Épp ebédeltem, és ment közben a rádióban valami beszélgetősműsor arról, hogy általános iskolában hogyan tanulják a gyerekek osztályfőnöki órán, hogy "el kell fogadni" a látássérült, mozgássérült, egyéb fogyatékkal élő embertársukat, mivel az "ugyanolyan értékes ember, mint a többi", a nemsérült, és végig azon gondolkodtam, hogy basszus, dehát még normális körülmények között se tudják az emberek egymást elfogadni, a nem-tolókocsis, jól látó embertársukra sem gondolják azt, hogy az értékes ember. Hogy talán ott kellene inkább kezdeni, hogy próbáljuk meg elfogadni a többi embert, akik nem mi vagyunk és akik néha totál hülyék, aztán ha ez megvan, utána jöhetnek az árnyalatok. A gyerekek különben simán olyanokat mondtak, hogy á, a vak sráccal semmi baj nincs, ellenben a lakótelepiek, na egy olyannal sose állna szóba.
Ne értsünk félre, fontosnak tartom a toleranciára nevelést, csak valahogy az az érzésem támadt a műsort hallgatva, hogy átugortunk egypár lépcsőfokot és rögtön a négyes pályán kezdünk, holott még az első 3 sincs meg.