Ami az életet illeti, azzal meg úgy vagyok, hogy majdnem minden munkámban nyári szünet van, amiben nincs, ott sem jeleskedem, mert hirtelen a gyeses anyukává változtam, azaz kisgyermekekkel vagyok és háztartást vezetek próbálok vezetni 0-24-ben. Nagymamák vidéken elfoglaltak, a férjem meg el volt havazva a munkáival fő- és mellékállásaiban, hétvégén ügyelt, majd munkaügyben külföldre utazott, oviban nyári szünet, a Fiút meg eleve sem sikerült beszoktatnom a bölcsibe, mert ugyan pszichésen remekjól vette, de két hét után hat hétig beteg volt, asztmatikus bronchitistől atípusos tüdőgyulladásig mindenfélében, plusz nátha.
Úgyhogy azzal telnek a napjaim, hogy játszótérre járok, meg próbálok három részletben elmosogatni, miközben kisgyerekek húzgálnak, vagy kiabálnak, hogy Anya! Anya! Éhes vagyok, szomjas vagyok, a Fiú elvette ezt, a Lány nem engedi azt! Visítás. Mindehhez persze fullon megy a cukiságfegyver, imádnivalóak, okosak, viccesek és szépek. A Fiú megtanult beszélni hirtelen (jó, mondjuk a Kazinczy szépkiejtés versenyre még nem nevezném be), a Lánynak meg vicces és okos szövegei vannak. Jó velük lenni, csak sok, meg frusztrál, hogy meg kell küzdenem azért, hogy reggel felöltözzenek, hogy reggelizzenek, hogy elmosogathassak, hogy fogat moshassak, hogy főzhessek, hogy pelenkát cserélhessek, ésatöbbi. Mintha annyira szeretnék mosogatni meg pelenkázni. Vigasztalásul kiváló sütiket sütök, most épp a mascarponés-áfonyás vonal meg a pavlova volt szezonban, de abba kellene hagynom, mert kezdtem hízni. Vááá! Mondjuk nem csoda, ezekhez a könnyű, nyári, gyümölcsös édességreceptekhez literszám fogy a habtejszín és kilószám a vaj a hűtőből.
Egy ponton elhívtam hozzánk Kollégámat és cuki családját (3 kisfiú), akiknek elpanaszoltam egy mondatban, hogy "két hete szinte egyedül vagyok a kölykökre", mire tök komolyan azt mondták, hogy "hű, az kemény". Mármint nem a kisfiúk mondták, hanem Kollégám felesége. Na, pont ennyi kellett nekem, eddig azt hittem, hogy mit rinyálok itt, amikor csodás életem van, cuki, egészséges gyermekek, robotporszívó, nincs háború és a pelenkát se kézzel mosom, de egy félmondatos érzelmi legitimizálás elég volt, hogy kitaláljam, hogy nekem mostazonnal el kell mennem egyedül sétálni a soproni erdőbe gyesneurózis + természetmegvonás szindrómából kifolyólag.
Úgyhogy egy nappal azelőtt, hogy a férjem elutazott, rábíztam a gyerekeket, reggel elvonatoztam Sopronba, gyalogoltam kb. 20 km-t az erdőben, megkávéztam a Kultúrpresszóban, majd fürdetésre hazaértem. Volt két őzike, meg megszámlálhatatlan ciklámen meg pillangó, meg szeder, a Kultúrpresszóban pedig zöldborsóleveleket tesznek a sajtosszendvicsbe. Minden szombaton ezt kéne csinálnom, most nem azért.
Ui. aztán másnap észrevettem magamon egy kullancsot, úgy, hogy rajtam volt az ultrahangos kullancsriasztó, magas szárú bakancsban voltam, és át is néztem magam este, de ez olyan picike volt, hogy nem vettem észre. Szóval izguljunk, hogy túléljem, és ti ne lógjátok el a kullancsencephalitis emlékeztető oltásokat.