Mi van még? Hobbi, kütyük, ruházkodás... kaja. Az modern, ahogy étkezem meg főzök, rántott húst pl még soha életemben nem csináltam, pörköltet se, és nem is tervezem, szeretem viszont a szusit, a thai kaját, a sajttortát, és előbb tudtam tofupudingot főzni, mint rakott krumplit. A tej pedig legyen dobozban és legyen 1,5 %-os.
Szépségápolás tekintetében hidegrázást kapok az olyanoktól, amikor tojást meg mézet vagy más ételeket kell az embernekaz arcára vagy hajára kennie, szerintem egy arckrém vagy sampon legyen tégelyben vagy tubusban, legyen benne liposzóma meg UV-szűrő meg antioxidáns meg növényi DNS és fehér köpenyes kutatók fejlesszék laboratóriumban, de állatokon ne kisérletezzenek.
Munka. Hát az orvoslás azért nem PR-management, tartok tőle, hogy kb a második legősibb mesterség lehet. Meg a terhesség, na ettől készen vagyok, hogy most trendi teherbe esni, most meg nem trendi. Könyörgöm, szaporodás, fajfenntartás, biológia negyedik osztály, hogyan lehet ez divatos meg nem divatos? Félreértések elkerülése végett: még nem vagyok terhes, de majd leszek az is.
Mondjuk, blogot irok, most az még modernnek számit?

Save yourself

Hétvégén az volt még egyébként, hogy szombatra volt két lefoglalt jegyünk a Reneszánsz c. filmremekre 9-re, utána meg hivatalosak voltunk pszichológusunk koncertjére, majd másik pszichológusunk házibulijába. Csak én előtte éjszaka ügyeltem, és felébresztettek sokszor, a pasim meg már nem emlékszem, mi jót csinált éjszaka, remélem, irta a regényét, de lényeg, hogy nem aludtunk sokat, azután pedig jött ugye az egésznapos kimeritő csirkesütés, és este hatkor úgy döntöttünk, hogy lefekszünk és alszunk két órát, hogy kipihentek legyünk a sokféle programon.
És aztán felébredtem, sötét volt, szomjas voltam és éhes, és bár a pasim még mellettem aludt, valahogy olyan fura volt minden. Szóval megnéztem az órát, fél hét volt rajta, és sokáig gondolkodtam, hogy ez most igy hogy. Megállt az óra este fél hétkor, vagy este fél hét van, csak én érzem úgy, mintha heteket aludtam volna, vagy valóban átaludtunk egy évszázadot és már minden ismerősünk rég meghalt, vagy ezt az egészet csak álmodom és igazából lepke vagyok.
De aztán tisztázódott, hogy vasárnap reggel van, és csak a mozit, a koncertet, meg a bulit aludtam át, vagyis 12,5 órát aludtam, úgyhogy ebben megnyugodva vissza is feküdtem még mindig alvó pasim mellé és aludtunk fél tizig.

Kicsit rágós lett...

...de azért megettük. Szerintem azért nem lett egyébként puhább, mert a csirke túl izmos volt. Majdnem teljesen a forrásul szolgáló receptet készítettem el, annyi változtatással, hogy friss kakukkfű helyett friss oregano és szárított kakukkfű volt a hasában (csak az volt itthon), a cselekmény egy pontján bekentem a bőrét mézzel (hogy szép piros legyen), és egy ideig fólia alatt sült (hátha attól puhább lesz). 

Blogok

Most van 43 perce a sütőben az állat, addig átrendeztem a linkeket. Úgy van, hogy vannak blogok, amiket régen olvastam, de már csak ritkán, és vagy ki vannak linkelve, vagy nincsenek, meg amiket minden nap olvasok és ki vannak linkelve, meg amiket minden nap olvasok, de nincsenek kint, és amiket csak akkor olvasok, ha unatkozom, és vagy kint vannak, vagy nem, és még azok, amiket utálok, és akkor olvasom őket, ha túl alacsony az adrenalinszintem és valamint fel akarom húzni magam, ezek asszem többnyire nincsenek kint, és amiket amúgy olvasnék, csak mindig elfelejtem, mert nincsenek kilinkelve, meg amik azért nincsenek kint, mert mások blogján keresztül úgyis vezet hozzájuk út, meg még akiket olvasok, de amikor új sablonom lett, elfelejtődtek kilinkelődni. Bonyolult és szövevényes, akárcsak az iwiw vagy a Valóság.
Azonban furcsa szag jön a konyhából.

Csip-csirip

Alapvetően azt gondolom egyébként, hogy engem mindig túl nagy kihívások elé állít az élet. Középiskolás koromban olyan állást szerettem volna, ahol elég, ha az ember álmodozik és néha belekortyol a teájába, és az életben csupán az jelenti a változatosságot és az izgalmat, hogy milyen fajta a tea. Persze, erre általában olyankor figyelek fel, amikor már késő, például amikor 20 évesen másnap előadást kell tartanom Stockholmban miniszteri konferencián, vagy amikor 29 éves fejjel statisztikából kell vizsgáznom a jövő héten, vagy amikor síléccel a lábamon találom magam egy hegyen, pedig sose akartam síelni, és egyáltalán, hogy kerültem én ide, és akkor mindig rá kell jönnöm, hogy tulajdonképpen én kerestem magamnak a bajt. Senki nem akadályozta meg erőszakkal, hogy eladó legyek egy eldugott soproni könyvesboltban, vegyek az első fizetésemből egy teafőzőt, és az első bekezdésben leírt módon éldegéljek.
Ilyenkor mindig rájövök, hogy az a probléma, hogy túl okosnak/talpraesettnek hiszem magam, és nagyarcúan jelentkezem mondjuk a phD képzésbe, aztán csodálkozom, amikor kiderül, hogy előadnom kell, statisztikából vizsgázni, meg cikket írni nemzetközi szaklapba, holott én tulajdonképpen nem vagyok ehhez elég okos/talpraesett.
De nyugalom, rátérek a lényegre. Arról van szó, hogy azt képzelem magamról, hogy jól főzök, és (jó, leszámítva a sztrapacskát) eddig nem is bizonyosodott be az ellenkezője. Ellenben a múlt héten kaptam karácsonyi ajándék gyanánt egy betegemtől egy bazinagy fagyott csibemadarat, egészben*, ráadásul látszik rajta, hogy ez nem az a jó kis puha húsú génkezelt broilercsirke, hanem az ősi, udvaronkapirgáló fenevad (volt életében). Elhatároztam, hogy ma készítem el, mivel csak jövő héten kapunk fizetést, le vagyunk égve, tehát a rendelkezésre álló anyagból kell dolgozni. Eddig a következőket csináltam:
1. Fogtam a csibemadarat és felolvadás céljából a mosogatóba helyeztem két koszos kávésbögre mellé.
2. Bepötyögtem a google-be, hogy egészben sült csirke, és kiválasztottam a találatok közül a leghitelesebbnek tűnőt.
3. Kiírtam egy cetlire azt a 3 hozzávalót, ami nincs itthon (tejszín, citrom, parmezán)
4. Megírtam ezt a blogbejegyzést.
Itt tartunk most. A terv a következő: lemegyek a boltba a fentieket beszerzendő, addig a csirke remélhetőleg kellemesen felenged a kávésbögrék társaságában. Gyanítom persze, hogy egy hét se lenne erre elég, bármilyen kedves, közvetlen bögrék is azok, úgyhogy majd ha hazajöttem, olvasztom tovább a mikróban. Ezután lege artis elkészítem a remek egészben sült csirke parmezános sült krumplivalt, majd beszámolok kalandjaimról ugyanitt.

*Általában egyébként nem kapok ilyesmit, csak néha bonbont vagy virágot, de az egyik kolléganőm egyszer kapott két frissen leölt és megnyúzott fácánt. 

Helyszellem

Mától átköltöztem egy új orvosi szobába. Mindig költözünk össze-vissza az épületen belül, mert az ember másik osztályra kerül, valaki elmegy, más visszajön, szóval ez nem újdonság, csakhogy nem akármilyen szobába költöztem. Olyan 5 évvel ezelőtt ez K. szobája volt, aki teherbe esett és elment gyesre, amikor is a szobát megörökölte G., aki egy éven belül teherbe esett, és D.-re hagyta a szobát, aki hamarosan teherbe esett, ezután S. került a szobába, és őt már az elejétől fogva azzal szivattuk, hogy hamarosan terhes lesz, néhány hete meg is szült, és most itt vagyok én, mától. Még nem érzek semmit, de nyugi, a szoba anamnézisét elemezve úgy tűnik, eddig minden esetben körülbelül egy évre volt szükség a hatás kifejlődéséhez, én pedig fél órája vagyok itt. 

Szokásos

Még azon akartam rinyálni, hogy milyen mérhetetlen igazságtalanságnak érzem, hogy amikor bármilyen blogger munkahelyi nehézségein (sok munka és/vagy kevés fizetés) nyafog, akkor az csak szimpla bloggerrinyálás, de amikor én teszem ugyanezt, az mindjárt belpolitikai kérdés. És hogy ha marketinges lennék vagy takarítónő, akkor jönnének biztos az együttérző kommentek, így viszont mindig csak a beszólások jönnek, pedig nekem egyáltalán nem szóltak a diplomaosztón, hogy mostantól nem ártunk és tilos a rinyálás is, és az esküben sem emlékszem ilyen apróbetűs részre. Aztán vettem ginzenget tegnap, és mára már elmúlt rólam a depresszió és a nyafogási késztetés, de tartsatok ki, ellenben ajánlanám addig is Kovácsné Erzsikét.

Szita-szita péntek, szerelemcsütörtök

Blogszerda. Úgy volt, hogy tízkor van vége a mozgáscsoportomnak, amit nem hagyok ki, ezért nem mentem a könyvbemutatóra, pedig előtte kitaláltam, hogy vicces lenne elmenni Suematrával és önmagunk rajongóinak tettetni magunkat ("Te figyi, az isolde itt van? melyik az?"). Így kimaradt az életemből a felolvasóest és a kerekasztal, ami talán nem is baj, bár a krisnás sütit tényleg sajnálom. De aztán kijöttem a mozgásról és láttam, hogy kaptam egy smst Luciától, hogy ott vagyok a kezében könyvben, és mivel ez a Kálvin téren történt, mégis lementem végül a Tandembe egy kicsit blogcelebritáskodni. Tényleg bloggerekkel volt tele a hely, sajnos a könyvesek már elmentek, így nem tudtam rátenni a kezem jól megérdemelt tiszteletpéldányaimra, de azért megnéztem (s dedikáltam :-) egyet, szép, remélem, küldik majd. Különben szerintem is hülyeség blogokat kiadni könyvben, mégis ki fogja megvenni? Szerintem senki, de ez maradjon a kiadó dolga, és legalább amikor az energiaválság miatt összeomlik a világgazdaság és visszaérünk a földművelés-állattenyésztéshez, és megszűnik az internet, én akkor is meg tudom majd mutatni az ükunokáimnak, hogy látjátok, a dicső múltban ez volt a nagymami blogja.

Helyreigazitás

Ja, két dolgot kifelejtettem. 1. Ha valaki be akar szólni a magyar egészségügyi reformmal kapcsolatban, az kérem, fáradjon valamely politikai fórumra, vagy legalább várja meg életemnek egy békésebb időszakát, manapság egy szót sem akarok hallani korrupt orvosokról, bélelt boritékokról vagy arról, hogy sznob vagyok, amiért csapviz helyett (Spar márkájú) szénsavmentes ásványvizet iszom (És igen, tudom, hogy abban is csapviz van). Nem muszáj együttérezni, de aki nem sajnál kellőképpen, az most inkább hallgasson. 2. Tájékoztatásul közlöm, hogy az előző ronda reklámbannerért kapott pénzből egy tök jó drapp kordbársony gatyát vettem magamnak a H&M-ben, kb minden nap azt hordom, tehát köszi azoknak, akik elviselték a látványt.

PORCH MONKEY 4 LIFE

Igen, én pontosan az a tipus vagyok, akinek Borat = nem annyira; Clerks 2 = igen, igen, igen. Kötelező, rohanjatok a moziba, most. Természetesen ráébredtem a film alatt, mennyire irigylem azt a fajta életstilust, amikor az ember bemegy dolgozni a kisboltba, ahol ketten dolgoznak a haverjával, hülyeségeken röhögnek, délután meg csajokat hajkurász irl/a neten vagy moziba megy, de ez csak azért van, mert rettenetes rajtam a nyomás, a kutatásunk ezerrel pörög, mindent nekem kell csinálni, plusz kurzusokra kell járni, a kurzusokon most kell vizsgázni, oktatni kell, csomót kell dolgozni, ügyelni kell, és amikor hazamegyek a munkából (10 óránál kevesebbet ritkán töltök bent), akkor nekiállhatok statisztikát tanulni, cikket irni, vagy olvasni/filmet nézni és közben azon szorongani, hogy most éppen tanulnom/cikketirnom kéne. A hétvégi ügyeletekért egyébként nem pénzt kapunk, hanem egy szabadnapot, amit sosincs időm kivenni, közben meg nincs pénzem kajára, de ami a legszörnyűbb ilyen nehéz időkben, nincs pénzem vásárlásra, pedig az a legfontosabb tevékenység, amely megnyugtat, kisimit, empatikussá tesz, segit kapcsolatba kerülnöm az univerzummal, és képessé tesz arra, hogy sokat dolgozzak lelkesen és elkötelezetten. Persze, sosem voltam gazdag, de ez eddig abban merült ki, hogy többnyire meg kellett várnom a Promodban a leárazást (illetve bűntudatot éreztem, ha nem vártam meg), most meg meg kell néznem, melyik toastkenyér a legolcsóbb. Azért vagyok egyébként szerintem szegény, mert a számos elfoglaltságom nem teszi lehetővé, hogy mellékállásom legyen, és valami mindig szokott lenni; valamint mert a számos elfoglaltságomért (önismeret, csoport-sajátélmény, kurzusok) még fizetni is kell. És azért hisztizek most emiatt, mert a legutóbbi ügyeletemet még nem hevertem ki, pedig mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő volt reggel 8-másnap du négyig kb folyamatosan rohangálni (ok, aludtam 4 órát), mint a Vészhelyzetben, gyógyszertúladagolástól trombózison át fagyálló-mérgezésig minden volt, megjegyzem, pszichiátria osztályon dolgozom, és utána még le is csesztek valami papirmunkáért, ami nem volt azonnal kész, és hazafele még ki is kellett számolnom, hogy hogyan veszek ezer forintból tojást, kenyeret, tejet, sajtot és ásványvizet is (mert azért ott még nem tartunk, hogy csapvizet igyak, ahhoz előbb meg kell ölnötök), szóval nem szaporitva tovább a szót, hős vagyok és kész.
Tehát ott tartottunk, hogy Clerks 2.

The Times They Are-A-Changing

Valósznűleg nagyon régen lehettem éjszaka a belvárosban, de tegnap, Anikó szülinapján többször meglepett a hely új arculata. Először akkor, amikor a Liszt Ferenc tér-közeli, számunkra kibérelt szórakozóhelyen megjelent három kigyúrt, tetovált, bőrdzsekis-láncos kopasz ember, plusz egy kissé hiányosan, ám annál közönségesebben öltözött bögyös ifjú hölgy, és legalább egy óra hosszat marcona külsővel álltak és fenyegetően fixírozták a kb harmincfős ünneplő tömeget. Először arra gondoltunk, hogy talán a tulajok nem fizettek be valami aktuális védelmi pénzt, de aztán kiderült, hogy "a Timit" keresik (?). A buli egyébként jó volt, fél ötkor indultunk hazafelé, és akkor már tényleg kezdett valamiféle cyberpunk regényre emlékeztetni a környezet: az Oktogonon a McDonalds előtt lepukkant, bőrkabátos fiatalok bandába verődve hőzöngenek, páran a járdán, illetve kartondobozokon heverészve műanyagpohárból vörösbornak látszó folyadékot fogyasztanak, a túloldalon Combinók suhannak hangtalanul, sült krumplis zacskókat sodor a hajnali szél, két kiborotvált fejű, neccharisnyát és horogkeresztet viselő tizenötéves-forma lányka vicsorogva és viperát lóbálva kötözködik és lökdösődik a járókelőkkel és egy álmos biztonsági őrrel. Megkérdezem Charlestól, létezik-e még olyasmi, hogy az ember buliból hazafelé az éppen nyitó pékségekben friss péksüteményt vesz, mert akkor vennék reggelire kalácsot. Furán néz.

Lista

Azért az egy kicsit bizarr, ahogy ma minden egészségügyi dolgozó valami napilappal vagy az indexen kezdett, megnézni, vajon az ő munkahelye rajta van-e a Listán. Félve merem csak megkérdezni, hogy mi a terv azokkal az orvosokkal, akiké nincs rajta? Mert én mondjuk még kitanulhatom a műkörmös szakmát, de ötvenéves sebész főorvost, aki egész életében gyomrokat operált, ám ehhez brilliánsan ért, mivé képezünk át? Ez egy csomó ember. Mindenki elmegy nyugdijba? Gyógyszerügynöknek? Magánrendelni? Külföldre? Erre van valami terv?

Bevállalod?

Hű, mekkora nevek, Funk "Drogdoktor" Sándor a Tandemben. Kezdek igazán kíváncsi lenni. Pont valamelyik nap tartott nekünk előadást egyik kedvenc professzorom, és nem sokkal később a hallgatóim is felvetették, hogy manapság már mindenre rá lehet húzni a betegség kategóriát. Hogy régen volt gyáva, az ma szorongó, régen volt áruló, az ma személyiségzavaros, volt "magának való", az ma szociális fóbiás, és amikor rohadtul nincs kedvem cikket írni, hanem inkább harmadszor végignézem a Jóbarátok összes seasont, akkor én sem lusta vagyok, hanem neurotikus teljesítménygátlásom van. Legyen blogfüggőség is, fejlesszenek ki rá gyógyszert, dolgozzanak ki specifikus pszichoterápiás módszereket, legyen Anonim Blogfüggők, legyen blogfüggők hozzátartozóinak önsegítő csoportja. És ha ez mind megvan, akkor kettő könyvet fogok írni, egyet az eredeti nevemen, amelyben szakszerűen, ám humorosan áttekintem a téma irodalmát és hogy milyen egyéb betegségekkel fordul elő gyakrabban, illetve milyen társadalmi megítélés alá esik; bennfentesen és a drogosok világát jól ismerve fogok sztorizni, rövid anonim interjúkat közlök bloggerekkel, és az olvasó majd lenyűgöződik, milyen tájékozott vagyok, biztosan köztük éltem. A könyvet az isolde nevű bloggernek ajánlom majd, akitől sokat tanultam, a Függelékben pedig lesz egy lista kezelőhelyekről és önsegítő csoportokról, meg olyan pszichoterapeutákról, akiknek ez a specialitása. A másik könyvet isolde néven fogom írni, elmodósott vagy kikockázott képekkel, szubkulturális benyomást keltő borítóval, amelyben arról vallok majd, hogyan sodort bele a függőségbe a kemény, ellenséges világ, a mérhetetlen társadalmi elvárások, a kortársnyomás, a magány, a szinglilét, sőt, mi több, a macska nélküli szinglilét kietlen valósága; hogyan hozott össze a közös abúzus egy másik függővel, és hogyan teremtettük meg végül, számos visszaesést követően, rettentő szenvedések árán a normális, meghitt, drogmentes családi életünket. Verseim is lesznek a könyvben, és azoknak a barátaimnak fogok ajánlani, akik még mindig a függőség rabságában sínylődnek. A nem kevésbé szívbe markoló előszót dr. xy néven fogom írni, aki szintén én vagyok, csak az eredeti nevemen. Lehet majd kapni a kettőt egybecsomagolva is az alexandrában, úgy olcsóbb lesz, úgyhogy vegyetek majd sokat, mert ahogy manapság kinéz, addigra egészen biztosan összeomlik az egészségügy, és valamiből nekem is élnem kell.

Szózat Katitzához a férfiak ügyiben

Kátai Kata,
Menta illata,
Levendula harmata!

Halld kérésemet,
Hogy kedvesemet,
Ki engem híven szeret,

Te ne izgassad,
Ne háborgassad
És kedvemre hagyhassad.

Keressed párod,
Meg is találod,
Ha szereted, imádod;

És ő is téged,
Tulipán szépet,
Rubintos ékességet.

Ha legény vólnék,
Reád omolnék,
Rajtad mindent tsókolnék;

De leány vagyok,
S ha lessz rája ok,
Várj, szemedbe-karmolok.

Mádon, 1811 tavaszán

Na. Már oly rég szerettem volna postolni ezt a verset. Weöres Sándor: Psyché c. művéből való, amelyben Weöres úgy tesz, mintha ő csupán előszóval ellátva kiadná egy 19. századi költőnő fellelt verseit, de persze valójában ő maga irta őket. A Psyché-hez azután számos romantikus és nosztalgikus élményem kapcsolódik 16 éves koromból, de ez egy másik történet, amelynek elmesélésére más alkalommal keritünk sort.  

Blogok

Sok illúzióm mondjuk nincsen az internet anonimitásával kapcsolatban, de azért amikor a második órán megint a múltkori prof oktatott minket a Mélytenger rejtelmeire, és az óra végén közölte, hogy "sok mindenről lehetne még persze beszélni, amiről most nem esett szó, például blogokról, egyébként amúgy is van a jelenlévők közt aktiv blogger", akkor azért kicsit meglepődtem.
Szemem se rebbent mondjuk, néztem tovább a monitort üveges szemekkel, a többiekhez hasonlóan. Persze, lehet, hogy nem is rám gondolt, hanem titkon az egész csoport anonim bloggercelebritásokból tevődött össze, ki tudja, lehet, hogy maga Grafitember ült mellettem, vagy Éjfélkapitány. Vagy az oktató az.

Hogy mivel töltöttem a mai napot

Jó, általában tudok főzni. Az a fajta öröklött istenadta tehetségem van, aki magától is képes kitalálni recepteket, akinek nem kell mennyiségeket mondani, mert látja úgy szemre is, mennyi liszt kell valamibe, és aki leírt receptekből is remekül képes dolgozni, bár néha továbbfejleszti azokat. Ami ételt eddig elrontottam, az mind úgy történt, hogy ottfelejtettem a tűzhelyen és leégett, ami viszont inkább némi figyelemzavarról, mintsem hozzá nem értésről árulkodik. ( A rekordom egyébként anatómia szigorlat előtt az órákra ottfelejtett és felismerhetetlenné égett/olvadt zacskós gyorsrizs volt, ki kellett dobni a lábost. )

Szóval csak hétfőn kapunk fizetést és le vagyunk égve, ezért rendkívül ötletesen cselekszem. Olyan anyagból kell főzni, ami van itthon; a pasim imádja a sztrapacskát; krumpli, liszt és juhtúró van itthon; egyszer már része voltam sztrapacskakészítésnek, tehát nem is vagyok teljesen kezdő. Kézenfekvő a megoldás. Azért megnézem a neten, több receptet is elolvasok a hitelesség kedvéért, mivel kicsit bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnik, de az összes recept váltig állítja, hogy egyszerű, gyors, könnyen elkészíthető, olcsó étel.
Először is meg kell hámozni, majd le kell reszelni öt db nyers krumplit. Ha van az embernek ún háztartási robotgépe, ami reszel is, akkor nyert - a miénk csak habot verni tud.  Lereszelem hát a nyers krumplikat, először tekerős reszelővel, de az nem viszi jól, ezért végül hagyományossal. Közben kiderül, hogy a választott keverőedény túl kicsi, átöntöm nagyobba, hozzáadom a lisztet, sót, tojást. Kipróbálom, lehet-e szűrőn át szaggatni, ahogy Luciánál tettük. Túl ragacsos, nem megy, hozzáadok még lisztet. Túl kemény, nem megy, hozzáadok még egy tojást. Nem megy át az istennek sem. Mindegy, úgyis át kell menni az intersparba tejért, majd veszek szaggatót. Át is megyek, veszek egy galuskaszaggatót 500 forintért, bár felmerül bennem, hogy tulajdonképpen meg se néztem, van-e otthon galuskaszaggató, akár lehet is. Ha már ott vagyok, veszek két szelet szalonnát is, mivel a legtöbb receptben szerepelt.
Hazajövök, vizet forralok egy lábasban, megpróbálom szaggatni, de a galuskaszaggatóval sem megy. Átmegy a lyukon, de alatta összeragad. Kicsit tunkolom fakanállal, de úgy sem jó. Oké. Lehet falapról, késsel is szaggatni. Megpróbálom. Túl ragacsos, hozzáragad a falaphoz, késhez. Teszek még hozzá lisztet, megpróbálom a szaggatóval, nem elég lágy, nem megy át a lyukon. Megpróbálom a falappal, viszonylag rendben. Leszaggatom a tészta felét falapos módszerrel. Elalszik a villany a konyhában. Nincs itthon tartalék izzó, de egyébként sem az a baj, hanem a foglalattal van valami: ha sokáig világítunk, túlmelegszik és elalszik. Akkor kicsit várni kell, és majd visszajön a fény. Várok, kicsit szaggatok a sötétben. Felkapcsolódik a villany. A tészta felénél megunom, az is elég sok, addig előveszek egy serpenyőt és pirítok szalonnát. Megpirul, kiveszem a serpenyőből, ahogy a recept írja. Közben feljön az összes bigyó a víz tetejére, megkóstolom, rémisztően sótlan, de különben megfőtt. Leszűröm tésztaszűrővel, beleforgatom a serpenyőben maradt szalonnazsírba. Megégetem az ujjam. Lekapcsolódik a villany. Gondolkodom, van-e valahol zseblámpánk, de nincs, bár igazából már magam is szívesen elhagynám a konyha területét. Előveszem a juhtúrót, és a hűtő fényénél egy jénai tálban összekeverem a sztrapacskát, a juhtúrót, kis tejfölt és a szalonnát a tetejére szórom. Mivel a pasim, akinek egyik kedvence a fenti étel jól elkészítet változata, még nem ért haza, mert a haverjaival focizik (mármint focis videójátékkal játszanak). Így aztán kiveszek magamnak egy adagot egy tányérra, majd bepakolom a mosogatóba a krumplihámozó kést, a tekerős reszelőt, a másik reszelőt, a kisebb keverőtálat, a nagyobb keverőtálat, a szaggatót, a falapot, a kést, a fakanalat, a lábast, a serpenyőt, a tésztaszűrőt, és a szedőkanalat. Beülök a tévé elé a kanapéra, és anélkül, hogy bekapcsolnám, megeszem a túl sós és szokatlan ízű juhtúróval összekevert sótlan, ragacsos, mégis kemény, kissé már kihűlt tésztát. Visszamegyek a konyhába, elkezdek mosogatni. Kialszik a villany. Otthagyom az egészet a picsába, és elhatározom, hogy ez volt az utolsó eset, soha többé nem készítek a provanszi rákpástétommal töltött marinírozott gombafejek márványsajtos-rukkolamártásban-nál egyszerűbb ételt, nem való nekem ez a stressz.

Fiatal voltam, kellett a pénz

Van borítója a blogkönyvnek.
Mit is mondhatnék. Talán semmit.
(Különben se kapunk pénzt, csak 2 vagy 3 tiszteletpéldányt.)

Szabadság, szerelem

Megnéztük tegnap, pont olyan, amilyenre az ember számít, jól összerakott, minden lehetséges hatásvadász elemet felvonultató film, néhol kissé életszerűtlenül amerikaifilmes párbeszédekkel. Dobó Kata remekül néz ki koszosan is, szemében forradalmi láng, Fenyő Iván meg kb kétféle arcot tud vágni, van, amikor mosolyog és van, amikor nem, de mivel mindkettő szívdöglesztő, ezt meg is bocsáthatjuk neki. A fiatal szerelmeseket gyakorlatilag a forradalom hozza össze, pár napig mindenki elhiszi, hogy lehet változtatni, virágok a tankokon, miegymás, de gondolom, nem spoiler, ha elárulom, hogy csúnyán leverik, bár a film szerencsére úgy van összerakva, hogy azért mégse szomorúan kullogjunk haza a moziból. A szó pozitív értelmében vett romantikus film, olyan romantikus, amilyen csak lehet, amikor kis ország szabadságért való dicső küzdelmét bazi nagy tankok teszik a földdel egyenlővé. Engem mindenesetre megvett a film, és hiába tudtam, mi a vége, mind a forradalomnak, mind a vízilabdameccsnek a melbourne-i olimpián, azért rendesen izgultam.
Mondjuk elgondolkodtató, hogy az elmúlt néhány évszázadban minimum ötvenévente azért jól a magyar nép fejére koppintott a történelem, ha csak 48-ig nézünk is vissza, mindjárt két világháború, 56, most meg már vagy ötven éve béke van, sőt, lassan húsz éve demokrácia is. Nem csodálnám, ha mélyen gyökerezne a magyar mentalitásban ez az áldozatszerep, hogy minket mindig a sárba tipornak valamely nagyhatalmak, forradalmainkat leverik, és így persze, hogy nem tudunk mit kezdeni a jelen helyzettel, mégsem adhatunk fel hirdetést, hogy "heló, nem verne le minket valaki, mert így nem találjuk a helyünket". Kénytelenek vagyunk itthon szétnézni és ellenségeket találni. Vannak azok a csajok, akik mindig aljas pasikkal járnak, akik jól elbánnak velük, egyiket kiheverik és máris megtalálták a másik ugyanolyat, és ha véletlenül találnak egy normálisat, addig mesterkednek, amíg arról is kiderül, hogy egy szemét, na ilyesmire gondolok. 

Stréber lettem

Általában az a jellemző, hogy munka után, kissé lefáradtan beülök valamelyik phD kurzusra, és a hátsó sorban próbálom nyitvatartani a szemem / felvenni a fonalat, amig a legokosabbak csipőből kenik-vágják a bonyolult statisztikai kérdéseket. Nem én vagyok a legokosabb a csoportban, nem csinálok házit, elkések, mert nem tudtam elszabadulni melóból, satöbbi.
De most! Eljött az én időm végre! A múltkori órán kb addigra álltam elő a válaszokkal, amire a többiek megértették, mi a feladat.
Amikor (kettő perc késéssel) beestem, és az elöl álló professzorkülsejű úr éppen azt mondta, hogy "az Internet hatalmas és végtelen, akár az óceán. Remek dolog a hullámokon szörfözni, de ne feledkezzünk meg a (hangját jelentőségteljesen lehalkitva) Dark vagy Deep Webről sem. Az igazi profik ugyanis a búvárok" - akkor már tudtam, hogy jó helyen járok, az oktatóval valószinűleg ugyanazt a bálványt imádjuk. Az óra második felében (nem túl nehéz) feladatokat adott: dolgokat kellett megkeresni a neten. Általában úgy zajott a dolog, hogy 1. az oktató ismertette a feladatot, 2. klikk, klikk, megmutattam az eredményt, 3. hasztalanul vártunk negyed órát a többiekre, 4. az oktató feladta és elmondta, hogyan kellett volna.
Az óra végén aztán biztositotta a csoportot arról, hogy nyugodjanak meg, azért ez még nem jelenti azt, hogy ők (alig érezhető szánalom a hangjában) átlag felhasználók, majd amikor mindannyian elhúztak, csak én maradtam még egy kicsit az ingyen net előtt, elismerő pillantás keretében külön elköszönt tőlem.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha meg fognak dicsérni azért, mert dolgokat találok meg a neten, és gondolom, ez azért az évfolyamtársaimat is minősiti valamelyest, de... viccesen abszurd volt. Lássuk be, valaki a statisztikához ért, valaki a molekuláris biológiához, én meg netezni tudok.

Érdeklődők kedvéért a keresztes vipera marási képe pl:
Meg kell keresni a latin nevét (vipera berus) és azzal keresni a google képekben, ez van fenn meg még egy. Kivéve persze, ha tudjuk, hogy a www.gifte.de remek mérgekről szóló oldalon a Gifttiere menüpont alatt sok hasznos információt találunk a mérgező állatokról. 

;-)

Mission: completed

És még az is volt, hogy a Pedikűrös rémisztgetésein beijedve úgy döntöttem, elmegyek ortopédushoz. Mivel előző hipochondriás rohamom alkalmával nem túl jó tapasztalatokat szereztem az állami egészségügy ezen területén, úgy döntöttem, ezúttal nem kockáztatom, hogy húsz órája várakozó nénik lincseljenek meg. Mivel szociális fóbiás vagyok, kevés barátot szereztem az egyetemen, és (leszámítva néhány szemészt) azok is többnyire pszichiáterek lettek, egyetlen ortopédust sem sikerült felhajtani az ismeretségi körömben, tehát kerestem egy magánrendelést a neten.
Bejelentkeztem, odamentem a megbeszélt fél ötre. A rendelési idő végén, ötkor még mindig ketten voltak előttem, valamint megérkezett a rendelőt öttől hétig bérelő fül-orr-gégész is, ezért az ortopéd főorvost némi udvariaskodás kíséretében egy kisebb, félreeső szobába száműzték, amelynek a berendezése egy db asztalból és három hatalmas, nejlonnal letakart fotelből állt.
Egy óra múlva kerültem sorra, ami nem lett volna baj, ha van nálam könyv, vagy ha találok olvasnivalót a váróban, de sajnos, a 2005 májusi lakáshirdetési újságot és az Auchan katalógust viszonylag hamar kiolvastam. Találtam még kb kétszáz darab budapesti Gay Guide-ot, amiből megtudtam, hol milyen férfisztriptízt lehet nézni, illetve hogyan értékeli karrierjét a tavalyi meleg férfi szépségkirály. Átfutottam a kézkrém és a babapopsikrém szórólapokat, valamint az apasági vizsgálat-reklámanyagot ("Mindannyian számos történetet hallhatunk arról, hogy egy gyermek valódi apja nem az, aki magát annak hiszi. A férfiak egy részében viszont ok nélkül ébredhet kétely gyermekük származását illetően. /.../ És mi a helyzet akkor, ha egy nő sorsa úgy alakul, hogy ő sem tudja igazán, kinek a gyermekét hozta a világra?"). Végül fél hat körül az orvos megnézte a lábamat, közölte, hogy tényleg nem valami jól néz ki, felírt egy talpbetétet, valamint figyelmeztetett, hogy okt. 31-ig váltsam ki, mert utána megszűnik rá a támogatás és teljes árat kell majd fizetnem*. Elnézést kért a nomád, már-már állami egészségügyre emlékeztető viszonyokért, és 1000 Ft kedvezményt kaptam a vizit árából a hosszú várakozás miatt.
Három év múlva menjek vissza kontrollra.

* Hőre lágyuló műanyagból személyre szólóan az én talpamra igazított talpbetét, 6600 Ft a teljes ár, recepttel 3300 volt, élettartama 1-1,5 év.