Valamelyik nap meg, a Topmodell döntő előtt (ami még Totalcaros fiúkkal is uncsi volt) láttunk valami meglehetősen sokkoló dokumentumfilmet pro-ana website-okról, és mivel ma nagyon kevés dolgom volt a munkahelyen, meg mert nem hagyott nyugodni a téma, elkezdtem utánanézni a neten. Csomó mindent tanulunk anorexiáról ugyanis, viselkedésterápiát, gyógyszerelést, elméleteket, nagyobb kongresszusokon külön evészavar szekció van, ezek után mégiscsak égő, hogy a viasat 3 ezeréves kimustrált amerikai dokumentumfilmjeiből kell újakat hallanom.
Elmondom, mit szűrtem le. Ez nem vicces, hanem okoskodó post lesz, csak szólok.
Már a definíciónál elakadunk. A pro-ana website-ok eredetileg olyan honlapok, többnyire közösségek, fórumok, blogok, vagy ezek variációi, amik az anorexiát egyfajta személyiségjegynek tartják, vagy tudják, hogy betegség, de nem akarnak változtatni rajta, vagy nem is betegségnek, hanem életmódnak tartják, és a tagok egymást bátorítják a minél durvább fogyásra. Aki megelégeli, és úgy dönt, hogy segítséget kér, azt kiutálják, megvetik, miközben versenyeznek, hogy ki a vékonyabb, kinek áll ki több csontja, kinek lesz előbb gyomorszondája, bibibi, én már lélegeztetőgépen vagyok stb. Ezek az oldalak a 2001-2003 közötti időszakban voltak divatosak, aztán az USÁ-ban kicsit üldözték őket, akkor kevesebb lett vagy nehezebb őket megtalálni. Talán inkább az utóbbi. A legtöbb oldal, bármennyire is tiltakoznak ez ellen, teljesen olyan, mint egy szekta, Ana (anorexia), esetleg Mia (bulimia) istennőket tisztelő szubkultúrák .
A pro-ana oldalak másik, talán egy fokkal jóindulatúbb típusa az anorexiát betegségnek tartja, csak valami olyasféle felfogással, mint az Anonim Alkoholisták a függőséget (ami elviekben egészen helytálló meglátás). A cél úgy együtt élni vele, hogy a lehető legkisebb kárt okozzuk magunknak. Ezek az oldalak - saját bevallásuk szerint - azért jók, mert az anorexiások (a szenvedélybetegekhez nagyon hasonlóan) szégyellik magukat, titkolóznak, eleve "alap", hogy senki ne vegye észre, itt viszont lehet őszintén beszélni a gondjaikról. Ezek az oldalak nem fogyókúrás tippekben utaznak, hanem "hogyan maradj életben"-tippekben, ami tekintve az anorexia halálozási arányát, nem tűnik teljesen rossz koncepciónak. A legtöbb pro-ana oldal már a főoldalon siet kijelenteni, hogy ez nem "rossz", gonosz, anorexiát népszerűsítő oldal, hanem a másik fajta, a szupportív, a segítő típus. Kis keresgéléssel mindegyikből lehet egyébként találni a neten, olyat is, amit segítségnek gondolok, és olyat is, amit azonnal betiltanék. Persze, nagyon nehéz megmondani a különbséget, a leggyakoribb, hogy egy oldal disclaimerében hosszasan győzköd, hogy nem anorexiát propagáló oldal, de közben a fórumok tele vannak a "hajrá, ne add fel, menni fog az 30 kiló alá is" típusú bejegyzésekkel.
Eléggé vitatott, hogy most akkor lehessenek-e ilyen oldalak, vagy tiltsuk be, persze a megoldás az lenne nyilván, ha hozzáértők által moderált oldalak lennének, ahol a hangsúly végig a segítségen, és nem a fogyóversenyen van. Az anorexiások ugyanis perfekcionizmusukból adódóan eleve hajlamosak versengésbe kezdeni (de szóljatok, ha ez csak előítélet).
Az oldalak készítői általában azzal védekeznek, hogy normális ember nem "kap kedvet" az anorexiához, nem akarnak híveket toborozni, én nem kaptam kedvet, inkább elriadtam, meg ez egyébként sem egy "hobbi", amihez kedvet kapsz és elkezded, hanem betegség . Inkább abból a szempontból lehetnek veszélyesek ezek az oldalak, hogy a "kezdő" anorexiás "rossz" oldalra tévedve megerősítést és dicséretet kap a fogyókúráért, látja, hogy ha anorexiás, nincs egyedül, és sokkal, de sokkal könnyebb más anorexiásokkal csetelni, mint kimenni a Valóságba, ahol senki se dicsér meg, lehet versenyezni, ki mennyit evett aznap, lehet az ember népszerű, sikeres, aztán máris ördögi kör. Iszonyú hülyeségekre képesek szerintem az emberek csak azért, hogy más embereknek megfeleljenek, és ebbe az is beletartozik, hogy "nem szabad meggyógyulnom, mert kiutálnak a pro-ana fórumosok, más barátaim meg nincsenek."
Kerestem a magyar neten is ilyen oldalakat, nincsenek vagy nem tudom, hol vannak, a segítőbb szándékú, de mégis valahol pro-ana oldalhoz talán ez áll legközelebb, elég anorexiaellenesnek, meg kíméletlenül reálisnak tűnik innen laikusszemmel, legalábbis én egy fokkal empátiásabb lettem az anorexiások iránt, miután elolvastam. Mert egyébként az egészségügyben az anorexiával szemben kb ugyanolyan értetlenül (vagy sokkal értetlenebbül) szokás állni, mint a drogosokkal szemben (ha tudja, hogy rossz neki, miért nem hagyja abba?). És itt egy magyar cikk a pro-ana jelenségről.
Mellékleletként meg ezt a blogot találtam, amin kissé felhúztam magam a szakma és az emberiség nevében, aztán sokat gondolkodtam, hogy ez egyáltalán igazi-e vagy csak valami kamu; mégpedig azon akadtam ki, hogy pszichoterápiás helyzeteket tesz közzé a neten, ami tökéletesen etikátlan. Persze, eleve a stílus nem túl szimpatikus, de ezt tudjuk be annak, hogy prűd, kisvárosi polgárleány vagyok. Viszont ha a sztorik, amiket mesél, tényleg igazak, akkor elég durva dolgok sülhetnek ki abból, amikor az illető beteg, főnöke, expasija, öreganyja véletlenül odatalál. Nagyon remélem, hogy az összes történetet az ujjából szopta és én feleslegesen háborgok*. Ezentúl, ha valaha szexológushoz kerülök, a terápiás szerződésem azzal fog kezdődni, hogy semmi szín alatt nem írhat blogot. (Amióta ennyi Boston Legalt nézünk, mindenkit be akarok perelni.)
*(Update: utólagos információink szerint az esetek kitaláltak vagy nagyon meg lettek változtatva.)