Az idő nem pénz

2007.08.03. 17:47 - címkék: - 14 komment

Szenvedek a cikkemmel, már majdnem készen van, de valamiért nem tudom befejezni soha, soha, soha nem lesz cikkem, soha nem lesz phD-m, soha nem lesz pénzem, senki sem fog szeretni, dagadt ráncos alkoholista neurotika leszek két macskával, akiket gyűlölök.

Amúgy sosem gyűlölnék macskát, a fenti kifejezés valójában eredetileg Hajnalka szófordulata, aki mondjuk tényleg inkább kutyás.

Egyébként autogén tréninget tanulok mostanában éppen, nagyon érdekes, lehet, hogy nálam ez már valami rögeszme, hogy tanulni kell mert így maradhat ember csak az ember, s Éva tanul, megérdemli hát, hogy őróla is írjak nekem valamit mindig. Mármint, nem arról van szó, hogy képtelen vagyok nyugodtan heverészve sorozatokat nézni, mert mágnesként vonz az íróasztal, hanem hogy állandóan járnom kell valami tanfolyamra, vagy készülni valami vizsgára, ezzel vagyok csak képes strukturálni az életvonalamat, a jövő ti. így részekre osztható, úgy is, mint a pszichoterapeuta pótvizsgám előtti és utáni időszak, a szakvizsgám előtti és utáni időszak, a phD megszerzése, pszichoterapeuta szakvizsgám, mozgásterapeuta képesítésem, ésatöbbi előtti-utáni, valamint fenti halmazok tetszőleges metszetei. Mindjárt nem valami ködbe vésző bizonytalanság az ember jövője, hanem szépen átlátható:




 

Persze, ha jobban belegondolok, jelenthetnének a színes csíkok sorozatévadokat is.

Azért vagyok egyébként az Idővel elfoglalva, mert a véletlen folytán néhány nap leforgása alatt megnéztem a Next-et (pasas percekre előrelát az időben) meg az Idétlen időkig c. filmet (pasas ugyanazt a napot ismétli a végtelenségig), és eközben kiolvastam az Időcsapda c. könyvet (pasas a halála pillanatában életének egy korábbi szakaszára ugrik vissza). És aztán, főleg az Időcsapda kapcsán elkezdtem azzal abúzálni a férjemet, hogy ha visszamehetne a húszéves korára, akkor biztos odafigyelne, hogy ne romoljon el a(z előző) házassága, és akkor együtt maradna a Bukott (illetve az alternatív múltban még Bukatlan) Angyallal, én meg egyedül vénülnék meg két macskával, akiket gyűlölök. Azt mondta, hogy eleve egy csomó mindent máshogy csinálna, például kevesebbet foglalkozna informatikával és előbb indulna a humán tudományok és a média irányába, én mondjuk simán el tudom képzelni, hogy egy szerencsétlenül fogékony életkori szakaszban beszippantsa az elte magyar szak és valami underground filmesztéta-celebritás legyen belőle, egy ilyen Réz András-Parakovács keverék, aki a képregény szépirodalomként történő rehabilitálásáról írna komoly tartalmú, ám annál szórakoztatóbb hangvételű könyveket.
Aztán megkérdezte, mit tennék, ha mai agyammal és tudásommal visszakerülnék a húszéves koromba, de én nem tudok erre semmi értelmeset mondani azon kívül, hogy ugyanezt csinálnám, csak valahonnan pénzt kéne szerezni.
Az Időcsapda főhőse úgy jut kisebb vagyonhoz, hogy emlékszik bizonyos lóversenyek, meg a világkupa, meg pár elnökválasztás eredményére, és ezekre fogad, dehát én egyrészt semmire sem emlékszem (rémlik, hogy valamelyik évben Franciaország nyerte a foci vb-t, máskor meg a görögök az eb-t, de hogy melyik évben volt...?), itthon meg ugye nem lehet legálisan csak úgy fogadni. Aztán arra is gondoltam, hogy részvényeket veszek, de egyrészt halvány fogalmam sincs az utóbbi tíz év piaci tendenciáiról, másrészt egy fillérem sem lenne, amin részvényeket vegyek, szóval bukta. Mekkora lúzer vagyok basszus, visszamennék az időben és nem tudnék pénzt szerezni. Másik egyetemre szerintem nem mennék, akármekkora szívás is az orvoslás, nincs olyan, ami jobban érdekel...
Bright (hitetlenkedve): - Basszus, te tényleg ugyanezt csinálnád! Laknál albérletben a zichyjenőben, lejárnál a Balettcipőbe, írnád a kis blogodat... (fejcsóvál)
... úgyhogy ezen felmérgesedve végülis úgy döntöttem, tessék, akkor elmegyek humán szakra én is, végzek némi kapcsolatépítést Tisza Kata-style, és a megfelelő időben (=a Bridget Jones környékén) a szinglicsajnaplóregény-hullámot okosan meglovagolva írnék egypár bestsellert, és onnan lenne valamennyi pénzem. Sőt, akkor az alternatív valóságban össze is találkoznánk, amikor a regényemből készülő filmmel kapcsolatban tenne fel kissé lenéző, szívatós kérdéseket a Tilos Rádió valamely szubkulturális irodalmi beszélgetősműsorában, csak az a baj, utálnánk egymást szerintem.
Szóval mégiscsak jobb ez így.
De egyébként egészen furcsa, hogy semmit se változtatnék.
Mert persze megtehetném, hogy nem rúgom ki egyetem után a rendes fiúmat, és nem jövök össze a hűtlenségéről közismert Görivel, megspórolva ezzel rengeteg elbőgött százas csomag zsepit, de akkor nem szeretném Brennberget meg a bányászatot sem, valamint nem szenvedtem volna attól, hogy mennyire különböző az ízlésünk, és akkor nem tetszene meg rögtön egy Kollégám csupán azért, mert látta az Alien-filmeket, és akkor nem tartottam volna szülinapi házibulit a lakásában, és nem hívtam volna meg Susiet, aki nem hozta volna magával mintegy véletlenül a későbbi férjemet, és akkor bizonyára néhány év féktelen szingliséget követően egyedül öregednék meg az időközben szimbolikus jelentésre szert tett gyűlölt macskákkal.

Egyébként meg annak az elméletnek vagyok a híve, hogy minden embernek megvan a maga átlagos hangulatszintje (hogy hogy érzi magát az életben, mennyire boldog egy tízpontos skálán stb.), és ebből külső események ugyan kilendítik néha egyik-másik irányba (családtag halála, lottónyeremény) (hehe, a lottónyereményt elsőre lottóreménynek írtam), de utána hamarosan visszatér az eredeti szintjére, mint azok a kis bábuk, aminek ólomgolyó van a talpában. És valójában meg vagyok győződve róla, hogy ha divatos bestselleríró lennék, vagy ha jól kereső közgazdász lennék, vagy csinos díszítőelem milliomos férjem oldalán, vagy papucs orrán pamutbojt, én akkor is pont ugyanekkora mértékben lennék elégedett az életemmel és pontosan ugyanígy érezném magam benne. Csak akkor valami más miatt rinyálnék. De pontosan ugyanennyit. Ebben biztos vagyok.

(A címben szereplő idézet a Kétfarkú Kutyától való.)


Semmi különös

2007.08.02. 08:33 - címkék: - 2 komment

Ma reggel az első kollégám, akivel összefutottam, meggyanúsított, hogy én írom az index cikkeit (mármint a skizofrén egereset, meg a sclerosis multiplexeset meg a megtalálták a balkezesség génjét meg ezeket), úgyhogy ezúton szeretném elmondani, hogy nem írok az indexnek, sosem írtam, és nem is tervezem. (Na jó, ha egyszer nagyon sokat akarnak fizetni, lehet, hogy beadom a derekam, de eddig még nem kaparták a küszöböt). Valamint az új index címlaphoz sincs semmi közöm, mégis mindenki, akinek nem tetszik (azaz: mindenki) fontosnak tartja ezt megosztani velem. (Egyébként az az elméletem, hogy bármilyen honlap bárhol megváltozik, az olvasók/júzerek 100 % biztonsággal fanyalogni fognak és visszasírják az előzőt. Nem tudom, hogy ez egy ilyen internetes jelenség, vagy inkább a magyarokra jellemző "minden változás Rossz"-pesszimizmus.) Szóval nem, nem én írom, újságírók írják.

Ezenkívül még azt szeretném mondani, hogy 1.) 25 % akció van a Filagóra könyvesboltban (Vörösmarty mozi mellett, főleg  pszichológiakönyvek), 2.) 500 könyvre 50 % akció van az Alexandrában, ezek közül kb. 490 gagyi, ahogy elnéztem, de van pár jó. Egy jelentős részük sorozatkönyv, szóval aki a Lost-ot még könyvben is olvasni akarja, az menjen, örüljön. 

Az a baj, már csak arra tudok gondolni, hogy:
- milyen könyveket fogok vinni a nyaralásra
- milyen filmeket fogok megnézni a szabim alatt
- milyen könyveket és dvd-ket fogok megvenni, ha megjön a "fizetésem" <gúnyos kacaj>
- milyen színűre lakkoztassam a lábkörmömet, ha legközelebb megyek pedikűröshöz (eddig lakk nélküli vagy francia szokott lenni, de a szabim alatt végülis lehetne vörös is)
- melyik délelőtti aerobicórákra fogok eljárni a szabim alatt
- melyik napokra menjek Szigetre (vasárnap, kedd)

I've seen every possible ending. None of them are good for you.

2007.07.31. 08:51 - címkék: - 2 komment
Azért írok amúgy ennyit filmekről, mert már annyira szabira akarok menni és rá vagyok fixálva a kikapcsolódásra teljesen.
Szóval láttam a Next c. filmet is, ami elszomorító módon semmi újat nem mutatott, és azt gondolom, hogy ha öt évvel ezelőtt készül ez a film, akkor biztos hatásos lett volna. De a várost pár napon belül felrobbantó nukleáris bombát keresni a 24 és Jack Bauer után? Nemár. Meg hogy Nicolas Cage előre lát a jövőbe két percet, és akkor mi is látjuk a következő két percet, amit ő, és aztán látjuk azt, ami valójában történik, ezzel pár éve még meg lehetett volna lepni. A mra szerint csak előítéletes vagyok, mert nem szeretem a Nicolas Cage-et, mondjuk tényleg minden jelenetben ugyanolyan arcot vág. Vagy csak a filmben szereplő újnak és meglepőnek szánt ötletek meg csavarok ma már annyira lerágott csontok. Vagy lehet, hogy túl sok filmet láttam az utóbbi időben, és már nem érdekelt, hogy most éppen ebben a konkrét filmben megmenekül-e a világ/a csaj, vagy sem.
Megyek is és eltöltök egy kis időt a valóságban.

Még mindig Pop, csajok, satöbbi

2007.07.30. 08:17 - címkék: - 5 komment
És igen, témánál vagyunk, tényleg megjósolhatóak az ember jellemvonásai a zenei ízléséből, mondjuk, azért ez annyira nem meglepő. Most azon gondolkodom, hogy vajon én szoktam-e még új ismerősökkel zenéről beszélgetni, de szerintem nem igazán. (Az meg ugye nem számít ide, amikor a barátaink a Rolling Stones-rajongás miatt cseszegetnek :-)

De, mondjuk, annak ellenére, hogy nem zenei ízléssel indítok, azért be kell látni, akármennyire felszínes dolognak is tűnik, hogy: fontos a másiknak az ízlése. A film és könyvízlése. Nem kell, hogy ugyanolyan legyen, sőt, jó is ha tudunk egymásnak újat mutatni, de... számít. (Ami még ennél is fontosabb, hogy ne dumáljon a moziban!) 

Eh, be akartam tenni ide a Walking on Sunshine-t a Katrina and the Waves-től, de nem találom, pedig passzolt volna a hétfő reggelhez. Nem baj, lesz még rá alkalom.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása