Hű, most ment haza az anyósom. Hát én mondjuk nem vagyok egy különösebb házitündér, egyedül főzni meg befőzni szeretek és tudok, jó, meg mosni, a takarítás viszont egyáltalán nem érdekel és mint ilyen, nem is vagyok benne jó. Úgyhogy nem lep meg, ha valaki ügyesebben vagy szebben takarít nálam. Ugyanakkor anyósom személyében egy világbajnok profival találkoztam, aki egy szovjet vallatótiszt kíméletlen alaposságával és Erőss Zsolt fanatizmusával* vágott neki a konyhámnak. Az egy dolog, hogy este fél kilenckor még takarított, bár már hatszor rászóltam egyre kevésbé kedvesen, hogy hagyja már abba, mert vacsora, babafektetés, az esti hurcolgatás közben pedig a konyhában szeretek vele sétálni, mire azt mondta, ő maximalista, és még nincs kész az a rész. Olyan tisztítószerkombinációkat és törlőrongy-típusokat ismer, amiről még sosem hallottam, de ez mind semmi, másnap megpucolta az ablakokat a reggeli kávéja előtt. Szóval ezen a szinten már eszembe sem jutott magamat hozzá mérni, nagyjából olyan érzés, hogy persze, én is tudok bukfencezni, ha nagyon muszáj, csak nem szeretek, és akkor beállít a lakásomba a Cirque Du Soleil és bemutatnak pár könnyedebb figurát a csilláron. Oké. Úgyhogy nem nagyon neteztem, egyrészt, mert nagyon sírós volt napközben a Lány, nem nagyon lehetett letenni (most is kendőben van, csak így meg melegünk van), másrészt meg mert hogy néz az ki, hogy én itt elblogolgatok, amíg ő a tűzhely mögött súrol.
Sajnos emellett aggodalmaskodott is, amit én igen nehezen bírok, főleg azért, mert én egyedül is halálra tudom aggodalmaskodni magamat, de komolyan, nekem mindig minden lehetséges katasztrófa eszembe jut, csak már 35 év alatt megtanultam, hogy ezeken ne rugózzak, hanem félretegyem őket. A Lány esetében ez nem könnyű, mert mindig aggódom, hogy jaj, nincs-e valami baja, de próbálom józan ésszel legyőzni az aggodalmat, és emlékezetembe idézni, hogy hiszen jól fejlődik, jó, sokat sír, de eszik, alszik, tegnapelőtt volt a gyerekorvosnál, aki szerint nincs semmi baja, és tegnap volt itt Rotigotin is, aki szintén nem látott rajta kórjelzőt, szóval valószínűleg jól van. Azon is aggódom, hogy én vajon mit csinálok rosszul, de ezt is próbálom józan keretek között tartani. Ezért aztán nehezen viselem, amikor valaki még pluszban kitalál olyan aggódnivalókat, amin én már vagy túltettem magam, vagy basszus, eddig nem is jutott eszembe. Ebben nagymamám a világbajnok**, aki eddig 1 db fotón látta a Lányt, amin az az egyik kezét a mellkasára teszi, mire kitalálta, hogy nem használja azt a kezét, esetleg azt az oldalát, úgyhogy ezután egy hétig nézegettem, hogy basszus, mintha tényleg kevesebbet mozgatná azt az oldalát, vagy nem? Vagy mégis? Vagy mégsem? Mígnem a gyerekorvos elnéző mosollyal biztosított róla, hogy semmiféle oldalkülönbséget nem észlel.
Anyósom meg hát szintén aggódós, hogy jaj, megint kakilt, biztos hasmenése van, jaj, nem kakilt, jaj, biztos éhes, jaj, mitől fáj a hasa, jaj, vigyázz, beüti a kis kezét a mérlegbe, jaj, vigyázz, lehorzsolja a kis lábát a pihenőszék huzata, jaj, adjak rá még valamit, megfázik (28 fok, napozó+kiszokni, és még abban is melege volt), jaj, pattanás van rajta***, jaj, csuklik****, jaj, még mindig csuklik. Szóval igen hasznos volt, kiváló projekciós felület, mert este, amikor a Lány csak nem akarta abbahagyni a cirkuszt (hajszárító csak átmeneti megoldásnak bizonyult), akkor nem a babára haragudtam, hanem az anyósomra. Mondtam neki, hogy légyszi ne csinálja, de azt mondta, ő sajnos ilyen aggódós, nem tud mit csinálni, és nagyon nem akartam vele összeveszni, mert hát amúgy meg tök rendes, engem is nagyon szeret és a babát is. Reméljük, ha majd a Lánynak gyereke lesz, eszembe fog jutni mindez és nem fogom ugyanezt művelni (mert amúgy, mondom, megvan rá a képességem).
On the plus side, nagyon finomakat főzött, és ha pont akkor sírt a Lány, amikor én ettem, akkor babusgatta, és hozott pénzt is, részben olyan rokonoktól, akikkel egyszer találkoztam nagyjából, úgyhogy vettünk a Lánynak nyugágyat (pihenőszék a szakterminus). Már egy kis időt el tud benne tölteni, és ha majd nagyobb lesz és még többet tud, akkor végre főzhetek meg mindenfélét csinálhatok, amíg ő benne van és nézeget*****. Elképesztő egyébként, mennyien várták és szeretik a Lányt, rengeteg mindent kapott a barátainktól, rokonoktól, blogolvasóktól, de komolyan, már bankszámlája is van, nyugodtan hátradőlhet a nyugágyában kissé pszichedelikus játékai****** körében és számolgathatja a pénzét és kétóránként átöltözhet.
*Too soon?
**Egyszer felhívott a terhességem alatt és ezt mondta:
isolde: - Halló.
Nagymama (síri hangon, mert biztos, hogy nagy baj van): - Szervusz, kicsikém, nincs semmi bajod, nem kaptad el azt az influenzát, nem kaptad el azt a hasmenős vírust, nem csúsztál el a jégen, nem botlottál meg a lépcsőn, nem löktek meg az utcán, nem nyomtak neki valaminek a villamoson?
***Az normális, az anyai hormonok miatt van.
****Normális.
*****Fejlődésneurológusok szerint a pihenőszék ADHD-t okoz, mert túl sok inger éri a babát túl fiatalon, de én nem hiszek a normalitásban.
******Barátaink és családtagjaink kreatív, különleges emberek.