Főleg nyafogás

2012.10.12. 17:42 - címkék: - komment

Szóval van az az iskola, én eredetileg ahhoz akartam tartozni, akik a 12. hétig eltitkolják a terhességüket, mert egyrészt a vetélések jelentős része ez előtt történik és akkor ne kelljen már újból szétkürtölni, hogy "ja, mégse", másrészt meg szeretek titkolózni. Ezért csak most szólok. Persze, el kellett árulnom a munkahelyemen a 6. héten, mert ki akartak nevezni részlegvezetőnek, én meg inkább hányni akartam.

Ezenfelül van még az is, a legtöbb magazinban, honlapon és könyvben ezt ajánlják, hogy tudniillik a kismama ne változtasson lényegesen addigi életmódján, nem kell feladnia a hobbijait, a terhesség nem betegség, ugyanúgy folytassa, ahogy azelőtt, én is pontosan így gondoltam. Jó, azért alkoholt ne igyál, meg ne dohányozz, meg napi max két kávét igyál, de úgyse fogsz inni egyet se, mert hirtelen undorodni kezdesz tőle és rossz lesz tőle a gyomrod, ja, szusit se ehetsz, és bizonyos tengeri halakat is csak mértékkel a higany miatt, a hajfestést kerüljük az első 12 hétben, ugyanígy az első 12 hétben különösebben sportolni se ajánlott, masszőrhöz ne menj, wellnessbe ne menj, szaunába se, egyáltalán ne ugrálj, mondjuk úgyse akarsz, mert alacsony a vérnyomásod és állandóan álmos vagy, ja, és hónapokig minden reggel hányni fogsz, és a nap többi részében is émelyegsz, és nagyjából semmi normális ételt nem tudsz megenni, de gyümölcsöt vagy salátát biztos nem. A stresszt persze kerülje. Úgy különben, ezeket leszámítva, folytassa eddigi életmódját.

A kedvenc elméletem a hányingerre, hogy ennek az a célja, hogy a babának ártalmas élelmiszereket ne egye meg az anya, aha, én elég sok táplálkozástudományi divatot ismerek a makrobiotikától a testkontrollon át a paleoig, de nem tudom, milyen irányzat szerint egészséges a fejlődő magzat számára a kizárólag szénsavas üdítőket (amiket amúgy utálok), sült krumplit és fornetti sajtos pogácsát tartalmazó diéta, és egészségtelen számára a gyümölcs, a jégsaláta, a zöldségek jelentős része, a húsfélék jelentős része, és nagyjából az összes fűszer, kivéve só. Szerencsére a vegetariánus szusit és újabban jobb napjain a fűszermentes rizottókat szereti a Lény, ha már a kávét és csokoládét nem. Rettenetes így élni, nekem mindig jelentős örömforrás volt az evés, most meg szomorúan nézegettem Vancouverben a jobbnál jobb halsütödék, mongol és koreai és thai éttermek és szusibárok bejáratát, ja, repülni se mindenki szerint lehet, de az orvosom szerencsére nem ezek közé tartozott.

Még arra is rájöttem, hogy a fenti kérdések jelentős részét, hogy ti. sportolhatsz-e az első 12 hétben meg lehet-e szaunázni meg halat enni meg hajat festeni meg repülni meg műkörmöt rakatni, senki sem tudja. Ha megkérdezel két orvost, az ellenkezőjét fogják mondani. Az alkoholban nagyjából egyetértenek, de még ott is van olyan orvos (és tanulmány), akik a heti egy pohár bort vagy sört vagy egy töményet engedik. A halak higanytartalmával kapcsolatban a "ne foglalkozz vele" és az "egy falatot sem" spektrumon bármilyen választ kaphatsz. Ha lehetne kommentelni, mindjárt bekommentelnétek mindent meg annak az ellenkezőjét is. Volt, aminek alaposabban utánanéztem, majd egy másik bejegyzésben elmondom.

Egyébként csodálatos érzés, amikor az embernek egy kis élet fejlődik a pocakjában, de azért az evés egy kicsit hiányzik.

So nice, life would be so nice

2012.10.09. 22:03 - címkék: - komment

Hallgassunk Bebel Gilberto-t, mert most szereztem be a lemezét sok év után.

Addig elmesélem.

Körülbelül másod vagy harmadéves voltam egyetemen, azaz 1999 (esetleg 1998) volt. Charles, akinek kalandor természete korán kiütközött, kitalálta, hogy új helyeket, mármint vendéglátóhelyeket akar felfedezni, és ne üljünk be a szokásos törzshelyeinkre kávézni, hanem ezt meg azt a helyet találta a Pesti Estben (tudjátok, az egy ilyen füzet), és szimpatikus a leírása. Az első hely valami futurisztikusan berendezett hodály volt az Alagúttól nem messze, onnan hamar eljöttünk, és elmentünk a másik kiszemelt helyre, a Tabán mozi környékére, ahol egy néhány négyzetméteres kis kávézót/bárt találtunk piros műbőr fotelokkal. Ez annyira régen volt, hogy akkoriban még (és már) nem volt menő a piros műbőr fotel, szóval érdekes, újszerű és fantáziadús berendezésnek számított. Rajtunk kívül egy kedves pultoslány volt még a helyen. Ott eldumálgattunk egy darabig Charlessal, nem tudom, miről. Végig ugyanaz a CD szólt, egy nő énekelt, és nekem végig nagyon tetszett, ezért megkérdeztük a kedves pultoslányt, mi ez. Mondta, hogy Bebel Gilberto, de nálunk nem volt sem papír, sem ceruza (biztos kérhettünk volna, de ez valamiért nem merült fel), és mobiltelefonom sem volt még akkoriban, így nem tudtam felírni sehová, ezért megtanultam. Nem megjegyeztem, mert nincs olyan jó memóriám, hanem megtanultam, úgy, hogy valamihez kötöttem a kezdőbetűket gondolatban, sokszor, hangosan elismételgettem, és az este folyamán később, amikor még sétáltunk Charlessal, gyakran felidéztem és hangosan elismételtem még párszor. Úgy megtanultam, hogy már otthon sem kellett leírnom, hanem mindörökre megjegyeztem, hogy Bebel Gilberto.

Ezután persze megpróbáltam beszerezni tőle egy CD-t, főként használt CD boltokra kell gondolni. Volt például egy kedvenc használtcédéboltom, egy kis pince a Bródy Sándor utcában, egy barátságtalan muksó vezette, aki minden zenét ismert, akármit kérdeztem, fejből tudta, hogy megvan-e neki és melyik polcon van, és gyakran ajánlott is zenéket, "ha ez tetszett, akkor ez is tetszeni fog"-alapon. Kicsit a Pop, csajok, satöbbi-s pasas idősebb, nyolcadik kerületi megfelelője volt, én nagyon bírtam. Tőle is mindig kérdezgettem Bebel Gilberto-t, de sose volt, aztán szépen megfeledkeztem róla egy pár év alatt. Azalatt vettem tőle egy pár Yes, Pink Floyd, Morcheeba, és egy Patsy Cline CD-t (utóbbit kizárólag a Pop, csajok, satöbbi-párhuzam miatt).

Aztán megláttam az idei Sziget-programban. Nagyon szerettem a koncertet, Bebel Gilberto egy csodálatos, vörös ruhás, vicces, szexi nő volt, akitől minden nyamvadék kis jazzdíva-wannabe (hadd ne soroljam a neveket) sokat tanulhatna, bár nem tudom, ez mennyire tanulható. Ez a természetes dívaság, mármint. Aztán rájöttem, hogy ja, hogy azóta lezajlott az információs forradalom, és gyakorlatilag bármihez hozzá lehet jutni (most rendeltem Eno-t az amazonon), így Bebel Gilberto lemezhez is. Ma ugyanabban a kávézóban kb. helyben letölthetném az iphone-omra, megjegyzés és használt CD-boltban keresgélés helyett, sőt, meg se kellene kérdezni a pultos csajt, van az klassz kis zenefelismerő app. És ezzel semmi olyasmit nem akartam mondani, hogy régen minden jobb volt, vagy hogy ma minden jobb, vagy hogy öreg vagyok, inkább csak nekem ez izgalmas és lenyűgöző, hogy ennyire változó időkben élek, tudjátok, robotokat küldünk a Marsra meg minden.

We save the world so you don't have to

2012.10.09. 20:39 - címkék: - komment

Levágattam a hajamat, és az Istu valami tengeri sósvizes spray-vel kicsit hullámossá szárította, és most mondhatnám, hogy úgy nézek ki, mint Wendy Watson, de valójában inkább úgy nézek ki, mint Wendy Watson nyúzott, fegyvertelen, keleteurópai harmadunokatestvére.

És a csodálatos cipőről, amit kinéztem magamnak, és nem is annyira drága, kiderült, hogy az férficipő és ennek megfelelően 40-es a legkisebb létező méret (39-es a lábam). Nincsenek 39-es lábú férfiak? Nem is tudtam. Azon gondolkodom, írjak-e levelet a gyártó cégnek, hogy basszus, pontosan ilyen cipőt keresek évek óta, ne vicceljenek már. Nem perelhetném be őket nemi megkülönböztetésért? Vagy nem alapvető emberi jogunk a fűzős, barna bőr félcipőhöz való jog?

2012.10.08. 20:52 - címkék: - komment

Valamint rájöttem, még augusztusban, hogy nem fogok Sopronba költözni mostanában. Be is jelentkeztem az önkormányzathoz, hogy a soproni állandó lakcímemet budapestire változtassam így 16 év után. Imádom Sopront, a helyet, midnig is a vigasztalást jelentette nekem és azt is fogja, de: két dolog.

Először is, ott laknak a családomnak azok a tagjai is, akikkel állandóan foglalkozni kell. Nem bántanak, csak végtelenül önző, rinyáló pesszimisták, és állandóan akarnak tőled valamit. Hallgasd meg, vidd oda, vegyél hazafelé a boltban, fordítsd le azt. Nem direkt ilyenek, nem is értik, ha mondod nekik, de nincs mit tenni, ilyenek. Nem szoktam nehéz gyermekkorom miatt rinyálni a blogomban, mert mégis, hogy néz az ki, és most sem szeretnék, de... kell egy kis fizikai távolság az ember bizonyos családtagjai között. Jó az. Nem két utcányi kell. Nagyon szomorú voltam, amikor erre rájöttem.

Másodszor, én ott furcsa vagyok. Egy nagyvárosban van egy csomó ember is kiválogathatod azokat, akik hozzád hasonlóan furcsák, én is így tettem, pszichiáterekkel és bloggerekkel lógok, és ezért már fel sem tűnik, hogy nem vagyok normális. De például most volt szeptemberben általános iskolai osztálytalálkozónk (ahová nem tudtam menni, mert Kanadában voltam), és erről eszembe jutott, hogy azok az osztálytársaim ugyan többnyire rendes emberek voltak, de én furcsa, magányos kislány voltam, ki is voltam közösítve gyakran, és egyáltalán nem jutott eszembe (és senki nem mondta) az ott töltött hat év során, hogy ez legalábbis részben amiatt van, mert okos vagyok. Túl sok könyvet olvastam, nem érdekeltek a fiúk, nagy orrom volt, tudjátok, hogy van ez. A soproni barátnőim, akikkel együtt nőttünk fel és a barátaim, már megszokták és elnézik nekem, hogy furcsa sorozatokat nézek, furcsa könyveket olvasok és furcsa filmekért rajongok. Meg olyanokat magyarázok, hogy a Várhelyen kelta halomsírok vannak (ebben nincs semmi furcsa, tényleg azok vannak, de nem is akarták először elhinni). Én félnék, hogy Sopronban megint furcsa leszek. És többnyire nagyon kedvesek és segítőkészek arrafelé a népek, átjönne a szomszéd segíteni, ha a férjem egyedül nem bírná el a ruhásszekrényt, és a volt osztálytársaim is szeretnek, nem lennék magányos, csak furcsa. Ezen mondjuk túltenném magam, erdőkért és macskaköves terekért cserébe, de a két dolog együtt már sok.

Úgyhogy ott kell feltalálnom magam, ahol vagyok. Tessék, itt egy taoista vers is. Én hajlamos vagyok a verseket szó szerint értelmezni, vagyis szerintem azt akarta mondani a költő, hogy ha fa kell, ültess csemetét. Hát csemetét éppen nem tudok ültetni a panelba, a maximum, amit fel tudok mutatni, az egy cserép, magról ültetett snidling.

Zárd el elméd, de ne a változást,
Az ember világában élsz.
Fa kell? Ültess csemetét.
Hegy hiányzik? Nézd képét.
A lármában sem nyugtalankodom;
Igazi értelmet ebben lelek.

(Csiao-jan 734-792)

War is not the answer, only love can conquer hate

2012.10.08. 20:31 - címkék: - komment

Még az volt (csak akkor nem írtam róla, mert Kanadában voltunk meg mindenféle más dolgok történtek), hogy büszke voltam rá, amiért anno én is gyűjtöttem aláírást, hogy a családon belüli erőszakról saját törvény készüljön, mondjuk nem sokat, ilyen 30-at kb., valamint a törvény nem fogja megoldani a helyzetet (nagyon régóta törvény tiltja Magyarországon, hogy verd a gyerekedet, aztán tessék), de akkor is klassz, hogy egy civil, népi, és ráadásul értelmes kezdeményezés eljuthat odáig, hogy az országgyűlés komolyan tárgyalja. Nem gondoltam volna, amikor szaladgáltam körbe a papírral, hogy ebből lesz valami. Mondjuk engem még meg se kellett verni, engem már az totál kikészített, hogy a munkahelyemen a kiskorukban vagy felnőttkorukban vert és megerőszakolt nők és férfiak sztorijait hallgatom négy éve lassan. (Felnőttként a nőket verik csak, de volt olyan felnőtt férfi betegem, akinek az anyukája eltörte a kezét - vagy a lábát? már nem emlékszem - mert rossz helyre rakott le valami poharat.) A következő, ami ellen szívesen harcolnék, ha lenne bennem szemernyi civil öntudat és polgári kezdeményezőkészség és bármiféle remény, az az alkoholizmus, de azt már 21 éves koromban feladtam, amikor magyar politikusokkal együtt vettem részt a Fiatalok és alkohol c. nemzetközi WHO-konferencián. (A magyar politikusok miatt adtam fel, a WHO-sok jó fejek voltak.) Az ember vegye észre, mi a veszett ügy. Szóval, esetleg olvassátok el tényeket és tévhiteket a családon belüli erőszakról itt a NaNe oldalán. Nekem mondjuk jobban feküdne valami underground igazságosztó akció, ahol a nőket és gyermekeket verő férfiakat jól megvernénk, de tudomtudom, az erőszak erőszakot szül.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása