Utáltam a hülye agyat szegmentálni ma, meg a kollégák is folyamatosan hollandul röhögtek egymás közt, pedig nem szoktak ilyenek lenni, meg szorongtam is, ilyenkor egy szál cigaretta kell, rumos kávé és csokis süti, de a dohányzásról most épp leszoktam (véletlenül), meg fogyózom is (direkt). Úgyhogy gondolkoztam, és rájöttem, hogy mindenféle okom van szorongani, úgy meg már nem olyan izgi. Először is, az otthoni kis munkahelyem miatt szorongok, mert úgy vagyok vele általában, mint az ember a hülye szüleivel szokott, hogy állandóan szidom, de ha más szidja, akkor megvédem, mert titkon azért szeretem, most meg ugye nagy átalakulások zajlanak az egészségügyben, satöbbi. Aztán a húgom miatt, mert éjszaka beverték a fejét valami huligánok valami rockkoncerten és össze kellett varrni, de még lapzárta előtt kiderült, hogy semmi baja, úgyhogy ezt már kihúzhatom. Meg még azért, mert ugye van az a gáz az ösztöndíjammal, elakadt valahol a kafkai gépezetben, ezért ki tudja, mikor ér ide, és már most kezdem úgy érezni magam, mint az ezredes úr az idevonatkozó Marquez-műben (minden nap lemegy a kikötőbe a nyugdíjáért vagy húsz évig, de az sose jön). (Ráadásul pont tegnap olvastam Austertől a Holdpalotában azt a részt, amikor a csávónak egyáltalán semmi pénze nincs, ezért két pirítóst meg két tojást ehet naponta, ráadásul egyik nap le is ejti őket, úgyhogy el is kezdtem parázni, hogy mi lesz, ha csak napi két tojásra lesz már pénzem és leejtem őket, ráadásul itt padlószőnyeg van.) Mondjuk egy ideig szórakoztatónak tartom, hogy úgy éljek meg fillérekből, hogy közben azért végigkóstoljam a sajtokat* meg legyen tulipán a vázámban és ne igyak csapvizet. Ellavírozgatok.
(Egyszer kifejtettem az egyik kollégámnak a konyhában, ahol cigizni szoktunk, hogy van az a felfogás, amikor semmi sem működik az ember munkahelyén, ezer dolgot kellene menedzselni egyszerre és még a nyomtatóból is kifogy a papír, és kurvaanyázunk; és van az enyém, ami szerint ez flow-élmény, problémákat oldani meg. Felmerül a probléma, gondolkodsz, mérlegelsz, cselekszel, következő. Nézett furán. Na, így flow-élmény napi pár euróból élni Utrechtben. Egy ideig az csak. )
De nem erről akartam beszélni, hanem, hogy miért szorongok, vannak még a cikkeim, amiket ugye már régóta (nem) írok, de azok miatt most nem kellene szorongani, mert hétvégén csomót haladtam az egyikkel, de persze lehet, hogy soha nem leszek képes befejezni, soha nem lesz tudományos közleményem, nem lesz meg a phD-m, kirúgnak a munkahelyemről, sosem találok másikat, kiutálnak a barátaim, meghízom és rászokom a ruhásszekrény aljába rejtett vodkásüvegre, veszett pisztráng ugrik ki a patakból és a lábikrámba mar.
Meg még PMS-em is van.
És tudtátok, hogy megszűnik Budapesten a British Council nyelviskolája és könyvtára? Annyira jó volt pedig mind a kettő.
Úgyhogy el is mentem munka után fagyit enni az ausztrálhoz, amiből egy gombóc crunchy macadamia kb. elsöpörte az összes gondomat, de most nem viccelek.
* Eddig az abszolút győztes ez a Bleu de Graven (= Delft Blue) nevű.
