Beilleszkedtem

...legalábbis lett wifi a szobámban, kisütött a nap, találtam szupermarketet (mondjuk kicsit fura, van vagy húszféle mogyoróvaj és kettőféle ásványvíz, bizonyára csapvizet isznak a hollandok). És voltam a kórházban, ami basszus.... úgy néz ki, mint valamelyik amerikai kórházsorozatban, mondjuk a House-ban vagy a Scrubsban, nagyon nagy, szép és modern. Kék, fehér és pink színű, van benne több kávézó, és egy virágbolt, ahol vettem magamnak cserepes növényt (hogy legyen rajtam kívül még valaki a szobámban, akiben van citrátkör) (van egyáltalán a növényben? asszem, van). Találkoztam a virágboltban egy virgonc öreg nénivel, akinek éppen folyt az infúzió, és az állványt engedelmesen maga után húzva nézegette a broméliákat.

Megmutatták, miket fogok csinálni, első körben MR-képeket* színezek kb. mint egy színezőben, csak olyan nehéz megtanulni, hogy az maga pár hét lesz, ráadásul linux alatt fut, én pedig rendes windowson-pasziánszozó átlag női felhasználó vagyok. Egy idősebb, ám annál lelkesebb kutatónő elmondta nekem az elméleti hátteret, aztán Hugó, a fizikus elmondta az MR-képek digitális feldolgozásának fizikai hátterét is, ő nagyon vicces, mert pont úgy néz ki, mint egy fizikus: kopasz, vékony, szemüveges, a szobájában két asztalon két hipermodernnek tűnő computer és pár száz, ceruzával rajzolt érthetetlen képleteket és grafikonokat tartalmazó A4-es lap szép összevisszaságban. A könyvespolcán pedig nem volt más, mint egy db háromkötetes holland-angol szótár és egy üveg asztali rozé bor. Minden tudás a fejében van nyilván. Tetszett.

Mi is volt még... a helyiek mind jó fejek voltak, a kávéjuk rossz, ebédre furcsa dolgokat esznek, pl. elvettem egy fasírtnak látszó valamit és belül rizsből volt, de van saláta, gyümölcs és joghurt is, ami a mi menzánkon még sohasem fordult elő.

A környék, ahol lakom egy koleszban, pont úgy néz ki, mint Anglia, vagyis egyforma fehér szegélyes vöröstéglás házak hosszú sorban, néha egy park, borús idő. Durva, hogy az ablakokon nincs függöny, az én szobámnak pedig az egyik fala végig ablak. Ez a protestáns időkből maradt hagyomány, akkor azért vezették be, hogy mindenki tisztességes, puritán életet éljen, és nehogy titokban fényűzően rendezze be otthonát. Nem értem, hogy vehették be a holland feleségek ezt a dumát, de úgy tűnik, bevették. "Drágám, ideadnád a távcsövemet, muszáj csekkolnom, hogy a szomszéd jócsaj nem vett-e valami drága bútort tegnap óta." A mai modern időkben egyébként sötétítőfüggöny már van, de állítólag nem illik behúzni, ha elmész hazulról. Az is fura, hogy a szobámban van egy konyhasarok hűtővel, mosogatóval és konyhaszekrény edényekkel, viszont a vécé és a tusoló közös és a folyosón van. Mégiscsak az intimitás iránti érzékükkel lehet itt a probléma.

* Ha valakiben esetleg az a kép élt volna a pszichiátriáról, hogy szemüveges, nagyszakállú, idősebb úriemberek ábrándoznak a díványon pihegő hisztériás menyecske mellett az orális fixációról, azt ki kell ábrándítanom. Hétfőn találkozom R-rel, aki megmutatja, hogyan lehet az agy fehérállományában futó idegrostokat ingerületátvitel közben MR-scan alapján digitálisan 3D-modellezni. Vagy valami ilyesmit.

 

 

Süti, utólag

Egyébként a legjobb az utazás előtti utolsó munkanapom volt, teljesen olyan volt, mintha szülinapom lett volna, lépten-nyomon mindenki jókat kívánt és puszikat adott, és volt süti is, amit én sütöttem meg a főnököm neje. (Nem együtt, ez két külön süti). Csodálkoztam, hogy így szeretnek, de tényleg.

Visszatérve a sütire, elmondom, mit kell csinálni abban az esetben, ha nagyon kevés időnk van, de az élet úgy hozza, hogy mégis sütni kell. Stalh Juditból van, némi továbbfejlesztéssel.
1. Bekapcsoljuk a sütőt.
2. Nagy edénybe forró vizet teszünk fel forrni, fölé kis edénybe 8 dkg Lindt narancsos étcsokoládét teszünk, ami a gőz felett felolvad. (Nyugi, ez a legdrágább és a legbonyolultabb lépés). Eredetileg sima étcsokiból plusz reszelt narancshéjból van, de ez nagyságrendekkel finomabb, valamint kinek van kedve narancshéjat reszelni.
3. 5 dkg darált diót összekeverünk fél evőkanál liszttel. Ha nincs kedvünk darálni/ allergiásak vagyunk a dióra, a kereskedelemben kapható szeletelt mandula egy kicsit összetörve még finomabb. Késhegynyi chilit teszünk bele, ha félünk tőle, nem muszáj.
4. Felverünk egy tojásfehérjét habbá, beleteszünk egy evőkanál cukrot.
5. A habhoz keverjük a diós lisztet és a megolvadt csokit.
6. Kávéskanálnyi kis kupacokat rakunk a tepsibe, 15-20 jön ki, és tíz percig sütjük, de semmiképp sem tovább.

Az egész procedúra nem több húsz percnél, és ha tényleg jó csokit használtunk, akkor nagyon-nagyon finom. Persze, ajánlatosabb mindjárt két adaggal sütni.

Megerkeztem,

..megkaptam ocska kis szobamat, az eso persze esik, raadasul korbe kellett buszoznom fel Hollandiat, mert a vasutjuk szamitogepes halozata osszeomlott es nem mentek a vonatok. Nincs egy rendes elemiszerbolt, a netkavezot nem is ismerik, Utrecht pedig akkora, mint Szombathely es kb ugyanolyan izgalmasnak latszik.
De asszem csak az a bajom, hogy esik az eso es negykor keltem.

Készülődöm

A Főnököm pl kifejtette tegnap, hogy mivel nem akarja, hogy elmenjek (jó munkaerő vagyok), ezért megpróbálta elintézni, hogy tartsák vissza az ösztöndíjamat, hogy szívassanak a szabadságengedéllyel, hogy hibás laptopot ajanak nekem, és hogy a fogorvos ne fejezze be a fogamat, hátha meggondolom magam. Mivel nem hátráltam meg, ezért végül az időjáráshoz nyúlt, hátha havas esőben nem száll fel a gép, de mondtam neki, hogy a kocka el van vetve, már nem fordulhatok vissza, akármi van. Úgyhogy mára kisütött a nap, a laptopomról kiderült, hogy nem is a gépnek volt a baja, csak a belehelyezett plusz memóriának, a fogamat nem kell kihúzni, a szabadságengedélyt pedig sikerült leadnom tegnap fél órával a munkaidő befejezte után. Hiányozni fognak a kollégáim, beleértve a két jelenlegi főnökömet is, akik az eddigi pályafutásom során a legjobbak voltak, valamint a kutatócsoportunkat, meg a betegeim közül is néhány.
Elsősorban persze a férjem fog hiányozni, aztán sorrendben a húgom, a barátaim, a mozgáscsoportom, a kedvenc sorozataim, a kedvenc phD kurzusom, a könyveim (a puszta jelenlétük), a növényeim, és a kávéfőzőm. Mondjuk, a kávéfőzőt lehet, hogy előbbre kellett volna venni.
Mekkora mázli, hogy ez nem húsz évvel ezelőtt történik, mert ha internet sem lenne, akkor lennék igazán bajban.

Innen szép győzni

Hétfő, reggel, február, zuhogó jeges eső és fogorvoshoz megyek, ezt nehéz lenne überelni. Egyébként pedig csütörtökön repülök Hollandiába, bekrepált a vadiúj laptopom, az ösztöndíjammal kapcsolatban pedig némi nehézségek merültek fel, ezért elképzelhető, hogy csak hetek (hónapok?) múlva kezdik utalni. Jó hír, hogy enyhült rajtam némiképp a Fogorvos-átok, nem kell kihúzni a fogamat úgy tűnik. Persze, ettől még lehet, hogy jövő héten odakint fog bedurranni, és tanulmányutam első egy hónapját amszterdami aluljárókban töltöm fogorvosra valóért koldulva, de ne szaladjunk előre.

Szomorú dolgok

Na jó, cenzúráztam pár bekezdést. Mert megszoktam, hogy ebben a témában akármennyire is magyarázom magam, többnyire félreértenek, és kinek érné az meg. 
Ha már itt tartunk, ma kiderült, hogy mivel be van gyulladva az ínyem, nem lehet lenyomatot venni, így nem lesz kész a fogam, mire elutazom, és egy korona nélküli puszta csappal a számban kell életemben másodszor Amszterdamba repülnöm, kivéve, ha egyáltalán nem múlik el a gyulladás, és mégis úgy dönt a fogorvosom, hogy ki kell vésni a nemlétező fogamat két nappal indulás előtt, mert akkor egy lyukkal a számban történik ugyanez. Persze nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy ez valamiféle karma, és most rémülten fogadkozom, hogy ígérem, soha többet nem bántok egyetlen fogorvost sem, semmilyen módon, csak ne kelljen kivésni.

Kétfarkú Kutya vs. Hello Kitty

Mit is mondhatnék. Még több erre.

Négyből semmi

Február, hétfő, reggel, és a fogorvosnál kezdtem. Beragasztotta a csapot. Kamillával kell öblögetnem egész nap.
Nem jobb volt, amíg az ember várható élettartama nem haladta meg a fogainak élettartamát? Most komolyan.

Főleg fáj a fejem

Azon gondolkodom, hogy vajon ezek a sokat bulizó celebritások hogy vannak a másnapossággal, ugyanolyan szánalmasan fetrengenek melegítőben, úgy néznek ki, mint a saját nagyanyjuk és próbálják elviselni a túl hangosan ketyegő faliórát, mint a magamfajta, vagy pedig van valami csoda-antioxidáns-és- méregtelenítő turmixuk meg arcpakolásuk és egyébként is egy egész team dolgozik azon, hogy Britney vagy Paris minél hatékonyabban regenerálódjon. Mindenesetre másnaposság elleni tippeket a mai nap folyamán szeretettel várok a postafiókomba (a sok folyadékon, algopirinen és B-vitaminon túl vagyunk). Nem ittam egyébként sokat, csak volt közte valami ismeretlen whisky és szerintem az méreg volt, nem is rendesen másnapos vagyok, hanem leginkább szédülök. Persze, valószínűleg csak kijöttem a gyakorlatból.
Kolléga házibulija volt tegnap, aki szakorvos lett és harminc éves is, és bár az elején kissé nehezen indult be (poénból megjegyeztem, hogy milyen öreges ez a buli, a végén még társasozni fogunk, mire ketten is közölték felcsillanó szemmel, hogy van egy csomó társasjáték, valamint a buli egy pontján a konyhában ültünk egy ismerős fiatalemberrel és én a gyökérkezelésemről beszéltem neki, ő pedig a veseköveiről), utána rendes Kolléga-féle házibuli lett felháborodott szomszédokkal meg minden. És jegyezzük fel a történeti hűség kedvéért, hogy találkoztam a Fiúval, hány év után először? Amióta kirúgott a Szigeten, de ezt most meg kell néznem a blogomban, úgy látszik, az alkohol a hosszú távú epizodikus memóriámat is hazavágta. Igen, tehát két és fél év. Nem beszélgettünk, csak köszöntünk egymásnak. Közös barátaink pedig megelőzően egész este ezzel stresszeltek, hogy felkészültem-e a Nagy Találkozásra, és majd videóznak, mintha nem is tudom, minek kellett volna történnie, elsötétül az ég, villámok csapkodnak, megáll forgásában a Föld, zavar keletkezik a tér-idő kontinnuumban, de nem volt ilyesmi.
Vicces.
Most pedig dolgoznom kéne, cikkeket olvasni / írni. Március elsején elutazom és addigra annyi mindent kellene befejezni, ami tökéletesen lehetetlen, hacsak meg nem állítom az időt, mint Hiro Makamura, ha már a tér-idő kontinuumnál tartunk, itt jegyezném meg, hogy nézzetek Heroest, az utóbbi időben a legjobb sorozat. Nagyon izgalmas, félelmetesen addiktív, asszem lesz a TV2-n is. 

Egy mondat

Tudom, már mindenki olvasta, de muszáj nekem is linkelnem, annyira szép.

Elektrosokktól borult ki a gyökérkezelt pszichiáternő

Tudhattam volna már az elejétól fogva, hogy óvakodjak a fogorvosoktól. Ahogy már bzonyára számos alkalommal említettem, ez a karmámban van. A karmámban van egy vagy több fogorvos, akik miatt vagy én szenvedek, vagy ők miattam, vagy kölcsönös. Egyszer megharaptam egynek a kezét. Egyszer lenyúltam egy másiknak a fasziját. Egyszer viharos szerelmünk rút véget ért egy harmadikkal. És akkor van a negyedik, akit nagyon kedvelek, és aki a fogamat csinálja, hónapok óta ugyanazt az egy kis nyomoronc fogat, amit már a legelején ki kellett volna húzni, olcsóbb is lett volna meg kíméletesebb is. Na mindegy most már, ki lett fúrva, feltágítva, gyökértömve, gyökértömés kifúrva, lecsiszolva, lenyomat véve, jövő héten már csak bele kell tenni a csapot, ami nagyon fog fájni, meg még egy hétig, aztán fel lehet tenni a műre a (porcelán) koronát. Szerintem aranykoronát kellett volna vennem, ötös fog, vagyis csak akkor látszik, ha kivillantom. Vagy valami drágakőből, mondjuk zöldből, mondjuk smaragból. A smaragdfogú lány. Húgom szerint pedig kihasználhattam volna értelmesen is ezt az időszakot, vagyis arra, hogy piercinget tetessek a nyelvembe, mert az fáj és sokáig nem lehet enni vele, és most úgyis fáj és nem ehetek rendesen. Mármint most nem fáj, csak keddenként.
Ezenkívül még az történt, hogy kiborultam teljesen a legutóbbi House-résztől, amiben akkora baromság van szakmailag, hogy az teljesen kicsapta nálam a biztosítékot: elektrosokkot adtak egy embernek azért, hogy kitöröljék az agyából a szeretteinek emlékét. Ez kb. olyan, mint amikor a Tesla-transzformátor bűvésztrükkökre képes az idevonatkozó filmben (The prestige), de az legalább fantasy (vagy valami olyasmi, nem?). Az elektrosokktól lesz az embernek memóriazavara, persze, utána még egy-két óráig nem fog emlékezni, mit evett előző nap vacsorára, de aztán többnyire az is szépen visszajön. Mármint az emlék. Volt már pár "merész" húzás a House-ban, de ekkora még soha.

Ja, meg gondoltam, gyakorlom kicsit bulváros főcímek adását. Következő számunkban: Kétfejű borjút szült Lebenyzugházán a klónozott ex-playmate-hasonmás.

Ironic klip, ahogy ígértem

Játék és muzsika tíz percben

Meg lettem szólítva a játékba, úgyhogy here we go. Hosszú, önfeltáró bejegyzés lesz, ABC-sorrendben.

1. Björk: Hyperballad. Ez a szám arról szól, hogy a csaj a családjával egy hegyen él egy szakadék mellett, és minden reggel, mielőtt a többiek felébrednek, kimegy, és ledobál apró tárgyakat, és elképzeli, mi lenne, ha leugrana vagy leesne. Utána visszamegy és kiegyensúlyozottan éli hétköznapjait. Na, ezt én is szoktam csinálni. Mármint képletesen. Nem, a valóságban nem dobálok ki evőeszközöket a panel tizedikről.

2. Dido: Sand in my shoes. Lehetne bármelyik Dido-szám egyébként. Volt az az időszak az életemben, amikor albérletben laktam a Zichy Jenő utcában, szingli voltam és reménytelenül szerelmes, és nagyon szerettem ott lakni, mert valamiért azt az albérleti szobát éreztem először otthonomnak. Volt illata is az otthonomnak, a L'Occitane-ban vettem, a Dido pedig az otthonom zenéje volt, akármikor hazaértem, rögtön benyomtam a lejátszóba. (Rengetegszer vagyok képes meghallgatni ugyanazt a CD-t). Egyszer egy pszichoterápiás csoporton részt vettem egy relaxációs gyakorlatban, amikor el kellett képzelni egy helyet, ahol kellemesen és biztonságban érzed magad, és én a szobámban voltam a Zichy Jenőben és Dido szólt.
A Sand in my shoes pedig arról szól, hogy hazajön a nyaralásból és próbál visszakapcsolódni a hétköznapokba, és akkor hallgattam sokat, amikor Thaiföldről hazajöttünk, és egy kicsit Koh Phanghanra emlékeztet ezért.

3. Joan Jett: Bad reputation. Joan Jett egyébként az I love rock and roll c. számáról lehet ismert (amit szintén szeretek), és ez a zene volt az, amit először hallgattam lázadásból tinédzserkoromban. Mármint, előtte is hallgattam a kötelező lázadós-zenéket a Doorstól a Sziámiig, de a Joan Jettet senki se hallgatta rajtam kívül, ezért ez nem csak a Rendszer ellen jelentett lázadást, hanem lázadást jelentett a kortársnyomás által rámerőszakolt szuicid bongyorhajú betépett vernyákolással szemben is. Mindig csontig feltekertem a hangerőt, amikor a szomszéd túl hangosan hallgatta a Danubiust, és már akkor is éreztem, hogy kissé ironikus a Bad Reputation c. számmal lázadnom, amikor eminens tanuló vagyok ötös magatartással, sose drogoztam, szűz vagyok és most nyertem meg a biológia oktv-t, de azért jó volt.

4. Kert: Ödipusz és a szfinx. A Kert nevű zenekar szerintem már nem létezik, ezt a számot meg sose hallottam tőlük koncerteken, de a lényeg nem is a szám, hanem a szövegkörnyezet, ugyanis ez szólt, miközben életem első szexuális élményeit szereztem a dal születéséül szolgáló stúdió padlószőnyegén.
De hagyjuk a részleteket.

5. Moloko: Forever more. Szintén abban az időszakban lett a kedvencem, amikor az isolde még szingliblog volt, zöld háttérrel futott és pasikról szólt, és szabad voltam, de senki se szeretett, mondjuk akkoriban sokféle zenét hallgattam, de ez megmaradt. Mert nagyon sok lendület van ebben a számban, annak ellenére, hogy a szövege nem túl optimista, a hatása mégis bizonyítottan antidepresszív.

6. Alanis Morrissette: Ironic. Mondjuk, ez alap. Alapszemélyiségem. Jó régen felfedeztem a számot az édi kis klipjével (majd felteszem), aztán később jól be is futott és ma már eléggé elcsépelt is, de attól még... így van ez.

7. Joni Mitchell: All I want. Ezzel a dallal hippikorszakomnak hódolunk, amikor még hosszú szoknyában jártam hosszú hajjal, és abban hittem, hogy peace, flowers, freedom, happiness. Nagyon szép kis szám, főleg, ha úgy hallgatod, hogy közben utazol valahová és süt a nap.

8. Pink Floyd: Wish you were here. Szintén alap, ha csak egy számot kellene választani, ezt választanám, bár mostanában nem sokat hallgatom, de még mindig az egyik legjobb számnak tartom ever. Nagyon rövid, nagyon egyszerű, a dallama és a szövege is, és mégis tökéletesen kifejez mindent, amit a magányról tudni kell. Ennek megfelelően magányos időszakaim zenéje volt, ültem a Kőfalon, néztem le a ködbe burkolódzó Városra, szél hajtotta a száraz faleveleket és hallgattam a walkmanemen nagy beleéléssel, hogy we're just two lost souls swimming in a fish bowl, year after year.

9. Yes: And you and I. A Yestől mondjuk sok számot választhattam volna, általában ez volt a kedvencem, megjegyzem, egy 1977-es dalról van szó. Elég sokat is írtam már a Yesről, röviden összefoglalva az első szerelmem ismertette meg velem, és bár a szerelem maga hamar a múlt ködébe veszett, a Yes-rajongásom megmaradt, függetlenül attól, hogy aktuálisan éppen milyen korszakomat éltem. Mert jó zene.

Két dal van, amit felírtam a listámra és ki kellett húzni, mert így lett kilenc, de azért megemlítem szegényeket: Portishead: It's a fire és Skunk Anansie: Twisted, mindkettő igazi szenvedős szám, és sokat hallgattam őket akkoriban, amikor még nem voltam öreg cinikus és képes voltam a magam számára is hitelesen szenvedni lelki izéken.
Most tovább kéne adnom kilenc embernek, de igazából ezekkel én mindig gondban vagyok, mert még azt se döntöttem el, hogy én magam szeretem-e ezeket a láncleveleket vagy utálom (asszem, nem különösebben szeretem, de végülis belefér), és akkor honnan tudjam, ki az, aki szereti, és alig várja, hogy továbbküldje neki valaki, és ki az, aki utálja és csak nyűg neki? Na jó, felsorolok kilenc embert, de tényleg csak az csinálja meg, akinek van kedve hozzá, akinek nincs kedve, az vegye úgy, hogy nem is szerepelt itt: blogtogon, chain, gloria, karlsruhe, lobo, nyulontul, robin, susie, suematra. Azt kell csinálni, hogy írni kilenc olyan zeneszámot, ami valamiért "fontos", és továbbadni kilenc bloggernek.

Hírnév & vagyon

Nem is meséltem, hogy teljesült egyik gyermekkori álmom.
Mindig híres akartam lenni ugyanis, de nem olyan szimplán híres, mint a Paris Hilton, hanem hogy apróságokban éljen tovább a nevem. Volt egy példaképem is az egyetemen, a Csilla. A Csilláról a mi időnkben már senki sem tudta, kicsoda*, csak annyit, hogy a múlt homályába vésző időkben phD hallgató volt a biokémia intézetben, és hogy ráérő idejében kidolgozta a biokémia szigorlati tételeket. Ezekkel a tételekkel az volt a nehézség, hogy nagyon sok volt belőlük, elenyésző részük volt benne a könyvben, a többit előadáson mondták, oda meg ugye ki jár be. Szóval a Csillatételek évek óta közkézen forogtak, látszott rajtuk, hogy huszonötödjére lettek továbbfénymásolva, de használhatóak voltak és mindenki abból tanult. És a legenda: állítólag régebben valamivel több biokémia tétel volt, és volt 3-4, amiket a Csilla nem dolgozott ki. Ezeket aztán gondolom soha senki nem tudta, vagy más oka volt, nem tudom, lényeg, hogy a Csillatételekben nem szereplő tételeket a biokémia intézet eltávolította a tételsorból.
Mondanom sem kell, hogy anno kidolgoztam a pszichiátria tételeket, és akkoriban a fél évfolyam abból tanult, de nyilván nem hasonlíthatjuk össze a pszichiátriát a biokémiával. Mármint vizsganehézségben biztosan nem.
Aztán van még egy olyan teljesületlen álmom, hogy szerepeljek egy filmben, de nem akármilyenben, konkrétan azt szeretném, ha lenne egy kis statisztaszerepem egy általam nagyra értékelt filmben, olyasmire gondolok, mint "Lány a benzinkútnál" egy Veronica Mars epizódban, vagy "dead soldier 8." valamelyik Alien-filmben.
De nem a beteljesületlen álmaimról akartam beszélni, hanem arról, hogy a kórházunk büféjében elneveztek rólam egy kávét. Általában mindenki máshogy kéri a kávéját, az enyém a kétdecis tejeskávé két édesítővel. És az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy a kollégáim, ha a fenti kávét kérik, akkor azt mondják, hogy egy {isolde**}-kávét kérek. A büfésnő pedig tudja, mi az, és adja. Hát nem fantasztikus? Mindig is szerettem volna, ha kávét neveznek el rólam. Ha én már rég nem leszek az élők sorában és gaz lepi be a sírhelyemet, a nevem majd tovább él egy kávéban...

* Valójában volt olyan idősebb ismerősöm, aki állította, hogy Csilla az ő évfolyamtársa volt. Persze, nekem meg Angelina Jolie az anyám.
**A valódi nevem szerepel itt.

The Office - Murder in Scranton

Unatkozó amerikaiak thriller-trailert vágtak az Office c. sorozathoz, mondjuk az Office már alapban durva (máshogy durva), úgyhogy remekül illik hozzá... Így, hogy épp az elmúlt hétvégén láttam az első két és fél seasont, és majdnem mindegyik jelenet pontosan megvan, vinnyogva röhögtem rajta végig. Nagyon jó.

Élőflóra

Bemegyek az intersparba élőflórás joghurtot venni, hogy pótoljam a betegség kapcsán megtizedelődött bacijaimat. Épp kóstoló van Danone Actimel joghurtból.
Hostesslány: - És most van egy olyan akció, hogy gyakorlatilag ingyen ki lehet próbálni a joghurt jótékony hatását. Két hétig kell enni a joghurtot, naponta, meg kell őrizni a blokkokat, és a végére egészen biztosan érezni fogják a hatást. Ha mégis rosszabbul érzik magukat, vagy semmilyen változást nem vesznek észre, akkor a cég a blokk ellenében pénzvisszafizetési garanciát vállal! Tehát két hét, és ha nem érzik, visszaadják a termék árát!
Mindenki issza a joghurtot elgondolkodva.
Negyvenes nő: - ... Jó, de mit kell érezni?

További dögrovás

Igen szörnyű hetem van, úgy is, mint hétfőn még köhögtem és folyt az orrom, viszont ügyeltem, ahol óránként felébresztettek, aztán másnap munka után elmentem a fogorvoshoz, aki betömte a gyökérkezelt melletti fogamat, ez egy nagy fog volt egy nagy, régi amalgámtöméssel, amit előtte ki kellett fúrni belőle sokáig és fájdalmasan, ez volt kedden, aztán szerda hajnali háromkor arra ébredtem, hogy elkaptam a Hányós Vírust, és akkor hánytam, lázas voltam meg hasmenésem volt egész szerdán, ma meg csak a fejem fáj, de már jöttem dolgozni, mert ha nem jöttem volna, akkor annyi mindent kellett volna átszerveznem telefonon, hogy nem érte volna meg a fáradtságot.
Most hazamegyek.

Lándzsás útifű

Semmi izgi, beteg vagyok, szedek antibiotikumot, gőzölök kamillateával meg minden. Ginzeng, C-vitamin, lándzsás útifű szirup, kétféle orrcsepp, 100%narancslé, Ca-pezsgőtabletta. Nem bízom a véletlenre, ügyelek is közben, ami köztudottan gyógyhatású. Ma meg asszem megdicsért a Főnököm (bár nála nem lehet igazán tudni, legalábbis velem már előfordult, hogy húszperces beszélgetés után úgy jöttem ki tőle, hogy fogalmam sem volt, hogy akkor most megdicsért vagy lecseszett.) Meg közelgő külföldi utamra célozva azt mondta: "nahát, mire visszajön, már meglesznek az ágyszámok!" (ti. hogy melyik kórház milyen ágyszámmal működik majd az új rendszerben), kb olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna, addigra már kinyílik az orgona - nagyon aranyos volt. Az jutott eszembe, amikor Kislánnyal voltunk a phD kongresszuson, nézegettük a posztereket, és az egyik a Beavatásról szólt, vagyis arról a pillanatról, amikor a fonendoszkóppal mindenki lába alatt szerencsétlenkedő egyetemistából egy misztikus pillanat alatt Orvos válik. És így szóba jött (mert a poszter nem definiálta világosan), hogy pontosan mit is értünk beavatáson, az államvizsgát, vagy az első munkanapot, vagy amikor felveszed az első beteget, vagy amikor kiírod az első beteget, vagy az első ügyelet? Kislány szerint az, amikor megérted, hogy a TVK nem azt jelenti, hogy teljes vaskötő kapacitás*, hanem hogy teljesítmény volumenkorlát**. Na jó, ez ilyen belső poén. És igen, van küszöbön álló külföldi utam, de too much I already told.

*Egy laboreredmény, ami azt mutatja, mennyire súlyos vashiányban szenved a beteg.
**Egy olyan fogalom, ami nagy szerepet játszik egészségügyi intézmények oep-finanszírozásában. Kb azt jelenti, hogy az előre kiszabott teljesítményterv feletti teljesítményt már nem fizeti az oep.

Félelem és reszketés

Legszívesebben persze az egészségügyről írnék, annak helyzetéről, meg hogy milyen innen a vizitdíj meg az ágyszámcsökkentés, meg hogy mit gondolok én és mit a főnököm, de több okból nem teszem. Elégedjünk meg annyival, hogy orvosi tanulmányaim és humán érdeklődésem ellenére csak ma jöttem rá arra a nyelvfejlődési evidenciára, hogy az orvosi recepten szereplő "vény" szócska az "orvosi rendelvény" kifejezés rövidítése.

Egyébként jó hírek is vannak, leadtam az esszéimet, így megvan a félévem a phD-képzésben. (Remélhetőleg, hacsak nem dobja vissza remekművemet a Mester, de talán nem.) Leadtam az esetismertetéseimet a pszichoterapeuta-képzésbe, holnap pedig vizsgázom ugyanebből. Már csak 3 cikkel vagyok elmaradva, amelyek közül kettőnek egy-egy fejezetét írom (illetve nem írom), a harmadikat pedig teljes egészében. Szóval zsúfolt február elé nézünk. Hogy márciustól mi lesz, azt meg nem akarom elkiabálni, majd szólok, ha már.*

És végül az elengedhetetlen nyafogás: a gyökérkezelés alatt álló fogamról kiderült, hogy korona kell rá, ehhez be kell tömni a mellette lévőt, vagyis még egy csomószor kell mennem, és harminc-negyvenezer forintra kell számítanom. (ami szerintem még így is kedvezményes ár). Hiába, a fogorvosokkal nem lehet packázni. Mindemellett meg is fáztam, a klasszikus torokfájás-köhögés-orrfolyás, amit a klasszikus cetebe-lándzsás útifű kombinációval gyógyítok (többnyire két napig bírom az efféle népigyógyászatot, és ha addig nem múlik el, akkor elkezdek széles spektrumú antibiotikumért rinyálni). De legalább a téli depresszióm elmúlt, hála a ginzengnek és a globális felmelegedésnek. Azért ha valaki Thaiföldön van, hozhatna nekem ginger tea-t, mert a Culinaris-os csávó még mindig nem volt képes beszerezni.

* Nem, nem vagyok terhes.

Fogászat, meteorológia

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszadalmas egy gyökérkezelés, ezzel szemben lassan egész jól megtanulok csak az egyik oldalon rágni. Meg depressziós voltam, de most épp elmúlt, és azon gondolkodtam, hogy a pszichoterápia (dinamikusan orientált terápiákra gondoljunk) pont olyan, mint egy gyökérkezelés, az ember józan ésszel azt hinné, hogy ha feltárták egészen a gyökércsúcsig, akkor utána be lehet tömni és kész, ehelyett újra és újra vissza kell menni, újra és újra kifúrni belőle az ideiglenes tömést, és újra és újra bazinagy tűkkel mélyíteni ugyanazt a lyukat, amit már huszonötször feltártunk. Nem beszélve arról, hogy az ülések közötti időszakban mindvégig undorító keserű az ember szájíze az ideiglenes tömést alkotó egyik antibiotikum miatt.
Bizarr odontológiai hasonlatok rovatunkat hallották. Következő számunk tartalmából: átfedések a fraktálgeometria és a fogínybetegségek területén.

Egyebekben voltunk Miskolcon az mpt-n (Magyar Pszichiátriai Társaság éves kongresszusa), a szokásos volt, beleértve az időjárást is, pedig már kezdtem aggódni. De van néhány ilyen ősi népi megfigyelés, amik konzekvensen tartják magukat: az egyik, hogy a volt-fesztivál ideje alatt sopronban mindig esik az eső; a másik pedig, hogy az Mpt alatt adott városban (ez egy vándorgyűlés, mindig máshol van) esik a hó. Miskolc minden lehetséges előítéletemet beigazolta, úgy is, mint gyönyörű környékkel körülvett csúf iparváros, lepukkant szórakozóhelyekkel és hőzöngő kopasz fiatalemberekkel. Jól éreztük magunkat egyébként, bár elég kalandos volt találni egy helyet péntek este, ahol nincs teltház, az egyetemi rock-klubba pedig konkrétan azért nem engedtek be minket, mert a kidobónak nem voltunk szimpi, vagy úgy ítélte meg, nem vagyunk célközönség, nem tudom. Ellenben egy éjszakát a Palota Szállóban töltöttem Lillafüreden, ami gyönyörű, és régóta vágytam rá, hogy egyszer megszállhassak ott.