Házak közt rések, azon kilépnek

2014.08.09. 19:53 - címkék: Címkék: utazás nyafogás - 18 komment

Egy hónapos turnénk végére értünk, egyrészt szuper volt ennyit nyaralni, másrészt meg már rettenetesen untam, hogy egy bőröndből öltözködöm, amely bőrönd tartalmának 70 százalékát a Lány ruhái teszik ki, szóval ugyanazt a két rövidgatyát és öt pólót hordom egy hónapja (néha kimostam őket, nyugi). 

Ebből két hétig Sopronban voltunk a szüleimnél, arról már írtam, volt benne erdőjárás meg esküvő, aztán két hétig ismerősök házában Pesthidegkúton, amelyet megszakítottunk egy hétvégényi Balatonnal. 

Szóval végre kipróbálhattuk, milyen a külvárosban, kertes házban élni, hát rettentő ambivalens. Mert bár csomót esett az eső, de még így is mindennél jobb egy kert, hogy nem kell felcihelődni és kimenni a betondzsungel közepén szögesdróttal elkerített és ostoba arcokkal teli homokozóba fetrengeni, hanem fű van meg virág. Többnyire buborékfújással ütöttük el az időt. További előny a nagy belső tér, ehhez persze elég lenne nagy lakásba költözni, mindenesetre a Lány rengeteget fejlődött járás és szaladgálás terén, valamint megtanult lépcsőn egyedül fel- és lefele menni (lefele azért elég para, mindig egy lépcsőfokkal alatta ültem, hogy elkaphassam). Ráadásul az a környék is szép, tó kacsákkal, normális játszótér, ilyesmi. A hátrány, hogy naponta két és fél órával kevesebbet találkozom a férjemmel és ő a Lánnyal. Mivel most a munkahelyétől öt percre lakunk, ott meg egy óra húsz percre laktunk, és ezen nem segít az autó sem, mivel pont reggel és délután közlekedik arra mindenki más is - gondolom, valamivel kevesebb, de azért számottevő idő így is. Napi két és fél óra az havonta két nap, vagyis mínusz havi két nap férj/apa. Cserébe kert. És tudom, hogy sokaknak az ingázás a normál életvitel normál velejárója, és most, gyönyörű időben a 61-es villamossal utazgatni még csak lehangoló sem volt, hanem direkt kellemes. De ugyanez télen, hóban, latyakban, meg amikor már mindkét szülő dolgozik, minden egyes nap? Reggel fél hatkor kelni, fél hétre beadni a gyereket az oviba, hogy nyolcra beérjek? És amikor gimis lesz, akkor meg utálni fog, amiért sokkal kevesebbet tud eljárni a haverjaival meg bulizni, mint a nem-bejárósok. Vagy tévedek? Ez nem így van? Sose voltam bejárós életvitelszerűen, de mindig sajnáltam őket, a középiskola és az egyetem alatt is. Cserébe viszont kert, erdőszél, házikó. Hajaj. 

És még egy dolog, ami eddig nem aggasztott, de most eszembe jutott: egy ilyen nagy házat én tuti nem tudnék rendben és tisztán tartani, pedig csak egy gyerekem van. Nagyanyáink meg ötöt felneveltek plusz még a ház meg a kert meg az állatok, dehát most mit csináljunk, elkényeztetett városi úriasszony vagyok, és megijedtem, hogy megenné az életemet egy nagy ház és a rabszolgájává válnék. Pedig nagyon szeretem a tisztaságot meg a frissen vasalt ágyneműt, csak hát rémesen lusta vagyok, sajnálom. Az ilyesmire születni kell. 

A külvilágtól elzárva nem éreztem magam, a kisgyerekes barátnőim pont olyan frekvenciával látogattak, mint egyébként, és a kisgyerekek remekül érezték magukat a nagy térben meg a kertben. Hát szóval nem lettem okosabb. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása