Innen szép győzni

Hétfő, reggel, február, zuhogó jeges eső és fogorvoshoz megyek, ezt nehéz lenne überelni. Egyébként pedig csütörtökön repülök Hollandiába, bekrepált a vadiúj laptopom, az ösztöndíjammal kapcsolatban pedig némi nehézségek merültek fel, ezért elképzelhető, hogy csak hetek (hónapok?) múlva kezdik utalni. Jó hír, hogy enyhült rajtam némiképp a Fogorvos-átok, nem kell kihúzni a fogamat úgy tűnik. Persze, ettől még lehet, hogy jövő héten odakint fog bedurranni, és tanulmányutam első egy hónapját amszterdami aluljárókban töltöm fogorvosra valóért koldulva, de ne szaladjunk előre.

Szomorú dolgok

Na jó, cenzúráztam pár bekezdést. Mert megszoktam, hogy ebben a témában akármennyire is magyarázom magam, többnyire félreértenek, és kinek érné az meg. 
Ha már itt tartunk, ma kiderült, hogy mivel be van gyulladva az ínyem, nem lehet lenyomatot venni, így nem lesz kész a fogam, mire elutazom, és egy korona nélküli puszta csappal a számban kell életemben másodszor Amszterdamba repülnöm, kivéve, ha egyáltalán nem múlik el a gyulladás, és mégis úgy dönt a fogorvosom, hogy ki kell vésni a nemlétező fogamat két nappal indulás előtt, mert akkor egy lyukkal a számban történik ugyanez. Persze nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy ez valamiféle karma, és most rémülten fogadkozom, hogy ígérem, soha többet nem bántok egyetlen fogorvost sem, semmilyen módon, csak ne kelljen kivésni.

Kétfarkú Kutya vs. Hello Kitty

Mit is mondhatnék. Még több erre.

Négyből semmi

Február, hétfő, reggel, és a fogorvosnál kezdtem. Beragasztotta a csapot. Kamillával kell öblögetnem egész nap.
Nem jobb volt, amíg az ember várható élettartama nem haladta meg a fogainak élettartamát? Most komolyan.

Főleg fáj a fejem

Azon gondolkodom, hogy vajon ezek a sokat bulizó celebritások hogy vannak a másnapossággal, ugyanolyan szánalmasan fetrengenek melegítőben, úgy néznek ki, mint a saját nagyanyjuk és próbálják elviselni a túl hangosan ketyegő faliórát, mint a magamfajta, vagy pedig van valami csoda-antioxidáns-és- méregtelenítő turmixuk meg arcpakolásuk és egyébként is egy egész team dolgozik azon, hogy Britney vagy Paris minél hatékonyabban regenerálódjon. Mindenesetre másnaposság elleni tippeket a mai nap folyamán szeretettel várok a postafiókomba (a sok folyadékon, algopirinen és B-vitaminon túl vagyunk). Nem ittam egyébként sokat, csak volt közte valami ismeretlen whisky és szerintem az méreg volt, nem is rendesen másnapos vagyok, hanem leginkább szédülök. Persze, valószínűleg csak kijöttem a gyakorlatból.
Kolléga házibulija volt tegnap, aki szakorvos lett és harminc éves is, és bár az elején kissé nehezen indult be (poénból megjegyeztem, hogy milyen öreges ez a buli, a végén még társasozni fogunk, mire ketten is közölték felcsillanó szemmel, hogy van egy csomó társasjáték, valamint a buli egy pontján a konyhában ültünk egy ismerős fiatalemberrel és én a gyökérkezelésemről beszéltem neki, ő pedig a veseköveiről), utána rendes Kolléga-féle házibuli lett felháborodott szomszédokkal meg minden. És jegyezzük fel a történeti hűség kedvéért, hogy találkoztam a Fiúval, hány év után először? Amióta kirúgott a Szigeten, de ezt most meg kell néznem a blogomban, úgy látszik, az alkohol a hosszú távú epizodikus memóriámat is hazavágta. Igen, tehát két és fél év. Nem beszélgettünk, csak köszöntünk egymásnak. Közös barátaink pedig megelőzően egész este ezzel stresszeltek, hogy felkészültem-e a Nagy Találkozásra, és majd videóznak, mintha nem is tudom, minek kellett volna történnie, elsötétül az ég, villámok csapkodnak, megáll forgásában a Föld, zavar keletkezik a tér-idő kontinnuumban, de nem volt ilyesmi.
Vicces.
Most pedig dolgoznom kéne, cikkeket olvasni / írni. Március elsején elutazom és addigra annyi mindent kellene befejezni, ami tökéletesen lehetetlen, hacsak meg nem állítom az időt, mint Hiro Makamura, ha már a tér-idő kontinuumnál tartunk, itt jegyezném meg, hogy nézzetek Heroest, az utóbbi időben a legjobb sorozat. Nagyon izgalmas, félelmetesen addiktív, asszem lesz a TV2-n is. 

Egy mondat

Tudom, már mindenki olvasta, de muszáj nekem is linkelnem, annyira szép.

Elektrosokktól borult ki a gyökérkezelt pszichiáternő

Tudhattam volna már az elejétól fogva, hogy óvakodjak a fogorvosoktól. Ahogy már bzonyára számos alkalommal említettem, ez a karmámban van. A karmámban van egy vagy több fogorvos, akik miatt vagy én szenvedek, vagy ők miattam, vagy kölcsönös. Egyszer megharaptam egynek a kezét. Egyszer lenyúltam egy másiknak a fasziját. Egyszer viharos szerelmünk rút véget ért egy harmadikkal. És akkor van a negyedik, akit nagyon kedvelek, és aki a fogamat csinálja, hónapok óta ugyanazt az egy kis nyomoronc fogat, amit már a legelején ki kellett volna húzni, olcsóbb is lett volna meg kíméletesebb is. Na mindegy most már, ki lett fúrva, feltágítva, gyökértömve, gyökértömés kifúrva, lecsiszolva, lenyomat véve, jövő héten már csak bele kell tenni a csapot, ami nagyon fog fájni, meg még egy hétig, aztán fel lehet tenni a műre a (porcelán) koronát. Szerintem aranykoronát kellett volna vennem, ötös fog, vagyis csak akkor látszik, ha kivillantom. Vagy valami drágakőből, mondjuk zöldből, mondjuk smaragból. A smaragdfogú lány. Húgom szerint pedig kihasználhattam volna értelmesen is ezt az időszakot, vagyis arra, hogy piercinget tetessek a nyelvembe, mert az fáj és sokáig nem lehet enni vele, és most úgyis fáj és nem ehetek rendesen. Mármint most nem fáj, csak keddenként.
Ezenkívül még az történt, hogy kiborultam teljesen a legutóbbi House-résztől, amiben akkora baromság van szakmailag, hogy az teljesen kicsapta nálam a biztosítékot: elektrosokkot adtak egy embernek azért, hogy kitöröljék az agyából a szeretteinek emlékét. Ez kb. olyan, mint amikor a Tesla-transzformátor bűvésztrükkökre képes az idevonatkozó filmben (The prestige), de az legalább fantasy (vagy valami olyasmi, nem?). Az elektrosokktól lesz az embernek memóriazavara, persze, utána még egy-két óráig nem fog emlékezni, mit evett előző nap vacsorára, de aztán többnyire az is szépen visszajön. Mármint az emlék. Volt már pár "merész" húzás a House-ban, de ekkora még soha.

Ja, meg gondoltam, gyakorlom kicsit bulváros főcímek adását. Következő számunkban: Kétfejű borjút szült Lebenyzugházán a klónozott ex-playmate-hasonmás.

Ironic klip, ahogy ígértem

Játék és muzsika tíz percben

Meg lettem szólítva a játékba, úgyhogy here we go. Hosszú, önfeltáró bejegyzés lesz, ABC-sorrendben.

1. Björk: Hyperballad. Ez a szám arról szól, hogy a csaj a családjával egy hegyen él egy szakadék mellett, és minden reggel, mielőtt a többiek felébrednek, kimegy, és ledobál apró tárgyakat, és elképzeli, mi lenne, ha leugrana vagy leesne. Utána visszamegy és kiegyensúlyozottan éli hétköznapjait. Na, ezt én is szoktam csinálni. Mármint képletesen. Nem, a valóságban nem dobálok ki evőeszközöket a panel tizedikről.

2. Dido: Sand in my shoes. Lehetne bármelyik Dido-szám egyébként. Volt az az időszak az életemben, amikor albérletben laktam a Zichy Jenő utcában, szingli voltam és reménytelenül szerelmes, és nagyon szerettem ott lakni, mert valamiért azt az albérleti szobát éreztem először otthonomnak. Volt illata is az otthonomnak, a L'Occitane-ban vettem, a Dido pedig az otthonom zenéje volt, akármikor hazaértem, rögtön benyomtam a lejátszóba. (Rengetegszer vagyok képes meghallgatni ugyanazt a CD-t). Egyszer egy pszichoterápiás csoporton részt vettem egy relaxációs gyakorlatban, amikor el kellett képzelni egy helyet, ahol kellemesen és biztonságban érzed magad, és én a szobámban voltam a Zichy Jenőben és Dido szólt.
A Sand in my shoes pedig arról szól, hogy hazajön a nyaralásból és próbál visszakapcsolódni a hétköznapokba, és akkor hallgattam sokat, amikor Thaiföldről hazajöttünk, és egy kicsit Koh Phanghanra emlékeztet ezért.

3. Joan Jett: Bad reputation. Joan Jett egyébként az I love rock and roll c. számáról lehet ismert (amit szintén szeretek), és ez a zene volt az, amit először hallgattam lázadásból tinédzserkoromban. Mármint, előtte is hallgattam a kötelező lázadós-zenéket a Doorstól a Sziámiig, de a Joan Jettet senki se hallgatta rajtam kívül, ezért ez nem csak a Rendszer ellen jelentett lázadást, hanem lázadást jelentett a kortársnyomás által rámerőszakolt szuicid bongyorhajú betépett vernyákolással szemben is. Mindig csontig feltekertem a hangerőt, amikor a szomszéd túl hangosan hallgatta a Danubiust, és már akkor is éreztem, hogy kissé ironikus a Bad Reputation c. számmal lázadnom, amikor eminens tanuló vagyok ötös magatartással, sose drogoztam, szűz vagyok és most nyertem meg a biológia oktv-t, de azért jó volt.

4. Kert: Ödipusz és a szfinx. A Kert nevű zenekar szerintem már nem létezik, ezt a számot meg sose hallottam tőlük koncerteken, de a lényeg nem is a szám, hanem a szövegkörnyezet, ugyanis ez szólt, miközben életem első szexuális élményeit szereztem a dal születéséül szolgáló stúdió padlószőnyegén.
De hagyjuk a részleteket.

5. Moloko: Forever more. Szintén abban az időszakban lett a kedvencem, amikor az isolde még szingliblog volt, zöld háttérrel futott és pasikról szólt, és szabad voltam, de senki se szeretett, mondjuk akkoriban sokféle zenét hallgattam, de ez megmaradt. Mert nagyon sok lendület van ebben a számban, annak ellenére, hogy a szövege nem túl optimista, a hatása mégis bizonyítottan antidepresszív.

6. Alanis Morrissette: Ironic. Mondjuk, ez alap. Alapszemélyiségem. Jó régen felfedeztem a számot az édi kis klipjével (majd felteszem), aztán később jól be is futott és ma már eléggé elcsépelt is, de attól még... így van ez.

7. Joni Mitchell: All I want. Ezzel a dallal hippikorszakomnak hódolunk, amikor még hosszú szoknyában jártam hosszú hajjal, és abban hittem, hogy peace, flowers, freedom, happiness. Nagyon szép kis szám, főleg, ha úgy hallgatod, hogy közben utazol valahová és süt a nap.

8. Pink Floyd: Wish you were here. Szintén alap, ha csak egy számot kellene választani, ezt választanám, bár mostanában nem sokat hallgatom, de még mindig az egyik legjobb számnak tartom ever. Nagyon rövid, nagyon egyszerű, a dallama és a szövege is, és mégis tökéletesen kifejez mindent, amit a magányról tudni kell. Ennek megfelelően magányos időszakaim zenéje volt, ültem a Kőfalon, néztem le a ködbe burkolódzó Városra, szél hajtotta a száraz faleveleket és hallgattam a walkmanemen nagy beleéléssel, hogy we're just two lost souls swimming in a fish bowl, year after year.

9. Yes: And you and I. A Yestől mondjuk sok számot választhattam volna, általában ez volt a kedvencem, megjegyzem, egy 1977-es dalról van szó. Elég sokat is írtam már a Yesről, röviden összefoglalva az első szerelmem ismertette meg velem, és bár a szerelem maga hamar a múlt ködébe veszett, a Yes-rajongásom megmaradt, függetlenül attól, hogy aktuálisan éppen milyen korszakomat éltem. Mert jó zene.

Két dal van, amit felírtam a listámra és ki kellett húzni, mert így lett kilenc, de azért megemlítem szegényeket: Portishead: It's a fire és Skunk Anansie: Twisted, mindkettő igazi szenvedős szám, és sokat hallgattam őket akkoriban, amikor még nem voltam öreg cinikus és képes voltam a magam számára is hitelesen szenvedni lelki izéken.
Most tovább kéne adnom kilenc embernek, de igazából ezekkel én mindig gondban vagyok, mert még azt se döntöttem el, hogy én magam szeretem-e ezeket a láncleveleket vagy utálom (asszem, nem különösebben szeretem, de végülis belefér), és akkor honnan tudjam, ki az, aki szereti, és alig várja, hogy továbbküldje neki valaki, és ki az, aki utálja és csak nyűg neki? Na jó, felsorolok kilenc embert, de tényleg csak az csinálja meg, akinek van kedve hozzá, akinek nincs kedve, az vegye úgy, hogy nem is szerepelt itt: blogtogon, chain, gloria, karlsruhe, lobo, nyulontul, robin, susie, suematra. Azt kell csinálni, hogy írni kilenc olyan zeneszámot, ami valamiért "fontos", és továbbadni kilenc bloggernek.

Hírnév & vagyon

Nem is meséltem, hogy teljesült egyik gyermekkori álmom.
Mindig híres akartam lenni ugyanis, de nem olyan szimplán híres, mint a Paris Hilton, hanem hogy apróságokban éljen tovább a nevem. Volt egy példaképem is az egyetemen, a Csilla. A Csilláról a mi időnkben már senki sem tudta, kicsoda*, csak annyit, hogy a múlt homályába vésző időkben phD hallgató volt a biokémia intézetben, és hogy ráérő idejében kidolgozta a biokémia szigorlati tételeket. Ezekkel a tételekkel az volt a nehézség, hogy nagyon sok volt belőlük, elenyésző részük volt benne a könyvben, a többit előadáson mondták, oda meg ugye ki jár be. Szóval a Csillatételek évek óta közkézen forogtak, látszott rajtuk, hogy huszonötödjére lettek továbbfénymásolva, de használhatóak voltak és mindenki abból tanult. És a legenda: állítólag régebben valamivel több biokémia tétel volt, és volt 3-4, amiket a Csilla nem dolgozott ki. Ezeket aztán gondolom soha senki nem tudta, vagy más oka volt, nem tudom, lényeg, hogy a Csillatételekben nem szereplő tételeket a biokémia intézet eltávolította a tételsorból.
Mondanom sem kell, hogy anno kidolgoztam a pszichiátria tételeket, és akkoriban a fél évfolyam abból tanult, de nyilván nem hasonlíthatjuk össze a pszichiátriát a biokémiával. Mármint vizsganehézségben biztosan nem.
Aztán van még egy olyan teljesületlen álmom, hogy szerepeljek egy filmben, de nem akármilyenben, konkrétan azt szeretném, ha lenne egy kis statisztaszerepem egy általam nagyra értékelt filmben, olyasmire gondolok, mint "Lány a benzinkútnál" egy Veronica Mars epizódban, vagy "dead soldier 8." valamelyik Alien-filmben.
De nem a beteljesületlen álmaimról akartam beszélni, hanem arról, hogy a kórházunk büféjében elneveztek rólam egy kávét. Általában mindenki máshogy kéri a kávéját, az enyém a kétdecis tejeskávé két édesítővel. És az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy a kollégáim, ha a fenti kávét kérik, akkor azt mondják, hogy egy {isolde**}-kávét kérek. A büfésnő pedig tudja, mi az, és adja. Hát nem fantasztikus? Mindig is szerettem volna, ha kávét neveznek el rólam. Ha én már rég nem leszek az élők sorában és gaz lepi be a sírhelyemet, a nevem majd tovább él egy kávéban...

* Valójában volt olyan idősebb ismerősöm, aki állította, hogy Csilla az ő évfolyamtársa volt. Persze, nekem meg Angelina Jolie az anyám.
**A valódi nevem szerepel itt.

The Office - Murder in Scranton

Unatkozó amerikaiak thriller-trailert vágtak az Office c. sorozathoz, mondjuk az Office már alapban durva (máshogy durva), úgyhogy remekül illik hozzá... Így, hogy épp az elmúlt hétvégén láttam az első két és fél seasont, és majdnem mindegyik jelenet pontosan megvan, vinnyogva röhögtem rajta végig. Nagyon jó.

Élőflóra

Bemegyek az intersparba élőflórás joghurtot venni, hogy pótoljam a betegség kapcsán megtizedelődött bacijaimat. Épp kóstoló van Danone Actimel joghurtból.
Hostesslány: - És most van egy olyan akció, hogy gyakorlatilag ingyen ki lehet próbálni a joghurt jótékony hatását. Két hétig kell enni a joghurtot, naponta, meg kell őrizni a blokkokat, és a végére egészen biztosan érezni fogják a hatást. Ha mégis rosszabbul érzik magukat, vagy semmilyen változást nem vesznek észre, akkor a cég a blokk ellenében pénzvisszafizetési garanciát vállal! Tehát két hét, és ha nem érzik, visszaadják a termék árát!
Mindenki issza a joghurtot elgondolkodva.
Negyvenes nő: - ... Jó, de mit kell érezni?

További dögrovás

Igen szörnyű hetem van, úgy is, mint hétfőn még köhögtem és folyt az orrom, viszont ügyeltem, ahol óránként felébresztettek, aztán másnap munka után elmentem a fogorvoshoz, aki betömte a gyökérkezelt melletti fogamat, ez egy nagy fog volt egy nagy, régi amalgámtöméssel, amit előtte ki kellett fúrni belőle sokáig és fájdalmasan, ez volt kedden, aztán szerda hajnali háromkor arra ébredtem, hogy elkaptam a Hányós Vírust, és akkor hánytam, lázas voltam meg hasmenésem volt egész szerdán, ma meg csak a fejem fáj, de már jöttem dolgozni, mert ha nem jöttem volna, akkor annyi mindent kellett volna átszerveznem telefonon, hogy nem érte volna meg a fáradtságot.
Most hazamegyek.

Lándzsás útifű

Semmi izgi, beteg vagyok, szedek antibiotikumot, gőzölök kamillateával meg minden. Ginzeng, C-vitamin, lándzsás útifű szirup, kétféle orrcsepp, 100%narancslé, Ca-pezsgőtabletta. Nem bízom a véletlenre, ügyelek is közben, ami köztudottan gyógyhatású. Ma meg asszem megdicsért a Főnököm (bár nála nem lehet igazán tudni, legalábbis velem már előfordult, hogy húszperces beszélgetés után úgy jöttem ki tőle, hogy fogalmam sem volt, hogy akkor most megdicsért vagy lecseszett.) Meg közelgő külföldi utamra célozva azt mondta: "nahát, mire visszajön, már meglesznek az ágyszámok!" (ti. hogy melyik kórház milyen ágyszámmal működik majd az új rendszerben), kb olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna, addigra már kinyílik az orgona - nagyon aranyos volt. Az jutott eszembe, amikor Kislánnyal voltunk a phD kongresszuson, nézegettük a posztereket, és az egyik a Beavatásról szólt, vagyis arról a pillanatról, amikor a fonendoszkóppal mindenki lába alatt szerencsétlenkedő egyetemistából egy misztikus pillanat alatt Orvos válik. És így szóba jött (mert a poszter nem definiálta világosan), hogy pontosan mit is értünk beavatáson, az államvizsgát, vagy az első munkanapot, vagy amikor felveszed az első beteget, vagy amikor kiírod az első beteget, vagy az első ügyelet? Kislány szerint az, amikor megérted, hogy a TVK nem azt jelenti, hogy teljes vaskötő kapacitás*, hanem hogy teljesítmény volumenkorlát**. Na jó, ez ilyen belső poén. És igen, van küszöbön álló külföldi utam, de too much I already told.

*Egy laboreredmény, ami azt mutatja, mennyire súlyos vashiányban szenved a beteg.
**Egy olyan fogalom, ami nagy szerepet játszik egészségügyi intézmények oep-finanszírozásában. Kb azt jelenti, hogy az előre kiszabott teljesítményterv feletti teljesítményt már nem fizeti az oep.

Félelem és reszketés

Legszívesebben persze az egészségügyről írnék, annak helyzetéről, meg hogy milyen innen a vizitdíj meg az ágyszámcsökkentés, meg hogy mit gondolok én és mit a főnököm, de több okból nem teszem. Elégedjünk meg annyival, hogy orvosi tanulmányaim és humán érdeklődésem ellenére csak ma jöttem rá arra a nyelvfejlődési evidenciára, hogy az orvosi recepten szereplő "vény" szócska az "orvosi rendelvény" kifejezés rövidítése.

Egyébként jó hírek is vannak, leadtam az esszéimet, így megvan a félévem a phD-képzésben. (Remélhetőleg, hacsak nem dobja vissza remekművemet a Mester, de talán nem.) Leadtam az esetismertetéseimet a pszichoterapeuta-képzésbe, holnap pedig vizsgázom ugyanebből. Már csak 3 cikkel vagyok elmaradva, amelyek közül kettőnek egy-egy fejezetét írom (illetve nem írom), a harmadikat pedig teljes egészében. Szóval zsúfolt február elé nézünk. Hogy márciustól mi lesz, azt meg nem akarom elkiabálni, majd szólok, ha már.*

És végül az elengedhetetlen nyafogás: a gyökérkezelés alatt álló fogamról kiderült, hogy korona kell rá, ehhez be kell tömni a mellette lévőt, vagyis még egy csomószor kell mennem, és harminc-negyvenezer forintra kell számítanom. (ami szerintem még így is kedvezményes ár). Hiába, a fogorvosokkal nem lehet packázni. Mindemellett meg is fáztam, a klasszikus torokfájás-köhögés-orrfolyás, amit a klasszikus cetebe-lándzsás útifű kombinációval gyógyítok (többnyire két napig bírom az efféle népigyógyászatot, és ha addig nem múlik el, akkor elkezdek széles spektrumú antibiotikumért rinyálni). De legalább a téli depresszióm elmúlt, hála a ginzengnek és a globális felmelegedésnek. Azért ha valaki Thaiföldön van, hozhatna nekem ginger tea-t, mert a Culinaris-os csávó még mindig nem volt képes beszerezni.

* Nem, nem vagyok terhes.

Fogászat, meteorológia

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszadalmas egy gyökérkezelés, ezzel szemben lassan egész jól megtanulok csak az egyik oldalon rágni. Meg depressziós voltam, de most épp elmúlt, és azon gondolkodtam, hogy a pszichoterápia (dinamikusan orientált terápiákra gondoljunk) pont olyan, mint egy gyökérkezelés, az ember józan ésszel azt hinné, hogy ha feltárták egészen a gyökércsúcsig, akkor utána be lehet tömni és kész, ehelyett újra és újra vissza kell menni, újra és újra kifúrni belőle az ideiglenes tömést, és újra és újra bazinagy tűkkel mélyíteni ugyanazt a lyukat, amit már huszonötször feltártunk. Nem beszélve arról, hogy az ülések közötti időszakban mindvégig undorító keserű az ember szájíze az ideiglenes tömést alkotó egyik antibiotikum miatt.
Bizarr odontológiai hasonlatok rovatunkat hallották. Következő számunk tartalmából: átfedések a fraktálgeometria és a fogínybetegségek területén.

Egyebekben voltunk Miskolcon az mpt-n (Magyar Pszichiátriai Társaság éves kongresszusa), a szokásos volt, beleértve az időjárást is, pedig már kezdtem aggódni. De van néhány ilyen ősi népi megfigyelés, amik konzekvensen tartják magukat: az egyik, hogy a volt-fesztivál ideje alatt sopronban mindig esik az eső; a másik pedig, hogy az Mpt alatt adott városban (ez egy vándorgyűlés, mindig máshol van) esik a hó. Miskolc minden lehetséges előítéletemet beigazolta, úgy is, mint gyönyörű környékkel körülvett csúf iparváros, lepukkant szórakozóhelyekkel és hőzöngő kopasz fiatalemberekkel. Jól éreztük magunkat egyébként, bár elég kalandos volt találni egy helyet péntek este, ahol nincs teltház, az egyetemi rock-klubba pedig konkrétan azért nem engedtek be minket, mert a kidobónak nem voltunk szimpi, vagy úgy ítélte meg, nem vagyunk célközönség, nem tudom. Ellenben egy éjszakát a Palota Szállóban töltöttem Lillafüreden, ami gyönyörű, és régóta vágytam rá, hogy egyszer megszállhassak ott.

Főleg nyafogás

Kezd bűntudatom lenni, hogy olyan kevés szépet mondtam Prágáról, amikor pedig az volt, szerencsére azonban vittem magammal számos tehetséges tollnokot: ideát olvasható noiz irodalmi kontextusban is értelmezhető, ám nem kevésbé hiteles beszámolója. (Az "irodalmi kontextusban is értelmezhető" kifejezés egyébként a Csáp egyik fantasy-kritikájában tetszett meg, igy használatba vettem. Sosem lehet elegendő modorosság az ember tarsolyában.)

Az elmúlt héten meg mindenféle horror történt, például ügyeltem, és nem tudtam aludni, mert szörnyű hideg volt a szobában, egészen hajnali háromig, amikor is olyan gyorsan ugrottam elő egy sürgős riasztásra, hogy a kulcscsomómat elfelejtettem magamhoz ragadni. Magyarul kizártam magam a szobámból hajnali háromkor, elzárva magamat ezzel az ágyamtól, fogkefémtől, váltás ruháimtól stb. Reggel aztán jött a takaritónő, aki beengedett, bár neki sem volt kulcsa, mivel nem a mi takaritónőnk volt, hanem a helyettese, viszont ismert egy módszert, amivel kulcs nélkül is ki lehet nyitni az effajta zárat. A módszert egyébként az elmúlt héten leste el magát rendszeresen kizáró kolléganőmtől.
Másnap meg azért nem aludtam, mert fájt a fogam, mégpedig az, amelyiket nyáron jelentőségteljesen megkocogtatott a fogorvos azzal, hogy "ez lesz a következő". Mivel röpke életem során nem először átkozott meg fogorvos, úgy döntöttem, nem húzom tovább, hanem elmegyek, persze, gyökérkezelni kellett, amit még sosem csináltak velem és amitől nagyon féltem. Már éppen kezdtem felkészülni a küszöbön álló elviselhetetlen fájdalomra, amikor a Zsófi (a fogorvos) előhúzott a számból egy pár mm hosszú, véres kis cafrangot, és a csipesszel győztesen  meglengette az arcom előtt: - Az ideg! - Elég laza. Most ideiglenes tömés van a fogamban, ami rettenetes izű, és igy már végképp semmi örömöm nincs az életben: egész hétvégén dolgozom vagy esszéket és esetismertetéseket kell irnom, amiket múlt héten kellett volna leadni, és most még az evés élvezetétől is megfosztódtam.
Különben is téli depresszióm van, olyankor úgysem tudok érdekesen irni, senki sem szeret, mindenki utál, azt hiszem, kukacokat fogok enni.

Jaj, nem úgy értettem

Most gondoltam, hogy akkor elmagyarázom, hogy igazából nem sértődtem meg a Kocsis Péterre, hanem humorosnak találtam, ahogy sznobizmus-témában kb porig alázott; valamint a lenti bejegyzés némely részeiben a méltán közkedvelt isolde-féle önirónia lakozik, és hogy nem az volt a baj a Tigrissel, hogy nem volt hely, hanem, hogy a pincér nem mondott annyit, hogy "bocs, nincs hely", ehelyett csak nézett megvetően, de most tényleg el kell magyarázni? ugyan már. 
Na. A konzervturista meg az, aki elmegy az utazási iroda háromnapos Tavasz Prágában-útjára és semmit nem néz meg a kötelezőeken kivül, és csak abba a kocsmába megy be, ahova előre foglalt asztalt az idegenvezető a csoportnak. Én kérem tisztelettel kreativ utazó vagyok, aki alkalomadtán letér a megszokott útvonalakról (amennyiben azok szerepelnek a lonely planetben), aki vállalja önmagát és preferenciáit, és ha úgy adódik, képes bűntudat nélkül Barbie-kiállitást nézni Prágában (volt gót Barbie is, meg egy csomó celeb-Barbie, és tudtátok, hogy a kezdetekkor Barbie-nak volt csúnya barátnője? Egy szeplős turcsiorrú, aki azért hordhatta a ruháit).

Válság, tigris, pacalleves

Voltunk Prágában, jó volt. Kiolvastam négy könyvet a vonaton, ebből az egyik a Prágai capriccio volt Kocsis Péter tollából. Már az első fejezetből (igazából az első fejezet ciméből) megtudtam, hogy konzervturista vagyok, tudjátok, az a fajta, aki a Lonely Planettel és fényképezőgéppel a kezében nyájként vonul a Károly-hidon, és aki Coffee Heavenben közepes lattét iszik karamellsziruppal, ahelyett, hogy megkeresné a Vencel tér aljában azt a kis hentesboltot, amelynek a hátuljában eredeti pacallevest reggeliznek az eredeti csehek eredeti kimért kakaóval. Egyébként be kell vallani, hogy a könyvből nagyon sokat meg lehet tudni a cseh történelemről, érdekeseket is, és meg kell hagyni azt is, hogy teljesen átjön belőle egyfajta Hangulat: kb, amikor kivörösödött arcú csehek merengenek korsó pilzeni és ecetes kolbász felett a külvárosi kiskocsmában miközben fogatlan tangóharmonikás nyikorgatja mellettük hangszerét. Minden pozitivuma ellenére mégis világnézeti válságba taszitott a mű, azaz ráébredtem, hogy soha nem lesz belőlem külvárosi kiskocsmában pilzeni felett merengő cseh, és akármennyire is igyekszem elrejteni a Lonely Planetet meg a nagy, bámész turistaszemeket, még vasárnap délután háromkor is ki fog nézni a pincér a majdnem teljesen üres Arany Tigrisből, mint ahogy ez meg is történt. Persze, nem azért mentem oda, mert az Hrabal törzshelye volt, hanem mert Kocsis Péter egy teljes fejezetet szentel neki a könyvében, ráaásul a fejezetnek a cime A szentély, és olyanokat ir benne, hogy itt győz a vertikális örökkévalóság az idő múlásának horizontális... valamije felett. És bár Kocsis Péter figyelmeztet, hogy az Arany Tigris az a fajta szakrális hely, ahol nem látják szivesen, mondhatni, gyűlölik 1. a nőket, 2. a turistákat, én balga fejjel azt hittem, hogy ezek alatt húszfős, folyamatosan fotózó japán középiskoláslány-csoportokat értenek, akik light kólát akarnak kérni a frissen csapolt pilzeni e katedrálisában. Dehát hogyan is hihettem, hogy a csapos nem veszi észre rajtam rögtön az első pillantásra, hogy sosem olvastam Hrabalt, a pilsner szerintem túl keserű, és hogy csak egyszer ettem életemben pacallevest, akkor is véletlenül? Egy szó, mint száz, a missiont elbuktam, nem ülhettem le a Tigrisben, még gondolkodom, legyen-e új életcélom a visszatérés. Amikor is majd megtanulok cseh nyelven filozófusokat idézni, évtizedek alatt összebarátkozom valamely törzsvendéggel, és bár már nyilván öregasszony leszek, mire sikerül elérnem, hogy leülhessek az asztalukhoz a Tigrisben, akkor véres bosszút állok, de legalábbis botrányt csinálok, amiért nem szolgálnak fel nekem diétás, alkoholmentes pilzenit.
Szóval jól éreztük magunkat.
Megnéztük a nevezetességeket is persze, ittunk sört, ettünk knédlit, sétáltunk. Sokat. Megnéztük azt a két dolgot, amit logisztikai nehézségek és/vagy útitársam ellenállása miatt tavaly nem sikerült (az Obecni Dum nevű gyönyörű és nagyon szecessziós kultúrpalota és a Barbie-kiállitás). Vettem magamnak egy csodaszép zsebnaptárat a Mucha múzeumban, mutogattam is ma boldogan a kollégáimnak (igen, ugyanazoknak, akiknek azóta sem tűnt fel a falon a múlt héten megjelent hatalmas Rousseau-naptár), amire furán néztek, és megkérdezték, minek adtam pénzt ezért, amikor minden évben kapunk nyomi, sötétkék vagy fekete műbőr, ám a célnak tökéletesen megfelelő zsebnaptárakat a gyógyszercégektől.
Voltunk a thai étteremben, ahol a humoros sors kishiján pacallevest etetett velem. Ez azért van, mert képes vagyok gondolkodás nélkül megrendelni olyan dolgokat az étlapról, aminek nem értem a nevét, szerintem az kaland, és gondoltam, thai étteremben viszonylag belátható palettán mozoghat a leveskinálat, de aztán megkérdezte a kedves thai pincérfiú, hogy komolyan a tehéngyomrot akarom-e. Egyébként a valóságban nincs bajom a pacallevessel, bár csak egyszer ettem Szlovákiában, amikor megrendeltem valamit az étlapról, aminek nem tudtam a nevét, és nem volt rossz, de ezúttal az ananászlé-pacalleves-red curry kombináció még nekem is túl merésznek hangzott.
Mi is volt még... egészen kevés dolgot vásároltam, ami különös, talán felnőttem, és rájöttem, hogy az utazásban az élmény a fontos (és nem pedig az, hogy tárgyakat hordjunk haza, amik aztán a szürke hétköznapokon az élményre emlékeztetnek), vagy csak tudat alatt mégis bűntudatot keltett bennem a könyv és a konzervturistaságom. Vagy kevés volt az idő.

Dolgok

Először egy közérdekű (nem) felhivás: nagyon szeretném megszerezni Csermely Péter: Kutatás és közlés a természettudományokban c. könyvét, könyörgöm, adja el nekem valaki! Kölcsön megvan, de tetszik, és szeretném, ha a birtokomban lenne, de sehol nem lehet kapni messze s távol, se könyvesboltban, se interneten.

Kiváncsiságból elmentem tegnap megnézni az antikváriumos Alexandrát, de nem nagy szám. Tény, hogy jobb a csi, mint a többi Alexandrában: valaki felvilágosithatta őket, hogy a könyvek szeretik a bükkszinű fa könyvszekrényeket, igy, ha az ember nem nézi meg, mi van a polcon, akár jól is érezheti magát. Csakhát kevés az értelmes könyv, de nem erről akartam beszélni, végül is vettem egy prágai "bédekert", egy pszichoterápiás könyvet, meg egy gyönyörű Rousseau-naptárat. Meg is jegyezte ma az egyik betegem, hogy nahát, milyen jó izlésű pácienseim vannak, de felvilágositottam, hogy nem ajándékba kaptam, hanem magamnak vettem, valamint ő az első, aki észrevette.
Visszatérve az Alexandrára, rohadt meleg volt, az antikvárium-részben nem volt semmi izgi könyv, az eladólány pedig legalább húsz percig kutatott a polcokon a keresett Prága-könyv után, mig végül megtaláltam. De azért az, hogy a klasszikus populáris-könyvesbolt-belsőből egy lépéssel egy antikváriumba lépsz át, az tökjó feeling, még akkor is, ha ott is ugyanaz a romantikus ponyva van, csak használt.
Később elmentünk moziba, és megnéztük a Tökéletes trükköt, ami unalmas, idegesitő, és egy baromság. Mondjuk én eleve utálom a bűvészeket meg a cirkuszt, de alapvetően ezen még túl tudom magam tenni, nem ez volt a baj. És azt se értem, mi ez a hiszti, hogy bármit elmondasz a filmről, az már spoiler, a fenéket az. Az első három perben kiderül, hogy két rivális bűvészről szól a századforduló Angliájában. Egyedül jó benne a Teslát játszó David Bowie, de egyébként... egy Boston Legal- és két South Park-részt kellett megnéznem utána, hogy valamennyire kiheverjem.