Kasmír, alkohol, keleteurópa

Volt évértékelő értekezlet a munkahelyemen, ami után csak azért nem mentem egyenesen a Dunának, mert eszembe jutott Ildikó tegnapi sms-e, miszerint a Promodban 20 ezerről 6 ezer forintra vannak leárazva a kasmír pulóverek, nekem pedig régi álmom egy kasmír pulóver, de sose volt ennyi pénzem vagy nem volt szívem kiadni ennyit, viszont hatezret már megreszkírozok, úgyhogy vettem is egyet. Engem különösen boldoggá tesz az a gondolat, hogy bár én a jelen pillanatban keleteurópában nyűglődöm, a pulóverem korábban a Himaláján ugrándozott kecske formájában. Nekem könnyű örömet szerezni.

Valamint (merész témaváltással) azt olvastam ma, hogy a kormány munkacsoportot alakít, amely a fiatalkorúak alkoholfogyasztásával foglalkozik. A fiatalkorúak alkoholfogyasztásának témájában 2001-ben írtuk alá a stockholmi deklarációt, amelyben kb. azt mondják ki a résztvevő országok, hogy jó, mostantól próbálunk jobban odafigyelni, mennyit isznak ezek a gyerekek. A kapcsolódó WHO miniszteri konferencia 2001 februárjában volt Stockholmban, a WHO-s arcok elkötelezettnek tűnő, meglepően jófej arcok voltak, én pedig megalázóan naiv, és halál komolyan elhittem, hogy ezután az aláíró országokban nagy dolgok fognak történni az ügy érdekében. De aztán jól helyre lettem téve. Igen elszomorító volt.

Az volt az alapötlet, hogy a WHO a fontos embereken kívül kivitt pár "young people"-t is, ha már ők a téma, ott ismerkedtem meg a brit vegetariánus csajjal, aki telebeszélte a fejemet azzal, hogy a vegák személyisége más, mint a húsevőké, és ezért önkísérletképpen utána két évig vega voltam. Különben jó fej volt, egy kínai betű volt a hátára tetoválva, aminek a jelentése "hónalj" volt, de ez nézett ki a legjobban a választékból, ezért ezt varratta magára. Valamint volt egy nagyon jó arc, vagány boszniai szerb lány Martens bakancsban, aki ráadásul mohamedán volt vallására nézve, úgyhogy alaposan lerombolta a mohamedán lányokról alkotott előítéleteimet. Hát, legalább szélesedett a látóköröm.

Főleg tudomány

Tegnap teljesen konkrétan ez történt velem, az előbb meg "neuroimaging and cognitive neuroscience" helyett azt olvastam, hogy "neuroimaging and cognitive nonsense". Előtte meg leveleztem a Szemészlánnyal, aki ősszel gondolt egyet és egy angol szigetre disszidált. Hm.

Igazán nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mit fogok csinálni: 1. elmegyek dolgozni külföldre, aztán vagy hazajövünk, vagy nem, 2. egyszer Sopronba költözünk és az lesz a jó, 3. az a fajta klasszikus megkeseredett rinyáló* lesz belőlem, aki naponta huszonötször elismételi, hogy el kell menni ebből az országból, miközben ki sem teszem a lábam, míg végül bolond öregasszonyként halok meg valami budapesti gerontopszichiátrián és itt írják a sírkövemre nevemet hibátlanul, de akkor eléggé csalódni fogok magamban.

*Bár az előbb találtam a (munkahelyi) szobámban a szekrényben maradék négy kocka pattogó cukros Milkát, az egy kicsit meglassította a megkeseredett rinyálóvá változás folyamatát.

Minden világok legjobbika

Úgy tűnik, mégiscsak - majdnem készre - megírtam, amit kellett, rettenetes rinyálás és szenvedés és pótcselekvés közepette. Magam sem hittem volna. Az összes, azaz 3 kivételével az összes témához kapcsolódó cikk olyan újságban jelent meg, amihez az egyetemi könyvtárnak (ahová PhD-s koromban kaptam távoliasztal-hozzáférést, szóval amikor otthon vagyok, akkor is ott vagyok) nincs fulltext-hozzáférése, az összes közleményt emailben a szerzőktől vagy a friendfeed-es bandától kellett megszereznem (köszönet KT-nak a tippért, amely jelentős mértékben mozdította elő tudományos karrieremet azóta is).

Valamint szerencsétlen Noise-os kiscsajok és hozzátartozóik. Tegnap éjszaka írtam az egyik fejezetet, és közben nézegettem a netet, szerencsére Húgom rögtön felvette a telefont és nem kellett órákig paráznom, hogy ott van-e vagy nincs, de még így is rettenetes volt még olvasni is róla. Persze azért én ebből is csak azt hoztam ki a magam számára nézve tanulságul, hogy nem akarok Budapesten élni.

Most azt a részét nem értem éppen, hogy mi az, hogy "a dupla fizetésért plusz munkát kell vállalniuk"? Tudniillik az orvosok, akik nem fogadnak el hálapénzt, dupla fizetést kapnának, de a dupla fizetésért mentőzniük és háziorvosi ügyeletet vállalniuk kellene. Akkor ugyanott vagyunk, mint most, mert jelenleg az az orvos, aki mellékállásban mentőzik és háziorvosi ügyeletet vállal, többet keres, mint az az orvos, aki nem vállal ilyen mellékállást. Én azért nem mentőzöm és vállalok háziorvosi ügyeletet, mert már csak a pszichiátriához értek és tutira nem tudnák levezetni egy szülést, másrészt iszonyú fárasztó mindkét terület, én azt fiatalabb éveimben sem bírtam volna, ehelyett másmilyen kiváló mellékállásaim vannak. Tulajdonképpen már rég megvalósítottam a fenti modellt, amennyiben nem fogadok el hálapénzt (jó, inkább az fedi a valóságot, hogy nem adnak, de a végeredmény ugyanaz), ezért jobb hónapokban majdnem dupla fizetést kapok, csak ezért a pénzért plusz feladatokat is kell vállalnom, mint magánrendelés, fordítás, előadások, szűrővizsgálatok, mikor mi.

Végtére is meg kell felelnem az alcímnek

Nem is írok ide semmit, mert csak szomorú vagyok, mert nincs pénzem, és küldtek egy csomó pénzt, ami nem is az enyém (ld. alább) és most épp úgy áll a helyzet, hogy azzal a módszerrel fogják visszavonni, hogy havonta sokkal kevesebb fizetést utalnak majd hónapokig, és én azt lélektanilag nem bírom ki. És azt mondják rám a barátnőim, hogy undok vagyok és állandóan beszólok, és hogy ha iszom, akkor kötekszem, pedig nem is igaz, és azt is, hogy ha nincs velem a férjem, akkor kevésbé kötekszem, mert biztos félek, és ezt azok az emberek mondják, akik velem együtt nőttek fel és higgyétek el, hogy 19 éves szingli koromban sokkal durvábban beszóltam és tényleg csak horrorfilmeket néztem meg beteg művészfilmeket és utáltam a kiskutyákat meg a gyerekeket, kivéve a húgomat, mert ő még nálam is keményebben beszól. És azt is mondták rám, hogy nem adnának nekem kölcsön pénzt (nem mintha valaha is kértem volna a barátaimtól pénzt, ahhoz előbb meg kéne ölnötök), mert ha elveszteném az állásomat, akkor nem adnám meg, és nem is igaz, mert nekem világéletemben mindig csak hiteleim voltak és mindegyiket kivétel nélkül példásan törlesztem, és ha tényleg akkora lúzer vagyok, hogy elvesztem a jelenlegi jólfizető állásomat és nem találok egy másikat, ahol hozzámdobnak havi 150 rongyot, akkor tényleg lőjetek agyon. És undorító idő van, és nekem téli depresszióm van és nem bírok felkelni és nem bírok tevékenykedni és hiába szedtem be rá a pár éve divatos omega-3 zsírsavat és az idén divatos nagy dózisú D-vitamint, semmit se használnak ezek, mind kamu, és szabin vagyok, mert dolgoznom kell* és ahhoz szabit kell kivenni és abból is elegem van, hogy pluszmunkákhoz szabit kell kivenni, és minden évben valami hülye szakvizsgára tanulok a szabim alatt, vagy PhD-t írok, vagy egyéb fontos szakmai dolgot művelek, amitől mégse lesz a végén kertes házam macskával, és ha még valaki megkérdezi, hogy na, jól telik a szabid? akkor annak tényleg be fogok szólni, és aztán majd jól megtanulok svédül és disszidálok** és halálra fogom magam keresni és lesz kertes házam és autóm és akkor majd sírhattok utánam.

*És egy olyan témáról kell írnom, amihez nem értek és új és csomót kell utánanéznem.
**Igen, tudom, hogy ott sokkal hidegebb és sötétebb van télen.

I still owe money to the money to the money I owe

1. A fizetésem több mint kétszerese érkezik a számlámra a munkahelyemtől, majdnem pánikrohamot kapok, amikor meglátom. Ez csak valami félreértés lehet.
2. Megkérdezem a Filozófust, hogy iszonyú sok pénzt kaptam, szerinte miért, van-e valami juttatás, jutalom, egyéb, amiről nem tudok. Azt mondja, az egyik plusz munka, amit már pár hónapja elvétve csinálunk, plusz pénzzel is jár, biztos több hónapot utaltak egyben, vagy valami. Mondjuk az tudtommal sokkal kisebb összeg, de hátha igaza van.
4. Rájövök, hogy sokkal jobb így élni, hogy az embernek pozitív előjelű a folyószámlaegyenlege. Mindenesetre nem rohanok azonnal irhabundát venni a pénzből, mert még gyanakszom.
5. Behív a gazdaságis néni, hogy bocs, tévedés történt, véletlenül rengeteg pénzt utaltak a számlámra, ami természetesen nem jár nekem, majd kapok egy csekket, amin legyek szíves visszafizetni.

Öreg vagyok én már ehhez.

Szerinted a gitár az magyar?

(hogy vajon milyen projektekre tudnánk pályázati támogatásokat szerezni)

isolde: - Csináljunk valami igazi magyar integratív pszichoterápiás programot, mondjuk a mozgásterápiás csoportot tarthatná néptáncos, a relaxációt meg sámán, dobbal.
Filozófus: - És akkor pályázzunk ezzel az EU-s knowledge transfer pályázatra, csak nem behozni akarjuk a tudást, hanem kivinni.
isolde: - Jó, de azt nem mondhatod, hogy knowledge transfer.
Filozófus: - Bocs, tudás-átcihelődés.

Keep calm

Régebben nem szoktam ilyen évértékelőket írogatni, de tavaly végigolvastam az előző évemet és megtetszett ez a fajta áttekintés, úgyhogy most is ez lesz, amíg fő a hagyományos január elsejei korhelyleves. Ne legyenek illúzióink, néhány klassz új ismeretséget és koncertélményt leszámítva 2010 a munkahelyemről szól.

2010 január elseje mindjárt azzal kezdődik, hogy bemegyek reggel nyolcra dolgozni felháborítóan napbarnítottan és kipihenten egy doboz mogyorós-csokis süti társaságában, aztán pedig egész éjjel dumálunk Zsuzsa nővérrel a zárt osztály konyhájában. Januárban mindenféle változás van a Helyen, nem vállalom el egy osztály vezetését, úgy, hogy senkitől sem kérek tanácsot a döntéshez, hanem tudom magamtól, hogy én nem azt akarom csinálni, és ez jó érzés. Veszek egy piros kabátot, és elhatározom, hogy leszokom a dohányzásról, megtanulok tűsarkúban járni és beosztani az időmet. Az eredmények: a dohányzásról nem szoktam le, bár drasztikusan csökkentettem (havonta egy doboznál tartok), gyönyörűen járok tűsarkúban, ugyanakkor továbbra is sokkal jobban hozzám illőnek tartom a lapos sarkat, mert abban lehet osonni és kilométereket gyalogolni is. Az időm beosztására pedig számtalan módszert kipróbálok az év során, nem adom fel, mindenféle naptárakat, listákat, táblázatokat, és mindig rájövök, hogy lehetetlen.

Februárban azzal foglalkozom, hogy vajon mennyire változtat meg engem a pszichiátria/pszichoterápia és ezen gondolkodom egész hónapban, meg később is, egész évben, hogy ez én vagyok-e meg ezt akarom-e csinálni, el akarok-e menni máshová, hova máshová. Az egész évet ez az ambivalencia jellemzi, menetrendszerűen két hétig gyűlölöm a munkahelyemet, aztán rájövök, hogy basszus, mégsincs ennél klasszabb és érdekesebb és nekemvalóbb semmi, aztán elfáradok és rájövök, hogy miért nem lettem inkább HR-es / angoltanár / botanikus / jogász, és így tovább, ciklikusan, egész évben. Az egész évet le tudnám írni annyival, hogy januárban itt akarok dolgozni, februárban nem, aztán igen, nem, igen, nem, igen, nem. A pszichiátriás kérdésre meg azt mondja valahavolt kedvenc Főnököm, hogy tanuljak meg esendő maradni, és ez annyira pontosan az a szó, amit kerestem, hogy meg is jegyzem magamnak jól.

Márciusban rájövök, hogy én ilyenkor már rég Sopronba akartam költözni az eredeti terv szerint, aztán itt ragadtam valahogy. Kirándulok Sopronba, meg meglátogatom Londonban húgomat, megnézem a Highgate Cemetery-t meg a HMS Belfastot meg a Freud múzeumot, veszek egy klassz táskát az Oxford streeten. Ja, meg még előtte kapok szakmai díjat is, az klassz, mert abból van pénzem Londonba utazni, meg amúgy is imádom, ha dicsérnek.

Áprilisban van a Szendi-féle vita, amin totál kiakadok, mert ahhoz sem szoktam hozzá, hogy PMS-es tünetekkel küszködve kettő darab 150 feletti IQ-val rendelkező férfival vitatkozzak szimultán (az egyik a férjem), akik tökéletesen ellentétes álláspontot képviselnek, míg én kb. a középutat, de különösen ahhoz nem, hogy a blogom a pszichiátriáról szóljon és nekem itt véleményformálni kelljen meg mittudoménmicsoda. Egy teljes hétig dühöngök utána, közben még a könyvet is megkapom olvasásra, nincs menekvés. Ez a momentum a kezdete annak a vonulatnak, amelynek során a Pszichiátria Valósága betolakszik a blogomba, két magyar kongresszusra megyek el idén és mindkettőn megemlítik az isoldét, az egyiken konkrétan a magyar pszichiátriai társaság leendő elnöke, és utálom és hisztizek, hogy nem lehet az embernek egy átmeneti tere, amire pedig szükség van, nekem legalábbis. Ja, és elkezdek edzeni járni reggel, aminek később az a sorsa, hogy nagyjából júliusig viszonylagos rendszerességgel eljárok (heti 3 körül), szabim alatt is eljárok, csak nem hajnalban, hanem délelőtt, aztán augusztus 23-án visszajövök szabiról és elkezdek dolgozni és ott van vége, nem sportolok egészen decemberig.

Májusban csinálok pszichoterapeuta szakvizsgát, az kaland, még mindig A Cikkemmel szenvedek, annak kapcsán is szakmai krízisbe kerülök, valamint elmegyek inni Lammal, ami klassz és tanulságos és vicces és kiderül, hogy voltunk ugyanazon a James Band koncerten Sopronban mintegy 15 évvel ezelőtt.

Júniusban hét éves a blogom, elfogadják A Cikkemet, abból kihozom, amit lehet, körbeszaladgálok a munkahelyem épületében, minden ajtón bekopogok és újságolom, és veszek magamnak egyből három pár cipőt jutalmul. Aztán végképp megelégelem a szakmám ilyen mértékű valós jelenlétét a blogomban, én megsértődöm azon, hogy nem játszhatok és bujkálhatok és lehetek anonim és írhatok hülyeségekről, úgyhogy tartok szünetet. Szünetet tartani klassz. Júliusban nem is írok blogot, ehelyett csomót dolgozom, meg van a mozgásterápiás hétvége, amin van egy kicsit szomorú élményem, ugyanakkor van itthon a Húgom és beledobja a telefonját a Dunába, hirtelen ötlettől vezérelve begöndöríttetem a hajamat, férjhez adjuk Rékát, ami klassz esküvő, sosem fogy el a rézangyal mézes meggy és hajnali ötig táncolunk Doors-ra mezítláb. Aztán elmegyek szabadságra.

A szabadságom augusztus végéig tart és nem utazom sehova, mert nincs pénzünk és a férjemnek sokkal kevesebb a szabija, de attól még tök jó, olyanokat csinálok, hogy minden nap eljárok edzeni, mindenféle emberekkel talákozom, kirándulok Sopronban, van Sziget Cseh Tamás emlékkoncerttel meg Muse-zal meg PiL-lel, melynek kapcsán öreg punknak neveznek és én ennek örülök, és befejezzük az egyik cikkünket. Konkrétan van az, amikor a futógépen telefonálok Kollégámmal és lihegve magyarázom neki a skizofréniában és autizmusban tapasztalható mentalizációs deficit közötti különbségeket, hazafelé veszek a piacon barackot és befőzöm a baracklekvárt, este meg elmegyek a kocsmába. Én ilyen szeretek lenni. Ja, és körbebiciklizzük a Fertő-tavat.

Szeptemberben nincs semmi, dolgozom, rinyálok, értékválságba kerülök attól, hogy milyen keveset keresek, megsértődöm, hogy nem kapom meg a tervezett mellékállást a munkahelyemen belül (komolyan örökre megsértődöm, és bármikor a jövőben felajánlják, el fogom utasítani), felfedezem a Szabó Ervin könyvtár létezését meg vizsgázom a mozgásterapeuta képzésen. Szeretem azt tanulni, mert az antipszichiátria mellett a másik olyan terület, ami meglepően tágítja a látókörömet és elgondolkodtat és intellektuális kaland, ha szabad ezt a nagyzoló és elcsépelt kifejezést használnom. Közben biochef-et eszem, az is kaland, csak másmilyen.

Októberben véletlenül elmegyek Athénba pszichiátria genetika kongresszusra, az klassz, napozok a strandon és tetszik a kongresszus is, ezt leszámítva meg utálok itt dolgozni és önéletrajzot írok és állásokat nézegetek. Egy mellékállásra felvételizek, ahol pénzt lehet keresni, de még azóta se kezdődött el. A legjobb dolog a hónapban, hogy Sarah Connornak öltözöm Lucia Halloween-partiján. Novemberben már végképp el akarok menni bárhová, interjúzom az írekkel, de nem költözöm végül Írországba, mert nem most van itt az ideje, Kollégánál záróbuli van, és megyünk Londonba, ami ugyan kicsit kaotikus, de a National-koncert mindenképp szuper.

Decemberben meg megint szeretem a munkámat, ez némiképp annak köszönhető, hogy novemberben kihisztiztem magamnak, hogy átmenetileg egy kicsit máshogy szervezhessem a teendőimet és ebben a két hónapban nem teljesen szimultán kellett csinálnom a tudományos munkát meg a betegellátást, hanem csak részben szimultán, és így sokkal jobb volt. Lehetővé tette, hogy rájöjjek, hogy jé, én szeretem a Tudományt, meg jé, én szeretem a betegellátást, és ahogy telnek az évek, azért apránként, de egyre inkább azt a részét csinálhatom benne, amit szeretek és ami érdekel, ettől el is szomorodtam, mert sajnos ismét nem arról van szó, hogy egy olyan helyen dolgozom, amit utálok és itt kéne hagyni, hanem nagy csomó mindent szeretek benne, csomó más meg nehézség, és ezt az ambivanelnciát nem tudom, mikor és hogyan lehet feloldani, ha egyáltalán valaha. Vagy bele kell törődni, nem tudom. Mindenesetre kiválóan teljesítettem a kínai horoszkóp előrejelzéseit, miszerint a Tigris évében a Kígyó körül változnak a dolgok és a Kígyó is változni akar és menni, de álljon ellen a kísértésnek és maradjon a seggén, mert nem most van itt az ideje.

A munkahelyi izéken és szakmai lelkizéseken kívül még az történt idén, hogy klassz emberekkel ismerkedtem meg a blogom révén, orvosokkal és rocksztárokkal egyaránt, és bár idén magamhoz képest rettentően keveset foglalkoztam a barátaimmal, sose értem rá, mert dolgoztam, még a beharangozott szülinapi bulimat se szerveztem meg, mégis egy csomó ember írt vagy felhívott vagy ajándékot vett a szülinapomkor, és az klassz, örültem neki és meglepődtem, hogy az elhanyagolás és a nyafogás ellenére is szeretnek és tudják, mikor van a szülinapom, pedig semelyik közösségi oldalon nem vagyok rajta.

"Day" is a vestigial mode of time measurement based on solar cycles

Szórakoztató geekek és gyönyörű macskák társaságában zártuk az évet egy nyolcadik kerületi panellakásban, és az első három mondat, amit az új évben hallottam, egy-egy borzalmas szóvicc volt.

Bunnies aren't just cute like everybody supposes

Majd holnap visszatekintek az évre, mert ma még dolgoztam (igen, ez egy olyan év volt, amiben viszonylag sokat dolgoztam, de ne csüggedjünk, 2011 a Nyúl éve vagy a Macska éve, és az egyik se dolgos állat, vagy szaporodni fogunk, vagy dorombolni). A pénztárosnő mondjuk már ma is nagy, rózsaszín nyuszifüleket viselt a fején a CBA-ban. Boldog új évet.

Főleg csoportdinamika

Most, hogy a két ünnep között nem kellett eszetlenül sokfelé figyelni a munkahelyemen, hanem átlátható feladatom volt, azt figyeltem meg, hogy itt minden nap van valami Balhé. Persze, mindig van, mielőtt felvételiztem volna erre a munkahelyre, már figyelmeztettek, hogy ide ne jöjjek, mert itt, idézem, "állandó fúrás megy", de a valóságban egyáltalán nem ez a helyzet, nem fúrás megy, esetenként még segítik is egymás karrierjét az emberek, hanem állandóan dinamika van és hiszti és műbalhé. Néha van igazi balhé is vagy krízis, azzal nincs problémám, az gondolom szükségszerű minden közösségben, része az életnek, itt inkább az apró-cseprő hétköznapi problémák felturbózásának képességéről van szó. Érthetetlen okból, mintha nem lenne itt elég a dráma amúgyis. Jelenleg a banda háromnegyede szabin van, mármint a kollégáim, de ez nem akadályoz meg minket a dinamika kibontakoztatásában, valamint az elfojtott feszültség, a mesteri intrika és a sértett szarkazmus drámai csúcspont köré szervezésében. Olyanokra kell gondolni, hogy: a pszichológuscsaj még a múlt héten összeveszett a főnővérrel egy logisztikai félreértésen, valami változásról nem értesültek, de hagyott róla cetlit, de nem hagyott, de betelefonálhatott volna, de kérjen bocsánatot, nem, a másik kérjen bocsánatot, de hogy képzeli, mért mond ilyet, mért csinál ilyet, ő mért csinál, úgyse olvassák el a cetlijeit soha, ésatöbbi. Az ambulancián dolgozó emberek mindannyian szabin vannak, ez többnyire már önmagában elég a kiboruláshoz, de most a helyettesük se tud lemenni, mert más dolga van, ki menjen le helyette, nekem is más dolgom van, mi az, hogy más dolga van, az a dolga, menjen le, ki osztotta be így, x szól y-nak, hogy szóljon z-nek, hogy menjen le, miért nem x saját maga szól z-nek, mit kell üzengetni, várjál, megkérem akkor a-t, de miért nekem kell megkérni, kérje meg b, nem is az én dolgom. Az egyik osztály át akar adni a másiknak hétvégére három beteget, miért nekünk, miért nem nekik, legyen a másik osztály, na jó, jöjjenek, de akkor adjatok melléjük egy nővért is, micsoda, mit képzeltek, szó se lehet róla, tizenöt percen belül három osztály közreműködésével osztályok közötti harc orvosok és nővérek bevonásával, nincs hely, van hely, nincs, de lesz, miért ide, miért nem oda. Részemről néha beszállok, néha röhögök rajtuk, néha próbálok legalább nem szándékosan tovább rontani a helyzeten, néha nem. Hétfőn kitalálom, hogy meg akarok tanulni úgy kacagni, mint a göndör hajú lány az utánozhatatlan dívakacajjal, ezért minden adandó alkalommal gyakorolom, szerintem már egész jól megy, de aztán a nővérek rám szólnak, hogy ez offenzív és sértő és olyan, mintha kifiguráznám, akkor ijedten abbahagyom, mielőtt még elterjed, hogy a rosszakarója vagyok és a háta mögött úgy nevetek, mint ő. Kolléganő autóbalesetet szenved, ami igazán baj, mert szegény, meg mert nem tud bejönni és ki lássa el helyette a feladatait, az összes probléma közül ez az, amit simán azonnal és zökkenőmentesen megoldunk. És nem beszélve arról, hogy a főnővér lecseszi az osztályon dolgozó orvosokat, hogy nem szereztünk a gyógyszercégektől nagyméretű határidőnaplót előjegyzési naptár céljára, kénytelen volt a másik osztály osztályvezetőjétől kérni, mert ilyenek vagyunk, nem figyelünk oda, ezen a ponton naeztmostmár kikérem magamnak, a múlt héten, pedig rengeteg dolgom volt és mégis beengedtem fél percre az orvoslátogatót csupán azért, mert láttam, hogy naptárak vannak nála, és bár nekem nincs szükségem x gyógyszercég logójával ellátott naptárra, nekem Elveim vannak és Moleskine-em, de arra gondoltam, biztos kell egy előjegyzési naptárnak, és kértem tőle egyet és odaadtam a főnővérhelyettesnek, arról én már nem tehetek, ha az hazavitte vagy megette, hát arról ő se, vajon akkor hova tűnhetett. Keresnek telefonon egy másik részlegről, de nem veszem fel kb húsz percig, lenémítottam az értekezlet miatt és úgy maradt, felhívják az asszisztensnőt, hogy nem tudja-e, hol vagyok, nem tudja, ő is próbál hívni, továbbra sem veszem fel, uramisten, az asszisztensnő felhívja a földrajzilag hozzám legközelebbi nővérállomást, hogy nem láttak-e arrafelé, egy fél órája láttak, de azóta nem, az asszisztensnő megkéri a nővért, hogy dörömböljön a szobám ajtaján, mert mi lehet velem, mi történhetett, biztos rosszul lettem!!! Dörömböl, megijedek, úristen, ennyire keresnek, biztos életbevágóan sürgős és fontos, visszahívom a szóban forgó részleget, persze teljesen jelentéktelen apróság. Komolyan, mint Húgom szerint a londoniak, kell a káosz, ha véletlenül nincs, akkor okozunk.
Annyit kellene tennem, hogy minden szereplőt elnevezek valahogy, és most  minden túlzás nélkül, minden egyes itt töltött napról tudnék írni egy Hódos Hajnalka-féle hogyvolt-os VV4-bejegyzést.*

(*Azért azt szeretném leszögezni, hogy a kollégáim és a villalakók között az égegyadta világon semmiféle hasonlóság nincsen hálistennek, a hasonlat csupán arra a fajta működésmódra vonatkozott, amelynek során kisebb nézetkülöbségekből azonnal műbalhét kavarunk.)

Azon gondolkodtam mostanában, hogy van az, amikor az emberek elpanaszolják, hogy mennyire haragszanak a volt / jelenlegi pasijukra / nőjükre, mert megcsalta őket az a szemét/nem vitte le a szemetet / tetszőleges jogos érv, és én ebben annyira rossz vagyok. Tudniillik abban, hogy feltétel nélkül a beszélő pártját fogjam. Magánéletben és pszichoterápiás helyzetben is azonnal megpróbálom megvilágítani a másik oldalt, és az különben tényleg idegesítő, higgyétek el, az ember ilyenkor nem arra vágyik, hogy megvilágítsák neki a másik oldalt, hanem arra, hogy "igen, az a szemét aljas dög, nem érdemel meg téged, gyere, itt egy üveg pálinka meg egy százas zsepi". először azt gondoltam, biztos a sok pszichoterápia ment az agyamra és azért, de most rájöttem, hogy á, nem, régen én még sokkal ilyenebb voltam, kérdezzétek csak meg a szerencsétlen gimis barátnőimet. Mostanában legalább már megpróbálom magam valamennyire visszafogni.

Its atmosphere is 7% cinnamon

Hgy mit ki bírnak hozni az emberek ebből a karácsonyból, ez engem minden évben lenyűgöz. A hiszti.

Kezdve a vásárlással meg a csúnya elüzletiesedéssel, amin lehet sírni és felháborodni és nyiffogni, hogy már nem olyan a karácsony, mint régen, amikor még a jézuska hozta az ajándékot és nem Nekem kellett önkezemmel megvásárolni azt a plázában a saját pénzemből. Mert a vásárlás eleve a gonosz műve, de másoknak vásárolni, nem is magamnak, a saját nehezen megkeresett pénzemből Oszkár bácsinak venni nyakkendőt, amit aztán majd nem is hord, az már végképp több a soknál. Nem beszélve arról, hogy a vásárlás megöli a szeretetet, és úgy lehetetlen egymást szeretni, hogy ha vettünk is egymásnak tárgyakat, mert a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély, és legfőképpen nem vásárol dolgokat. Ahol vásárlás van, ott nincsen szeretet, ez világos. Az egészen biztosan teljesen lerombolja az emberek közötti kötelékeket, ha viszek az anyósnak egy rózsaolajas habfürdőt, amit aztán nem használ, mert olyan szép üvege van, inkább elteszi a szekrénybe a tavalyi mellé.

A másik dolog, ami lerombolja a szeretetet és egyébként szupportív kapcsolatokat romba dönt, az a főzés. Két dolgot lehet tenni, vagy idegbeteg módon gürcöl az ember a konyhában hetekig, mákot darál, libát töm, és Luca napjától kezdve lavórban mosakszunk, mert a kádban élőhal van, ez a hozzáállás nyilvánvalóan tönkreteszi az ünnepet, vagy pedig még időben ráébred, hogy a szeretet nem főz, nem klopfol, nem paníroz, a szeretet nem pucol halat és nem reszel sajtot, a szeretet pizzát rendel. A legjobb persze mégiscsak az, ha ráébredünk, hogy a bejglisütés egy az egyben tönkreteszi az emberek közötti kötelékeket, de duzzogva mégis sütjük, főzzük, pucoljuk, és gyűlölünk mindenkit, aki erre kényszerít minket, esetleg gyűlöljük a főzéssel foglalkozó családtagot, mert nem ül le közénk a kanapéra tévézni, hanem odakint tésztát gyúr, és ha bejön, akkor is lisztes a keze és/vagy idegbeteg, tönkretéve ezzel az ünnepet. A szeretet nem lisztes.

Ha már vásároltunk a szeretteinknek tárgyakat, és sütöttünk vagy nem sütöttünk nekik süteményt, de még mindig úgy érezzük, hogy mégis mindennek dacára úgy valahogy szeretjük őket, akkor még mindig van rá esélyünk, hogy szeretteink az ország különböző részein laknak, ilyenkor a közelebbi rokonokat (mint szülők) esetleg meg kell látogatni, ami egészen biztosan megadja az utolsó csapást az amúgy szeretetteljes kapcsolatra. Részletkérdés, hogy kocsival szerencsétlenkedünk a behavazott utakon a sok, feltehetően részeg idióta között, akik elénkvágnak, ezért tart itt ez az ország, vagy vonattal és busszal és rengeteg csomaggal bumlizunk havasesőben, az utazgatás tönkreteszi a szeretetet, mert a szeretet nem megy IC-vel és nem vezet autót. Különösen utálja, ha vidéki rokonok ebédre és/vagy vacsorára invitálják és rengeteg kaját akarnak belétömni. Nem is gondolnánk, mennyi, amúgy szoros és az idő próbáját kiálló emberi kapcsolatot tett már tönkre az a mondat, hogy "fiam, egyél még egy kis rántott húst".

És akkor azokról az apróságokról már ne is beszéljünk, amik még együtt azért totálba tönkre tudnak vágni egy ilyen szép ünnepet, mint például a karácsonyfa kérdése, élő fákat kivágni ugyanis gyilkosság és elpusztul a Föld, a műanyag karácsonyfa igénytelen, ágakat csak fukar olcsójánosok állítanak, a cserepes fenyő meg a tipikus pesti trendi divatkreténség szimbóluma, úgyhogy teljesen mindegy, melyiket vesszük, nem jöhetünk ki jól, mert a szeretet nem fenyőfagyilkos, de nem műanyag, a szeretet nem fukar, és nem trendi, szóval nincs kiút, mindenképpen gáz. Hasonlóan gáz még a kollégáktól kapott animgifes meg ilyen-olyan emailben küldött üdvözlőlapok tömkelege és bölcs karácsonyi lánclevelek és facebook-on boldogkarácsonyozások, és egyéb butaságok, bezzeg amikor még képeslapokat küldtünk egymásnak, mert a szeretet az nem tucatemailt küld, hanem megveszi a képeslapot és felbélyegzi azt. A szeretet ezenfelül sosem, azaz sosem hallgat karácsonyi zenét, és nyilvánvalóan lehetetlen egymást elviselni úgy, hogy ha minden lehetséges rádióadon és minden boltban is karácsonyi dalok szólnak, mert a karácsonyi dalok az ördög műve, azok gyűlöletet szítanak a szívekben, és mindennemű pozitív odafordulást embertársaink felé azonnal lehetetlenné tesznek.

Különben pedig, ha nem lenne ez a fránya vásárlás, főzés, utazás, család, evés, fenyő, internet és zene, annyira lehetne egymást szeretni. De így?? Meg egyáltalán maga az a tény, hogy vannak itt ezek az emberek, akik a rokonaink, vagy a családunk, vagy a barátaink vagy a kollégáink és egész évben nyugisan lehet őket kurva idegesítőnek tartani, erre van két nap, amikor meg kell próbálni legalább nem felrúgni őket, hanem úgy valamennyire eltűrni, ezt a stresszt ezt ki bírja ki, komolyan? És legfőképpen mennyire visszataszító, álságos dolog, ha megpróbálunk türelmesek lenni a politizáló nagybácsinkkal meg az ezoterikus hisztérika nagynénénkkel, és megpróbáljuk őket meghallgatni és pár óráig elviselni? A szeretet nem türelmes, a szeretet nem hallgat idegesítő rokonokat tojáslikőr mellett. Hová vezetne az.

Főleg diós

Na, akkor most már eszek egy kis bejglit.

Főleg rossz prognózis

Bár az évszámot elnézve nagyon régi, de én most találtam ezt a bejegyzést és nevetek rajta, és a nem nagyon sértődékeny pszichiáter olvasók is fognak (ha vannak itt ilyenek). A szerző saját bevallása szerint az autizmus spektrumba tartozik, és több, humoros diagnosztikus kategóriában írja le az úgynevezett normális embereket blogján, Diagnostic and Statistical Manual of Normal Disorders cím alatt. Az egyik diagnosztikai kategória a pszichiáterek, amely tünetcsoport közös jellemzőit a DSM IV. nyelvezetével, kiváló pszichopatológiai éleslátással írja le a szerző. Ilyenek vannak benne, hogy
"As a result, obsessive or compulsive 'help' behavior may be present"
"The name 'psychiatry disorder' has been questioned in recent years, as it has been noted that an identical disorder exists in some clinical psychologist, social workers, and non-psychiatric medical professionals"
"There is usually a prodrome of eight or more years before full fedge psychiatry is manifest."
"Psychiatry is a very dangerous disorder, and often resistant to reason. Further, the prognosis is quite poor, with the disorder usually lasting for decades, and recovery very rarely complete - often, the best recovery that can be hoped for is a remission into the retired state."

669.60 Retired Psychiatry

1. A previous episode of psychiatry disorder, of any type, meeting full criteria
2. Continues to hold many of the psychiatric views, possibly in a milder form
3. No longer meet criteria B. for psychiatry disorder

Sometimes a psychiatrist will cease to be a threat to others, while maintaining some of the characteristic though patterns of psychiatry. These are referred to as retired psychiatrists.

Főleg tárgyak, valamint macska

Kaptam karácsonyi ajándékos mémet is, köszönöm. Először nem volt kedvem hozzá, mert ez már túl sok mém nekem, a múltkor a kreatívos, most meg ez, de aztán több, a való életben a valóságban ismert valódi barátom szólt, hogy írjam már meg a blogomban, mit szeretnék karácsonyra. Hát így. És továbbadom  Mollynak,  Annalightnak*, Kisfeketemadárnak, Morcznak, Doktrínának, Zenóbiának, Kalibnak. Nemkötelező jelleggel. Karácsonyi ajándéklistát kell írni, továbbadni hét bloggernek, értesíteni őket róla, nagy vonalakban ezek a szabályok.

(*Jaj, de közben rájöttem, hogy ő már megkapta korábban, akkor, nem tudom. Mondom, hogy nem való nekem az ilyesmi.)

Változó, vannak évek, amikor tárgyakat szeretnék, de az elmúlt két évben például semmilyen tárgyra nem vágytam. Idén meg igen. Szeretnék egy jó sapkát, fehér kötöttet, de eddig még egyik sem tetszett a boltokban, mind ronda vagy nem áll jól, és egy fekete kapucnis pufikabátot, mert olyanom még sose volt és hátha azok melegebbek a szövetkabátnál. Egy jó farmert, de olyat, hogy rám jöjjön és jó seggem legyen benne, de ne kelljen behúzni a hasamat a begombolásához, és ne legyen szűk szárú, de be lehessen tűrni csizmába (ha egy farmeren belül nem oldhatóak meg a fenti tulajdonságok, akkor két farmert). Persze, leginkább egy kapucnis irhakabátot szeretnék, olyat, amilyen a 70-es évek Ez a divat-évkönyveiben volt, igazi állatbőrből. Ígérem, nem hordok sok állatot, nem is eszem sok állatot, és nem kell anyjukból kiműtött kismacskaembriók bőre-szőre, elég a sima tehén is (vagy amiből van az irhabunda). Régóta szeretnék kasmír pulóvert is, olyat, ami fekete vagy sötétbarna, hosszú ujjú, és nagy, kör alakú kivágása van. És szerettem volna egy olyan hosszú ujjú csipke felsőt is, mint amilyenben az egyik kolléganőm kb. egész ősszel járt, csak barnában, de közben meg nem akarom az ő stílusát másolni, úgyhogy ezzel kapcsolatban van bennem némi ellentmondás. És bizsu fülbevalókat, mert a régieket már unom, karkötőből most van egy csomó, de az mindig jól jön, a karkötőket szeretem. A nyakláncokat mostanában valahogy nem annyira szeretem és hónapok óta egyszer vagy kétszer volt csak rajtam nyaklánc. Meg türkizkék sálat és türkizkék kötött kesztyűt, de olyat aminek az ujja vége szabad, hogy tudjak benne fogni, sőt, egyszer élünk, akkor legyen egy egész garnitúra, sapka-sál-kesztyű. És kötött lábszármelegítőt, vagy olyan hosszú zoknit, ami kilóg a csizma felett. Vagy csak legyen nyár. Szeretnék mindenféle kötött kardigánt is, vékonyakat is, meg olyat, ami vastag, puha, és úgy néz ki, mintha kézzel lenne kötve, de közben nem, és mostanában az aranyszínű ruhaneműk is tetszenek, például az olyan drapp kötöttfelső, amiben van aranyszál.

Kellene természetesen egy Kindle, csakhogy nekem a 9 colos kell, mert a normál méretű nekem túl kicsi és túl gyorsan olvasok és fél másodperc alatt elolvasom, ami a kijelzőjére fér és állandóan lapozni kell. Nem, iPad nem kell, túl fényes. Szeretnék egy profi hajvasalót, mert az enyém olcsó, interspáros, nem kíméli a hajszálakat és kicsi is, és szeretnék hajegyenesítő krémet meg hajegyenesítő hajfényspray-t, valamint göndörítő habot, mert úgy akarom hordani a hajamat, hogy néha göndöt, néha egyenes. És most láttam a Media Marktban klassz tejhabosító kancsót, úgy néz ki, mint egy vízforraló, bele kell önteni a tejet, megmelegíti és meghabosítja, úgy volt, hogy kávét kóstoltattak kávégép-bemutató keretében, és csak úgy volt hajlandó kávét adni nekem a csaj, ha előtte végighallgattam mind a kávégép, mind a most akcióban mellé kapható tejhabosító kancsó tulajdonságait. Láttam ionizáló hajkefét is, ami ceruzaelemmel megy és ionfelhőt bocsát ki (ez szabad szemmel nem látható), és ezért lezárja a hajvégeket és nem fog a hajad fésülködést követően szálldosni, itt előtört belőlem a konzervatizmus/a környezettudatosság, és arra gondoltam, meg tudok én fésülködni manuálisan is az elektromos áram segítsége nélkül, anyám is, nagyanyám is meg tudott, valamint Bolygónk szűkös energiakészleteit nem feltétlenül szeretném hajkefe által kibocsátott ionfelhőkre pazarolni, akármilyen keveset fogyaszt. Szóval azt nem kérek, ez csak mellékszál volt.

Ezenkívül még azt szeretném, ha lenne időm sportolni és masszázsra meg szaunázni járni, esetleg ha ezt is le akarjuk fordítani a tárgyak nyelvére, akkor szeretnék fitnessbérletet és masszázsbeutalót és szaunajegyet, jó, legyen wellnesshétvége, és mindenképpen fontos lenne, hogy legyen pénzem minden évben elutazni egy hónapra Thaiföldre a férjemmel. Vagy egy fényterápiás készüléket. És egy nagy házat, ahova meghívhatom a barátaimat vacsorázni, és egy autót, és egy telket vagy nyaralót Brennbergbányán. És egy macskát. Esetleg két macskát. Meg finom csokikat, meg finom alkoholokat, rézangyal mézes meggypálinkát, lindt csokigolyókat, esetleg finom alkoholokkal töltött csokikat, meg pattogócukros csokikat, meg finom sajtokat és medvecukrot és szusit és gyömbértea-granulátumot.

De igazából nehogy vegyen nekem valaki egy élő macskát a panelba.

We save the world so you don't have to

Megasztár, Liptai Klaudia hirtelen komolyra fordítja a szót.
(drámai hang, a nézőkre szegezett tekintet) - Nemrégiben vörösiszap öntötte el Kolontár és Devecser településeket. A katasztrófa következtében emberek százai vesztették el lakhelyüket és váltak otthontalanná. Ugyanígy állatok is otthontalanná váltak. Ezért a Megasztár csapata (várom, hogy minden telefonhívásból két forint a kolontáriaknak megy vagy valami) örökbefogatott egy kiskutyát!

Wow. Remélem, azért valami kisebbet, amit nem kerül túl sokba etetni.

Főleg hóbortos

Két visszajelzést kaptam a héten a hajviseletemre, az egyiket egy pszichotikus lánytól, aki azt mondta, hogy gyönyörű, a másikat pedig egy egészséges kontroll személytől, aki szerint hóbortos fiatal nőnek nézek ki. Klassz. Szeretek hóbortos fiatal nőnek kinézni. A másik, nagyon régi hobbim meg az, hogy szeretem, amikor az életben olyan jelenetekben szerepelek, ami lehetne akár egy film is. Legjobb, ha aláfestő zene is van hozzá, például december, hétfő este egy 12 órás munkanapot követően még bemegyek a kis thai helyre vacsit venni elvitelre, kint sötét van és szitáló havaseső, a konyhában két thai és egy magyar külsejű csaj egymás között nevetgélve nagy wok-okban készíti a fried rice-omat, addig üldögélek egyedül egy asztalkánál piros kabátban, hóbortos hajjal, többek szerint ijesztő szemüvegben, olvasom a Descartes tévedése c. könyvet és Quimby szól.

Meg még az volt, hogy letelt a háromhónapos ruhavásárlás-absztinencia időszaka, ami után nem is rohantam december 1-én azonnal ruhákat venni (mivel egyáltalán nem volt már pénzem fizetésig), ellenben hétvégén bementem az Orsay-ba, és döbbenten fedeztem fel, hogy minden ruha tetszik, és utána bementem a Mango-ba, és - ó, jaj! - ott is minden ruha tetszik, és nem sok választott el attól, hogy kiéhezetten vásároljak magamnak hat nadrágot, három szoknyát, kilenc felsőt, két sálat és egy piros lakk kistáskát, úgyhogy inkább kijöttem. Azt hittem eddig, hogy csak a koplalós fogyókúrák jellemzője a jojó-effektus, de ezek szerint esetemben a ruhákkal kapcsolatban is fellép. Rettenet.

A horoszkópom meg azt írja erre a hétre, hogy "olyan zűrzavar van a munkahelyén, amiben nemcsak dolgozni nehéz, de az egymás közötti torzsalkodás még azt a kis pozitív energiát, optimizmust is felemészti, ami egy Nyilasban eredendően megvan." Oh, please. Azért ne becsüljünk alá.

Dónde está la biblioteca

Úgy veszem észre, nem vagyok kifejezetten bloggerkedős időszakban (ez olyankor szokott lenni, amikor szeretem a munkámat meg amikor utálom, most épp az előbbi), de legalább Lucia írt arról, amikor voltunk a kocsmában.