A szokásos, meg ruhák

2013.06.15. 16:18 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 26 komment

Na, mostanra ment el teljesen a józan eszem, és aggódom minden percben, jaj, miért sír, jaj, hasmenése van, jaj, kiszárad, jaj, fura arcot vág, jaj, tüsszög, jaj, beteg lesz. Jaaaj, szörnyű. Ugye a második gyereknél már normálisabb leszek? Remélem. Amúgy itt a nyugágyában pihen jelenleg, már vagy öt perce, iszonyú aranyos. 

De ha már úgyis átmentünk babablogba, mondjátok el, mit adnátok a hét hetes babára ilyen időben: 
- ha babakocsiban sétál
- ha kendőben sétál
- ha kendőben sétál, de bemegy a légkondicionált boltba is
- éjszakára, ha egy könnyű pléddel van betakarva. 

Jó, mondjuk nem megyünk ki délben, de még délután is elég nagy meleg van. Egy rejtély számomra ez a babaöltöztetés, ráadásul a barátnőm szerint túlöltöztetem, az anyósom szerint meg alul, ó, jaj, ó, jaj. Túlhevül, melegkiütése lesz, megfázik, tüdőgyulladást kap, vízbe fullad, elgázolják, erőszakot követnek el rajta, szájába nyomják az első marihuánás cigarettát. De nehogy azt írjátok, hogy ami rajtam van plusz egy réteg, mert rajtam húsz foktól negyven fokig pántos trikó van, nem hiszem, hogy a babára húsz foktól negyven fokig pántos trikó plusz egy réteget kell adni.

He was no dragon

2013.06.15. 10:03 - címkék: Címkék: könyv nyafogás - 12 komment

"Trónok harca egy storyline-katasztrófa. A sok-sok ezer oldalon át formálódó cselekmény egész egyszerűen nincs kitalálva, az író nem gondolkodott előre, éppenséggel az érdemi munkát spórolta ki az alkotói folyamatból. Az olvasó dezorientációja annak a következménye, hogy maga George R. R. Martin sem tudja, merre van az előre, ezért a közönség érdeklődését a tudatos cselekményépítés helyett másféle dramaturgiai eszközökkel igyekszik életben tartani."

Ugye? Ugye? Ugye? Én ezt már milyen régóta mondogatom. Kellett volna legalább valami vázlatot írni, mielőtt nekilát a sorozatnak. Persze, én ne dumáljak, csak az első kötetet olvastam 2005-ben, mert fiatal voltam és tapasztalatlan és már azon teljesen kiborultam, hogy három kötetesre tervezi a szerző. Végül azért nem olvastam el a másodikat sem, mert belelapoztam és láttam, hogy az elbeszélő szereplők és történetszálak száma nő, ahelyett, hogy csökkenne, és ez számomra gyanakvásra adott okot, igen helyesen. 

További kalandok

2013.06.14. 14:36 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 11 komment

Hű, most ment haza az anyósom. Hát én mondjuk nem vagyok egy különösebb házitündér, egyedül főzni meg befőzni szeretek és tudok, jó, meg mosni, a takarítás viszont egyáltalán nem érdekel és mint ilyen, nem is vagyok benne jó. Úgyhogy nem lep meg, ha valaki ügyesebben vagy szebben takarít nálam. Ugyanakkor anyósom személyében egy világbajnok profival találkoztam, aki egy szovjet vallatótiszt kíméletlen alaposságával és Erőss Zsolt fanatizmusával* vágott neki a konyhámnak. Az egy dolog, hogy este fél kilenckor még takarított, bár már hatszor rászóltam egyre kevésbé kedvesen, hogy hagyja már abba, mert vacsora, babafektetés, az esti hurcolgatás közben pedig a konyhában szeretek vele sétálni, mire azt mondta, ő maximalista, és még nincs kész az a rész. Olyan tisztítószerkombinációkat és törlőrongy-típusokat ismer, amiről még sosem hallottam, de ez mind semmi, másnap megpucolta az ablakokat a reggeli kávéja előtt. Szóval ezen a szinten már eszembe sem jutott magamat hozzá mérni, nagyjából olyan érzés, hogy persze, én is tudok bukfencezni, ha nagyon muszáj, csak nem szeretek, és akkor beállít a lakásomba a Cirque Du Soleil és bemutatnak pár könnyedebb figurát a csilláron. Oké. Úgyhogy nem nagyon neteztem, egyrészt, mert nagyon sírós volt napközben a Lány, nem nagyon lehetett letenni (most is kendőben van, csak így meg melegünk van), másrészt meg mert hogy néz az ki, hogy én itt elblogolgatok, amíg ő a tűzhely mögött súrol. 

Sajnos emellett aggodalmaskodott is, amit én igen nehezen bírok, főleg azért, mert én egyedül is halálra tudom aggodalmaskodni magamat, de komolyan, nekem mindig minden lehetséges katasztrófa eszembe jut, csak már 35 év alatt megtanultam, hogy ezeken ne rugózzak, hanem félretegyem őket. A Lány esetében ez nem könnyű, mert mindig aggódom, hogy jaj, nincs-e valami baja, de próbálom józan ésszel legyőzni az aggodalmat, és emlékezetembe idézni, hogy hiszen jól fejlődik, jó, sokat sír, de eszik, alszik, tegnapelőtt volt a gyerekorvosnál, aki szerint nincs semmi baja, és tegnap volt itt Rotigotin is, aki szintén nem látott rajta kórjelzőt, szóval valószínűleg jól van. Azon is aggódom, hogy én vajon mit csinálok rosszul, de ezt is próbálom józan keretek között tartani. Ezért aztán nehezen viselem, amikor valaki még pluszban kitalál olyan aggódnivalókat, amin én már vagy túltettem magam, vagy basszus, eddig nem is jutott eszembe. Ebben nagymamám a világbajnok**, aki eddig 1 db fotón látta a Lányt, amin az az egyik kezét a mellkasára teszi, mire kitalálta, hogy nem használja azt a kezét, esetleg azt az oldalát, úgyhogy ezután egy hétig nézegettem, hogy basszus, mintha tényleg kevesebbet mozgatná azt az oldalát, vagy nem? Vagy mégis? Vagy mégsem? Mígnem a gyerekorvos elnéző mosollyal biztosított róla, hogy semmiféle oldalkülönbséget nem észlel. 

Anyósom meg hát szintén aggódós, hogy jaj, megint kakilt, biztos hasmenése van, jaj, nem kakilt, jaj, biztos éhes, jaj, mitől fáj a hasa, jaj, vigyázz, beüti a kis kezét a mérlegbe, jaj, vigyázz, lehorzsolja a kis lábát a pihenőszék huzata, jaj, adjak rá még valamit, megfázik (28 fok, napozó+kiszokni, és még abban is melege volt), jaj, pattanás van rajta***, jaj, csuklik****, jaj, még mindig csuklik. Szóval igen hasznos volt, kiváló projekciós felület, mert este, amikor a Lány csak nem akarta abbahagyni a cirkuszt (hajszárító csak átmeneti megoldásnak bizonyult), akkor nem a babára haragudtam, hanem az anyósomra. Mondtam neki, hogy légyszi ne csinálja, de azt mondta, ő sajnos ilyen aggódós, nem tud mit csinálni, és nagyon nem akartam vele összeveszni, mert hát amúgy meg tök rendes, engem is nagyon szeret és a babát is. Reméljük, ha majd a Lánynak gyereke lesz, eszembe fog jutni mindez és nem fogom ugyanezt művelni (mert amúgy, mondom, megvan rá a képességem). 

On the plus side, nagyon finomakat főzött, és ha pont akkor sírt a Lány, amikor én ettem, akkor babusgatta, és hozott pénzt is, részben olyan rokonoktól, akikkel egyszer találkoztam nagyjából, úgyhogy vettünk a Lánynak nyugágyat (pihenőszék a szakterminus). Már egy kis időt el tud benne tölteni, és ha majd nagyobb lesz és még többet tud, akkor végre főzhetek meg mindenfélét csinálhatok, amíg ő benne van és nézeget*****. Elképesztő egyébként, mennyien várták és szeretik a Lányt, rengeteg mindent kapott a barátainktól, rokonoktól, blogolvasóktól, de komolyan, már bankszámlája is van, nyugodtan hátradőlhet a nyugágyában kissé pszichedelikus játékai****** körében és számolgathatja a pénzét és kétóránként átöltözhet. 

*Too soon?

**Egyszer felhívott a terhességem alatt és ezt mondta: 
isolde: - Halló. 
Nagymama (síri hangon, mert biztos, hogy nagy baj van): - Szervusz, kicsikém, nincs semmi bajod, nem kaptad el azt az influenzát, nem kaptad el azt a hasmenős vírust, nem csúsztál el a jégen, nem botlottál meg a lépcsőn, nem löktek meg az utcán, nem nyomtak neki valaminek a villamoson? 

***Az normális, az anyai hormonok miatt van. 

****Normális. 

*****Fejlődésneurológusok szerint a pihenőszék ADHD-t okoz, mert túl sok inger éri a babát túl fiatalon, de én nem hiszek a normalitásban. 

******Barátaink és családtagjaink kreatív, különleges emberek. 

Mindenféle kalandok

2013.06.11. 23:09 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 30 komment

Szóval ez azért komolyan nonszensz, hogy az egész életemet egy macska méretű lény uralja, és ő dönti el, mikor alszom, mikor eszem, mikor zuhanyozom, mikor szoptatom őt és egyáltalán, minden egyes tevékenységemet. Durva. 

Mert a férjem szombaton elutazott tíz napra*, az anyukám meg nem tudott hétfőn feljönni az árvíz miatt (vagyis csak öt átszállással tudott volna Sopronból elvergődni idáig, arról meg lebeszéltem), az anyósom jött volna ma, de ő is inkább holnap jön, mert akkor könnyebben feljut, úgyhogy egyedül vagyok a babával. Nem totál egyedül, mert 2-3 naponta azért jön egyik vagy másik barátnőm és akkor segít is babát nyugtatni meg ilyenek. 

Hétfő reggel meg el kellett mennünk a Fül-Orr-Gége Klinikára hallásvizsgálatra, ami a város másik végén van, árvíz, senki ne üljön autóba, úgyhogy gondolkodtam, hogy ne menjek-e BKV-val és hordozókendővel, de aztán mégis a taxi mellett döntöttem, szerencsére, mert pont akkor gázolás miatt nem járt a 3-as metró, én pedig nem vagyok arra a borzalomra lelkileg felkészülve, hogy babával pótlóbuszra szálljak. Oda is értünk százezer óra alatt, a Lány csak kicsit sírt a taxiban és visszafelé is csak az utolsó öt percben üvöltött torkaszakadtából, amit azonnal abbahagyott, amint kivettem az autósülésből. Különben jól hall. Azért kellett elvinni, mert a születésekor az egyik fülére nem hallott, ez legtöbbször azért van, mert még magzatvíz van benne, és akkor meg kell ismételni később.

Meg az esti sírás is egyedül az enyém, eddig első este valamennyit sírdogált, de hurcolgatással el lehetett altatni, második este nulla sírással egyedül elaludt a saját ágyában, tegnap pedig semmi nem használt, de semmi, ráadásul a szomszéd meglepően hangosan tévézett, és ugye az ember nem kopoghat át ilyenkor megfelelő erkölcsi fölénnyel, hogy kérem, halkítsa le a tévét, zavar a torkaszakadtából üvöltő csecsemőm megnyugtatásában. Az alatta lakó, aki hangosan kurvaanyázni szokott, az is vagy három óra hosszat kurvaanyázott valakivel, gondolom, az élettársa. Biztos veri is, olyan típusnak hangzik, de női hangot vagy verekedést sose hallok. De ahhoz sem volt indíttatásom, hogy karomon újszülött csecsemőmmel becsengessek és megkérjem, hogy jó estét, kérem, erőszakmentesen és főleg halkan kommunikáljanak ezentúl. A Lány meg meg volt őrülve, ha felvettem, tejszagot érzett és cuppogott meg keresgélt, de szopni nem akart, éhes nem volt, ágyába letevés, hurcolgatás, éneklés, ringatás, cumi semmi, végül felvettem a férjem pólóját és Renáta néni tanácsát követve kendőben lementem vele sétálni az utcára, ahol egy perc alatt elaludt és hajnalig aludt egyfolytában (két perc múlva feljöttem és betettem az ágyába, nyugi, nem sétáltam vele hajnali ötig). Nagyon mérges voltam rá tegnap, biztos azért is volt nehéz megnyugtatni, mert egy ponton túl már én sem voltam nyugodt, pedig általában sikerül annak maradnom. Van az, amikor már annyira fáradt, hogy attól nyűgös és nem tud elaludni, hát ez volt szerintem. Ma meg szintén elég sokáig szenvedett, de most alszik. Azért régebben (múlt héten) este 8- fél 9-kor már aludt, most meg inkább 10-fél 11, nem túl jó tendencia, meg ez az egész cirkusz is minek. 

Úgy különben jó itthon lenni napközben kettesben a babával, mert cuki, és fel lehet kelteni a figyelmét, és lehet neki beszélni, meg lehet rajta röhögni. Van az, amikor morfondírozva néz maga elé és tördeli a kezét, ezt csinálta a hallásvizsgálatkor is, mire az asszisztensnő megjegyezte, hogy lám, hogy tördeli a kezét, majd a babához fordult és teljesen komoly arccal, együttérzően megkérdezte tőle, hogy "gondjaid vannak?". Vicces volt.  

Holnap meg jön anyóspajtás 2,5 napra, hát meglátjuk, milyen lesz, sajnos még nem ismeri a Lányt, mert csak egyszer látta, de például házimunkában segít, nem mintha különösebben végeznék házimunkát. A férjem meg anyukám takarított eddig, kaját rendelek innen, mondjuk már rettenetesen unom, de praktikus és nem drága, vagy eszem szendvicset meg salátát, amit megcsinálok előre, amikor a baba épp alszik. Mosni meg teregetni pár perc, a Lány cuccait viszont ki szoktam vasalni, de lehet, hogy lassan leszokom majd arról, megoszlanak a vélemények a dolog szükségességét illetően. Mármint, hogy fertőtlenítés céljából ki kell-e vasalni a baba ruháit, illetve ha igen, hány hónapos korig. De amúgy most ráébredtem, mi a válasz arra a kérdésre, hogy mi helyett, minek a rovására írok blogot, hát jelenleg nem kérdés, hogy a házimunka rovására. Bár ebben a pillanatban az alvás rovására, ami őrültség, abba is hagyom. 

*Felmerülhet a kérdés, hogy miért engedtem el, ugyanis simán itthon maradt volna, ha kérem, még én beszéltem rá, hogy menjen nyugodtan, hát azért, mert nekem mindennél fontosabb az imidzsem, és én nem az vagyok, aki nem engedi el a férjét, hanem jó fej vagyok, talpraesett és önálló, és ezt a brendet kívánom építeni továbbra is. 

Keep calm and blog on

2013.06.10. 19:25 - címkék: Címkék: nyafogás - 2 komment

Ó, és tíz éves a blogom, június 5-én, el is feledkeztem róla itt a nagy izgalomban. Kár, hogy már nem a freeblogon ünneplem. 

Tíz éve írom ezt. Úristen, mennyi minden történt azóta. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása