Beteg, nyafog

2009.05.03. 12:25 - címkék: - 4 komment
Szörnyen beteg vagyok különben, szerencsére a férjem áldozatosan ápol, főz kamillateát, hoz algopyrint, betakargat, és számtalanszor elmondatja velem, hogy "egy napon, ami el sem jön talán, majd én is kérek tőled egy szívességet." Pontosan olyan hangom van, mint Don Corleonénak.

Utolsóelőtti kajás poszt

2009.05.03. 10:39 - címkék: -

Ezen a héten sem ettem semmi borzasztót, pedig most próbáltam azért merészebb lenni. Valójában a legtöbb bioséfes ételnek a neve, illetve néhány esetben a külleme ijesztőbb, mint maga az étel. Persze lehet, hogy egyszerűen csak hozzáedződtem a meglepetésekhez, mint az Afganisztánt megjárt szuperkommandósok, annyira kemény lettem, hogy már szemem se rebben egy-egy medvehagymás répapuding láttán, és hamarabb felkapom a fejem a "szalámis zsömle" szókapcsolat hallatán, mint ha azt mondanád, "sóskakrémes-szezámos tofuragu kecsketúrós tönkölygaluskával". Nem tudtok meglepni többé.

Eddig még sosem rendeltem leveseket, úgyhogy most kértem párat, vajon mit tudnak. Ezek voltak: 

Gyömbéres lencseleves. Legdurvább dolog a héten. Vizuálisan úgy kell elképzelni, hogy átlátszó lében egy csomó főtt lencse, és sokkal nagyobb adag, mint az ember várná, kb. kétszerese volt a normál megszokott levesadagomnak. És annyira brutálisan gyömbéres volt, mint a lehető leggyömbéresebb, legcsípősebb gyömbértea, amit valaha ittam. Csípős, nagyon-nagyon gyömbéres. Nem olyan, mint a karácsonyi gyömbéres sütemény vagy a ginger ale, hanem brutálgyömbér. Csak azért tudtam megenni, mert szeretem a csípőset és annyira kemény vagyok, hogy csak na. Mellesleg rengeteget javult tőle a náthám, bár sajnos a hatás csak pár óráig tartott. 

Vargánya krémleves. Végülis oké, nem volt rossz, de nem volt benne tejtermék, a krémleves tejszín nélkül pedig olyan, mint a Dallas Bobby nélkül. Nem, annyira azért nem szar, inkább olyan, mint a Buffy Spike nélkül. Vagy a Veronica Mars Lillie Kane kísértete nélkül. Vagy mint a Scrubs Dr. Cox nélkül. Vagy mint azok a House-részek, amikor nem fájt a lába és bot nélkül szaladgált vidáman. Annyira talán nem elkeserítően rossz, mint az IT Crowd Richmond nélkül. Értitek. 

Szójapárizsival és sajttal töltött kellevél rántva, paradicsomos zöldsalátával. Gyengébb idegzetűeknek esetleg meglepetést okozhat a fenti étel, számomra azonban mindennaposak a hasonló események. Egyébként tényleg semmi extra, káposztalevélbe göngyölt sajt és párizsi, amely, esküszöm a Middleman első évadra, hogy a világon semmiben sem különbözik az interspar baromfipárizsitől. Tényleg nem.   

Indiai zöldségragu csírákkal és parajos rizzsel. Zöldségdarabkák voltak curry-vel, amit nem annyira szeretek, a rizs pedig túl ragacsos volt. Gondolom, ez koncepció, az indiaiak biztos így eszik a rizst, de én nem akarom. Mindegy, egynek jó volt.

Milánói metélt kecskesajttal. Ez egy klasszikus, hétköznapi milánói volt, spagettitészta al dente, paradicsomszósz, gomba, sajt, nagyon finom volt, bár cseppet sem különleges.

Vitaminsaláta medvehagymával. Rájöttem, hogy a vitaminsaláta az, amiben nem levelek vannak, hanem reszelt répa, karalábé meg efféle, egy egész nagy adaggal kapam, és komolyan elfáradt az állkapcsom, mire az összeset elrágcsáltam. Mi vagyok én, nyúl.

Parajjal és laskával rakott tócsni petrezselymes karalábéval. Ebben az ételben a tócsni volt kiemelkedően finom, rendes burgonyaízű, egyáltalán nem olajos, nagyon jó volt. Asszem ez pont az egyik olyan étel, amiről első héten áradoztam volna, hogy mennyire különleges, de most már megszokottá vált az étrendemben a laska meg a spenót, megtanultam, hogy ezek összepasszolnak. 

Túró tallérok citromos avokádó krémmel és mazsolával. A túrótallér az ilyen kis lapos teasüteményre emlékeztető korongocska, mellette citrommal és citromhéjjal kevert mazsola, és a nagyon zöld trutyi, ami az avokádókrém. Ez a séf egyik nagy találmánya, avokádókrémet édességekben használni, szerintem remek ötlet, nagyon finom volt. 

You ain't never been blue, no, no, no

2009.05.01. 13:37 - címkék: - 3 komment

Ha már így szóba jött, eszembe jutott, hogy régen hallgattam Nina Simone-t, és előkerestem a CD-met, amit 14 éves koromban vásároltam a soproni Berzsenyi Dániel Könyvesboltban. Nem sokkal előtte láttam a Bérgyilkosnő című filmet (az amerikai remake-et, Bridget Fondával), a filmben pedig  csomót beszélnek Nina Simone-ról, több száma is szól, és bár addig halvány fogalmam sem volt, ki az a Nina Simone, de akkor elhatároztam, hogy tetszik. CD-lejátszóm mondjuk még nem volt, sőt, kilátás sem volt rá, hogy a közeljövőben legyen, azért megvettem a CD-t. Anikó (a menő bátyjának volt CD-lejátszója) átvette nekem kazettára és úgy hallgattam. És aztán különös módon valahogy mindig előkerült utána is Nina Simone, az életemben szereplő fontos emberek meglepetésszerűen előálltak vele néha. Például egyik karácsonykor az apám, aki a zenei ízlésemről (meg úgy egyáltalán szerintem az ízlésemről, vagy arról, hogy mit szeretnék kapni) többnyire mit sem tud, adott egy Nina Simone lemezt és elkezdte nekem magyarázni, hogy ki az a Nina Simone és miért kell most megismernem. Vagy amikor Susie megkérdezte, hogy elhozhatja-e a szülinapomra a Bright nevű bloggert (akihez később feleségül mentem), és mielőtt hozta volna, én elkezdtem olvasni a blogját, és mivel vicces volt és jól írt, elég sokat elolvastam belőle visszamenőleg is, és ott olvastam először, hogy meghalt Nina Simone. És számtalan példát tudnék még sorolni. Ez meg a szomorú szám.

 

My baby just cares for me

2009.04.30. 22:16 - címkék: - 5 komment
Egy kicsit mesterkélt, de valahogy az is illik hozzá - ezt mondja a francia riviéráról, ahol kissé lebarnult, véletlenül megtudott néhány államtitkot, majd közvetlenül a gépe indulása előtt még tett egy kitérőt a helyi piacra, hogy ajándékba autentikusan penészes kecskesajtokat hozzon a csajának.

We shall overcome someday

2009.04.29. 12:22 - címkék: - 6 komment

Épp ebédeltem, és ment közben a rádióban valami beszélgetősműsor arról, hogy általános iskolában hogyan tanulják a gyerekek osztályfőnöki órán, hogy "el kell fogadni" a látássérült, mozgássérült, egyéb fogyatékkal élő embertársukat, mivel az "ugyanolyan értékes ember, mint a többi", a nemsérült, és végig azon gondolkodtam, hogy basszus, dehát még normális körülmények között se tudják az emberek egymást elfogadni, a nem-tolókocsis, jól látó embertársukra sem gondolják azt, hogy az értékes ember. Hogy talán ott kellene inkább kezdeni, hogy próbáljuk meg elfogadni a többi embert, akik nem mi vagyunk és akik néha totál hülyék, aztán ha ez megvan, utána jöhetnek az árnyalatok. A gyerekek különben simán olyanokat mondtak, hogy á, a vak sráccal semmi baj nincs, ellenben a lakótelepiek, na egy olyannal sose állna szóba. 

Ne értsünk félre, fontosnak tartom a toleranciára nevelést, csak valahogy az az érzésem támadt a műsort hallgatva, hogy átugortunk egypár lépcsőfokot és rögtön a négyes pályán kezdünk, holott még az első 3 sincs meg. 

So. So you think you can tell.

2009.04.28. 23:59 - címkék: - 2 komment

Tényleg, hallgassuk a Wish you were here-t. We're just two lost souls swimming in a fish bowl year after year. Jó, tudom, régi, populáris, de ha egyszer sose unom meg.

Már emlékszem, mért nem sütök gyakrabban

2009.04.28. 19:58 - címkék: - 3 komment

A közgazdaságtan hajnalán (= fogalmam sincs, mikor) született a Homo economicus fogalma, vagyis az az alapelv, miszerint az ember minden pénzügyi tranzakcióban úgy viselkedik, hogy saját maga számára a legtöbb nyereséget szerezze. Hogy a végén a legtöbb pénze legyen. Ennek érdekében racionálisan dönt. Azonban ezzel az érveléssel csak részben lehet megmagyarázni bizonyos folyamatokat: az emberek ugyanis időnként máshogy döntenek, mint ahogy azt a józan ész diktálná. Számos játékelméleti paradigma segítségével kísérletesen is modellezhetők ezek a döntési helyzetek, és úgy tűnik, a színtiszta racionalitáson kívül még affektív-emocionális tényezők is befolyásolják a a döntéseinket - altruizmus, káröröm, impulzivitás. Korábban "áfonyás-diós keksz" fedőnév alatt közölt vizsgálatunk tervezésénél ezeket a tényezőket sajnos nem vettük figyelembe, ami gyakorlatilag a projekt szánalmas bukásához vezetett. De részletezem. 

Van például az ultimátumjáték. A kísérleti helyzet úgy néz ki, hogy két játékos közül az egyik (legyen a neve 'A') kap 10 dollárt, valamint egy felszólítást, hogy ezt a 10-est ossza el kettejük között, ahogy akarja. 'B' játékos eldöntheti, hogy az ajánlatot elfogadja-e vagy sem: ha elfogadja, mindketten megkapják az adott összeget. Ha nem fogadja el, akkor senki nem kap semmit. A játék klasszikus esetben egy fordulós, tehát ennyi, itt a vége. 

A racionalitás elve alapján, ha a játékosok Homo economicus módjára a saját nyereségük növelésére törekszenek, akkor az 'A' játékos nyilván a számára lehető legkedvezőbb verziót fogja javasolni, vagyis 1 dollár a tiéd, 9 az enyém. Ha a 'B' játékos is hasonlóképpen működik, akkor ezt a verziót elfogadja (hiszen ha elutasítja, akkor mindketten, így ő is nulla dollárt kapnak, ha elfogadja, akkor meg kap 1-et, és 1 több, mint 0). A kísérleti eredmények szerint azonban az emberek nem ezt csinálják. Ehelyett, az 'A' játékos többnyire "fair" osztást javasol, 7:3 és 5:5 között. A 'B' játékos szintén totál irracionálisan viselkedik, ugyanis a 9:1 és 8:2 arányú osztásokat szinte mindig visszautasítja, ezt többféle kultúrában lemérték, nagyjából állandó.  Ezt érzelmi és evolúciós hatásokkal magyarázzák, amelyek részben az egyén számára jelentenek érzelmi nyereséget (jól megmutattam annak a köcsögnek, mi az, hogy csak ennyit ad), másrészt a nagyobb csoport számára is jelenthetnek (legközelebb, ha mással kerül össze, majd rendesebb lesz), bővebben pl. itt.

Érzelmi hatások, altruizmus, gőg, impulzivitás - ezeket a tényezőket hagytam ki a tervezésnél, amikor azt hittem, hogy kekszet sütök és napi 2 db kekszett reggelizek majd, negyven keksz esetén húsz napig. Persze, tudhattam volna, hogy egy csomót megeszik belőle (amúgy épp fogyókúrázó) férjem. Sejthettem volna, hogy én sem csak reggel eszem és nem állok meg két darabnál, hanem felzabálok egyből tízet, mert impulzív vagyok. És az is nyilvánvaló volt, hogy beviszek a kórházba egy pár darabot, na jó, egy kisebb dobozzal a kollégáknak, végülis tőlük kaptam a receptet, egyrészt önzetlen vagyok és nekik is jól esik egy kis keksz a kávéhoz, másrészt meg a hübrisz, muszáj időnként villognom vele, hogy tudok sütni. 

Szóval jelenleg már csak négy darab van. 

Ellenben már tervezem a következő projektet, oatmeal-raisin cookie. Asszem a sütés számomra az, ami Ally McBealnek a rövid szoknya. Sajnos egyikünknek sem lesz tőle jobb lába.  

Blame it on the train, but the boss is already there

2009.04.28. 16:52 - címkék: - 1 komment

isolde: - Most először megcsinálom a pszichoterapeuta záróvizsgát, leszigorlatozom, megvédem a phd-t, aztán majd ha ezt mind túléltem, akkor utána átgondolom az életemet.
Főnök: - Jól van, majd szólj és segítünk.
isolde: - ?
Főnök: - Átgondolni.

Szeretek pszichiáterekkel dolgozni, az egy külön élmény. 

My Japanese is better

2009.04.27. 22:42 - címkék: - 11 komment

Elnézést, amiért híreket kommentálok, de vajon mégis mire gondolhatott a költő, amikor a romagyilkosságok kapcsán ezt írta: "...bárki, aki információval rendelkezik, tegyen bejelentést a segélykérő számokon vagy bármely rendőri szervnél. Véleménye szerint az elkövető skizofrén, kettős személyiséggel élő férfi lehet, aki a hétköznapi életben békés, jóravaló embernek tűnhet, miközben elköveti ezeket a gyalázatos bűncselekményeket."

Azt szeretném mondani, hogy a skizofrénia nem kettős személyiséget jelent, hanem egy genetikai és környezeti hatások miatt kifejlődő pszichiátriai betegséget, amely téveszmékkel, hallucinációkkal, szociális izolációval, érzelmi közönnyel, esetleg zavarodott viselkedéssel és beszéddel jár, napjainkban gyógyszerekkel viszonylag jól kezelhető. Híres skizofrének: John Nash, Csontváry Kosztka Tivadar (habár utóbbi esetben megoszlanak a vélemények). A skizofrénia kifejezést esetenként a köznyelvben tévesen a disszociatív identitászavarral keverik, ez utóbbi a többes személyiség, elképesztően ritka. Légyszi, ne tanuljuk meg sem a hibás jelentést (hogy a skizofrénia kettős személyiséget jelent), sem az előítéletet (hogy a skizofrének jóravaló embernek tűnnek, akik közben álruhában bármely népcsoportot irtanak molotov-koktéllal), mert egyik sem fedi a valóságot.

So why don't you kill me

2009.04.27. 15:26 - címkék: - 2 komment
Kezdek valóban unalmassá válni, a változatosság kedvéért most megfáztam, köhögök, egész nap fázom, tüsszögök, fájnak az izmaim. Mondom, egy penészvirág vagyok.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította