Kendő, internet

2013.05.17. 18:09 - címkék: Címkék: internet lány nyafogás - 22 komment

Szóval én nem értem ezt a hordozókendőt, mármint közlekedési eszköznek értem, sétálni oké, de már sokadszor hallom, hogy itthon is tegyem bele a babát a kendőbe, és akkor ő abban alszik, én meg máris csinálhatom a dolgomat. De mit? Én főleg aludni szeretnék, enni és zuhanyozni. Aludni nem lehet vele, bár egyesek szerint félig ülő helyzetben kiválóan lehet úgy aludni, hogy elöl rajtad van a baba, de én végtelenül önző, a nyugati kultúrában elkényelmesedett asszony vagyok, és én fekve szeretek aludni, konkrétan lehetőleg stabil oldalfekvésben. Enni mondjuk fél kézzel egy szendvicset talán, de forró levest nem szívesen kanalaznék kéthetes baba feje felett. Gondolom, az igazi kötődően nevelő anyák már kitaláltak valamit arra, hogyan tudsz gyermekkel a mellkasodon zuhanyozni, én nem tudok. Házimunkát persze lehetne végezni, de nekem azt mondták, az első hat hét a gyermekágy, akkor ne végezzek házimunkát, másrészt nem szívesen főznék úgy, hogy rajtam van a gyerek, simán leforrázom vagy ráfröccsen a forró olaj, és a vasalás sem tűnik épp biztonságosnak. Mondjuk talán porszívózni lehetne, bár ahhoz jó stabilan be kell kötni, mert előre kell hajolni. Szóval én egyetlen dologra látom alkalmasnak a baba itthoni viselését kendőben, így kiválóan lehet blogot írni, most is rajtam van. Hát abba most ne is menjünk bele, hogy kendőben kell tartani vagy az ágyába kell szoktatni, vagy a sok háton fekvés káros és hasfájást okoz, vagy a káposzta és a tehéntej okoz hasfájást, vagy a hasfájás csak egy mítosz és nincs is és a csecsemők csak dajkálgatásra vágynak és azért sírnak, esetleg a sírással levegőt nyelnek és attól fáj aztán a hasuk, a túl gyakori mellretételtől fáj a hasuk, mert ráesznek a gyomrukban lévő tejre, a túl ritka mellretétel miatt sírnak, mert éhesek és nincs biztonságérzetük. Nem, nem, ebbe inkább bele sem kezdek, komolyan, röhej. Mindenesetre, a csecsemők esti sírása kultúrafüggetlen, és még abban a híres törzsben, tudjátok, akik kötődően nevelnek és napi 30x szoptatnak és ki se veszik a kendőből a gyereket, még náluk is van ugyanúgy az esti sírás, csak valamivel rövidebb ideig tart, mint a szerencsétlen, kiságyban háton fektetett, háromóránként etetett nyugati babák esetén. 

De nem erről akartam írni, hanem hogy kaptam Turchitól blogdíjat, köszönöm! Ezt kell csinálni:
1. Nevezd meg, kitől kaptál díjat, 2. Add tovább a díjat további 4 blogosnak, 3. Üzend meg nekik,  hogy díjjal jutalmaztad őket, 4. Opcionális (feltett kérdésre válaszolni). Azt a kérdést kaptam, hogy mennyi időt töltök blogírással és olvasással és ezt minek a rovására teszem, illetve gyerek előtti időkben hogy volt ez, hát fogalmam sincs. Mármint, sose számoltam össze, mennyi időt töltök blogokkal. Gondolom, volt olyan nap, amikor egy órát, volt, amikor 15 percet, amikor az olvasónaplóm egy évi kimaradt bejegyzéseit pótoltam, akkor 2-3 órát is egy nap - nem tudom. A többi blogot readerben olvasom, az pár perc átfutni, nagyon gyorsan olvasok. 

Hogy mi elől vette el az időt, most ebben a pillanatban mondjuk kivasalhatnám a baba ruháit, de mondom, úgy úgysem vasalnék, hogy kendőben rajtam a baba; vagy olvashatnám valamelyik félbehagyott regényt vagy babás könyvet. Egyébként pedig számomra értelmezhetetlen az a kérdés, hogy mi elől veszi el az időt, hát ez a hobbim, a hobbimra időt szánok, nem valami helyett csinálom. Nyilván takaríthattam volna helyette többet, vagy írhattam volna több tudományos cikket, vagy vállalhattam volna egy negyedik mellékállást is, vagy köthettem volna pulóvert vagy megtanulhattam volna oroszul vagy gitározni vagy vízisíelni. De igazából így is írtam valamennyi tudományos cikket, dolgoztam épp eleget, megtanultam egy csomó pszichoterápiás módszert, eljártam pilatesre, befőztem, találkozgattam a barátaimmal, olvastam könyveket és a férjemmel is töltöttem időt, szóval nem érzem úgy, hogy az életem valamely területe háttérbe szorult volna blogolás miatt. Most így babával nyilván sokkal kevesebb idő jut rá, ezért ritkábbak lesznek a bejegyzések és több lesz bennük az elgépelés, erre lehet számítani. 

De én komolyan nem tudom ezt továbbadni, akiket olvasok, már mind megkapták. Komolyan. Jaj, bunkóság, hogy nálam szakad meg a kör, de nincs ötletem és arra most nincs időm, hogy mindenkit visszaolvassak, hogy biztos jól emlékszem, hogy megkapta-e... bocs. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása