8 kids

2006.07.14. 17:30 - címkék: -
Az úgy kezdődik, hogy állok a négyes-hatos megállójában az Oktogonon, 2003 nyarán, az ebsik nevű bloggerrel. Néhány hónapja blogot írok, és még abban a hitben élek, hogy az internetes napló az önkifejezés magányos eszköze. Egy roma koldusasszonyt hallgatok éppen, akinek nem vagyok hajlandó pénzt adni, ezért teli torokból üvöltöz velem ("Nyócgyerekemvan!!!!"), amikor ebsik karon ragad, és áhítatosan így szól:
- Odanézz, ott ment a Neverminder! - Persze fogalmam sincs, hogy az kicsoda, így ebsik elmagyarázza, hogy léteznek 1. a sima földi halandók; 2. a halandó bloggerek; és 3. a bloggercelebritások, akiknek kultusza van. Egy ilyen utóbbit láthattam volna a saját szememmel, ha nem foglal le a nyócgyerekes romaasszony. Azért győz a kíváncsiság, és innentől elkezdem olvasni.

Pár hónappal később (valami tibeti utazásról írok rinyálok a Vista internetkávézójában) kapok egy emailt, hogy "megiszunk egy valamit valahol?", és akkor találkozom életem első bloggerével a Liszt Ferenc tér Karma caféban: pont úgy néz ki, ahogy elképzeltem, sokkal vagányabb nálam, és megfogalmazódik bennem a vágy, miszerint én is szeretnék egy piros pufidzsekit (amelyet évekkel később meg is vásárolok az Intersparban). Megnézzük a Kill Bill 1-et, aztán meghívom a Kollégánál rendezett szülinapi bulimra, és innentől susie átveszi életem irányítását: megkérdezi, magával hozhatja-e "a Bright nevű bloggert", akivel kapcsolatban az első pillanattól kezdve úgy érzem, mintha mindig is ismertük volna egymást, valószínűleg azért, mert valóban együtt elsőáldoztunk és a szomszéd utcában nőtt fel. A folytatás - amelyben esküvőszervezők, varrónő, valamint kisvárosi plébános játsszák a főszerepet - talán már mindenki számára ismert.

Chaint is megelőzi a híre. A Hír szerint a susiet elcsábító fiú egy kalandor, aki nőket hódít meg, majd hajít el messzire, aki jóképű ugyan és még rocksztár is, de épeszű lány óvakodik tőle. Aki eleinte ugyan szellemes, hosszú távon biztosan unalmas lehet, bár ezt még senkinek sem volt alkalma kipróbálni, mert addigra úgyis lelép. Ennek megfelelően talán nem meglepő, hogy első találkozásunkkor az első gondolatom az volt, hogy "dehát nincs is ezzel semmi baj. " És tényleg nincs.

Csak egyszer kezdek el gyanakodni, idén tavasszal, ugyanis ritkulnak a nerd-bulik, a blogjaikból meg valahogy érezni lehet, hogy valamit titkolnak. Valami nincs rendben. Valami lappang. Valamelyikőjük beteg. Vagy összevesztek. Vagy felbukkant valami harmadik személy. Vagy valami más, nagy gáz van. De aztán kiderül, hogy a megérzéseim nem teljesen csaltak meg, csak éppen nem gáz van, hanem: gyerekük lesz.

És most már házasok is.
Nagyon sok boldogságot!

Top 5 elköszönések/1

2006.07.14. 08:47 - címkék: -
Suematra: - Akkor ott találkozunk, addig is békés idegrendszert kívánok!

Goldenblog

2006.07.13. 16:05 - címkék: - 6 komment
Menjetek, és szavazzatok rám a goldenblogon, hadd kapjak legalább valami vásárlási utalványt... igaz, olyan nevekkel kell megküzdenem érte, mint Para-Kovács, vagy épp Verebes. Persze, elég fura a lista idén is, hiányzik róla néhány kedvenc bloggerem, és duzzogok, hogy az olvasónaplómat semmiféle tematikusblog-kategóriába nem sikerült beszuszakolni, szívesebben láttam volna inkább azt a listán, dehát a mai fiatalok már nem olvasnak - azért örülök így is. 

Percről percre

2006.07.12. 09:22 - címkék: - 2 komment
Ma arról kellett dönteni, hogy a meghívó sima vagy antikolt (=rücskös) és fehér vagy ekrü (=törtfehér) színű papíron legyen.

Ami egyszer volt, újra nem jön el

2006.07.11. 21:09 - címkék: - 6 komment

A következő nap végülis nyugisabban telt, elmentünk az étterembe és beszéltünk Líviával, aki - elsőként azok közül, akikkel eddig esküvőről beszéltem - profinak tűnt és uralta a helyzetet. Döntöttünk a pontos időpontról (nagyon pontosan meg kell mondani, mert a welcome-pezsgőből kimegy a buborék), a menüről, az italokról (bort visszük, minden mást adnak); az asztalok méretéről, az ültetőkártyákról (nem lesznek), az asztaldíszekről (bordó és ekrü), a süteményekről, a vendégeknek csomagolt süteménydobozokról, a torta alakjáról, ízéről (emeletenként: eszterházi, feketeerdő, marcipán), a tortát díszítő virágról (élő) és ifjúpár-figuráról (nem lesz). Függőben maradt még a zene, mert az étterem saját dj-je csak hetvenes éveket (Boney-M) és drum'n'bass-t játszik, azok közül meg egyik sem való lagziba (az enyémbe legalábbis nem), ezért megígérte, hogy felkutat nekünk egy kollégát. Zenekar nem lesz.
Az étteremből meg elmentünk a paphoz, ahol a lentebb említett pokolbéli lények fogadtak, és megegyeztünk a jegyesoktatás időpontjáról, valamint arról, hogy nem akarunk nászmisét, hanem csak sima szertartást.

Ezt követően már csak családom tagjaival kellett megbeszélnem néhány apró, ám annál életbevágóbb részletet: hol vegyek apukámnak inget; ha a Katáékat meghívjuk, akkor az iskoláskorú gyermekeiket is meg kell, mert úgy illik; Noémi elkerülhetetlenül be fogja hozni karonülő gyermekét a templomba, aki ott biztosan visítani fog, de nem illik megkérni, hogy ne hozza be; mindenképpen legyen a Jézusszíve-szeretlekén című szentének, mert nagymamám szerint anélkül egy esküvő silány; a nagypapám borát palackozva kell-e az étterembe szállítanunk vagy demizsonban is jó; nagyanyámat fuvarozza-e valaki a helyszínek között, vagy gyalog kell mennie a rossz lábával; és még vagy hatszáz olyan probléma, aminek eddig a létezéséről sem tudtam.

Aztán kimenekültem a Voltra, meghallgattuk a Quimbyt, ami nagyon jó volt, úgy tűnik, ismét magukra találtak; és megnéztük a meccset, ahol a németeknek háromszor is sikerült véletlenül a portugál kapuba találni. Na jó, kétszer. És belehallgattunk a Pet Shop Boysba is néhány másodperc erejéig, valamint élőben láttam Tóth Krisztinát. A Volt-fesztiválról egyébként még mindig ugyanaz a közhelyes véleményem van: akkor volt jó, amikor két színpad volt, és minden második szembejövőt ismertem, most meg egy elüzletiesedett, túlzsúfolt szolgáltatópark. Minden egyes évben esik az eső, csak, hogy kevesebben jöjjenek, de úgy látom, a mai fiatalokra lehetetlenség észérvekkel hatni.

A témánál maradva: meghívóink még nincsenek ugyan, de a terv már készen van és állat jó (vicces, elegáns és hozzánk illő egyben, a pasim találta ki); fotósunk még nincs, de beszerzése szintén folyamatban; dj-nk sincs, de a dj megígérte, hogy szerez valakit; és autónk sincs, de ezt az egyet az esküvőszervezősök intézik. Virágokat megrendeltük, de még nem kaptunk árajánlatot, ruhám van, cipőm van, menyecskeruhám még nincs, de végső elkeseredésemben megkértem Zsuzsikát, hogy varrja meg, úgyhogy készül; hajam, sminkem nem tudom, milyen lesz, szombaton megyek egy sminkeshez tanácsért, mert nem akarok Rogers kapitánynak kinézne férjhez menni. A pasimnak még nincs ruhája, bár a szabó telefonszáma megvan, de még nem hívta fel, remélem, nem akar az előző esküvőjén viselt öltönyben az oltárhoz vezetni. Gyűrűnk nincs, de tudom, milyet szeretnék, és azt is, hogy melyik ötvössel fogom csináltatni, az ötvös azonban még nem tud róla. Van viszont gyönggyel kivarrt gyűrűpárnánk, amit anyám barátnőjétől kaptunk; és két darab kék harisnyakötőm is, egyik új (húgomtól), másik kölcsönbe, úgyhogy bizonyos babonákat már lefedtünk. Azt nem tudom, mi lesz rajtam, ami régi, mert a ruha, cipő új, talán a bugyim. A menyecskeruhám nem nadrág lesz, mert a nő nem viselheti a nadrágot már első este; nem lesz külön menyasszonyi csokor és dobócsokor, mert a babona szerint, ha a menyasszony megtartja a csokrát, az váláshoz vezet, és egy ilyen eset már volt a családban, ezért inkább nem kockáztatnék. Foglaltunk szállást a vendégeknek, persze, nem eleget, de reméljük, pont annyian jönnek el végül, ahányan elférnek, szingli barátaink pedig összejönnek és így egy ágyban alhatnak. Készítettünk listát a vacsira-is-meghívottakról, a vacsira-nem-csak-a-templomba meghívottakról, és azokról, akik ugyan nincsenek meghívva, de sütisdobozt kell nekik küldeni (ilyen pl. a Fodróczi néni, nagymamám szomszédja, mivel szokott adni meggyet).

Azt hiszitek, olyan egyszerű, mi??!! Életed legszebb napja, mi?! Emlékszünk Cameron Diazra, amint a Ronda ügy című filmben visítva szétveri az egyik tanú fejét egy ruhafogassal? Na, pont az a feeling.

Nők a pult mögött

2006.07.11. 20:44 - címkék: - 2 komment
Mostanában kezdek kicsit magamra találni a hétvége okozta sokkból, de ehhez két napot kellett eltöltenem a békés munkahelyemen (a bolondokházában). Csak annyi történt, hogy intézkedtünk esküvőügyben, azaz ahelyett, hogy terveinknek megfelelően Brennbergbe kirándultunk volna, vagy legalább megnéztük volna a B-tervként szereplő bányászati múzeumot, először is elmentem kozmetikushoz és fodrászhoz, kipróbálandó az esküvői sminket-hajat.
A smink borzalmas volt, a kozmetikus és a fodrászlány persze váltig állította, hogy szép ez, "csak azért érzed szokatlannak, mert amúgy nem sminkeled magad" - mondták ezt kórusban olyan mély megvetéssel, amire még a körmöslány is felkapta a fejét és döbbenten visszakérdezett: "Micsoda, nem sminkeled magad?!"
Már éppen kezdtem elhinni, hogy az ilyen magamfajta nemsminkelő anarchista hippifajzatok miatt tart itt ez az ország, és fenyeget atomháború meg globális felmelegedés, hálistennek akkor megérkezett Szabolcs, és azt mondta:
- Nahát, pont úgy nézel ki, mint Roger kapitány valami hetvenes évekbeli sci-fiben!
Abban maradtunk, hogy a sminket még "szokom", amíg elkészül a gyönyörű csigákba feltűzött kontyom a némafilm-korszak stílusában. Úgyhogy kötelességtudóan bámultam magam a tükörben, amíg a Fodrász Kati egymást követően harmincnégy hullámcsattal szúrt fejen, és amíg a szépségszalon összes többi vendége meg a két manikűrös röpke kerekasztalt tartott arról, mekkora hülyeség a házasság, a férfi úgyis megcsal, mennyi végződik válással és egy válás mennyibe kerül, az ember csak elveszti a szabadságát, gyereket szül, kövér lesz és neurotikus, illetve fenti események tetszőleges sorrendben. A végére pont  úgy néztem ki, mint a Nők a pult mögött pénztárosnője, a kozmetikus és a fodrászlány egyöntetűen biztosítottak róla, hogy gyönyörű vagyok, csak szokjam, sőt, mi több, teszteljem az új külsőm strapabírását, hiszen a Nagy Napon több, mint 12 óra hosszat kell majd hasonló maskarában töltenem.

Úgyhogy kötelességtudóan kimentem a Volt fesztiválra esküvői sminkben és kontyban, aminek eredményeként a pasim úgy mutatott be bizonyos haverjainak, hogy "ő a menyasszonyom, általában nem így néz ki", valamint értő kritikát kaptam a hajamra is, Schwarztól:
- Hát igen, ez tényleg egy kissé csehszlovák.
Ha szép nem is, legalább tartós voltam: sajnos sem a délutáni kánikula, sem a Volton menetrendszerűen lezúduló zivatar nem volt képes tönkretenni a művet.

Nomen est

2006.07.11. 13:21 - címkék: - 1 komment
Ja igen, a kis macskát - a Díva-vérvonal utolsó leszármazottját - Figonak neveztük el.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította